Nou San Trafford

Az Index blogja a világ legjobb futballjáról.

A szerkesztőségből...

Utolsó kommentek

jujjdeizgi

Friss topikok

Vége a gyerekdalnak

2009.05.06. 12:00 donnelly

Arsene Wenger rendszerével együtt megbukott. Nem azért, mert csapata kiesett a szinte tökéletesen játszó Man United ellen, vagy mert csak egy tizenegyesgólra futotta ellenük az Emirates-ben. Azért zsákutca ez az egész koncepció - ha van egyáltalán koncepció - mert egy küzdésre, brusztolásra alkalmatlan csapatot gyúrt össze, méghozzá az angol élvonal mezőnyének kellős közepébe. Azt, hogy Carráék négy gólt rúgattak Arsavinnal, nem igazán neveznénk küzdeni tudásnak. A küzdeni tudás akkor kezdődik, amikor hazai pályán korán vezetést szerez az ellenfél, és bizony rájuk kell rontani, ha másért nem, legalább a tekintélyünkért.

Ez az Arsenal viszont nem rontott senkire, nem hogy a továbbjutás kiharcolására, de még egy jó meccsre sem volt semmi esélyük. Köszönhetően annak, hogy a MU szar góljai sosem fogynak el, negyed óra után gyakorlatilag már nem is volt mit néznünk. De ez kisebbik részben Ferguson brigádjának sara, itt főleg arról van szó, hogy az Ágyúsoknak fogalmuk sem volt arról, hogy most akkor hogyan tovább.

Kérdezhetnénk magunktól, hogy ez most akkor az Arsenal Ladies volt? Nem, de az európai élvonal csapatai közül az Ágyúsok azok, akiknél a női és a férfi csapat elsődleges nemi jellege a legközelebb áll egymáshoz. Habitang kolléga kiváló meglátása szerint az Arsenalnak nincs igazi kapitánya, ellenben a jelenlegi TOP3 csapataival, amelyek tele vannak vezéregyéniségekkel, húzóemberekkel és számolatlanul sorakoznak keretükben a különböző nemzeti tizenegyek vezérei. Fabregas pedig vállalja, hogy ő aztán nem mer beszólni az öregebb játékosoknak (mondjuk én is kiröhögném), de rajta kívül sincs senki, aki magával tudná rántani a többieket, korbáccsal a kézben hajtaná őket előre, mondjuk amikor éppen négy gólt kéne rúgni otthon.

És ha már nincs a keretben igazi vezér, akkor az edzőnek kéne olyannak lennie, aki gyilkológépeket csinál ezekből a kisfiúkból. De Wenger nem ilyen, ő táblára lerajzol, DVD-projektor, előadás, szeminárium. Pedig itt nem ez kéne, hanem az, hogy félhüvelyk távolságból fröcsögve ordítsa Gibbs arcába Tálcán kérem annak a portugál majomnak a fejét, Kisköcsög! Wenger viszont nem ilyen edző. Wenger egy kiváló utánpótlás-szakember. Maga jelentette ki, hogy pályafutásának már egy olyan szakaszában jár, ahol nem számítanak a trófeák. De tényleg, akkor miért nem az ificsapatot edzi? A szurkolóknak ugyanis a trófeák számítanak, és csak egy ideig lehet őket megetetni ezzel az új csapatot  építünk meg zsogabonító szöveggel, mert most már úgy néz ki a dolog, hogy igen csak lefelé épül ez a társaság. Persze egy halál alibi ágon el lehet jutni a BL-elődöntőjéig, mert ott járt már súlytalan csapat rajtuk kívül is az utóbbi években, de hogy nyerni semmit nem fognak ezzel a kerettel, az elég valószínűnek tűnik.

A legnagyobb probléma az, hogy nem látható világos koncepció. Az egy dolog, hogy fiatalokkal és olcsó afrikai importjátékosokkal rakjuk tele keretünket, de ha ilyen tili-toli focira vállalkozunk a Premier League-ben (és nem Vieirával meg Petit-vel aprítjuk az ellenfeleket), akkor nem ártana 20 tökéletesen passzoló és helyezkedő labdarúgót összeválogatni, itt viszont nem egy feltűnően ügyetlen és súlytalan emberkét sikerült szerződtetnie az orrhangú csigazabálónak, akik mindössze egyetlen alamizsnagólra képesek a BL elődöntőjében.

Rossetti egyébként nem (csak) ezzel a döntésével, de bebízonyította, hogy ő is az értékelhetetlen bírók egyre nagyobb táborát gyarapítja. Azért az elég húzós, amikor valaki egy szabályos szerelésért (összesítésben) 4-0-nál becummant egy tizenegyes/kiállítás kombót, és ezért nem játszhat a BL-döntőn. A sporik itt nem követtek el mérkőzés végeredményét befolyásoló hibát, és ezért (sajnos) nem is vár rájuk eltiltás, de az lenne a minimum, hogy Fletchert ne tiltsák el, mert az mekkora szopás lenne már...

A Manchestert lehetne dícsérni, mert nagyon jól játszottak, de igazából nem nevezhető erődemonstrációnak ez a győzelem, szerintünk ugyanis meg se kellett izzadniuk. Persze könnyű úgy indulni egy mérkőzésnek, hogy bemákolunk két gólt, és a hazai csapatnak már négyet kell rúgnia, de a harmadik dugó előtt végigjátszott edzésgyakorlat jelezte, hogy igazából annyit rúghattak volna ennek a védelemnek, amennyit csak akarnak.

Persze Wenger nyilván egy bekotort gólra és tizenegyesekre meg biztos védekezésre alapozott, más ötletünk nincs arra, hogy miért nem volt fogalma csapatának arról, hogy támadásvezetés meg lövés. Azt viszont tudhatta volna, hogy SAF csapata ellen nem nagyon érdemes ilyesmivel próbálkozni. Lehet, hogy tudta is, de fiai ennyire képesek.

Sajnáljuk a londoniak szurkolóit, hiszen ahogyan most állnak a dolgok, jó pár évig még egy ilyen színtelen-szagtalan csapatot kell nézniük, aztán majd a gyerekek felnőnek és szétverik a világot öntudatra ébred a klubvezetés, és lecseréli a francia vénasszonyt David Moyes-ra...

A világ (egyik) legjobb csapata minden esetre ott van a döntőben.

