Itt evezünk el a szezon harmadát jelző bója mellett, ez a forduló pedig rengeteg olyan tanulsággal szolgált, amint nem félünk az egész idényre szóló stílusjegynek tekinteni egyes csapatoknál. Meg egyébként is, jó kis forduló volt. Az Inter a kafferbivaly-középpályával a szezon játékát produkálta, a Juventus gólparádét rendezett, megint vergődött, de megint nyert a Milan, és a szokásosnak mondható szittya góleső elmaradása ellenére nagyon jó római derbit láttunk. Kikapott a két kisnagy, a Napolit pompás meccsen az Atalanta nyomta le, az Udinese pedig… hogy mondják ezt szépen… megvan: totógyilkos meccsen otthon bukott a tökutolsó Reggina ellen. Araszol a Sampdoria és a Catania, a Fiorentina pedig éppen azzal van elfoglalva, hogy kifingassa a szezonját. Mindezek mellett egy csomó tizenegyes, rengeteg kiállítás és persze hüjebiróó

Az már az első félidőben látható volt, hogy a gólparádé ezúttal elmarad a római derbin, aztán a végére simán lehetett volna 5-3. Nem lett, de nem sok nézőben maradhatott hiányérzet. Itt van mindjárt Julio Baptista, aki tökéletesen illusztrálta, mire gondoltunk, amikor azt mondtuk róla, hogy tíz meccséből kettőn tud világklasszis teljesítményt nyújtani – de akkor azt tényleg beteszi a közösbe. Szép fejesből szerzett győztes gól, több ziccerpassz és egy kiharcolt kiállítás áll az ellenőrzőjében, miközben a másik oldalról Zaratét kell kiemelnünk, aki nemcsak jól menedzselt, hanem tényleg jó is. Az argentin hatalmas erőssége a Laziónak, és tudjuk, hogy késtünk vele, de nekünk csak most esett le, hogy tényleg ilyen jók idén a rómaiak – felejtsük el a Milan elleni borzalmat.
Van egy olyan meglátásunk, hogy ha valakit kikiáltanak újzidánnak a franciák, akkor azon a világ többi része térdét csapkodva röhög. De nem az olaszok. Ők zabálják az ilyeneket, itt van ez a Menez gyerek, meg vele szemben Meghni, hogy csak két jeles példát említsek, de ott van még a hazazavart Gourcuff is. A szomorú tendencia hozománya, hogy az olasz válogatott Pirlo nélkül a világon sehol nincs.
A legnagyobb röhej az lett volna, ha a Zarate-Rocchi-Pandev hármas után a hajrára beálló Simone Inzaghi befejelte volna az egyenlítést jelentő gólt, ez azonban elmaradt, bár a végén még mindenhol volt helyzet. A hazaiakét Menez rontotta el, a vendégeknél Pandev hibázott, és persze a franciáé sebzett a végére kisebbet, mert a Roma nyert, és tett egy lépést afelé, hogy ne legyen totális csőd a szezonja. Mégis, azért megjegyeznénk, hogy Juan ugyan jó volt, de Mexés ön- és közveszélyes, a 88. percben beálló Taddeit pedig úgy lefutotta Zarate a 89. percben, hogy ihaj. A szezon előtt a Romát túl sokra, a Laziót túl kevésre tartottuk – kiáltott fel a bennünk szunnyadó hegyiiván (Roma-Lazio 1-0)

Ahogy a kommentek között szóba is került, Mourinho megvalósította a korábban elképzelhetetlent, és 8-2-es formációban küldte pályára az Intert Palermóban. Derékig a vitriolos tartályban készültünk arra, hogy lesújtunk a vétkesre, de telt-múlt az idő, és azt kellett észrevennünk, hogy az Inter kimondottan jól játszik. A Palermo meg szarul, de ez nyilván jórészt annak volt köszönhető, hogy vért izzadtak, mire átgyötörték a középpályán a labdát, hogy aztán a visszatérése óta kimondottan jól teljesítő Samuellel és Cordobával találják szembe magukat. A kolumbiai kisárgult, így egy meccset le kell töltenie az elmúlt fordulóban meg-nem-kapott-százmeccses eltiltásból. És persze ott van Ibrahimovic, aki egy szarul játszó Interben is tud jó lenni, akkor elképzelhetjük milyen, amikor az egész csapat jó. Hát jó. A 0-2 tökéletesen megfelelt a játék képének, az Inter ezzel továbbra is vezet, és teljesítményével méltónak is bizonyult rá. Izgatottan várjuk a hamarosan bemutatásra kerülő 9-1 formációt, Cruz úgysem csinált semmit. (Palermo-Inter 0-2)

A Milan igazából azért meggyőzőbb volt annál, amit a hírek sugallnak. Nem sokkal, mert az a büntető tényleg a San Sirónak szólt, de volt helyzetük bőven. A Chievo inkább pontrúgások után volt veszélyes, de Favalli meglepően jól dolgozott középen, és Jankulovski is a szebbik arcát mutatta. A vezető góllal kapcsolatban jutott eszünkbe egyébként, hogy Kaká - aki a Milan elsőszámú büntetőrúgója – milyen pocsék tizenegyeslövő tulajdonképpen, de ez most nem fontos. Ami fontos, az egyrészt Seedorf, aki nagyon jól érzi magát Pirlo helyén, másrészt a centerek, akik miatt az egész csapat rosszul érzi magát. Pippo rossz napjain egy haszontalan csirkefogó, Pato meg egy büdös önző kölök, Borriello meg képtelen gólt lőni, hiába mozog néha jól. Ha hozzávesszük, hogy Sevát komolyan hírbe hozták a Real Madriddal, már látszik is, hol a törött fogaskerék, amit a pletykák szerint Drogbával, vagy Eto’oval próbálnak majd működésre bírni. Ronaldinhónak, ezt a korábbiak fényében kijelenthetjük, jó szezonja van a Milanban, a fent említett két ébenfekete úriember ötöt lőtt volna a brazil passzaiból, de attól még azért messze van, hogy a hátán vigye csapatát. A téli mozgástól sok függ, de ha egy olyan versenyfutás bontakozik ki a két milánói között, mint a tavalyi befutóban látott, mindenki elégedett lesz. (Milan-Chievo 1-0)

