Ez itten kérem szépen egy összeharangozó. Vagy befoglaló, ahogy jobban tetszik. A 15. forduló eseményei mellett már a 16. fordulóról is szót ejtünk, előbbiben ugyanis kifejezetten izgalmas dolgok történtek, utóbbiban pedig kifejezetten izgalmas dolgok fognak történni (mégsem ezért vontuk össze őket, hanem azért, mert bocsánat és elnézést). Azért viszont jó, hogy kis csúszás volt, mert az Interrel és a Juventusszal kapcsolatban így még magabiztosabban állíthatunk dolgokat. Újabb edző távozott, ezúttal teljesen jogosan, a Sampdoria némi reménykedés után azon van, hogy végleg elbaltázza az idényét (a hazai derbivereség erre utal), képtelen lejönni a semmit nem érő döntetlenekről a Bologna, és már megint széjjelverték az Udinesét.

Az Inter olyan simán verte meg a Laziót, hogy szót is kár pocsékolni rá. A Mourinho által kifundált felállás apróbb korrekciókkal pontosan úgy működik, mint a Mancini-féle halálosztó gépezet: Ibrahimovic kivételével senki nem csinál semmi különöset, csak megvernek mindenkit. A kivételes támadóiban bízó Laziónak egy kósza helyzettől eltekintve sansza nem volt, és teljesen felesleges előjönnünk azzal, hogy mi lett volna, ha Samuel kockafejéről nem befele pattan az atomfejes a 3. percben. Mourinho iszonyatos teher alatt kell, hogy folyamatosan szállítsa az eredményeket, és kellett neki is vagy 10-12 forduló, mire ráébredt, hogy ehhez egyáltalán nem szükséges parádéznia a csapatnak. Ha pedig nem kell, akkor Olaszországban nem is fog, így az Inter-meccsek izgalmát a továbbiakban kizárólag az hivatott szavatolni, hogy Ibrahimovicnak éppen van-e kedve légi-akrobatikus megmozdulásokkal szórakoztatni a közönséget, vagy megmarad látványnak a középpálya által kiosztott vérző sebek garmadája, mellé csontzene, halálhörgés, siralom. Zajlik már.
Mert mit kellett látnunk a BL-ben? Mourinho néhány sérült miatt visszarendezte a csapatát a 4-3-3 formációba, melyben szerepet kapott az Arany Kuka-díjas mellett Mancini is (akiről egy hölgyismerősünk azt mondta: ez tutira kancsó), a teljesen kilátástalan Werder pedig úgy megrakta az Intert, hogy csak na. Ha a portugálnak voltak még kétségei, azok mostanra biztosan elszálltak, úgyhogy mostantól minden Inter-ellendrukkernek egy dolga van csak: Ibrahimovic kieséséért imádkozni. Térdre mindenki! (Lazio-Inter 0-3)

Egy része áll a fentieknek a Juventusra is, hiszen a torinóiak is nyernek, csak pont annyival kevésbé magabiztosan, mint az Inter, hogy a két csapat között teljesen jogosan feszül már most hat pont. Giovinco tök jó, és Del Piero helyén játszva pont olyan gólt lőtt, mint Alex lőtt volna ugyanonnan, úgyhogy most már csak arra lennénk kíváncsiak, hogy tudja-e egy sorral hátrébb is kopírozni az ottani legendás játékos teljesítményét. Közben a BL-ben becsúszott egyike azoknak a meccseknek, ahol pont úgy játszott a Juve, mint általában, csak nem tudott éppen gólt szerezni, a kisfiú pedig kihagyott egy tizenegyest, aminek semmiféle jelentőséget nem kell tulajdonítanunk. Mivel idegenben győztek, most eltekintenénk attól, hogy ismét elővegyük a mantrát a csapat játékáról, annál is inkább, mert az eredmény az év végére nagyon fontossá vált. Most csúnya játékkal is elég minden fronton versenyben maradni, hogy aztán a hagyományosan jól elkapott tavasszal már minden szinten előrébb lépjenek. Egyelőre BL-csoportelsőség a zsebben, második hely a zsebben, mindez pontelőnnyel spékelve jövő hétfőre. (Lecce-Juventus 1-2)