293 komment

Címkék: d bl elődöntő arsenal mu

A bejegyzés trackback címe:

https://nst.blog.hu/api/trackback/id/tr581105609

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Strigo 2009.05.06. 16:15:20

Én csak azt nem értem, ez a cikk miért az Arsenalról szól? Annyira fociztak, amennyire a United hagyta őket. Semennyire.
Bármennyire is nem tetszik egyeseknek, a világ legjobb csapata jelenleg a United. 25 veretlen meccs, ez még egy bajnokságban is sok, nemhogy a BL-ben. És remélem, hogy a döntőben a Barcelona ellen születhet meg a huszonhatodik.

Sath 2009.05.06. 16:15:43

@nekedX:
ezt a "mit csinál majd a barca a döntőben" dolgot hagyjuk má' :D

Kösz hogy javítottad! :)

popp · http://koncertblog.com/ 2009.05.06. 16:16:10

@nekedX: Azért még van egy Chelsea meccs is.

Everred 2009.05.06. 16:17:30

@horas: hasznára biztos nem lesz.

Meg hát jól értsd meg a helyzetet: itt egy saját nevelésű játékos, aki mindig kitette szívét-lelkét a pályára, akkor is, amikor Roy Keane kritizálta, akkor is, amikor a United-drukkerek (én is) szidták, mint a bokrot, és lépten-nyomon kérdőre vonták Fergie-t, hogy mit lát benne?

Nem adta fel, nem omlott össze, élt a lehetőséggel és egy nagyon jó játékossá fejlődött, aki komoly erőssége a világ egyik legjobb csapatának. Ráadásul egy rendkívül szerény, szerethető játékosról van szó, aki tavaly is a cserepadon ülte végig a döntőt. Idén neki köszönhetjük, hogy végül is alig éreztük meg Hargreaves hiányát, erre még így sem lehet ott a döntőben - nagyon sajnálom őt, akárhogy is.

jazs 2009.05.06. 16:18:14

@chrisred: utánanéztem.
Henrynál én 14 millára emlékeztem, de valójában 16 millió font volt, lehet, hogy tényleg a mezszáma miatt gondolhattam 14-et :)
Torres meg 26 millió font volt, ami kétszer annyi sincs, nem, hogy három.
Rosszul emlékeztem, sorry.
Persze azért így is látható a különbség.

Mr.AT 2009.05.06. 16:19:45

A "0:3nál minek k*rja fel hátulról Fabregast, az ökör, naná, hogy tizenegyes volt!" népi frontnak ezután jelezném halk köhintéssel, hogy a Milan is úgy volt vele 2005ben a BL-döntőn, mikor Gerrard megindult a kapu irányába, hogy "ne k*rjuk fel, úgyis 3:0 ide"... :-)

Everred 2009.05.06. 16:20:21

@jazs: ja, tudnánk látványosabb, támadóbb focit játszani, de Fergie hozzáállását meghatározza az a nagyon csúnya éjszaka, amikor nekirontottunk a Real Madridnak, felvállaltuk a tökös támadófocit, viszont nem rúgtuk be a helyzeteinket, hátul meg akkora területet hagytunk, hogy repülőgép-anyahajók is elfértek volna a védelem réseiben és kikaptunk 3-2-re.

horas 2009.05.06. 16:23:17

@Everred: Jó rendben jogos.De ő döntött úgy,hogy ekkora rizikót vállal egy eldőlt meccsen...

pote · http://nst.blog.hu/ 2009.05.06. 16:23:56

@Mr.AT:
aztán Stivi felpörgette magának, és befejelte
;)

Csörszike 2009.05.06. 16:24:49

@Everred: képzeld, tisztában vagyunk a tavalyi döntővel, a megjegyzés arra irányult, h egy eltiltással elvesztett, majd 10 évvel később nyert egy döntőt. nem mondtam, h az elsőt.

mickeyknox 2009.05.06. 16:25:40

@donnelly: arrogancia.... ezek szerint az utóbbi években csak a mu/chelseanek, barca/realnak illetve az internek érdemes szurkolni

Ronal-d'oh! 2009.05.06. 16:27:44

@popp: Annyit olvastam, hogy Barca így, Barca úgy, hogy már azt hittem, mennek Rómába. Én egyébként Chelsea győzelmet tippelek.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.05.06. 16:29:02

@Sath:

Én se. Ne higgy ám el mindent, amit Everred ír. ;-)

chrisred 2009.05.06. 16:30:33

@jazs: De nem is 26 millió font volt, hanem valamivel több, mint 20 millió, ha Garcia árát a a két klub által megállapított 4 milliónak tekintjük. Persze akkor, ha valaki szerint ő 10 millió font értékű játékos volt akkor, akkor nála a 26 is megállja a helyét. :)

redcard · http://redcard.tumblr.com/ 2009.05.06. 16:30:42

@Mr.AT: ott pedig meg is érte volna, mivel az nem a 80. percben volt, az ellenfélnek elég volt 3 gólt rúgnia és ha akkor eltiltották volna őket, akkor max a következő év csoportkörének első meccsén nem játszhattak volna :)

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.05.06. 16:38:19

Egyébként én simán elképzelhetőnek tartom, hogy ma este pl. a Chelsea 3-0-ra legyőzi a Barcelonát, és azonnal megjelenik majd a "Glory-különítmény" (copyright csizsikpizsik), és több száz kommenten keresztül semmi mást nem olvashatunk majd, mint hogy "lám, az első komolyabb ellenféllel szemben megmutatkozott, hogy szart se ér ez a Barca" stb. stb.

Mintha annyit számítana egy meccs.

Én fordítva látom: szerintem ez a Barcelona már most sokkal többet ért el, mint a tavalyi csapat, a bajnokság már gyakorlatilag zsebben, ott vannak a Király Kupa döntőjében, a BL-ben pedig az előzetesen legnehezebbnek nevezett ágról már ott vannak a négy között, iszonyúan sok lőtt góllal, rengeteg látványos meccsel. Nem kell, hogy túl nagy teher legyen a csapaton, mert ha kikapnak, ez az idény már akkor is nagyrészt róluk szólt.

És ha ma kikapnak 5-0-ra a Cselszkijtől? Nem hiszem, hogy ez zárójelbe tehetné vagy megkérdőjelezné az egész idényben mutatott teljesítményt, legfeljebb a szánk íze lesz nem kicsit fanyarabb.

