Ahogyan az erőnek, úgy majdnem minden futballistának is van sötét oldala. Szerencsére legtöbbjük megelégszik maga elé dörmögött káromkodással, elvétve a bíró szidalmazásával és legvégső esetben egy túlságosan keményre sikeredett belépővel. Az ember - különösen a futballista - gyarló, így a ritkán előforduló tahóságot még akár el is tudjuk fogadni, azonban létezik a futballistáknak egy növekvő csoportja, akikben olyan mélyen lakozik a parasztság, hogy mindössze elrettentő példaként lehet emlegetni viselkedésüket. Ők a mi kedvenc köcsögeink, akik két kapott füles alatt nem úsznák meg a bemutatkozó kört egyik rakamazi kocsmában sem.  Lássuk az idei spanyol csapatot, amelyben már másodszor beválogatott játékosok is vannak: Munua - Alves, Perea, Marchena, Ayala - Reyes, Riquelme, Edmilson, Guti - Eto'o, Luis Fabiano. Tovább után részletek.

GUSTAVO MUNUA (DEPORTIVO LA CORUNA)

Pont olyan kielégítő érzés a fárasztó - és izzasztó - edzés végeztével beállni a zuhany alá, mint amennyire kiábrándító lehet a gőzfüggönyön keresztül hirtelen bekapott balcsapott. Szinte biztos, hogy a pillanat hevében az általa ismert minden börtönfilm összes zuhanyzóval kapcsolatos jelenete befészkelte magát az izraeli Dudu Aouate agyába. Szerencséjére azonban a csapást nem követte újabb ütés, szappandobálás  vagy egyéb erőszakos cselekmény, mindössze pár öltés az orvosi szobában. Meg néhány kellemetlen perc az újságírók, csapattársak és klubvezetők érdeklődő pillantásai közepette. Az eset előzményéül annyi szolgált, hogy az ütőjátékosok szerepkörét megirigylő, uruguayi Gustavo Munua így kívánt elégtételt venni kapustársa egyik korábbi nyilatkozata miatt. Ezzel megmentette Pato Abondanzierit a csapatba kerüléstől, amiért utóbbi kiejtette hősiesen küzdő csapatát az UEFA-kupából. A férfias ütésváltással még nem is lenne igazi problémánk, de a zuhanyzóban megtámadni egy férfiembert: az már igazán köcsög dolog.

LUIS ARAMANTO PEREA (ATLÉTICO MADRID)

Vannak szakmák, amelyekből a siker legkisebb lehetősége is ki van kódolva. Többek között szar rossz lehet BKV ellenőrnek, brazíliai aranybányásznak, utcaseprőnek és az Atlético Madrid védőjének lenni. A mai napig megfejthetetlen számunkra, hogy a főváros második számú klubja miként tudta elcsípni a negyedik helyet. Na nem mintha sok bajunk lenne a 4-3-as, vagy a 6-3-as mérkőzésekkel, de azért a matracosok támadósora talán egy kicsivel hatékonyabb védelmet érdemelt volna. Amennyiben a hatékonyságot a potya, a szerencsétlen vagy a viccesen bekapott gólok elkerülése jelenti. Ilyenekből jó sokat láthatott a Vicente Calderon közönsége, mert a védők roppant módon ügyeltek arra, hogy hazai pályán mutassák meg igazi értékeiket. A legköcsögebb védelem három tagja képviselteti magát a legtöbb sárgalappal rendelkezők TOP 5-ös mezőnyében, így szinte kihagyhatatlan legalább egyikük itt szerepeltetése. A választás roppant nehéz, mert objektív szempontok alapján Pablo Ibanez nyert, egy sárgával megelőzve Perniát és Pereát, de a kolumbiai képére pillantva egyértelmű, hogy a helye itt van. Meg aztán ő kapta az egész idény első sárgáját, azon a mérkőzésen, amelyiken Agüero az idény első gólját lőtte. Már akkor sejthettük volna…

ROBERTO AYALA (ZARAGOZA)

