Nou San Trafford

Az Index blogja a világ legjobb futballjáról.

A szerkesztőségből...

Utolsó kommentek

jujjdeizgi

Friss topikok

Boulevard of broken dreams

2009.05.12. 16:45 Vendégszerző

A célegyenesbe érkezett a világ második legerősebb bajnoksága (bruhaha – a szerk.) 38 fordulóból lement 35, mindegyik csapatnak ennyi mérkőzés állt a rendelkezésére begyűjteni a hőn áhított pontokat. (Statisztikusok kedvéért az idény 92,1%-án vagyunk túl egyébként.) Egyesek már bemondták az All-in-t, mások bedobták a törülközőt, ami nem feltétlenül érthetetlen olyan esetben, amikor már csak egy csapat megítélésén lehetne kozmetikázni. A tabella legmélyebb árkát ásó Real Madridnak már esélye sincs lejjebb kerülni, felfelé pedig már csak a hit vihetné őket. Izgalmakban kétségtelenül továbbra sem lesz hiány, igazi csemegézés lesz az utolsó három forduló. Gyakorlatilag a kiesés ellen küzdő csapatok közül csak a Numanciát temetnénk –bár a mi üveggömbünk sokkal homályosabb, mint a PL-eseké, dörzsölésre nem reagál, és inkább dodekaéder alakú- a maradék két kieső helyre 5-en is jelentkezhetnek, a Valencia BL-ről szőtt álmait a hét végén feltámadt Atleti fenyegeti, de még a Depor sem mondott le a nemzetközi porondról. Hogy kinek hogy foszlottak szét az álmai és kinek hogy sikerült megvalósítani azokat a 30 gólos 35-ös kanyarban, az kiderül a tovább után!
 
Athletic Bilbao - Real Betis 1-0
Az Atleti úgy fogadta a Betist, hogy fejben már a Copa Del Rey serlegét emelgették Capparos legényei. Ami ragyogó lehetőség, hogy némi érme is kerülhessen a vitrinbe majd a 08/09es szezon után a csapatfotó mellé. A három pontot így is behúzták, pedig a kiesés ellen a Betisnek kellettek volna jobban a pontok.

Sevilla – Mallorca 3-1
A Sevilla már nem fogja hagyni, hogy a Valencia kiénekelje a szájukból a sajtot, ez a bronz Kanuté nyakában fog lógni május utolsó napján. Vagy előbb. A legforróbb meccsük ugyanis a Depor ellen lesz, amit ráadásul otthon fognak megrajzolni az andalúzok. A meccs elején még a Mallorca vezetett egy egységgel, de még kisebb összegben sem fogadtunk volna arra, hogy az eredmény ez marad. A szigetlakók egyébként egy az egyben befúrták magukat a tabella közepére, ha a Barca/Madrid/Villarreal hármas is végigmegy rajtuk, akkor sem hullhatnak ki az első osztályból.

Valencia - Real Madrid 3-0
Casillas estéiről két dolgot feltételezhetünk. Azon túl, hogy valószínűleg már a Barcelona féle 6-2 után is konstans pityereg álmában, valószínűleg az Ossian féle „elhagynak százak, jönnek ezrek” refrént hallgatva töri a fejét a búcsúajándékokon. Pedig ha még a legjobban várt rangadó után úgy éreztük, hogy benne még lobog valami dacos büszkeség, hogy ne hagyja az ebek martalékává csapatát, akkor a Valencia meccs után azt is elmondhatjuk, hogy kesztyűs főhősünk is megtörni látszott a roppant Valencia-rohamok súlyától. Kapusnak lenni sosem egyszerű, egy kapust pedig megérteni, hogy egy-egy meccsen mi játszódik le a kicsi lelki világában… Az első gólt még csak beMatatta a Los Che, de a Silva féle gólban már Casillas is benne volt érzésünk szerint. A Valencia megint úgy játszott, ahogy illik játszania egy Valenciának, nem is a bekapott három gól a baj, hanem az a gondunk hogy nem tudjuk eldönteni, hogy a csatársort, vagy a középpályát ostorozzuk jobban a fővárosiaknál. Az első helyzetet a második félidőben jegyezték a blancók és ennek okát inkább nem a hermetikus Valencia-présgépben keresnénk. Persze nem hiába vette gyorstipegősre a figurát a hazai csapat, jobban kell hátrafelé tekingetniük, mint Massának üres tankkal, ugyanis az Atletico egy pont távból tapossa a sarkukat. És azért ez a keret megérdemel egy BL-tagságot. Baraja gólja egyébként egyértelműen lesállásról született, és valószínűleg kézzel ért a labdába. 

Almeria - Sporting Gijon 3-1
Az Almeria akár már jóllakott óvodásként is végig aludhatja a következő három fordulót, kiesés biztos nem lesz a dologból, a nemzetközi kupa gondolatától pedig valószínűleg olyan távol vannak, mint a Gijon a bennmaradástól. Bár a jelenlegi hely (9) elég előkelő ahhoz, hogy törjék magukat megtartani. A Sportingnak a megrendítő ütést az utolsó fordulóban fogja bevinni a Recre, aki addig még túllép a Numancián.

Getafe – Osasuna 3-0
Vadócz végig pályán volt ezen a meccsen. A Getafének jobban kijött a lépés, az Osasuna kapusának meg nem. Roberto olyan szinten szerencsétlenkedte be a második gombócot, hogy még egy harmadik is lett belőle, már csak Uche védi ki alapon is megpróbálták a hazai betyárok. Getafében most egy kicsit nyugi lehet, de a következő körben annak a Depornak a pázsitján kell nagyfiúzni, aki nem titkoltan nemzetközileg álmodozik. 

Malaga - Racing Santander 1-0
Luque beverte a büntetőt a nyolcvanhetedikben. Ettől sokkal több lényeges nem történt ezen a meccsen. 

Recreativo Huelva - Deportivo La Coruna 1-2
Három pontért jöttek, három ponttal mentek. Három pontra vannak a Valencia papucsában, azonban inkább a Villarreallal van partiban a Depor, és igen rázós meccsek várnak még a sárga tengeralattjárókra, akik természetesen nem akarnának már süllyedni a tabellán. A Recre egyelőre kieső helyen. Még játszanak a Numancia és a Sporting ellen is. Ebből még bármi lehet. Ott majd eldől a kiesés. Egyébként a Deportivónak vizionáljuk azt a hatodik helyet. 

Valladolid – Numancia 0-0
A Valladolid hatalmas küzdelmek árán tartott otthon egy pontot a tökutolsó Numancia ellen. Pedig próbálkoztak a fiúk keményen, 13 kapura lövés és 60% labdabitorlás lett a vége, de igazából ezzel az egy ponttal nincs sokkal kijjebb a gödörből a Numancia.

Barcelona – Villarreal 3-3
Guardiola megette amit megfőzött. Az első negyvenöt után még nagy volt az ujjongás a Camp Nouban. A Villarreal első góljánál különös kegyetlenséggel hívjuk fel a figyelmet Puyol helyezkedésére, illetve a harmadik Barcelona találatnál arra, hogy Dani Alves ismét eltalálta a kaput szabadrúgásból. A második fele a történetnek kicsit úgy tűnt, mintha a tavalyi idénybe juttatta volna magát a Barca egy időgéppel, amiből Abidal kétséget kizáróan kiesett félúton és csak május 6-ig jutott vissza. A tizenegyes nem volt jogos, a bíró mindenesetre bekajálta, aztán befújta és erre nem lehet fogni azt, hogy ezek után ugyanazt csinálta a gránátvörös-kék alakulat, mint amivel a londoniak is orra buktak pont őellenük. Guardiola szélesre terpesztett ujjakkal mutogatta, hogy kettő helyen megfestett drótkerítést szeretne látni Valdez kapuja előtt, de aztán a Villareal hülyegyerek módjára csapott bele a levesbe. Bajnokavatás nem lett a Camp Nouban, a vendégeknek nagyon kellett az az egy pici pontocska a nemzetközi porondhoz, de kiderült az is a meccsen, hogy egy kevésbé motivált, kicsit kényelmes (és vélhetőleg nagyon fáradt) Barcelona miért nem dőlhet hátra. Igazából a Gudjohnsen cserét sem értettük. Iniesta sérülése pedig szintén nem a véletlen műve. Harmadjára sérült rá ugyanarra a combjáraIgaz, most a másik combján sérült meg, ám ennek okait így is a rengeteg lejátszott meccsben kereshetjük. Érthető, hogy de jó lett volna már most bajnoknak lenni, de azért óvatosabban kellene hajtani a katalán gőzgépeket. 