Tibiajax 2009.05.06. 16:39:01

Csak gratulálni tudok a szerzőnek. Egy az egyben, tökéletesen írta le a gondolataimat. Szóról szóra stimm.
Sajnos..
Respect.

papercut 2009.05.06. 16:42:46

Donelly, ezzel "cikkel" teljesen elástad magad nálam. Renben kiszoptunk, ez van. De kb. ennyi a helyes meglátás az egész cikkben. Tessék kevésbé elfogultnak lenni.

Sath 2009.05.06. 16:44:58

@papercut: sajnos a többség egyetért vele. Arsenal szurkolóként szar lehet olvasni, de semleges nézőként viszont az egész elődöntőben értékelhetetlen teljesítményt nyújtott az arsenal.

peter135 · http://www.youtube.com/Goonerpeter14 2009.05.06. 16:46:32

@Everred: Én nem mondtam hogy nem idegesít, sőt pont arra reagáltam hogy inkább az idei szezon legjobbja van Persie legyen előtte a sorban és ne ő legyen "felejtős". Egy jó Adebayorra is szükségünk van, talán jövőre megkapjuk. Talán...

Sath 2009.05.06. 16:47:49

@Csöncsön: Hagyj javítsalak ki én Barcásként:

"a BL-ben pedig az előzetesen legnehezebbnek nevezett ágról már ott vannak a négy között"

Azért a Barca ágát legnehezebbnek nem tudom ki nevezte, de több, mint valószínű ogy tévedett.

Még akkor is ha egy Porto semmivel nem jobb szerintem mint egy Lyon vagy Bayern, de ebbe már kár is belemenni. Mint ahogy abba is, hogy tegnapi mecs alatt arra gondoltam, hogy bárcsak az Arsenallal elődöntőzőtt volna a Barca :)

popp · http://koncertblog.com/ 2009.05.06. 16:48:57

@Sath: Nem is az Arsenal elődöntőbeli játékának a fikázása az igazságtalan, bár az is túlzó azért, hanem az abból levont következtetések méltánytalanok. Meg ezek a brit fociszurkolóktól jól ismert kislányozások mosolyogtatóak.

donnelly · http://nst.blog.hu 2009.05.06. 16:49:20

Úgy érzem, a következő hasonló hangvételű posztomra talán a most velem egyetértők fognak úgy reagálni, hogy "ostoba vagy", és az engem elásók mondják majd azt, hogy "szóról szóra egyetértek" - mindig ilyenek történnek, ha megírom a véleményemet.

A tizenegyes/kiállítás szitu: elég sokat játszottam/játszom védőt, lehet ezért voltam elfogult Fletcher irányában;)

Sath 2009.05.06. 16:49:57

@ChapMan: erre nem tudnál valami hasonlót keresni a Man U-nál?

www.fcbarcelona.com/web/english/club/club_avui/informacio_corporativa/situacio_economica/situacio_economica.html
Csak kiváncsi lennék, kerestem, de nem találtam.

Dani Kalifornia 2009.05.06. 16:53:33

Hijnye, miről maradtam le! Ez a hiszti, amit a arzenálos-latinos-jogabonitós részleg levág, valahogy pont egybeesik a Wenger csapata ellen felhozott kritikákkal, MUHAHA!:DDD

Mellesleg aki nem mostanában kezdett NST-t olvasni, az tudhatná, hogy nem feltétlenül kell mindent véresen komolyan venni. Ennyi erővel hetente írhatnánk Bede Mártonnak, vagy korábban a Matula magazin szekrkesztőségének hogy mekkora gyökér. Tessék kicsit szélesebb perspektívából látni ezt az egészet!

Adamfark 2009.05.06. 16:54:58

@Csöncsön:
Biztos lehetsz benne!
Engem is meg fogsz köztük találni. És nem csak egy 3-0- as Chelsea győzelem esetén, hanem ha csak szimplán 11-esekkel fognak továbbjutni.
De miért érzem azt, hogy fosol? (by Eric Cartman)
A "csakabarca" éned már nem biztos a továbbjutásban?
Veled ellentétben én este - ha egyáltalán megnézem a meccset - nem a Barca ellen fogok drukkolni. Csak kíváncsi leszek arra a szerecsenmosdatásra amit le fogsz rendezni, amennyiben esetleg mégis kiesnek.
Mert a vizet már az előbb megengedted...

jawbone 2009.05.06. 16:55:06

donelly

sztem meg teljesen igazad van
söt tegnap az ir tv studiojaban egy nehai ir valogatott meg egy (pool-lal) tobbszoros BEK gyoztes jatekos is kabe szorol szora ugyanezt mondta el

termeszetesen tisztaban vagyok vele hogy a jolfelkeszult magyar arsenal szurkerek kirohogik az o velemenyuket:P

kivanom nektek hogy a jo arsene maradjon az emberi elet legvegso korhataraig az edzotok, addig legalabb nem kell veletek szamolni komolyan soha, sehol

popp · http://koncertblog.com/ 2009.05.06. 16:55:47

@donnelly: Ja, sokszor értettem már veled egyet -még többször nem- most meg nagyon nem. Azért leostobázni nem foglak, maximum azt mondanám, ostobaságokat irkáltál. Még egyszer mondom, hogy vitaindítónak viszont kiváló írás volt.

Sath 2009.05.06. 16:56:19

@popp: szerintem az arsenal elődöntőbeli játékát nem lehet túlzottan fikázni :)

de egyébként a kislányozásdit pl Evra is lenyilatkozta, csak ő "kisfiúkat" említett "férfiak" ellen, aztán ezt a média szépen felkapta, most meg ez ömlik mindenhonnan, lehet donelly-t is elkapta a H.É.V.

Amúgy szerintem, engedtessék meg, szemléletes példa, mert a sírásra görbülő arcú nani, meg gibbs tényleg egy vicc volt Rooney meg Ferdinand mellett...és nagy spanyol fanként hagyj tegyem hozzá, hogy nekem fabregas játéka volt a legnagyobb csalódás, töketlen tamás volt ő is. Mondtam is a barátnőm poénból, hogy na, látod ős is barcás volt, csak ezért adtuk el, mert ilyen béna :)

Viszlat 2009.05.06. 16:57:34

Huhh, ez igen kemény hangételűre sikeredett és kissé túlzó is, de azért bőven van benne igazság. Nem nagyon divat kimondani az igazságot, ez egyértelműen látszik az Evra nyilatkozata körüli felháborodáson is.

