Nou San Trafford

Az Index blogja a világ legjobb futballjáról.

A szerkesztőségből...

Utolsó kommentek

jujjdeizgi

Friss topikok

La Liga, 13. forduló - amikor az üzlet beindul

2008.12.04. 12:00 pancho_sanza

A Valencia sevillai vendégjátéka kapcsán még egy kicsit szkeptikusak voltunk, elvégre a gólnélküli döntetlen igencsak távol áll mindentől, amit a fociban ízlésnek lehet nevezni. A Barcelona most kárpótolt minket valamennyire, bár a rangadón látott játék sok tekintetben hasonlított az egy héttel korábbihoz. A Sevilla egy hét múlva javíthat és a dolgok jelenlegi állását figyelembe véve nem is lenne váratlan, ha diadalmaskodna a fővárosban. A Real Madrid most még megmenekült az igazi veréstől, de előbb-utóbb kijár neki egy megalázó kudarcélmény. A pofon következményeként nyélbe is ütetett az első téli igazolás. Huntelaar posztjára tekintettel nem fogalmazunk meg elvárásokat, mivel esetében egyedül a lőtt gólok száma lehet mérvadó. Persze  itt nem feltétlenül a Sporting és a Málaga ellen elért találatok számítanak majd. A holland kontingens bővülésével még nem ért végett a bevásárlás, de az érkező játékosok száma és minősége az átigazolási szezonig hátralévő időszak kudarcainak függvényében még változhat. Luis Fabiano és Negredo fej-fej mellett állnak a kanadai táblázat andalúz változatában, ahol a találatok mellett a szerzett lapok száma is fontos szerepet kap. Esett 33 gól, a Valencia és a Villarreal egyaránt nyert, viszont az Osasuna győzelmi szériája megszakadt. Tovább után részletek:

Mondhatnánk, hogy madridi rangadó vezette fel a fordulót, de a sors iróniája folytán nem illethetünk ezzel a kifejezéssel egy ennyire egyoldalú találkozót. Miután eddig sem bántunk túl finoman a Real Madrid játékosaival, most sem engedhetjük meg számukra, hogy holmi sérüléshullám mögé rejtőzzenek. A csapat a legtöbbet hozza ki magából, a játékosok minden mérkőzésükön a tudásuk maximumát nyújtják és a taktikán sem nagyon lehet számon kérni az eredménytelenséget. A védelem eddig bármilyen összetételben nyelte a gólokat, a támadósor legerősebb összeállításban is számtalanszor csődöt mondott, így fölösleges akármelyik játékos felépülésével dobálózni, hogy majd akkor jobb lesz. A Getafe simán lőhetett volna akár négy vagy öt góllal többet is. Valószínűleg a kimaradt helyzeteknek és a meg nem adott büntetőknek köszönhető, hogy a téli átigazolási szezonban nem lehet majd olcsón játékost venni. Gago, Guti és Raúl ismét sokat tettek azért, hogy tovább rombolják lehetőségeiket a nemzetközi futball világában. A megoldásokat, amelyeket tőlük várnánk, azt most Albinék oldalán találtuk meg. Bár Sneijder sérülése ismét szerencsétlenül jött ki, de helyére legalább a holland válogatott hasonlóan fontos alappillére állhatott be, hogy aztán ismét ne csináljon semmit. Félreértés ne essék! Nem azt várjuk van der Vaarttól, hogy cipelje hátán a csapatot. De azért támadómozgásával és passzaival legalább ne a galaktikus időszak legviccesebb középpályására, Gravesenre emlékeztessen. Csak egy kicsit lassabb kivitelben. (Getafe - Real Madrid 3-1) Az utóbbi időben elgondolkodunk azon, hogy a helyezése és az eredménytelen játéka okán jogosan lesajnált Osasuna mennyivel rosszabb csapat, mint a címvédő. A gárda ereje és táblázaton elfoglalt helye nyílvánvalóan összefügg azzal, hogy egy magyar játékos is rendszeres játéklehetőséget kap benne. Ennek ellenére most valószínűleg partiban lenne a Real Madriddal. A Málagával konkrétan nem volt egy súlycsoportban, mert bár szépen egyenlített két fejesgóllal, az újonc újra fel tudott pörögni és pillanatok alatt újra megszerezte a vezető gólt. Majd a fejetlenül kitámadó vendégek asszisztálása mellett a győzelmet is bebiztosította. Szomorú hír a magyar szurkolók számára, hogy a második vendégtalálatot ütemkéséssel felismerő Vadócz Krisztián jövőre valószínűleg a másodosztályban szerepel majd. Ezt elkerülendő valakinek gólokat kellene lőnie. Az viszont rejtély, hogy kinek? (Málaga – Osasuna 4-2) Az Atléticonál nincs ilyen probléma, hiszen minden középpályásuk és csatáruk képes megtréfálni az ellenfél kapusát. Az egészben az a szép, hogy ehhez elég harminc méterre megközelíteniük a rivális kapuját. A hétvége egyik csemegéjének indult a Racing fővárosi vendégjátéka, de végül elég egyoldalúra sikeredett. Ebben nagy szerepet játszott az egyórás emberelőny is, de valószínű, hogy az Atlético mindenképpen felőrölte volna a Párizsból hazatérő Munitiséket. A vendégek becsületére legyen mondva, hogy még tíz főre fogyatkozva is megrángatták az oroszlán bajszát. Még akkor is, amikor Forlán félelmetes tempóban ugrált ki a félpályáról. Végül büntetett is. (Atlético – Racing 4-1)

Valami hasonló történt Sevillában is, de az előzmények tekintetében nem sok hasonlóság fedezhető fel. A mérkőzés első felében kiegyenlített erők küzdöttek egymással. A két - legkevesebb gólt kapó - csapat között mindössze az volt a különbség, hogy a Sevilla védői egyszer valahogy Eto’o elé szerencsétlenkedték a labdát, míg Puyolék nem ejtettek ilyen jellegű hibát. A bekapott gól ellenére sem a taktika, sem a tempó nem változott. Így az eredmény sem. A játék folyamatosnak egyáltalán nem volt mondható, sőt igazi akciót nem is nagyon jegyezhettünk fel. Egyedüli színfoltként a volt csapata ellen fáradhatatlanul küzdő Daniel Alvés játékát, na meg az egyetlen lehetőségét gólra váltó kameruni csatárt emelhetjük ki. Ez utóbbi különösen azért figyelemreméltó, mert a második félidőben jóval kecsegtetőbb helyzetből simán szögletzászlót lőtt. De ez már nem számított, mert akkora eldőlt a mérkőzés. Pedig csere nélkül futottak ki a csapatok a második félidőre, de valamiért nagyot változott a játék képe. A vendégek egy kicsit visszahúzódtak és sokkal jobban odafigyeltek az egyetlen igazi veszélyforrás, Adriano semlegesítésére. Jimenez rá is érzett, hogy egy kicsit jobban meg kellene osztania a vendégek figyelmét, de Diego Capel és Romaric beállítása is csak rontott a helyzeten, mivel terület egyedül a Barcelona támadói előtt adódott. Idővel Adriano átkerült a jobboldalra, hogy még kevésbé érezze jól magát. Így már azt is csak messziről figyelhette, amint Xavi fejjel ugratja ki Messit, aki először még csak csúnyán becsapta Palopot, aztán nem sokkal később meg is alázta a kapuját nagyon bátran, de könnyelműen otthagyó hálóőrt. (Sevilla - Barcelona 0-3) Huelvában is akadt egy játékos, nevezetesen Cygan, aki nem élete mérkőzéseként gondol majd a hétvégi fellépésére. Valószínűleg ebben egyetért majd vele a Villarreal minden szurkolója is, hiszen a rutinos francia védő volt az egyetlen, aki érdemben hozzájárult a hazai gólszerzéshez.  A Recre csak egy büntetőt, a belőle lőtt gólt és mindkét gólhelyzetét neki köszönheti. Szerencséjére Ibagaza és Cazorla tett róla, hogy ez ne veszélyeztesse a vendégek győzelmét, de a mérkőzés után felmerül a kérdés, hogy miért nincs megfelelő helyettese Godinnak. Főleg egy olyan csapat esetében, amelynek taktikai cseréjeként Nihat állhat be. (Recreativo – Villarreal 1-2) Cserecsatár kérdéskörben a Valencia sem kérne telefonos segítséget Vágó Pista bácsi műsorában. A nagyon gyorsan elfogyó, kétgólos előny, valamint Marchena kiállítása azonban arra késztette Unai Emeryt, hogy a vezetés birtokában gyorsan áldozza be a harmadik cseréjét a védelem rendbetételének oltárán. Ha nehezen is, végül a Valencia otthon tartotta a három pontot, ami különösen azért dicséretes, mert az utóbbi időben a Betisnél passzívabb csapatokkal sem bírtak Villáék. A három pont zsebben, a keret a héten kettéválik. A tartalék az UEFA kupában harcol a továbbjutásért, míg a lényeg a jövő heti rangadóra készül. Látszólag felvállalták a két szék közé huppanás kockázatát. (Valencia – Betis 3-2)

A Deportivo is jól melegített a kupára. Az idegenbeli győzelmet soha nem kell különösebben magyarázni. Főleg, hogy elmúltak már azok az idők, amikor a kasztíliaiak galíciaik előzetesen kalkuláltak három ponttal egy nem Riazorban rendezett összecsapáson. Valószínűleg most is egy kiizzadt döntetlen lett volna a céljuk. Azonban a bíró ezt másként gondolta és büntetővel és emberelőnnyel is jutalmazta az erőfeszítéseiket. Előbbi ki-, utóbbi viszont megmaradt az egész második félidőben. Ennek ellenére az Almería végig partiban volt és nem is érdemelt vereséget, csak hát a sors igazságtalan. (Almería – Deportivo 0-1) Az Espanyol végül csak megérkezik, hogy a Recre és az Osasuna társaságában álmodozhasson a letűnt idők középmezőnybeli tagságáról. A kötelező edzőváltás megvolt, de valószínűleg ez sem ér sokkal többet, mint Valverde elküldése. Egyszerűen fáradt és motiválatlan csapat benyomását kelti a katalán gárda, mint akinek az UEFA kupadöntő és tavaly őszi szereplés után derogálna felvenni a kesztyűt holmi újoncok ellenében. A Sporting meg kegyetlenül bünteti az ilyenfajta hozzáállást. Főleg akkor, amikor egy igazi lélekromboló bomba által kiharcolt előnyt kell megvédenie. (Espanyol – Sporting 0-1) Etxeitia két sárga lapja foglalta keretbe a mérkőzést. Az első és kilencvenedik perc között nagyjából nem is történt semmi érdekes, ha nem számoljuk Llorente harcát a Numancia kapusával. A baszk támadó kétszer sem törődött a túlerővel és remek góljaival jelezte, hogy a Bilbaóba látogató hálóőrök ezután komoly kihívások elé néznek.(Athletic – Numancia 2-0) Az Athletic fejlődése csatárposzton azért is dicséretes, mert a legjobb gólszerzőjüknek induló Aduriz az utolsó pillanatban Mallorcára igazolt. Valószínűleg nem élete legjobb döntéseként gondol majd erre a váltásra, mert a Mallorca reménytelensége csak a legkilátástalanabb kiesőjelöltekéhez hasonlítható. Bár számítottunk arra, hogy a Real Madrid és a Villarreal fölötti diadalt követő ünnepi hangulatban elszalad a ló a Valladolid játékosaival, nem történt meglepetés. A hazai csapat mentalitása tökéletes maradt. Kellő alázat, eredményes támadójáték, jól záró védelem. Működik ez a gépezet, bár van pár megmagyarázhatatlan kisiklás mögötte.(Valladolid - Mallorca 3-0

258 komment

Címkék: spanyol la liga 2008/2009

A bejegyzés trackback címe:

https://nst.blog.hu/api/trackback/id/tr4802520

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

poolfanati 2008.12.04. 12:25:30

kuytot mikor fogja leigazolni a real?:D
a holland válogatott támadó részéből már nem hiányoznak sokan a realnak, tisztára mintha csak gyűjtögetnének...

popp · http://koncertblog.com/ 2008.12.04. 12:31:54

Aztán meg Van Bastent edzőnek lassan!

CS0ki 2008.12.04. 12:33:23

"Gago, Guti és Raúl ismét sokat tettek azért, hogy tovább rombolják lehetőségeiket a nemzetközi futball világában."

De most komolyan, mi bajod van Gagoval? A nő azt mondta rá, hogy jóképű, vagy mi? :) Bárkit kiválaszthatnál a csapatból, és földig lehetne alázni a teljesítménye miatt...Bárkit, akár Casillast, akár Ramost, egyszerűen mindenkit. De Te folyaton belekötsz abba az egy emberbe, aki egyedüliként mutat elfogadható (sok meccsen jó) teljesítményt! Lelked rajta...

"és a taktikán sem nagyon lehet számon kérni az eredménytelenséget." azon nem, mert nincs! Lásd taktika zseni --> Schuster

"a támadósor legerősebb összeállításban is számtalanszor csődöt mondott, így fölösleges akármelyik játékos felépülésével dobálózni, hogy majd akkor jobb lesz."

Jobbnak azért jobb lesz! Egyértelmű, hogy komoly gondok vannak a csapatnál, de azért ha nem lenne ennyi sérült, akkor kevésbé lenne mély a gödör!

IronRock 2008.12.04. 13:16:27

A Real szezonjának annyi, lehúzhatják a klotyón... Ilyen fogalmatlan Real-t én még nem láttam. Alázza őket a Getafe, már bele se merek gondolni, a rangadókon mi lesz...
Itt az ideje felkészülni a következő szezonra mert ez a hajó elúszott. De ehhez meg kéne szabadulni a fél kerettől (majdnem a komplett védelem: Metzelder, Heinze, Cannavaro, Salgado, még Pepe is. Egyedül Ramos maradhatna.), Van der Vaart-ot és Robben-t és Saviola-t elpasszolni kölcsönbe a francba, hátha nem lesz kedvük visszajönni utána. Aztán elnöktől lefelé a sportigazgatón át az edzőig és az orvosi stábig kirúgni mindenkit, és újrakezdeni az építkezést az alapoktól.
Erre tűzoltásként megveszik Huntelaar-t aki lehet hogy jó csatár, de egyrészt sérült most (eszem megáll, ezek nem sérülékeny játékost nem tudnak leigazolni????), másrészt a holland bajnokságban szórni a gólokat egy dolog, és megint más a spanyolban...nem fogja megváltani ő se a világot.
Schuster meg menjen a francba, nem Real-szintű edző, ezt már fényesen bizonyította...

nasteey 2008.12.04. 13:22:12

Szvsz felesleges leíni Huntelaart. Ott van Ronaldo vagy Nistelrooy, akik a holland bajnokság után is szórták a gólokat, de ott van Kezman aki a holland csillogás után igen csak lejjebb adta a szintet. Várjuk ki a végét.

füligjimmy77 2008.12.04. 13:59:14

"Schuster meg menjen a francba, nem Real-szintű edző, ezt már fényesen bizonyította..." Ezt a Getaféval elért eredményei, vagy a tavalyi bajnoki címmel bizonyította be? Szarból nem lehet várat építeni, ez bizonyosodott be. A Van der Vaart-Robinho csere életképessége is megkérdőjeleződött, de ez is csak Mijatovics alkalmatlanságára bizonyíték.

Neil Blender 2008.12.04. 14:05:26

szinte ide erzem pancho hogy mennyire probaltad visszafogni magad a Real kapcsolatosan. nos ugy erzem hogy most nem kellett volna es mindaz a szidas, korholas es guny amit eddig olvashattunk toled megallta volna a helyet most. Korabban nem, de most igen.

Ja es a Deportivo galiciai...

IronRock 2008.12.04. 14:12:15

A tavalyi bajnokságot felerészt azért nyerte a Real, mert a vetélytársak még szarabb formában voltak. A Barca, Sevilla, Valencia pocsék szezont futott, az Atletico hektikus volt mint mindig, egyedül a Villareal tudta tartani a lépést velük, de őket meg sikerült oda-vissza megverni. Amikor találkoztak az első komolyabb csapattal, a Roma-al a BL-ben, el is lettek verve ahogy kell.
Azonkívül Schuster a Getafe-nál azt bizonyította be, hogy jó képességű játékosokból képes egy erős középcsapatot összerakni. Most is ezt csinálja, mert ennyit tud, de ez a Real Madrid! Míg a Getafe-nál elment az ha kikapott a csapat egy-két hasonló középcsapattól vagy a nagycsapatoktól, addig itt ez rohadt kevés. Azonkívül ő a Real edzője, nehogy már az legyen, hogy a sportigazgató dönt arról kit hozzanak ide anélkül, hogy Schuster-t erről meg se kérdezik! Ha ő ragaszkodott volna Robinho-hoz, valószínűleg maradt volna. Került ide pár játékos amióta ő az edző és el is küldhetett volna néhányat ha nem fértek volna bele az elképzeléseibe, mégse volt képes a jelenlegi keretből egy erős csapatot összerakni, aminek van tartása, játéka. Ha meg birka módra hagyja hogy idehozzanak olyanokat is Calderon-ék akiket ő nem szeretett volna, akkor hülye, és szintén monnyonle.

