Augsburg, Muhi, Mohács, Don-kanyar, Bern, Bern és Bern. Mármint magyar szempontból, mert a németek például berni csodának hívják, és ezer szív dobban a zokniba bújtatott szandálos lábak fölött, amikor felhangzik, Rahn schiesst! Az 1954-es világbajnokságon már a brazilok is úgy érezték, itt az ideje nekik is megnyerniük egy tornát, Uruguay pedig úgy érkezett Svájcba, hogy amelyik vébén elindult, azt meg is nyerte. A FIFA - alapításának 50. évfordulóján – hazavitte a világbajnokságot, amely nem is okozott csalódást: minden idők legtöbb gólját hozó tornája minden szempontból az egyik legjobb volt. Hajtás után a Rádió Q-val (vasárnap kilenctől katt) indított közös vb-történeti sorozatunk 5. (tehát nem 1., 2., 3., és 4.) részét találod.
Egy ideig hasztalan próbáltuk megfejteni a vb hivatalos plakátján megörökített jelenetet, a félig szerecsenarcú, békakezű humanoidnak a hátából nő ki a feje, így arra gondoltunk, esetleg ő bólintja kapura a stefánia vagdaltat, végül a sapka igazított el minket.
Kezdjük is mindjárt az elsőkkel, és a legekkel. A bevezetőben megvolt, hogy ezen a vb-n esett a legtöbb gól, ehhez hozzátehetjük, hogy itt született – azóta kétszer is beállított – a legnagyobb gólkülönbségű győzelem (fiaink megbocsátó mosollyal gurítottak kilenc válasz nélkül hagyott gólt Koreának), és a legtöbb gólt hozó mérkőzés is, amelyen Ausztria 7-5-re verte Svájcot, méghozzá úgy, hogy a házigazda a 20. percben 3-0-ra vezetett, de a szünet előtti tíz percben öt gólt kapott.
Az elsők között is első Uruguay, mely története során először veszített vb-meccset, méghozzá a sokak által előrehozott döntőnek tekintett Magyarország elleni elődöntőben, ahol hosszabbításban, a Csodálatos Kocka két góljával vertük őket. Először (és valószínűleg utoljára) fordult elő, hogy amatőr játékosokkal világbajnokságot nyert egy csapat, Németország ugyanis még a háború utózöngéit nyögte, így (papíron) nem voltak profi játékosaik. Hasonló volt a helyzet a magyarokkal is, akik állami amatőrök voltak, azaz sportállásban mindenki dolgozott valamit, de – with all due respect – nem lettünk volna kisdobosai annak a zászlóaljnak, amelyet a Száguldó Őrnagy vezet csatába.
Triviagyűjtőknek: ezen a világbajnokságon volt először szám a játékosok hátán.
Az elsőzés közé kell sorolnunk a selejtezők, és a lebonyolítás bizonyos elemeit is. A vb-re összesen 45 csapat nevezett, mivel Svájc rendezőként, Uruguay pedig címvédőként volt automatikus résztvevő, 14 hely maradt számukra. A 27 európai csapatot 10 csoportba sorsolták (érdekesség, hogy Egyiptom és Izrael is ide kapott besorolást), innen 11 jutott ki a tornára. Amerika (Észak-, Közép-, és Dél) összesen két helyet kapott, Ázsiából pedig egy juthatott ki Svájcba. Magyarországnak Lengyelországgal kellett volna selejtezőt játszania, de ellenfelünk visszalépett a tökéletesen reménytelen összecsapástól 52 olimpiai bajnoka ellen, amelynek övén ott fityegett a korábban otthonában legyőzhetetlen Anglia testmeleg skalpja.
