A második világháború miatt a világbajnokságot nem rendezték meg 1938 óta; az 1942-re és az 1946-ra tervezett mindkét világbajnokságot törölték. A háború után a FIFA intenzíven dolgozott a torna mihamarabbi újraindítása érdekében, és elkezdték tervezni a világbajnokság helyszínének keresését is. A háború következményeként Európa nagy része elpusztult, a FIFA nehézségekkel küzdött, hogy találjon egy országot, amely érdeklődik az esemény megrendezése iránt, mivel sok kormány úgy vélte, a világ akkori helyzete nem kedvez a sportesemények rendezésének, ráadásul az erőforrások hiánya sem tette lehetővé a világbajnokság megszervezését. Egy ideig úgy tűnt, hogy az érdeklődés teljes hiányában el is marad az esemény, egészen addig, míg Brazília be nem jelentette rendezési szándékát a FIFA 1946-os kongresszusán, azzal a feltétellel, hogy a torna időpontját tegyék át 1950-re (eredetileg 1949-ben akarták lebonyolítani). Folytatódik a Rádió Q-val közösen indított vébétörténeti sorozatunk. 

A labdarúgás nemzetközi történésire – és így a világbajnokság küzdelmeire is - három dolog volt igen nagy hatással a negyvenes évek végén. A második világháború lezárását követő politikai változások, az olasz csapat supergai tragédiája és az angol válogatott színrelépése a VB mezőnyében.

Hazai állapotok a II. Világháború után
Magyarországot – vesztes országként – különböző nemzetközi szankciók sújtották, így nem indulhattunk a VB selejtezőkön, a keleti blokk országai közül erre egyedül Jugoszláviának volt lehetősége.

A világháború után a hazai foci helyzete előbb konszolidálódott, majd 1948-ban a sport teljes rendszerének átszervezésekor államosították a klubokat. A kommunista pártvezetés a legjobb játékosokat adminisztratív eszközökkel két csapatba – a Kispestből átkeresztelt Honvédba és az MTK-ba, illetve állandóan változó nevű jogutódjába – koncentrálta.

1950-ben állami döntés született a sport megreformálásáról, a Kispest a Honvédség csapata lett Honvéd néven, az Újpest a Belügyminisztériumé, az MTK Textilessé alakult át, a Ferencváros már korábban az ÉDOSZ-hoz került. A játékos-igazolásban döntő szerepet kapott a hatalmi tényező, így megerősödött a Honvéd (katonai behívókkal vonták magukhoz a jó játékosokat), az Újpest. A Fradi sorsa megpecsételődött: először Budai, majd Kocsis lett a Honvéd tagja, Hennit és Deákot az Újpest igazolta le, Czibor a Csepelhez menekült a katonai behívó elől.

Olaszország
1949. május 4-én a zsinórban négy bajnoki címet szerzett Torino éppen Lisszabonból tartott hazafelé, ahol a kapitány, Valentino Mazzola jó barátja, José Ferreira búcsúmeccsén vett részt a csapat. A nagy köd miatt a Fiat G-212-es nem tudott leszállni Torinóban, ezért Milánó felé fordult, de a pilóta rosszul tájékozódott, és a város fölé magasodó domb tetején álló Superga Bazilika oldalába vezette a gépet. A gépen utazó 31 játékos, edző és vezető életét vesztette, a balesetnek egyetlen túlélője sem volt. Köztük volt a csapat magyar edzője, Egri-Erbstein Ernő is, és a szintén magyar származású, de cseh színekben is futballozó Schubert Gyula. Ebben az időben az olasz válogatott gyakorlatilag egyet jelentett a Grande Torinóval.

A FIFA számára presztízskérdés volt hogy a kétszeres világbajnok és címvédő olasz válogatott kiutazzon Brazíliába, ezért még azt is vállalta, hogy megtéríti a csapat kiutazásának költségét. 

