Nou San Trafford

Az Index blogja a világ legjobb futballjáról.

A szerkesztőségből...

Utolsó kommentek

jujjdeizgi

Friss topikok

Három dolog a BL-csoportok sorsolása elé

2009.08.27. 16:31 Alapvonalszippantó Hapci Benő

Azt mondd meg nékem, hol lesz majd lakóhelyünk? Maradunk itt, vagy egyszer majd továbbmegyünk? 

Valami hasonló járhat 32 európai csapat - köztük a Debreceni VSC - vezetőinek fejében ma délután, a Bajnokok Ligája csoportkörének 17 óra 45 perckor kezdődő sorsolásán. A golyóhuzigálást élőben követhetitek Ti is, ha nem döltetek még vitézi kardotokba azért, mert idén ősszel nem a BATE/Anortoszisz/Aalborg/Basel/Kolozsvár, hanem az Olimpiakosz/Maccabi/APOEL/Zürich/Debrecen ötös mérkőzéseit kell végigszenvednetek; illetve afölötti bánatotokban sem nyomjátok már az ágyat, mert nem szaladt tegnap az ország apraja és nagyja Soprontól Nyíregyházáig Komlósi-mezt vásárolni. 

A szabályok némiképp egyszerűbbek, mint tavaly, tulajdonképpen (ha minden igaz) csak egy maradt: nem kerülhetnek egy csoportba azonos országbeli csapatok. Hajtás után a négy kalap és három szerzőnk egy-egy álomcsoportja található. 

1. kalap: Barcelona, Liverpool, Chelsea, Manchester United, AC Milan, Arsenal, Sevilla, Bayern München

2. kalap: Lyon, Inter, Real Madrid, CSZKA Moszkva, AZ Alkmaar, Juventus, Rangers

3. kalap: Olimpiakosz, Marseille, Dinamo Kijev, Stuttgart, Fiorentina, Atletico Madrid, Bordeaux, Besiktas

4. kalap: Wolfsburg, Standard Liege, Maccabi Haifa, Zürich, Rubin Kazany, Unirea Urziceni, APOEL, Debrecen

 

Végül íme az elmaradhatatlan három dolog, ezúttal hármunk álomcsoportja:

1. AHB:

Liverpool, Juventus, Kijev, Debrecen

Mert szeretném végre felvenni a Lucas Leiva mezemet, és mert szeretném látni benito arcát, amikor a Juventus az utolsó fordulóban győzelmi kényszer alatt játszva képtelen feltörni a debreceni reteszt a Puskás Ferenc Stadionban. A Kijevet a remélhetőleg nagy számban hazánkba látogató ukrán szurkolólányok miatt választottam.

/UPDATE: /

2. pote

Debrecen, Real Madrid, Los Angeles Lakers, Usain Bolt

A sportérték és pancho kedvéért.

3. donnelly:

 Liverpool, Rangers, Atletico Madrid, Debrecen

A Liverpool az én kedvemért, a Rangers a civisek kedvéért, az Atletico pedig azért, hogy Leo oda-vissza bőrözhesse Simaot.

 

UPDATE #2: a teljes menetrend

683 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://nst.blog.hu/api/trackback/id/tr861341923

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

t.o.d. 2009.08.28. 14:47:58

@Hispan07: igaz, a világelit bármelyik csapata szánalmas hibákat tud csinálni, de a mostani Real ellen ez az átlagnál is végzetesebb lehet. Ezek ellen úgy kell védekezni, ahogy a Cselszki a Barca ellen. Bár azok is mire mentek vele... :-(

@shinigami: nem galaktikusoztam, csak amlítést tettem, és pozitív összehasonlítást azzal az őrülettel, ami akkor folyt. Most posztra igazoltatok, de szerintem a sportértéknél a reklámérték sokkal nagyobb szerepet játszott. A Madrid már most többet keresett azzal, hogy újra árulja a 9-es, "Ronaldo"-feliratú mezt, mint ha megnyerné a BL-t, az Európai Szuperkupát és a klubvébét idén, hozzá a Király Kupát, meg a bajnokságot is. Kockázat nélkül fel lehet venni párszáz milla EUR-t, úgyis bejön. Nem bánom én ezt, csak a fociban ne ez legyen az elsőszámú rugó, ne az nyerjen, aki a legtöbbet költött.

halareaal 2009.08.28. 14:49:51

igaz, a Marseillenek nem örülök semmilyen szempontból, a 3.ból kb őket akartam legkevésbé, de tavaly a Zenit jóval félelmetesebbnek tűnt ezzel együtt.
a Barca csoportja teljesen sima, kérdés a sorrend az első 2 helyen. nem értem a Kazanytól mért félnek az emberek, a túra kellemetlen lesz a játékosoknak, de amilyen gyengék most az orosz csapatok, simán kell verni azt a csapatot.

t.o.d. 2009.08.28. 14:49:55

@Neil Blender: csoro Lineker... :-))) jaja. ha látta a 99-es BL-döntőt... :-) persze én örültem...