Atletico Madrid – Espanyol 3-2
A forduló második legkomiszabb meccse (a Valencia-Real Madrid után)! Ha Englandban az Arsenal túl fiatal csapat, akkor spanyolban az Atletico egyenesen hisztis kamaszgyerek módjára viselkedik. Először Perea heveskedik, jogos piros, majd még egy tizenegyest összekaparnak maguknak. De az Atletico nem is lenne Atletico, ha nem egy órányi emberhátránnyal, két gólos hátrányban átélt szünetről fordítaná meg a meccset. A hazaiak örüljenek, hogy van egy Forlán, egy Aguero a tarsolyban, akik odaemelték ezt a csapatot, ahol most van jelenleg. A hátsó alakzattal pedig muszáj lesz valamit csinálni, mert a nemzetközi porond nagyon könnyen cirkuszi poronddá válhat a számukra, aztán pedig lesz sírás. Bár lehet, hogy ha a védelem bénázása nem húzná fel így az előbb említett kettőst, akkor ők se lennének képesek bemenni Szőkehulk-Kicsihulk üzemmódba. Az Espanyolnak meg jár a taps. Megérdemlik hogy nem fognak kiesni.

359 komment

Címkék: spanyol összefoglaló la liga vendégszerző

A bejegyzés trackback címe:

https://nst.blog.hu/api/trackback/id/tr261117440

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

halareaal 2009.05.16. 14:33:14

az igaz, h mondjuk a Valencia v az Atletico és a Madrid kerete között elvileg nincs olyan különbség, mint amit a csapatok teljesítménye mutat, szal kicsit érthetetlen, hogy a Real tavaly is és most is ennyit ver ezekre a csapatokra, de attó még ezek a tények.

kroos 2009.05.16. 17:26:26

@halareaal: ,,persze ettől még nagyon mélyen van a la liga korábbi önmagához képest, ez tény. "
köszönöm,hogy megértetted.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.05.16. 18:07:48

@kroos:

Szerinted hány ember vitatta ezt itt?...

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.05.16. 19:07:51

@kroos:

Ibrát én (Cével ellentétben) sose utáltam, és szerintem tud annyit, mint akár Cé, akár Eto'o (ezzel nem utóbbi kettőt minősítem...), szóval felőlem jöhet.

Láttam is nemrég egy nyilatkozatát, mely szerint nagyon vágyik a világ (idézem) "legerősebb bajnokságába", vagyis a spanyolba.
:-DD

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.05.16. 19:25:46

@kroos: "Stabil 4-2-3-1 et játszanak.Bruggink a 2. az asziszt listán.Enke a legjobb a kapusok közül.A kezdöböl 2 emberen kivül mindenki válogtott,és a padról is jónéhányan.Persze megverné öket a madrid de nagyobb erökifejtésre késztetné öket mint a mallorca."


Ezt a mai délután után is tartod? :-DDDDDD

halareaal 2009.05.16. 19:45:03

@kroos: ez szörnyű lenne. Etonak lejár a szerződése, vagy mi ez h rajta kívül még 70 m euró is menne?

nasteey 2009.05.16. 20:56:14

Ez a Moratti milyen rendes ember. A realitás valahol Xavi, Messi, Iniesta, Eto'o, plusz 70 millió euró a szimpatikus bosnyákért. Úgyis elég 8 romboló mellé. Plusz Alves talán felérhet Maiconhoz. Ezzel neki is mehetnénk a bajnokságnak.

Mondjuk a másik szempontból is érdekes a dolog, hisz Pereznek a listáján van. Eddig minden nagyobb sztárra ilyen horribilis árat írnak, kíváncsi leszek, hogy így is belefér-e a büdzsébe 2 sztár, plusz kiegészítő emberek.

Bár végülis ha szigurúan technikai szempontból nézem, simán cserélném egy-az-egyben Samura, de ez az Ibra akkora tapló... Eto'o eléggé pocsék formában van, de így is kapar a pályán, küzd, akar... Ibrából ezt nem nézném ki. Viszont Juvés ismerős azt mondta, náluk nem volt ilyen, az Interben lett ilyen gyökér. :) Nem lenne gyenge elől egy ilyen technikás tank, akiről hullanak a védők. Szélen meg Messi és Ribéry segítene. Lehet, hogy nem ártana felébredni. :D

Pályaelhagyó autóversenyző 2009.05.16. 21:50:16

hat nasteey, te se sok Inter meccset lattal az elmult par evben... :) nem tudom, mit ertesz gyoker alatt, de Ibrahimovic a parasztsagai (hoborges, ugatas a bironak, utanrugasok) nagy reszet pont az Internel toltott elso eveben hagyta el, ezzel parhuzamosan nott benne a szemelyi kultusz (lasd:golorom)

Jelenleg siman a legjobb 3 kozott van(*): kepessegek, forma, eletkor alapjan. A csapata es az olasz liga legjobbjat szeretnetek elcsabitani, persze hogy sokba kerul.

Mondjuk a Barca szerintem nem sokat nyerne vele, sokkal hasznosabban jatszik, ha nem kozepen acsorog, hanem szelrol indul meg.

Olyanokrol, hogy Riberyvel jatszik en is szoktam almodni, de ehhez inkabb maradnia kellene ott ahol van...:)

Az Alves-Maicon vita meg kicsit egysiku, mert az Intereseknek es a Barca drukkereknek fix az allaspontja, a "semleges szurkolok" meg csak almodnak arrol, hogy barcsak naluk jatszana... Maicon :)

Jo szurkolast mindenkinek

(*) Aki meg mindig ott jar, hogy ez egy antipatikus bunko gyoker, az meg nezzen meg 2-3 videot rola, mielott az eszt osztja. Vilagszam a pali!

popp · http://koncertblog.com/ 2009.05.16. 21:59:04

@nasteey: "Ez a Moratti milyen rendes ember. A realitás valahol Xavi, Messi, Iniesta, Eto'o, plusz 70 millió euró a szimpatikus bosnyákért." - egyértelmű miért mondta ezt, nem akarja eladni.

nasteey 2009.05.16. 22:20:21

@Pályaelhagyó autóversenyző: Én elfogadom a Te véleményedet is, ugyanis tényleg nem köt le az Inter "játéka", így nem és nézem a meccseiket. Viszont ha nem-Inter drukker véleményt mond róla, akkor 10-ből 7 nem igazán ismeri el a személyes varázsát. :)

Az, hogy sokba kerül, az egy dolog. De hogy valaki azt találja ki, és meg is írja, hogy 70 millió, plusz Samu, akkor azért egy apró megdöbbenés kiül az arcomra. Mondjuk 70 millió rendben lenne, természetesen nem ér annyit (mint ahogy szerintem senki sem), de érzékeltetni kell, hogy van értéke, hogy "megszerezhetetlen", nem az első jó idénye, stb. De hogy belevonni egy csatárt, aki harcban van az Aranycipőért, 28 gólnál tart, és csak azért nem állítja be Ronaldo rekordjárt, mert iszonyat formában van hetek óta... ez azért kicsit erős.

