Nou San Trafford

Az Index blogja a világ legjobb futballjáról.

A szerkesztőségből...

Utolsó kommentek

jujjdeizgi

Friss topikok

Ennek van értelme, köszönjük Loki!- Bajnokok Ligája 1. csoportkör, 2. játéknap

2009.09.17. 16:00 Garcia bőrmester

A magyar bajnok Debrecen kiválóan mutatkozott be a Bajnokok Ligájában, ami pontot ugyan nem ért, de a teljesítményük mindenképpen elismerésre méltó. Az angol sajtóban a védelem teljesítményét, a szervezettséget és a lelkesedést emelik ki debreceni részről és örülnek a 3 pont megszerzésének.
Az első forduló második játéknapja egyébiránt nem hozott meglepetést az eredmények tekintetében. A két angol csapat a vártnál nehezebben nyert, míg a várva várt Inter-Barcelona rangadón nem született gól. Az Arsenalon kívül senki sem tudott idegenben nyerni és pontot érő gólt is csak a Rangers szerzett Stuttgartban. A többi pályán hazai győzelmek születtek, kisebb-nagyobb akadályokat teljesítve nyert a Sevilla, a Dinamo Kijev, a Lyon és az Olympiakosz is. Az első játéknap eredményei alapján megállapítható, hogy miután Michel Platini nagy harcok árán keresztül vitte a sorsolás módosítását, mostanra azt is sikerült letárgyalnia az elit klubok vezetőivel, hogy ha egy mód van rá, ne nagyon bántsák a kicsiket a pályán sem.

E csoport
Liverpool-Debrecen 1-0 (Kuyt), Lyon-Fiorentina 1-0 (Pjanic)
Az általunk vártnál sokkal jobban szerepelt a Debrecen a Liverpool ellen. Végig remekül küzdöttek a játékosok, és amire egyáltalán nem számítottunk erővel is bírták. A Liverpool pályáján bárki kikaphat 1-0-ra. Ez az eredmény önbizalmat adhat a játékosoknak és ébren tarthatja azt a tüzet, amit országszerte keltett a szurkolókban. A Debrecen elérte, hogy ne cirkuszi előadást lássunk, hanem valódi BL-meccset. Volt értelme szurkolni, sőt még izgulni is, hátha szerzünk egy gólt valahogyan. Nem kétséges, hogy a Liverpool megérdemelten győzött, de ha a Debrecen tud közelíteni a magasabb tempóhoz, lehet keresnivalója, lehet esélye a pontszerzésre egy-két meccsen. Rudolf és Varga játéka sokat lendíthet a csapaton, Dombi Tibit pedig 13 év szünet után újra felfedezheti Európa. A Liverpool viszont lehet ennél sokkal jobb is, ha Gerrard gyakorolja egy kicsit a kapura lövést, Riera a helyzetkihasználást, Lucas pedig szépen átadja a helyét Mascherano-nak. Ebben az esetben Benitez mester valós pontszerzési álmokkal érkezhet majd Budapestre.
A csoport másik mérkőzésén a Lyon hazai pályán legyűrte a Fiorentinát. Sebastien Frey, akinek régóta a Milanban és a francia válogatottban lenne a helye, sokáig tartotta a lelket az olasz csapatban, de Gilardino könyöklésért kapott kiállítása megpecsételte a vendégek sorsát. Az nem lenne baj, ha Alberto egynél több meccsre szóló eltiltást kapna. A Lyon egyetlen gólját a 19 éves bosnyák Pjanic szerezte, aki szerint jobban játszottak és megérdemelten nyertek, mert ők tudtak nyomást gyakorolni az ellenfelükre és nem fordítva. A Debrecen két hét múlva a franciákat fogadja Budapesten, míg a Liverpool az Artemio Franchi-ba látogat.

F csoport
Internazionale-Barcelona 0-0, Dinamo Kijev-Rubin Kazany 3-1 (Ayila Yussuf, Gerson Magrao, Gusev illetve: Dominguez)

A szezon egyik legnagyobb párosításának tűnt az olasz és a spanyol bajnok találkozója. A sokat kommentált Eto’o-Ibrahimovic csere, José Mourinho és Pep Guardiola személye valamint a címvédő pályára lépése, Európa szerte a fókuszba helyezte a mérkőzést. A meccset a Barcelona uralta játékban és az első perctől kezdve nagyobb veszélyt jelentett kapura, mint az Inter a másik oldalon. Az Inter nem tudta eleget birtokolni a labdát, és kapura lövésig csak elvétve jutottak el. A Maicon-Lúcio-Samuel-Chivu védelem kiegészülve Muntari-val elég combosnak tűnt és ők állták is a sarat. Más kérdés, hogy támadásban többet tehettek volna az olaszok a sikerért. A Barca hozta a formáját és főleg Messi révén megszerezhette volna a győzelmet is, de nekik idegenben jó az egy pont is. Külön csemege volt a mérkőzésen a két brazil jobboldali futó, Dani Alves és Maicon teljesítménye, akik vonaltól-vonalig rohantak 90 percen át és veszélyt jelentettek az ellenfél kapujára is.
Kijevben 0-1-ről fordítottak a hazaiak, akik még soha nem vesztettek pontot orosz ellenféllel szemben hazai pályán a BL-ben.1999 után ismét pályára lépett a régi kedvenc Andrij Sevcsenko, aki gólt nem szerzett, de a gólörömökből aktívan kivette a részét. Szurkolunk neki, hogy összejöjjön.