Messi88 2008.12.04. 14:13:54

" Szarból nem lehet várat építeni, ez bizonyosodott be."
A 'másik oldalról' nézve egyetértek füligjimmy77 vel, a Realnál sztem is inkább a vezetőséggel van a gond, nem a cipésszel, aki jó edző (és jó játékos volt). A vezetőség szörnyű játékospolitikát folytat (lásd:Mata elpasszolása, gyenge képességű idegenlégiósok-pl. Heinze, Drenthe.

ApukadHUN 2008.12.04. 14:17:21

"mindaz a szidas, korholas es guny amit eddig olvashattunk toled megallta volna a helyet most. Korabban nem, de most igen."

Ja, hogy eddig faszák voltak, csak most már nem annyira.

LOL

IronRock 2008.12.04. 14:24:22

Schuster nem jó edző. Nem képes többféle játékrendszerben játszatni a csapatot, azonkívül ha tudná hogy mit akar és ezt értelmesen közli a két fő fasszal (Mijatovics és Calderon), megkapta volna azokat a játékosokat akik szerepeltek az elképzeléseiben. Tudta jól hogy bizonytalan a védelem, hogy Cannavaro már csak a neve miatt van ott hátul, Heinze ön-és közveszélyes, Metzelder max átlagos védő, lassan fordul mint egy tank és folyton sérült. Pepe pedig az alapján amit eddig nyújtott, nemhogy 30 milliót, de 10-et se ért volna...arról nem beszélve hogy ő is többször sérült mint nem.
Tavaly óta tudta mi a helyzet, és megveszik Garay-t, de kölcsönadják azonnal a Santander-nek...no comment. Robben szintén állandóan sérült, Van Nilstelrooy ebben a szezonban meg már nem játszik...Itt lenne a lehetőség hogy azok akik eddig kispadoztak bizonyítsák hogy érdemesek a Real-mez viselésére, de eddig max annyit bizonyítottak hogy jó helyen voltak ott...
És ha egy Real Madrid-ban Saviola kell hogy lője a szépítő gólt egy kiscsapat ellen...hát akkor ott kurva nagy baj van!

Messi88 2008.12.04. 14:30:39

nem akarom védeni Sch.t, de Sp.o.ban és főleg a Realnál nem az edző dönti el, h.kit igazoljanak le. Ja és Pepe jó védő (persze ennyit azért nem ér meg).Ja és tényleg k. nagy bajban vannak :)

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2008.12.04. 14:38:35

Spanyolországban azért a játékrendszert nem váltogatják a csapatok. Még szezonokon átívelve is ragaszkodnak a bevált módszerekhez. Ezen nem változtat edzőváltás (Barcelona, Sevilla, Almería) komoly keretváltozás (Sevilla, Mallorca) sem. Egyedül a sérüléshullám szokott hatni a taktikára. Meg esetleg a jó keret, hiszen a Villarreal is csak annyival játszik mást néha amennyivel a Franco, Rossi, Pires, M. Fernandez négyeshez képest az Altidore, Nihat, Ibagaza, Cazorla mozgékonyabb és gyorsabb.

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2008.12.04. 14:41:54

"mindaz a szidas, korholas es guny amit eddig olvashattunk toled megallta volna a helyet most. Korabban nem, de most igen."

Ja, és nem elég, hogy a Real nem volt szídva túlzottan (ám megérdemelten) hiányolom még hogy a Barca kapcsán nem hangzott el a mingyár' kipukkad a lufi...:DDDD

CS0ki 2008.12.04. 14:44:15

"nem akarom védeni Sch.t, de Sp.o.ban és főleg a Realnál nem az edző dönti el, h.kit igazoljanak le."

Ebbe sajnos van valami...Perez is hozta, akit ő akart, mondjuk ott legalább volt 1-2 aranylabdás! :) Meg a végén egy Ramos-Robinho! De ott nem is maradt Del Bosque, mert nem kért ebből! calderon ugyanezt játsza, csak nem aranylabdásokat hoz, csak aranyáron! (illetve Mija, mert állítólag Calderon nem szól bele...) Ha Schuster ezt hagyja...ezért is középszerű edző ő. Capello ezt szó nélkül nem hagyta volna, nincs is már itt.

"Ezt a Getaféval elért eredményei, vagy a tavalyi bajnoki címmel bizonyította be? "

Getafe középcsapat... Van pár olyan edző, aki ilyen csapatokkal jól tud bánni és kihozza belőlük a maximumot, de nagycsapathoz egyszerűen nem illik a stílusa, nem elég a tudása, oda más kell. Más egy olyan csapatot irányítani, akiknek idegenben a döntetlen már jó, pár csapat ellen meg már otthon is remek a pontszerzés. És más egy olyan csapatot, akit mindenki le akar győzni, meg olyan játékosokat motiválni hétvégén a Recreativo ellen, amikor szerdán még a Juventus ellen BL-meccset jáztszottak.
A tavalyi bajnoki cím meg...részben capello hagyatéka, a Barcelona "válsága", illetve hogy 1-2 játékos egyénileg megnyert egy csomó meccset.

jawbone 2008.12.04. 14:53:32

nyomjàtok, tesòkàim, most kell temetni, amig mèg lehet :D
2 ève mèg februàr tàjàn is vmi 9 ponttal ment a Barca, mègis a Reàl huzta be a vègèt, tavaly meg az egèsz mezöny kilomèterekre volt lemaradva a "fogalmatlan szar edzö Schuster" csapatàtòl..tudom, tudom, nem a Reàl volt jò csak a többiek gyengèk..
a mostani jàtèk tèlleg kissè katasztrofàlis, de azèrt kètszeres bajnoki cimvèdönek csak nem kène elhajtani az egèsz szakmai stàbot?

CS0ki 2008.12.04. 15:17:33

"a mostani jàtèk tèlleg kissè katasztrofàlis, de azèrt kètszeres bajnoki cimvèdönek csak nem kène elhajtani az egèsz szakmai stàbot?"

Ha még csak a szakmai stábot kéne! :S De van ott elnök, sportigazgató, pár játékos...

jawbone 2008.12.04. 15:26:32

söt van kapusedzö, gyurò, szertàros is..ezeknek mind-mind semmi szerepük nem volt, NEM LEHETETT akkor az elmult 2 bajnoki cimben, azt ugy nyerte a klub tombolàn

CS0ki 2008.12.04. 15:43:18

"söt van kapusedzö, gyurò, szertàros is..ezeknek mind-mind semmi szerepük nem volt, NEM LEHETETT akkor az elmult 2 bajnoki cimben, azt ugy nyerte a klub tombolàn"

Én csak az utolsó évről beszélek! Capello jónéhány emberét vitte magával. Calderon pocsék elnök, a munkája egy dolog, de még nyilatkozik is össze-vissza mindent, szinte mindenki rossz véleménnyel van róla, akivel kapcsolatba került. (legújabb Michel, az utánpótlásért felelős, aki most mondott fel). Miját inkább hagyjuk is...

Schuster folyamatosan bizonyítja, hogy nem tud mit kedzeni a gondokkal,(én már tavaly se értettem mit keres ennél a csapatnál...) cserélni sose tudott, a kezdőcsapatot is rendre rosszul állítja össze. (mostanában jól, mert annyi sérült van, hogy kiküldi a 11 egészséges embert)

Ha már a sérülésekről van szó, ilyen mennyiségű már nem lehet véletlen, az erönléti edzőt is elő lehetne venni. Az orvosi stábot nemrég amatörözte le Robben saját orvosa, de egyébként se tudják soha megmondani, hogy ki mikor tér vissza.

A kapusedző is csinálhatna valamit Casillassal, mert nem normális, hogy egy ilyen kapus, aki hoszú éveken keresztűl kimagaslót nyújtott, képes hónapok óta ilyen gyenge teljesítményt nyújtani.
A szertárossal szerintem nincs gond! :)

jawbone 2008.12.04. 15:52:05

az jò, akkor ö legalàbb megussza :P

IronRock 2008.12.04. 15:56:44

Igen, erre írtam, hogy elnöktől lefelé ki kéne vágni mindenkit, a komplett szakmai stábot az orvosokkal együtt és vele a fél keretet.
Mondjuk sztem Schuster az El Clásico-ig kap időt. Ha ott is bukni fognak (márpedig nagyon valószínű) akkor el fogják küldeni a francba, mert Calderon-nak az nem üzlet az új igazolásoknál hogy a Real a 7-8. hely körül tipródik. Kérdés hogy ezek után ki menne a Real-hoz edzőnek...

ZenZo 2008.12.04. 15:59:00

@cs0ki:

nem ismerem a Real orvosi stábját, de az, hogy Robben orvosa leamatőrözte őket, még nem sok mindent jelent. Mikor a holland még a Chelseaben játszott, kedveltem, mert rendkívüli játékos. De mikor megszabadultunk tőle, nem csapkodtam az asztalt, hogy miért... már ott is az idény kétharmadában már ott is a nővérekkel kártyázta el a fizetését. Lehet felkereste valami kötszergyártó vagy öt éve, és még nem járt le a szerződése :) Baromi nagy karrier állt volna előtte, de nem véletlenül lett Arjen 'porcelánláb' Robben a beceneve...

jawbone 2008.12.04. 16:00:50

ha jòl tudom ez a kutyaütö senki Schuster tavaly ( nyilvàn ugyanazon tombolàn) a Liga törtènetènek egyik legmagasabb összpontszàmàt is megnyerte egyèbkènt
mèg jò hogy itt vagytok nekem megmagyaràzni h ez mièrt is nem szàmit egyàltalàn semmit, a magam szerèny kis eszèvel hajlamos lennèk bedölni egy ilyen semmitmondò hülyesègnek is

na mindegy ezt lehetne a vègtelensègig ragozni, rèszemröl nem vagyok hive annak hogy egy gyengèbb idöszakban azonnal ki kell rugni az edzöt, meg kell nèzni a Newcastle-t pl. h mire vezet ez a taktika, vagy akàr a pàr èv elötti Madridot is
tavaly a cipèsz igenis bizonyitott, most hagyni kell hadd màsszon ki a szutyibòl, ha vègkèpp nem megy akkor esetleg idèny vègèn kell vàltani

ZenZo 2008.12.04. 16:01:34

Ironrock:
"Kérdés hogy ezek után ki menne a Real-hoz edzőnek"

Tavasszal én is feltettem a kérdést, hogy elküldték Ranierit az eredmények miatt, s mennie kellett Mourinhonak (bármi miatt is) a Chelseaből. Grant sem volt megváltó, de ha elzavarjuk, ki lesz az, aki hajlandó ez után elvállalni az edzői posztot a klubnál? Mégis lett...

Lencse. 2008.12.04. 16:02:33

"A szertárossal szerintem nincs gond! :)"

Most eszembe jutott egy '98-as Real-Dortmund meccs, ami vagy 80 percet csúszott, mert megroggyant a kapu, és majdnem összedőlt, és nem volt pótkapu. :D

CS0ki 2008.12.04. 16:17:06

"Most eszembe jutott egy '98-as Real-Dortmund meccs, ami vagy 80 percet csúszott, mert megroggyant a kapu, és majdnem összedőlt, és nem volt pótkapu. :D"

Na, tessék, az utolsó remény is elveszett!

"ha jòl tudom ez a kutyaütö senki Schuster tavaly ( nyilvàn ugyanazon tombolàn) a Liga törtènetènek egyik legmagasabb összpontszàmàt is megnyerte egyèbkènt"

Ok, hagyjuk...

"na mindegy ezt lehetne a vègtelensègig ragozni, rèszemröl nem vagyok hive annak hogy egy gyengèbb idöszakban azonnal ki kell rugni az edzöt, meg kell nèzni a Newcastle-t pl. h mire vezet ez a taktika, vagy akàr a pàr èv elötti Madridot is"

Ha lehet látni az edzőben a lehetőséget, akkor én sem. Pl Capellont hagyni kellett dolgozni a szar ősz ellenére is. Ő a legaljárról indult el felfelé. (egyébként nem ő volt a legjobb ezdő egy jó reál számára, de abban a helyzetben tökéletes volt) Lehetett látni, hogy javul a csapat, nő a morál, javul a fizikai állapot, jönnek az eredmények...És itt jött volna a szebb játék, ami vagy jött volna, vagy nem, de ez nem derült ki mert elkülték. Ekkor jött Schuster, kapott még 1-2 nem olcsó játékost meg egy bajnok csapatot maxon lévő morállal, kitűnő fizikai állapotban, remek csapatszellemmel. Micsoda véletlen, hogy pont a Capello utáni ősz volt a legjobb időszak Schuster alatt! Aztán a tavasszal már jött egy kis megingás, ami közel olyan volt, mint a mostani. Szerencsére volt akkora előnye a csapatnak(meg a Barca is nekiállt szerencsétlenkedni), illetve jó sorsolása( idegenbeli rangadókat letudta ősszel), hogy be tudta húzni a szezont a csapat. De gyakorlatilag február óta szenved a csapat, eredményektől függetlenül. és ezt nem a statisztikában kell keresni, hogy hány pontot szereztek, hanem nézni kell a meccseket.

jawbone 2008.12.04. 16:33:18

4-5 ève minden egyes meccset làttam
ès te?

CS0ki 2008.12.04. 16:37:13

"4-5 ève minden egyes meccset làttam
ès te?"

Együtt meredünk akkor a képernyőre! ;) Hála az internet csodájának, merzt van pár, amit nem közvetítenek! :(

jawbone 2008.12.04. 16:39:04

sky sport mindet adja :D
volt szerencsèm màr èlöben is amugy

CS0ki 2008.12.04. 16:42:56

"sky sport mindet adja :D"

Mákos! :P

"volt szerencsèm màr èlöben is amugy "

Pláne! :P

De egyébként az egész hozzászólásnak nem az volt a lényege, hogy nézni kell a meccseket! nem feltételeztem, hogy Te nem nézed vagy ilyesmi!

jawbone 2008.12.04. 16:50:49

jò de màr belefàradtam, meg a munkaidöm is lejàr lassan :)
ugyhogy legyen ahogy te akarod:))
amugy is gàz h 2 madrista flamelget, barcàsok meg (amugyis mostanàban) csak röhögnek a markukba lol
ez a "te nèzed-e a meccseket" inkàbb arra vonatkozott, hogy azèrt Capello-t èn nem sirom vissza semmikèppen..
na viszlàt holnapig, ha közben elhajtjàk Schustert tèged teszlek felelössè !

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2008.12.04. 17:06:01

"Most eszembe jutott egy '98-as Real-Dortmund meccs, ami vagy 80 percet csúszott, mert megroggyant a kapu, és majdnem összedőlt, és nem volt pótkapu"
A kapuk kisebbek voltak az előírtnál, így le kellett cserélni őket:)

jawbone 2008.12.04. 17:11:31

tessèk...
a kapufa is monnyonle!!!!!!!!!!!

IronRock 2008.12.04. 17:21:27

Hibáztass nyugodtan engem is ha a Cipészt kirúgják. Én már tavaly pedzegettem hogy kevés lesz ő a Real-ba. Most meg lehetne nézni hogyan mászik ki a saját maga által ásott gödörből. De tartok tőle hogy mire kiderül hogy képes-e rá (valószínűleg nem), addig a Real úgy visszaesik, hogy az UEFA-kupás helyezésért is harcolnia kell...

Henke 2008.12.04. 19:05:26

a Reallal kapcsolatban: én azt vettem észre hogy általában az megbosszulja magát ha nem frissül a keret. Milan, Real... senki ne irja azt hogy ilyen meg olyan a keret, amikor tavaly tényleg ugyanebben a ligában annyi pontot kalapáltak össze. Milan megnyerte a BL-t, nem vett senkit, most megy az UEFA kupáért:D Realnál új játékos ki lett? Rafael van der Vaart... nem frissül a keret, leülnek a játékosok.

_alerob 2008.12.04. 19:56:41

A Fiatalokat kéne beépíteni a Realba is. Azért szar egy csapatra ránézni úgy, hogy saját nemzetéből alig játszik ott valaki. És amúgy szerintem a Realba annyi csapategység van, mint Milanba fiatalítás.

szmrmszrzt 2008.12.04. 20:23:44

Most eszembe jutott egy '98-as Real-Dortmund meccs, ami vagy 80 percet csúszott, mert megroggyant a kapu, és majdnem összedőlt, és nem volt pótkapu. :D

aztán hoztak mégis egyet, de honnan, te jó isten...

popp · http://koncertblog.com/ 2008.12.04. 20:24:08

_alerob, érdekes dolgot pedzegetsz. Ez annál is furcsább, mert a Real az EB-győztes Spanyolország kirakat csapata. Most aztán lehetne szinte csak spanyolokból világverő csapatotot építeni.

halareaal 2008.12.04. 20:25:10

"A Fiatalokat kéne beépíteni a Realba is. Azért szar egy csapatra ránézni úgy, hogy saját nemzetéből alig játszik ott valaki. "

pontos adatokkal ugyan nemtok szolgálni, de majdnem biztosra veszem, hogy a Real kerete az 5 legfiatalabb között van a la ligában. főleg ha az idén már nem játszó Nistelrooyt nem számoljuk. ezenkívül ha feltételezzük, hogy Huntelaar majd kiszorítja Rault a kezdőből (ez azért csak sikerül), akkor az alapcsapatban mindössze két 30 fölötti játékos lesz, úgy hogy Gutit is a kezdőbe számítom. ezenfelül a többiek mind 25-26 évesek, vagy az alattiak.
jah, és a keretben van 8 spanyol, ebből 6 saját nevelés, szal azt ennek a Realnak pont nem lehet felróni, hogy nincs elég fiatal és nincs elég spanyol, főleg ha más európai nagycsapatokhoz viszonyítunk.

