Nou San Trafford

Az Index blogja a világ legjobb futballjáról.

A szerkesztőségből...

Utolsó kommentek

jujjdeizgi

Friss topikok

Izlandon már befejezték

2008.10.26. 07:00 donnelly

Az élelmesebb játékosok már rég Euróra váltották a Koronában felmarkolt fizetésüket, és nyugodtan főzhetik puhára tojásaikat valamelyik geotermikus fürdőben. Az ismert okokból kiindulva nem vagyunk biztosak abban, hogy jövőre is Landsbankadeild néven rendezik meg a sorozatot, mint ahogy abban sem, hogy hány idegenlégiós marad, és a szegénység és éhezés sújtotta Izlandról hányan igazolnak inkább valamelyik zsíros szomáliai csapathoz. Ami biztos: a gőzölgő ország cselzije, a Hafnarfjörður az utolsó két fordulóban ledolgozta ötpontos hátrányát, és egy egységgel a Keflavík elé kerülve megnyerte 2004, 2005 és 2006 után a negyedik bajnoki címét. Lapozás után megtekinthető a Ny Sankt Træffård Izlandi Kiadása.

Mostantól adventi rendszerben jelentkezünk vasárnap reggelenként egy-egy skandináv bajnokság zárójelentésével, amit a hemendeksz mellé szánunk reggeli olvasmánynak. Ezen a héten rendezték a feröeri Formuladeildin utolsó mérkőzéseit - ezekről jövő vasárnap számolunk be, és így megyünk majd sorban, ahogy befejeződik egy-egy skandináv bajnokság. (Összesen négyszer fogunk jelentkezni, hiszen a dánok ősz-tavasz rendszerben versenyeznek.) Izlandon már szeptemberben véget ért az idei kiírás, és most érett meg az idő arra, hogy erről számot is adjunk.

Legutóbbi jelentkezésünkkor (augusztus végén) még két ponttal vezetett az ország legkopárabb részén található Keflavík IF csapata a szomszédos Hafnarfjörður hősei előtt. A következő fordulóban mindkét alakulat győzni tudott, viszont ezt követően az üldözők elszenvedték szezonbeli legsúlyosabb vereségüket (4-1) a harmadik helyre hajtó Framtól. A szintén bronzéremben reménykedő KR Reykjavík döntetlenezett az utolsó helyezett Akranes otthonában, és ezzel sorsuk ki is csúszott saját kezükből, annál is inkább, mivel a Fram az utolsó előtti játéknapon legyőzte másik főellenségét, a címvédő Valurt, és ezzel minden szál az ő kezükben futott össze a záró fordulóra - az összes érmes kiléte attól függött, hogy mit játszik a Fram...

De ne szaladjunk ennyire előre, mert ahhoz, hogy ez a szituáció létrejöjjön, szükség volt arra a nem éppen elhanyagolható mérkőzésre, melynek keretében a második helyezett (és nagyon szimpatikusan mindössze két dán légióst foglalkoztató) fekete-fehér FH Hafnarfjörður legyőzte otthon az öt ponttal az élen álló kékmezes Keflavíkot. A gól nélküli első játékrészt követően Ásgeir Gunnar Ásgeirsson (57') és Atli Viðar Björnsson (67') révén kétgólos előnyre tett szert az FH, amit Magnús Sverrir Þorsteinsson tett semmissé (77. és 88. perc). A rendes játékidő utolsó percében viszont ismét jött Atli Viðar, és eldöntötte a találkozót a hazaiak számára, ezzel két pontra olvasztva Kristján Guðmundsson csapatának előnyét - na persze miután a hét közben az FH behúzta elmaradt mérkőzését.