(A 7-1-es végeredménnyel zárult meccs kommentárjának egy mondatát szeretném kiemelni, és muhaha-taggel ellátni: Londonban ilyenkor már vezettünk - mondják a türelmetlen nézők. És akkor még szót sem ejtettünk a Nicsak, de hiszen ez én vagyok-klasszikusról)
Újszerű volt a világbajnokság lebonyolítása is, ezt később sokat kritizálták, és nem is alkalmazták többet. A 16 csapat között nyolc kiemelt volt (Ausztria, Brazília, Anglia, Franciaország, Magyarország, Olaszország, Uruguay és Törökország), a négy négyes csoportban hozzájuk sorsolták a nem kiemelt országokat. Ezután nem körmérkőzések voltak, hanem a kiemeltek játszottak a nem kiemeltekkel, ezen a két meccsen dőlt el a továbbjutás sorsa, pontegyenlőség esetén a két továbbjutó szalmaszálhúzással döntött (Uruguay és Ausztria a 3., Jugoszlávia és Brazília az 1. csoportban tett így) a negyeddöntős kiemelés sorrendjéről. A jugók továbbjutása egyébként komoly meglepetésnek számított, de nem ők voltak az egyetlen csapat, amely nem kiemeltként továbbjutott, hiszen ott voltak mindjárt a németek a magyar csoportban, vagy a svájciak, akik az olaszokkal azonos pontszámmal végeztek, így újrajátszás következett, amit 4-1-re megnyertek.
Az Aranycsapat a csoportban nem osztott kegyelmet, Korea lealázása után a németek úgy döntöttek, a B csapatukkal állnak ki ellenünk (8-3-ra pofoztuk le őket), hiszen nekik a továbbjutáshoz elég lehetett az is, ha meggyepálják a kiemelt törököket, akik csak azért voltak kiemeltek, mert a selejtezőben a spanyolokat verték ki. Jól is gondolták, hiszen előbb 4-1-re, majd a rájátszásban (mindkét csapat 2-2 ponttal végzett) 7-2-re csapták meg Törökországot, és bejutottak a legjobb nyolc közé. A magyarok elleni meccsen csak arra figyeltek, hogy Puskást agyonrúgják, és ez olyan jól sikerült, hogy Öcsi nem is tudott játszani sem a negyed-, sem az elődöntőben.
A negyeddöntők:
Ausztria-Svájc 7-5, Uruguay-Anglia 4-2, Brazília-Magyarország 2-4, Jugoszlávia-Nyugat-Németország 0-2
Az osztrákok hihetetlen meccséről már esett szó fentebb, Uruguay nagyon simán gyalázta le Angliát (trivia: mindkét csapatban szerepelt egy 40 éves zseni, a Celestében Varela, az angoloknál Sir Stanley Matthews), a két nem kiemelt csatájában pedig a németek lelépték Jugoszláviát. Az Aranycsapat Brazília elleni negyeddöntője a futballtörténelem egyik legdurvább összecsapása volt. A sárga mezüket ezen a vb-n bemutató brazilok először találkoztak a magyarokkal, de mire felfogták a rájuk váró feladat komolyságát, már két fával égtek (Hidegkuti és Kocsis), ez pedig nem tett jót az idegeiknek. Irtózatos rugdalózás alakult ki a pályán, mindenki faragott mindenkit, Tóth II. szétszakadt combbal nyomta végig a meccset, amelyen aztán a 65. percben szabadult el végleg a pokol. Santos beleszállt Bozsikba, aki közismert birkatürelme ellenére cérnája végére ért, és leosztott egy spencert a brazilnak. Mindkét játékost kiállították, a brazilok szépítettek, de Kocsis bevitt még egy találatot, így a meccs eldőlt, de a botrányos jelenetek folytatódtak. Nézők rohantak a pályára, néhány perc után folytatódott a játék, de amikor ugyanez megismétlődött, a játékvezető lefújta a meccset. A balhé az öltözőfolyosón folytatódott, Tóth Mihályt leütötték a brazilok, mire a bálnaszív térdszalagrend örökös tagja, Czibor Zoli egymaga rontott neki az üvegpalackokat hajigáló brazil hordának. A pofozkodásban gyakorlatilag mindenki megsérült, de Magyarország bejutott az elődöntőbe.