t.o.d. 2009.08.28. 14:54:25

@halareaal: "amilyen jól betöltött minden posztot Perez eddig, most a szezon kezdete előtt ugyanazzal a lendülettel kiüríti az egyiket, bassza meg" Igen, és le is nyilatkozták, hogy a hollandok közül Robben kell, és marad. Azt mondja Pellegrini, hogy minden posztra van két embere. Ki a két jobbszélső???

t.o.d. 2009.08.28. 14:58:16

@halareaal: Kazany potom 3.700 km Barcelonától. Az qrvasok. Egy ilyen út után nagyon nehéz lehet regenerálódni a brusztolós ruszkik ellen, ráadásul valszeg már keményre lesz fagyva minden, mire odamennek.

mickeyknox 2009.08.28. 15:03:53

@shinigami: még abrapapa se vett kaka+cr+xabi alonso szintű kombót EGYSZERRE

shinigami 2009.08.28. 15:05:57

@mickeyknox:
hat
cr nemvolt meg akkr, akkor meg ya se volt ekkora jatekos es kaka is csak a valsag miatt lett mozdithato

ellenben a siras meg akkor is hasonlo volt, pedig tenyleg nem igazol ekkora neveket

BK 2009.08.28. 15:10:15

@t.o.d.: másrészt viszont az utolsó két meccs lesz pont a két nagy utazás keletre. addig el kell dönteni a vitás kérdéseket, az a legegyszerűbb. :)

Eastbay1 2009.08.28. 15:12:25

@t.o.d.: 3700km az mondjuk 5-6 óra repülővel. És a Barca nem turistaosztályon utazik. Olyan gépük van, amin szinte szállodai a színvonal. Most gondolj bele, az amerikai major sportokban is gond nélkül megoldják, hogy egyik este Miamiban játszanak, másnap meg Seattle-ben. Az sincs közelebb.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.08.28. 15:20:50

@pancho_sanza:

Negredóra nagyon kíváncsi leszek a Sevillában. Ha bejön, akkor a nyár egyik legnagyobb átigazolása volt. Ott és Valenciában is kezdenek beérni a fiatalok (pl. Perrotti, Pablo Hernández, Míchel), és... reméljük, az edzők is... Izgalmas lehet a bajnokság nagyon, ha stabilizálni tudják a formáikat.

@Eastbay1:

Egyszer hallottam egy agykutatóval készített interjút, aki kifejtette, micsoda brutális megterhelést jelent egy szervezetnek, ha túl sokszor vált időzónát. És hát az NBA-csapatoknál, gondolom, nem rendszeres, hogy egyik nap plusz 30, három napra rá mínusz 20 fokban játsszanak mérkőzéseket...

t.o.d. 2009.08.28. 15:24:35

@Eastbay1: nincsenek hozzászokva, és bármilyen egy repülő, az megterheli a szervezetet. De persze ez nem lehet akadály, de örülni biztos nem örülnek.

t.o.d. 2009.08.28. 15:25:47

@Csöncsön: ó bizony, az éghajlat. Ott a pont.

mickeyknox 2009.08.28. 15:32:10

@shinigami: persze hogy cr meg xa nem volt ekkora név, kaka sem még akkor, de nem ez számít. igazi nagy világsztárokat nem vett az orosz.

viszont sírás az volt, meg lesz mindig is, ha valamelyik csapat szarrá költekezi magát. ez engem nem bánt, csak ha valaki azzal jön, hogy az idei real-bevásárlási lista nem kivételesen nagy és gazdag. mert az. régen is vett ronaldót, meg zidane-t meg figot de nem egyszerre.

shinigami 2009.08.28. 15:35:52

@mickeyknox:
abba h nagy bevasarlas termeszetesen nem kotottem be mert tenyleg az

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.08.28. 15:36:22

@Matteo_B:

A B, az F és az I csoport érdekesnek ígérkezik.

Egy Genoa-Valencia vagy Benfica-Everton meccs igazi csemege lehet!

Tika_ 2009.08.28. 15:39:16

@shinigami: folytatódik: még ideológiát is képes hozzá gyártani :kuncog:

BruceWayne 2009.08.28. 15:44:46

a totós postot visszakeresni elég nehézkes lenne szóval jobb híján ide offolnék: tolja vki rendszeresen a szerencsejátékot? sportingbet, bwin, tippmix, tökmindegy, szóval ilyen hétvégi tipp megvitatós témára valami post jó lenne, akár régi akár új.

halareaal 2009.08.28. 15:50:52

@pancho_sanza: igazából sztem logikus és örömteli is, h a csapat nem a minden meccsen való 60+%os labdabirtoklást tűzi ki célnak (persze valszeg sokszor össze fog jönni így is). egyedül talán a legkésőbb érkezett Xabi Alonso olyan játékos, akihez ez passzolna. mind Kaká, mint CR és talán Benzema is olyan játékosok, akik a technikájuk mellett elsősorban a lendületüket használják ki és azonnal kapura törnek, nem tili toliznak, vagy legalábis nem sokat. Robben meg pláne ilyen volt, amíg itt volt, ezért is gondolom többek közt h bizony tökéletesen illett volna ebbe a csapatba, még akkoris ha sokszor önző.