Az izlandi bajnokság történetének legizgalmasabb utolsó fordulójában a Keflavík a Framot fogadta. A hazaiaknak a döntetlen legfeljebb abban az esetben lett volna elég a bajnoki címhez, ha a Hafnarfjörður egygólos győzelmet, vagy annál rosszabb eredményt ér el, de mivel az FH a kilencedik helyezett Fylkir Reykjavík otthonába látogatott, erre nem igazán lehetett számítani. Az első félidőben egyik pályán sem született gól, viszont az 55. percben Símun Samuelsen vezetést szerzett, így nyeregben érezhette magát az éllovas. Viszont az alacsony izlandi pacikról könnyű lerántani az embert, és pontosan ezt élte át a Keflavík is. Két perccel korábban Matthías Vilhjálmsson találatával már az üldözők is vezettek, de ez még nem jelentett semmit sőt, miután a Fram kiegyenlített, még mindig a favorit érezhette magát bajnoknak. A végső fordulat a nyolcvanadik percben következett be: a Keflavíkurvöllurben Hjálmar Þórarinsson megszerezte a vezetést, és ezzel a bronzérmet is a Fram Reykjavík csapatának, a Fylkisvöllurben pedig Guðmundur Sævarsson talált be, és döntötte el a 97. izlandi bajnokság sorsát. (Keflavík-Fram 1-2, Fylkir-FH Hafnarfjörður 0-2). A képen a bajnok vezetőedzője, Heimir Guðjónsson látható még játékosként.

A Bajnokok Ligája 2009-2010-es kiírásában tehát az FH képviselheti Izlandot, míg az Európa Liga bemutatkozó szezonjában a Keflavík és a Fram (első selejtezőkör) mellett a kupagyőztes KR Reykjavík (második kör) is erősítheti a mezőnyt. (A KR egyébként a Visa-kupa döntőjében egy utolsó előtti percben szerzett öngóllal verte az elsőosztályba tavaly feljutott Fjölnirt.) Ahogy az várható volt, a HK Kópavogs és az ÍA Akranes indulhat jövőre az 1. deild karlában. A két újonc (Fjölnir, Þróttur) bennmaradt. A címvédő Valur az ötödik helyen zárt.

 

H
 
Klub
 
Mérk.
 
Gy
 
D
 
V
 
LG
 
KG
 
GK
 
Pont
 
Kvalifikáció és kiesés
1 Hafnarfjörður 22 15 2 5 50 25 +25 47 UEFA Bajnokok Ligája 2009-10
Selejtezők, első kör
2 Keflavik 22 14 4 4 54 31 +23 46 UEFA Európa Liga 2009–10
Selejtezők, első kör
3 Fram 22 13 1 8 31 21 +10 40
4 KR Reykjavík 22 12 3 7 38 23 +15 39 UEFA Európa Liga 2009–10
Selejtezők, második kör
5 Valur 22 11 2 9 34 28 +6 35
6 Fjölnir 22 10 1 11 39 33 +6 31
7 Grindavík 22 9 4 9 29 36 −7 31
8 Breiðablik 22 8 6 8 41 36 +5 30
9 Fylkir 22 6 4 12 24 40 −16 22
10 Þróttur 22 5 7 10 28 46 −18 22
11 HK Kópavogs 22 5 3 14 26 47 −21 18
1. deild karla
12 ÍA Akranes 22 2 7 13 18 46 −28 13  

 

A gólkirályi címet a Keflavík támadója, a 29 éves Guðmundur Steinarsson szerezte meg 16 dugóval (ebből kettő volt büntető). Legközelebb a feröeri bajnoksággal és természetesen magyar aranyérmesekkel jelentkezünk.