"És amúgy szerintem a Realba annyi csapategység van, mint Milanba fiatalítás. "

az idei 3 hónap alapján ez akár igaz is lehetne, de az előző 2 bajnoki címet a Real sokkal inkább a csapategységnek köszönhette, mint az egyéni teljesítményeknek. márpedig olyan sokat nem változott a csapat mondjuk tavalyhoz képest.

_alerob 2008.12.04. 20:47:44

Az idei 3 hónapra vonatkozóan írtam! :)
Popp! A spanyol válogatottba még a kispadon is olyan nevek ültek, mint Xabi Alonso vagy Fabregas, és olyan nevek nem voltak ott mint Guti vagy Raul, akik épp Real játékosok. Egy Xabi Alonso szimpatikusab és szerintem hazsnosabb igazolás is lett volna, mint Van der Vaart. És szerintem még mást spanyol is van. Ezek a spanyolok nemzetközi téren átvették a brazilok szerepét, már mindenhol ők számítanak elsőszámú esélyesnek, ahol indulnak. A játékosok piaci értéke óriásí, a csapat jól megvan válogatva, és még a játék is szép.

Akocka 2008.12.04. 20:48:04

Hála az égnek, szombaton a PSV nem fél9kor, hanem 8kor játszik, így van lehetőség megtekinteni élőben a Barcelona-Valenciát a Sport2-n.

halareaal 2008.12.04. 20:57:48

alerob, igazad van, énis sokkal jobban örülnék Xabi Alonsonak és Villának mint vdVaartnak és Huntelaarnak, csakhogy előbbieket sokkal nehezebb megszerezni. a Real meg is próbálta megszerezni Villát, Fabregast sőt asszem még Xabi Alonsoról is volt szó (amennyiben lehet hinni a médiának), csak nem sikerült.

_alerob 2008.12.04. 21:02:45

Hát már ki tudja kinek lehet hinni, mert tavaly ilyenkor Van der Vaart azt nyilatkozta, már félig zebra. Utánna már átment hardcoreanálszaglászásba, és jött a szöveg, hog gyerekkora óta Juve drukker meg ilyenek. Utána nyáron már a Ral játékosa lett. Huntelar viszont szerintem be fog vállni! Egyébként én is jobban örültem volna, hogy ha Stendardot megtartja a Juve vagy leigazolja De Silvestrit, minthogy Knezevic jöjjön.... ezek a dolgok ilyenek :)

Törteli Tivadar 2008.12.04. 21:05:14

Pont a királyi csapatnak, a spanyol kirakatgárdának kéne adnia arra, hogy a gerincét spanyol válogatott játékosok alkossák, ne jöttment hollandok. Persze fölösleges ebben reménykedni míg Mijatovics a sportigazgató...

zoliie777 2008.12.04. 21:11:24

OFF
Wolfsburg nem rossz meccset játszik a Portsmouthal.
24. percben 2-2.
Dsf adja a meccset.
ON

CS0ki 2008.12.04. 21:27:52

"Pont a királyi csapatnak, a spanyol kirakatgárdának kéne adnia arra, hogy a gerincét spanyol válogatott játékosok alkossák, "

Eddig a spanyol válogatott sokat nem csinált, most nyertek egy EB-gyorsan le kell igazolni mindenkit? Ez azért nem úgy működik, mint kisebb országoknál, ahol van egy darab kiemelkedő klub mondjuk. Az EB győztesek jórészt nagycsapatokban játszanak így is, nem lehet csak úgy leigazolni egy Villát vagy Fabregast. Xaviék meg a Barcelonában vannak. A Madrid is fel tud mutatni 3 európabajnokot. Az szerintem nem kevés a körülményekhez képest.

". Ezek a spanyolok nemzetközi téren átvették a brazilok szerepét, már mindenhol ők számítanak elsőszámú esélyesnek, ahol indulnak."

Azért kiváncsi leszek majd a VB-re! :)

_alerob 2008.12.04. 21:33:45

Én is! Kiíváncsian várom, Maradona mit kezd Lavezzi, Zarate, Messi, Agüero, Milito, Tevez 6 ossal.

mickeyknox 2008.12.04. 21:54:40

2006-ban is nagyon jó csapatuk volt, aztán mégse jött össze. ott pedig ők voltak (számomra) az esélyesek a vb címre. ki gondolt a vb előtt az olaszokra?

Guga 2008.12.05. 09:24:32

Ez mind duhajpumpa, nem más

kroos 2008.12.05. 09:26:56

Tegnapi spanyol fábry show-bol egy mondat

,,szokványos mint Guti egy nöi ruha üzletben"

RealMathius 2008.12.05. 16:40:38

Tudom kicsit lecsúsztam a tegnapi vitanapról, de egy Suszti nyilatkozatot beszúrnék a GET-RMA meccs utánról, lássák kicsik és nagyok ki fia borja ez a nagyszerű edző:

„Ez a vereség nem érintett olyan mélyen, mivel már a meccs elején kiderült, hogy nehéz lenne itt győzni. Sosem éreztem azt, hogy meglehet a győzelem. Nem tehetünk semmit a sérülésekkel. Ez nem egy normális helyzet, de meg kell birkóznunk vele és tovább kell lépnünk. A Getafe volt a jobb. Csodálatosan játszottak, úgy gondolom, még több gólt is lőhettek volna. Nem tudtuk mit tegyünk, amikor mindkét félidő elején azonnal betaláltak. Nehéz felkészülni egy ilyen nehéz mérkőzésre, amikor a hét közepén is fontos meccsed van.”

Monnyon le!!!!! 10-szer!

sundin 2008.12.05. 19:39:11

Ez egy nagyon szar hétvége volt, nincs mit szépíteni rajta. Érett már...

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2008.12.06. 20:18:47

Huhhh, az első 18 perc után a Villarrealnak most van szar hétvégéje...Nagy meccs lesz ez két gólocska után...

Woland 2008.12.06. 20:30:52

asztakurva Getafe!!!!! : ))) éljen a külváros!

halareaal 2008.12.06. 21:12:32

na legalább kiderül, hogy a Real nem béka segge alatti csapatoktól kap ki. pedig a Villarreal most kihasználhatná a helyzetet hogy elmenjen, erre ronggyá verik őket hazai pályán. nem pont az a győztes típus.

popp · http://koncertblog.com/ 2008.12.06. 21:36:04

azért a Geta nem gurít szarral, a Real után a Villarealt is kifingatják.

sepsta75 2008.12.06. 21:41:38

Kiegyenlített a Villareal!!!!!

szmrmszrzt 2008.12.06. 21:52:30

a sporting-atleti is kurva nagy meccs volt. 2-5

atleeeeeeeeti!

popp · http://koncertblog.com/ 2008.12.06. 21:53:22

Na faszaság, hogy ismét nyert az Atleti.

Woland 2008.12.06. 22:22:50

Yaya Touré mekkora gólpasszt adott! Művészet!

Woland 2008.12.06. 22:32:16

kettő Henry-nak. ez is szép volt nagyon.

gyönyörű dolgokat csinál a Barca! remélem legalább döntőbe jutnak a BL-ben is. (tőlem lehet Barca-Real is : )

rizla 2008.12.06. 22:59:55

na ez AZ a thierry henry..
farkas norbertet pedig el kell távolítani a sport tv-től. a barcelona nem játszik jól szerinte, LOL. ennyire egyoldalú meccset ritkán látni két - elméletileg - egy súlycsoportban lévő ellenfél között

R-l@nch 2008.12.06. 23:06:34

Reméelm Henry jó évet produkál és nem fog eligazolni év végén. Nehogy még Benzema-t is megszerezze a Barca:)

Alves eddig a MOM, nagyon él. Messi még pihenhet is mellette,tökéletesen kiegészítik egymást a jobbon.

redcard · http://redcard.tumblr.com/ 2008.12.06. 23:06:51

rizla, de legalább újra hallhatjuk a védjegynek számító titianrit...
ez a rangadó is nagyon simának tűnik

rizla 2008.12.06. 23:36:04

lehetne 7-0 ez a meccs is. félek a madridon fog csattani az ostor : DDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

R-l@nch 2008.12.06. 23:39:49

Jövő héten jön a végítélet Calderonéknak(sajnos csak Schusternek egyenlőre) a Nou Campban!Ha 4 gól alatt megússzuk,én már elégedett leszek...

Woland 2008.12.06. 23:53:50

kár hogy a biró beleronditott azzal a lesgóllal...

attól eltekintve csillagos ötös a Barcának. tuti hogy most Európa legjobb formában lévő csapata az övék.

nasteey 2008.12.07. 00:08:10

Woland, nézz meg egy ismétlést, Joaquin-ról pattant a labda a labda Hlebhez.

Amúgy meg már nem lehet kommentálni ezt a teljesítményt. Úgy, hogy nem voltak nagy egyéni teljesítmények. Bár Henry betette amit kellett, Alves elől hátul középen mindig jókor jó helyen, de most az döntött, hogy egyszerűen kva jó az egész csapat.

sepsta75 2008.12.07. 00:14:09

vazzz,brutális volt ahogy a Barca lemészárolta a Valenciát...irány a BL döntő!!!!
Hogy reszkethet már a Madrid A jövő héttől:DDDD

rizla 2008.12.07. 00:25:16

woland ha azt a gólt valahol les is előzte meg (egyébként nem), vicc lenne, ha a valencia erre kenné. volt idejük visszazárni, LESGÓL egész biztos nem volt (semmilyen les sem volt, de lesgól még inkább nem). egy zseniális xavi passz, meg egy brutális dani alves volt felállt védelem ellen. és azok ott vannak ha van les, ha nincs.

Woland 2008.12.07. 00:37:16

rizla,

miért kenne a Valencia bármire is egy 4-0-ás alázást? szerintem eszükbe sem jut. mint ahogy nekem sem jutna. neked viszont igen : )
csak a meccs alatti ismétléseket láttam, azok alapján szerintem lesen volt Hleb (ettől még lehet hogy nem volt azon) - és egy pillanatra megállt az egész vendégvédelem. volt még dolga Xavinak és Alvesnek bőven de ütemkésésbe került a Valencia.

ettől még oktatott a Barca, 8-0 is lehetett volna. kurvajól játszanak.

ja, és Bojan-t most pontosan úgy használta Guardiola ahogy szerintem kell : ) most csak pozitiv emlékei lesznek a srácnak.

rizla 2008.12.07. 00:50:28

nem a vereséget, hanem azt az egy gólt.

"volt még dolga Xavinak és Alvesnek bőven de ütemkésésbe került a Valencia. "

na, én ezzel vitatkozom, nem értek egyet. pont annyira lelassult a barca-akció is (nézték a partjelzőt, meg a bírót), hogy a valencia visszazárjon. meg is tette, egyszerűen csak alves lenyomta a védőt (úgy, hogy abszolút mögüle startolt)

halareaal 2008.12.07. 01:42:41

nem oszt nem szoroz, de az a gól valóban szabálytalan volt. az igaz rizla, hogy a Valencia attól még simán kivédekezhette volna, de a labdát el kellett volna vennia a Barcától. az meg, hogy Joaquinról pattant oda nem minősül ellenféltől kapott labdának, mivel a Barca-játékos előrefelé passzolt és abban a pillanatban Hleb lesen volt. ellenféltől kapott labda akkor lett volna, ha Joaquin passzolja oda, vagy nélküle a labda teljesen másfelé, mondjuk a Barca-védők felé ment volna. talán ahhoz tudnám hasonlítani, mint amikor a kapusokról kipattanó labdát lesről pofozzák be, azokat is lefújják.

amúgy már a Getafe ellen is megfigyeltem, hogy ez a Pedro gyerek nagyon jól mozog.

CS0ki 2008.12.07. 02:31:27

"ellenféltől kapott labda akkor lett volna, ha Joaquin passzolja oda, vagy nélküle a labda teljesen másfelé, mondjuk a Barca-védők felé ment volna."

Tényleg nem oszt nem szoroz, de szerintem szabályos gól volt.a Barcelona játékos(nem tudom ki), nem előre akarta adni a labdát, hanem oldalra, a bal szélre akarta kitenni, a hátrafelé futó Joaquin pedig közbelépett, és a Valencia kapuja felé ment a labda. Jól döntött a bíró!


www.youtube.com/watch?v=ocJ9eQ-ZgOc

Még ezen a szar felvételen is látszik valamennyire, de a tévés visszajátszásákon egyértelműen látszott a dolog! Bár tényleg tökmindegy...

Woland 2008.12.07. 02:47:30

CS0ki,
kösz a linket!
tényleg úgy néz ki mintha derékszögben pattanna a labda Hleb felé. halareaallal egyetemben én is úgy emlékeztem hogy előrefelé tartott a passz, de úgy tűnik tényleg rövid oldalirányú átadásnak szánta Yaya Touré(?) amibe Joaquin belelépett. pechje volt a Valenciának az esetnél, a védők szerintem őszintén azt hitték hogy Barca-játékostól jött a labda.
igy viszont gratula a birónak : )

amuntsiempre 2008.12.07. 05:17:50

A kommentek legveget mar nem birtam vegigolvasni:
Meg sokadik lassitas utan kuldtem az sms-t a Nou Campba a Valencia szektorba, hogy kocsog a stab... de nem. Azt a labdat Xavi (?) nem kiugratasnak szanta, Joa belelepett, igy lett Hleb-e....
Ha egy ilyet ellenkezo iranyban egy biro ellenunk fuj be lesnek, fel akarom jelenteni kb. gazdasagi kar okozasa cimen, sajat targyaimban (tv, asztal, ablak, stb.) esett kar miatt karteritesre is perelnem.
Jol itelt a biro.

A szunetben nyilvanvalo volt, hogy CSAK Unai tehet barmit hozza a meccshez, es ezzel a gollal feltetlenul borult az esetleges terv (es pont emiatt meg mindig nem tudjuk, hogy Unai tenyleg jo edzo-e)

14 perc kornyeken ugy ereztem, hogy ezt a Barcat nem normalis oregfiuk vilagvalogatott sem allitja meg, de ha Zarate-Lavezzi-mittudomenmegki valogatott, akkor sem.

A Tico 6-1-gyel ment haza, mi 'megusztuk' neggyel...
(7 helyett...)
Reszkess madridista...

amuntsiempre 2008.12.07. 05:28:09

Bocs, hogy az elobb hosszan magyaraztam a semmit (ja, nem semmit: a Barcarol elmodtam...),
meg annyit hozza szeretnek tenni, hogy vannak szurkolotestvereim, akik most azt magyarazzak, hogy a vedelmunkben Moretti, Alexis serult, Marchena eltiltott; meg amugy Edu is serult pedig milyen jo volt, meg David Silva ize, Albiol meg a 4. percben kapott sargat, ezert ovatosnak kellett lennie...
...ez mind igaz.
Csak ma a Barcelona szetszivatott minket.

Azert midig is
Amunt Siempre!

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2008.12.07. 11:50:46

Ezúttal az volt a Barcában a brutális, hogy Eto'o, Iniesta és (gyakorlatilag!) Messi nélkül (amuntsiemprét idézve) "szivatott szét" egy amúgy igen erős csapatot.

Hihetetlen tartalékok vannak a Barcelonában. Dani Alvés például szinte végigaludta az első tíz fordulót, újabban meg már olyan, amilyen Sevillában volt. (Sevillában is olyan volt, amilyen Sevillában volt.)

Tegnap egyébiránt még egy csapat meggyőzött, hogy eszméletlen tartalékok vannak benne: a Villarreal. Talán még sohasem láttam, hogy egy csapat egy teljesen kilátástalan első félidő után úgy jöjjön ki a másodikra, ahogy a Sárga tengeralattjáró tette a Getafe ellen. Öt perc után látszott már (0-3-nál), hogy örülhet a Geta, ha döntetlennel megússza...

rizla 2008.12.07. 12:23:16

dehogy aludta végig az első tíz fordulót alves. az első 3-4 meccsen sok hibával játszott, az igaz, de már akkor is körberohangálta a pályát. az, hogy ez most már brilliáns megoldásokkal is párosul, elég brutálissá teszi az ürgét. ezen az egy meccsen többet mutatott a barcában jobb bekken, mint zambrotta két szezon alatt összesen. neki szerintem az atletico elleni meccs volt a fordulópont

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2008.12.07. 12:40:47

@rizla

Alvesnél a "minimum", hogy körberohangálja a pályát. De az első meccseken nagyon az látszott, hogy nem találja a helyét, rengeteg rossz passza volt, melyek után kénytelen volt taktikai szabálytalanságokat elkövetni, és ez érezhetően kicsit frusztrálta is. Most, az utolsó meccseken látom végre azt a Dani Alvést, akit Sevillában. Sőt, annyival talán még jobb is, hogy több alázattal játszik, robotol, mindent a csapatért.