@t.o.d.: nincs két jobbszélső nyilván, hisz tavaly még egy se volt. szal azért így is előrelépés. most balszélső sincs egy se úgy látszik, a 2 baloldali játékosunk védő. abban viszont igaza van Pellegrininek, h ezt a 2 posztot leszámítva mindenhova erős cseréi vannak.

mocsing · http://nst.blog.hu 2009.08.28. 15:51:31

a bwin kevesebbet fizet a Real végső győzelmére, mint a Barcáéra.

www.bwin.com/hu/labdar%C3%BAg%C3%A1s

ha volt már, akkor bocs.

Eastbay1 2009.08.28. 15:54:01

@Csöncsön: Oké, hatalmas megterhelés a túl sokszori időzónaváltás. De akkor milyen megterhelés lehet fél évig napi 20-40 percet játszani NBA/NHL színvonalon. De nem sajnálom a kosarasokat, mert az ő erőnlétükkel ez sima ügy. Na ugyanez a helyzet egy Barca színvonalú játékosnál is.
Azért ez a +30/-20 fok elég szélsőséges időjárás késő ősszel.

halareaal 2009.08.28. 15:55:32

a Chelsea csoportjában sima lesz sztem a továbbjutás, a Porto eladta Lisandrot és Luchot is, így nem lesznek veszélyesek, legalábbis a Chelseare és az Atleticora nem hiszem.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.08.28. 16:26:14

@Matteo_B: Csoportelsőséget várok a Romától! Forza Lupi!

Boxi_911 2009.08.28. 16:38:52

@Nerazzurri: Az cirka 110-130m Ft. Kb 380-400e Euró. Nem rossz kis pénz... :)

Boxi_911 2009.08.28. 16:42:26

@Boxi_911: per meccs és teltház esetén természetesen...

popp · http://koncertblog.com/ 2009.08.28. 16:44:02

Szerintem a Milan-Real viszonyletban mindkettő hozza a hazai meccsét és ugyanezt várom az Inter-Barca párharcokon is.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.08.28. 16:57:00

Mustrálgatva az Euroliga mezőnyt, az új Bl szisztéma miatt eléggé megerősödött. Számos tavalyi Bl főtáblás van ott a csoportokban, sőt még három nyolcaddöntős is.

WallyB 2009.08.28. 17:00:51

@szpartak: Oké, lehet, hogy akkor én értettem félre... első körben van egy Inter-Barca... vagy az "csak" engem érdekel? :)

Pályaelhagyó autóversenyző 2009.08.28. 18:08:02

off

nba-hez nem ertek, de az nhl-ben (emlekeim szerint) a meccsek kb felet a kozvetlen szomszedsagban rendezik, messzire meg elmennek turnezni par napra-hetre (tobbnyire)

a playoffban persze egyre tavolabb kell utazni, de ez kolcsonos

ugy erzem, ez az utazgatas dolog kicsit tul van hisztizve

on

iden azert lesznek erdekes meccsek mar az elejen is, az elmult evekben a csoportkor eleg uncsi volt

sundin 2009.08.28. 18:16:56

@popp:
Viszont ez a 12 csoport követhetetlen. Szvsz sok csapat ezt a sorozatot se veszi majd komolyan, a pénzdíjak megemelése ellenére sem.

Spanyol poszt lesz? Vagy a Katalán gödör miatt felfüggesztették panchot? Holnap indul a mandula, és sehol egy köcsög, vagy all-star, a szezonbeharangozóról nem is beszélve...

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.08.28. 18:28:22

@sundin: "sok csapat ezt a sorozatot se veszi majd komolyan"

Aztán majd siránkoznak, hogy egy másik liga beelőzi őket, és pl. a negyedik helyezés jövőre már nem BL-t, hanem csak Európa Ligát fog érni nekik...

A spanyol posztot én is nagyon várom!

popp · http://koncertblog.com/ 2009.08.28. 18:31:07

@sundin: "Szvsz sok csapat ezt a sorozatot se veszi majd komolyan, a pénzdíjak megemelése ellenére sem." - Na ez majd elválik. Valószínűleg viszont én sem követném a csoportkört, ha nem az EL-ben játszana a kedvenc csapatom.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.08.28. 18:36:59

@Csöncsön: Nem hinném, hogy az olasz csapatoknak motivációs problémái lesznek. A Lazio tavaly nem indult nemzetközi kupában, a Genoa meg emberemlékezet óta nem, a Romának pedig a 7-1-ei mutatják, hogy komolyan veszik az EL-t.