Alves - Maicon: mindkettő fantasztikus, top3-ban ott van a posztján, csupán azért írtam, amit írtam, mert nem egyszer hallottam, hogy az Inter támadójátéka egyenlő Ibrával és Maiconnal. :) (De ha már szóba került, Alvesnek tudtommal gólból és gólpasszból is többje van idén, plusz egy idei Cafú interjúban megemlíti az öreg, hogy Maicon jó, de az ő utódja Alves. :) Tényleg lényegtelen amúgy méregetni őket, ha Alves nem játszana rá minden ellene elkövetett szabálytalanságra, még a semlegesek is nehezen döntenének kettőjük között, bár így is).

...és közben egy szép Pires fejessel vezet a Villarreal. :) Múlthéten elvették az ünneplésünket, most pedig "megnyerik" nekünk a bajnokságot? Mert jelen pillanatban úgy néz ki, hogy végülis így is lehet a B csapatot játszatni az utolsó 3 meccsen.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.05.16. 22:57:38

@nasteey: Azért én még Maiconnak nem láttam rossz meccsét, de Alves mutatott már önmagához méltatlan teljesítményt a Sevillában és a Barcában is, legutóbb épp Londonban. Ezért én Maiconra teszem a voksom, a nagytiszteltű Cafu véleménye ellenére is.

Tika_ 2009.05.16. 23:00:48

a kupadöntőről még...
Az első, ami megmaradt bennem, hogy Xavi egy kiba nagy zseni! Megint volt 2-3 olyan passza, hogy elképesztő!
A második a hangulat! Tényleg kiba jó volt. Baszkok és katalánok, mindketten hozzátették a magukat, mindkét félnek respect! (remélem gloryk nem járnak erre, mert a győzelmüket ünneplik a másik posztban: ehhez képest az MU bajnoki címét jelentő meccsen alig volt szurkolás...)
Viszont Peppre q ideges lettem. Most azért meglátszott, hogy még fiatal, tapasztalatlan. A Sir ilyet nem csinált volna. Értem, hogy élt benne az emlék, hogy 3-1-ről feláll a Villarreal, és elúszik a szép ünneplés a Nou Campban, de basszus a baszkok azért nem a Rreal, és 4-1-ről már csak nem q*juk el 25 perc alatt. Xavit simán le kellett volna hozni a gólja után, meg 5 percen belül Messit és Etoot is. Végig ezen imádkoztam - meg, hogy meg ne sérüljenek. Iniesta csak nem úszta meg :((. Látszott, hogy rohadt fáradtak, Messi sárgát kapott, Etoo 4 ziccert rontott el, olyat, amiből pihenten 2-3-at simán bevert volna.
Persze a lényeg, hogy megvan, köszi srácok és grat!

Tika_ 2009.05.16. 23:07:42

@nasteey: "lehet a B csapatot játszatni az utolsó 3 meccsen"
módjával! Azért az tiszteletlenség lenne a szurkolókkal szemben. Még akkor is, ha ezek a 87. perces cserék kifejezett bunkóságok voltak a B csapat tagokkal szemben. Főleg, hogy a kupát főleg ők küzdötték végig. Hlebet is hiányoltam - sérült volt?

@popp: túl azon, hogy az ilyen viták kiba fölöslegesek, esetükben talán mégsem, mert nem mindegy ki játszik a válogatottban :).
Maicont alig láttam az Interben, szimpatikus volt, de nem sokat mutatott, csodálkoztam is, hogy mitől vannak oda. Viszont egy brazil meccsen egyszer Alves MELLÉ jött be, már úgy értem, együtt voltak a pályán, bár szerintem Alves Maicon ELŐTT játszott. Na, akkor határozottan lendületet kapott a csapat játéka a beállásával.
Ibra jöhetne, Villa még inkább, bár az igazi favoritom Kun Agüro.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.05.16. 23:24:46

@Tika_: Remélem Kunt nem adja az Atleti!
Alves-Maicon, maradjunk annyiban, hogy mindkettő klasszis és méltó a brazil szélsővédőktől évtizedek óta megszokott nívóhoz, de a véleményemet tartom.

Hleb beállt a végén.

Tika_ 2009.05.16. 23:56:40

campeónes!!!
grat!

popp · http://koncertblog.com/ 2009.05.17. 00:01:12

Kíváncsi vagyok, hogy volt-e már olyan nap az európai foci történetében, amelyen egyszerre avat bajnokot a három legerősebb pontvadászat. A Barcának is jár a gratuláció.

Az angol és a spanyol bajnok most már készülhet a nagy napra. Minden út Rómába vezet!

BK 2009.05.17. 01:11:26

más is úgy van vele, hogy inkább a Valencia és a Villareal menjen a BL-be, mint a Sevilla?

utoló Barca-meccseken pedig be kell dobni Hlebet mindannyiszor kezdőnek.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.05.17. 01:28:53

@BK: Mindegy hogy még ki, de az Atleti mindenképpen!

Pályaelhagyó autóversenyző 2009.05.17. 02:49:16

kosz Popp, hogy veded a kopaszt, de szerintem ugy kb. a 10-ik Serie a fordulo ota abszolut nem volt formaban a seruleseig, a Manchester ellen 180 perc alatt gyak. semmilyen (elore iranyulo) jo megoldasa nem volt. kar erte.

Alves nyilvanvaloan jobb szabadrugaslovo, es talan az elore iranyulo osszjatekban is jobb egy picit, mig Maicon jobb a vegigvitt akcioban es egyertelmuen jobb a vedekezo munkaja. Ja, es Douglasnak csak evi 1x borul el az agya, Daninak meg legalabb 5x. Azert piszok jo jatekosok, meg kell hagyni.

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2009.05.17. 09:08:33

CAMPEÓNES!!!!!!
Rég kellett ilyen másnaposan dolgozni mennem, de kit érdekel! Behúztuk!!!
Köszönet fiúk!!!
(Köszönet Iker:)

drosiii 2009.05.17. 09:11:37

Azért az nem semmi, hogy az éllovasnak úgy van több mint kétszer annyi lőtt gólja, mint a harmadiknak, hogy ráadásul kevesebbet is kapott. Ez egy nagyon erős Barcát jelent egy középmezőny ellen. Előző kommentekben szó volt a PD-BuLi összehasonlításról, gyakorlatilag csak egy Barcányi különbség van _idén_. Többi kb ugyanannak tűnik. (nemzetközi kupákban is kb ugyanúgy teljesített mindkét liga csapata). Jó lenne erről egy teljes összehasonlító poszt (akár mind a 4 bajnokságra).

u.i.: Grat a Barcanak a bajnoki címért és kupáért! (ha elbukták volna akkor azt annyira nem érdemelték volna meg, mintha 27-én BL-t nyernének).

kroos 2009.05.17. 09:13:34

@halareaal: Igen én is ezen akadtam ki.Nem olyan látványos de majdnem olyan jó mint Ibra.Erre még hozzá vágnának 70 millát?

kroos 2009.05.17. 09:15:31

@drosiii: Hülyeség összehasonlitani bajnokságokat,semmi értelme és nem is lehet.
Egy bajnokságot max, önmagához lehet hasonlitani és a spanyol folyamatosan romlik, mig a bundás erösödik, habár nagyon lassan és nagyon mélyröl kellett indulniuk.

drosiii 2009.05.17. 09:49:23

@kroos: Azért a '90es években nem volt annyira mélyen!

Tika_ 2009.05.17. 10:30:54

@csizsikpizsik: "(Köszönet Iker:)"
Ezt nem kéne.
Egyrészt mert bunkóság (amit pont Iker egyáltalán nem érdemel meg).
Másrészt, mert bár Higany gólja sima les volt, így valóban lehet mondani, hogy a sors igazságot szolgáltatott, de ezt Casillas érdemelte meg a legkevésbé, és ha utána számolsz, magad is láthatod, hogy az utolsó gól csak a Villarrealnak jelentett valamit - a Barca anélkül is bajnok lett volna.