Kedves Roberto! Megkérdezhetjük, hogy mi a fészkes fenéért nem vonultál vissza egy évvel ezelőtt? Szép pályafutás végére tettél volna pontot. Ezzel szemben most mindenki majd arra emlékezik, hogy csúfos körülmények között hagytad el a legnagyobb sikereid helyszínét, s már év közben aláírtál a Villarreal csapatához. Önmagában ez a cselekedet is kiverte a biztosítékot sokak szemében, de Te előrelátó képességedet csúcsra járatva döntöttél úgy, hogy sokkal jobb kilátások és nagyobb sikerek várnak Rád egy másik csapatban. Így egy gyors vezércsel után - még az első tengeralattjárós bevetésed előtt - Zaragoza felé vetted az irányt. Ott aztán minden rutinoddal és tudásoddal felvértezve is könnyűnek találtattál, hogy a csapatot Bajnokok Ligájába vezesd. Igaz egyszer, a Deportivo elleni mérkőzés kilencvennegyedik percében visszaadtad a reményt, és önfeláldozóan begyűjtöttél 14 sárgalapos figyelmeztetést is, amivel a vonatkozó rangsor élén végeztél, de végül ez is kevésnek bizonyult a bennmaradás kiharcolásához. Ha rád és az elmúlt másfél éves tevékenységedre gondolunk, akkor Te vagy az élő példa rá, hogy nincs köcsögválogatott argentin játékos nélkül. És tényleg!

CARLOS MARCHENA (VALENCIA)

Az Európa-bajnokság egyik meglepetése. Eddig sem volt szemernyi kétségünk a játéktudását illetően, de az ő igazi világa akkor kezdődik, amikor a játékvezető sípszava felhangzik. Állandó és visszatérő jelenetekről van szó: a támadó fekszik, Marchena értetlenséget imitálva tekint a bíróra és a döntésétre vár. Igazából mindegy is, mit ítél a bíró, hiszen a reakció mindig ugyanaz. Csak az egyik esetben reklamáció, míg a másikban felháborodás címén adja elő azt a műsort, amiért bekerült a köcsögválogatottba. Grimaszok következnek, teátrális kézmozdulatok, majd beindul az odamondó show, amelynek keretében a Valencia játékos szájának sebességét látva nem kizárólag a géppuskakezű karibi zenészek kedvtelednek el, hanem maga a marimba is. Persze önmagában ez még nem érne tagságot a jeles társaságba, de idén először bebizonyosodott, hogy az igazán tahó játékos "erényei" ugyanúgy jelentkeznek ötgólos hátránynál, mint ötgólos előnynél. Szerénység és alázat számára nincs hely.

DANIEL ALVES (SEVILLA)

Van az a történet, amelyben a női nem iránt szemernyi érdeklődést sem mutató srác a rálőcsölt, de lelkes hölggyel indul a végzősök báljába. A figyelmes apuka búcsúzóul odaveti, hogy kettőre mindenképpen hozza haza a kislányát. Mire a fiatalember elkezd gondolkodni: a bál éjfélig tart, mi a fenét fogunk mi csinálni hajnal kettőig. Egy évvel ezelőtt hasonló dolgokon törhette a fejét Dani Alves is. Annyi eltéréssel, hogy számára egy egész szezonról volt szó. Meg természetesen Sevilláról, ahonnan el szeretett volna igazolni. Kérőben sem volt hiány, de az ár hallatán mindenki elbizonytalanodott, így maradt számára egy ráadás év. Akár jól is elsülhetett volna, azonban a brazil védő mindent bemutatott idén, amivel az árát elfogadható szintre csökkentette. Marcehanával ellentétben nem sokat beszél, de akkor legalább hatásosan, mert szinte soha nem ússza meg lap nélkül. Pirosak tekintetében – holtversenyben - a liga legeredményesebbjének bizonyult, ami önmagában nem lenne probléma, de a kiállításaival mindig lehetetlen helyzetbe hozta csapatát. Persze mindez nem feltétlenül igaz, hiszen ha pályán volt, akkor is minden második gólt róla kapták. Az ellenfél taktikailag építhetett állandó fennmaradásaira, de ha véletlenül időben hátraért, abban sem volt sok köszönet. A fájdalmas és könnyekkel tarkított búcsú végül egy év késéssel bekövetkezett. Bár Alves barátunk láthatóan hamar túltette magát a nehezén.