BruceWayne 2009.08.28. 18:54:16

@WallyB: most esett le nekem is hogy egyszerre van a pool-debrecen meg az Inter-Barca......

valamelyik retek legalább felvételről leadja a Loki után a másik meccset vagy erre esély sincs?

halihalo 2009.08.28. 20:32:45

@Ferguson: Tegnap örömködtek is emiatt a pool drukkerek a saját chat-oldalukon... :)

szpartak 2009.08.28. 20:35:56

@daneeka: Most látom a tv2-n, hogy a nézők szavazhatnak, hogy Chelsea-Porto vagy Marseille-Milan legyen-e.

A Bayern én - még - nem temetem, valószínűtlennek tartom, hogy az utolsó forduló előtt már matematikai esélye se legyen a továbbjutásra, még ha nem is vagyok róla meggyőződve, hogy továbbmennek. Arra viszont, hogy nem lesznek 100%-osak, egy nagyobb összeget is mernék tenni.

szpartak 2009.08.28. 20:43:28

@WallyB: úgy látom még mindig nem érted: a tv2 csak keddenként közvetít. Az első forduló keddi meccsei:

Juventus FC - Girondins de Bordeaux
Maccabi Haifa FC - FC Bayern München
VfL Wolfsburg - PFC CSKA Moskva
Beşiktaş JK - Manchester United FC
FC Zürich - Real Madrid CF
Olympique de Marseille - AC Milan
Chelsea FC - FC Porto
Club Atlético de Madrid - APOEL FC

Így hát hiába van abban fordulóban Inter-Barca, Kijev-Kazány vagy akár Pool-Loki is, ebből a nyolc meccsből - ill. mint eggyel korábbi bejegyzésemből látható, a Chelsea- vagy a Marseille-meccs valamelyikéből - kerül az egyik a tv képernyőjére.

Gondolom, a Digi élőben majd inkább a Pool-Lokit adja, de gyanítom, azért felvételről leadják majd az Inter-Barcát is.

crouchy 2009.08.28. 20:49:13

Woland küldtem neked üzenetet ezen az indapasson keresztül, remélem elment ha nem akkor szóljál.

halihalo 2009.08.28. 20:49:32

@Nerazzurri: Ha addig tényleg beindul az ígért DigiSport+, akkor ott a kettő párhuzamosan mehet. egyik a normálon, másik a +-on.

crouchy 2009.08.28. 21:46:07

-will go to lyon as there will be coaches, sos or official
gonna skip fiorentina but ill see what prices are like to budapest nearer the time
cant afford them all now as its my first year at uni

_That's why God invented student loans. What else are you going to spend it on? Books? Pahhh. Food? Overrated.

:D:D:D

Ratttatattta 2009.08.28. 22:38:58

haha kis b@zi Messi mit arcoskodott itt a végén

meg is kapta a jól megérdemelt sárgát,piros se ártott volna neki

jó szar a meccs amúgy, a Videoton meccs jobb volt

SamS 2009.08.28. 22:40:39

Érdekes látni, hogy Messi milyen undorítóan viselkedik, ha nem jönnek össze neki a dolgok. Tiszta Ronaldo effekt.

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2009.08.28. 22:41:57

remélem, az uefa ezt a szándékos, aljas, absz sportszerűtlen fejelést is kivizsgálja, s ha kell, akár 2 meccses eltiltást szab ki a vétkesnek.

Ferguson 2009.08.28. 22:43:44

@SamS: én már korábban is mondtam, h sunyi alak (egy rágcsálóhoz hasonlítottam...), de persze mindenki leugatta a fejem, én meg nem szeretek ilyeneken vitatkozni. Miért kell azért ellökni egy védőt, mert Uram bocsát szereli őt?! Utána meg az a fejelő mozdulat igazán köcsög volt, le sem tagadhatná, h argentin...

SamS 2009.08.28. 22:45:53

@Ferguson: Nem mondtam róla soha, hogy egy szent (ugyebár Vanczák Vilit is nagyon durván lekönyökölte :)), de ugye akkor mutatja meg a foga fehérjét, amikor nem megy a foci. Győztesként könnyű sportszerűen viselkedni. Ezért egyébként nyilvánvalóan eltiltás járna.

Light 2009.08.28. 22:47:17

Bár nem tisztem védeni Messit, s Isten lássa lelkem, a Barcelonát sem kedvelem, de a lassításból nyilvánvaló volt, hogy a védő fejelt először...

Btw, az Ibrahimovic-Eto'o cserével NAGYON nem járt jól a barca, s ha kiesik a Xavi/Iniesta párosból az egyik, már igen komoly gondjaik vannak középpályán. Fog még hiányozni Hleb, ha jön egy sérüléshullám...

