A Patikaszövetség legfrissebb adatai alapján a fejfájás elleni készítmények értékesítése az elmúlt négy napban látványosan megugrott. Mint érettségiztető tanár, felfedhetném a napi átlag 18 felelet magasságában beálló, majd a tanúsítványok kiosztásának emelkedett pillanataiban állandósuló fejfájás szépségeit, amelyet megkönnyebbülten, oldódva szándékoznék (szándékoztam volna) kipihenni egy esti KK-meccs szikrázó gólváltásában. Az még hagyján, hogy az ilyen pillanatokkal - meg egyáltalán a futballra emlékeztető momentumokkal - eddig tartozik a torna, de sajnos a nagyszobába bevette magát egy piszok nagy méhraj és vérkomoly fenyegetések ellenére se akar onnan távozni. Sose hittem volna, hogy létezik Léderernél idegesítőbb meccskörülmény. Tévedtem. [Figyelem! A tovább előtt végy be egy Advilt!]
A méhkas rendszerint azután elevenedik meg, ahogy a lelkes vendéglátók szájukhoz emelik a műanyag trombitákat, útjára indítva ezt az egészségtelen, koponyába hasító zümmögést. Hányan kívánják ekkor a pokol mélyére ezt a lelátói orkesztárt? És vajon hányan ülnének inkább tülkölő járművek közt dugóban vagy százötven kereplővel játszó óvodás közt a parkban, amikor beindul a rajzás?
Könnyedén bánok itt a szavakkal, hiszen most megpróbálom az Olvasókkal elhitetni, hogy elképzeltem, mit éreztek szerencsétlen kommentátoraink, amikor két iraki taccs közt vagy egy-egy bántóan rossz új-zélandi labdakezelés után nekiálltak láthatatlan ellenséget hajkurászni, míg rá nem jöttek, hogy a "hiba" a közvetítő vonalban van, nem a stúdióban. Nem, valójában nem akartam elképzelni. Mivel azonban a jelenségről az NST törzsközönségének is megvan a véleménye, így magamra vállaltam a népművelés feladatát, feltételezve, hogy zenetanárok és mazochista hangszergyűjtők nincsenek a táborban.
A vuvuzela amolyan érdekesen lokális jelenség, mint a házigazdák bekkjét, Matthew Booth-t buzdító búgás-boozás. Általában világos színű, újabban a legkülönfélébb módon dekorált trombitaszerű alkalmatosság, amelyet ha szólóban szólaltatnak meg, elefántok hangját idézi, egy olyan tömegben viszont, ahol irreálisan sok embernek van a tulajdonában egy példány, egyszerűen elviselhetetlen. Története forrásfüggő, bár legtöbbjük szerint ősét, a kudu szarvából készült kürtöt a törzsi-falusi közösségek összehívására használták. A kifejezés eredetét illetően is több sztori létezik, sőt, abban sem egyezik meg teljesen a vuvuzela szakirodalom, hogy kifejezetten afrikai találmányról van-e szó, bár kétségtelen, szinte minden néphez köthetők ilyesfajta eszközök és az is esélyes, hogy a vuvuzela-bűvölés bármilyen szép hagyomány, nem enged sok teret használója kreativitásának. Dél-Afrika pályáin a 90-es években terjedt el: miután hamar kisajátították a rajongók, csakhamar gyártani kezdték minden csapat színében.
A KK meccsei előtt pedig már ingyen osztogatják. Kellett hozzá egy másik világesemény, hogy a légkürtbiznisz megtámogatása az emberiség elleni bűnök szintjére emelkedjen. Ebben pedig a legnagyobb felelőssége Blatter apánknak lehet (kinek másnak?), hiszen azzal a 2004-es borítéknyitással legalább akkora bajt hozott a fejünkre - értsd: zajt a fejünkbe -, mint amekkora örömöt a vendéglátóknak. ANK-hoz szokott füleknek a világon semmi baja sincs a ritmussal, az energiával, a lüktetéssel - mindössze annyi, hogy a vuvuzelázásból mindez alapvetően hiányzik. Persze azért megnéznénk Sepp mester facsarodott, széttülköléstől eltorzult ábrázatát másfél órányi tilitolival megtámogatott kollektív rajzás után, de olyan rosszul éreznénk magunkat a látványtól, hogy a KK-döntőig nem születne újabb poszt, így, még mielőtt rámszólnának a kollégák, a vén lókötő hibáztatását ezennel befejezem.
Álljék itt, mint bölcs konklúzió: a legtöbb sportnak sosem volt velejárója a csönd. Tehát nem a futballsznobság mondatja az emberrel, hogy az inkriminált játékszer nehezen tolerálható: a közvetítésen túl a tűrőképességet is rendesen próbára teszi. És hacsak el nem harapózik a szurkolói erőszak, ahol színpompás tülkökkel gyepálják egymást lelkesen dél-afrikai sporttársaink, meg kell barátkoznunk a gondolattal, hogy a kakofónia marad.
De Villát és Maicont legalább nem zavarja...
Utolsó kommentek