Az elődöntők:
Magyarország-Uruguay 4-2 (h.u.), Németország-Ausztria 6-1
Tenkes Kapitánya vs. Robin Hood. Batman vs. Superman. Bruce Lee vs. Chuch Norris. Ez volt a magyar-uru elődöntő, ahol a története összes vb-meccsét megnyerő, kétszeres bajnok Uruguay találkozott a 31 meccses veretlenségi sorozatot építő, olimpiai bajnok, szinte mindenki által a világ legjobbjának tartott Magyarországgal. A meccs nem is okozott csalódást: Czibor szerencsés góljára Hidegkuti egy begyötörttel tromfolt rá, de az uruk nem adták fel, szépítettek, majd egy perccel a vége előtt egyenlítettek, következett a hosszabbítás. A ráadás 112. percében Kocsis bólintott, majd öt perccel később újra Kocka volt eredményes, megszerezve 10., és 11. gólját, ami gólkirályi címet ért a csodacsatárnak, így a mieink jutottak a döntőbe. Már a lefújás után látszott, hogy gond van. A roppant sportszerű uruguayiak nem rugdalóztak, de az iszonyatos erőfeszítés nagyon sokat kivett a csapatból, előjött az Aranycsapat egyik nagy baja: a sorozatterhelés. Eközben az NSZK a jugók lecsapása után Ausztriát is szétszedte, és habkönnyű léptekkel, frissen-fitten masírozott be a berni döntőbe, ahol egy széttrancsírozott, de még így is bombafavoritnak számító magyar válogatott várt rá.
A döntőről az évfordulón posztoltunk külön is, aki késznek érzi magát, olvassa el újra a bejegyzést, ahol bűnbakot próbálunk keresni. Magyarország elveszítette második világbajnoki döntőjét is, ez azonban egy egészen más felállású finálé volt, mint az atomfavorit olaszok ellen elbukott. 54-ben mi voltunk a világ legjobb csapata, és ellenünk borult a papírforma. Lehet, hogy a doppingoló németek, az időjárás, Adi Dassler új stoplisai, a magyarok fáradtsága, vagy Sebes Gusztáv hibás döntései miatt. Csak egy dolog biztos: nem azért, mert vesztesek vagyunk, akik nem tudnak nyerni.
Az Aranycsapat szétesése már a berni döntő előtt megkezdődött. 1954-ben a pályán még nem jelentkeztek markánsan a csapaton belüli ellentétek, a játékon legalábbis nem hagytak komoly nyomot, ezért - ha nem is vagyunk benne biztosak, hogy nem volt részük a németek elleni 2-3-ban - inkább az 1958-as posztban olvashattok róla bővebben.
A világbajnokság arca: Kocsis Sándor, Magyarország (1929-1979)
Akarsz-e keserű férfikönnyeket látni a saját szemedben? Ha igen, olvass kicsit utána az aranyfejű csodacsatár életének. Az 1929. szeptember 21-én, Budapesten született Kocka kizárólag a pályán élt, a világon más nem érdekelte, csak a labda. A zseniális csatár a pályán kívüli életen esetlenül bukdácsolt keresztül, futballistaként viszont a legnagyobbak közé tartozott, az volt az ő igazi közege. A vele Spanyolországba költöző barát, Czibor Zoli oldalán csodás éveket produkált a Barcelonában, de az élet itt sem kímélte: 7 évvel a németek ellen elbukott vb-döntő után a katalánokkal egy BEK-döntőre tért vissza Bernbe, ahol (bár Cziborral mindketten gólt szereztek) újra 3-2-re kikaptak, ezúttal a Benficától. De hintett törött kézzel négy gólt a kor sztárcsapatának, a Wolverhamptonnak is.
