Nou San Trafford

Az Index blogja a világ legjobb futballjáról.

A szerkesztőségből...

Utolsó kommentek

jujjdeizgi

Friss topikok

UEFA Kupa - Toni, a müncheni faló

2008.04.11. 04:31 heinrich

Ez a ló köll a rossebnek, mi aztán nem ilyet akartunk. Tébolyult dühünkben most azt sem tudjuk, melyik tereptárgyba üssük a fejünk. Micsoda fertelmes, dögletes bűzt árasztó tréfája ez a sorsnak, ami tegnap este történt?! Nem az Arsenal – Liverpool a dráma, ez a dráma, és nem Benitez a futball-pokol porkolábja, hanem Ocsmány Ottmar Hitzfeld, ez a kővé gyepesedett, elaggott rozmár. Ilyen körülmények között már vállrándításra sem futja a Rangers továbbjutását látva, csupán arra van erőnk, hogy tovább után megemlékezzünk Dzsudzsák csapatátlagot meghaladó produkciójáról, valamint Mutu zsenijéről.

Van a nemzetközi futballnak néhány íratlan szabálya, például az, hogy magára valamit is adó drukker legkésőbb tíz éves korára megutálja a Bayernt, ez ellen nincs mentő. Velünk sem volt másképp, de aztán többé-kevésbé a kamaszkorral együtt magunk mögött hagytuk a némiképp irracionális, ámde ösztönös utálkozást is. Sőt, csipetnyi hipokratizmus nélkül mondjuk, hogy Bundesliga háziíróként teljességgel elfogadtuk a bajorokat, és titkon, mikor senki nem látott, együtt hullámoztunk a déli karéllyal a szezonnyitó meccseken. Lelkesedésünk nem tartott sokáig, cirka tíz fordulót. Akkor kezdtük először mondogatni, később mániákusan duruzsolni, hogy megbutult az öreg, Tonira és Riberyre bomlasztotta a csapatot, szar a szisztémája, indokolatlan a rotáció. A Zvezda ellen ugyanez a vagonnyi mák segített, de sem a Boltont, sem a Bragát nem bírták megverni, a Hamburgot kétszer sem, és az sem véletlen, hogy ha belefutottak egy jó formában lévő, valódi játékra képes csapatba, akkor három-egyes zakó lett a vége, mert bizony a tegnapi meccs számunkra ott és akkor ért véget, hőssé koronázzuk a minden próbát kiálló szegénylegényt.

Kard-ki-kard kezdődött a párbaj, szemünk előtt máris megjelent az Alaves-Liverpool derbi képe. Az első vér a Bayernt illette a kényszerűségből középső védőt játszó irányító, De la Red felesleges, de jogos kiállítása okán – a megítélt szabadot Ribéry az aluminiumra (hja, a fennkölt német nyelv) súvasztotta. A legjobbukat elveszítő spanyolok kénytelenek voltak fegyvernemet váltani, átálltak nyílt sisakról a szárnytámadásra, ami eleinte csak Lell és Lahm sárgájában materializálódott, de nem sokkal később Cosmin Contra bevitte a sokáig halálosnak látszó döfést. A zsenialitást vidéki egyszerűséggel kombináló román védő végigvezette a labdát a jobbszélen, majd némi bizonytalanság után elvitte Demichelis és van Bommel között (Walcott-szintű csoda, hogy nem rúgták agyon), végül pillanatnyi tanácstalanságát egy léc alá küldött bombával oszlatta el.

Sebzett dúvadként jött persze a Bayern, de a Jóisten sokáig fogta a spanyolok kezét, csakhogy a kilencvenedik percben annál durvább ménkővel sújtson le: Cortés pontosan Ribéry lábára stukkolt egy kósza labdát, aki előbb a Marseillaise kezdő taktusait hallatta, majd aljas módon kiegyenlített. Hosszabbítás.