G csoport
Stuttgart-Rangers 1-1 (Pogrebnyak illetve: Bougherra), Sevilla-Unirea Urziceni 2-0 (L.Fabiano, Renato)

A Bundesliga tavalyi harmadik helyezettje eleinte ellenfele fölé tudott kerekedni és gólra is váltotta fölényét a Zenitből igazolt Pogrebnyak találatával. A skótok értékes pontszerzéséhez az algériai védő Madjid Bougherra találata kellett. A vendégek második félidei teljesítményükkel rászolgáltak az egy pontra, a Stuttgart-nak pedig most már idegenben is pontot kell szereznie, ha stabilizálni akarja a helyzetét a csoportban.
Az andalúziai alakulat magabiztos győzelmet aratott Petrescu csapata ellen, a világ egyik legjobb formában lévő csatára Luis Fabiano és brazil kollégája, Renato találataival. A spanyol csapatban a padon kezdett Capel, Kanouté és Zokora is. Gyengébb rivális ellen nem bizonyult rossz húzásnak, hogy ezzel a három játékossal tudott új lendületet szerezni a hazai gárda. A románok kizárólag a védekezéssel törődtek, és minden alkalmat megragadtak az időhúzásra. Akárcsak a Debrecen, ők is a 46. percben kaptak gólt, ami lényegében el is döntötte a találkozó sorsát. A következő körben Unirea-Stuttgart és Rangers-Sevilla meccseket rendeznek.

H csoport
Olympiakosz-AZ Alkmaar 1-0 (Torosidis), Standard Liege-Arsenal 2-3 (Mangala, Jovanovic illetve: Bendtner, Vermaelen, Eduardo)

A görögök meglepő húzással próbálták nehezíteni saját sorsukat, ugyanis a mérkőzés előtt nem sokkal megváltak Temuri Kecbaja edzőtől. Emellett Galletti kiválása is problémát jelenthetett volna, ha nem ennyire arcátlanul gyenge a holland bajnok. Ronald Koeman csapata minimális veszélyt jelentett a görög térfélen, a gólkirály-jelölt el-Hamdaoui eltűnt a mezőnyben, a hagyományosan támadó szellemű Alkmaar pedig kezd Koeman képére formálódni, ami nem sok jót jelent a hollandok számára. A pireuszi csapat végül fanatikus szurkolótábora és a válogatott Torosidis remekbe szabott fejese révén szerezte meg a győzelmet. Érdekesség, hogy a görög csapat még sohasem kezdte győzelemmel a BL csoportkörét.
Wenger csapata 5 perc után kétgólos hátrányba került, egy lapos balos és egy tizenegyes góllal. A félidő utolsó perce ezen a pályán is gólt hozott. Bendtner találata a szünet előtt nagyon kellett ahhoz, hogy az Arsenal feltámadjon. Rosicky, aki 70 percet töltött a pályán, a mérkőzés után elárulta, hogy Arséne Wenger a szünetben türelemre intette csapatát és végig bízott a fordításban. A belgák a második félidőt is gólhelyzettel kezdték, de a szülőföldjére látogató Vermaelen és a horvát Eduardo góljaival a hajrában fordított a londoni gárda. Nyilván jobb az Arsenal, mint a Standard, de ebben a meccsben volt benne leginkább a meglepetés. Kedvező sorsolásuknak köszönhetően a belgák megcélozhatják akár a csoport második helyét is. Két hét múlva angol-görög és holland-belga párharcok esedékesek.

225 komment

Címkék: debrecen bl loki

A bejegyzés trackback címe:

https://nst.blog.hu/api/trackback/id/tr791388569

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Vul-Kahn 2009.09.17. 22:39:00

Minősíthetetlen a Bréma is. A blamázs nem megfelelő szó arra, amit a németek ma előadnak...

Feech 2009.09.17. 22:45:08

@Csöncsön: "Rijkaardot szerintem is alábecsülik sokan mint edzőt. "

Teljesen jogosan egyébként.

Rexfelugyelo · http://rexfelugyelo.blog.hu 2009.09.17. 22:48:55

@Vul-Kahn: Azért vezetni éppen vezetnek már megint.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.09.17. 22:49:36

@Feech:

Ahhoz képest, hogy klubedzőként mindent elért, amit elérhetett, a válogatottal pedig az utóbbi húsz év legjobb teljesítményét és eredményét érte el, nem igazán jogosan szerintem.

ulver 2009.09.17. 22:51:12

Jéé, foci van a sparta-psv-n, 2-1 éppen, 10 perce még 0-0 volt.

nils_h 2009.09.17. 22:53:38

@ulver: Ja. Dzsudzsákék is szopnak, meg Némethék is. Mondjuk az AEK tövig...

ulver 2009.09.17. 22:54:07

@nils_h: közbe már 2-2 (kamutizivel)

nils_h 2009.09.17. 22:54:38

@nils_h: persze mire leírom, a csereként beállt Reis bevágja második egyenlítő gólját is :)

ulver 2009.09.17. 22:55:40

@nils_h: van itt gól bőven, mindenhol 4-5 gól, király

nils_h 2009.09.17. 22:58:12

@ulver: Ó-ó-óóóóó! Lazio-o-ooooo...

