Arról már írtunk, hogy milyen változások zajlanak a Bundesligában, hogyan alakult át a válogatott, arra is kitértünk, mi várható a közeljövőben. Dicsértünk, jósolgattunk, észrevettük a pozitív jeleket. Most azonban nemcsak hogy belenézünk a tükörbe, de egyenesen a fejünkbe húzzuk, lelkünk vitorláját kidagasztja az igazság metsző, jeges fuvallata és áperte kimondjuk: a Bundesliga a legbosszantóbb hibák, a förtelmesen elcsűrt utolsó passzok ligája, egyben az egyetemes taktika vesztőhelye. Tesszük mindezt a fokmérőnek szánt európai kupahét előtt. Tavalyról indítjuk a csapást, majd egyre jobban belehevülünk, számokkal dobálódzunk, sósavat hintünk fejünkre, de csak hogy főnixmadárként éledhessünk újra a végén. Kis német futballelmélet.
(A BL-ben a Stuttgart már az első meccsen megadta magának az alaphangot, egy megnyert meccset bukott a Rangers ellen, egy lélektanilag is fontos bravúr helyett fejjel előre vetődtek a szemétledobóba. Ha védekezni kell, az nem megy (idegenben 9 gól), ha otthon kell rohamozni, az is silány (3 gól, az is egy meccsen). Tökutolsó hely a csoportban.
A Schalke – minden elismerés mellett – a leggyengébb csoportból kúszott tovább, gólt egyedül a Rosenborgnak tudtak rúgni, a Chelsea és a morálisan teljesen lezüllött Valencia ellen 360 perc is kevés volt egy nyomorúságos gólocskához. A Porto ellen Kurányi betört egy kapusról kipattanó labdát, de ez a párosítás is sokkal inkább Neuer elképesztő bravúrjairól maradt emlékezetes. 6 meccs, 570 perc, 1 gól.
A Bréma játéka sokkal inkább eurokonform, amit különösen a Real ellen bizonyítottak, ráadásul oda-vissza. Azonban a játéktudástól messze elmarad a taktikai fegyelem, a küzdeni tudás, a koncentráció. Igazán nagy téttel bíró meccseken elolvadnak, mint fagyi a napon. A csatárok ötven helyzetből sem lőnek gólt (vs. Rangers), esetleg Wiese ejti a labdát a rossz emlékű Puma elé. A 92. percben. Sem fizikailag, sem mentálisan nem ütik meg a nemzetközi szintet.
Az UEFA-ban még a Nürnberg is egész szépen tartotta magát, a többiektől alapvető elvárás volt a tökéletesen érdektelen csoportkör letudása. Tét alatt azonnal roppant a Bréma, az addig ötöket rúgó Bayer-Bayern párost meg lepofozta a Zenit, a Getefa meccset most ne is bolygassuk.)
-------------------------------------------------------------------------------------
A Bundesliga csapatok legsúlyosabb hibája a kiszámíthatóság. Egy csapat – egy játékrendszer. Otthon, idegenben, ellenféltől tök függetlenül. Esetleg X helyett Y játszik. Váratlan húzásokra, meccsen belül is variált felállásokra itt nem kell számítani. Sematikus, kiszámítható, panel futball. Megkeresem a gyenge pontját, megpöccintem, az meg szilánkokra esik.
4-4-2, aztán fuccs. Négy védő, előtte két szűrő (Schalke, HSV, Bayern), négy védő előtt gyémánt (Hertha, Dortmund, Werder, Wolfsburg - HDWW). Ha esik, ha fúj.
Két csapat van, aki ettől képes elszakadni, illetve több rendszert is variálni. A Hoffenheim (4-3-3) és a Leverkusen (4-1-3-2). Kik vezetik a ligát? Kik lőtték a legtöbb gólt? Sokoldalú, fiatal, gyors, technikás játékosok mindkét keretben. Az ő játékuk egyéni és csapatszinten is flexibilis.