Tika_ 2009.05.17. 10:40:56

@pancho_sanza: "A foci az, amikor odamegy a védő elveszi a labdát, elhantolja a támadót, majd a fogai között odasúgja, hogy mit szaladgálsz te ki köcsög."
Megbocsáss pancho, de komolyan olyan érzésem van, hogy most már kifejezetten azért kapálózol, hogy minél jobban lejárasd magad... Jó úton haladsz, az biztos.
Ha szerinted ez a foci, akkor nem értem miért nézel spanyol focit :|:|.
Másrészt ez nem foci, hanem jégkorong, vagy amerikai foci, vagy még inkább K-1. Javaslom donellyvel a vonatkozó gálák látogatását :)).
Egyébként szerintem meg pont a joga bonito a foci, számomra pont az NBA az etalon, amit alkalmazni kéne, ahol már azért büntetést kapsz, ha csak ráütsz a másik kezére - és mégsem lehet mondani, hogy kisasszonysport, meg nincs testjáték.

egyébként great respect, azért, amit a múltkor válaszoltál nekem (ti. nem állsz az útjába, hogy más írja a liga posztokat), és elnézést, hogy arra csak most reagálok

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2009.05.17. 10:45:55

@Tika_: Elnézést hogy leírtam egy (rossz) viccet. Iker ezt egyáltalán nem érdemelte. Elnézést hogy a Barca bajnok lett. Iker ezt egyáltalán nem érdemelte. És elnézést mert örülök hogy a Barca bajnok lett (ekkora parasztot mint én!). Iker ezt sem érdemelte.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.05.17. 11:03:43

Megint igaznak éreztem, amit Nyilasi mondott: ugyan mi a bánatnak kellett a Clásico után Casillast védetnie Ramosnak? Én nagyon sajnáltam, amellett, hogy örültem a Villarreal győzelmének. Szebb lett volna, ha az utolsó gól egy gyönyörűen kisakkozott akció vagy egy védhetetlen bomba után születik.

De nem ez a lényeg, hanem hogy megvan a bajnokság, lehet egy kicsit szusszanni!

@BK:

A Sevilla hihetetlenül ellenszenvesen semmilyen csapat lett idénre. Mindhárom üldözője szimpatikusabb, én legszívesebben hat spanyol csapatot küldenék jövőre a BL-be :-), de azt is látni kell, hogy ők a legstabilabbak a Barca után. Rögtön a csoportkörből indulnak majd, ahonnan igen nehéz elképzelni, hogy ne jussanak tovább, és az egyenes kieséses szakaszban szerintem bárki ellen esélyesek lehetnek, ha... És itt jön a "ha": Jimenez. Én a Fener elleni kiesés óta (ahol tízből nyolcszor tovább kellett volna jutniuk, és sikerült eltaktikáznia...) nem igazán bízom benne, pláne, hogy azóta is voltak hasonló kudarcai. Egy klasszis edzővel nagyon sokra mehetne jövőre a Sevilla a BL-ben.

@Tika_: "Értem, hogy élt benne az emlék, hogy 3-1-ről feláll a Villarreal, és elúszik a szép ünneplés a Nou Campban, de basszus a baszkok azért nem a Rreal, és 4-1-ről már csak nem q*juk el 25 perc alatt. Xavit simán le kellett volna hozni a gólja után, meg 5 percen belül Messit és Etoot is. Végig ezen imádkoztam - meg, hogy meg ne sérüljenek."

Ezzel én is pontosan így voltam. Teljesen egyetértek. Dehát jövőre már biztos nem követ el Pep hasonló hibákat.
:-)

nasteey 2009.05.17. 11:49:44

@drosiii: "ha elbukták volna akkor azt annyira nem érdemelték volna meg, mintha 27-én BL-t nyernének). "

Miről maradtam már le megint? Ez olyan kibszott gyerekes, mintha a PL-posztba verném a mellem, hogy miért az a csapat nyert, aki a rangadóit sorra bukta, és a gk-ja sem a legjobb. A MU gyűjtötte a legtöbb pontot, zsinórban 3. bajnoki cím, grat nekik. Mint ahogy 27-én is feltehetőleg az nyer, aki többet tesz a sikerért...

@Tika_: Ugyan arra gondolunk, csak szerencsétlenül fogalmaztam. Természetesen nem Xavi Torreseket, Abrahamokat, Botiákat, stb. akarok a kezdőben látni, csak Cácerest, Syl-t, Bojant, Hlebet... és talán még Gudjohnsent is kibírnám.

Agüero csatárposztra? Egy Alex - Terry vagy Ferdinand - Vidics darálóban nem sokat jósolnék neki. Bal szélen talán megélne, de én elől egy jó fizikumú csatárt szeretnék már látni, aki nem jön zavarba háttal a kapunak és tűrhetően fejel. Reaktiváljuk Patjét, vagy hozzuk el Torrest. :)

drosiii 2009.05.17. 11:53:12

@nasteey: kevered a szezont a faszoddal.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.05.17. 12:02:31

@nasteey:

Szerintem Agüero kifejezetten jó fizikumú csatár: amilyen kicsi, olyan erős és harcos. Emellett ördöngösen cselez, jól lő, és lesipuskásnak is remek.

Miközben a Real az égvilágon semmit sem tudott kezdeni a Liverpool védelmével, az Atlético azért rendesen zavarba tudta hozni őket.

Persze ezzel nem azt akarom mondani, hogy a Barca igazolja le Agüerot. Jó helyen van ő az Atletiben, és jó helyen lennének ők is a Bl-ben. (Ezzel együtt ma este inkább a Valenciának fogok szurkolni.)

nasteey 2009.05.17. 12:26:10

@drosiii: Hálás lennék, ha ilyenkor nem ilyen semmit mondó dolgokat írnál, hanem megmagyaráznád miért lenne igazságtalanság, ha 27-én BL-t nyernének. Mert eddig nekem nagyon homály.

drosiii 2009.05.17. 12:46:35

@nasteey: hát ezen nincs mit magyarázni. beírok valamit tök normálisan, amivel nem nagyon lehet vitatkozni és erre jössz a MU-val és ott is baromságokat beszélsz, netalántán még sértegetni is próbálsz (?). Ugorjunk. Majd ha normálisan reagálsz dolgokra - objektíven - akkor lesz értelme ezt továbbfejtegetni/elmagyarázni.

kroos 2009.05.17. 12:55:43

@drosiii: Nem is a 90-es évekre gondoltam...

drosiii 2009.05.17. 13:00:06

@kroos: De miért zuhant össze ennyire? Túlköltekezést nem fogadom el indoknak, mert más országokban is jártak így csapatok és ettől nem gyengült meg ennyire a bajnokság (Parma, Leeds, Valencia?)