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2009.09.17. 22:59:54

Szóval ennyit arról,hogy az EL érdektelen.
A Lazioról: Ez nevetséges,igy nem lehet játszani,Ballardini azt mondta,komolyan veszik az EL-t,de ez komolytalan.Hazai pályán kikapni egy Salzburg erősségü csapattól egyszerüen elfogadhatatlan,pláne,hogy majdnem teljesen az A-csapat játszott.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.09.17. 23:00:04

@ulver: "van itt gól bőven, mindenhol 4-5 gól, király"

Ez az UEFA-kupa / EL!

Spanyol szempontból elég jó nap volt. Két kötelező hazai siker és egy valószínűleg még sokat érő pont idegenből. Csak így tovább két hét múlva is!

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2009.09.17. 23:01:57

Ma azt hiszem a Roma és a Lazio is leckét kapott arról,hogy ilyen attitűddel ez nem fog menni,semmilyen csapat ellen sem.A következő játéknapra gatyába kell rázódni,nincs mese.

ulver 2009.09.17. 23:04:50

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: csak nem akartak lemaradni a Romától szar játék tekintetében.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2009.09.17. 23:07:51

Inkább a jobbára szórakoztató játékban kéne követni,ha már valamiben.De őszintén,én azt gondoltam hogy ilyen kilátástalan focival is meglehet a győzelem,és a simán BL selejtezőből kipottyanó Salzburg Rómában győz...Nem,ez igy nem lesz elég.Mindegy,ez volt a mai este,a Catania ellen lehet javítani a hétvégén.

Vul-Kahn 2009.09.17. 23:12:05

Mekkora happy end lett a vége, nem semmi:) Pizarro megnyeri a Brémának a kezükből abszolút kicsúszott meccset, eközben pedig a RedBull fordít az Olimpicoban, úgy, h Janko a 93. percben lövi a győztes gólt.
A Ventspils mellett egyébként a másik Außenseiter, a Sheriff Tiraspol is meglepetést okozott idegenben, ők Bukarestből hoztak el 1 pontot. Az Austriat sajnálom, így nekik valószanűleg nem lesz meg a továbbjutás, ellentétben a Salzburggal, akiknek mostmár a saját kezükben van a lehetőség, valamint a Rapidnak is megnőttek az esélyei, de remélem nem a Hamburg, hanem a Celtic és a Tel Aviv rovására jutnak majd tovább, ha sikerül.
4 osztrák csapat a csoportkörben, minden respektet megérdemelnek. A németeken, olaszokon és spanyolokon kívül ők az egyetlen ország, ahonnan minden kupainduló csoportkörbe jutott (mégha a Salzburgnak bajnokként a BL nem is sikerült, csak az EL)

SamS 2009.09.17. 23:12:05

@ferenck: @Messi88:
Egyáltalán nem azért írtam, hogy megint kommentáradatot indítsak el a meccsel kapcsolatban, csak egy kis szurkapiszka akart lenni. Akárhány Barca véleményt hallok is erről, nem tudok egyetérteni ezekkel az "ugyanannyit tévedtek a bírók mindkét fél javára" dumákkal, de jobb is ha itt lezárjuk ezt az egészet.

Feech 2009.09.17. 23:20:10

@Csöncsön:
1. Milyen húsz év? 98-as vébén talán rosszabbul szerepeltek Hiddinkkel?
2. Az hogy bl-t és bajnokságot nyert az egy dolog. Attól még nem lett jó edző. Taktikailag nagy nulla volt Rijkaard.

drosiii 2009.09.17. 23:21:24

Kik fognak továbbjutni:
A csoport: Anderlecht, Ajax
B csoport: Genoa, Valencia
C csoport: Rapid Wien + bárki
D csoport: Sporting, Heerenven
E csoport: Basel, Roma
F csoport: Galatasaray, Dinamo/Panathinaikos
G csoport: Villarreal, Salzburg
H csoport: Twente, Fenerbahce
I csoport: Everton, Benfica
J csoport: Shaktar, Toulose
K csoport: Cluj + bárki
L csoport: Athletic, Werder

Messi88 2009.09.17. 23:32:38

@Feech: ő egy intelligens, jó edző, aki (sajnos) túlságosan is felnőttként kezeli a játékosait. Egyébként egy edzőt az eredményei minősítenek, sztem. Vagy te hogy látod?

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2009.09.17. 23:40:18

@drosiii: Ne nevettes már,ezt te sem gondolod komolyan,hogy nem a Lazio és a Villareal jut tovább.A Roma ugyanígy kikapott,de azért ők szerinted továbbjutnak,mi?:) Kis objektivitást,csak kicsit!

drosiii 2009.09.17. 23:44:10

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: erős a Salzburg és főleg a Rapid Wien. Ők szerintem tovább fognak menni. Ha a Lazio a Villarrealtól kapott volna ki, akkor más lenne a szitu, ezt azért lásd be. (nem ugyanaz az eset a Roma és a Lazio veresége)

ferenck · http://agens.blog.hu/ 2009.09.18. 00:00:30

rijkaard holland valogatottja az utobbi 15 ev legszebben jatszo oranjeje vt. teny,hiddinkkel is megvt a legjobb 4 98ban,es ugyanugy az elodonto jobbik csapatakent buktak el 11esekkel.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2009.09.18. 00:06:13

@drosiii: Egy meccs után továbbjutásról beszélni szerintem botorság.Nyilván más a két csapat veresége a jövő szempontjából,és a Roma ugyanúgy kikaphat még bármikor,mint a Lazio,ezzel a játékkal.A Wien valóban erős,szerencsére nem ebben a csoportban van.Egy szó mint száz,itt még semmi sem dölt el,jön még Rómába a Szófia,a Villareal is megszenvedhet az Olimpicoban és lesz lehetőség a revansra is.Értékelhetetlen ezzel együtt a mai játék,de a továbbjutás esélyesei változatlanul a Villareal és a Lazio,egyszerüen azért,mert kettejük játékoskerete sokkal jobb egyenként,mint a másik két csapat játékosai összesen.Igaz ez akkor is,ha most kikaptak.