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2008.12.07. 18:24:13

Csak nem nevetni! Én hiszem, hogy ez hozta a jó formát és a szerencsét! :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

avenger13 2008.12.07. 21:45:05

hát ez sem a real napja.

nem tudom, de ha ez így megy tovább a jövő heti meccs komikus lesz, sajnos.

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2008.12.07. 22:12:00

A tavalyi borzalmak után lehet, hogy azt meg is érdemelné a Barca...

nasteey 2008.12.07. 22:15:52

Azért a 'katalán gödör'-nél van egy-két érdekes komment, ahová legalább ennyi d-betűt lehetne tenni a kettőspont után, mint amennyi rizlánál van.

Titi120 2008.12.07. 22:21:57

nasteey!
" bayern pl gödörben van, azt már nem korai. ezt még igen. " (by rizla)

Hát igen, ez is megér egy - két :DDD -t. :P

drogosmacska 2008.12.07. 22:32:54

Alakul a meccs. Pedig már én sem hittem benne 5 perccel ezelőtt. Mondjuk Capel fogja még forgatni az öreg Salgadot.

krysal 2008.12.07. 23:01:14

Nálamnál okosabb, kevésbé elvakult sportársam, legyen az bárki, ugyan mondjátok már meg mire kapott Robben sárgát? Hogy ugatott, ezért piros, az ok, de erre sárgát??? Angliában, de még a digóknál is képenröhög bárkit egy bíró egy ilyenért...

halareaal 2008.12.07. 23:01:36

azért az ügyeletes bíró megint szépet villantott...

a Sevilla meg bár jól játszott, valóban iszonyúan nagy mázlijuk volt. az mindenesetre szörnyű, hogy gyakorlatilag ahány nagyobb helyzetet kidolgoz az ellenfél, vagy a Real védelem, annyi gólt kapunk.

drogosmacska 2008.12.07. 23:06:12

krysal: a digóknál képenröhög bárkit a bíró egy ilyenért, persze. Az ebből táplálkozó Cannavaro hány lapot is kapott az első madridi idényében? ;)

CS0ki 2008.12.07. 23:09:32

"Hogy ugatott, ezért piros, az ok, de erre sárgát??? Angliában, de még a digóknál is képenröhög bárkit egy bíró egy ilyenért..."

Ugatásért kapta a sárgát(illetve a hisztizésért, toporzékolásért), és már volt neki egy! Nem tudom mire gondolsz! :S

Egyébként nem volt rossz meccs! Tetszett! :) Szokásos módon gago a meccs embere! ;)

Szurkoló 2008.12.07. 23:09:34

Robben 2. sárga: reklamálás rögtön a szabályos "talpalás" után

A meccs egy igazi EPIC BATTLE volt. Sírhatunk hogy szar a real, szar a spanyol foci az angolhoz képest, gödörben a barca, én mégis az ilyen meccsekért szeretem a La Ligat. Jól szórakozhattunk.

Az mitől van, hogy a Barca által kitömött, porig alázott csapatok egy hét múlva jobb esetben csak megizzasztják a madridot?

krysal 2008.12.07. 23:12:56

Kyle Troy: Erről beszélek... Nézz utána a Seria A-ban beszedett sárgáinak, pl.. Fele se.

Arra a kérdésre, hogy Palop a visszarántásért miért nem kapott minima sárgát, mi meg tizit, már nem is merek reflektálni.

Mindenesetre. A Sevilla egy hangyafa..nyival sem volt jobb, csak egymilliószor szerencsésebb. Persze, a kihagyott helyzetek megbosszulják önmaguk... De valamiért esküszök rá, hogy egyenlő létszámnál behúzzuk. Plusz a kapufák. Istenem, Pancho örülhet, megkapta a régen emlegetett pofonját a Madrid. No de így??

(A káromkodó hsz-ért elnézést, kocsmai szlengben, szívből jött...)

Szurkoló 2008.12.07. 23:14:13

... mármint madridi szempontból, és rosszabb esetben parádéznak ellenük?

És ne is azzal jöjjenek a kedves madridisták, hogy sérüléshullám, meg Schuster csak egy taktikát alkalmaz, meg Mijatovics nyáron rosszul vásárolt 3 db játékost, mert egy Real Madridnak, sőt egy tabella első felébe tartozó csapatnak nem szabad megéreznie semennyi eltiltást, sérülést, és mindig a saját játéka szerint kell játszania, és ez így van rendjén!

halareaal 2008.12.07. 23:19:13

"Az mitől van, hogy a Barca által kitömött, porig alázott csapatok egy hét múlva jobb esetben csak megizzasztják a madridot?"

erős Barca, szar forma, sovány keret, balszerencse, bírók. ez nagyon nem a Real szezonja eddig, de azért erről nem csak ők tehetnek. az viszont mindenképp jó dolog, hogyha valamivel, az unalmassággal és a látvány hiányával, valamint a nem elég támadó-felfogású játékkal nem lehet vádolni ezt a csapatot.

halareaal 2008.12.07. 23:21:30

"mert egy Real Madridnak, sőt egy tabella első felébe tartozó csapatnak nem szabad megéreznie semennyi eltiltást, sérülést, és mindig a saját játéka szerint kell játszania, és ez így van rendjén! "

aha. nyilván a Castillának is simán be kéne húznia a bajnokságot. vagy a Barca sem lenne fikarcnyival sem gyengébb a Xavi, Messi, Eto triójuk nélkül...:S

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2008.12.07. 23:24:07

Bitang nagy meccs volt! Egyetértek Szurkolóval!

Csak egy megjegyzés: szerintem a Real Madrid két legjobbja Higuaín és Gago. Én se hittem volna még tavaly ilyenkor, hogy ezt valaha leírom, de szerintem Higuaín egy kiváló csatár, és folyamatosan fejlődik.

No még egy: ha Robbenben volna annyi játékintelligencia, mint Bojan Krkicsben, a Real behúzta volna ezt a mérkőzést is.

Sok gólt várok az El Clásicón... :-)

drogosmacska 2008.12.07. 23:25:13

krysal: tudom én azt, de ez a spanyol stílusú játékvezetés - mindenki tudja, aki hétről hétre követi a spanyol bajnokságot.

Azért balhátvéd nélkül érdekes lesz a Barca ellen. Drenthe vagy Chema Anton Messivel szemben?

krysal 2008.12.07. 23:25:19

"mert egy Real Madridnak, sőt egy tabella első felébe tartozó csapatnak nem szabad megéreznie semennyi eltiltást, sérülést, és mindig a saját játéka szerint kell játszania, és ez így van rendjén! "

Szurkoló, látom, hű vagy a nevedhez, de hogy labdát nem láttál még életedben közelről, az is valószínűsíthető...

Vegyük ki szépen EGYSZERRE Messit, Eto't, Henryt, Xavit a Barcából...

Vagy Cérnanyalót, Ferdinandot, Tevezt, Rooneyt a MU-ból

Esetleg Ibkaradabrát, Julio Cezart, Maincont, etc az Interből.

Hmmm... Valóban. Tényleg. Aha. Gratula.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2008.12.07. 23:27:07

Mármint Szurkolóval abban értek egyet elsősorban, hogy az ilyen meccsekért szeretjük a La Ligát...

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2008.12.07. 23:28:09

De amúgy: a Barca három kulcsembere nélkül alázta tegnap 4-0-ra a Valenciát...

halareaal 2008.12.07. 23:32:52

"Azért balhátvéd nélkül érdekes lesz a Barca ellen. Drenthe vagy Chema Anton Messivel szemben? "

hát ez valóban érdekes lesz, főleg hogy Diarra és De la Red hiányában igazából még csak vkpt sem tudunk ráállítani. mondjuk Drenthe legalább gyorsaságban felveszi vele a versenyt. mivel kontrára fogunk építeni gondolom, Robben nevetséges kiállítása nem sokat dob a helyzeten. remélem Sneijder (ha játszik), vdVaart, Ramos, Cannavaro, Gago, Higuain és Casillas nagy napot fog majd ki.

krysal 2008.12.07. 23:33:33

Csöncsön: Ez igaz (csodálkoztam is, pedig errefelé mindenki úgy körbenyalta a Valenciát nem egyszer), de amilyen fomában vannak arrafelé, még ha a szertáros befut, az is lehúz egy magas szintet.

Azért más valamiben a két dolog: A Barca -hosszú távon legalábbíis- nem kényszerült rá a rotációra, épp ezért nem épp-felépültekkel kell megtűzdelni a csapatot folyvást. Igaz, az igazolások tehetnek erről is (minőségi cserék), de ez az állandósult "hullanak, mint a legyek" effektus már ordenáré.

Henke 2008.12.07. 23:33:42

krystak: te zsigerből nem tudsz leírni normálisan egy nevet sem? kedves krisztálkám, na mondd már meg nekem...

krysal 2008.12.07. 23:37:05

Henke, én kérek elnézést, dúlok-fúlok, ez minden. Most tört ki belőlem a Hornby-nál is említett düh.

Henke 2008.12.07. 23:39:33

nem volt nagyobb szerencséje a Sevillának, mint a Realnak. Két helyzetben legalább kettő esetben, olyan tisztán támadhatták a labdát a támadók, hogy az nem szerencse kérdése... 3 gólt gurítottak a Sevillának, és még ettől is többet kapni, ez egyedül a Real védekezését minősíti szerintem. Nem a küzdőszellemmel, szerencsével, vagy bármi egzakt dologgal nem áll kapcsolatban ez a meccs, egyszerűen, 4 gólt szerzett/talált/engedtek neki a Sevilla a Madrid otthonában. Ezen nincs mit magyarázni.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2008.12.07. 23:39:43

@krysal

Én is körbenyaltam a Valenciát, és szerintem a Realtól nem is fognak kikapni a Bernabéuban. De a Barca ezen az őszön valami félelmetesen és elképesztően jó.

Lehet, hogy nem kényszerülnek rá a rotációra (?), de Guardiola azért folyamatosan (és nagyon ügyesen) kevergeti a keretet.

halareaal 2008.12.07. 23:39:51

"De amúgy: a Barca három kulcsembere nélkül alázta tegnap 4-0-ra a Valenciát... "

Iniesta, Eto és még ki? egyébként a Barcának bővebb kerete van most, ez nem vitás, de attól még hülyeség, amit Szurkoló írt. az meg a másik, hogy a tegnapi Valencia azért konkrétan katasztrófa volt. nem csodálnám, ha a Real ellen nagy napot fognának ki...
a Realnál amúgy sem az a probléma, hogy a csapat húzóemberei, vagy nagy klassszisok hiányoznának, mert egyikük sem emelkedik ki igazából a csapatból. egyszerűen túl sokan sérültek, és most van 2 eltiltott is. ideális körülmények közt Pepe, Marcelo, De la Red/Diarra, Sneijder, Robben és RvN kezdők lennének, tehát elmondhatjuk, hogy az utóbbi időben az alapcsapat fele masszívan hiányzik.

Henke 2008.12.07. 23:40:48

krystal: oké :) egy értelmes reakcióval több az nst-n ;) -pedig féltem hogy a félreütött "k" betűm túl magas labda lesz :)

Henke 2008.12.07. 23:44:47

halareal: tartom magam a véleményemhez, a túl kevés új igazolás miatt leült a keret. Ez nyilván nem magyarázza a rengeteg sérültet. De kezd nekem a tavalyi Barcára hajazni az idei Real... Szar forma, morál, és jön a sok sérült. Lehet hogy az edzésen nem teszik oda magukat a játékosok, ezért a sérülés? Én el tudom képzelni hogy van párhuzam. Mindenesetre szegény embert az ág is húzza effektus...

krysal 2008.12.07. 23:46:06

Csöncsön:

Nem állítom, hogy a Valencia rossz lenne (sőt), én is körbenyalok nem egy játékosát, és amit Halareal ír, idézem: "a tegnapi Valencia azért konkrétan katasztrófa volt" még hízelgő is rájuk nézve.

De! Egészen nagy különbség van a között, hogy valaki szándékosan ad pihenési lehetőséget egy vagy több játékosának (függve az ellenféltől), vagy kénytelen-kelletlen, abból válogat, ami marad. Az előbbit nevezik rotálásnak, az utóbbit sérüléshullámnak. Az sem csoda, hogy a frissen felépült játékosok nem váltják meg a világot, hisz nincsenek játékban (hasonló igaz Saviolára is, sérülés nélkül).

És egyet kell értenem, a katalánok tényleg félelmetesen jók. Nincs mit szépíteni rajta, még egy madridistának sem, de azért a körülmények nem ugyanazok.

krysal 2008.12.07. 23:48:11

Henke: KiegyeztünK:)

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2008.12.07. 23:48:59

"Iniesta, Eto és még ki?"

És Gabi Milito. Ott ültek egymás mellett a páholyban. De Messi finoman fogalmazva maga-alatt-játszását (ami persze még így sem rossz teljesítmény, csak nem messi-s) is észrevétlenné tette a Barca.

De szerintem nem is ez a lényeg. Az a lényeg, hogy jelenleg a Barcelona sokkal jobb, mint a Real, amely túlságosan is bízik a holland futball (egy szinten túl kétes) erejében. Ettől függetlenül egy meccsen, egy rangadón, egy adott kilencven percben bármi megtörténhet.

krysal 2008.12.07. 23:57:13

Henke, a morál dologhoz még annyit fűznék hozzá, hogy azért volt bennük annyi spiritusz, hogy a gyorsan bekapott gól után is egyenlítettek, majd az elsőnél még jóval megrendítőbbek után is feljöttek 3-3ra. Tartom a véleményemet, egyenlő létszámmal egy be-berzerkeresedett madrid begyalulja a sevillát.

A hsz többi részével egyetértek.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2008.12.07. 23:59:22

Fél-OFF:

Elolvastam időközben, hogy mit írtam a "Katalán gödör" posztba. Nincs okom kínosan érezni magam. A donyecki meccs végignézése után írtam: biztató jel, hogy a Barca újabban pocsék játékkal is képes mérkőzést nyerni. És valóban. Utána jöttek az igazi hengerlések, az Atlético elleni hatos, az Almería elleni hatos, a Basel és Sporting Lisszabon ellen gurított öt-öt gól. Most meg már a rangadókon is a brutális ellenfél-kitömések. De az egész onnan indult, hogy el kellett hinni: minden meccs nyerhető.

halareaal 2008.12.08. 00:00:59

Henke

van benne valami amit mondasz, Calderon és Mijatovic sztem is kritikán alulit művel. de azért vdVaart előzetesen egyáltalán nem tűnt rossz igazolásnak, De la Redből meg mielőtt nagy játékos válhatna, lehet h vissza kell vonulnia:(

mindenesetre mint már mondtam, ez nagyon nem a Real szezonja, a csapat talán legfontosabb játékosa kidőlt a szezonra, a másik meg úgy viselkedik, mintha ő kapta volna az aranylabdát (Casillas) ezenkívül azért kétségtelen, hogy nagy pechjünk is van, ellenünk támad fel a Juventus, akik ellen 70-80% labdabirtoklás sem elég a győzelemhez, a spanyol kis és középcsapatok ellenünk játszák a szezon meccsét, és konkrétan (legalábbis a Bernabeuban) télleg szinte minden támadásból gólt lőnek. és akkor még a bírók is rendszerint rátesznek 1 lapáttal. persze az egészben az a legrosszabb, hogy egyelőre a Barca meg szárnyal.
ehhez képest szinte azt kell mondanom, nemis katasztrófa, ahogy állunk, BLben már eljutottunk oda, ameddig az elmúlt években és a bajnokságban is csak most szakadtunk le 1 kissé. na meg az is biztos, hogy trófea nélkül sem maradunk már;)

halareaal 2008.12.08. 00:06:00

egyébként a morál dologhoz énis hozzá akartam szólni, sztem azzal egyáltalán nincs gond, max a vezetőség körében. meg krystalhoz csatlakozva azt is meg kell jegyeznem, hogy ennek a meccsnek a 2. félidejében egészen az abszurd kiállításig gyakorlatilag le volt focizva az akkor már önbizalomtól duzzadó Sevilla.

Csöncsön, Gabi Milito visszatérésének a Barcába én kifejezetten örülnék.

rizla 2008.12.08. 00:11:14

" bayern pl gödörben van, azt már nem korai. ezt még igen. " (by rizla)

Hát igen, ez is megér egy - két :DDD -t. :P

a bayern ténylegesen gödörben volt titi120. a bundesliga magasan legjobb keretével 2 hónap alatt beszedtek annyi gólt, mint előző évben összesen.
riberyvel és mákkal jöttek ki belőle.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2008.12.08. 00:12:01

"Gabi Milito visszatérésének a Barcába én kifejezetten örülnék."