SamS 2009.05.17. 13:18:10

@Tika_: Ne legyen test test ellen? Nah azt hiszem te nézz más sportot, ha erre vágysz...A Joga Bonito a foci egy latinos változata, amivel vagy sikeresek, vagy nem - szerintem sokkal élvezetesebb ütközésekkel fűszerzett meccset nézni, mint azt hogy mégcsak hozzá sem érnek a védők a csatárhoz. Vagy ha te ilyen majomparádét akarsz nézni, akkor ott van a freestyle, ott tényleg nincs test test ellen.

nasteey 2009.05.17. 13:34:45

@drosiii: De, sajnos van mit magyarázni. Mert nem igazán tetszik ez az arrogancia. Mire fel nem érdemelnék meg? Még ha azt írod, hogy nem érdemlik meg a döntőbe jutást, valahogy benyelem, legalábbis nem reagálok. De a bíró ide-oda tévedett, az első meccsen a másodikon is. Hiddink még így is megnyerhette volna a meccset, de nem tette.
Szóval ha egy sima 3-0 lenne a meccs vége, akkor hogy jönne ki ez a 'nem érdemelte meg a győzelmet' dolog? Remélem érted, hogy mire célzok. Tehát még mindig a Chelsea meccsen sírni, szerintem gyerekes dolog. Nem Te, ez kijelentés... így a sértegetést sem érzem jogosnak.

drosiii 2009.05.17. 13:40:48

@nasteey: A gyerekes az az, hogy írok valamit a spanyol-német foci kapcsán és a MU-val próbálsz bántani.
Értem, szóval valaki megérdemli úgy a győzelmet, hogy nem érdemelte meg a döntőbe jutást? Azért ez nem semmi. Kérlek mondj még hasonlókat. Ha majd a MU úgy játszik a döntőn, hogy nem érdemli meg a győzelmet, azt is készségesen el fogom ismerni - mint ahogy megtettem már ezt idén többször is.

nasteey 2009.05.17. 14:02:54

@drosiii: "mintha a PL-posztba verném a mellem, hogy miért az a csapat nyert, aki a rangadóit sorra bukta, és a gk-ja sem a legjobb. A MU gyűjtötte a legtöbb pontot, zsinórban 3. bajnoki cím, grat nekik."

Végülis csak gratuláltam a 3. bajnoki címhez. Ez, hogy majdnem az összes rangadóját bukta, és hogy nem az öve a legjobb gk az pedig tény. Hol van itt a bántás? :)

Sőt, én kifejezetten arra reagáltam, hogy szerinted nem érdemelnék meg 27-én a BL-trófeát. Ebben nekem nem jött át a német - spanyol utalásod, mea culpa.

És végül neki futok mégegyszer, mert elsőre nem sikerült. Egy szóval nem mondtam, hogy nem érdemlik meg a döntőbe jutást. Azt mondtam, hogy ha ezt írod, nem szólalok meg.
Viszont Te egy le nem játszott meccsről írod, hogy nem érdemlik meg a győzelmet. Szerintem rohadtul nem ugyanaz.

drosiii 2009.05.17. 14:14:41

@nasteey: "És végül neki futok mégegyszer, mert elsőre nem sikerült. Egy szóval nem mondtam, hogy nem érdemlik meg a döntőbe jutást."
Hát itt a probléma :)

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.05.17. 17:07:35

Visszatérve az ON-topikhoz:

hihetetlen a hajrá a BL-helyekért:

Valencia: 35/59
Villarreal: 36/59
Atlético: 35/58

Ma este Atlético-Valencia, jövő héten Villarreal-Valencia. Azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény dönt. Ezek eddig: Valencia-Villarreal 3-3, illetve Valencia-Atlético 3-1.

Vagyis a Valenciának mindkét ellenfele ellen kell minimum egy iksz, de az kevés lehet, ha az Atlético közben még kettőt nyer. Ha a Villarreal legyőzi a Valenciát, MINDENKÉPPEN megelőzi, akármi lesz ma este.

(És akkor még nem szóltam arról, hogy elvileg a 64 pontos Sevilla is befogható, és az 57 pontos Depor, sőt esetleg a ma akár 57 pontossá válható Málaga is ott ólálkodik a háttérben...)

(És nem szóltam a kiesés elleni hasonlóan horrorisztikus harcról sem...)

drosiii 2009.05.17. 18:20:19

@Csöncsön: Természetesen így néz ki ez a mai meccsig:
Valencia: 35/59
Villarreal: 36/59
Atlético: 35/58

Csöncsön elszámoltad a dolgokat, úgyhogy nézd át újra!

Ma esti V-V meccsre pedig én is kíváncsi vagyok, remélem lesz rá időm.

drosiii 2009.05.17. 18:24:49

@Csöncsön: @drosiii: Elnézést, félreolvastam, de akkor sem jó teljesen a kalkuláció. "Ha a Villarreal legyőzi a Valenciát, MINDENKÉPPEN megelőzi, akármi lesz ma este." -> ez nem állja meg a helyét, ha a rreal nem nyer az utolsó körben is.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.05.17. 18:26:02

@drosiii: ma este V-A meccs lesz, hajrá Atleti!

kroos 2009.05.17. 18:26:42

@drosiii: több elméletem is van de ez külön posztot érdemelne.(kirch-csoport,50+szabály,német tehetségek hiánya stb.....)

drosiii 2009.05.17. 18:44:09

@popp: baszki. nagyon kihagy az agyam. Természetesen Atleti meccsre gondoltam.

Találtam egy egész korrekt táblázatot arról, hogy mely csapatok (országok) dominálnak igazán a BL óta.
Szerintem vessetek rá pár pillantást: en.wikipedia.org/wiki/European_Cup_and_Champions_League_records_and_statistics#By_points

drosiii 2009.05.17. 18:49:07

@kroos: Szerintem beszéljünk róla, amíg nincs poszt. Több újításra van szükség.
Ugyebár videóbíróra is egyre nagyobb szükség van, mert sok múlik (sajnos) a bírókon. Nekik is könnyebb lenne, ha levennék a vállukról a terhet. Óriási pénz van a fociban, amire a sport megalkotásakor nem gondoltak és egy elavult szemléletet nem lehet a végtelenségig fenttartani csupán makacsságból. Nem hiszem, hogy bármilyen jogokat is sértene, ha csupán a nemzetközi kupákban bevezetnék ezt (BL,EU-Liga, VB, EB + a többi kontinenst érintőek).

popp · http://koncertblog.com/ 2009.05.17. 18:52:43

@drosiii: Jó, kár hogy nem számolja ki nemzetekre leosztva ;-).

@kroos: Amúgy most az u17-es EB-n jól mennek a németek.

drosiii 2009.05.17. 18:56:50

@popp: Kicsit bővebben fogalmazd meg a problémádat :))

BK 2009.05.17. 18:59:53

"A váratlan húzások sora a kapuban kezdődik, hiszen a sérült Jorquera és Pinto hiányában, illetve a pihenő Valdés helyett Oier Olazabal, a Barca Atlétic kapusa fog kezdeni. A védelemben Alves, Cáceres, Abidal és Sylvinho, a középpályán Xavi Torres, Gudjohnsen és Hleb, a támadósorban Pedro, Bojan és Eto’o játszhatnak." - via eurobarca. még végül érdekes lesz a mai meccs.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.05.17. 19:02:25

@BK: Xavi Hernamdez helyén, Xavi Torres vehe.

nasteey 2009.05.17. 21:08:50

Gondolom én vagyok az egyetlen, akit még ez a vereség is idegesít. De nem is kicsit. Helyzetek alapján ma is gála, erre két helyzetből(...) két gól, vereség. Igazából nem hiszem, hogy még egyszer ekkora szezont futnánk, akkor meg már jó lenne minden rekordot megdönteni. És még a kamutizi is kimaradt... majd biztos az életéért küzdő Osasunát verjük meg egy nekünk tét nélküli meccsen a BL-döntő előtt, vagy a Deport idegenben. Így pedig nem lesz absz. pontrekord, és valószínűleg gól se. Pedig a tartalék csapatban is van potenciál, de ha egy olyan emberre játszunk rá, aki 25 helyzetből képes egyet bekaparni, akkor nehéz lesz. Azért megvárnám a BL-döntőt is, de ott nagyot kéne alkotnia ahhoz, hogy bánkodjak egy esetleges távozás esetén. Szvsz idén annyi sakk-matt helyzet volt, hogy akár egy kisebb nevű csatár is járna ennyi gólnál. Persze lehet, hogy a szezon végére nagyon elfáradt, de akkor is idegesítően sok helyzetet hagy ki hosszú hetek óta.

drosiii 2009.05.17. 22:03:33

@popp: szegény Valenciát sújtják a bírói tévedések, de simán benézhetőek voltak. Jó lenne ha színészkedésért járnának az utólagos eltiltások (igen, a portugálnak is!), illetve videóbíróra is egyre nagyobb szükség van.