Brit részvétel
Az angolok (pontosabban a négy brit szövetség) 1928-ban léptek ki a FIFA-ból, mert vitájuk támadt a nemzetközi szövetséggel az un. broken time payment kifizetések miatt, amit az amatőr státuszú játékosoknak juttatott a klubjuk az edzések/meccsek miatt elvesztett munkaidő pótlására, egyfajta kompenzációként. 1946-ban azonban újra csatlakoztak, és első alkalommal a VB-re is leadták nevezésüket.  

Akkoriban példás szerénységgel Kings of Football – A Futball királyai néven futtatta magát az angol válogatott, aminek remek táptalajt szolgáltatott az is, hogy a VB előtt a brit válogatott hatot gurított Európa válogatottjának, a fogadási irodák mindössze 3-1-hez fizettek Stanley Matthewsék végső sikerére.

A britek külön selejtezőcsoportban döntöttek az indulásról; az Anglia, Észak-Írország, Skócia és Wales részvételével megrendezett  British Home Championship első két helyezettje utazhatott Brazíliába, bár a skótok előre jelezték, ők csak akkor indulnak, ha megnyerik a tornát. Nem így lett, az angolok Roy Bentley góljával legyőzték őket, ezért a skótok el sem utaztak.

Így tett az Indiai válogatott is, ám az ő indokuk még ennél is elképesztőbb volt. A FIFA nem engedélyezte számukra, hogy mezítláb játsszák a meccseiket, ők meg nem akartak durung csukákat húzni, inkább otthon maradtak. Mivel Törökország is visszakozott, a FIFA nagy kapkodva nekiállt, hogy feltöltse a létszámot, de a meghívott portugálokat nem érdekelte a dolog, a franciák pedig nem fogadták el, hogy a két csoportmeccsük helyszíne között 3.000 kilométeres távolság tátong.

Csoportok (13 résztvevő)

1. csoport – Brazil, Jugoszlávia, Svájc, Mexikó 
2. csoport – Spanyolország, Anglia, Chile, USA
3. csoport – Svédország, Olaszország, Paraguay (India visszalépett)
4. csoport – Uruguay, Bolívia (Törökország és Skócia visszalépett)

A csoportmeccsek különösebb meglepetés nélkül zajlottak. Uruguay kivégezte egyetlen ellenfelét (8-0), és mivel selejtezőt sem játszottak, egy könnyű meccsel kerültek a legjobb négy közé.

Az olaszok nem tudták kiheverni a tragédiát, gyakorlatilag egyetlen Bonipertivel felfegyverkezve megszorították ugyan a svédeket (3-2), de a skandinávok mentek a négybe.

A brazil csoportban Svájc jó volt egy ikszre a hazaiak ellen, de igazából nem ők, hanem a két Csajkovszki (Zlatko, a Bayern München később edzője és Zeljko) testvérrel felálló jugók képviselték a minőségi futballt. A brazolok ellen vívott meccs (2-0) különlegessége, hogy Rajko Mitic (a délszlávok legendás csatára) közvetlenül a meccs előtt beverte a fejét egy gerendába, a nagyvonalú walesi spori (Griffiths) viszont berosált a száznegyvenezer nézőtől, és simán elkezdte a meccset, a tíz emberrel startoló jugók pedig három perc alatt kaptak is egyet.

Ezzel el is érkeztünk a világbajnokságok történetének legnagyobb meglepetéséhez, a valaha volt legarcpirítóbb égéshez, az Anglia-USA meccshez. A Billy Wright, Alf Ramsey vagy Stan Mortensen által fémjelzett angolok úgy mentek ki a meccsre, hogy egy mócsingot vernek a tejesemberekből, mosogatófiúkból és hentesekből verbuválódott bevándorlók csapatára. Szétlőtték a kapufákat, kilőtték az összes fotóst a kapu mögül, leszedték a reklámtáblákat, de gólt az úristennek nem bírtak szerezni, viszont Joseph Gaetjens egy kósza ellenakció végén betalált. Az egy-nullás vereségről szóló tudósításokat egyértelmű nyomdahibaként fogták fel Angliában, és tíz-nullás, illetve tíz-egyes végeredeményekkel jelentek meg másnap az angol lapok. Hogy szerencsétlen Walter Winterbottom mit érezhetett a meccs után, annak csak a mi máltai sólymunk a megmondhatója, az biztos, hogy a spanyolok is megrakták őket a nagy ijedségre, az angolok úgy estek ki, hogy egyedül Chile ellen tudtak gólt szerezni. A VB után egyébként az argentinok és az uruk is megborították a szereptévesztésben leledző angolokat, és a hat-háromra, meg a hét-egyes visszavágójára még gondolni sem mertek. 