A Juve-Genoa előtt harsány kacaj szakadt fel belőlünk, amikor egy beharangozóban azt olvastuk, hogy a genovaiak utoljára 91-ben nyertek torinóban – Skuhravy góljával. Most nem nyertek, de a 4-1-es hazai pont akkora túlzás, mintha azt mondanám, hogy scudetto-esélyes a Juventus. Az viszont tény, hogy nyer, nyer és nyer, sőt a Genoának úgy lőtt négyet, hogy Alex megállt a gólpassznál, helyette Grygera lőtte meg szokásos évi két góljának egyikét (múlt héten kapufát lőtt a huszita Cafú), és két csatár is betalált, de a Genoa bátor játéka is hozzájárult, hogy ilyen élvezetes, legkevésbé sem olaszos meccset nézhettünk csütörtök este. A Derby d’Italia előtt bizakodunk, innen nézve jó meccs lesz, bár ezeknél aztán soha nem lehet tudni. (Juventus-Genoa 4-1)

Az Atalanta-Napoli meccsen volt minden, ami kell. Hazai vezetés után kiállítás, emberhátrányos egyenlítés, 90. perben szerzett győztes gól, még egy kiállítás és még egy gól. Manfredini a poklok bugyrából a mennek országáig emelkedett, miután előbb kamutizenegyeshez juttatta az emberhátrányban játszó vendégeket, majd a lefújás előtt szabadrúgásból megszerezte a győztes gólt. Aztán kirohant a nézők közé együtt örülni az övéivel, amiért Brighi sporttárs kiállította. Az élet azonban nem mindig nagy rendező (sokkal jobb poén lett volna, ha egyenlít a Napoli), Floccari elrontotta az egészet. Az Atalantának minden évben van 1-2 olyan meccse, amikor hírt adnak magukról, egyébként meg olyanok, mint a varacskosdisznó-bébi: csak az anyai szem látja szépnek. (Atalanta-Napoli 3-1)
A Fiorentina is lefele tart, ezúttal az idei hajráját már novemberben elkezdő Cagliari náspángolta el a lilákat. Gilardino, aki lesgólig és nagy védésekkel végződő akciókig jutott, a legnagyobb marha, mert rázogatja a pofonfát: most műesésért kapott lapot, ami nem jó, mert az ilyen bélyeg könnyen ragad, és nagyon nehéz eltűntetni. A Viola egyébként új értelmet ad a rapszodikus szereplés – közhelynek. (Cagliari-Fiorentina 1-0)

A gólzáporok közül talán a legváratlanabb a Catania-Torinón csapott le ránk, mely a szezon – úgy rémlik - második mesterhármasát hozta. A remek meccsen Mascara első gólja a 8. percben még csak az egyenlítést jelentette, majd kétszer is vezetéshez juttatta csapatát. A Toro kapusa, Sereni a meccs másnapján szót kért, és jelezte csapattársainak, hogy a Milan ötöt vág nekik, ha úgy találnak védekezni, mint Szicílián. A bennünk lakozó Milan-szurkoló Hol az az egy?! felkiáltással adott jelt létezéséről. (Catania-Torino 3-2)
Ahol csatárokat tudunk kiemelni, az a jó meccs. A Sampdoria a héten hálószobatitkaiba is bepillantást engedő Cassano irányításával úgy játszott, ahogy hívei a szezon kezdete óta várják, és most a Lecce hátát sem törte véresre a háló – bizonyíték erre T.I.R. két gólja. A Doria nagy iramban hagyja maga mögött a rosszemlékű kiesőzónát, már csak egy győzelemre van a középmezőnytől. (Sampdoria-Lecce 3-2)
A Siena alázza a nagyokat, de a kicsikkel nem bír. A furcsa szokás ezúttal a Bologna ellen ütött vissza, bár a Roburnak megvolt az esélye, hogy győzzön, Calaiónak 11 méterről kellett volna gólra váltania egy büntető néven ismert rögzített játékhelyzetet. Hiába mutatta be korábban Di Vaio, hogy kell ezt csinálni, a csatár hibázott, maradt az 1-1, a Bolognának egyébként is itt az ideje kezdeni magával valamit, mert eddig nem fest jól a Serie A-kaland. (Siena-Bologna 1-1)

Az Udinese kikapott hazai pályán a Regginától. De kicsoda Erik Cartman apja? Talán Mr. Mackey? Vagy séf? A reklám után kiderül.
 

Történés van a másodosztályban, hol máshol, mint az Avellino-Brescia magyar rangadón?! A vendégek csak Vass Ádámot küldték csatába, a hazaiaknál Vaskó szintén végigjátszotta a meccset. Mit végigjátszotta?! A 78. percben az ő góljával egyenlített az Avellino, úgyhogy szóljanak a fanfárok. A többi magyar nem kapott szerepet. Ha majd a feljutásért kezd kibontakozni a csata, rendszeresen hírt adunk a B-liga történésiről is, mostantól mindig csak annyit közlünk, hogy állnak a magyarok. A jelenlegi állás (14 forduló ment le) szerint Filkorék feljutnak, és újra magyar játékos játszhat Serie A-meccset, a Brescia pontszámban nem, helyezésben nagyon le van maradva, az Avellino talán nem esik ki.