A Milan viszont, akikről ugye jól tudjuk, hogy idén mindenre tesznek, csak a bajnokság a fontos, egy nyomorúságos öngóllal tudta csak megverni a Cataniát. A scudettóért az Intert elnézve valószínűleg sokkal kiegyensúlyozottabban kell teljesíteni, torinói, leccei döntetlen, palermói vereség nem fér bele, ráadásul a szicíliaiak leverése után egy sokkal nagyobb feladat tornyosul Ancelottiék előtt: a Juventus. A Catania elleni meccs azért simább is lehetett volna, ha Bizzarri nem véd mindent (ebbe a mindenbe simán belefért volna Kaká kapura punnyasztott lófingja is, de egy védő a leghülyébb módon ért bele, így lett gól Bizzarri biztos zsákmányából), a csatárokat már csak a védők tudják alulmúlni, az a Maldini-Kaladze kettős középen nagyon nincs rendben, és Gattuso is hosszú időre kidőlt. Magunk sem szeretnénk, ha így lenne, de ha a Milan leszakadna, érdemes volna átgondolni a szezon előtti terveket, és kicsivel több energiát fektetni az UEFA-kupába (a nullánál nem lesz nehéz), mert jelenlegi formájában a Milan (és a Juventus) nem méltó kihívója az Internek. (Milan-Catania 1-0)

Még nem kérünk semmiféle bocsánatot Meneztől, Gourcuffnak is voltak jó meccsei a Milanban. Azt viszont mindenképpen megénekeljük a fiatal franciáról, hogy nagyot játszott a Chievo ellen: mindenhol ott volt, jól cselezett, jók voltak a passzai (amikből ugyan társai képtelenek voltak a kapuba találni), és a győztes gól is az ő nevéhez fűződik. A Roma csinos kis sorozatot épít, és máris csak 16 pontra van az Intertől (gonosz smiley), viszont megnyerte a BL-csoportját, ami bravúr, és tavaly megmutatta, hogy a legnagyobbaknak is ellenfele tud lenni. Totti jól mondta, ez már egy másik Roma, mint amelyik a rángógörcsöt hozta Poppra hónapokon keresztül minden hétvégén. És lehet utálni Tottit, de hogy van szerepe benne, az egészen biztos, nem csak a góljaival, hanem egyáltalán azzal, hogy ott van a pályán. Az a néhány Totti-meznek befújt fault, vagy kihisztizett szabadrúgás sokat számíthat egy olyan helyzetben lévő csapatnál, mint a Roma. (Chievo-Roma 0-1)

A forduló derbijén a Samp saját szurkolói előtt szenvedett iszonyú fájdalmas, ámde az erőviszonyokat ismerve jogos vereséget a Genoától. A vendégek egészen egyszerűen sokkal jobb csapatot alkotnak, még ha ez a szokásos hangulatban zajló mérkőzésen nem is kapott akkora szerepet. A 11 sárga (városi derbi Olaszországban) mellett a Doria két érvénytelenített gólja borzolta lázadásig a kedélyeket, az 50. percben pedig a góllövőlistát 12 góllal vezető Milito lopta még beljebb magát a Griffone-tifosi szívébe. Figyeljünk a Genoára erősen, mert egy forduló alatt ott lehetnek a Milan seggében, ha az érintettek nem vigyáznak. A Samp ellenben nem elég, hogy a bajnokságban botladozik, kiesésre állnak az UEFA-kupában is, így a derbi létfontosságú lett volna számukra. Kérik vissza a pénzüket a szurkolók, nem erről volt szó! (Sampdoria-Genoa 0-1)

A Toro cserben hagyta De Biasit, és hanyatt dobta magát az Olimpicóban, mint a büdösbogár. A Fiorentinának pont erre volt szüksége, hogy lendületet kapjon a komolynak ígérkező (-zett) bukaresti túra előtt, és úgy átrohant a Torinón, hogy a hazaiak csak 0-4-nél böffentettek bele a meccsbe egy Rosina-tizenegyes által. Játékosok már vannak Torinóban, csapat még nincs, ez pedig egyértelműen edzőkérdés, úgyhogy De Biasi (három éven belül harmadszori) kirúgása most egy racionális döntés volt, hogy a visszahívott Novellino mennyire tudja majd megoldani a feladatot, arra magunk is kíváncsiak vagyunk. Mint ahogy arra is, hogy a BL-hurok lekerülte milyen hatással lesz a Fiorentinára, egy jó hatásra ugyanis nehéz volna most nemet mondani Firenzében, igencsak rájuk férne. (Torino-Fiorentina 1-4)
Megint megruházták az Udinesét, most még kicsit jobban is, mint a kiesőjelöltek az utóbbi hetekben, hiszen náluk lényegesen erősebb vetélytárs rettegetett stadionjában kellett volna helytállniuk. Az Atalanta nem is osztott sok kegyelmet, a bergamóaik fölényéről mindent elmond, hogy a hajrában csatába küldhették Vierit is, aki némi szöszmölődés után gólt is szerzett. Betalált rajta kívül Bergamo díszpolgára is (nem vicc, Doni tényleg az), és azt kell látnunk, hogy az Atalanta már nem csak az Udinesét előzte meg, de egészen közel van az élbolyhoz. (Atalanta-Udinese 3-0)