Akkor is, ha pont annyit javul tavalyhoz képest, amennyit az egész Barcelona?

rizla 2008.12.08. 00:13:58

" bayern pl gödörben van, azt már nem korai. ezt még igen. " (by rizla)

Hát igen, ez is megér egy - két :DDD -t. :P

a bayern ténylegesen gödörben volt titi120. 2 hónap alatt annyi gólt szedtek be, mint tavaly összesen.
riberyvel és mákkal jöttek ki belőle.

rizla 2008.12.08. 00:16:39

"nagy pechjünk is van, ellenünk támad fel a Juventus, akik ellen 70-80% labdabirtoklás sem elég a győzelemhez, a spanyol kis és középcsapatok ellenünk játszák a szezon meccsét, és konkrétan (legalábbis a Bernabeuban) télleg szinte minden támadásból gólt lőnek."

csak én érzem ebben az ellentmondást? szerinted mindez PECH? szánalmasan szar a madrid védelme.

rizla 2008.12.08. 00:17:58

tegnap, 23:53 - Bernd Schuster: "Azt hiszem nem tudunk nyerni a Nou Campban."

LOL

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2008.12.08. 00:25:49

Schuster megpróbálkozik a sajt-kiénekléssel. Nem hiszem, hogy ez Messiék ellen eredményes taktika volna.

gibson 2008.12.08. 00:28:29

rizla, ennyi erővel a Barcelona is gödörben volt a poszt kilövésekor. Csak ők akkor már lassan két éve, és Messivel és mákkal jöttek ki belőle. :)
Most őszintén, lehetsz akármekkora focibuzi és örök optimista Barca drukker, ekkora pálfordulásra és ilyen őszi bombaformára te sem számíthattál akkoriban...

rizla 2008.12.08. 00:31:30

gibson hülyeséget beszélsz. a barcelona már túl volt 4 megnyert meccsen, világosan látszott, hogy elindultak felfele, ahogy az is, hogy jelentős különbségek vannak a tavalyi csapathoz képest.
úgyhogy nem érzek semmiféle pálfordulást, fokozatos javulás volt. természetesen arra nem számítottam, hogy ilyen jó lesz a csapat, de a gálázás és a gödör között vannak még egyéb fokozatok is.

rizla 2008.12.08. 00:33:01

2: az, hogy két évig szenvedés volt (egyébként ez sem pontos: szép, fokozatos volt a lecsúszás), arról nem egy új szezon legelején kell írni, egy új edzővel, és felfrissített kerettel. hogy mennyire irreleváns tud lenni két előző szezon, azt pont a barca mostani formája igazolja.

Henke 2008.12.08. 00:34:54

Militohoz: 1; amikor leigazolták, benne volt a térdében egy brutális nagy sérülés - a Real orvosai ezt látták. 2; tavalyi szezont majdnem végig kibírta 3; 3bejött a sérülés, amikor visszatér, borzalmas meccshiánya lesz 4; szerintem Militot 100%osan pótolni lehet a Barca keretével -Marquez pl... -> én nem írnám Militora hogy nagy hiányzó. Számszerűen alátámasztva, a meccsenkénti kapott gólokkal idén nincs baj a Barcával.

halareal, a morál dologhoz: ez egy csapat tartását is dicséri főleg. felállni 2 minuszról, nagyon szép teljesítmény. de morál alatt valami mást értek. a csapat meccs előtti hozzáállása, a győztes mentalitás, kijön az apró párharcokban is, labdáért való küzdés, ütközések, stb,... tavaly is voltak nagy pillanatai a Barcának, de a morál akkor is szar volt.

"a másik meg úgy viselkedik, mintha ő kapta volna az aranylabdát (Casillas)" -ugye hogy tényleg van egy ilyen jelenség hogy aranylabda után leeresztenek egyesek? :D

rizla 2008.12.08. 00:37:44

"Számszerűen alátámasztva, a meccsenkénti kapott gólokkal idén nincs baj a Barcával. "

khm, enyhén szólva. villából, aki a világ egyik legjobb csatára, puyol és marquez egyszerűen szánalmas bohócot csináltak szombaton. 14 meccs, 9 kapott gól, ez félelmetes forma. teljesen igaz, amit írsz, sőt. militora nem nagyon van szükség.

Henke 2008.12.08. 00:38:15

gibson: nem csak a véleményeddel nem értek egyet, a felvetéssel sem. épp ezért nem is kommentellek.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2008.12.08. 00:39:54

Casillasnak sajnos nem tett jót az Aranylabda-hiszti; ettől függetlenül divatos dolog újabban szidni őt. Holott... ma is volt egy óriási bravúrja és néhány nagy védése. Csak önmagához képest van rossz formában (és a Real védelmét elnézve ezen nincs is mit csodálkozni), ezzel együtt most is ő a világ egyik, vagy inkább A legjobb kapusa.

rizla 2008.12.08. 00:40:54

gibson szerintem egyszerűen csak nincs képben, az idézett cikk körülményeivel sem. mondjuk akkor meg nem nagyon kéne hozzászólni a témához..

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2008.12.08. 00:41:21

@rizla

Persze, hogy nincs szükség Militóra. Mert pótolva van! Pont az képezte a vita tárgyát, hogy lehet-e pótolni kulcsembereket.

rizla 2008.12.08. 00:42:33

"Csak önmagához képest van rossz formában"

nem igaz. casillas borzalmas dolgokat művel, globálisan szemlélve is. egy ilyen kijövetelért, amit ma a sevilla ellen csinált, fülöpöt már mindenki szidná, mint a bokrot, hogy milyen béna.
mondjuk miután évekig parádézott egy gagyi védelem mögött, ez megbocsájtható. ő sem bírhatja ezt örökké.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2008.12.08. 00:44:56

Fülöpnek egy meccsen nyolc-tíz ilyen megmozdulása szokott volt lenni.

rizla 2008.12.08. 00:46:18

jó csöncsön, szopd le casillast. meccsenként beszop egy potyagólt, de nincs rossz formában, csak magához képest. fárasztó tud lenni a végletességed.
marcitól meg el a kezekkel.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2008.12.08. 00:53:10

Mindenki úgy pásztázza őt, mint egy lehetséges aranylabdást. Ezért minden gól az övé, minden hibáját ezerszeresre nagyítják. Pedig a védelem lett nagyon gyenge, nem ő. Egy normális védelemnél Jesús Navas beadásából az életben nem lesz gól. Óriási teher ez egy kapuson.

CS0ki 2008.12.08. 01:09:11

"Ezért minden gól az övé, minden hibáját ezerszeresre nagyítják. Pedig a védelem lett nagyon gyenge, nem ő. Egy normális védelemnél Jesús Navas beadásából az életben nem lesz gól. Óriási teher ez egy kapuson."

Casillas szeptember óta pocsék formábvan van, először azt lehetett modani, hogy csak magához képest, mert nem jöttek a bravúrok, de egy ideje már konkrétan benne van nem egy gólban. A maiban is...vagy ezelőtt a harmadikban, amikor simán betették neki rövidre, vagy amikor olyan szépen felállította a sorfalat a Juve ellen. és ezek csak azok, amik most hirtelen eszembe jutnak.
Persze, évekig parádé volt, nem is akarja senki elzavarni a madridtól, de pár meccses padozás nem biztos, hogy rosszul jött volna neki.
A mai bravúrja előtt nem is emlékszem mikor volt komolyabb védése! :S

rizla 2008.12.08. 01:38:19

"Ezért minden gól az övé, minden hibáját ezerszeresre nagyítják. Pedig a védelem lett nagyon gyenge, nem ő. "

te nézed amúgy a meccseket? casillas rendre betlizik, ezen nincs mit szépíteni, ez tudományos tény. ha valaki képtelen zárni a rövidet, vagy normálisan kijönni egy beadásra, az nem a védelem hibája

Titi120 2008.12.08. 09:19:43

rizla!
A Bayern jó 1 hónappal ezelőtt is stabilan szerepelt a BL-ben, a bajnokságban volt egy rossz peridusa, de semmivel nem volt nagyobb "gödörben" mint év elején a Barca.
Összejött pár rossz meccs, és mindenki csak a tizenvalahanydik helyről beszélt (aminek fogalmam sincs miért van jelentősége a 6-8. forduló környékén, miközben ez pontszámban az elsőtől olyan 6 pontnyi lemaradást ha jelentett), majd már félre is verték a harangokat.

Ez egyébként jellemző hangulatkeltés a sportsajtó részéről, amint van egy nagyobb klubnak pár rossz meccse, máris krízisről, gödörről meg mittudomémmiről cikkeznek.

Ez történt idén a Milannal, a Romaval, a Juvéval és a Barcaval valamint a Bayernnel is.Aztán pár hét után kiderült mindegyik estében, hogy csak alap nélküli vaklárma volt.

Szóvala véleményem az, hogy pár rossz meccsből álló periódus nem= gödör.

A gödör az, amiben most a Madrid van, hogy ellent is mondjak magamnak rögvest. :)

krysal 2008.12.08. 09:45:51

No, sebaj. Jön még kutyára teherautó.

shinigami 2008.12.08. 09:49:17

egeszen brutalis formaban van a barca remelem elfogy a lendulet mert kulonben februar kozepen eldol a bajnoksag
sajnos a real is brutalis formaban van csak negativ elojellel:(

Dzsúd Horse 2008.12.08. 09:50:40

Nem hinném, hogy a Barcát a Bayernhez kellene hasonlítani. Még a rossz szezon kezdésük sem hasonlít egymásra. A játékuk meg aztán végképp nem kategória.

Két hete akik itt negatívkodtak, hogy a rangadókon majd a rangadókon bla bla...tőlük kérdezném, hogy mit szólnak ehhez a 7:0-s gólarányhoz a rangadókon. Vagy a tavaszi rangadókra gondoltatok ugye ? Meg még hosszú az idény nem, jöhettek ezzel is. Bármi történjen is a Real ellen, öröm volt nézni a Valencia-verést.

gotanfun 2008.12.08. 09:58:41


Üdvözlet!

"Egy normális védelemnél Jesús Navas beadásából az életben nem lesz gól."

Ez mekkora mááár!!! :D

Néz már meg légyszíves hány gólpaszt adott eddig. Tegnap Marcelloból teljesen hülyét csinált. A 2. félidőre magunknak tettük nehézzé a meccset. Jellemző ránk, mivel a középpálya és a csatársor enyhénszólva nem az igazi. Ezt félhetőleg Monchiék januárban orvosolni fogják. Találgatások folynak arról, hogy Negredo az Almeríaból, vagy Palacio a Bocaból lesz az érkező a vélhetőleg távozó Luis Fabiano helyére. Jelenleg ugyanis Kanouté nem igazán csatárt játszik ha észrevettétek. Mellette egyébként én is azt mondom, hogy ahogy Messi a Barcaban, úgy Higuaín a Realban igazi klasszis játékos lehet.

(Át kellene neveznetek ezt az oldalt Real Madrid vs. Barcelona bloggá. Hihetetlen mennyire nem vágjátok a miújságot a többi csapatnál.)

sundin 2008.12.08. 10:16:33

Nini, egy Sevillás :) Ha már ennyire otthon vagy a csapat ügyeiben, Diego Capelról írj már pár sort légyszi, mert év végén lejár a szerződése, és úgy tűnik nem akaródzik meghosszabbítani. Legalább is nekem úgy tűnik, mert már rég egészséges, és még is csak a padot koptatja. Gondolom pedagógia jelleggel.

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2008.12.08. 10:31:50

A Sevilla sokkal rosszabb, amikor Kanouté és Luis Fabiano is játszik. Jimenez viszont nyuszi az egyiküket leültetni a padra, ha egészségesek mindketten és Luis Fabiano sincs eltiltva.

Diego Capel nem feltétlenül nevelési céllal üldögél a padon, hanem mert Adriano az egyik legjobb formában játszó Sevilla játékos. Capelt már a Barcelona ellen sem a posztjára cserélték be, hanem a Jesus Navas helyén játszó De Mul helyére, jobbszélsőként. Aztán mikor helyet cseréltek Adrianoval, akkor végleg meghalt a Sevilla játéka.

gotanfun 2008.12.08. 10:36:35


Helló,

Erről Sergio Ramos tesóját kellene megkérdezni. Tettek elé egy hosszabb szerződést, amit visszautasított, mondván ha a Realtól kedvezőbb ajánlatot kap, akkor ott szívesebben folytatná. Egyébként nem teljesen egészséges (így egy 15 millió körüli ár jelenleg talán túlzónak is tűnhet). Mi szurkolók úgy vagyunk vele, hogy Negredoért cserébe szívesen bele vennénk egy alkuba. Mivel a szerződésében az áll, hogy előnyt élveznek a spanyol klubbok erre van a legtöbb esély. Attól nem nagyon kell tartani, hogy Spurs esetleg megint megpróbálja megszerezni. De hogy Monchiék valójában mit akarnak, nos az megint egy jó kérdés. De Nido viszont nem hiszem, hogy hagyja úgy elmenni, mint a Barca GDS-t. Meglátjuk.

sundin 2008.12.08. 10:41:27

Júniusban lejár a szerződése, nem hinném, hogy bárkire is el tudnátok cserélni, mert januártól szabadon tárgyalhat bárkivel. Vagy hosszabbít, vagy megy, de akkor ingyen...

sundin 2008.12.08. 10:51:12

Azt nem tudom miből szűrted le, Pancho, hogy ketten együtt szarok. A két UEFA-t is velük nyerték, a bajnoki 3. hely is velük jött össze, ahol mindketten 10 gól felett termeltek. Nem hinném, hogy Kerzhakov vagy Chevanton jobb lenne bármelyiküknél is. Szerintem a Sevilla játéka eddig Alvestől függött (Konko egy rossz vicc), most, hogy nincs, így elsősorban a középpályán dőlnek el a dolgok. Főleg középen (a szélek rendben vannak). Maresca hiába próbálja eljátszani, hogy ő egy Pirlo, a cipőjét nem köthetné be. Romaric még Keita szintjét se üti meg... lehet a Betises Emanaval jobban jártak volna.

gotanfun 2008.12.08. 11:06:17


A tavalyihoz képest gyengéb szezont produkál. Ő sem bírhatja a végsőkig azt a sok szabálytalanságot, amit ellene ált. elkövetnek. Akárhogy is, egy Barcanak vagy Realnak nem biztos, hogy feltétlenül rá van szüksége. Az hogy januárban mi lesz sundin meg nem egészen egyértelmű, mivel a szerződésében elég sok az apróbetűs rész. De nem utál ő nálunk lenni, egyszerűen csak jól akar kijönni a buliból. Én tavaly úgy voltam vele, hogy vétek lenne eladni, most viszont már nem annyira.

pancho:

"Jimenez viszont nyuszi az egyiküket leültetni a padra, ha egészségesek mindketten és Luis Fabiano sincs eltiltva."

Azért az remélem feltűnt, hogy Jimenez gyakorta amolyan argentínosan küldi pályára a csapatot? Ez az elején minket is meglepett és úgy tűnt, hogy jól működik, de utána túlságosan kiismerhető volt a játékunk. Bátor dolognak tűnhet persze, hogy folytatva a Ramos által elkezdett "taktitkát" hátul gyakorta nem 4-3, hanem 3-5 -ben toljuk, de ezt persze a sajtó aligha veszi észre és inkáb vagyunk nevetség tárgya a hírtelen bekapott 2-3 góllal. Romaric és Duscher védekezésben jelenleg csak jó erős közepes, a támadásokban Romaric viszont nem egy Keita szintű játékos, bár néha már-már megközelíti. Maresca egyenesen szar és Renato sem mai gyerek már. Adriano viszonylag fiatal, de néha több mint észrevehetőn keresi ő is a posztját, ami nem kis jazzban mutatkozik meg. Kell egy jó second striker. Acosta is lassan játékra kész, hogy valami színt vigyen a játékunkba. Többet, mint mondjuk egy Chevanton.

gotanfun 2008.12.08. 11:16:56


Konko néha meglepően jól teljesít, de nem a legjobb húzásunk volt ez tény. Navarro és Squillaci viszont jó. Sokan leírták a csapatot, hogy Alves nélkül nem sokat fogunk érni. A Barca elleni meccsig viszont miénk volt a legjobb védelem. Talán túlságosan is hittünk benne. A Madrid ellen megint kaptunk hármat, ugyanabból a hibából mint amiket ált. elkövetünk. De Romaric és Duscher játékának én azért több bizalmat szavazok. Szóval nem kis változtatások voltak itt és nem egyszerű meló helytálni sem egy sokkal szorosabb bajnokságban, mint amilyen a legutóbbi volt.

Egy biztos. A múlt szezonban sokkal szarabb helyzetben voltunk. Hiába volt Alves, Keita és Poulsen.

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2008.12.08. 11:35:52

Idén egyértelműen stabilabb a Sevilla, ha a két csatár helyett egy csatár és egy középpályás játszik. Miután rengeted sérültjük volt idén elég keveset játszott a Luis Fabiano/Kanouté páros, aztán valahogy még Acosta és Fernando (vagy ki volt) egyedüli csatárkodása idején is jól szerepeltek.