Integető hajbókoló lufiember 2009.09.18. 00:13:11

Rijkaard messze nem volt akkora fanatikus, mint Guardiola, az biztos :)

montipájton 2009.09.18. 08:02:16

@ferenck: Én nem így emlékszem, szerintem a brazilok azon a meccsen jobbak voltak - egy Ronaldóval mindenképpen -, a hollandok mákkal egyenlítettek pár perccel a vége előtt. Igazságos volt a sors a 11-eseknél. ))

montipájton 2009.09.18. 08:04:19

@ferenck: Hogy 2000-ben az olaszok az évtized mákjával vagy az évszázad védekezésével jutottak tovább az Eb-elődöntőből a hollandok ellen, az ismét szép, hosszú vitát indukálhat a kommentelők között.)))

SamS 2009.09.18. 08:32:04

@Feech: Ha egy BL és bajnoki címet nyerő csapat edzője nulla taktikailag, akkor mindenki az.

Feech 2009.09.18. 08:33:32

@Messi88: Az eredményeket nem is vitattam, de attól még nem lett jó edző. A legnagyobb edzői erénye, hogy jó a kapcsolata a játékosokkal. Taktikailag viszont olyan messze van a legjobb edzőktől, mint ide Berezovka. Hosszan lehetne sorolni a sorozatos baklövéseit.

Feech 2009.09.18. 08:37:34

@SamS: Rijkaard volt a kirakatember, de azokban a sikerekben nagyobb szerepe volt Henk ten Cate-nak.

r_magpie 2009.09.18. 08:46:40

a storytv elemzőgárdájának teljesítménye döbbenetes volt. visszatartott levegővel figyeltem az iszonyattól. havas tanár úr szakértelméről is lehullt a lepel. a legszörnyűbb, hogy még komolyan is veszik magukat.

drosiii 2009.09.18. 08:54:47

@r_magpie: Amikor Havas kinyilatkoztatta, hogy pár éven belül meg fog halni a foci... ...a nézőik sikítva ünnepelték, hogy plusz egy Esmeralda rész lesz majd.

Tika_ 2009.09.18. 09:43:50

@Anthony - awkward silence: ha megfigyeled én is azt írtam, hogy "úgy láttam, hogy egyik csapat se adott ki magából sokat." Neked viszont érdekes módon valahogy csak a Barcat sikerült megtalálnod, hogy fikázhass kicsit. Nem csak a posztokban, a hsz-ekben sem kell ám a frankómegmondás... :pislog:

egyébként tök nevetséges 11-est reklamálni az Inter meccsen (még úgy is, hogy a média megint felerősítette Valdez és Guardiola szavait). 1, nem volt 11-es, 2, nehogy már ilyenért 11-est adjanak, 3, pont a Barca mélyen hallgasson egy darabig a BL-ben a 11-es gyanús szituk kapcsán

@SamS: helyes, ne szurkapiszkálj, és akkor nem indítasz el kommentáradatot

@Feech: "Az eredményeket nem is vitattam, de attól még nem lett jó edző."
ma aránylag korán sikerült összehozni a nap kommentjét...

t.o.d. 2009.09.18. 10:09:08

OFF
Erről tud vki vmit?
"hivatalosan is debütált a hatbírós rendszer, amelyben megmaradt az eddig alkalmazott négy fő funkciója, de pluszban egy-egy személy figyelte a csapatok tizenhatosának térségét is, elkerülendő a vitás szituációkat."
Mellettem elszáguldott ez a vonat...
ON

ulver 2009.09.18. 10:23:08

@t.o.d.: ott tébláboltak a 16-oson belül, de sok szerepük nem volt. A PSV meccsen volt is kezezés, amit nem vettek észre 6 bíróval sem...

t.o.d. 2009.09.18. 10:39:08

@ulver: mi? hogy a tizenhatoson belül még valaki? és? befújhatja ő is a tizit? na ez így fasság. akkor már inkább a videóbíró.

t.o.d. 2009.09.18. 10:47:19

Ade nyilatkozata az eltiltás után:
„Nagyon sajnálom, hogy Robin megsérült, de azt nem tudom megbánni, amit nem állt szándékomban elkövetni. Aki ismer, az tudja, hogy senkinek sem szeretnék sérülést okozni, különösen nem egy régi csapattársamnak. Örülök, hogy Robinnak nincs komolyabb baja attól, hogy a cipőm stoplija közel került a szeméhez. Nem tudtam már mit csinálni, nem volt időm kitérni az ütközés elől"
Aki ismer (de az is elég, ha látta az esetet...), az tudja, hogy ez nem lehetett véletlen. Majom. RVP meg a páros lábas belépő miatt kaphatna egy ugyanilyet.