De azért nem gondolom, hogy egy meccs alapján kellene megítélni itt akármelyik résztvevőt is, akik bejutottak a BL elődöntőbe. Az Arsenalt se, no de a Manchestert se, akik egy túlbuzgó Fletchert leszámítva pontosan annyira tették oda magukat, amennyire kellett, egy hajszálnyival se jobban. Ha a tudatosság megvetendő, akkor vessék meg a csapatot, vessenek meg engem mint szurkolót, tiszta szívből felvállalom. Persze az más kérdés, hogy a B-B párosítás második meccsén a katalán B ugyanezt csinálta, és valamiért akkor ez nem szúrta a szemét egyes kommentelőknek. :)

Egyébként is, akik glory különítményeznek, javasolnám a saját produkciójuk láttán, hogy tessék fejet hátrahajtani, jó nagyot köpni és alatta maradni. Virtuálisan már úgyis megtették...

popp · http://koncertblog.com/ 2009.05.06. 17:00:03

@jawbone: Az mennyivel jobb, hogyha a jól fölkészült kommenterek egy olyan sokat bizonyított embert fikáznak, mint Wenger? Ha az ír válogatott azt mondja, akkor biztosan nem is ért a focihoz Arsene? Félreértés ne essék nekem sem szimpatikus a mester, de szakmai tudását feltétel nélkül elismerem.

Mr.AT 2009.05.06. 17:00:06

@Sath: Nem azért, de Nani nem ManU játékos? :-)

poolfanati 2009.05.06. 17:00:50

a mai meccsel kapcsolatban:
ki lesz a középső hátvéd piqué mellett?
én azt olvastam cáceres.
nos mivelhogy róla kb. semmit sem tudok. ő jó játékos? játszott már egyáltalán a barcában?

Ronal-d'oh! 2009.05.06. 17:01:35

@Csöncsön: Mintha ennyi lett volna Guardiola dolga, hogy jobb legyen a tavalyi Barcánál... Mintha olyan nehéz lett volna ezt elérni!

Kicsit aggódsz, és akkor még enyhén fogalmaztam, egy esetleges kiesés a Barca szezonját összefirkálná, és kidobná a kukába, egy Mona Lisa lenne egy bazi nagy vörös X-szel a közepén. Vagy kékkel.

Ez a bajnoki cím önmagában az ellenfeleket figyelembe véve kötelező lett volna már tavaly és azelőtt is.

jawbone 2009.05.06. 17:02:44

@popp:
azt senki sem mondta h nem ert hozza csak azt hogy az atigazolasi politikaja megbukott
egyebkent mar a felidoben azt talalta mondani az egyik eger a studioban hogy "men against boys"

bizonyitani bizonyitott csak az a baj hogy mar 4ik eve l@faszt sem nyer, ezen azert el kellene gondolkodni talan

donnelly · http://nst.blog.hu 2009.05.06. 17:02:55

@popp: Szerinted ostobaság, de ez is inkább futballkultúra függő. Mielőtt ilyen szélsőséges hangnemet ütöttem meg, egyeztettem angol labdarúgáson szocializálódott, a kérdésben pártatlan egyedekkel, és ők nem tartották annak, így engedélyeztem magamnak a fikázást:)

mickeyknox 2009.05.06. 17:02:57

@donelly:
"Azért az elég húzós, amikor valaki egy szabályos szerelésért (összesítésben) 4-0-nál becummant egy tizenegyes/kiállítás kombót, és ezért nem játszhat a BL-döntőn. A sporik itt nem követtek el mérkőzés végeredményét befolyásoló hibát, és ezért (sajnos) nem is vár rájuk eltiltás, de az lenne a minimum, hogy Fletchert ne tiltsák el, mert az mekkora szopás lenne már..."
ezt nem értem

Tibiajax 2009.05.06. 17:03:28

@papercut: én arsenal fan vagyok, mégis tökéletesen egyetértek vele. talán a 11-es az ami sztem is az volt, de minden más stimmel az én véleményemmel. Nem láttunk egymás után 4 passzt, nem láttunk angol meccsekhez szokott küzdeni tudást, nem láttunk semmit Adebayortol, védelem nulla, Fabregas nem vezér, csak egy tehetséges, fiatal kölök, többi játékos szóra sem érdemes. Esélyük nem volt a Mu-val szemben. Wenger kiváló edzö, de ahogy írja a szerző is, egy francia gentleman, aki annak idején megtervezhette, felvázolhatta a dvd-projektorán Bergkampéknak, Vieria-éknak és a többi klasszisnak a gondolatait, mert képesek voltak meg is valósítani, bárki ellen, legalábbis nagy vonalakban. Ezek a fiatal kölkök meg max rohangálni tudnak, focihoz nem soknak van köze. Gibbs, Fabregas, Van Persie, Almunia.. többi mehet a kukába

Malcolm 2009.05.06. 17:04:47

@Csöncsön: Én sem leszek nagyon szomorú ha ma nem jutnánk tovább.
Nagyszerű szezon van mögöttünk, parádés játékkal felejthetetlen meccseket adtak nekünk a fiúk.
Azért remélem egy döntetlenre jók leszünk a SB-n.

Ha meg nyernék....

redcard · http://redcard.tumblr.com/ 2009.05.06. 17:05:05

@poolfanati: játszott, de azokon a meccseken (3-4 ilyen volt) amikor láttam, sok köszönet nem volt benne

Woland 2009.05.06. 17:05:11

"Police have confirmed that two Premiership footballers have had their houses burgled on the same night.

Ryan Giggs lost:
2 Champions League medals
10 Premiership medals
5 FA Cup medals
2 World Club Champions medals
8 Charity Shield medals
1 Super cup medal
And 2 League Cup medals.

At the same time Cesc Fabregas has lost a kettle and a toaster."

ha mar beirta valaki akkor bocs : )))
amugy kislanyozast-kisfiuzast megerdemlik az Arse-ok - nagyon emlekszem meg hogy Ferike mikent nyilatkozott a Spurs elleni oktoberi meccse elott (i.e. Arsenal Ladies is pontot szerezne ellenunk). szoval a sajat orvossagabol jutott neki - raadasul a meccs utan es nem elotte. szoval all is fair me thinks.