Juan de Keserű, a keselyű 2009.05.17. 23:00:39

Hmm...vajon mennyit fizettek a bírónak?

Ettől függetlenül Forlán egy isten.

Amunt Valencia!

popp · http://koncertblog.com/ 2009.05.17. 23:01:12

Igeeeen! Az Atleti ma lefocizta Valenciát, de kimaradtak a ziccerek. Az 1-0 nem tükrözi a játék képét, még akkor sem, ha tizenegyesen lehet is vitatkozni. Negyedik az Atleti, remélem így marad és akkor lesz kinek drukkolnom a jövőévi Bl-ben is!

@drosiii: Szerintem meg vagy videjó bíró meccsen is, vagy vesszenek az utólagos eltiltások is. Egyébként az ilyen helyzetben egy gólratörő csapat érdekeit néző csatárnak esnie kell!

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.05.17. 23:19:07

@popp:

Tényleg sokkal jobb volt az Atleti, de a sors fintora, hogy miközben egy vitatható 11-essel jutottak vezetéshez, a Valenciát megfosztottak egy szabályos góltól. És mégsem ezen múlt.

Sajnálom a Valenciát (nem a mai meccs miatt), iszonyatosan nehéz helyzetbe kerültek, és ha nem lesz meg a BL, valószínűleg szétszedik őket.

Annyit még hadd tegyek hozzá, hogy Abel Resino eddig jó választásnak tűnik az Atlético kispadján. Nála is becsúszik egy-két váratlan pofon, de sokkal ritkábban, mint a mexikóinál, és nagy tartása lett ennek a csapatnak. Most például nagyon jól ráéreztek, hogy 90 percen át űzni-hajtani kell az ellenfelet, nem szabad levegőt hagyni Villáéknak. Nekem eddig pozitív csalódás ez az edző.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.05.17. 23:38:04

@Csöncsön: Aguirrét jóval hamarabb kellett volna elküldeni. Habár egy nagyon látványosan játszó, szimpatikus Atletit rakott össze, de ennek a csapatnak potenciálja alapján évek óta a bajnoki címért kéne mennie. Resino valóban jó választásnak tűnik.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.05.17. 23:44:22

@drosiii:

Tettem egy próbát, és rögtön hibát leltem. A Villarrealnak "2009 májusáig" az egy elő- és egy negyeddöntőjével már 15 pontja kell, hogy legyen.

Ettől függetlenül korrekt szempontrendszer, és szerintem is nagyjából hű képet ad az erőviszonyokról ebben a viszonylag nagy távlatban.

@popp:

Ahogy a PL-ben érdekes volt, itt is érdekes lenne egy táblázat "mióta Resino az Atléticónál van" jelszóval...

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.05.17. 23:50:43

@drosiii: @Csöncsön:

Ja, még annyit, hogy a Barca pont pechesen jön ki ebből az összegzésből, mert az 1991/92-es szezont, amikor pedig először volt csoportkör a BEK történetében, még nem számolják be Bajnokok Ligájának. Pedig hát ugye akkor egy hatalmas Koeman-szabadrúgásgóllal a Wembleyben a Barcelona hódította el a trófeát (hol is lennének azzal a plusz tizenöt ponttal?).
:-)

popp · http://koncertblog.com/ 2009.05.17. 23:54:07

@drosiii: Nincs probléma csak egy nemzetek közti tabellán jobban lehetne cöcögni.

Dzsúd Horse 2009.05.18. 00:09:39

Resino valszeg ezzel a mai győzelemmel biztosította be a helyét jövőre a kispadon. Szegény Malagát sajnálom, hogy eljátszották az Uefa-helyet...halvány remény van, de kb 0 %. Én speciel sokkal jobban örültem volna, ha a Valencia-Atleti kettős indulna a BL-ben, de nem akarom magamra haragítani az Andalúz szurkeszeket.

drosiii 2009.05.18. 00:45:54

@Csöncsön: Igen, lehet vannak benne hibák, mert akármennyire is szeretném, nekem nem jön ki annyi pont a MUnak. Csak mint tök jó összehasonlítási alapot említettem.

@popp: Gólra törő csapat akkor lerúghatja az ellenfél kapusát, miután kihasználták a 3. cseréjüket, mert 10 a 10 ellen könnyebb kapus nélküli csapatnak gólt lőni? Sztem ki kell írtani a színészkedést, mert nem a sportról és főleg nem a sportszerűségről szól. Undorító amit Rivaldo csinált a VB-n, vagy más latinok Ronaldotol kezdve Messin keresztül a brit Gerrardig, és társaik...

popp · http://koncertblog.com/ 2009.05.18. 01:01:58

@drosiii: Ugye más testi épségének szándékos veszélyeztetése és egy tizenegyes érdekében bedobott trükk azé kuffára nem ugyanaz a műfaj.

Engem például az háborít föl annyira, mint téged a színészkdés, hogy a műesések és mondjuk egy heves reklamálás ugyanolyan elbírálás alá esik mint egy szándékos durvaság, Hogy a túlzott gólörömért osztogatott lapokat már ne is említsem. De ha lenne videóbíró és a tizenegyest eljátszó tag mindig megkapná a sárgáját, akkor nem dobálná magukat annyira. Másrészről meg ha csatár nem homorít, akkor még ajogos tizit se fújja be a spori. Szóval játékvezetés is rákényszeríti a játékosokat a könnyűbúvárkodásra.

Azzal nincs gondod, hogy az iramodni készülő játékosok förúgása még saját térfélen teljesen bevet sőt oktatott taktikai elem?

drosiii 2009.05.18. 01:10:18

@popp: sztem nem sportszerűbb becsapni a bírót és így jutni előnyhöz. És ne aggódj, a Tayor féle barmokat se szeretem a pályán látni. De a felrúgás őszintébb :))

Tika_ 2009.05.18. 10:39:52

@csizsikpizsik: :)
@SamS: olvasd és értelmezd újra
@nasteey: A droidokkal évente 2 meccs van (a kb. 60-70-ből), úh ezt nem érzem erős ellenérvnek Kun ellen :). Kiemelem, hogy természetesen 3. csatárnak gondoltam, vagyis, ha a jelenlegiek maradnak. Egyébként szerintem Trezegól is jöhetne, ha jól értettem Mr.AT-ot, most talán 10 millió körül meg lehetne venni. Annyit azért szvsz megér.

A szigetlakók ellen én is kiba ideges lettem. Pont Etoo, basszus?! Hát ő a legfáradtabb!! Megint kihagyott 4-5 tuti helyzetet. Bár ettől még Hlebnek oda kellett volna passzolnia neki a 12. percben...
Rohadt bosszantó volt, hogy az ellenfél konkrétan 0 értelmes támadást bírt vezetni, oszt mégis nyertek.
A B csapat legalább akart, támadtak, mint a mérgezett egér. Viszont Gudi hihetetlen, hogy mennyire nincs a pályán. Na jó, ha védekezik, akkor van belőle haszon, de ő elvileg támadó, ott meg kb. zéró a hozzáadott értéke...