SamS 2009.09.18. 11:21:45

@t.o.d.: van Persie becsúszása egyértelműen labdára irányult, nem is értem, hogy ez miért lenne 3 meccs.

Ade meg hülyének néz mindenkit.

Garcia bőrmester 2009.09.18. 11:35:00

@Anthony - awkward silence: Onnan, hogy így gondolom. Az elmúlt 10 napban 3 különböző helyen (VB-selejtező, bajnokság, BL) rúgott fontos gólokat, és ha megnézed a románoknak lőtt gólját, akkor az megfeleő önbizalomról is árulkodik, simán elvállalta 16-ról ballal és oda is ment, ahová szánta. Én ezt nevezem egy csatárnál jó formának, elkapta a fonalat, ami ki tudja meddig tart, de most így van.

t.o.d. 2009.09.18. 11:42:30

@SamS: hát RVP fejébe nem látok bele, de páros lábbal akkor se rongyolok ré senkire, ha biztosan tudom, h az a labda lesz. Ha Ade ott nem kapkodja szorgalmasan a lábát, lehetett volna csontzene... Ez persze a fekát nem menti meg az örökös köcsögválogatott-tagságtól. Nem csak ezért.

nils_h 2009.09.18. 11:45:01

@t.o.d.: Hát, ha Adebayor kicsit keményebben lép oda, lehet, hogy RvP fejébe is beleláttál volna...

Henke 2009.09.18. 12:20:09

"Ebben az esetben Benitez mester valós pontszerzési álmokkal érkezhet majd Budapestre."

:D:D:D ez jó volt :)

Henke 2009.09.18. 12:25:03

@halareaal: jah.... ennyi meccsből hetente 1et tudok megnézni :( mondtam a haveromnak, hogy ezt majd mi is ugy fogjuk mesélni "amikor nagyok leszünk", mint a mostani öregek, hogy egy utcából jártak össze közösen hallgatni a rádión a meccset, mert csak úgy lehetett élőben követni... mi meg haveromnál kucorogtunk, miközben édesanyja aludni próbált volna tőlünk, és a stream csak néha akadt meg a második félidőben... mekkora élmény volt! Remélem az idő majd széppé teszi, de most még anyáznék én is, ha lenne értelme :(

Shikaka 2009.09.18. 12:52:53

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa:

Én az UEFA-t is szerettem, mivel mindenki számára kevesebb a vesztenivaló, ezért nincsenek túlbiztosítva a csapatok. Meg lehet hogy második vonal, de igazán jó meccseket lehet elkapni, szerintem gyakrabban, mint a BL-ben.

pl. a Marseille-Zenit párosítás (3-1,0-2), Bayern-Getafe (1-1,3-3), Newcastle-Sportng (1-0,1-4), Dynamo Kiev-Valencia (1-1,2-2)
Ezek a meccsek nem eléggé emlékezetesek voltak.

Defmute (törölt) 2009.09.18. 12:53:33

@t.o.d.: Még mindig tartom,h RVP belépője egyáltalán nem volt vészes...

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2009.09.18. 13:04:08

@Shikaka: Pontosan erről beszéltem,lehet persze úgy viszonyulni az EL-hez,hogy második vonal,"kiscsapatok",kit érdekel,de ha valaki jó meccsekre kiváncsi,általában nyílt játékra,amit nem feltétlen nyom agyon a tét,akkor sokkal több jó meccset találhat az EL-ben,mint a BL-ben.Ez teljesen szubjektiv,de a legutóbbi BL szezon,ami lenyűgözött,az a 2003-2004-es volt,és egy pillanatra mindenki tegye félre,hogy melyik klubnak szurkol,de azok a meccsek fantasztikusak voltak,még a csoportkörben a Monaco-Deportivo,később a Monaco-Real Madrid két meccse,a Deportivo-Milan párosítás,a Monaco-Chelsea elődöntő,stb.Mondom,szubjektiv,de ha nem azt nézzük kizárólag,hogy ki kinek drukkol,hanem a meccsek izgalmát,légkörét,a meglepetéseket,akkor azóta nem volt jobb BL,és ennek azért már jó ideje.Nyilván azóta is van egy-egy emlékezetes meccs,de az UEFA/EL-ben jóval több.

Defmute (törölt) 2009.09.18. 13:11:37

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: S nem mellesleg ugyanez igaz pl az angol másodosztályra...

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2009.09.18. 13:14:31

@vadkutya: Egyébként valóban igaz,ott aztán őszinte a játék és mindenki megverhet mindenkit.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.09.18. 13:26:13

@sporttárs: Én úgy tudom a tv2 megvette a bl jogokat zack und pack, majd az első választás jogát megtartva áttolták a diginek, egy olyan csatornának, amelyik az átadás pillanatában még nem is létezett. Aztán kiderült, hogy tv2 a keddi napból választ, mert a Dr. House szerdáját nem akarták beáldozni. A bl-döntő viszont szerdán lesz, akkor fgják majd vakargatni a buksifejüket.

kroos 2009.09.18. 13:27:03

off
bocsánat elnézést elöre is de nem tudom megállni

Riport a dél-afrikai Caster Semenyával, aki 800 méteren nyert a berlini világbajnokságon.
- Mit szól Ön ahhoz, hogy sokan megkérdőjelezik női mivoltát?
- Leszophatnak!