JUAN ROMÁN RIQUELME (VILLARREAL)

Az ember, aki itt sincs, mégis kihagyhatatlan. Örökös tag. A köcsögválogatott csapatkapitánya. A kamera előtti sercintés utolérhetetlen világbajnoka. Akinek tekintete maximum hat elemiről tanúskodik. Valószínűleg soha többet nem játszik már Európában, de még így is főszereplő lesz a következő öt év minden hasonló válogatásában. Már régen elpártolt tőle az egyetlen klub is, ahol letett az asztalra valamit. Egy évvel ezelőtt ott hagytuk abba, hogy hazament és egy remek argentin szezonon van túl, de lejárt a kölcsönszerződés, így vissza kellett térnie. Abban, hogy ért a focihoz, soha nem kételkedtünk, így simán le is vette, hogy az idei Villarrealnak is csak a kispadján jut számára hely. Ezért aztán a megváltás felszabadító érzése lett rajta úrrá, amikor befutott érte az ajánlat, amelyet klubja tétovázás nélkül elfogadott. Amennyiben az argentin irányító köpködési tulajdonsága egyenes arányban állna a futball iránti alázatával, akkor simán a világ egyik legnagyobbja lehetne, azonban így nem több mint egy utolsó köcsög a tehetségeséből, akiről mindenkinek csak a fájdalmas és a játékához méltatlan búcsúzásai jutnak eszébe.

GUTI (REAL MADRID)

Mert ő tényleg az. Ennél kisebb ziccereket sem szoktunk elpazarolni, így a La Liga leghíresebb férfifalóját férfifaló imitátorát nem hagyhatjuk ki a csapatból. Igazából nincs semmi gond a homoszexuális emberekkel, azonban Gutiról tudjuk, hogy családja és gyerekei vannak, de ez sem zavarja abban, hogy nyilvánosan holmi idegen csávók csávónak kinéző nők szájába dugja a nyelvét. Természetesen számunkra nem a családi értékek védelme a legfontosabb. Sokkal inkább tartjuk felelőtlennek ezt a cselekedetet, ha arra gondolunk, hogy egy katolikus országban ez szükségszerűen az öltözői a zuhanyzói hangulat változását is magával vonzza. Ráadásul milyen ciki lehet már, amikor a szőke játékos ölelő karjai között egy-két kósza gondolat befészkeli magát a csapattársak felhőtlen gólörömébe. A Real Madrid soha be nem érő középpályása azonban minderre rátett még egy lapáttal, amikor a bajnoki címet ünnepelni hivatott partit fejfájásra hivatkozva lemondta. Pedig biztos ott lett volna az orvosi stáb is, így mi tipikusan arra a női betegségre gyanakodunk, ami a kedvtelenséget hivatott kifejezni, és semmilyen Aspirin nem segít rajta. Hízelgés, ajándék, vagy valami ígéret annál inkább. Na ez a köcsögség.

EDMÍLSON GOMES (BARCELONA)

Az ember, aki egy hosszúra nyúló sérülés következtében alig lépett idén pályára. Ezzel önmagában nem is lenne probléma, de Edmilson barátunk a nyakába szakadó időtöbbletet, nem csajozással, rehabilitációval, vagy bármi hasznossal töltötte ki, hanem fekete bárányokat keresgetett a Nou Camp környékén. A speciális színű állatok hajkurászása olyan szinten belefészkelte magát a fejébe, hogy előbb-utóbb törvényszerűen látni is vélt párat. Normális ember ilyenkor a csapat pszichológusához, az orvosi stábhoz, vagy a pszichiáteréhez fordul segítségért, de a brazil játékos - a felfedezésétől megzavarodva – inkább más utat választott. Rögtön a sajtó képviselői elé járult, hogy beszámoljon lidérces tapasztalatiról. Ez aztán olyan jól sikerült, hogy bár csak elvétve játszott, gyakorlatilag minden újságíró meglátásaira volt kíváncsi a mérkőzések előtt és után is. S Edmilson élvezte a szereplést. Csapattársaival ellentétben, akiknek folyamatosan magyarázkodnia kellett. Végül a Villarreal lecsapott rá, pedig nem olyan régen még egy másik, a brazilhoz hasonlóan nem túl intelligens középpályás érkezett hozzájuk Barcelona felől: Riquelme.

