Úgy alakult a forduló, mintha Mourinho rendelte volna meg az eseményeket: hat ponttal meglépett az Inter, köszönhetően a Milan palermói pofára esésének, ezzel Ancelottiék átengedték a második helyet a Regginát igen eltángáló Juventusnak. Kicsit szétrázódott az élmezőny is, de nem annyira, mint azt néhány eredményből gondolnánk, mert a második helytől lefelé mindenki kikapott, vagy sovány döntetlent játszott az első 10 helyezett közül. A Roma zsinórban háromnál tart (+ Csefere), és már masszívan a középmezőny tagja, a Fiorentina pedig hiába hatodik veresége ellenére, képtelen kiegyensúlyozottan teljesíteni. Az Inter zsinórban két meccset nyert meg két eltört lövéssel, ami figyelmeztető lehet mindenkinek, aki nem számít rá, hogy az Inter játékosai szándékosan eltörik a labdákat.

Ránéz az ember erre a Palermóban pályára lépő Milanra, és tök ugyanazt látja, mint tavaly. A védelem semmivel nem kevésbé tragikus, mint legutóbb, elöl meg csak annyi a különbség, hogy Ronaldinho rendszerint bevág egyet-egyet, amivel aztán összejön egy döntetetlen – vagy még az sem. A Toro és a Pompey ellen összejött, de a Palermo – ne szépítsük – nagyon megverte a Milant. Minden más lehetett volna, ha a Pato letarolásáért megítélt büntetőt Ronaldinho belövi, illetve Amelia nem védi ki, így viszont a hátulról Gattusót, elölről Kakát nélkülöző Milan igen randa vereségbe szaladt bele a Barberában. Ancelottinak elsősorban a védelmét kellene gatyába ráznia, amiben persze benne van a középpályás védekezés is, ebből ugyanis szinte semmit nem mutattak fiai. Flamini tegnap egyáltalán nem tűnt jó vételnek (pedig tudjuk, hogy az), Seedorf pedig hiába zseniális, ezt a két csatárt már neki is túl nagy feladat helyzetbe hozni. Pirlo már eltalálja a kaput szabadrúgásból, de sokat hagyott ki, és egyelőre jobban emlékeztetett tavalyi önmagára, mint a két évvel ezelőttire. A Milan szépítése egyébként az olasz pályákon szinte ismeretlen Ronaldinho-szóló után esett, a brazil végigszambázott a hazaiak védelmén, és senkinek nem jutott eszébe arrébb tenni (sok bába közt elvész a gyermek), amikor meg igen, az már tizenegyest ért. A Palermón ellenben nem tudunk kiigazodni, amilyen simán kikaptak az Intertől, olyan simán csapták meg a Milant (és ugye előtte idegenben a Juventust is). Most akkor megint Inter-diadalmenet lesz a szezonból? (Palermo-Milan 3-1)

Mert eddig, ha nem is diadal, de mindenképpen menet. A Palermo akár szimbóluma is lehetne a szezon eddigi részének, mert Mourinhóék olyan simán lépték le őket idegenben, amilyen simán kikapott tőlük a két közvetlen üldöző. Most pedig hiába volt papíron nekik a legnehezebb dolguk a fordulóban, a Napoli ellen csúnya meccsen gyönyörű gólokat szerezve megérdemelten győztek. Muntari, aki már egyértelműen az Inter legjobb igazolása idén (ami azért is roppant meglepő, mert Lampard helyett hozták el végül), második meccset eldöntő gólját szerezte, ráadásul ezúttal nem törte háromba a labdát, mint a Juve ellen, hanem gyönyörű mozdulattal, sarokkal húzta be Maicon lövését (itt ez volt eltörve). Muntari egyébként most is eredményesen alázta meg egyszer a labdát, hiszen az első gólt ő készítette elő, de a tragikusra sikerült beadás gólra váltásában nagy szerepe van a gyönyörű mozdulatot bemutató Cordobának is. A hat pont egyelőre nem megnyugtató, de az elért eredmények fényében ismét az Intert kell a legnagyobb esélyesnek kikiáltanunk, mert ahogy a többieknek már van bőven vereségük, Mourinhóék még mindig csak egyszer kaptak ki, és nem is nagyon látjuk, kitől fogják begyűjteni a többit. Hosszú még a szezon, sok minden történhet, de az lenne a meglepő, ha a sok minden történne meg, és nem az Inter nyerne. (Inter-Napoli 2-1)