@donelly: azt a nyilatkozatot elolvasnam amiben Wenger elmondja hogy neki mar nem szamitanak a trofeak - legyszi linkeld mar be, vagy kuldd el mail-ben. koszonet!

popp · http://koncertblog.com/ 2009.05.06. 17:05:48

@donnelly: Á, szóval első olvasatra te is erősnek tartottad kicsit ;-)?

Juan de Keserű, a keselyű 2009.05.06. 17:06:11

@Tibiajax: Jól értem, hogy kukáznád Eduardo-t, Clichy-t, Gallas-t, stb., vagy csak a tegnapi csapatról elmélkedsz? Mert nem egyértelmű...

mickeyknox 2009.05.06. 17:06:47

@Malcolm: 1-1-es döntetlen már nagyon jó lenne :)

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.05.06. 17:08:45

@Adamfark:

Miért érzed azt, hogy fosok? :-) Hát talán mert ez már kb. a harmincadik olyan meccse idén a Barcelonának, amely előtt az összes ellendrukker rimánkodott a botlásért, és ugyan 29-ből 29-szer ez hiábavaló volt, ám a nagy számok törvénye alapján egyszer be kell következnie. Lehet, hogy éppen ma. A Chelsea képes arra, hogy legyőzze a Barcelonát, mint ahogy képes volt rá az Espanyol is. Vagyis simán előfordulhat, hogy az összes egészen rosszindulatú ellendrukker ma éjszaka igazolva látja majd magát. (Hiszen igazolva látta már a Lyon elleni 5-2, a Bayern elleni 4-0 vagy a Real elleni 6-2 után is magát, mondván, hogy a győzelem egyedüli oka az ellenfél volt.)

Rácsatlakozva a "kislányozás" körül kibontakozott vitára. Szerintem pont azért szép játék a foci, mert nem csak száz kilós vadállatok képesek jól teljesíteni benne. Aki pehelysúlyúbb, gyengébb stb., az más erényekre építve (pl. intelligencia, technikai képzettség) ugyanúgy klasszissá válhat. Persze ehhez szükség van arra, hogy egy csapat ne 11 húsz évesből álljon, hanem legaább egy-két rutinosabb vezér irányítsa a többieket (ld. Arsavin).

Juan de Keserű, a keselyű 2009.05.06. 17:09:00

@jawbone: Fenébe.:-) Pedig már kibontakozott egy frappáns logikai ellenérv....mindig is tudtam, hogy hasztalan pattogtatás ez az NBA-s móka.:-P

donnelly · http://nst.blog.hu 2009.05.06. 17:09:54

@Woland: "A trófea olyan dolog, amelynek a fényében csak egy pillanatra tündökölhetsz. Ami valóban számít, az a játékstílus" Most egy ilyet találtam, lehet, hogy ennek a bővebb és/vagy sajtó által kifordított/csúsztatott változata maradt meg bennem.

@popp: Nem, ez még azelőtt volt, hogy megírtam. A fejemben sokkal durvább:DDD

h492019 2009.05.06. 17:11:29

- két dolog; egyrészt manu drukkerként is úgy gondolom, hogy egy Nasri - Arshavin - Rosicky - Fabregas - Walcott középpályának igen is van jövője, a kérdés valóban az, hogy ez előtt és mögött ki és milyen hozzáállással fognak pályára lépni

- manutd drukkerként is az jutott először eszembe amit a játékvezetői tanfolyam egyik első óráján előadtak; miszerint a labdába érés nem felmentő tényező, a büntetendő dolog a szándék...

Juan de Keserű, a keselyű 2009.05.06. 17:12:55

@h492019: Rosicky-csak múltja van, szvsz. Az sem túl nagy, sajnos.

nils_h 2009.05.06. 17:14:03

@Woland: én még mindig nem értem, hogy mi ez a véres kard a kezedben, amiről a Gúnárok vére folyik!?
Mintha legalább a Tottenham ebrudalta volna ki őket a BL-ből...

Everred 2009.05.06. 17:15:46

Eszembe jutott most, hogy azt bírta nekünk mondani egy Chelsea-fan a tavalyi döntő után a Véndiákban (mikor már úgy-ahogy visszanyertük emberi mivoltunkat), hogy "jövőre, veletek, ugyanitt".

Hát rajtunk már nem múlik.

2009.05.06. 17:15:58

3 dolog CheBa lesz? Jó lenne már külön tárgyalni az mu-t és barca-t. Aztán, ha este úgy alakulnak a dolgok akkor egymásnak lehet ereszteni a 2 bandát.

Malcolm 2009.05.06. 17:16:27

@mickeyknox: De még mennyire!

A védelemre leszek nagyon kíváncsi, Pep remélem kitalál valami jó összeállítást estére.
Amúgy feltűnően nagy a titkolózás Henry körül, lehet, hogy ez se véletlen...

Woland 2009.05.06. 17:17:22

@donnelly:

koszi, ez se rossz, de en is valoszinunek tartom hogy egy Sun focim maradt meg benned egy ehhez hasonlo nyilatkozat alapjan, ok barmit kepesek kihozni belole; "Wenger to Gunners-fans: Fuck off with the trophies, enjoy the passes!"

BK 2009.05.06. 17:22:08

nem lesz szavazás oldalt a tizenegyesről? :-) csak hogy tudjuk, hányan nem ismerik a szabályokat. (egyértelmű tizenegyes.)

jawbone 2009.05.06. 17:23:17

@Juan de Keserű, a keselyű:
szegyellem magam lol

@Csöncsön:
a kislanyozas szerintem nem elsosorban a fizikai meretekre vonatkozott
ez az arsenal telleg fizikailag is kisebbnek,gyengebbnek tunt mint a manu de attol meg szetcsaphattak volna oket, elvegre pont ezert vannak a szabalyok, ugye

"kislanyok" voltak viszont mentalisan, az elso hiba utan teljesen osszeomlottak es bar volt meg majd'80 percuk meg csak becsuletbol sem helyeztek igazi nyomas ala az ellenfelet

pedig 0-2nel oszinten felcsillant a szemem, a cselszki-pool is onnan lett a szezon egyik legjobb meccse ugye..