JOSÉ ANTONIO REYES (ATLÉTICO MADRID)

Az ember, akit immáron mindenhol kifütyülnek. A helye megkérdőjelezhetetlen a csapatban, mert már mi sem tudunk olyan spanyol klubot mondani, amelynek szurkolói fenntartások nélkül elfogadnák őt igazolásként. Sevillában nem szeretik, mert elhagyta a csapatot az Arsenal kedvéért. Londonból Madridba költözött, ahol volt egy közepesnek mondható éve, melynek végén pénzügyi viták kereszttüzében távozott a szerencsétlenje. A Real Madridtól az Atlético Madridhoz. Ez a döntés és a csapatváltás azt eredményezte, hogy a két legnagyobb madridi klub szurkolói már iránta érzett utálatukban is vetekedhetnek. Pedig ez még csak a kezdete volt José megpróbáltatásainak. Eleinte kaján vigyorral arcán hallgatta a becserélésekor felhangzó szurkolói tiltakozást, de később ez már látszólag megviselte az idegeit. Vagyis kihozta belőle a köcsögöt. Gyakorlatilag tizenkettedik embernek számított csapatában addig a pillanatig, amíg a játszott percenként kapott lapos figyelmeztetések mutatót tíz alá nem csökkentette. Volt, amikor becserélése után öt perccel már a zuhanyzó felé tartott, majd az eltiltását követő első mérkőzésén újra sikerült neki kiállítatnia magát. Miközben módszeresen és kirívóan durván aprította az ellent taktikai szabálytalanságok helyett, csak egyvalami nem változott. A kaján és felsőbbrendűséget sugalló vigyor. Egy köcsög vigyora.

SAMUEL ETO’O (BARCELONA)

Kamerun büszkesége, akiből simán kinéztük, hogy elmegy Üzbegisztánba kizárólag a pénz miatt, ugyanis csak egy dolog biztos vele kapcsolatban. Spanyolországban immáron nem maradhat, hiszen immáron kétszer harapott az őt éltető kézbe. Önmagában ez nem lenne ennyire tragikus, ha nem a Barcelona és a Real Madrid csapatáról lenne szó. Azt máig nem tudjuk pontosan, hogy négy évvel ezelőtt Owennél vagy Ronaldonál gondolta magát jobb játékosnak, de vele kapcsolatban ilyen dolgokat nem is érdemes latolgatni. A lelke mélyén megmaradt sértődött kisgyereknek, aki a következményekkel soha nem törődik. Kivéve, ha éppen egy feleslegesen bekapott sárga lappal el lehet kerülni a nem olyan régen még nagy hangon szidott stadionban a megszégyenülést. Persze arra nem gondolt a drága, hogy cserébe ugyanezt megkapja a saját szurkolóitól. Az ő esete példázza, hogy mi a különbség egy jó focista és egy nagy játékos között. Ő világ életében egy jó focista lesz, de a nagy játékossá váláshoz egy kicsit túl kellene lépnie a benne rejtőző paraszton. Vagy örök életére egy kis köcsög marad.

LUIS FABIANO (SEVILLA)

A Sevilla réme, akinek góljainál csúnyábbakat elképzelni is nehéz, nemhogy szerezni párat. Pedig technikailag nem rossz a srác, kellően gyors és hatékony, de valahogy mégis mindig bal herével tereli kapuba Keita távoli bombáját. Ezt meg azért nem szeretjük alapból sem, de különösen bosszantó egy folyamatosan felháborodottan reklamáló csatártól, akin az intelligencia legkisebb nyomát sem fedezhetjük fel. A brazil csatár viselkedése olyannyira irritálóra sikeredett idén, hogy mellette még a civilben gyerekgyilkos Poulsen is ártatlan báránynak tűnik. A gyakori reklamálást még meg is értjük, hiszen az eredmények elmaradozása, a szörnyű haláleset, és Juande Ramos váratlan év közbeni búcsúja generálhatott némi feszültséget a sevillai játékosokban. Ugyanakkor a mindent BL indulást eldöntő, Atlético elleni mérkőzésen simán meg lehetett volna a győzelem, amennyiben Luis Fabiano a labdára koncentrál ahelyett, hogy minden útjába kerülő ellenfélbe belerúg egy jó nagyot, ha a bíró éppen másfelé tekint. A viselkedés ragadós volt és az egész csapat követte a gólkirályi cím várományosát. A sors végül Güiza személyében igazságot szolgáltatott, elvégre a valaha volt egyik legsunyibb gólkirálytól mentett meg minket.