22 komment

Címkék: d skandináv izland kevesebb mint foci

A bejegyzés trackback címe:

https://nst.blog.hu/api/trackback/id/tr52726992

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

poolfanati 2008.10.26. 11:34:44

az biztos hogy jó zene a foo fighters én is bírom de hogy is jön ez ide?:-D

donnelly · http://nst.blog.hu 2008.10.26. 11:39:15

ON

A kép miatt, amit betettem;)

Vaader 2008.10.26. 13:06:31

Az első képen nem Dave Grohl van? Vagy ő is focizik Izlandon? :)

Vaader 2008.10.26. 13:26:44

Ja, látom, hogy ő az, máskor előbb elolvasom a többi hozzászólást.

poolfanati 2008.10.26. 15:25:26

dave grohl: a Nirvana dobosa volt aztán alapított egy saját eggyüttest a Foo Fighters-t, ahol énekel és gitározik. néhány másik banda néhány számához vendégdobos volt. a tenacious d című filmben ő a sátán hangja. és ő van a legfelső képen. na róla beszélünk:D

rexford 2008.10.26. 17:09:12

Poolfanati, ezt nem kellett volna!

donnelly · http://nst.blog.hu 2008.10.26. 19:55:37

Szerintem a többiek is vágták, de a Queens of the Stone Age-ben töltött időszakát még nem is említetted, pedig az sem elhanyagolható;)

danesdzsu2 2008.10.26. 21:31:17

donnelly, szerintem elrontottad a kvalifikáció és kiesés táblát a 2-3-ik, és a 4.-ik helyezettnél.

donnelly · http://nst.blog.hu 2008.10.26. 22:08:38

Nem, mert a KR kupagyőztesként indul, így később csatlakozik.

poolfanati 2008.10.27. 09:26:59

a queens of the stone age-es korszak az néhány másik bandában vendégdobosként van leírva:D

Azazello007 2008.10.27. 10:25:58

Feldobolta a 'Songs For The Deaf'-et és utána is játszott még a turné egy részén.

donnelly · http://nst.blog.hu 2008.10.27. 10:29:49

Feldobolni és turnéztatni az évtized egyik legjobb lemezét egy picit több, mint vendégdobosnak lenni;)

ON

Azazello007 2008.10.27. 11:08:22

OFF

Ebben tökéletesen egyetértünk, kivéve az "évtized egyik legjobb lemeze" kitételt:-P

Quentin Montargis-ból 2008.10.27. 11:24:39

OFF 1

A Tenacious D nem film, hanem egy zenekar. Grohl a Tribute c. videojukban alakította az ördögöt.

OFF 2

donnelly, örülök, hogy hasonló az ízlésünk :) (bár nekem nem az a kedvenc albumom tőlük.)

OFF 3

Grohl Eagles Of Death Metal-klipben is megfordult.

Azazello007 2008.10.27. 11:50:34

OFF

Megjegyzem, annak idején Jack Black (sőt, a komplett Tenacious D) is megfordult pár Foo Fighters-videóban, úgyhogy régi az ismeretség.

Látszik, hogy nincsenek még fent a topligák hétvégi fordulóiról íródott posztok, offolunk itt orrba-szájba, ez az igazi közösségépítés, banyeg:-)

poolfanati 2008.10.27. 12:00:31

off
quentin: a tenacios d egy zenekar, de volt egy ilyen sorozat is majd csináltak egy nagyfilmet is, jack blackel kyle gassel a főszerepben. és a beelzeboos című számban asszem benne van dave grohl ahol igenis a sátán hangja:D

poolfanati 2008.10.27. 12:03:36

azazello: én sem értek egyet az évtized egyik legjobb albumával, de ott van az egyik szócska ami megenged más albumokat is...
ha már a 'Songs For The Deaf' 2002es akkor talán a KoRn-tól az untouchables a legjobb. habár elfogult vagyok mert a KoRn a kedvenc bandám:D

donnelly · http://nst.blog.hu 2008.10.27. 12:17:08

OFF

Egyértelműen az Era Vulgaris a legjobb:)

ON

Készülnek a topok, pl. a PL általam, mert Pöte Krakkóban van;)

Quentin Montargis-ból 2008.10.27. 12:57:47

OFF

Poolfanati, meggyőztél. :)

donnelly, nálam a Lullabies To Paralyze a nyerő.
süti beállítások módosítása