@drosiii: összekevered, ő nem Messi, hanem Daniel Alves. Nem mondom, hogy nézd több meccsüket, mert inkább nézd kevesebbet, és főképp kommentelj kevesebbet velük kapcsolatban. Vagy már megkezdted a BL-döntő szájkarate felvezetését? :)

Az Atleti-Valencia meccstől több gólt vártam... :s

nasteey 2009.05.18. 13:21:59

@Tika_: Én szerintem még mindig jobban járnánk Ribéryvel, aki mindkét szélen tökéletesen játszik. Ha már egyszer a pénztárcába kell nyúlni... :) Ezen kívül senki, max. ha Eto'o-val nem hosszabbítanának, akkor idén még hozni a helyére egy befejezőcsatárt. Pippo szerintem már úgy is unja a Milant. :D 'Csere' csatárnak meg ott lenne Henry (jövőre még erősen lehetne rotálni is) és ott van Bojan is, akit nem kellene elpazarolni. Én jóval több lehetőséget adnék neki a bajnokságban. Remélem jövőre Pep is így tesz majd. Tehát így nálam Trézi is felesleges lenne. Bár kétség kívül egy jó csatár, de szvsz sérülékeny, és nem érzem feltétlenül szükségesnek, még ha nem is lenne drága.

Ez a Messi példa pedig csak hiányzott, a békesség kedvéért. :D Már a múltkor is szóba jött, akkor se tudtam valakivel ez ügyben zöld ágra vergődni, így most kimaradnék belőle. Lényegében az összes meccset láttam idén, nem igazán maradt meg, hogy dobálná magát, vagy rájátszana.
Örülök, hogy a 21. században élünk, és élhetünk olyan csodálatos "találmánnyal", mint a YouTube. Ronaldo dive-ra min. egy oldal találat, Gerrard dive-ra is akad, Rivaldonak is fent van a 2002-es esete, Messinek pedig a München elleni, ami csak a bíró szerint volt az, és pár PES 2009 és FIFA 09 videó. :) Ebből majd mindenki leszűrheti magának, hogy úgy kb. ki dobálja magát és ki nem. Én már megtettem.

BK 2009.05.18. 13:48:38

@nasteey: ha már igazol a csapat, olyat kéne venni, aki legalább egy 10.-es gimis osztályban a tornasor első felében állna. középre és szélre is. pont ahogyan Keita, Touré é Henry is az utóbbi évek igazolásai közül a magas-erős fajtából voltak. van elég támadótörp zerintem a keretben. és abban sem vagyok biztos, hogy Bojan vagy Pedro előbb-utóbb 0 euróért ne lenne képes elég jó teljesítményre gyors-támadó-törp-kategóriában. inkább egy-két erős-magas támadó kellene, főleg, hogy Gudjohnsen is elmegy valószínűleg.

nasteey 2009.05.18. 15:51:08

@BK: Én pont a másik véglet vagyok. Na nem teljesen, mert akkor mondjuk Silvára voksolnék. Lehet, hogy Ribéry sem magas, viszont fizikálisan jó. A spanyolnál szerintem jobb... meg góllövésben is. :) Szélre nálam mindenképpen az ilyen fürge-gólerős-termetéhez képest jó fizikumú srác kell. Csatárnak azonban én is egy ilyen fajtát képzelnék el. Majd. Kluivert óta nincs olyan csatár a Barcában, aki fejjel és háttal a kapunak is veszélyes.
Viszont mindenképpen arra szavaznék, hogy legyen egy ilyen igazolás a nyáron, mert nem sokat tennék rá, hogy még egyszer megússzuk ennyi sérülttel. Azért a Henry - Eto'o - Messi - Ribéry - Bojan (talán még kicsit kilóg) már lenne olyan erős, hogy egy sérülést ne igazán érezzen meg a csapat. És még ott van Pedro, aki az első félidőben jól tolta és Jeffren, aki az előszezonban és tegnap abban a kevés időben is jól tolta. De ott van még a Messi utódnak tartott Assulin is. Mindenképpen építeni kell a saját nevelésekre is. Viszont lássuk be, olyan szinten nincsenek, hogy akár több hónapig megfelelően pótoljanak egy klasszist.

Gudjonsen távozása esetén nem lepne meg, ha házon belül Thiagoval oldanák meg az ügyet. Korosztályos válogatottban húzó ember, tegnap is látszott, hogy technikailag képzett, mer előre is passzolni, labdaátvétel után kupa felé fordul, szóval szerintem meg van benne a tehetség. Ha fizikálisan erős játékos kell a csapatba, arra még mindig ott lesz Keita (aki az utóbbi időkben egész jól játszik) és Sergi Busquets.

BK 2009.05.18. 16:12:44

@nasteey: tényleg kellene valaki, de Ribery vagy Silva olyan must-be-in-the-11 játékos lenne, szerintem maximum valami stabil cseretámadó kellene, akinek nem töri a pad a s*ggét. Pedro meg tényleg nem tűnik rossznak, jövőre kinézem belőle a középcsapatok közepes balhátvédjeinek gyilkosát rotációban. Busquets-re meg izmot kell rakni a nyáron.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.05.23. 23:47:15

Nagyon durva lesz az utolsó forduló a kiesés elleni harc szempontjából. (A többi kérdés letisztulni látszik.)

Az Osasuna végülis mindenképpen bennmarad, ha legyőzi a Real Madridot, hiszen

a Valladolid 42,
a Betis 41 pontos,

és egymás ellen játszanak. Az Osasuna és a Gijón 40.

A Getafe 41...

Én most már legkevésbé a Valladolidot sajnálnám; döbbenetes, hogy mennyire leálltak kb. öt fordulóval ezelőtt, amikor azt hitték, már biztos a bentmaradás...

Tika_ 2009.05.25. 00:10:29

Azért Puyol meg Valdes gyerkőcökkel a karjukon, konfetti, taps, ünneplés - tényleg szép volt. Kár, hogy a kommentátor visszaadta a szót, mikor elfogyott az előre megírt jegyzete :(.

21-én megjöttek az új mezek. N ászok (H)
A videó meg... Eszméletlen nagy királyság
http://www.fcbarcelona.cat/web/english/noticies/club/temporada08-09/05/n090521105153.html

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2009.05.25. 19:04:29

@Tika_: 23-án jöttek meg, onnan tudom hogy valszeg elsőként rendeltem meg - természetesen Xavi felirattal. Remélem a postán továbbra is Real fanok dolgoznak és nem fújják meg a nyolcvan euros mezecskémet:)))

Vul-Kahn 2009.05.31. 21:08:22

@Csöncsön: Kiesett a Betis? Aztakurva....

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.05.31. 21:20:12

@Vul-Kahn:

Sajnos igen. Befűzték a Zaragoza-forgatókönyvet.

Igazából nem is sajnálom őket. Ezzel a kerettel simán UEFA-kupás helyre kellett volna érniük.

Az Osasuna és Gijón bennmaradásának a közönségük (és Vadócz), a Getaféének a szép emlékek miatt örülök. A Valladolid meg végülis rászolgált.

Remélem, följut a Segundából a Zaragoza.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.05.31. 21:25:54

Hát ja, amelyik ilyen kerettel kiesik az meg is érdemli.

Vul-Kahn 2009.05.31. 21:34:09

@Csöncsön: Örülök, hogy kiestek, főleg Odonkor miatt, aki vszleg így jövőre már a BuLi színvonalát fogja emelni a PD helyett... :-)
Nemrég nézegettem amúgy a Zaragoza keretét, és még mindig bitang erős. Nem okozhat nekik gondot a feljutás.

füligjimmy77 2009.05.31. 22:01:27

@Vul-Kahn: Arról, hogy Odonkor mit hova emeljen, arról nekem nyomdafestéket nem tűrő véleményem van. Maradjunk annyiban, a Dortmund köszönte a 6 milliót.

gotanfun 2009.05.31. 22:10:32


Csöncsön: imádom amikor a csapatok felett moralizálsz, de tényleg, csak az ilyen kijelentések, hogy "ezzel a kerettel simán UEFA-kupás helyre kellett volna érniük" shock már. Oliveira tavaly a Zaragozával esett ki, idén a 2. számú sevillai csapattal. Nem lennék a helyébe. (A szurkolók iszonyat dühösek, neki is láttak a Ruiz de Lopéra lebontásának.) A játékosok zömét úgy kellett kimenekíteni az öltözőből.