A csoportmeccsek után nem egyenes kieséses rendszerben folytatódott a VB, hanem először és utoljára, egy második csoportot alkottak a továbbjutókból (Brazília, Spanyolország, Svédország, Uruguay).

A brazilok sziporkázó játékkal alázták meg Európát, a svédeknek hetet, a spanyoloknak hatot gurítottak, míg Uruguay csak senyvedett ellenük, így az utolsó meccs előtt – mely csak véletlenül lett egyben világbajnoki döntő is – a braziloknak egy döntetlen is elég lett volna a karneválhoz. Ahhoz a karneválhoz, amit egyébként sebtiben szerveztek, mindenki biztosra vette, hogy itt laposra lesznek verve a jó uruk is, elkészültek a névre szóló világbajnoki aranyérmek is, még az uruguayi szövetségi kapitány is arra bíztatta csapatát, hogy nagy erőkkel álljanak be bekkelni, ne szégyelljék a határba vagdosni a labdákat, mindegy, csak húzzák ki valahogy.

Nézeteit nem osztotta azonban Obdulio Varela, az uruguayi csapat kapitánya, aki a mester háta mögött lelkesítő szózatot intézett társaihoz, és óva intette őket a bekkeléstől, mert biztos volt benne, hogy ők is az európai csapatok sorsára jutnának. A védekezés az amatőröknek való, menjünk ki, játsszuk le – zárta szavait.
A brazilok azonban mégis megszerezték a vezetést a második félidő elején, de Varela újabb magánszámot vezetett elő. Hosszasan vittatta a brazilok gólját, Mohácsot, Mexikót és Dugovics Tituszt emlegetve lest reklamált, persze tökfeleslegesen. Hóna alá kapta a labdát, levágta a középkörbe és hátrasüvített társainak: itt az ideje, hogy megnyerjük a meccset.

Előbb a később (azért érthető, ugye) olasz válogatottá vedlett Schiaffino egyenlített, majd Ghiggia beadta a mattot is. A helyszínen lévő újságírók beszámolója szerint szürreális csend telepedett a Maracanára, százhetvenezer fizető néző és negyvenezer potyautas egyetlen pisszenés nélkül, súlyos, nyomasztó csendben ült a stadionban, a vereség öngyilkossági hullámot indított el az országban, a vesztes csapatot gyakorlatilag szétzavarták. Ezen a világbajnokságon kívül csak egyszer, 1958-ban (Svédország) fordult elő, hogy a házigazda döntőbe jutott, de nem nyerte meg azt.

Jules Rimet huszonöt éves elnökségének emlékére az addig Világkupa néven futó trófeát Jules Rimet kupára nevezték át, Uruguay már ezt tehette a vitrinbe – köszönhetően Dr. Ottorino Barassinek, aki a nácik elől saját otthonába, konkrétan az ágya alá menekítette a kupát, és ott őrizgette a háborús időkben.

A bronzmeccsen a svédek három-egyre verték a spanyolokat, ami talán abból a szempontból a legérdekesebb, hogy a VB előtt a későbbi Aranycsapat gerincét már bíró magyar válogatott Stockholmban kettő-kettes döntetlent játszott a svédekkel, a Budapesti visszavágón pedig egy sima ötöst vágtunk nekik.

1950, Brazília - Statisztikai adatok
Meccsek száma - 22
Gólok száma - 88
Gólátlag - 4,00
Kiállítások: -
Öngólok: -   
Összesített nézőszám - 1,337,000
Átlagos nézőszám - 60,773