Ebben a táblázat tanúsága szerint elsősorban a Juventus akadályozhatná meg, ugyanis jelen pillanatban a torinóiak nyomultak fel a második helyre, miután bitangul megrakták a Regginát. Aki a 4-0 alapján valamiféle zebramezben elővezetett parádéra gondol, az csalatkozni kénytelen, a Juventus ugyanis pont annyira töketlen volt, mint bármikor máskor, és nem árulunk el nagy titkot azzal, hogy jelezzük: az oka is ugyanaz volt. Ranieri szenvtelen pofával nézte végig, ahogy a tökéletesen esélytelennek tűnő Reggina vergődve próbál kezdeni valamit ellenfelével, a Juventus pedig egy zseniális Del Piero megmozdulás után vezetést szerzett (nagyon szép támadás volt, a Fiorentina ellen láttunk ilyet utoljára az első fordulóban), majd Amauri pofozott be egy lecsorgót, és nyitott kérdés már csak kettő maradt. Az első, hogy Camoranesi vállsérülése mennyire komoly (eléggé, nem játszik a Milan ellen), a másik, hogy mennyire kell vezetni a Reggina ellen, hogy Ranieri cserére határozza el magát. Kérem szépen, 3-0-ra kellett vezetni, így Iaquinta és Giovinco 20 teljes percig élvezhette az Olimpicóra zúduló hóvihart. A nagyon jó, nagyon tehetséges, nagyon nagy érték, nagyon izé Giovinco ennyi idő alatt is iparkodott, és bizonyította, hogy a klasszis olasz csatárok minden hájával megkenődött az empoli időszak alatt, és olyan szépen homorítva dobta fel magát a tizenhatoson belül, hogy a tévé előtt még mi is megettük. Most akkor már ez lesz egész évben? Mert nem rossz ez, eredményes, meg minden, csak nézni fáj kurvára – 4-0 ide, ezüstérem oda. (Juventus-Reggina 4-0)

A Roma és a Fiorentina viszont jó meccset játszott, különösen az eleje volt izgalmas, de végig nyílt volt, bármelyik csapat megnyerhette volna a nevében rangadónak számító összecsapást. A játékon sem látszott, hogy a Roma diadalmas győzelmi sorozata ellenére még mindig ölég közel van a kiesőkhöz, a Fiorentina pedig a várakozásoknak megfelelően kiesett a BL-ből, és a bajnokságban is majdnem annyi veresége van már, mint győzelme. Az ikszes meccset végül Totti jól eltalált, de középre tartó lövésével nyerte meg a Roma, de percekkel a lefújás előtt még Doninak kellett oltári nagyot védenie egy közeli fejes után. A téli átigazolási szezon közeledtével azon agyaltunk, hogy mi baja van a Fiorentinának, mert igazából a kerete eléggé rendben van, vannak klasszisai is, jó az edzője, aztán valahogy mégsem tűnik esélyesnek senki ellen – még akkor sem, amikor jól játszik. Azt már meg sem merjük tippelni, hogy vajon a Torino is legázolja-e őket a következő fordulóban, arra viszont nagy összeggel mernénk fogadni, hogy a Roma csúnyán helyrerakja a Chievót, és ezzel kicsit gatyába is rázza a szezonját (powered by Champions League). Vajon Totti hiányzott csak ennyire? (Roma-Fiorentina 1-0)

A Lazio kabaréba illő védőmutatványainak köszönhetően megint elhasalt, ezúttal az Atalanta rettegett otthonában, ahol mindenki megizzad, vagy megfázik. Különösen a második bergamói gól volt vicces, de a vendégek nem nevettek rajta akkorát, viszont a többiek dögletes hétvégi teljesítményének köszönhetően nem zuhantak nagyot, maradtak az ötödik helyen, ahol szívünk szerint már régen a Genoát látnánk. (Atalanta-Lazio 2-0)
Azt a Genoát, mely szintén nem teszi ki az ablakba hétvégi teljesítményét, ugyanis makulátlan hazai mérlegükbe pont az a Bologna csinált bele, amelytől ezt élő ember nem várta. Még akkor sem, ha Mihajlovics csapata rajta ragadt az 1-1-eken, és mióta a szerb nehéztüzér átvette a csapatot, makacsul képtelen más eredményt elérni. Az általunk csúnyán alábecsült Di Vaio szerezte az egyenlítőgólt, és már harmadik a góllövőlistán. (Genoa-Bologna 1-1)
Az Udinese bekaphatja az összes sportfogadó hátát! Az még rendben van, hogy a Fiorentinától simán kikapnak idegenben, de az, hogy egymás után két hazai meccset bukjanak el két kiesőjelölt ellen, az már több mint gyanús. Gólt sem lőttek egyiknek sem, ami csak még gyanúsabbá teszi őket. Most jótékonykodnak, vagy mi van? (Udinese-Chievo 0-1)

Volt szerencsénk végignézni a Catania-Leccét, köszönjük szépen. Némileg árnyalja a képet, hogy láttunk egy színvonalában pont ilyen Chelsea-Arsenalt is, így nem volt ma reggel nagy kedvünk elindulni a dolgozóba, helyette szívesebben néztük volna, ahogy az eső bánatosan veri az ablakot. A Lecce 14 meccsének pont a felén játszott döntetlent. (Catania-Lecce 1-1)
A Cagliari folytatja, nem áll le. Most a Sampdoria távozott lógó orral Szardíniáról, viszont a győztes gól ezúttal nem Acquafresca nevéhez fűződik, hanem Jeda bólintotta be Fini beadását. Megmondjuk Jeda keresztnevét: úgy hívják, Capuccho. (Cagliari-Sampdoria 1-0)
A Siena megcsapta a Torinót, és már olyan jól áll, hogy – ha hisszük, ha nem – egy győzelemre van például a nemrég még vezető Udinesétől, és még annyira sem a Milant oktató Palermótól. A vendégek szerintünk csak el akarják üldözni Rosinát, ami menni is fog, mert kapásból tudnánk mondani legalább öt csapatot, akinek úgy kellene a seggig érő homlokú irányító, hogy ölnének is érte. (Siena-Torino 1-0)