Felesleges lejátszani, minden fizikai és pszichológiai adu a Bayern-nél, jokerek és ászok kandikálnak az ingujjból. De nem, hihetetlen, alig kezdődik meg a ráadás, előbb Casquero büntet húszról a kapufa segítségével, majd két perccel később Braulio tüzel öt méterről, a sárban hempergő Lucio mellől. Három-egy, trallala, hát nem éltünk hiába.

Már bőszen fogalmaztuk magunkban, hogy végre a csapatot élve eltemető, nulla koncepciót és fantáziát felvonultató Mr. Rotációs Antikockázatot utolérte jól megérdemelt végzete, mikor ez a tökelütött Abbondanzieri, Toni elé lepkéz egy ártatlanságában csak Teréz anyához mérhető beívelét. (off: reméljük, az idétlen argentin messiások magyarországi tagozatát vezető Ganxsta Zozi is látta az esetet és kevesebbet fog csíkos mezben parédézni, pláne nem a Népstadion környékén). Laudrup már ekkor sejthetett valamit, hiszen igencsak elsötétült a tekintete, pedig csak öt percet kellett volna kihúzni – nem sikerült. Jött megint Toni, bakó és matador egyszemélyben, amit ő tud, ahhoz nem kell taktikai utasítás. Dráma a köbön, szó szerint. A Getafénak ki kellett volna kapni Münchenben,  helyette ikszre mentik a derbit. A Getafénak meg kellett volna rogyni De la Red kiállításánál, helyette gólt rúgnak. A Getafénak könnyeivel küszködve kellett volna megsemmisülni a kilencvenedik percben, helyette két gólt rúgnak. Ám ez sem elég, semmi sem elég, Nietzschének volt igaza, mi pedig átkozzuk a sorsot, siratjuk a Getafét, aki 120 percre egy ország csapata lett, siratjuk az elveszett illúziónk, lelkünk ártatlanságát, hogy vannak még népmesei hősök. Hát nincsenek.

Ostoba, elvtelen mázli, az van - megint megmenekült a százszorosan megérdemelt kudarctól a vén, sarlatán gazember. Persze, halljuk, hogy vaskos eredménylista van az öreg kezében, csokornyi Bundesliga és két BL győzelemmel, de hiba lenne elfelejteni, hogy akkoriban olyan köztörvényes, ám kétségtelenül zseniális alakokkal volt körülvéve, mint Möller, Basler, Effenberg, Matthaus, vagy Sammer, plusz a komplett német válogatott, egyik fele Dortmundban, másik fele Münchenben. Most, amikor nem topkategóriás az alapanyag, még az is elfonnyad a keze alatt, aki másnál élt és virult (pl.: Klose, Schweini), a fiatalok beépítése meg arról szól, hogy talán négy-nullnál behozza őket két percre. Ezek után pedig kénytelenek leszünk végighallgatni a szokásos huszonhárom orrszívással tarkított örömódáit salátástálról, meg UEF, grr, ezt inkább nem is írjuk. (Getafe – Bayern München 1-1, hosszabbítás után 3-3, tj.: Bayern München, idegenben lőtt góllal, gebedjenek meg)

Sokkal inkább felcirádázzuk Arshavin és Pogrebnyak elvtársak nevét a kispárnánkra, és hisszük, fogjuk mi még vodkát vedelve, matrjóskát ölelve ünnepelni a Tábornok bukását. Szentpéterváron egyébként nem történt semmi, a hazaiakról üvöltött, hogy még az apósnak is szívesebben segítenének trágyázni a veteményest, mint a Leverkusen B csapata ellen küszködni. A német utánpótlás a végtelenül alulmotivált orosz csapat ellen egyébként egy félidőig bírta is, aztán Tyimoscsukék elkezdtek focizni, és megint rúghattak volna négyet, de az összes ziccerüket eltöketlenkedték, zárásként a már említett Tyimo a félpályáról nekiveselkedve sem tudta berúgni a félkamu tizit, így maradt az érdektelen eredmény. (Zenit Szentpétervár – Leverkusen 0-1, össz.: 4-2)