beszedes volt ahogy a 60ik perctol mar folyamatosan urult ki a stadion, ha ez nem eleg kritika akkor nemtom mi lehetne

donnelly · http://nst.blog.hu 2009.05.06. 17:24:12

Én továbbra is hatalmas mentésnek látom a dolgot, de biztosan túl sokat voltam védő...:)

Woland 2009.05.06. 17:24:17

@nils_h:

mindig orulok ha kikapnak (najo, a West Ham ellen talan az iksz a legoromtelibb), nem tudom mit nem lehet ezen erteni. : ) az osszes angol es a legtobb nemzetkozi Arse-szurker pontosan igy gondolja ellenkezo elojellel - olvass csak bele az oleole.com Arseblog-jaba nehanapjan. ; ) (megeri, szinvonalas - sokkal jobb mint a lap Spurs-blogja, sajna.)

a sztorit amugy nyilvan nem en irtam hanem egy ManU-szurker.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.05.06. 17:29:09

@jawbone:

Egyetértek azzal, amit a mentális dolgokról írsz; de ez szerintem nem annyira a tesztoszteron, inkább a tapasztalat hiányának tudható be. Pontosabban annak, hogy nem volt senki a pályán, aki fölemelte volna a karmesteri pálcát.

Vagyis tkp. tényleg Evrának volt igaza. Nem "kislányok" voltak az arsések, hanem "kisfiúk". :-)

jazs 2009.05.06. 17:32:04

@Everred: "ja, tudnánk látványosabb, támadóbb focit játszani, de Fergie hozzáállását meghatározza az a nagyon csúnya éjszaka, amikor nekirontottunk a Real Madridnak, felvállaltuk a tökös támadófocit, viszont nem rúgtuk be a helyzeteinket, hátul meg akkora területet hagytunk, hogy repülőgép-anyahajók is elfértek volna a védelem réseiben és kikaptunk 3-2-re."

Erről beszéltem, ez a barca játékában is mindig benne van, hogy ha nem mennek be a helyzeteik, akkor bizony simán lehet vereség is a vége, és szerintem ezt Gardiola is jól tudja, amennyiben feltételezzük, hogy legalább 10-ed annyira értelmes, mint ahogy azt sokan állítják róla.
Ezért mondom, hogy ehhez bátorság is kell.

Tadzsikisztán 2009.05.06. 17:44:41

Az egyik csapat-ot 50 millióból állították össze még a másikat 180-ból... Olyan arányú a különbség mint a gólok száma :)

popp · http://koncertblog.com/ 2009.05.06. 17:45:11

@jazs: Meg olyan játékosok, amilyenek a Barcának vannak.

jazs 2009.05.06. 17:49:07

A keret önmagában csak szükséges, de nem elégséges feltétel.

BK 2009.05.06. 17:49:35

@donnelly: biztos sokan rádmentek ezzel, nem olvastam végig a kommenteket, meg ilyenen túl sokat lovagolni eleve nem menő, ezért előre elnézést... de szerintem: Fletcher nem túl jelentékenyen megváltoztatta a labda mozgásának irányát, majd a labda felé mozdulásra igencsak esélyes pozícióban lévő Fabregast megakadályozta abban, hogy a testéhez kapcsol bal lábát is magával vihesse. : ) mivel nyilvánvaló gólhelyzetet akadályozott meg, ezért piroslap. (nameg: csak engem idegesít az "utolsó ember"-ezés? én úgy tudom, hogy a szabálykönyvben semmi ilyen nincs, hogy "utolsó emberként szabálytalankodik", csak az, hogy "nyilvánvaló gólhelyzet megakadályozása. mondjuk ez alapján lehet, kicsit sűrűbben kellene röpülniük a pirolapoknak még a mostaninál is, szóval ki tudja, ezt mennyire érdemes nagyon szigorúan betartani. vagy csak "mi az a nyilvánvaló?" :) ja, ezt nem a mostanihoz, mert zerencsére most ilyet nem hallottam sehonnan.)

donnelly · http://nst.blog.hu 2009.05.06. 17:55:01

@BK: Igen,. gólhelyzet van, az utolsó embert a fogalmatlan kommentátorok és a gyökér sporik használják, akik tojnak ilyenekre, hogy támadó foci meg hasonlók.

Fletcherrel kapcsolatban: egy becsúszás is úgy néz ki gyakran, hogy elkanalazzuk a labdát, aztán szépen elgáncsoljuk a csatárt; sokszor elpöcköljük a labdát és aztán lendületből agyonrúgjuk az ellenfelünket, mégis mehet tovább - lehet, ezeket sem mindig jól ítélik meg a sporik, meg szerintem ezeknek az eseteknek a nagy része kizárólag szubjektív megítélés alá eshet, de ennyi erővel ezek is szabálytalanok, ha két lépésnek vesszük a labda érintését és az ellenfél akadályozását:)

SamS 2009.05.06. 17:55:37

Komolyan mondom, Fletchert ilyenért eltiltani...hihetetlen, hogy egy utólag, videó alapján szabályos szerelés miatt kell vkinek kihagynia élete meccsét. A bíró meg most nyilván elégedett magával, hogy azt állítja még mindig h büntető, de hogy ezzel még a BBC és Wenger sem ért egyet, az már igencsak jelent valamit.

BK 2009.05.06. 18:13:26

@donnelly: ezen én is sokat gondolkodtam, hogy akkor lehet -e egyáltalán szabályosan becsúszni. talán két dolog lehet itt fontos. az, hogy szerelő játékosnak a mozgása az csak a labda elérésére és biztonságos megérkezésre megy, vagy esetleg belerak még valami extrát. mint pl. a bevillázása egy lábnak. meg ebben az esetben szerintem az is sokat jelentett, hogy a labda nem 45 fokos szögben állt földkörüli pályára a szögletzászló fele. ergo a szerelt játékos még pozícióban volt a labda esetleges megszerzésére. kíváncsi lennék, amikor ilyenekről beszélnek egy bíróbizottságban vagy valamilyen ülésen, akkor mit mondanak. erős a gyanúm, hogy csak úgy tesznek, mintha lenne benne ráció. : )

és azt meg pláne nem szabad elhanyagolni, hogy Rosetti azért magáért is vezet. ezt biztosan meg tudja úgy indokolni a meccs jegyzőkönyvében, hogy még a 30*-osan lassított felvételeken onanizáló UEFA-bizottság is el tudja fogadni, hogy ő akkor, ott, abból a pozícióból ezt szabálytalannak ítélte meg. azért gyorsak ott az események. nyilván nem kockáztatja ilyenkor, hogy egy esetleges mészárlást nézett el, ami miatt esetleg jobban alárakhatnak.