Ratttatattta 2009.08.28. 22:48:24

mit vártok attól,akit élete első válogatott meccsén beállása után 1-2 percen belül kiállítanak:DDDD

persze ő egy szent kisangyal

Ferguson 2009.08.28. 22:50:32

Amúgy tényleg botrányosan gyenge ez a meccs! Az egyik legnézhetetlenebb meccs, amit valaha láttam. Tiszta körzeti bajnokság fílingje van... :( A barca próbálkozik, de a két évvel ezelőtti önmagukat idézik, a sahtar pedig néha olyan dolgokat csinál, h ha én lennék az edzőjük, felállnék a kispadról és otthagynám őket (pl. amikor egy szabinál a srác az 8 méterre lévő társa helyett kipasszolta a labdát taccsra :S)

Ratttatattta 2009.08.28. 22:56:07

a TV2 annyit mondogatta,hogy így meg úgy nem volt soha kevés gólos meccs ebben a döntőben,meg ennyi sok gól szokott esni 10 perc alatt,hogy ezt totál megérdemelték

a nézők nem, de hát legalább láttuk a Barca-t

nagy élmény volt

Sahtar is elmehet a rákba, megérdemelnék,hogy 1 11-est se rúgjanak be a végén

Ferguson 2009.08.28. 23:01:59

Amúgy én személy szerint NULLA értelmét látom ennek a kétszer 15 p. hosszabbításnak (lejátszanak még 2/3 félidőt!!! :O). Csak fárasztják magukat a játékosok fizikailag és mentálisan is, aztán meg csodálkozunk, h utána miért lövik néha olyan gyengén a tiziket. Szerintem egyszer 15 p. bőven elég lenne, de lehetnének azonnal tizik. Akkor kevesebb ilyen játékölő meccs lenne...

Light 2009.08.28. 23:12:16

~A szokásos Barcelona féle faszmák gól a végén, ugye?

SamS 2009.08.28. 23:14:22

@Light: "nyilvánvaló volt, hogy a védő fejelt először..."

Ezt nem mondod, hogy ekkora vakegér vagy? :o

értelmetlen_nevű 2009.08.28. 23:16:14

@Ferguson: ja vagy lehetnének egyből tizenegyesek, és akkor le se izzadna senki. eleve ki a fasz találta ki ezt a 2 x 45 percet, kurvára uncsi.

Ratttatattta 2009.08.28. 23:19:32

4 ilyen meccset kívánok a Barca-nak a BL-csoportban is, az ukrán/orosz csapat ellen

az Inter-nél meg azt,hogy Messi kössön bele Materazzi-ba, úgy ahogy ma tette a Sahtar játékossal:DD

Light 2009.08.28. 23:19:56

@SamS: Nem vagyok én vakegér, nézd meg a lassítást. Messi rátámaszkodott a védő hátára és ellökte, aki ezen bepöccent, odament Messihez, aki erre ismét ellökte. Ezután a védő fejelt, majd Messi.

De megnézem még egyszer majd, ha fennt lesz valahol, s meaculpázok, ha nincs igazam ;)

Ferguson 2009.08.28. 23:22:27

@értelmetlen_nevű: mondtam én ilyet? Ne haragudj, de ez gyerekes megnyilvánulás volt részedről szvsz...

értelmetlen_nevű 2009.08.28. 23:25:34

@Ferguson: Nem te mondtad, én mondtam. Azt nem értem, hogy mitől lennének nézhetőbbek a meccsek, ha csak 15 perc hosszabbítás lenne.

Ferguson 2009.08.28. 23:28:41

@értelmetlen_nevű: nem lennének nézhetőbbek, ebben igazad van, de legalább az ilyen nézhetetlen meccsek rövidebb ideig tartanának...

2009.08.28. 23:32:42

Messinek piros járt volna ez nem kérdés. Lehet el is tiltják utólag.
A svéd szupersztárt meg nem akarom többet látni, ezt a langyi szart nyomassa máshol!
Pepnek soha nem bocsájtom meg ezt a transzfert.

nasteey 2009.08.28. 23:39:34

Legalább van miről beszélnetek, mert a meccs tényleg gyenge volt. :D A köcsögség mellett megjegyezném, hogy lendületből ment, felugrott a védő előtt és úgy tolta meg, nem az ellökés volt a célja, hanem a bodicsek elkerülése. Aztán a védő bólintott először, bár Messi mozdulata inkább volt fejelés.

Mondjuk a MU drukkerek előszerettettel vadásznak minden ilyenre, hogy sportszerűtlennek lehessen nevezni, és Ronaldohoz hasonlítani. :D

Még megjön Csöncsön, aztán lesz itt nemulass.

Ferguson 2009.08.28. 23:44:59

@nasteey: "Még megjön Csöncsön, aztán lesz itt nemulass." - LooL :D Az MU drukkerek vadásznak mindenre... :)

Feech 2009.08.28. 23:45:22

@Light: "Fog még hiányozni Hleb"

Padról vagy a lelátóról?

BK 2009.08.29. 00:08:33

@Blaugrana: ugye te az a fajta vagy, aki egy szezon után elküldte volna Henryt?

BK 2009.08.29. 00:11:04

@halihalo: neten meg már most van párhuzamos adás.

Light 2009.08.29. 00:14:08

@Feech: A padról, OFC ;) Oda is kell ember...

