A legtöbbet igazoló csapaton és az érdektelen részen már túlestünk. A sorozat utolsó harmada következik, amely stílusosan a királlyal kezdődik, amely csapat vezetése ebben az évben valamilyen furcsa betegség jeleit magán hordozva, elfelejtett játékost igazolni. Pedig van olyan klub Spanyolországban, amelyik megmutatta, hogy egy stabil és működő keret is tovább erősíthető, amennyiben találunk olyan játékost, aki a kellő alázattal rendelkezik, hogy a kispadon kivárja a lehetőséget. Persze a Real Madridon kívül a Valencia sem vitte túlzásba, de ott legalább az edzőtől várhatják a megújulást, miközben a királyi gárdát, mint az előző tucat szezon mindegyikében, ismét Guti vezeti majd győzelemre.

Real Madrid
Az átigazolási szezon koronázatlan királya, a csapat, amelyik szinte minden évben többet költ, mint a mezőny nagyobbik fele összesen, idén még nem erősítette meg a keretét. Nemhogy látványosan, de semennyire. Persze a Ronaldo-saga még tart, de a portugál megszerzése egyelőre nem a csapat megerősítési tervének a része, sokkal inkább a klub presztízséről szól. Emiatt aztán az esélye is nagyobb, mint a B tervként megvalósulható David Villa-féle üzletnek. Pedig a valenciai érkezése szakmailag indokoltabb lenne, de a komolyabb fejtegetéssel megvárnánk a sztori végét. Addig nézzük, hogy milyen kamu tevékenységet folytatott a klub a piacon. De la Redet visszavásárolta, mert mégis ciki, hogy mialatt minden madridi középpályás beégett az előző szezonban, ő a Getafe vezéreként és Európa bajnokaként vívta ki magának a tiszteletet. Garay igazolása inkább a Barcelona megtréfálásaként aposztrofálható, miközben Balboának távoznia kellett, hogy Horváth Ferenc Blanco ne keverje össze Drenthével. Persze mindez nem feltétlenül rossz jel, hiszen továbbra is a Real Madrid a favorit egy olyan versenyfutásban, amely főleg arról szól, hogy ki veri meg többször a Numanciát harmincnyolc mérkőzésből. Pontosabban ki bukik kevesebbszer ellene.

Recreativo
Idén már nem lehet hazardírozni. A Levante és a Murcia kiesésével egyértelműen megnyílt a másodosztály felé vezető térkapu. Ilyenkor a veszélyre való tekintettel a csapatok elkezdenek veszett módon igazolni, hogy mindenképpen növeljék a bennmaradás esélyeit, azonban egyes andalúz városokban másként gondolkoznak. Flottakapitányokat megszégyenítő módon szabadulnak a csapat értékeitől, ami a legbiztosabb előjele annak, hogy a hajó süllyedni készül.  Sinama-Pongolle, Varela, Cáceres, Carlos Martins és Sorrentino is olyan játékosok, akik nélkül elképzelni is szinte lehetetlen, hogy miként tudna eredményesen szerepelni a gárda. Csak reméljük a Levante szelleme nem fog kísérteni ezúttal.

Sevilla
A Sevilla látszólag gyengült, de ilyet leírni egy olyan klub esetében, amelyik simán átvészelte többek között Reyes, Baptista és Sergio Ramos távozását, egyszerűen nem szabad. Persze nincs olyan csapat, amelyik ne érezné meg Keita és Daniel Alvés hiányát, azonban talán az andalúz csapat sikere nem ezen múlik. Sokkal inkább azon, hogy idén vajon összeáll a védelem vagy nem. Ilyen szempontból sem a brazil védő Barcelonába igazolása, sem az EB-n két jó meccset produkáló Boulahrouz távozása nem jelenthet problémát. Elvégre velük is átjáróház jelleget öltött a hátsó sor. Így aztán a mallorcai Fernando Navarro érkezésétől akár csodát is várhatunk. Ő az a játékos, aki minőségi és mennyiségi szempontból sem hagyható figyelmen kívül. Európa bajnok és az előző két szezonban kizárólag kapusok előzték meg a legtöbb játszott perc vonatkozó rangsorában. Ezzel szemben Keita távozása már eggyel bonyolultabb, s nagy kérdés, hogy Squillaci  Romaric vagy Acosta képes lesz-e feledtetni a mali középpályást.