A HDWW kvartettből vegyünk ki egy embert. Cicero nélkül nézhetetlen volt a Hertha, idén Hajnal nélkül a BVB. Tavaly Diego eltiltása alatt (Kyrgiakosz még mindig meggebedhet) a Bréma elbukta a bajnokságot, de a Wolfsburg is Marcelinho/Misimovic köré épül. Ez a fajta játék azonban inkább otthon jó, hiszen vendégként az irányító menthetetlenül háttérbe szorul a hazai csapat ellen. Nélküle meg halottak vagyunk, agyhalottak.
Lehet érvelni, hogy de nem is, nézzük csak meg, a BVB meg a Hertha hányadik az idegenbeli meccsek alapján készült táblázaton. Harmadik és negyedik. A Dortmund négy győzelme közül három 0-1, a Herthánál két 0-1 mellé becsúszott egy 0-2 is - több sikerhez oltári mák kellett. Várható, hogy ez nem fog kitartani a szezon végéig. A Bréma egyszer nyert idegenben (vs. Bayern, egy olyan meccsen, ami 20 évente fordul elő), az otthoni mérleg alapján listavezető Wolfsburg meg egyszer sem. Ki rúgja toronymagasan a legtöbb gólt idegenben? A Hoffenheim (20), és a Leverkusen (15).
A két szűrős csapatok viszont ölik a játékot, a HSV és az S04 is csak rögzített játékhelyzetből képes gólt szerezni, ahol elsősorban a fizikai adottságok döntenek, meg némi mázli. A keret tele van robosztus, tagbaszakadt fószerral, akik húsz pályán töltött év után sem értik ezt a játékot. Nekik ez munka.
Tavaly a BVB rengeteg változattal próbálkozott, a Cottbust sikerült is maguk mögött tartani. Jol hozzányúl a HSV-hez, már most annyi gólt kaptak, mint tavaly az egész szezonban. Klinsi forgatja a Bayernt, azok meg artézi kutat fúrnak maguk alá. Visszatér Ribéry, azóta 24 pontból 20-at behúznak – mindezt persze a már jól megszokott, Hitzfeld-féle 4-4-2-vel. Rugalmatlan a matéria, nem lehet formázni.
A játékosok taktikai képzetlenségén alapuló kiszámíthatóság rettenetes öngólja a Bundesligának, de ezzel sajnos messze nem teljes a felsorolás, és akkor térjünk vissza a bevezetőben már említett förtelmesen elcsűrt utolsó passzokhoz, azaz a technikai fogyatékosságokhoz. Elsősorban a passzjátékhoz.
A Bundesliga attól is annyira élvezetes, hogy rengeteg fordulat van egy-egy meccsen. Itt nem működik a rúgunk egy gólt, aztán eldugjuk a labdát műsor. Mert nem tudják.
Ebben persze nagy szerepe van annak is, hogy a labdás játékost mindig agresszíven támadják, mégis csak Németországban vagyunk, jön az ellen, liheg a nyakamon, elsodor, csúszik méterekről – két gól itt nem hátrány, hiszen csak egyet kell rúgni, és máris küzdhetünk tovább az egyenlítésért. Itt nincsenek hátukra forduló tacskók, csak dogok, meg boxerek – ollós, illetve előreharapás, ebből lehet választani. Nincs még egy bajnokság Európában, ahol ilyen szintű lenne az egy-egy elleni védekezés, azaz a szabályos szerelés. A spanyol a közeledbe sem megy, az angol agyonrúg, az olasz lecsapdáz és agyonrúg.
A játékosok labdaszerzési képessége tehát messze meghaladja a passzkészségüket. A válogatott esetében ez a képzeletbeli arányszám persze jócskán idomul, ettől is marha nehéz megverni a németeket, viszont pont ebből következik, hogy a német foci számára a spanyol a halálos ellenfél. Labdakereséssel kombinált EB döntő, Atletico – Schalke 4-1 (BL 2008), Espanyol – Werder 5-1, Osasuna - Leverksuen 4-0 (UEFA 2007) párosmeccsekre emlékszünk az utóbbi évekből.