BK 2009.08.29. 00:15:02

@Light: a cseréről előszezonban még ne hozzunk már ítéletet. Hleb meg egyszerűen túl lassan gondolkodott. de tényleg, Busquets, Keita de még Gudjohnssen is gond nélkül bírja azt a tempót gondolkodásban, amit mellettük Xavi vagy Iniesta produkál mellettük. Hleb meg nem tudta. technikailag jó volt, gyors volt, de ebben nem volt jó. ettől függetlenül talán egy szezon még belefért volna neki, de Guardiola az, aki edzésen is látta dolgozni egy éven keresztül. remélem jól ítélte meg.

Light 2009.08.29. 00:23:41

@BK: itt nem arról van szó, hogy mi van akkor, ha Xavi és Iniesta játszik, inkább arról, hogy mi a helyzet, ha egyik vagy mindkettő sérült. Most ez utóbbi volt kilőve, s szerintem meglátszott a játékon. Egyébként igazad van, várni kell kb szezon közepéig.

Inkább az Ibra vs Eto'o + Hleb + pénz dolognak szólt, amit írtam. Mert Ibrahimovicnak a meccsen legalább két olyan helyzete volt, amit 'Interesen' oldott meg, amikor mindkétszer Henry volt mellette, jobb szituációban. Teljesen jogosan lett lehozva.

SamS 2009.08.29. 00:32:46

@nasteey: "A köcsögség mellett megjegyezném, hogy lendületből ment, felugrott a védő előtt és úgy tolta meg, nem az ellökés volt a célja"

Ahhoz képest elég eltorzult arccal egyből az első lökés után elkezdett beszólogatni az ellenfélnek. Ha valakinek véletlenül nekimegyek, akkor legalább nem ugatok neki utána ok nélkül.

BK 2009.08.29. 00:32:50

@Light: ha egyik sem játszik, akkor tényleg ciki van. szerintem igazolni kellett volna a középpályára.

a spanyol szuperkupán már egészen jól illeszkedett Ibra a többiekhez. reméltem, hogy ez ma csak javulni fog. romlott, ezt tény és azok a szituációk rosszul lettek megoldva. de ez mindenkinek ramaty meccs volt.

viszont Henry nekem tetszett! az előszezon alapján a tavalyi szint a minimum tőle.

BK 2009.08.29. 00:36:00

viszont a szuperkupában a legidegesítőbb szerintem évről évre a helyszín. emlékszik valaki olyan évre, amikor nem volt teljes gány a gyep? az NB1-es pályák is csak akkor ilyenek, amikor lehúzzák róluk a havat a téli szünet után.

halihalo 2009.08.29. 00:47:37

Ilyen szar meccset, mint ez a ma esti volt, már nagyon régen láttam... Még az NBI is jobb... Ezzel akarnak visszaszoktatni rá?

halihalo 2009.08.29. 00:49:37

@BK: Az igaz, csak éppen a meccsek alatt besz@rik... Főképp be fog, ha az egyik meccs a Lokié...

rizla 2009.08.29. 01:11:25

@Blaugrana: "A svéd szupersztárt meg nem akarom többet látni, ezt a langyi szart nyomassa máshol!
Pepnek soha nem bocsájtom meg ezt a transzfert. "

durván felhígult a kommentek színvonala. menj már át az eurobarcára ezzel a pszeudo-ovi drukkolással. kit érdekel, hogy te mit bocsájtasz meg pepnek? 5/5. ibrahimovic 2,5. meccsét játszotta, ma mellesleg mindenki fos volt. idény eleji forma, így kezdődött tavaly is, csak akkor nem sikerült nyerni, és nem adtak mellé trófeát (csak 1 bajnoki pontot).

két évvel ezelőtti barca? mmm, nem hinném, messi pl minden labdáért úgy harcolt, mintha egy ifi lenne, aki be akar kerülni a csapatba. kicsit túl is pörgött, ha utólag eltiltják a fejelésért, senki sem szólhat semmit. azért csak eldöntötte a meccset pedroval karöltve.

egyébként ilyen libalegelővel nem kéne égetnie magát monacónak..

szbszig 2009.08.29. 01:45:59

A TV2-es "Michelle Platini" kiírásnál felröhögtem. :D

Egyébként a Celtic-Arsenal előtti felvezető műsoruk még tetszett, de ez a mostani mindenről szólt, például a Real igazolásairól, csak éppen a meccsről nem. Konkrétan a Sahtarról egy büdös szót nem szóltak. Mondjuk a meccs képe alapján nem is nagyon érdemelték volna meg, de ez egy másik kérdés...