Shikaka 2009.09.18. 13:28:04

@vadkutya: Azért az EL meg az angol másodosztály között jelentős különbség van színvonal szempontból...
Míg az EL felveszi a versenyt a Bl-lel (szerintem legalábbis), addig az angol másodosztály gyakorlatilag nézhetetlen...

Defmute (törölt) 2009.09.18. 13:33:04

@Shikaka: Szerinted.

Egyébként egyáltalán nem vontam párhuzamot az EL és az angol másodosztály között, azért ennyire nem vagyok satu a futballhoz. Az előttem szóló ezen mondatára reagáltam:

"...ha nem azt nézzük kizárólag,hogy ki kinek drukkol, hanem a meccsek izgalmát, légkörét, a meglepetéseket..."

gyap! 2009.09.18. 13:35:04

@popp: én úgy emlékszem, hogy a döntő szombaton lesz! vagy csak jövőre?

t.o.d. 2009.09.18. 13:36:25

@kroos: :-)))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

t.o.d. 2009.09.18. 13:40:29

@Shikaka: naaa. Mi az, hogy nézhetetlen? Próbáltad? Olyan lüktető és harcos minden meccs, hogy kívánni se lehet különbet. Persze színvonalra nem olyan, mint az EL, vagy akár a PL, de a Championshipben nem közhely az, hogy minden meccs háromesélyes, mert tényleg mind az. Persze időnként vannak olyan outsikderek ott is, mint a Derby volt 2 éve a PL-ben, de ez is max 1 csapat. Izgalmas, no. Ellentétben monnyuk a Serie B-vel, ahol az igaz, hogy bármeik meccs lehet döntetlen. :-)

Defmute (törölt) 2009.09.18. 13:45:34

@t.o.d.: "Nézhetetlen." :D Komolyan, néha olyanokat írnak itt,h csak pislogok, mint a patkány a rőzse alatt...

t.o.d. 2009.09.18. 13:50:42

@vadkutya: jól van ne felejtsd el, hogy Te is, én is angolfoci-buzik vagyunk, és ha valaki ideírná, hogy ő hogy szereti a Serie B-t, mi is csodálkoznánk, hogy "egy Serie A rangadót nem tudok végignézni, nemhogy a Serie B-t lessem" Na, lehet, h Shikaka koma ezt érzi a "rúgdésfuss"-sal kapcsolatban. :-)))

Shikaka 2009.09.18. 13:51:54

@vadkutya: mea culpa, valóban nem vontál párhuzamot!

popp · http://koncertblog.com/ 2009.09.18. 13:53:54

@montipájton: Ne felejtsd el az évtized vitája elé bocsátani, hogy Zmbrottát kiállították az első félidő közepén - teljesen jogtalanul.

sporttárs 2009.09.18. 13:56:34

@popp: A tv2 nem adhat szerdán, ez biztos. Különben boldogan lepasszolta volna a Debrecen hazai meccseit, legalábbis valamelyiket, mert brutál költségei lesznek velük. (Igaz, átlagnál jóval nagyobb nézettsége is.)
A döntő ellenben szombaton lesz, és azt a tv2 adhatja.

Shikaka 2009.09.18. 13:58:56

@t.o.d.: a sport1en (vagy kettőn) meg a championship, tettem vele egy próbát.
Annak ellenére, hogy _a premiershipet kifejezetten szeretem_ (mondjuk nem annyira, mint a bundást vagy a serie A-t), a championship meccseket túlzás nélkül tartom nézhetetlennek.
Van harcosság, meg akarat és iram, ez igaz, de azt a gyepálást nem bírom nézni, egyszerűen túl sok a favágó.

Legutóbb a Newcastle-Leicester-t kezdtem el nézni, de 70 perc után feladtam és inkább aludtam.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.09.18. 13:59:19

@t.o.d.: Na ja és ilyen baromságok bevezetésekor senki sem hivatkozik a tradíciókra, ahogy a videobíró ellen érvelők.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2009.09.18. 13:59:47

@popp: Közös a bánatunk,mi?:)

Amúgy valóban nem rossz a Championship,ha az ember tudja,hogy mire számíthat.Ha például én a pálya felszántását,háromesélyes meccseket,a találkozó egésze alatt a játékba mindent,de mindent beleadó focistákat akarok látni,akkor remek választás,ezért is szeretem ezt is.

Defmute (törölt) 2009.09.18. 14:00:50

@t.o.d.: Csak a jelzőn akadtam fent, tőlem mindenki azt néz, amit akar. Mert ha a Championship "nézhetetlen", akkor bele fog telni pár napba,h megtaláljam a megfelelő szinonimát az NB1-re... :D

Shikaka 2009.09.18. 14:01:38

@Shikaka: még kiegészíteném annyival, hogy a championship amúgy is szálka a szememben, mert egész évben azt hallgatom az angol és ír munkatársaimtól hogy a championship középcsapatai jobbak, mint a görög/román/holland/orosz bajnok, és ebből már eléggé elegem van.