Egyszerűen az mondom, hogy a masszív háromfős belsőközéppálya + egy csatár sokkal jobb a Sevilla számára, mint a két belsőközéppályás + két csatár.

sundin 2008.12.08. 11:38:43

Én még nem láttalak benneteket 3-5-ben tolni :) Még az Alves korszakban igen, de most? Ki menne előre? Navarro? Drago? Konko? Crespo? Mosquera? :D Mert ugye ez arról szólna, hogy valamelyik szélső védő eggyel feljebb lép. A felsorolt nevek közül pedig mind kuka, Navarro legalább a védő feladatát jól látja el. Duscher szerintem jó lesz, jó játékosnak tartom, Poulsent pótolni tudja. Romaric már nem ennyire egyértelmű. Renato nem mai gyerek? Ne viccelj :) Ránézésre 40, de amúgy nem több 28-nál. Adriano meg eredetileg bal bunkó, de elég ügyesen mozog az utóbbi meccseken szélsőként. Maresca tudtommal nagy kedvenc, a Capo :) Szódával elmegy, a Boro ellen nagyot játszott.

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2008.12.08. 11:49:39

@gotanfun
tavaly szinte minden második gólt Alvesról kaptatok, sőt vagy háromszor állíttatta ki magát teljesen feleslegesen. A végén már az ellenfél jobbszélsői is baloldalra helyezkedtek, hogy Alves helyéről indulhassanak, mert legrosszabb esetben rúgott egy öngólt a brazil.
Egyszerűen szétesett a tavalyi csapat. Egyedül Keita és Fabiano nyújtott értékelhetőt. Idén azért színesebb egy kicsit a keret (mármint nem úgy). Fernando Navarro jó vétel volt, mert ő háromévente egyszer hagy ki mérkőzést. Squillaci sem volt annyira rossz üzlet, ha a Sevilla számára elérhető védőket nézzük. Az év eleji jó szereplés azért erőn felüli volt, de azért van potenciál a csapatban.

sundin 2008.12.08. 11:49:55

Szerintem a 4-4-2 jobban feküdt a Sevillának, legalább is az "aranykorszakukban" ebben a felállásban játszottak. Elöl Fabiano és Saviola/Kanouté a két szélen Navas és Adriano/Puerta, középen Maresca, Martí, hátul a David, Drago, Navarro, Alves 4-es. Renato pedig a mindenes :)

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2008.12.08. 11:51:10

@gotanfun

A Jesus Navas-os mondatot nem úgy értettem, hogy mindig, ha ő bead, hanem arra a konkrét beadásra. Én különben nagyon bírom a srácot. Szóval az a mondat nem róla, hanem arról a konkrét beadásról szólt, amely után szerintem nemcsak Casillas aludt el, de a védők is.

Időközben CSOki megfogalmazta, amit nagyjából gondolok. Azaz Casillas az utolsó egy-két meccsen valóban meg van zavarodva.

Aki látta a tegnapi magyar-dán kézimeccset, az tudja: van olyan, hogy egy világklasszis kapus nem kapja el a fonalat. Pálinger konkrétan nulla %-kal védett a meccs elején. 5-7-nél beállt Herr Orsi, és kivédte az ellenfél szemét; pár perc múltán 10-7-re már mi vezettünk.

A Sevillához még annyit: az egész csapat összehasonlíthatatlanul stabilabb, mint tavaly. Talán három vereségük volt idén; a (tudjuk, milyen) Barcától, a (tudjuk, milyen) Valladolidtól és csak egy volt nehezen érthető: a Málaga elleni otthoni 0-1.

sundin 2008.12.08. 11:58:56

Azért a kézilabdát ne hasonlítsuk már össze a focival :) Teljesen más... egy focikapusnak jó esetben 4-5 labdát kell megfognia egy meccsen, de azt mind. Egy kézikapus kapujára megy 40-50 lövés, és abból minél többet...
Egyébként francia-magyar volt tegnap. A dánok viszont büntetnek: a kapus, Kviesgaard, Troelsen és Kristensen istennők.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2008.12.08. 12:03:05

Bocs, francia-magyar, persze. :-)))

A focikapusnál pont azért számít nagyon sokat a védelem. Hiszen nem mindegy, honnan jön az a négy-öt lövés.

A Getafe és a Sevilla ellen hetet kapott a Real. A hét gólból ötnél teljesen kiszolgáltatott helyzetben volt Casillas.

gotanfun 2008.12.08. 12:09:40


A 3-5 nekem már akkor nem tetszett, amikor tavaly a Zaragoza ellen (vagy lehet Depor volt már nem is tudom) Ramos kitalálta, hogy ez jó lesz. Na most mi annyira bízunk a szélsőinkben, hogy igen Mosquera gyakorta próbálja eljátszani Sergio Ramos szerepét, amiből ált. sárga lapot kap. Konko és Navarro (ő még meg is oldja úgy ahogy) is igen, aztán sziporkáznak vissza és kész is a káosz. Sporting Gijón, Salzburg és Partizán ellen lehet ezzel próbálkozni, de nem olyan meccseken ahol 2 doboz cigi is kevés. A tavalyihoz képest annyi különbséggel megy ez a hülyeség, hogy ritkában jön elő, de akkor lehet látni Jimenezt "gondolkodó ember" -t játszani. Duscher meg Romaric meg mikor úgy 20-ról lő az egyenesen katasztrófa. Aztán a Stuttgart ellen meg egy olyat bevert, hogy csak néztem mi a fax van. Keitanak tavaly több ilyen volt és ha fele annyira hozná ezt, azt mondom oké ő legkissebb probléma. de nem lő kapura, amikor meg igen "a stadion felső sarkába". Renato lassan 30 és mindig is szerettem. A tabellát tekintve 6 -tól lefele oké, felfele nem annyira. Láttam eleget, hogy tudjam ez már nem az a Renato.Maresca a szerződéshosszabításig megint hozta azt amit Boro ellen. Aztán kapott egy szerődést és jó olasz játékos módjára szarrá alibizi a meccset. Nem kellene eröltetnünk ezzel a kerettel (mert tény, hogy nem olyan jó) amivel nem bírunk megbírkózni + amit pancho észrevételez. Palacio jó megoldás lehet, bááár a Boca-s játékosokért nem vagyok túlságosan oda. Negredo is hajlamos pirosat kapni. Adjon valaki Fabianoért 25 -öt és probléma megoldva. kb. 50/50 %-ban jött be az amit Monchi kitalált, csak januárban rá kellene gyúrni CSÖPPET. Értelemszerűen én az UEFA-t leszarom. Versenyben a 4. helyért. Ezt tartom reálisnak...

gotanfun 2008.12.08. 12:17:37


A Marca tele van azzal, hogy ez a legutóbbi meccs a bírón múlott. Bizonyosan sajnálatos, hogy nem jött össze az ami Málaga ellen, de hát nem jöhet be mindig minden - tartok tőle viszont, hogy Pérez Lasa 100x- san fogja rajtunk behajtani.

Csöncsön boccs Navas -ért, de ha megnézed iszonyatos mutatói vannak. Bármennyire madártestű, más játékosoknak 30 évesen nincs olyan mutatója mint neki. Csak ugye a honvágybetegség! ;-)

Pancho: én Alvest abszolút nem bánom hogy elment. Azt viszont nem értettem, hogy miért fütyülték ki pont Keitat a Barca elleni meccsen.

sundin 2008.12.08. 12:21:18

Nem akarlak megzavarni az eszmefuttatásodban Csöncsön, de a kézilabdában csak és kizárólag a védelmen múlik egy kapus teljesítménye. Sajnos tudom, mert a városomban már csak kézicsapat van egy ideje, a focicsapat a megye 3-ban játszik szülőfalum csapatával. Így marad a Pick... de tényleg ne menjünk bele.
Renato sajnos már tényleg nem az a Renato, aki válogatott volt, de nekem máig személyes kedvencem.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2008.12.08. 12:22:29

Egyik oldalon Jesus Navas, másik oldalon Diego Capel... Nincs ennél gyönyörűbb dolog a fociban. Nekem nem kell magyarázni. Egyébként tegnap is a Sevillának szurkoltam. ;-)

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2008.12.08. 12:23:55

@sundin

Hát nem éppen. Pont tegnap látszott. Herr Orsi rögtön három ziccert (!) fogott ki. Ott már nem volt sehol a védelem.

sundin 2008.12.08. 12:26:33

Felváltva néztem a Betis meccsel (mekkora meccs volt!). Persze a ziccervédéshez nem kell védelem, de azt se felejtsd el, hogy 3 gólt elvettek a négercsóktól, zavarba is jött, le is hozták... Pálinger semmi zárást nem kapott, nem is védett semmit.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2008.12.08. 12:30:31

"Pálinger semmi zárást nem kapott, nem is védett semmit."

Szó szerint igaz ez Casillasra. :-)

popp · http://koncertblog.com/ 2008.12.08. 12:33:28

gotanfun, Luis Fabianot maximum a hasonlóan elmeháborodott Gil y Gil vitte volna el 25 millerért, de ő már meghalt. A folyamatos dühkitörései miatt örülhettek, ha tíz gurigát kaptok érte.

gotanfun 2008.12.08. 12:35:16


Azért Palop a maga 35 évével sem gyenge. Hány ziccert fogott tegnap? Egyébként aláírom, hogy picit erősebb kerettel a Madrid tegnap begyalúlt volna elég szépen. Ha a problémát nem oldjuk meg, akkor marad az 5-6. hely. Jön felfele az Atleti, jön a Depor (!?) de utána nem igazán érzem, hogy bármiféle veszélyt jelentene bárki. A Villarreal mini-isztambulja sem jöhet össze mindig.

gotanfun 2008.12.08. 12:38:13


popp: elfelejted hogy Fabiano brazil.

montipájton 2008.12.08. 12:40:39

Casillast és Fülöpöt egy hózzászólásban megemlíteni maga a felháborító blaszfémia. Akkor is, ha magyarok vagyunk. )))

popp · http://koncertblog.com/ 2008.12.08. 12:58:22

gotanfun, emlékszel te Edmundora? A kilencvenesekben tolta, nagyon tehetséges gyerek volt, a brazil bajnokságban szarta a gólokat, aztán elvitte a Fio, mondván milyen jó lesz Batistuta mellé. Csak hamar ott is előadott egyet hazájában elnézett ámokfutásaiból és postafordultával húzhatott vissza Brazíliába, ahol ismét szarta a gólokat, de európai csapatnak többé nem jutott eszébe leigazolni őt. Szerintem ez a sors vár Fábián Lajosra is, ha nem vesz vissza az arcából.

gotanfun 2008.12.08. 13:09:11


popp: emléxem edmundora, de te emléxel a legutóbbi brazil vs. portugálra? Megfelelő segédlettel bármennyira fasz hozza a kötelezőt. Nézd, nem védeni akarom őt, de még talán nem késő eladni jó pénzért. Tavaly féltünk hogy elviszik, most meg sokan úgy vagyunk, hogy bááár vitték volna. Ő azt hiszi, hogy egy Partizan vagy Ponferradina ellen vert góljai miatt majd hátbaveregtjük, hogy "hát jó, elbasztad a Barca ellen öcsém de ez milyen szép már". Túrót. De azért ő még mindig jobb helyzetben van, mint ahogy egy Riquelme visszakerült hazájába.

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2008.12.08. 14:51:09

Edmundonak állat volt a beceneve. Fabiano csak köcsög:)

Titi120 2008.12.08. 15:05:32

Fabiano és Edmundo becenevének összeolvasásából megalkotható Muntari gúnyneve. :)

gotanfun 2008.12.08. 15:09:54


Robben mi? Ő hogy akar drágáb lenni? Az ő passz-statisztikáját is megnézném mi generálja. Mondjuk egy Holland vs. Brazil keretében.

gibson 2008.12.08. 16:44:37

Drenthe ma lesérült edzésen, Diarra az egész idényt ki fogja hagyni operáció miatt... :)))))
Ezen már csak röhögni lehet, kíváncsian várom a hétvégét! :)

neeson 2008.12.08. 17:13:06

Hülyeség azt mondani, hogy a Madridnak nem lenne szabad megérezni a sérülteket, minden csapat megérezné. De nekik ezzel együtt is nem a támadásokkal vannak gondjaik, még így is lövik ők a gólokat, hanem hátul, ahova max Heinze jöhet vissza, ami nem életbiztosítás :)
Mondhatjuk persze azt is, hogy a középpályás védekezés gyengesége rányomja a bélyegét a csapatra, de nem teljesen igaz. Egyszerűen a védelmet az összes ellenfél megalázza. Szóval ha visszajön mindenki, akkor pontosan mitől is lesz előrébb a Real? Meccsenként eggyel több gólt lőnek? OK. De a hátsó problémák hogy fognak megoldódni?

neeson 2008.12.08. 17:15:11

Micsoda bohóc lett az egykoron zseniális Robbenből...korának meghatározó támadójának indult, az angol bajnokság legjobb szélsője volt, erre egy Denilson lett belőle

luqe 2008.12.08. 23:48:48

Robben tegnap jól tolta. Spanyol bíró-betegség, hogy nem bírják ki szereplés nélkül. Angliában ilyen nem történt volna. Egyrészt tizenegyest ért Palop mozdulatsora, másrészt ha kicsit van vér a pucájában a bírónak, akkor ha baszott fújni, legalább tűri Robben 2-3 keresetlen szavát.

A Barca dologhoz: nem játszanak rosszul, de valljuk be, a meccs-szerencséjük pontosan az ellentéte a Realénak. A Madrid mostanság minden ellene vezetett támadásból gólt kap (az, hogy a végén a Sevillának volt ``üreskapus`` szituja, az az emberhátránynak, meg az eredmény után futásnak köszönhető. Előtte nem nagyon volt), míg a Barca szinte sosem. Tényleg nevetségesen játszott a Valencia, de Villának volt két olyan ziccere, amiből ha egyet bever, nem ez lett volna a meccs vége...

Mert azért valljuk be, az egyetlen csapat aki nem felemelt kézzel ment a Nou Campba, az kavart is szart ott rendesen (Getafe).

Az persze más kérdés, hogy a Real ellen azért szerepelnek ezek a csapatok jól, mert suszternek kb. olyan tisztelete van a spanyol futballban, mint öreganyámnak egy boxmeccsen. A Realban nem a játékoskerettel van a baj, hanem a mentalitással, ami meg az edző műve.

Az El Clasicón a Barca fog nyerni, de remélem Higuaín ott is ver egy gólt...

popp · http://koncertblog.com/ 2008.12.09. 00:43:18

neeson, amúgy Denilson sem Denilsonnak indult! Én talán '97-es Copa American figyeltem föl rá egy Mexikó elleni 0-2-ről 3-2-re fordítás alkalmával. azon a Copán a Ronaldot és Rivaldot felvonultató brazil válogatottból emelkedett ki.

Bocs az offért, de ha már Denilson. Tény, hogy Robben is többnek indult mint ami most, de szerintem a sorozatos sérülései miatt nem tud kiteljesedni, mire formába lendülne, lesérül, csakúgy, mint a mi Aquilanink :(.

Henke 2008.12.09. 02:50:07

"Az persze más kérdés, hogy a Real ellen azért szerepelnek ezek a csapatok jól, mert suszternek kb. olyan tisztelete van a spanyol futballban, mint öreganyámnak egy boxmeccsen." - úr istenem, te miről beszélsz? szerintem a Real, mint fogalom, jóval messzebb ér, mint a Schuster, mint fogalom.

A Madrid mostanság minden ellene vezetett támadásból gólt kap - ezt már kibeszéltük

"ha kicsit van vér a pucájában a bírónak, akkor ha baszott fújni, legalább tűri Robben 2-3 keresetlen szavát." -miért tűrné?!?!?! Második Úristen egy komenten belül. Alap, hogy az a szabálytalan, amit a bíró annak lát. Tehát ha nem látta annak miért kellene utána bárminemű lelki következménynek is történnie a bíró tevékenységében, ami a sípmesterségben materializálódik?! Te a Gőgös gúnár Gedeonnál tartasz, nem pedig egy megye 1-es bíró mentalitásánál, aki szintén kevés lenne egy Real meccs lesípolásához. Ha nem szabálytalan, nem az. Ha neked ront egy játékos, tolerálod, vagy nem. a te döntésed. Amikor a törökök ellen Husztit kilőtte a bíró könyöklés miatt, ugyanígy igaza is lehetett, mert akkor az volt a FIFA szabály, hogy a könyöklést meg kell büntetni. Lehet most más a szabály. De akkoris. Egy meccset miért kellene erre felépíteni, hogy egy játékos, akinek már volt sárgája, nekiesik a bírónak, és ezért érthetetlen módon kap még egyet... ? Ha lenne vér a pucádban, kussolnál, mint Barca drukker az előző két évben :D -kéretik meglátni a mosolygó jelet

"Villának volt két olyan ziccere, amiből ha egyet bever, nem ez lett volna a meccs vége..." - akkor verje be. És ha mind kettőt beveri, mi van. 4-2? és? még akkoris nevetek a szánalmas fikcióidon.

mickeyknox 2008.12.09. 08:43:01

"A Barca dologhoz: nem játszanak rosszul, de valljuk be, a meccs-szerencséjük pontosan az ellentéte a Realénak"

1. Barcelona 14 11 2 1 44–9 +35 35

ezt ne nagyon magyarázd a szerencsével, még ha real drukker vagy is.. :D

drogosmacska 2008.12.09. 09:41:17

Schuster a jelek szerint ad nekünk extra nézni valót:

www.goal.com/en/news/1705/real-madrid/2008/12/09/1003272/sergio-ramos-ready-to-shackle-lionel-messi

Ramos a bal oldalon Messivel szemben - ez érdekes lesz :)

shinigami 2008.12.09. 09:47:33

feltem a realt a barcatol:(
foleg igy h robben se lesz rvn se lesz casillas szer formaban van...