A kizárólag keddi meccsnapos közvetítést viszont beszopták szépen, mert így rögtön az első fordulóban majd a Liverpool-Debrecent és az Inter-Barçát is a Digi adja. Mondjuk láttam, feltalálták magukat, mert akkor legalább meg lehet jól SMS-szavaztatni a népet, és eljátszani, hogy ők dönthetnek, mit szeretnének látni...

ferenck · http://agens.blog.hu/ 2009.08.29. 02:50:43

nem vok 1 ibra-fan,es elleneztem az eto'o-ibra cseret,guardiola szemelyes ellenszenvenek tartom (aztan felolem suketelhet,h erzesek meg blablabla)plusz meggyozodesem,h samu sokkal jobban passzolt a jatekrendszerbe,de azert 2 meccs utan meg nem kergetnem el ibrat. reszemrol orulok,ha oktoberig-novemberig sikerul beilleszkednie,addig meg a tobbiek hozzak a meccseket. mindenesetre bizalomerositokent ideiglenesen vele lovetnem a 11eseket es a szabadrugasokat.

értelmetlen_nevű 2009.08.29. 04:21:44

@ferenck: a szabadrúgásokat én végig vele lövetném.

2009.08.29. 04:33:03

@BK Mi van? Honnan jött most ez az egyébként teljesen téves következtetés?

@rizla
A személyeskedő stílusod nem arról árulkodik, hogy Te nagyon felnőtt lennél.
5/5? Azt hittem a Gampert a city nyerte, vagy melyik az 5. kupa(vagy mi ez az 5/5)? Amúgy ebből az 5-ből csak 2 számít igazán, az meg megvolt a fele ennyire sem hype-olt, tizedennyire jó edzőnek sem tartott Rijkaardnak is.

Meccsről meccsre gázabb lesz ahogyan a svédet védeni próbáljátok mindenfajta valósnak vélt kifogással.
Egy közel 80millás játékos legalább akarjon focizni, hamár a játékhoz semmit nem tud hozzátenni.

mickeyknox 2009.08.29. 09:21:50

jelentkezzen, aki látott valaha izgalmas európai szuperkupadöntőt... mire számítottatok? a 2005-ös bl-döntő izgalamaira, vagy mi?

mann 2009.08.29. 09:46:02

Sajnos lemaradtam erről a meccsről, pedig szívesen megnéztem volna a pillanatot, mikor kiderül, hogy Messit mégsem a medikloriánok nemzették, hanem ő maga is "csak" egy focista :)

daneeka 2009.08.29. 10:17:42

@mickeyknox: A 96-os szerintem kurvajó volt!

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.08.29. 10:19:37

Nem tudom, ki volt az a gyengeelméjű, aki ettől a meccstől sziporkázó játékot várt.

Én személy szerint három dologra voltam kíváncsi: folytatódik-e Ibra biztató beilleszkedési folyamata (mert a Bilbao elleni meccs biztató volt); mire megy a Barca az általa soha nem kedvelt "keleti" stílussal szemben; és: akárhogy is, de megnyeri-e a kupát.

Nos, Ibra egyelőre érezhetően "nem érzi" a Barca játékát, tényleg a tavaly előtti Henryra emlékeztet, sok kínlódás lesz ebből még; ezzel együtt továbbra is azt tartom, hogy jó igazolás volt. Ha ősz végére hozzácsiszolódik a csapathoz, szerintem még sokkal erősebb és kiszámíthatatlanabb lesz a Barca támadójátéka. Addig lesznek ilyen szenvedős meccsek. Nagyon jó viszont, hogy Pedro és Krkics egyre érettebben játszanak.

A második kérdésemre a válaszom ugyanaz, amit sejtettem: az ilyen szervezett bunker nem ízlik a Barcának. A Sahtar egész meccsen kb. ötször ment át a félpályán, nem akart semmit, csak a 11-eseket. Ezért sem örülök a Kijev-Kazany (+ Inter) kombónak...

Az viszont óriási pozitívum, hogy mindennek ellenére, szemlátomást idény eleji formában, rengeteg bosszantó hibával is, csak sikerült kigürcölni a győzelmet. A BL-győztes nagyon ritkán nyeri meg a Szuperkupát. Emlékeztetnék mindenkit, hogy Rijkaard Barcája 3-0-ra kapott ki Monacoban a Sevillától.

BruceWayne 2009.08.29. 10:28:39

hát kétségtelen hogy a párhuzamosan futó Mattersburg-Klagenfurt szórakoztatóbb volt (már csak a kommentátor miatt is)

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2009.08.29. 10:38:15

@Csöncsön: + hozzátenném hogy tavaly a "világlegjobbmencsesztereaholaviláglegszuperebbronáldójajácccik" sem nyerte meg a szupkupát.

(Viszont azt halkan megjegyezném van még pár óra a transzferpiac lezárásáig, hívja fel vki az Intert, hogy az a fekete csatárfiú érdekel minket, Etoo vagy mi a neve...)

Ferguson 2009.08.29. 11:03:49

@csizsikpizsik: ez igaz ugyan, de ferguson a meccs előtt nyilatkozta, h nyaralni és szórakozni jöttek monaco-ba. Ezek után elképzelheted a játékosok mit gondolhattak...