A jó passzhoz két ember kell. Egy, aki a megfelelő helyre fut – nevezzük ezt mikro-taktikai érzéknek, és aki a megfelelő helyre teszi a labdát – legyen ez a passzérzék. Mindkét fronton súlyosak a problémák, minél közelebb vagyunk a kapuhoz, annál komolyabbak. Velősen: rossz helyre futunk a várhatóan amúgy is szar labdáért.
Amíg van terület, amin lehet nyargalni, vágtatni, addig nincs gond, a Bundesliga játékos már nyerít is, begyújtja a rakétákat. A társ sem teljesen hülye, már teszi is a labdát, egy 10-15 méteres szöktetés senkinek nem kihívás. De amikor 1-1,5 méteres résbe kell betenni egy rövidke passzt – na az nem fog menni. A precíz, pontos, neadjúristen leheletfinom utolsó passzokkal a Bundesliga játékos agyonrúgja, vagy megszakítja a társat. Érkezik a védő, már el is vette, hosszan szökteti a középpályát, tér, nyargalás, megint szar az utolsó passz. Megőrülsz.
A fejlődés azért látható, nyolc-tíz éve még egy Miriuta is spíler tudott lenni, ehhez most már Hajnal, Huszti, van der Vaart, Diego, Salihovic, Schweini, Marin kell. Szűkül az olló.
A másik dolog, hogy ha edzőbá bemondja meccs előtt, hogy támadunk, akkor nincs kecmec, támadunk. Egy nullnál, három nullnál, de null négynél is. Mert meg lett mondva. Élvezetesnek élvezetes, csak nem túl célravezető, legalábbis nem Európában. A meccs hangulatának, vagy az eredmény változásának taktikai észlelésére a Bundesliga játékos nincs berendezkedve. Idejön Trapattoni, a világ egyik legzseniálisabb edzője, bukik a Bayernnel, szénné ég Stuttgartban. Véletlen?
Egyéb technikai dolgok területén nincs nagy probléma. Fejelés kiváló, labdavezetés oké, labdakezelés rendben, de még sajnos kétérintő (átveszem és megtolom - lassú), lövőerő átlagon felüli, rúgótechnika jó, labdafedezés közepes.
A jövő útja a Hoffenheimé, a Leverkusené. Taktika és technika - kompakt játékosokkal.
Schweini, Lahm, Podolski, Helmes, Westermann, Rolfes mögöttük Compper, Marin, Özil, Toni Kroos, Weis, Khedira, Beck még mögöttük Felix Kroos, Marcel Risse, Richard Sukuta Pasu, Naki.
Ők már az új német utánpótlásban nőttek fel. Gyorsak, dinamikusak, sokoldalúak, képzettek, kőkemények és ez még csak az első hullám, de már az U19 - U21 válogatotton sem lehet nem észrevenni a jeleket, szinte felnőttként játszanak. Taktikusan, éretten. Ha majd a közép-kelet európai, balkáni, török vonalat széles körben átveszi a német utánpótlás, és hozzájuk érkeznek a minőségi (dél)-amerikai, japán, holland, afrikai igazolások, akkor újra eredményes lehet, lesz a német klubfutball.
Addig azonban (3-5 év) csak a válogatott érhet el nemzetközi szinten is kiugró eredményt, a klubcsapatok vadászterülete marad az UEFA, azaz a közvetlen másodvonal. Egyelőre itt tart a Bundesliga.
UEFA Kupa
Schalke 04 - Manchester City
Sampdoria – Stuttgart
HSV – Ajax
SC Braga – Wolfsburg
Bajnokok Ligája
FC Bayern – Steaua
Famagusta – Werder
Utolsó kommentek