Az Inter és a Juve egészen jól vette a BL-kiesés okozta traumát, a Roma már kevésbé, és a Milan sem azért hányta kardélre a Sienát, mert nem tettek magasról az UEFA-kupára. A rómaiakat pont az a Sampdoria tartóztatta fel egy döntetlen erejéig, melyben élete legkulturáltabb reklamálást vezette elő Cassano, hiába vártuk a tavalyi mezlevevős-levett_mezzel_bírót_répázó mutatványt. Mascara már megint belőtte az év gólját, és ugyanígy tett Ibrahimovic is, Pippo Mio pedig eljutott odáig, ahova soha nem várták volna a grundon pippócskát utoljára választó srácok. Az utolsó nyíltvízi olasz bója, az Udinese nyerni megint nem tudott, és a Regginának is kevés lesz az egyesével ugrálás. A Genoa bemutatta, hogy ki a középmezőny királya, Veronában pedig vagy nagyon jó csapat lett a Chievóból, vagy igen jól fogynak a veknik. Sokan rúgtak két gólt, új edzőink is vannak, Mourinho pirosat kapott, úgyhogy mozgalmas forduló után nem történt semmi a dobogón.

Nem is kell horpadtra ágyúzni a kaput, kérem szépen, bőven elég egyszer jól eltalálni. Az Inter 2-0-ra megverte a Fiorentinát, a nullás részben megint komoly szerepet szánt saját csapata Julio Cesarnak, de az egész valahogy mégsem tűnt igazán szorosnak. Inter-szemszögből olyan lehetett nézni az erejét megfeszítve támadgató Fiorentinát, mint a náci tankparancsnokoknak a domboldalon lezúduló lengyel lovasságot. Bennük is volt az egyenlítés, nem is csinálták rosszul a dolgukat, de az Inter győzelmét nem fenyegette igazi veszély. Akit igazi veszély fenyegetett, az Comotto volt, akit Davide Santon (hamarosan poszt készül róla) rúgott mellbe egy nehezen védhető mozdulatsor végén. Neki inkább járt volna a piros, mint Mourinhónak, aki csak azt sérelmezte a vonal mentén, hogy a szokásos ámokfutását kétszeresre gőzölve bemutató Felipe Melót miért nem zabolázza meg egy pirossal Orsato. Az olasz edzői kar, a klubelnökök és tulajdonosok, a közvélemény nem elkötelezett interista része belenyúlt a bíró zsebébe, és kiállította a portugált. Ibrahimovic - aki közben ugye megint belőtte az év gólját - lövésénél nagyon furcsa volt a világ egyik legjobb kapusát olyan esélytelenül repülni látni, ahogy egy kihűlt grillcsirke zúdul ki az ezeröcsi hátsó ablakából. (Inter-Fiorentina 2-0)

A félidőben még nagyon nem úgy nézett ki a Juventus-Bologna, hogy Ranieri az utolsó percekben ifiket fog becserélgetni. Aztán a második félidőben a torinóiak visszazökkentek az elmúlt egy hónap kerékvágásába, és érdemeinek megfelelően szétkapták a Bolognát. Tették ezt kifogástalan küzdőszellemmel párosuló nagyszerű játékkal, amelyet elsősorban Giovinco inspirált. A kisfiú most pontosan azt játszotta, amit a szezon előtt reméltek tőle a Juventinók: tarthatatlan volt, óriási passzokat adott, és gyönyörű gólt is szerzett (így akarta, csak az mondhatja komolyan, hogy mázli, akinek pokróc, kés és villa kell a labdához), ezzel pedig folytatódott a csapat látványos tavaszi feltámadása. Változatlanul nem gondoljuk, hogy ez bajnoki címmel fog kamatozni, az Inter szűk egy szemeszternyi előnyt kaphatott volna, ha Mourinhónak nem kell 10 forduló ahhoz, hogy ráébredjen: ez is félsziget ugyan, de egészen más, mint az a sziget. A Juventus támadásait fél éven keresztül gúzsba kötő jobbszéllel kapcsolatban szép példa Brazzo gól+gólpassz kombója, azaz átfogalmazva: egy száz éve sérült, korosodó játékos egy félidő alatt rossz emlékké teszi Marchionni ténykedését, ami azért masszív kritika. A Treze-Ranieri vitához csak annyit: a Lyon jövőre Henry-Trezeguet csatársorral szerezheti vissza a címét a Marseille-től. (Juventus-Bologna 4-1)