A Napoli Maggio jutalomjátékával verte a Sienát, a szélső(hátvéd?) egyet lőtt, egyet előkészített, a nápolyiak így egyedüliként tartják a lépést a nagyokkal a közben leszakadó resztli előtt. A Siena nem volt rossz, illetve eléggé megnehezített a Napoli dolgát, de a hazaiaknak nagyon kellett már egy győzelem, miután pl. a Cagliari pontot rabolt a San Paolóban. Ez megvan, jövő héten meg lehet előzni a Milant. (Napoli-Siena 2-0)
A szigetek csatáját a pompás formába lendült Cagliari hozta, mostanában mindenkit megvernek a szardíniaiak, aki szembejön velük, amire nagy szükség is volt a siralmas kezdés után. Most már nincs mitől tartani, 10. a csapat, és az eddig látottak alapján nagyon sokan gyengébbek náluk. (Cagliari-Palermo 1-0)
Mihajlovics ötödik döntetlenjét is learatta a Bologna padján, ehhez most ismét a nagyszerű Di Vaióra volt szüksége, aki kétszer is egyenlített a Reggina ellen. A döntetlen azonban a hárompontos rendszerben semmit nem ér, mert jól hangzik ugyan, hogy öt mérkőzés óta veretlen, cserébe viszont elég rosszul néz ki, hogy csak a Chievót előzik meg. (Reggina-Bologna 2-2)
 

Gondatlanságból elkövetett összefogalaló-beharangozó-összecsúszásunk miatt szíves elnézést kérjük mindenkinek, akit ez rosszul érintett. Itten van alább, mit várunk a 16. fordulótól, múlt héten kifogástalanul működött az üveggömb, lássuk, kitart-e a lendület.

Juventus-Milan 2-1
Egy valami nem lehet: döntetlen. Tudják ezt az érintettek is, bár mindkettőjüket más mozgatja idén: a Milan otthon akar nyerni mindenképpen, a többire magasról tesz, a Juventus pedig inkább Európában villogna, és a hazai bajnokság érdekli kevésbé, de azért egy hazai meccset még így is muszáj komolyan venni a Milan ellen. Aki kikap, nagyon leszakad, aki győz, tartja magát, döntetlen esetén lábon döfik egymást, és mindketten leszakadnak. Bármi lesz, az Inter nyer vele, kérdés, hogy mekkorát, és hogy melyikkel nagyobbat.
A Juventus nehéz feladat előtt áll: a csapat, amely arra élezi ki a saját játékát, hogy az ellenfelét kinyírja, most egy olyan vetélytársat fogad, melynek nincsen kinyírható játéka, csak kinyírható emberei. Kaká rendszeres felborítása például jól fizet, de Ronaldinho is hajlamos bedurcázni a második komolyabb belépő után, hogy aztán mufurckodva elvonuljon a pálya egyik szegletébe, ahol senki nem látja. A Juventusszal már nehezebb elbánni, kell hozzá egy nagy adag szerencse is, és ha az ilyen rangadók mindig háromesélyesek is, most nem érzünk annyit a Milanban, hogy ezt képes legyen megtenni.
Ancelottinak ehhez most bátornak kell lennie, és Gattuso hiányában sem szabad a teljesen hasznavehetetlen Emersont beküldenie, hanem szépen a Flamini-Pirlo-Ambrosini hármassal megpróbálni megjátszani a brazilokat, és feltartóztatni a Juventus támadásait. Ehhez egyébként sem kellenek védekező középpályások igazán, ha rápillantunk a hazai fedezetsorra, ismét felmerül a kérdés: hogyan akar a Juventus a Milan kapujának közelébe férkőzni? A torinóiak tavaly a szezon egyik legjobb meccsét játszották a Milannal, akkor némi szerencsével, de igazából megérdemelten nyert a Juventus egy lüktető, fordulatos meccsen. Ebből az idei Derby d’Italiából összecsapásból sok minden lehet, de meg lennénk lepve, ha a színvonalában akár csak megközelítené a tavalyit, egyszerűen egyik csapaton sem látunk egy szemernyi könnyedséget, eleganciát sem. Darálnak mindketten, hol eredményesen, hol csúnyán pofára esve, ez pedig nem ígér jó meccset. Tévedtünk már ennél nagyobbat is, ráadásul most mi magunk is azt szeretnénk, hogy ne legyen igazunk.