Sporting Gijon
Ugyanaz a csapat, ugyanaz a keret, ugyanolyan halvány remény a bennmaradásra, mint az előző szezonban a feljutásra. A lelkesedésen túl számottevő érvet nem tudunk felsorakoztatni mellettük, s mindössze az a kérdés, hogy ezt miként próbálják kamatoztatni. Szívünk szerint a szép halál felé terelgetnénk őket, bár valamivel reálisabbnak érezzük a játék gyilkolásán alapuló taktikát.

Valencia
Ronald Koeman szerződtetése után idén már nem bíznak semmit a véletlenre Valenciában. Unai Emery személyében sikerült olyan edzőt találniuk, akivel szemben semminemű ellenérzése nem lehet a valenciai szurkolóknak. Ismeri a bajnokságot, eredményes tudott lenni az Almeriával is, s az eddigi munkásságát figyelembe véve képes a ’benítezi’ hagyományok felélesztésére. Eredményességben és játékstílusban egyaránt. Nem is nagyon igazoltak számára senkit, akivel komolyabban számolhatna, ha del Hornot és Pablo Hernandezt nem számoljuk. Persze a fő cél nem is a keret frissítése, sokkal inkább a két David, Silva és Villa megtartása, akiket a fővárosból csábítgatnak. Maradásuk egyelőre bizonytalan. Canizaresével ellentétben, akit az előző év száműzetésének indokolatlanságát cáfolandó Albeldával, és Helguerával együtt átadólistára tett a klub.

Valladolid
A csapat, amelynek pontjai alapján izgalmas szezonzárón van túl, ennek ellenére mégis nyugodtabban vághat neki az évnek, mivel minden közvetlen riválisát felülmúlta. Legtöbbször oda-vissza. Ha nem változtatnak semmit, akkor akár azt is írhatnánk, hogy egy unalmas szezon következik, azonban megváltak a csapat egyetlen igazi értéket képviselő játékosától, Llorentétől. A vezérét vesztett gárda talán nem olyan önbizalommal vág neki az évnek, mint például az Espanyol elleni mérkőzésnek, amikor a Villarrealhoz igazolt támadó beverte pár másodperccel a kezdősípszó után. Ettól még szurkolunk nekik, hogy a Realt és a Barcelonát idén is megszorongassák.

Villarreal
Körülbelül annyival aktívabb a Villarreal a Real Madridnál az átigazolási piacon, amennyivel mögötte végzett a bajnokságban. Ráadásul igazolásaik ésszerűek és valamiféle koncepciót vélünk felfedezni a pénzügyi műveletek mögött. A sárga tengeralattjáró nem mozdult rá akkora vehemenciával az elérhető játékosokra, mint az Atlético Madrid. A fővárosiak előtt végeztek, sokkal stabilabb csapatuk volt már tavaly is, és Agüeróekkal ellentétben nem csak azt tudják, milyen a BL-ben játszani, hanem azt is, hogy mit jelent az áprilisig tartó kettős terhelés. Ezért aztán határozottan az volt a cél, hogy a kötelezően betömendő lyukak ne okozhassanak hosszútávon problémákat. Főképpen elől. Edmilson, Ibagaza és Llorente is biztosan kezdő lehetne a La Liga klubjainak többségénél, de a motivációikra jellemző, hogy új csapatuk kedvéért bevállalják az egyértelmű tartalékszerepkört az idősebb (Senna, Pires), vagy a sérülésre hajlamosabb (Rossi, Nihat) játékosok mögött. Tomasson és Josemi eladása ezután teljesen indokoltnak mondható. Főleg, hogy a dán helyén az év egyik meglepetése lehet a mindössze 18 éves amerikai, Altidore. Forlán óta tudjuk, hogy a Villarreal nagyon ritkán nyúl mellé, ha támadóról van szó.