Pippónak szólnak a harsonák, a 300 gól még az Interistákból is tapsvihart kell, hogy kicsaljon, az pedig most sem számít a világon semmit, hogy a 300 gól összesen egy kilométeren belülről született. A Milan Siena elleni alázására nem is vesztegetnénk sok szót, de van itt egy dolog, ami szemet szúr: a milánóiaknál már fut az inzaghi 2.0, és ez már nem is béta-verzió. Pato egészen egyszerűen zseniális, mindent tud, amit Pippo, csak egy fokkal jobban, ráadásul szélvészgyors, és a tizenhatoson kívülről is tud akkora gólokat akasztani, mint a Siena elleni bomba. Di Vaio mellett a kis kacsa is jogosan tart igényt bocsánatkérésünkre, valóban türelmetlenek voltunk a brazillal, aki idén végérvényesen meggyőzött minket. Szemben a Milannal, amelynek tavaly is volt egy ilyen fellángolása (akkor a Samp volt a kárvallottja), mégsem sikerült semmit kihoznia a szezonjából. Ez a győzelem most nagyon jól jött, egyrészt tartják a lépést a Juvéval, másrészt magabiztosan vezetnek a Genoa előtt, de ha most nagyon le is van szakadva a Fiorentina-Roma kettős, azért róluk sem feledkezhetnek meg. (Siena-Milan 1-5)

Micsoda kár, hogy Baptista a Sampdoria-félék elleni meccsekre tartogatja a jobb napjait, és nem mondjuk az Arsenal ellenire. Az ilyen egy pontokkal a Roma pont semmire nem megy, megmaradnak majdnem-csapatnak, a legrosszabbkor jönnek a sérültek és eltiltások is, például a Juventus elleni meccs előtt nem sok jót jelent, hogy Motta kipirult. A Samp ellenben kiválóan domborítja ki erős oldalát: Cassano passzol, Pazzini belövi/fejeli/sodorja – most a másodikhoz kellett Doni is, aki lekészítette a megbokrosodott csatár elé a labdát. A Roma szerencséje, hogy a BL-selejtezőhöz nem kell masszív bravúr, a jelenlegi 4. Genoa is csak két ponttal van előttük, és a három csapat közül (+ Viola ugyebár) egyértelműen a farkasok a legerősebbek. (Roma-Udinese 2-2)
További két duplázónak szólhatott a standing ovation Palermóban, ahol Cavani és Tiribocchi vágott kettőt. A Lecce padján nem sikerült jól Gigi De Canio bemutatkozása, Cavani mellett további három rózsaszín talált be, így a déliek rangadóján simán nyertek a szicíliaiak, és ezzel felbukkantak az élmezőny végén, négy pontra a Romától. A Lecce felvette a betoncipőt, és biztosan zuhannak oda, ahonnan jöttek. (Palermo-Lecce 5-2)
A Genoa szerencsés győzelmet aratott Cagliariban, a hazaiak nem érdemeltek vereséget, de Cossu véleményes kiállítása (igazából még fault sem volt, nemhogy második sárgás levonulóparancs) után egy vendégkontra végigfutott a pályán, és Palladino – bizonyám! – szép passzt tett Olivera fejére, és innentől már csak Rubinhónak kellett egy óriásit védenie a Genoa győzelméhez. Kiakiráááály a középen? (Cagliari-Genoa 0-1)

Eljött a pillanat, amikor a veronai ménes felbukkant az emésztőgödör peremén, és lisztes patáival megkapaszkodva áthúzta magát az élők közé. A Lazio pont azt érdemelte, amit kapott, a Chievo egyszerűen átgázolt a rómaiakon, akik még azzal sem takarózhatnak, hogy a meccs végét emberhátrányban kellett lejátszaniuk, Kolarov már 2-0-nál osztotta ki igen rondán a népítéletet Yepesnek, a Serie A egyik legundorítóbb játékosának. (Lazio-Chievo 0-3)
Donadoni bemutatkozása a kétségbeesetten erőlködő Napoli padján kétségbeesett erőlködést váltott ki a csapatból, amely legalább egy pontot hozott. Ehhez nagy szükség volt az ezer sebből vérző Reggina pajzsába újabb masszív lyukat vájó Puggioni kapusra, aki Lavezzi elé szerencsétlenkedte a labdát, méghozzá úgy, hogy közben fogalma nem volt, hol van a zsuga. 10 forduló van hátra, ez azt jelenti, hogy a Reggina pont tíz pontot fog szerezni a lefújásig. Nagyon koccos. (Reggina-Napoli 1-1)

Mascara az öltözőfolyosóról is tüzel mostanában, és milyen jól teszi. Most egy kicsit közelebbről, mint a derbin, de nem kevésbé látványosan mutatta be csodálatos rúgótechnikáját. A meccset majdnem megnyerte a lefújás előtt az Udinese, így majdnem kilábalt abból a rohadt mély gödörből, amibe valamikor november elején zuhant. (Udinese-Catania 1-1)
A Floccarival és Donival felfegyverkezett Atalanta pontosan olyan arányban verte a Torinót, amilyennel vártuk volna, ha két teljes szezon után nem a mostani hétvégére esett volna az első elmaradt olasz beharangozó (khm…). A Chievo felemelkedésének értelemszerűen van áldozata is, ez pedig a Torino, akikről nehezen hisszük el, hogy van még csoda, ami segíthet rajtuk. (Atalanta-Torino 2-0)