1938-ra a nemzetközi helyzet tovább fokozódott, a világ rohamléptekkel haladt a második világháború felé. Magyarországon a politikai elit az első zsidótörvénnyel múlatta az időt, Bartók akkoriban nagyobb sztár volt, mint mostanság Gáspár Győző, a filmművészet pedig olyan egyéniséggel gazdagodott ebben az évben, mint Jean Seberg és Szabó István. Azonban mi most is a labdarúgó világbajnokság eseményeire, körülményeire koncentrálunk a RadioQ-val közösen indított sorozatunk következő darabjában (1930, 1934). Lapozás után történetek, érdekességek, magyar sikerek.

A harmadik világbajnokságról is el lehet mondani, hogy nem nélkülözte a kisebb-nagyobb botrányokat már a nyitómeccs kezdősípszava előtt. Rögtön a helyszín kijelölése visszalépéseket generált. Volt egy megállapodás, miszerint a négyévenkénti tornákat Dél-Amerika és Európa felváltva  rendezi. Ezen logikai vonalon elindulva,az új kontinens következett volna az olasz rendezés után. Argentína bele is élte magát, hogy ők lesznek a következő házigazda, de a FIFA elnökének egy sokkal hazafiasabb ötlete támadt. Jules Rimet-nek sikerült keresztülvinnie azt a tervét az 1936-os berlini kongresszuson, hogy a két évvel későbbi torna hazájában, Franciaországban legyen. Ennek következtében több tengerentúli ország vissza is lépett: az uruk folytatták a durcizást, Argentína is bemondta az unalmast, de Chile és USA sem volt megtalálható az indulók között. 

Így a FIFA 57 tagjából 37 jelentkezett be a világbajnoki részvételért, de ezután még egy európai csapat is visszalépett a küzdelmektől. A spanyol válogatott az országukban folyó polgárháború miatt nem vállalta az indulást. Mivel a házigazda és a címvédő (most először) automatikus helyett kapott a tornán, így 34 csapat futott neki a kvalifikációs küzdelmeknek.

Európa kilenc csoportban küzdött a nekik járó tizenegy helyért. Amerikának két hely és két csoport, míg Ázsiának két induló és egy hely jutott.

A selejtezők lebonyolítása csoportonként eltérő volt. Volt ahol csak két csapat volt, volt ahol három, és olyan is volt, ahol kiemelt csapatot találhattunk. Ilyen volt a mi csoportunk, ahol a görögök Palesztinán rágták túl magukat, hogy általunk bucira legyenek verve.  A 11-1-es játszadozáskor már sejthető volt, hogy nem epizódszerep jut nekünk a világbajnokságon.
 
ELSŐK - UTOLSÓK

A torna részletes taglalása előtt nézzük, hogy mitől volt különleges a franciaországi esemény.

• Először fordult elő, hogy egy csapat háború miatt mondta le az indulást (a spanyolok). Először sikerült egy válogatottnak megvédenie vb-címét (ez utána sem sűrűn fordult elő).
• Először sikerült egy játékosnak mesternégyest elérnie (Ernest Wilimowski a lengyel-brazilon).
• Először nem volt topfavorit a házigazda.
• Először volt automatikus induló a címvédő és a házigazda.
• Először szerzett érmet Brazília.

Azonban nem csak elsőzések voltak, hanem ez volt az utolsó olyan vébé, amelyen

• A brit válogatottak nem kívántak résztvenni.
• Nem volt csoportkör.
• Páratlan számú résztvevő volt (15).

 
Utóbbinak elég prózai oka volt. Ausztria még 1937-ben kvalifikálta magát a világeseményre, amikor legyőzte Lettországot 2-1-re. Aztán 1938. márciusában a Wehrmacht bevonult Bécsbe (Németország – Ausztria 1-0) és nyugati szomszédunk a Harmadik Birodalom részévé vált (Anschluss). A bizarr körülmények között megüresedett tizenhatodik helyet a FIFA nem osztotta újra, maradt a tizenöt résztvevő, a lettek legnagyobb bánatára.

A lebonyolítás, ahogy már fentebb is említve volt, kieséses rendszerben zajlott. Nyolc kiemelt csapat volt a nyolcaddöntők során (német, francia, olasz, kubai, csehszlovák, brazil, magyar és osztrák). Közülük csak a németeknek nem sikerült továbbmenniük, illetve az osztrákoknak sem, de ezt a történetet már ismerjük. Azt azonban még itt megemlíthetjük, hogy a sógorokon kívül a lyoniak is szomorkodhattak az elmaradt meccsel kapcsolatban, mert így csak kijelölt vébé-helyszínként vonulhattak be a történelemkönyvekbe, meccset a stadionjukban nem játszottak (aztán később igen).

Újrajátszással különben most is találkozhattunk, hiszen a svájciak Németországon, míg a kubaiak Románián jutottak keresztül két meccsen.
Nekünk nem volt nehéz dolgunk, mert az első és - egyben utolsó - világbajnokságukon szereplő Holland Indiával (érthetőbben: Indonéziával) játszhattunk. Mennyivel másabb hatnullal és nem nullhattal kezdeni egy vébét.

A negyeddöntők – egy kivétellel - már óriási csatákat hoztak.
A házigazdáknak a címvédőt kellett volna megállítania, ami  a papírformának megfelelően nem is sikerült. A mérkőzés nem is a játékról maradt emlékezetes, hanem az olaszok tiszta fekete szereléséről, ami Mussolini fasiszta berendezkedését reklámozta a világ csekély örömére.
A játék nélkül nyolcba jutó (ők kapták árnyékausztriát) svédeknek ismét nem kellett megfeszülniük. Egy laza nyolcassal küldték haza az akkor tízéves Fidel Castro válogatottját.
A tizenegyünknek komolyabb falat jutott. A szinte feltörhetetlen védelemmel rendelkező Svájcon kellett túllépnünk az elődöntőért.

