Erwin, én nem ilyen lovat akartam! Igazából nem is a lóval van bajom, mert az olyan, amilyen. Nem egy táltos paripa, de tegnap futhatott volna sokkal jobban is, ha a zsoké nem pakol rá mázsás súlyokat. Egy szar portugál csapat verte le tegnap a magyar válogatottat, ami már önmagában adhatna némi okot az önmarcangolásra, de még ennél is nagyobb baj, hogy a korán bekapott gól ellenére a mieink a világon semmit nem tettek annak érdekében, hogy ezt megakadályozzák. Mármint nem a játékosok, ők mentek volna, a lelkesedéssel és a lendülettel még nem is volt akkora baj, de Koeman döntései lehetetlenné tették, hogy esélyük legyen.

Megdicsértük a hollandot, amikor úgy éreztük, váratlant, és jót húzott. Volt ilyen több is. Elnéztük neki, hogy sem Máltát, sem Albániát nem tudtuk meggyőző teljesítménnyel leverni, mert azért csak levertük őket, és ezek ellen a csapatok ellen ez számított igazán (futball közhelyszótár, 1. oldal, lap teteje: a győzelmet nem kell megmagyarázni). Ráadásul ott volt a remény, hogy egy éve a svédek ellen játszottunk a legjobban, talán újra a jó csapatok ellen fog valami váratlant húzni, amivel – hangsúlyozzuk, nem az eredménnyel – újra maga mellé állítja az embereket.

A svédek ellen nem volt rossz gondolat Husztival középen kezdeni, a labdát a földön tartva ott lehetett keresnivalónk. Nem Koemanon múlt, hogy a játékosai cserben hagyták, szar játékkal, nulla teljesítménnyel esélyünk sem volt. A portugálok ellen viszont banális hibák egész sorát követte el, mind a kezdőjével, mind a cseréivel, mind a komplett meccselésével, és – személy szerint ezért vagyok a leginkább kiakadva – a sajtótájékoztatón kikérte magának, amikor felelősségre vonták néhányért a fentiek közül.

A meccs előtt azt mondta, győznünk kell, a döntetlen már nem elég, de hogy mégis kitől várta, hogy helyzetbe kerüljön, azt nem tudjuk. A portugálok is tudták, mire számítsanak, ezért Pepe egy sorral feljebb fogadta a labdát felhozó magyarokat (indokolatlan a többes szám, általában magányosan érkezett valaki), akik persze gyakorlatilag másodpercekre sem tudták megtartani a labdát az ellenfél térfelén. Lehet, hogy egyébként sem tudták volna, de abban a felállásban, ahogy Koeman a pályára küldte őket, az esély sem volt meg.

Egyedül Juják élt, egy teljes félidőn át fúratta a kutakat Dudával, erre Koeman fogta, és a második félidő elején visszavitte a szélsőt a balszélre, ahol már aztán semmit nem csinált ő sem. A szünet egyébként is fordulópont volt, ott eldőlt, hogy gyáva alibizés következik, mert a hátrányban levő csapathoz nem nyúlt hozzá a holland, pedig anyukám a pörkűt mellől is bemondta volna, hogy ebben a felállásban nem fogjuk megfordítani a meccset. 25 percet kapott Hajnal és Priskin, előbbi iszonyatos formája ellenére élvezi a bizalmat, utóbbi pedig jobbszelőbe jött, nem is nagyon tudta, mitévő legyen.

Aszongya az angol, if you don’t try, you’ll never fail. Pontosan ezt gondolta Koeman is, őrizte a 0-1-et. Mindezt egy unatkozó, semmi különöset nem mutató portugál csapat ellen. Megmagyarázható, hiszen a legkisebb különbségű győzelem, és Portugália tényleg sokkal jobb csapat nálunk, csak hát ilyen alapon felesleges meccseket játszani. Nem tudom, ki hogy van vele, de én egy hajtós 1-3-at sokkal többre becsültem volna, mint ezt a nyomorult vagdalkozással, és így esélytelenül elért 0-1-et.