Cabeza de Oro [aranyfej] nemes egyszerűséggel a világ legjobban fejelő csatára volt. Ha létezett volna európai Aranycipő, a vb évében ő nyerte volna (33 gólt lőtt már Honvédosként, ahova a Ferencvárosból vezélnyelték át Cziborral együtt). Beszélni soha nem szeretett, amikor a titkáról faggatták, csak a vállát vonogatta, és annyit mondott, sokat gyakorolta. Kocka válogatott gólrekordja mindenkiénél jobb (68/75), ő szerzett elsőként két mesterhármast egy világbajnokságon. Életében legendává vált.
De a sors mindent visszavett. Kocsis Sándort hosszú, borzalmas szenvedéssel járó betegség vitte el. Egy fürdőszoba baleset után le kellett vágni az egyik lábfejét, Czibor később azt mondta, Kocka igazából ekkor halt meg, de csak évekkel később, többféle rákban haldokolva esett ki egy barcelonai kórház negyedik emeletéről. Czibor szerint ugrott.
A magyar válogatottban olyan nevek nem jutottak szóhoz mint: Sándor Csikar (Budapesti Vörös Lobogó - MTK), Börzsei János (MTK), Dalnoki Jenő (FTC), Bundzsák Dezső (Vasas), Berendi Pál (Vasas), Kovács I Imre (MTK), Machos (Honvéd), Várhidi (Dózsa), Bányai(Honvéd), Mátrai (FTC), Szusza Ferenc (Dózsa)
Csikar a létező legméltatlanabb helyen
Sándor Csikar: mindennel vádolhatjuk, csak szerénytelenséggel nem, de még így is kiszakadt belőle olykor, hogy neki bizony lett volna helye legalább a VB keretben. Ebben nagy szerepe volt/lehetett annak, hogy Sebes Gusztávval nem ápoltak valami hejj-de-jó viszonyt, aminek Csikar lóverseny- és kártyaszenvedélye állt a hátterében. A szövetségi kapitány hivatalos változata egyébként az volt, hogy Sándor csak jobbszélsőként képes világszintű teljesítményre, míg vetélytársai több poszton is bevethetőek.
Kovács I Imre: Ha az ötvenes évek játékosai, edzői, újságírói érzékeltetni akarják, milyen erős volt a magyar válogatott, és egyáltalán a magyar futball, jellemzően bedobnak három-négy nevet azzal a kiegészítéssel: még ők sem fértek be a válogatott kezdőjébe. A három-négy név egyike nagyon makacsul Kovács Imréé. Az egész világon kevés csapat volt, amelyben nem lett volna biztos kezdő az MTK fedeztete, jó közelítéssel mondhatjuk, hogy ezek Bozsik Cucu csapatai. Az azonos szerepkör ellenére többször Bozsik fedezetpárja volt a válogatottban, ám Sebes pár próbálkozás után végül a Bozsik-Zakariás fedezetsorra tett, ami bevált, annak ellnére, hogy Zakariás és Kovács kvalitásai nem voltak igazán összemérhetőek. Ha leplezetlenül hízelegni akarnánk az angoloknak, azt mondanánk, a Gerrard-Lampard páros a jelen Bozsik-Kovács duója, de nem hízelgünk: csak szeretnének azok lenni.
Szusza Ferenc: 24 válogatott meccsen 18 gól, 463 újpest meccsen 393 gól. Még a koir ismeretében is elképesztő számok, arányok, a félelmetes tudást, amelyet sejtetnek, egyhangúan igazolják vissza a kor tanúi. Nem volt igazán suta lába, munkabírása óriási, és a belső csatárposztok mindegyikén világklasszis teljesítményre volt képes. 1949-ben elszenvedett súlyos sérülése és a hihetetlen konkurencia miatt maradt csak le a helsinki olimpiáról és a világbajnokságról. Sokoldalúságára jellemző, hogy a válogatottból Kocsis miatt maradt ki, az olimpiára Hidegkuti utazott helyette, de a világbajnokság idején már Puskás vetélytársa volt. Nála több gólt máig nem rúgott senki egy klubcsapatban.
Utolsó kommentek