Defmute (törölt) 2009.09.18. 14:06:40

@Shikaka: Ez viszont nem túl szakszerű megközelítés. Teszem hozzá, a munkatársaknak bizonyos szempontból még igazuk is van... :)

t.o.d. 2009.09.18. 14:06:44

@Shikaka: jólvan, belátom, a fineszesség mintha tényleg kevésbé jellemezné a Champioshipet... ;-) Ezzel együtt a klasszik szigetországi "kiteszem a belem a pályára mentalitás annyira átjön belőle, hogy engem a régi angol eslő osztályra, a PL elődjére emlékeztet, amit Apámmal néztünk még a '80-as évek végén a Skysportson (vagy valami Skyon, nem tudom...), amikor még nem volt ennyi légiós Angliában. Szerintem ma a világon sehol sincs akkora eltérés az első és a másodosztály stílusa között, mint Angliában. Én nagyon szeretem a PL-t, de a Championship olyan, mintha egy másik országban lenne. Persze nem meggyőzni akarlak, értem, hogy mit értesz "favágó" alatt. Joey Barton és követői...

popp · http://koncertblog.com/ 2009.09.18. 14:13:36

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: A Romát ne féltsd. Tavaly hazai pályán szoptunk ki a Bl nyitófordulójában a Kolozsvártól, aztán mégis csoportgyőztesként kerültünk a tizenhatba. Ez a tény téged is vigasztalhat. Szerintem továbbjut a Roma is és a Lazio is. Milyen lenne már egy városi derby az EL-döntőjében!

Mondjuk így, hogy mi kikaptunk, jobb, hogy ti is beszoptátok ;-).

@sporttárs: Emlékszem a tv2 nagy bejelentésére, hogy megszerezték a jogokat, akkor mintha azt mondták volna, hogy természetesen nem fognak hetente négy meccset adni, hanem az első választás jogát megtartva a lehetőséget átadják valamely tematikus kanálisnak. Szóval mintha tv2 saját döntése volna, hogy nem közvetít szerdán.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2009.09.18. 14:18:10

@popp: Mindkét római csapat sokkal jobb a tegnap mutatott játéknál,ez tény.Egy római derby a döntőben...Na az lenne az igazán csodás!

t.o.d. 2009.09.18. 14:31:02

@popp: tradíciók a teniszben is vannak, mégis lett challenge...

@Shikaka: monnyuk szerintem a Wolverhampton valszeg bedarálná a Temesvárt, az Olimpiakoszt, a Rubin Kazanyt, sőt, lehet, h az AZ-et is... Szóval a kollégáknak szerintem igazuk van, de én is angolfoci-buzi vagyok. Bár (és itt most magamnak mondok ellent) Carragher azt nyilatkozta ma (vagy tegnap?), hogy a DVSC sokkal jobb csapat a Burnleynél, márpedig a fenti négy mind jobb a Debrecennél (ezért most kroostól kapok, ha ezt olvassa...) :-)

@vadkutya: szerintem meg a Serie A is nézhetetlen (általában), a Roma meccseit is már csak a klubszeretet miatt nézem.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.09.18. 14:38:10

@t.o.d.: Azt még te angol focibuzi sem gondolhatod, hogy egy Championshipes rugd és fuss csapat bedarálná a holland bajnokot.

t.o.d. 2009.09.18. 14:42:51

@popp: EZT a holland bajnokot, és ezt is csak azt mondtam, lehet. És nem angol focibuzi, hanem angolfoci-buzi. ;-)

Shikaka 2009.09.18. 14:45:50

@t.o.d.: Ez mondjuk elég parttalan vita, mert sosem fognak találkozni :)
Ami rémlik, mikor championshipes gárda _tétmeccsen_ találkozott nem angollal az a Fradi-Millwall volt...

A Wolverhampton mondjuk első osztályú, azt nem tagadom, hogy a championship eleje (= feljutók + rájátszás) az baromi erős, pontosabban inkább hatékony. De abban a ligában játszik a Nottingham, Peterborough, Scunthorpe, Derby is, akiket mondjuk egy Steva, Panathinaikos, Galata szintű csapat szerintem 10ből 9szer verne.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.09.18. 14:45:52

@t.o.d.: jogos. Annyit hozzátennék, nem partalan vita eélesztése miatt, hogy két PL középcsapat meccse is iszonyú unalmas tud lennei, nem hogy a Championship meccsek.

Shikaka 2009.09.18. 14:46:56

@t.o.d.: a holland bajnokkkal az a baj, hogy 1-2 húzóembere van, és ha nekik nem megy, akkor a csapat kilátástalanul játszik. Most pont nem ment :)

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.09.18. 14:51:59

@t.o.d.: "Carragher azt nyilatkozta ma (vagy tegnap?), hogy a DVSC sokkal jobb csapat a Burnleynél"

És tökéletesen igaza is volt.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.09.18. 14:55:35

@Shikaka:

A Fradi-Millwall meccsen ugye félóra alatt berámoltak hármat a zöld sasok, el is dőlt a továbbjutás. Nagyjából ez lenne most is mondjuk egy Loki-Watford meccsen.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.09.18. 15:03:08

@Csöncsön: Azért egy egész bajnokságon kersztül nem bírná a PL iramát ez a mai Loki, ellentétben a Burnleyvel.

pattopo · http://100ev.uw.hu 2009.09.18. 15:04:40

pont ma lesz este a
Sheffield - Sheffield városi rangadó.
utánanézek, és ha látom, hogy utálják egymást, akkor megnézem.
ebben az esetben izgalmas és hangulatos lehet

pattopo · http://100ev.uw.hu 2009.09.18. 15:05:14

@popp: most nem bírja,
de ha ott játszana, felvenné

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.09.18. 15:05:50

@popp:

Persze, mert nincs hozzászokva. Ha mindig hasonló meccsei lennének, simán hozzá tudna szokni szerintem.