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2009.08.29. 11:14:11

@Ferguson: Világos. Ők akkora profik, hogy édesmindegy volt nyernek-e egy újabb csilivili vackot a vitrinbe. A mencseszter már csak ilyen vállvonogatós, láblógatós, lazázó banda.

Egyébként ez a tavalyi hó, az idei meg akkora szopás volt...Ez a brusztolás...ojvé...

Ferguson 2009.08.29. 11:19:46

@csizsikpizsik: valóban, a manchesteri fiúk nagy kópék... :D

mickeyknox 2009.08.29. 11:58:11

@Ferguson: ": ez igaz ugyan, de ferguson a meccs előtt nyilatkozta, h nyaralni és szórakozni jöttek monaco-ba."

ezt szőr alkeszról qrva nehéz elképzelni

de azért hiszek neked :D

Tassadar 2009.08.29. 12:12:08

@SamS: márpedig télleg az ukrán "fejelt" először, ugyanis ő nyomta neki a fejét messihez, aki egy öklelő mozdulattal ellökte a srác fejét onnan.

crouchy 2009.08.29. 12:32:48

1, Én azt mondom ha 0-0 a meccs akkor jöjjenek a tizenegyesek, ha vmi más döntetlen akkor kapjanak még 30 percet. Ezt a hülyeséget egyedül találtam ki még mielőtt megkérdezni bárki is
2, ki a faszt érdekel hogy ki fejelt Először? Mi ez ovi?

rizla 2009.08.29. 13:31:22

@Blaugrana: ?????????

pep agyonhype-olt. ezzel a névvel mi a faszt akarsz már ezekkel a szar dumákkal? milyen 5/5? : DDDDDD
jaj, a gamper elúszott, ne!

kész, borzalmas, hogy hova zuhan ez a site is.

mann 2009.08.29. 14:06:43

@csizsikpizsik: ""világlegjobbmencsesztereaholaviláglegszuperebbronáldójajácccik" sem nyerte meg a szupkupát.
- Valóban nem, de talán azért mert C kb. 0 azaz nulla percet játszott azon a meccsen (ugye műtét után volt), ráadásul Scholes remek megmozdulása után csak 45 percet játszott a MU emberhátrányban.... :p

BK 2009.08.29. 14:09:44

mekkora az odds arra, hogy pancho ír valamit a szezon nyitányához?:)

Tika_ 2009.08.29. 16:06:35

@SamS: @imici77: @Ferguson: látom, vérszagra gyűlt az éji glory, mert azt hitték ez király... :)
@Ratttatattta: az új fiú is próbál extra gyorsan barátokat szerezni..
Ne már, Urak! Azt hittem a BL-döntő után béke lett. Ennél a kakaskodásnál kb. az fontosabb a meccs kapcsán, hogy milyen zenét játszottak a stadionban.

A hosszabbítás lám most is jól működött, nem jutottunk el a hülye 11-esrúgásokig. Egyébként szerintem n találó volt Hajdú B: a 90 perc fos után megérdemelték a fiúk, hogy még egy kicsit futniuk kelljen.
Sahtart nem ismerem, de ha ez az egyébként támadó szellemű csapat, akkor milyen lehet a védekező?...
Barca tényleg nem volt jó, szenvedett (félek, hogy Csöncsönnek igaza lesz...), és pont azt a játékot nem hozta, amiért szeretjük.

@Blaugrana: 5/5: BL, bajnokság, kupa, spanyol szuperkupa, európai szuperkupa - fura, hogy Barca-szurkolóként ez nem megy... ;)
@BK: nemár. Tényleg enélkül is egyre gázabb a blog. Tavaly már mondta, hogy más lesz helyette.
@értelmetlen_nevű: +1
@mann: büntetésből egy seggel végig kell nézned az összes SW-filmet, természetesen rendezői változat, és különbséget keresni az ifjú Anakin és CR7 között :))
Ibrával szerintem sem lesz gond, nem kell fosni. Pálya télleg kritikán aluli volt. Hangulat is gyér, mint valami olasz kiscsapatok közötti délutáni meccs (no offense az olasz fanoknak).

Ferguson 2009.08.29. 16:43:55

@Tika_: "látom, vérszagra gyűlt az éji glory, mert azt hitték ez király... :)" - nem hittük, tudtuk... :)

mann 2009.08.29. 16:54:10

@Tika_: A harmadik rész a legfájóbb, mikor az ifjú enged az erőt (és pénzt) gyűjtő Perez csábításának és átáll a sötét oldalra... :)
Egyébként jó látni, hogy frankón összeállt a katalánkommandó, mint a gecisbugyi :)

Seppool 2009.09.02. 16:17:54

Rohadt, szemét Tv2 nem adja az idegenbeli meccseket

Great Cornholio · http://www.lordswm.com/?rid=244178 2009.09.11. 20:52:39

Nagyon tudok örülni, hogy a Barcelona Inter helyett, Debrecen alázást kell végignézni a tv-ben.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.09.12. 05:28:20

@Great Cornholio: Lehet streamelni, eddig is ezt toltuk.
süti beállítások módosítása