Vegyék le az "Andalusia" feliratot a mezükről. Sűrgősen!

Jövőre Málagával és Almeríával játszunk derbit. Nem lennék zöldben, amikor a Pizjuanba a Barca vagy Real jön, hozzájuk meg mondjuk egy Girona, Huesca vagy Elche.

Hahaha... hahahahahaaa...

Vamos mi Sevilla, vamos Campeon!

;-)

Vul-Kahn 2009.05.31. 22:16:58

@füligjimmy77: Csak vicceltem, szerintem is elég béna egy spieler. Talán ha sprinternek megy, többre vihette volna. Simán német bajnok lehetne 100m-en.

füligjimmy77 2009.05.31. 22:23:03

@Vul-Kahn: A szellőléptű Odonkor,az oldalháló zörgetésének nagymestere. Idén a Bundásban talán meglövi a két gólját egy idényben, ezzel be is állítja a karriercsúcsát. 100 méteren azért nem lehet bajnok, mert annyit azért nem sprintel egy meccsen. És ilyen túlértékelt játékosokkal van tele a Betis kerete. Emana ér valamit, Sergio Garcia, talán Cani. A többi mehet a levesbe. Bár a Sevilla is elég volt a másodosztályban, tavaly a Zaragoza is kihullott, a pénz nem minden.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.06.01. 11:32:58

Lehet, hogy kicsit túl is vannak értékelve, de... például a Betis az egyik csapat, amelyik mindig megizzasztja a Barcelonát. (De például a Pizjuánban is simán legyőzték a Sevillát.)

Viszonylag sok meccsüket közvetítették idén; mezőnyben semmi baj nem volt velük, de valami elképesztő, hogy mennyi helyzetet kihagytak. Ez valami idegi probléma lehet náluk, már évek óta képtelenek lehiggadni.

Ha a Segunda kell nekik ahhoz, hogy észhez térjenek, ám legyen. Szerintem a Zaragoza is baromi jól fog szerepelni jövőre. Úgy értem, ha följut idén.

Még Odonkorhoz: nem egy pengés játékos, de én kedveltem a dortmundi időszakában, mert szélvészgyors és hajtós focista volt. A Betisben viszont tényleg nem mutatott semmit.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.06.01. 11:45:52

@gotanfun:

A Málagával és az Almeríával, valamint (nagyon úgy fest) a Xerez-szel.

Titi120 2009.06.01. 12:24:04

Agent Ernesto Bronzetti has revealed new Real Madrid president Florentino Perez has €250 million to spend on transfers this summer.

Megkezdődik a "tudunk -e öt harmadik világbeli ország éves költségvetéséből csapatot csinálni" real-os játék.

gotanfun 2009.06.01. 12:57:19


@Csöncsön: Annyi örömük legyen, hogy legyőztek minket a Pizjuánban - teszem hozzá, akkor amikor a csapatom az idei szezon legnagyobb hullámvölgyében volt. Addig viszont rendszeresen vertük őket. Szerintem ezt a győzelmet szívesen elcserélnék most egy bentmaradásért. Szvsz. idén a La Ligaban az Atleti produkált valami olyasmit a Barca ellen ami tényleg értékelhető. Ezt megcsinálták a Villarreal ellen is, de a Sevillaval nem tudtak mit kezdeni, ami ebben az esetben kicsit sem fogható a bírókra.

A Betis a Málaga nyomába sem ért idén (két válogatott játékossal ezt a szégyent! :D) akik kár, hogy a végére elfáradtak, mert úgy mint a Racing az elmúlt szezonban ők is megérdemeltek volna egy nemzetközi kupaszereplést. Ellenük viszont tudjuk, hogy milyen meccseket csaltak el. Teszem hozzá itt is menten, hogy Duda és Lolo (kölcsönbe adott sevillai játékosok mindketten) ez a 8. hely sem lett volna meg. A 2. legjobb eredményük a PD-ben és nem értem, hogy Antonio Tapia miért mondott le. Ha reálisan nézem csöncsön, akkor csak ők jöhetnek számításba mint "rivális". Utána Almería és a Xerez (nem követem a Segunda Divisiont, de látom elég brutálul behúzzák az idényt, ami megint csak a tartomány fociszeretetét tükrözi és ez így megint szegénységi bizonyítvány a Betisre nézve LOL).

A Real Madridnak gratula a szezonvégi 5 vereséghez - ezt el is felejtettem. 2:6, 5 vereség, pazar.

Pancho: várom az évvégi értékelő beszédedet! ;-)

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.06.01. 13:06:32

@gotanfun:

Milyen két válogatott játékossal? A Betis tele van (egykori és jelenlegi) válogatottakkal, ráadásul nem akármilyen országokból. Szerintem valami ott a klubvezetés környékén nem stimmelhet.

A Sevillának sok sikert kívánok a BL-re! Akármi bennük lehet, ha odafigyelnek.

gotanfun 2009.06.01. 13:25:18


@Csöncsön: Juanitora és Garciara gondoltam. Ők EB győztesek ugye. A többi megy a levesbe. Hmm... Garciat mennyiért is vették, 10 millió? :D

Mi a BL-ben sok vizet nem zavarunk majd. Ami érdekessé teszi számunkra, hogy az amit Monchiék kitűztek célként, megvalósult. Egyelőre ennek több mint kibaszottul örülünk. Szeretnék belelátni a fejükbe, hogy a köv. szezonban mivel rukkolnak elő. Még ha a csapatom nem is azt az arcát mutatta idén amiért "szeretni lehet", de Del Nido és Monchi qrva nagy páros. Sok klub szeretné, ha ennyi pénzből ilyet eltudna érni. ha jó lesz a sorsolásunk bizakodhatunk és elérnénk azt amit a Villarreal már boldogok lehetünk.

Ronal-d'oh! 2009.06.01. 13:26:44

Bréking: Manuel Pellegrini a Real Madrid új edzője.

gotanfun 2009.06.01. 13:29:48


Hivatalosan is Pellegrini a Real edzője. Csöncsön, szerinted beválik vagy a "szokásos" vár rá is? :-)

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2009.06.01. 13:31:53

Izgi, az AS-en fenn van hogy jött Perez, jött Pellegrini és hogy 40-et meg hollandot dobnának Zlatanért...Jó kis átigazolási szezon elé nézünk...

Ronal-d'oh! 2009.06.01. 13:36:49

The Empire strikes back! Ha fel tudnák tuningolni ezt a Realt az emlegetett nevekkel, akkor hosszú idő után talán kicsit enyhülne az angol túlerő.

Titi120 2009.06.01. 13:37:04

Sötét erők zavarják a mátrixot, újra támad a Gonosz ! :o)

gotanfun 2009.06.01. 13:42:56

@nekedX: Ancelotti vs. Pellegrini párharcra asszociálok. ;-)

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2009.06.01. 13:49:14

Kíváncsi vagyok kik tartanak mesterükkel az új állomáshelyre....

gotanfun 2009.06.01. 13:53:57

Sajnálom kicsit a Villarrealt. Lesznek mozgolódások. Azt sem tartom kizártnak, hogy a Betisből sokan átmennek a városi riválishoz. Átalakul a La Liga kicsit gyanítom...

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.06.01. 17:29:46

@gotanfun:

Ha a BL-ben nem sok vizet zavartok majd, akkor meg fogok haragudni rátok. De szerintem a csoport túlélése szinte biztos, utána pedig sok múlik a sorsoláson. Kis szerencsével akár a négy közé is juthattok szerintem.

Pellegrinit én sajnálom. Kikapnak kétszer, és rögtön őt fogják megtalálni. Az utóbbi húsz évben emlékeim szerint csak Del Bosque és Schuster bírt ki egynél több idényt a Real kispadján.