SamS 2009.09.18. 15:12:45

Ami biztos, hogy a Loki 10-ből 10-szer kikapna a Manchester Unitedtől. A Burnley mégis megverte.

Nem pont ezért, de szerintem messze jobb csapat a Burnley.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.09.18. 15:15:08

@Csöncsön: Vagy tíz fordulón belül lesérülne a teljes keret.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.09.18. 15:17:52

@SamS: Mondjuk a Lokit helyetesítsük be a magyar bajnokkal. Ebben az évtizedben négyszer játszott bajnokunk a MU-val és egyszer nyert!

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.09.18. 15:27:22

@SamS:

Igen, @popp: válaszolt. A Burnley nagyon gyenge csapat. Egyetlen erénye, hogy nagyon lelkesek, rohannak, nem adják föl. De ugyanezeket az erényeket a Loki is megvillantotta szerdán, ott viszont vannak játékosok, akiknek egyéb erényeik is vannak (Rudolf, Varga, Bodnár, Leandro...).

BruceWayne 2009.09.18. 16:00:28

most hallom hogy Liverpoolban bemondták a Debrecenieknek hogy nem lehet állva szurkolni????

azér ez így konkrétan kurvaégő XDDDD

fingani lehet a stadionba?

halihalo 2009.09.18. 16:00:41

@SamS: Hát, azért nem mindegy, kinek nem mondasz semmit taktikailag, nem gondolod? Azért egy Barca szintű csapat egy bizonyos szintig "önjáró".

halihalo 2009.09.18. 16:02:22

@Nerazzurri: Más ország, más szabályok... Ha elmész Angliába, más meglepetés is érhet. Pl. megállnak a zebránál, ha át akar menni a gyalogos... :)

halihalo 2009.09.18. 16:13:04

@t.o.d.: Az összes EL meccsen ott tébláboltak a kapuk környékén, de a pályán kívül. Arra jó, hogy a bírónak nem kell annyit futnia.

ferenck · http://agens.blog.hu/ 2009.09.18. 18:54:33

@montipájton: mindenesetre oranje-drukkerkent ket ev leforgasa alatt ket akkora traumat megemeszteni nem vt tul konnyu. plusz jottek utana a 2002es vb-selejtezok azzal a kerettel (+a csucson levo rvn) es van gaal vhogy elszurta...
akkor lenne igazad az evszazad vedekezeset illetoen,ha hollandia a rendes jatekidoben nem hagyott vna ki ket darab 11est (fdb,kluivert),raadasul oanok,akik maskor 10bol 9szer belottek
brazil-elodonto masodik felido masodik feleben 1-0 utan egyertelmuen hollandia vt a jobb. raadasul 91. percben vt egy 11esgyanus eset,ami utan van hoijdonk kapott sargat szineszkedesert. ez azert vt meglepo,mert van hoijdonk minimalisan sem vt szineszkedo tipus. a 115. perceben - aranygol ervenyben vt - meg kluivert hagyott ki ajto,ablak,vert kapus,ures kapu helyzetet. mindezzel 1utt brazilia nem erdemtelenul jutott 98ban dontobe,mig 2000ben olaszorszag igen (ahol a sors igazsagot osztott az utso percben majd a hosszabbitasban)

ferenck · http://agens.blog.hu/ 2009.09.18. 18:57:45

@Feech: tegnap is lathattuk,h henk mennyivel jobb edzo frank-nel... (kicsit rosszul idozitetted ezt a hozzaszolast :D)

popp · http://koncertblog.com/ 2009.09.18. 19:09:56

@ferenck: Ugyanakkor az is tény, hogy Henk távozásával kezdett hanyatlani Rijkaard Barcája. Szerintem nagyon jól kiegészítették egymást.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.09.18. 19:14:44

@popp:

Vagy inkább: Henk jól kiegészítette Rijkaardot. Mert külön-külön egyértelműnek tűnik, hogy Frank a jobb edző.

Feech 2009.09.18. 19:16:13

@ferenck: Igazad van, visszavonok mindent, amit a bamba hollandról írtam. Ő egy edzőzseni, az új Special One.

ferenck · http://agens.blog.hu/ 2009.09.18. 20:24:38

@popp: mondjuk ugy,h azutan kezdett el hanyatlani a garda,h mindent megnyertek,es elment az etvagy. ah vki naon helyesen irta: frank tul felnottkent kezeli a jatekosait,ami sikerre kiehezett csapatnal megy,viszont jollakott es elbizakodottsagra hajlamos sztarokkal kevesbe. ebbe bukott bele.
Csoncsonnek igazat adok: henk naon jol kiegeszitette frank-et. valszeg o kepes vt kemenyebben,de jofej modra kemenyen banni a jatekosokkal,mig a frank-hez hasonlobb mentalitasu neeskens mar kevesbe

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2009.09.19. 17:37:01

@Nerazzurri: Két meccsen voltam odakinn (Chelsea-Norwich, Charlton-Fulham, PL-meccs volt mindkettő), mindkettőn zseniális hangulat, szurkolás végig, és sárga mellényes bácsik, nénik folyton leültettek mindenkit.
Furcsa volt nagyon, de a hangulat ettől függetlenül óriási volt.
süti beállítások módosítása