Romanista 2008.12.09. 13:42:09

nincs több schuster. de hogy ezt mér én irom ide.
Juande Ramos rekonkvisztája 1.0 indít?

Mr.AT 2008.12.09. 13:58:32

Romanista 2008.12.09. 13:42:09

Nincs több Schuster? Kirúgták, végre valahára?

gotanfun 2008.12.09. 14:09:51


luqe:

Nem tudom te milyen meccset néztél. Robbennek volt egy csúnya szabájtalansága majd dühkitörése. A bíró jogosan állította ki, míg Marcellon és Gutin megkegyelmezett. Nem értem hát milyen szereplésről beszélsz, mert azért ez nem egy Málaga elleni meccs volt Iturralde Gonzalez vezetésével. A szereplés az amit Pérez Lasa a Valencia és Sevilla ált. elkövet. Az angliai példád meg azért teszi ezt az egészet komikussá, mert ott ált. az ilyen derbiket nem szokás tizenegyesekkel eldönteni. Mondjuk ha Rob Styles vagy Steve Bennett vezeti az más...

gotanfun 2008.12.09. 14:10:56


na még1x: A szereplés az amit Pérez Lasa a Valencia és Sevilla ált. elkövet.

probinho10 2008.12.09. 14:12:26

végre kirúgták susztert, épp ideje volt már. mondhatni 2 éve érett... ramos meg nemtom milyen lesz, eléggé tartok tőle, hogy ő se fog beválni, de suszternél már csak bicskei berci bá' lett volna rosszabb.

gotanfun 2008.12.09. 14:14:08


Csak nem sikerült leírnom, hogy "ellen". Mindegy.

Ramos nem futott valami jó évet. Érdekes. Én annyira nem örülök neki.

mickeyknox 2008.12.09. 14:39:42

probinho10:

ezt a 2 évet hogyan számoltad ki?

egyébként teljesen felesleges volt kirúgni, a real ettől se lesz jobb. ramosszal meg tuti nem.

gibson 2008.12.09. 14:40:40

Valamit változtatni kellett. És nem a játékosállományban. Úgyhogy örülök, Ramos nem rosszabb edző semmivel sem, és legalább valami motiválni fogja a csapatot az El Clasicó előtt.
Azért Mijatovic mehetett volna vele együtt...

popp · http://koncertblog.com/ 2008.12.09. 15:15:52

Ráadásul Ramos könnyen Madridba csalogathatja egykori sevillai játékosait és sokukkal bizony jelentősen erősödhet a Real.

gotanfun 2008.12.09. 15:28:21


popp: kire gondolsz? Nekem is azonnal ez jutott eszembe, de hiszem hogy Capel-en kívül bárki is kellene most a Realnak. Sokkal jobban járnának, ha egy Monchi kaliberű sportigazgatóval.

gotanfun 2008.12.09. 15:29:36


Nekem sem ártana egy jó nyelvtanár úgy látom.

popp · http://koncertblog.com/ 2008.12.09. 15:34:17

Szerintem tán Kanoute is elférne a mostani Realban.

gotanfun 2008.12.09. 15:34:36


nem ;-) összeszedem magam

gotanfun 2008.12.09. 15:42:17


Kanouté nem hiszem. Nyáron szóba hozták a Fenerbahçe-val, akik állítólag nem kis pénzt ígértek érte (ha jól emléxem 20 milliót, ami korához képest jónak mondható). Ott ugye egy 31-32 éves sztárjátékos még mindig jobban elfér, mint egy Realban. Milyen szerződést ajánlanának neki? Abszurd. Capelt tartom egyedül reálisnak. Ramos annak idején Mariskát meg Kerzsakovot akarta vinni minden áron. Kerzsakov tudjuk hol kötött ki, Mariska meg tudjuk hol fog ha ennyire beleszarik. Különben Del Nido és Ramos között a távozása óta nem valami fényes a kapcsolat és ha egy Barca vagy Real tőlünk játékost akar, annak nem egyszerű kitételei vannak.

drogosmacska 2008.12.09. 16:18:31

Del Nido eddig sem nagyon volt oda a Realért (mint ahogy manapság - egyébként érthető módon - a legtöbb spanyol sportigazgató / elnök sem) , de Capel esete azért máshogy néz ki. Javíts ki ha tévednék, de lejár a szerződése a nyáron, nem?

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2008.12.09. 16:21:40

Huntelaar helyett megvettem volna Fabianot, mert nála nem az a kérdés, hogy lő-e 20 gólt a spanyol bajnokságban, hanem az, hogy megússza-e öt piros lap alatt. Árban nincs különbség a kettő között és mivel átmeneti megoldásról van szó, így talán kisebb kockázatot jelent.
Diego Capel már tuti tudja, hol játszik jövőre. Elég Drenthe szélsőjátékát nézni pár percig....

gotanfun 2008.12.09. 17:36:44


Pancho: látom Fabiano országos kedvenc nálad is. De szvsz. kicsit túlreagálod vele kapcsolatban a dolgot. Mondom máris mi a baj ezzel az enyhén elfogult hozzászólással. A Sevilla színeiben 86 mérkőzésen 42 gólt szerzett. A válogatottban 23 meccs alatt 14 gólt. Ha jól emléxem pár hónnappal ezelőtt azt sérelmezted, hogy érthetetlen számodra miként került a válogatottba. Aztán jött életművész-Ronaldóék ellen egy mesterhármas. Jah igen boccs! Ott is kapott egy sárgát túlzott gólörömért. De ha hasonlítsuk össze Alves kollégával jó?

Írtad: "Tavaly szinte minden második gólt Alvesról kaptatok, sőt vagy háromszor állíttatta ki magát teljesen feleslegesen. A végén már az ellenfél jobbszélsői is baloldalra helyezkedtek, hogy Alves helyéről indulhassanak, mert legrosszabb esetben rúgott egy öngólt a brazil."

Hogy lehet, hogy a Farca adott érte egy zsák pénzt?

Örömmel venném ha elmagyaráznád itt nekünk.

(Az Almería elleni öngólja szakadó esőben volt, egy olyan meccsen ahol 2 méterre nem lehetett elrúgni a labdát.)

gotanfun 2008.12.09. 17:48:31


Kyle Troy:

Del Nido nem tartozik éppen a könnyen megtörhető elnökök közé. "Szar" játékoskat iszonyat jó pénzért tud eladni. Lásd Alves.

Capel maga sem tudja mit akar. De Sergio Ramos fivére (Capel ügynöke) valszeg megpróbálja beszervezni (talán még1x és utoljára) a Realba. De szerinted rá van szükségük? A kispadot kétlem, hogy szívesen akarná koptatni. Drenthe helyére vannak jobbak Capeltől (a tippeket kéretik zárójelbe tenni! ;-) )

CS0ki 2008.12.09. 17:52:52

"Árban nincs különbség a kettő között és mivel átmeneti megoldásról van szó, így talán kisebb kockázatot jelent."

Az a baj, hogy Miját ismerve nem biztos, hogy átmeneti megoldás...

"Diego Capel már tuti tudja, hol játszik jövőre. Elég Drenthe szélsőjátékát nézni pár percig.... "

Hát, remélem, hogy nem... Na nem mintha Drenthe annyira jól játszana. Csak nekem kicsit elegem van már az ész nélkül rohangáló futógépekből! :(

mantegna 2008.12.09. 17:54:37

Pancho, kérlek akkor írkálj ide, ha már kész van a poszt!
Addig nyugi

probinho10 2008.12.09. 18:04:15

mickeyknox-nál a pont, sorry. másfél éve kellett volna. :D

shinigami 2008.12.09. 18:29:55

pancho: az lehet h te megvetted volna fabianot viszont ketlem h a realnak eladtak volna...

halareaal 2008.12.09. 18:38:09

"Szerintem tán Kanoute is elférne a mostani Realban."

igaz, hogy az utóbbi időben gyengébben teljesít, de ha a Sevilla fénykora-beli formáját nézem, akkor szinte bárhol elfér. legalábbis nekem nagyon tetszik a játéka. ha Huntelaart nem számítjuk, akkor valóban elférne most is, bár ha 31-32 éves, akkor nyilván nem jó megoldás.

Drenthe megsérült edzésen? amúgy CS0ki nem értelek, mért baj a helyére Capel, ha vkire illik az ész nélkül rohangáló futógép, akkor az pont Drenthe. bár sztem nem rossz játékos.

ha Ramos megy ki Messit fogni, az messze-messze a legjobb megoldás, bár nem volt nehéz kiötleni, mivel gyakorlatilag nincs is más opció. ráadásul Messi az esetek túlnyomó részében úgyis befelé cselez, úgyh nem gond az sem, h Ramos jobblábas. na így legalább megint látom a jó öreg Salgadot, aki a jobbszélen lesprinteli Henryt és Abidalt:D

Susztert én sajnálom, de ki kellett rúgni, főleg azok után, amiket mostanában nyilatkozgatott.

halareaal 2008.12.09. 18:42:02

Capel egyébként nagyon jó játékos, fiatal és akár egy óriási karrier is állhat előtte. bár Robben (egyelőre) jobb, de őrá semmit sem lehet alapozni. amúgy már sokszor megfogalmazódott bennem, hogy ha játékintelligenciája nincs is, lőni se tud igazából, passzolni meg egyáltalán nem, szóval a játék legtöbb elemében elég szar, de az egy-egy elleni párharcoknál talán ő a legjobb a világon. de legalábbis a legelején van a mezőnynek, az biztos.

halareaal 2008.12.09. 18:47:50

egyébként ok, hogy ott van még tét, de egy csöppet túlzásnak érzem, hogy a tv6 a Pana-Anorthosis meccset adja, mondjuk a Werder-Inter helyett.

IronRock 2008.12.09. 19:12:25

Na, a Cipészt elküldték végre! (a kaptafához). A marhája azzal tette a saját torkára a kést (és egyúttal nyitotta ki a zsebemben a bicskát) hogy kijelentette a sajtó előtt hogy nincs esélyük a Barca ellen... Nooooormális???? Még ha így is van a két csapat formáját és tudását illetően, akkor se mondhat ilyet egy Real edző egy örökrangadó előtt! Mind1 én nem sajnálom cseppet sem, le se kellett volna igazolni. Calderon 2007-ben nyilván attól ájult el ahogy Schuster a Getafe-val kiverte a kupából a Barca-t és nyilván volt egy olyan víziója hogy ha ezt csinálta a Getafe-val, vajon mit tehet a Real kispadján az ősi riválissal??... Nekem volt egy határozott érzésem már most a Sevilla elleni gyalázatos védelmi hibák miatti vereség után, hogy ha Schuster-t kirúgják (akkor még csak reméltem), Juande Ramos az egyetlen szabad és elfogadható utód. Nem lesz könnyű dolga mert a két seggfej (Calderon+Mijatovics) nem fogják hagyni hogy saját elképzelése szerint építsen csapatot (bár ha arra gondolok a Sevilla milyen impozáns támadófocival nyert kétszer UEFA-kupát, én nem bánnám ha Ramos a mostani fél keretet lecserélné). Ramos nem sztárokat vett, hanem kinevelt sztárokat. Ha valaki fejbelőné esetleg Calderon-t meg Mijatovics-ot, talán lenne esély újra egy erős Real Madrid-ra....

kroos 2008.12.09. 19:19:43

bukott csapathoz bukott edzö

IronRock 2008.12.09. 20:01:57

kroos ezzel most nem tudok vitatkozni, sajnos tény...:-/

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2008.12.09. 20:05:42

Szerintem az egy másik szerzőnknek mániája Fabiano és a brazil válogatott kapcsolata. Én Fabianonak az emberi oldalában kételkedek folyamatosan. Még le is írtam, hogy Keita és ő dicsérhető az egész tavalyi csapatból. az az ember egy kis ésszel sokkal nagyobb játékos lehetne, de így nem igazán tervezhet vele senki hosszú távra.

Alves tavaly nagyon gyenge volt, ugyanúgy ment előre mint korábban, de mivel elég gyakran lövés nélkül labdát vesztettek, így értelemszerűen az ő helyén jött az ellenfél. Ehhez párosult még öt vagy hat teljesen felesleges lap, mert nem ment neki és az idegességét a bírón vagy az ellenfél játékosán vezette le. Kétszer vagy háromszor ki is állt emiatt.

A tavalyi évben Alves halovány árnyéka volt önmagának, viszont miután jobbhátvédposzton Zambrotta beégett, így az elérhető egyetlen megoldás volt a Barcelona számára. Jó vastagon fizettek is érte.

popp · http://koncertblog.com/ 2008.12.09. 20:15:37

"egyébként ok, hogy ott van még tét, de egy csöppet túlzásnak érzem, hogy a tv6 a Pana-Anorthosis meccset adja, mondjuk a Werder-Inter helyett." - mondjuk a Roma-Bordeux helyett, ahol szintén van tét. De tudjátok, hogy van: Hajdú Béla Romában volt már idén, de Athénban még nem.

rizla 2008.12.09. 20:28:44

detto ugyanezt akartam beírni. pana-ano, ez valami vicc, hogy ezt kell(ene) néznem kedd este (ha nem lenne stream), amikor a világ legjobb focijára vágyom

rizla 2008.12.09. 20:29:22

"viszont miután jobbhátvédposzton Zambrotta beégett, így az elérhető egyetlen megoldás volt a Barcelona számára."

ja, dani alves a világ egyetlen jobbhátvédje

popp · http://koncertblog.com/ 2008.12.09. 20:30:34

Mondjuk szerintem nem lesz rossz meccs a Pana-Ano sem, de adhatnák azt felvételről és a Romát élőben!

popp · http://koncertblog.com/ 2008.12.09. 20:33:55

Nem lesz ma bl megmondós poszt?

rizla 2008.12.09. 20:40:08

de kit érdekel milyen meccs, akkor is egy görög és egy ciprusi csapatról beszélünk, könyörgöm : DDDDDDD

halareaal 2008.12.09. 21:21:54

"Calderon 2007-ben nyilván attól ájult el ahogy Schuster a Getafe-val kiverte a kupából a Barca-t és nyilván volt egy olyan víziója hogy ha ezt csinálta a Getafe-val, vajon mit tehet a Real kispadján az ősi riválissal??... "

mentségére legyen szólva, hogy ez legalább szépen be is vált neki:)

egyébként ez a bukott csapat beszólás pont jellemző volt kroosra. még akkor sem dőlt el semmi, ha kikapunk az el clasicon. arról nem beszélve, hogy a csapat 2 éve címvédő... hát ennél nagyobbat sose bukjunk, azt mondom...

rizla 2008.12.09. 21:39:06

"mentségére legyen szólva, hogy ez legalább szépen be is vált neki"

miért, mit tett az ősi riválissal? egy tétnélküli meccs eredményét ne vegyük már nagyon komolyan. az meg azért csak egy (kis) részt suszter érdeme, hogy a barcelona fosabb volt a múlt szezonban, mint a real

gibson 2008.12.09. 21:43:48

A tavalyi év inkább Capellonak, mint Schusternek volt köszönhető szvsz (na meg persze a gyenge ellenfeleknek).
Idén kellett volna domborítania valamit, és még ha nem is úgy alakultak az igazolások, ahogy ő szerette volna, ez a töketlen hozzáállás méltatlan volt a klubhoz. Nem tudunk nyerni a Nou Campban... Bazmeg, ennyi erővel el sem kéne utazni a meccsre, adjuk oda a 3 pontot és kész :)
A cseréiről meg ne is beszéljünk, Van der Vaart végre elkezdett játszani a Sevilla ellen, erre félidőben lehozza...