Inter-Chievo 1-0
Az első az utolsó ellen soha nem fújja fel annyira az arcát, mint amennyire kellene, ha viszont mégsem tudna nyerni az Inter, akkor farkast kiáltanánk azonnal. Ez akkora 1-es, amekkorát egy diákomnak adtam utoljára, aki kipuskázott szó szerint egy apróbetűs referenciát is.

Roma-Cagliari 1-1
Hoppá bizony. Megérzés ez, semmi több, mivel azonban nem tudunk két dologra egyszerre figyelni, viszont le tudjuk írni a hóba a nevünket, ez semmit nem jelent. Egyszerűen csak kíváncsiak vagyunk, hogy a Nápolyból pontot rabló szardíniaiak mire mennek a magukat pusztító üzemmódba hergelő Roma ellen.

Fiorentina-Catania 1-0
Az idegenben négyet vágó firenzeieknek nincs mitől félniük a Catania ellen, még akkor sem, ha a vendégek idén több meglepő eredményt is produkáltak már Szicíliától távol is. Firenze távol van, de ez még nem garancia, annál is inkább, mert az élmezőny tötymörgése miatt még nem vészes a lilák lemaradása sem.

Napoli-Lecce 2-0
A héten, igaz, még remegő szájszéllel, már kibökték a nápolyiak a kulcsszót: Bajnokok Ligája. Most éppen ott vannak, ahonnan ez egy Metallurg Donyeck legyőzésével valósággá válhatna, de ezt nem szabad megszokni, mert jön a Fiorentina és a Genoa (utóbbi jobban jön), komolyan kell venni a Lecce-féle ellenfeleket is. A Napoliban minden megvan, ami kell.

Genoa-Atalanta 2-1
Mi ezt a meccset lecsorgatjuk magunknak, az fix. Kis túlzással mindketten az élmezőny sarkát tapossák, és abban is hasonlítanak egymásra, hogy hazai pályán mindketten szertefingatják az ellenfeleiket. A Marassiban, ahol a meccset rendezik, a Genoa szurkolói lesznek többen, így hát…

Udinese-Lazio 1-1
Elmondjuk ismét az ezerszer ismételt, és ezerszer bebizonyosodott dogmát: ha mindenkinek rohadtul kell, akkor egyiké sem lesz. Ez most annyira kellene mindenkinek, hogy simán háromesélyes, de az eszünk helyett a történelem tanácsára hallgatunk.

Reggina-Sampdoria 3-0
Ott ugrik bele az újabb szög abba az embert formázó faládába. Egyébként is itt van már az ideje, hogy a Reggina újabb totógyilkos eredménnyel borzolja a kedélyeket, és ez még ráadásul nem is annyira az. Calabriában megszenvednek a jobb csapatok is, a Doria pedig nem is annyira jó.

Bologna-Torino 0-0
Egy alig használt, és egy nullkilóméteres edző néz kétségbeesett szemekkel egymásra a 16. forduló bennmaradási rangadóján. A Bologna ha valakit, a Torinót már végre meg kellene, hogy verjen, a Torino pedig ha valaki ellen, hát a Bologna ellen végre igazán mutathatna valamit. Olaszországban ez 0-0, se több, se kevesebb.

Palermo-Siena 2-1
De ez aztán simán lehet bármi, mert egyikük sem arról híres, hogy bármiféle trendhez tartaná magát. Tavaly nagyjából hasonló felállásból futottak neki a meccsnek, és a Robur idegenben alázta a Palermót, úgyhogy ez – nem tagadhatjuk – hasraütés, semmi több. A Siena kapujában a Curci nevű úriembert érdemes figyelni, ha már nemrég szóba került a téma (tudjuk, hogy római, popp, köszönjük).