Karl Rappan, a svájciak osztrák szövetségi kapitánya számos rekordot tart, de mindegyiknél fontosabb az átkozva tisztelt catenaccio-formáció kialakításában játszott szerepe. A Svájci Retesz néven ismertté vált szisztéma megalkotója alkalmazta először sikerrel a söprögető poszton bevetett, kizárólag a védekezéssel foglalkozó, mindkét szélre kisegítő játékost. Rattan úgy tartotta, megfelelő taktikával eltűntethető két csapat játékosai között meglévő egyéni tudáskülönbség, ezért eleve szakított a hagyományos 2-3-5-ös rendszerrel. Nála minden játékosnak legalább két poszton kellett tudni játszani, hiszen a meccs közben együtt mozgott mindenki, támadásból védekezésbe átváltva néhány játékos feljebb, illetve hátrébb helyezkedett. A svájci retesz lényege a területvédekezés és az emberfogás kombinációja volt, ahol a saját térfelét megszálló csapat a középpálya kontrollálását helyezte előtérbe, amiből aztán gyors szárnytámadásokat vezethetett. A rendszert akkor még kevesen értékelték a helyén, de a kezdeti formációból fakadó catenaccio és a liberó posztjának kialakulása mutatta, Rappan a kor futballzsenije volt (a harmincas évek Pajkos Jánosa).
Sárosinak azonban a 40. percben sikerült a reteszt feltörnie, majd az utolsó pillanatokban Zsengellér biztosította be a győzelmünket (2-0).

Az elődöntőbe jutásért azonban a braziloknak kellett a legjobban megszenvedniük. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy a csehek csontjain keresztül vezetett az útjuk. A negyeddöntő első mérkőzése a bordeaux-i csata néven vonult be a történelembe. A Vitéz Herczka Pál által levezényelt összecsapás három kiállítást is hozott, Planickának – a csehek kapusának – keze, Nejedlynek a lába törött, míg Ostraleh komoly belső sérüléseket szenvedett. Még hogy régen más volt a foci… A csehek mégis döntetlenre mentették – egy tizenegyessel - a meccset (1-1), a brazilok kapusának nemapró bánatára. Walter ugyanis a gólnélküli meccsért 30 ezer frankot kapott volna. Az újrajátszáson már nem folyt vér, és az egyenlítő csehszlovák találatra is tudtak válaszolni a brazilok.

Az elődöntőkön sem igazán borult a papírforma. Annak ellenére, hogy a svédek már az első percben megszerezték a vezetést ellenünk, simán átgázoltunk rajtuk. A párizsi mérkőzésen Zsengellér mesterhármast ért el, de Titkos és Sárosi is felavatta a mérkőzésig még szűz svéd kaput (5-1). A svédek az elbukott kilencvenperccel elszalaztották annak lehetőségét, hogy az aznap 80 éves uralkodójuknak, V. Gusztávnak, különleges ajándékkal kedveskedjenek.
A brazilok szorosabb meccsen maradtak alul az olaszok ellen, de a híradások alapján egy percig sem volt esélyük, a szépítő találatra is csak az utolsó pillanatokban futotta. A meccs pikantériája, hogy a torna gólkirályát – Leonidaszt – a szambások pihentették a döntőre. Később kiderült, hogy csak a bronzmeccsre.

A döntő - sajnos - tükörsima volt. Az olaszok Piola vezetésével a Stade Olympique de Columbes hatvanezres közönsége előtt (a torna legjobb játékosának is megválasztották) elvertek minket, mint a kétfenekű nagydobot. A korai vezetésükre Titkos még gyorsan tudott válaszolni, de a tizenhatodik percben újra náluk volt az előny, amit a félidőig növelni is tudtak. Sárosi a hetvenedik percben még felvillantott némi esélyt, de Piola pár perccel a vége előtt megadta a kegyelemdöfést. A 4-2-es végeredmény a reális erőviszonyokat tükrözi. Vittorio Pozzo csapata a kor legnagyobb és legjobb csapatának számított, mindkét vébét, ahol elindultak, megnyerték, ráadásul két erősen különböző kerettel. A második világháború - és az ezáltal elmaradt két világbajnokság - nagy valószínűséggel két éremtől fosztotta meg a taljánokat.
Érdekes, hogy az olasz nemzeti válogatott minden idők legnagyobb vereségét tőlünk szenvedte el 1924-ben (1-7). A 38-as döntőben sikerült méltó bosszút állniuk.

Válogatottunk mellett Vitéz Herczka Pál volt a legnagyobb magyar név a tornán. Ahogy már a negyeddöntőknél is említettük, ő vezette a legendás brazil-csehszlovák csatát. Annak ellenére, hogy két brazilt és egy csehszlovák játékost kiállított, és több csont törött, mint egy átlagos amerikai foci idényben, a FIFA nem őt tette felelőssé az elszabadult indulatokért.
Ezen a vébén ez az egy meccs jutott neki, de korábban, a berlini olimpián is vezetett mérkőzéseket. Sőt, a döntő egyik partjelzője (nem asszisztens) is ő volt.

A magyar sztárokról bővebben az este 9-kor kezdődő sportműsorban hallhattok. Jön Ábel, az eredeti csikarszög és Az, Aki a Juvéból is bajnokot csinált.