SamS 2009.05.06. 18:16:05

@BK: "nyilván nem kockáztatja ilyenkor, hogy egy esetleges mészárlást nézett el, ami miatt esetleg jobban alárakhatnak."

Ez így teljesen korrekt, csak utána legyen már hajlandó elismerni, hogy fasz volt. Howard Webb is megtette hasonló szitunál, csak ebben a semmirekellő digóban nincs ennyi.

BK 2009.05.06. 18:16:54

@ChapMan: a homlokának vörös foltjából úgy veszem le, hogy elaludhatott valamire rádőlve. : )

BK 2009.05.06. 18:22:22

@SamS: azért ne kezeld úgy, mintha lassítva már teljesen egyértelmű lenne. szerintem például 122x lassítva is tizenegyes.

SamS 2009.05.06. 18:33:56

@BK: "Közvetlen szabadrúgás jár az ellenfél javára akkor is, ha a labdáért való küzdelemben történő szerelésnél előbb érinti az
ellenfelet, mint a labdát".

Fletcher a lábával először a labdát rúgta el, ez világos remélem számodra is. Ugyan ezzel a mozdulattal (pontosabban az esés közben, mert "becsúszásszerű" volt kicsit az eset) a labda elrúgása után (!) akadt össze Fabregassal. Akárhogy is nézem, ez nem tizenegyes.

ZenZo 2009.05.06. 18:48:00

Elég sok szó esett már erről a pirosról, amit meg is értek, mert az eset legalábbis véleményes. Szerintem büntető volt, így viszont jár a piros is, más kérdés, amit már többen is felvetettek, hogy a bírók mérlegelhetnek, mert nem hentesmunka volt, egyszerűen összeakadtak, azt meg soha senki nem fogja megmondani még ezerszeres lassítás után sem, hogy a két fél közül melyik mennyire akarta azt, hogy összeakadjanak azok a lábak. Egy döntőt kihagyni elb*szottul nehéz lehet, de erre akkor kellett volna gondolni, mikor nem hagyta Fabregast gólt lőni, hanem öt méterre a kaputól hátulról utánacsúszott. Kétes helyzetbe ment bele, azt meg valószínű ő is tudta, hogy a bíró max hátulról láthatja az esetet...

de megértem a dolgot a ManU szurkerek részéről, lévén már előre félek az estétől. 3 mérkőzést vezetett nekünk a Barca elleniekből skandináv bíró, 3x nem fejezhettük be 11 játékossal...

BK 2009.05.06. 18:52:07

@SamS: az idézetednek a következtetésedhez nincs köze. ha X következménye Y, abból nem vonhatjuk le azt, hogy X meg nem valósulása esetén Y nem következhet be. :-) tehát ha a játékos hamarabbi érintése szabálytalan, attól még a labda hamarabbi érintése nem tesz feltétlenül szabályossá az esetet.

amúgy a véleményem itt: @BK: ; a labda érintve, viszont Fabregas továbbra is pozícióban a labda megszerzésére, amiben viszont akadályoztatott.

donnelly · http://nst.blog.hu 2009.05.06. 18:57:57

@BK: "a labda érintve, viszont Fabregas továbbra is pozícióban a labda megszerzésére, amiben viszont akadályoztatott."

Igen, de ez a legtöbb becsúszásnál is fennáll.

BK 2009.05.06. 19:04:41

@donnelly: szerintem a legtöbb becsúszásnál a szerelt játékos teljesen pozíciót veszt. Fabregas viszont pozícióban maradt és Fletcher villája nélkül még akár mozoghatott is volna a labda fele.

ChapMan (törölt) 2009.05.06. 19:08:07

off
Henry nem játszik este

de még tárgyalok Guardiola-val,hogy mi legyen...

SamS 2009.05.06. 19:14:17

@BK: " becsúszásnál a szerelt játékos teljesen pozíciót veszt"

De miért? Mert az ellenfél a testével/lábával akadályozza. Fletcher esetében ez a másik láb.

capor_ 2009.05.06. 19:15:27

Az Arsenal nagy szarban lesz egyébként jövőre, ugyanis szerintem a következő szezonban már nem lesz ennyire fogalmatlan a Tottenham, Man City, és az aston villa is tovább bírja majd..
Ha nem költenek 1-2 játékosra akkor nem sok jót jósolok..

Juan de Keserű, a keselyű 2009.05.06. 19:20:12

@capor_: A Tottenham évek óta a BL-pozícióra hajt, most is nagy sikerrel, a Man City nem tudom, mitől lenne jobb (még, ha Everton-t írtál volna), az AV-tól meg mindent elvett a sors a második szakaszban, amit az elsőben adott (rengeteg időn túli meg szerencsés pontmentés), egy pillanatig nem hihette senki, hogy odáérhetnek a 4. helyre (saját magukon kívül, talán).

BK 2009.05.06. 19:22:42

@SamS: ne viccelj már. a pozícióját úgy veszti el a szerelt játékos, hogy a labda kerül olyan helyre, ahol ő már nem tudja birtokolni. általában feature, hogy a két játékos teste is érintkezik a mozgás pedig megakad, de az ilyenkor már mindegy, a pozíciót elvesztette. ha viszont még lenne esély, hogy a játékos a labdát birtokolja, de mondjuk valaki bevillázta a bal lábát, akkor szabálytalan.

Klárensz 2009.05.06. 19:38:43

@SamS: ha valakit leszerelnek, az azt jelenti, hogy elveszik tőle a labdát, úgy hogy már esélye sincs elérni azt (legtöbbször a támadó mozgásával ellentétes irányba rúgják a lebdát, nagyon kevés kivétellel).
Ha viszont a védő beleér a labdába, de igazából semmit nem változtat annak mozgásán és még a támadó simán menne/mehetne tovább, akkor csak annyit szokás mondani, hogy a védő beleért a labdába, de a csatár viheti tovább.
Fletcher pedig nem szerelte Fabregast, csak beleért a labdába, aztán akasztotta Fabregast, aki ment volna tovább.

capor_ 2009.05.06. 19:42:31

@Juan de Keserű, a keselyű:

A tottenham-nek legalább olyan erős a kerete mint az Arsenalnak, a Manchaster City ugyanez. (City egyébként csak hazai eredmények alapján harmadik, ez mutatja mennyire kiegyensúlyozatlan a csapat még...)