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2008.12.09. 22:23:14

Na, megtettem a Real hétvégi győzelmét ez a szánalom miatt amit most a Barca művel...:(

halareaal 2008.12.10. 00:42:35

"miért, mit tett az ősi riválissal? egy tétnélküli meccs eredményét ne vegyük már nagyon komolyan."

ugyanmár rizla... egy el clasicot szted nem vesz komolyan a Barca? igenis volt tétje, a Barca szívesen megfricskázta volna a Madridot a sorfalért cserébe. elég csak Messi nyilatkozatára gondolni, miszerint nyerni mennek a Bernabeuba (sőt ő konkrétan kijelentette, hogy nyerni fognak, igaz nem rajta múlott, ő hajtott is rendesen). arról nem beszélve, hogy a Barca számára asszem még elérhető volt a 2. hely, tehát nekik még volt valós tétje is a meccsnek. de mondom, egy el clasiconak mindig van tétje. de ha ez nem tetszik akkor azt mondom, hogy 20 pont volt a különbség a 2 csapat között, ez azért minimum felér egy laposra veréssel, illetve hát az is. meg ugye a Nou Campban is nyertek.
az, hogy ebből mennyi Suszter érdeme más kérdés, de arra reagáltam miszerint esetleg azt várták el tőle, hogy jól verje el csapatával a Barcát. azon meg kb csak nevetni tudok, hogy a tavalyi bajnoki inkább köszönhető Capellonak, mint Suszternek. persze amíg ment a csapatnak, ahhoz köze nem volt, a mostani szereplés meg az ő hibája...lol
amúgy Suszter csapata tök más volt, mint Capelloé, kb csak Ramos és Casillas volt ugyanúgy húzóember. még vNistelrooyt is idevehetjük talán, de ő tavaly sokat volt sérült, messze nem volt olyan fontos szerepe mint Capello alatt.

rizla 2008.12.10. 05:18:07

"a Barca szívesen megfricskázta volna a Madridot a sorfalért cserébe. elég csak Messi nyilatkozatára gondolni, miszerint nyerni mennek a Bernabeuba (sőt ő konkrétan kijelentette, hogy nyerni fognak, igaz nem rajta múlott, ő hajtott is rendesen)"

ez messi véleménye volt. kár, hogy egyrészt játékosnyilatkozatot sosem érdemes komolyan venni (vagy hülyék, vagy porhintenek), másrészt ez egy csapatsport, a csapat kollektív hangulata a meghatározó. akkor már nyílt titok volt, hogy rijkaard távozik, és hogy a barcelona nem nyer semmit, dacára a papíron brutális keretnek. az is köztudott volt, hogy ronaldinho és deco valósággal beleszarik a barcába, de még eto'o is direkt besárgult, hogy ne kelljen játszania. majd ezek után díszsorfalat állni egy olyan meccsen, ahol 80ezer ember élteti a bajnokot, miközben kaparni kéne a 2. helyért..
nem azt mondom, hogy egy ilyen állapotban lévő csapatot megverni 4-1re nem szép eredmény, csak azt, hogy ehhez kisebb részt van köze suszter edzői kvalitásainak, mint sokminden másnak, leginkább adott körülménynek.
a 0-1 a camp nouban nyilván fontosabb, jobb eredmény volt, de az meg nem volt egy kifejezett feltrancsírozás. a madrid lehozta ugyanazt a játékot, amit egy kis- vagy középcsapat játszik a barca ellen, és amivel akkoriban elég sokan pontot is raboltak.

a 20 pont különbség meg ugye nem csak a madridon múlt, a két clasico az két meccs.

dann (törölt) 2008.12.10. 09:25:19

rizla!

Ne vedd nyálcsorgatásnak amit mondok, de egyszerűen nem tudok belekötni egy szavadba sem hetek óta. Tökéletesen látod a helyzetet, kultúrált és értelmes drukkernek tűnsz és tetszik, hogy kinek drukkolsz:) Nagy respect neked!

Az elmúlt 2 év spanyol pontvadászata az egyik leggyengébb volt a sorban. Elég megnézni mit jelent egy erős Barca és egy erős Valencia megjelenése. Jó meccsek, pokoli küzdelmek és hatalmas gólok. Ahogy a többiek feljöttek, a Madrid úgy égett szénné.

Mindenki tudta, hogy ez lesz. Ezzel a szakmai stábbal, ezzel a kerettel egy Madrid nem tartható fent hosszútávon bajnokként, csak ha nincs megfelelő vetélytársa. Tavaly és tavaly előtt nem volt. Bár tisztelem Pellegrinit, nem volt elég jó a keret Villarealban sem ahhoz, hogy aranyérmes csapatot csináljon. Ráadásul elhangzott az is, hogy Capellonak sokkal több köze volt a tavalyi címhez, mint a cipésznek. És én is így gondolom. Schusterék azt játszották amit Capello előtte hatékonyabban, hozzátéve, hogy a Barca már decemberben leadta a bajnokságot, míg egy évvel korábban a végén kellett nagynak lennie a realnak. Tavaly még az is belefért, hogy januárban hetekig vártak a barcára, hogy jöjjön, annyit buktak, de még így sem sikerült.

Ez a keret, ez az edző és ez a vezetőség méltatlan volt a Madridhoz. Egy keret erősségét az mutatja meg, hogy nemzetközileg mire képes. A Roma tavaly megmutatta, hogy olasz bronzérmesként oda-vissza hogy kell megverni egy középszerű madridot.

Várható volt, hogy ez lesz. Most adott egy jó edző, de a vezetőség és a keret még mindig méltatlan a Madridhoz, egy VdV a vicc kategóriát képviseli, amikor lila-fehérben futkos és folytathatnám.

A szombati meccshez annyit, hogy a jelen Barcája egy Salgado-Metzelder-Cannavaro-Ramos védelmet úgy fog átnyálazni, mint az irnok gyerek a betegigazolásokat.

2-0, 3-0 alatt nem ússza meg a Madrid. És jól fog esni.

Henke 2008.12.10. 09:52:31

dann: ez már majdnem munkahelyi flörtölés volt... :P

rizla: nagy részt igazad van, de egy hazai pályás el classico bukás mindenképp dicséri a győztes félt -lásd, egy év mulva is még mindig aza a meccs a téma.

rizla2: értem én amit írsz, de. ez tipikusan az a helyzet amikor oda kell menni oszt gratulálni... tavaly a real oda vissza behúzta, ez a tény része a dolognak

akik előremegmondtákhogyaSuszter: 2 bajnoki címet így lehet elfelejteni... ne legyetek már hálátlanok. eddig meg jó volt?

kroos 2008.12.10. 09:54:10

Suszter: 2 bajnoki cím?

shinigami 2008.12.10. 09:55:08

es ha veletlenul iden is a real nyerne akkor ezis 1 gyenge ev lenne
eleg kicsi ra az esely ez teny (sajnos a barca most tenyleg nagyon jo:( ) de azert az mar vicces h szerencsetlen real nem tud olyat tenni h az ne legyen rossz
igen a keret olyan amilyen de csak azzal magyarazni 1-2 bajnoki cimet h a tobbiek szarok voltak azert kicsit neccesnek erzem

shinigami 2008.12.10. 10:53:09

szvsz mar kar suszteren vitatkozni amikor ramos a real edzoje

popp · http://koncertblog.com/ 2008.12.10. 10:54:07

"A Roma tavaly megmutatta, hogy olasz bronzérmesként oda-vissza hogy kell megverni egy középszerű madridot. " - mármint hogy ezüstérmesként ;-)!

Henke 2008.12.10. 11:36:58

ja. legalább precízek lehetnénk :D

gibson 2008.12.10. 11:38:34

"azon meg kb csak nevetni tudok, hogy a tavalyi bajnoki inkább köszönhető Capellonak, mint Suszternek. persze amíg ment a csapatnak, ahhoz köze nem volt, a mostani szereplés meg az ő hibája...lol"
Ezen mi a lol? Szerinted Schusternek miben/mennyiben volt köze a tavalyi bajnoki címhez? Az igazolásokba nem szólt bele, taktikai érzéke gyakorlatilag nulla, a cseréi rosszabbak, mint Ranieri cseréi... Az egyedüli dolog, ami a számlájára írható, hogy elkezdett szépen/szebben játszani a csapat, mint Capello alatt, de csak néhány meccsen. De a teljesítményük is jóval hullámzóbb lett.
És ha az idei év rossz teljesítménye nem az ő hibája, akkor kié? De ne gyere légyszíves a sok sérülttel, a Chelseanek is sok sérültje van, mégsem látom Scolarit a padon ülni meccsek alatt, és elkeserdve mutogatni meg káromkodni, meg olyanokat nyilatotkozni, hogy "úgysem fogunk tudni nyerni Manchesterben..."
Meg persze én is Calderont meg Mijatovicot tartom elsősoban felelősnek a kialakult helyzetért, de ez nem mentesíti a németet a felelősség alól, hogy gyakorlatilag év eleje óta - mióta nem kapta meg a kért igazolásait - gyakorlatilag beleszarik az egészbe. Változtatni kellett valamit, és mivel Raúlt, Gutit vagy Cannavarót értelemszerűen nem lehet és nem is kell felelősségre vonni, az edzőnek kellett mennie. Ilyen a foci, ez van.

mickeyknox 2008.12.10. 12:37:52

a capello-féle bajnoki cím az még nem azért volt, mert a mindenki más fos volt, ott a madrid a végét nagyon megnyomta, és megérdemelten vitte el a bajnoki serleget. a tavalyi viszont az összes többi balfaszkodása miatt lett az övék. azt azért érdemelték meg, mert ők nem voltak akkora balfaszok. és ehhez suszternak nem sok köze volt, ez is tény.
de most van sevilla, villareal, valencia és persze újra a barca.

shinigami 2008.12.10. 12:43:39

es van ramos es lesz atigazolasi idoszak

rizla 2008.12.10. 13:20:27

henke: ok, én gratuláltam részemről (annak, akinek), a madrid megérdemelte a tavalyi bajnoki címet 100%-ig, efelől kétségem sincs, de most nem ez volt a téma.

"2-0, 3-0 alatt nem ússza meg a Madrid. És jól fog esni."

szerintem meg azokon a meccseken tud a legnagyobb meglepi lenni, amikor mindenki számára egyértelmű a győztes kiléte. nem azt mondom, hogy nem nyer a barca, de már kissé idegesítő, hogy ennyire 100%-os favoritnak tartja mindenki. miközben a bajnoki címvédő ugye a real madrid. persze nem lepődnék meg egy gálán sem, de valószínűbb, hogy a madrid összekapja magát, és valami heroikus küzdelem lesz. pl lőnek egy gólt kontrából, aztán a 10 mezőnyjátékost be a 16osra, és megismétlődhet az espanol-barcelona, vagy a tavalyi kupabeli barcelona-valencia. mindkettőnél felborult a pálya, mégis szoros volt.

shinigami 2008.12.10. 13:43:46

"pl lőnek egy gólt kontrából, aztán a 10 mezőnyjátékost be a 16osra, és megismétlődhet az espanol-barcelona, vagy a tavalyi kupabeli barcelona-valencia. "
igylegyen :)

mickeyknox 2008.12.10. 13:48:29

inkább legyen 5-4 a barcelonának egy végig izgalmas meccsen :D

gotanfun 2008.12.10. 15:52:22


pancho:

"Szerintem az egy másik szerzőnknek mániája Fabiano és a brazil válogatott kapcsolata. Én Fabianonak az emberi oldalában kételkedek folyamatosan."

Én sem komálom a brazilokat. De visszatérve arra amit írtál, ezeknek a játékosoknak nem a képességeivel van gond hanem a mentalitásával. Néhány argentin játékos sem áll ettől messze, de Dani Alves láthatóan nem nagyon engedheti meg magának azt a Farcaban, amit a legutóbbi szezon vége felé nálunk művelt. Azért a Farca nem egy Veronnal és Burdissoval felálló Inter...

Fabiano meg abban a szerencsés helyzetben van (már ha egyáltalán lehet annak nevezni), hogy Scolari a Chelsea edzője. Ha elnézem Drogba miket művel mostanában, akkor az ő emberi oldalát nézve is van miben kételkednünk és így min. egy 20 milliót bárkinek adnia kell érte. A 10 nevetségesen kevés. Addig legalábbis amíg brazil válogatott kerettag és veri a gólokat. Mert aközött ahogy Kaká vagy Maresca teszi a lábai elé a labdát van egy csöppnyi különbség. Szóval ha pusztán a játékosok emberi oldalát vennénk számításba szvsz. nem kis káosz lenne a piacon. Mindenesetre azzal egyet kell értsek, hogy ha nem tér sűrgősen észhez, akkor az ránézve szegénységi bizonyítvány lehet, de egyelőre többet ér mint 10 millió.

Henke 2008.12.10. 16:15:49

gotanfun: lehet, hogy lemaradtam, de a barca mitől farca? //gondolom ennyiszer nem irod el véletlenül, vélhetőleg vicc lenne, de valami előismeret nálam hiányzik.

ui.: tényleg no offense, csak magyarázdd el, légyszi:D

rizla 2008.12.10. 16:17:45

far=fenék

érted, HAHAHAHA

ennél már csak egy jobb van

REKLÁM MARGIT

HIHIHIHHIHHIHI HUHUHUHUHUHU

gotanfun 2008.12.10. 16:21:35


katalán szó, jelentése töltött, megtelt stb. ;-)

gibson 2008.12.10. 18:17:27

Igen, ennél már tényleg csak a reklám margit viccesebb. Meg a szarszelona. De szeerintem el is hagyhatjuk ezeket, feleslegesen ne hergeljük egymást.

halareaal 2008.12.10. 19:35:12

"Szerinted Schusternek miben/mennyiben volt köze a tavalyi bajnoki címhez? Az igazolásokba nem szólt bele, taktikai érzéke gyakorlatilag nulla, a cseréi rosszabbak, mint Ranieri cseréi..."

hát már megbocsáss, de ez télleg lol. az, hogy a csapata sima bajnoki címéhez nincs köze az edzőnek, ez az idény viszont az ő lelkén szárad, nonszensz. egyébként arról hogy nem elég jó a keret, ha vki akkor ő nem tehet, nem kapta meg azokat akiket kért. ezek után mégis mit tudott volna kezdeni a sérülésekkel? azt télleg komolytalannak tartom, hogy van aki szerint egy egész éves bajnoki menetelésnek nincs köze az edzőhöz. főleg úgy, hogy az ő csapatához képest Capello csutkaszar csapata ellenére is az egekig van magasztalva. Suszternek semmivel sem volt kisebb része a tavalyi bajnoki címben, mint Capellonak a 2007es szezonvégi nagy menetelésben. aki meg a BL szereplést hozza fel, annak ajánlanám figyelmébe a (több Bayern drukker szerint) minden idők egyik leggyengébb Bayernje elleni vereséget, ahol egyébként az olasz az általa megalkotott mesteri Emerson-Diarra középpályával képzelte el a továbbjutást. ennek ellenére énis azt mondom, Susztert ki kellett rúgni, már csak a télleg botrányos nyilatkozatai miatt is, de sztem semmivel sem volt rosszabb mint Capello.

rizla, lehet szépíteni, de mondom, arra reagáltam, miszerint Suszternek el kellett volna vernie a Barcelonát. ezt megtette, ez tény, nem is akárhogy, hogy ezen mit lehet vitatni, nem igazán értem. persze ha Capelloval verjük el oda-vissza őket, az biztos 100%ban az olasz érdeme lett volna...:S

rizla 2008.12.10. 21:40:23

"ezt megtette, ez tény, nem is akárhogy, hogy ezen mit lehet vitatni, nem igazán értem"

azt lehet vitatni rajta, hogy "nem is akárhogy".

gibson 2008.12.10. 21:54:51

"egyébként arról hogy nem elég jó a keret, ha vki akkor ő nem tehet, nem kapta meg azokat akiket kért. ezek után mégis mit tudott volna kezdeni a sérülésekkel?"

Én is pont ezt mondom. de annyit tudott volna tenni azért, hogy aki nem sérült, abból kihozza a maximumot.

"az ő csapatához képest Capello csutkaszar csapata"

Sajnos az "ő csapata" Capello, és a hosszú évek után először megnyert bajnokság által kovácsolódott össze igazi csapattá, és ez a dolog nagyjából idén őszre fújt ki. Schuster érezte a veszélyt, szólt is többször az elnöknek nyáron, hogy csatárra van szüksége, meg irányítóra. Ezeket nem kapta meg, de ettől még a Madrid tarthatta volna a tavalyi színvonalat. De ehelyett november végéig annyi gólt kaptak kis túlzással mint tavaly egész évben, ő meg nagyívben és látványosan szart az egészre, mint egy sértődött kisgyerek.

De hagyjuk inkább a vitát, engem úgysem fogsz tudni meggyőzni, mert én bevallottan Capello-rajongó vagyok. ) úgyhogy maradjunk annyiban, Schuster sem volt semmivel rosszabb edző, és drukkoljunk együtt ennek a Ramosnak, hátha megmenti az idei évet. Az első félidő mindenesetre bíztató...

Btw., miért Dudek véd, nem tudja valaki?

halareaal 2008.12.11. 00:49:34

"De hagyjuk inkább a vitát, engem úgysem fogsz tudni meggyőzni, mert én bevallottan Capello-rajongó vagyok."

nem akarlak meggyőzni arról, hogy Suszter jobb edző lenne mint Capello (amúgysem mérhető az olaszhoz), csak azt érzem méltatlannak, hogy a tavalyi munkáját ennyire alulértékelik. a már-már szokásossá váló BLkiesést leszámítva a csapat egész rég látott magasságokba emelkedett. az ellenfelek gyengesgéről pedig nem Suszter tehet. de mondom, sztem is ki kellett rúgni.
Ramos pedig szépen mutatkozott be, bár azt nem értem, hogy a Zenit mitől volt ennyire gyenge.

kroos 2008.12.11. 07:42:07

,,azt érzem méltatlannak, hogy a tavalyi munkáját ennyire alulértékelik"
ez capellonál is igy volt nem?

halareaal 2008.12.11. 22:24:26

a Madrid vezetőségében igen. a szurkolók közt nem. és én erről beszéltem.
süti beállítások módosítása