Az evertont azért nem írtam, mert nekik "szar" a keretük de Moyes mester speciális everton stílust kreált így ők mindig esélyesek az 5-6 helyre....

Parraghramma. · http://torrance.freeblog.hu/ 2009.05.06. 19:46:07

@bedobásnál nincs les, ezt használta ki: olvastam a további kommenteket is egy dbig, de tökéletesen felesleges volt. Vicceset írtál, köszi!

Mellesleg meg: Glory ManUnited!

Glory 2009.05.06. 19:56:45

vki korabban irta hogy mekkora fokocsog a mu foleg ronaldo, rooney, rio. en szerintem meg nem foleg rio mert o az a jatekos aki ritka sok jotekony programban vesz resz segitve a hatranyos helyzetu fiatalokat. most olvastam angolhirek kozott az o velemenyet a mostani mu-rol.
“Egyik játékosunkat sem lennék hajlandó elcserélni, bárkit is ígérnének cserébe” - mondta Ferdinand.

“Ha ránézek a világ legjobbjainak mondott játékosokra, aztán körbenézek az öltözőnkben, mindig arra jutok, hogy nagyon örülök, amiért itt lehetek.”

“Sokan sokféle véleménnyel vannak arról, hogy kik a világ legjobb futballistái, de én végtelenül elégedett vagyok azokkal, akik nálunk játszanak.”
biztos mind fokocsog azert mondja ezt

Everred 2009.05.06. 20:01:19

@Glory: Rio is főfőköcsög, az ő véleménye nem számít. Nna.

mediumnasty 2009.05.06. 23:11:34

Ekkora suttyó cikket még életemben nem olvastam.

Nem mennék bele részletesen, de ne fölényeskedjen már egy senki a 49-esek edzőjével. Főleg ne egy olyan meccs után, amit két iszonyú egyéni hiba döntött el. Undorító, komolyan.

Liszi 2009.05.09. 10:30:33

A cikknek egy részével értek egyet, hogy nincs vezéregyéniség a csapatban. Legalábbis Henry vagy Vieira léptékű nincsen.

A többi bulvárszenny. Aki tudja, hogy mi van a csapat körül, az tudja, hogy miért nem igazolunk fontmilliókért (bár idén is jött egy Arshavin, pech hogy nem játszhatott a BL-ben, bár egy fecske nem csinált volna nyarat úgy érzem). Nincs pénz! A stadion hiteltörlesztésre megy a "spórolt pénz" még évekig, és a szurkolók értelmesebb része is belátja, hogy így még egy ideig nem jöhetnek nagy nevek (vagy csak módjával), de legalább nem 38 ezren látnak egy meccset, hanem 60 ezren illetve nem kell a Wembley-be menni BL-meccset játszani.
És valószínűleg a fizetési listánk is töredéke pl. a Chelsea-nek, de minden bizonnyal a MU-nál, Poolnál is kevesebb.
De kisebb pénzből is ott vagyunk a PL és BL négyben. Igazatok van, Arsenal szurkolóként szégyellnem kéne ezt, mikor a lóvés klubok (pl. Real, Inter már hónapok óta kiestek a BL-ből, Milan pl. be sem jutott, stb.).

donnelly · http://nst.blog.hu 2009.05.09. 10:40:18

@Liszi: Nem bulvárszenny, ez a véleményem. De ha volt pénz Arsavinra és már most bejelntették, hogy nyáron is fognak igazolni, akkor az nem ezt támasztja alá?

Amúgy meg itt nem arról van szó, hogy nem akarnak, avgy miért nem tudnak pénzt költeni, hanem arról, hogy low-budget megoldást nem csak a taknyosok csapattá kinevezése jelenthet. Mivel van Bosman-szabály , lehet komolyabb játékosokat is igazolni ingyen (igaz, ott sok a fizetés), de ilyen helyzetben a nagy edzők elő szoktak kapni egy-egy olyan, addig ismeretlen játékost, aki aztán meghatározó lesz a klubnál. Erre elég sok példa van, a gyengébb bajnokságok gyakorlatilag aranybányát jelenthetnek egy jószemű menedzser/játékosmegfigyelő számára. Wenger viszont eddig csak nem-visszapofázó, könyen kezelhető (uralható) tinédzsereket volt hajlandó csapatába tenni, de most ő is váltani fog.

donnelly · http://nst.blog.hu 2009.05.09. 10:58:45

Gabriele Marcotti:

"It has been said before, but the fact is that Arsenal can't afford one transition season after the other, another year waiting for the kids. Especially when these very same kids seem to want to bolt as soon as they gain some street cred (last season it was Alexander Hleb and Mathieu Flamini, next summer it could be Emmanuel Adebayor and Cesc Fabregas). This might be a good time for the club's chief executive, Ivan Gazidis, to make a public statement, telling supporters exactly what the situation is in terms of money. Is the decision not to spend big down to Wenger's personal preference (as some have suggested) or is it, in fact, a function of the debt incurred to build the Emirates? Either one is fine, I just think people deserve to know one way or another."

Liszi 2009.05.09. 21:45:45

@donnelly: "Mivel van Bosman-szabály , lehet komolyabb játékosokat is igazolni ingyen (igaz, ott sok a fizetés),..."

Mióta feltűntek arabok, meg abramovicsok, mi pedig spórolunk, azóta még fizetésben sem tudunk versenyezni pl. a Man City-vel (és velük nem is érdemes, mert ha Robinho tényleg annyit keres, amennyit írtak róla, akkor a City vezetői idióták). Na meg Wenger kényes a fizetések egyensúlyára, nem szeret nagyon kiemelni embereket. Ezért enged el könnyű szívvel sztárrá vált játékosokat, és ezért volt némi huzavona Adebayorral nyáron, végül nem tudom mennyi pénzzel tömték be a száját.

Egyébként most nézem, hogy annyira nem is spóroltunk idén, mivel kb. egy "Arsavinnyi" minuszunk van transzferegyenlegen (16 millió euró).

A Marcotti írásra: van igaza. Jó lenne tiszta víz a pohárba...
süti beállítások módosítása