Eindhovenben egyrészt azt kellett látnunk, hogy Dzsudzsák ugyan kezdőként lép pályára, de remek beadásaival nem tudja előbbre segíteni enervált társait, másrészt tanúi lehettünk, amint Hamrin, Baggio és Batistuta után új Isten születik a firenzei Pantheonba. Mutu egy gigantikus szabadrúgás után egy kipattanót is beemelt, így egyszemélyben tette lefutottá a párharcot, ami csak Gomez kapus parádéinak következtében nem lett sokkal simább. A hollandok még öt középpályással felállva sem tudták uralni a játékot, elképzelés nélkül vergődtek, jobbára azzal voltak elfoglalva, hogy a jobbról-balról élesen süvítő lövésszerű beadásokat valahogy kibikázzák – ez a kimondottan jól játszó Rajkovicnak ment a legjobban. Egy szintén félkamu tizihez ugyan ők is hozzájutottak (ismét Dzsudzsi tette középre), de Simons gyakorlatilag agyonrúgta Frey-t – a lilák tökéletesen megérdemelten mentek tovább. (PSV – Fiorentina 0-2, össz.: 1-3)

Az elődöntőben azzal a Rangers-szel találkoznak, akik az otthoni játékukat kicsit felturbózva esélyt sem adtak a bajnokságban is csak vergődő Sportingnak. Előbb egy gyors kontra végén Darcheville próbálta velünk feledtetni (mindhiába), hogy anno az ő Lyon ellen kihagyott ziccere miatt kerültek egyáltalán az UEFA-ba, majd a legvégén Whittaker teljesen valószínűtlen, 60 méteres szólója (?) tette totálissá a hazai blamát. A kérdőjelet azzal érdemelte ki, hogy a portugál védők gyakorlatilag elszaladtak az útjából, így cseleznie csak a kaputól 40 méterre kellett. (Sporting – Rangers 0-2, össz.: 0-2)

240 komment

Címkék: rangers uefa kupa h összefoglaló bayern münchen

A bejegyzés trackback címe:

https://nst.blog.hu/api/trackback/id/tr2420734

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BruceWayne 2008.04.11. 16:05:08

popp én ezen röhögök egy hete, főleg hogy a zenét már előtte is ismertem :-)

pote · http://nst.blog.hu/ 2008.04.11. 16:10:40

popp,
hat k-ra beoffoltal, az teny :)

sztem a szurkolasban az a legjobb, h a masik csapat szurkoloit lehet huzni, es ha az meg a haverod is, hat az kulonosen jopofa erzes.

Basti,
nem kell mellre szivni,
Te a Bayern-t valasztottad, valakinek meg a spenot a kedvenc kajaja...

fcb (törölt) 2008.04.11. 16:18:38

én nem szívtam semmit sehova meg mellre sem. csak arra próbálom ösztönözni a társaságot, hogy maradjunk a normális keretek között. jó hétvégét mindenkinek ! 17:00 Vasárnap , Sportklub FC Bayern - Dortmund - élő :)

ASRM 2008.04.11. 16:25:49

Csak még egy megjegyzés: szerintem kaptak eleget az élettől "szegény" Bayern szurkolók, itt nálunk, azzal, hogy hétről hétre a Léderer@Co kommentálásában kell végignézniük a meccseket. De ez már egy másik poszt témája lehetne.

Basti. · http://borgatya.hu/ 2008.04.11. 16:33:05

"Bayernnek annyiszor van irtózatos mázlija (pl.: Bundesliga győzelem a Schalke ellen az ismert körülmények között), hogy istenigazából nem tudta sajnálni őket az ember a MU ellen."

Ha a matek ismereteim nem csalnak, akkor 1999 előtte volt 2001-nek...vagyis te már 1999-ben tudtad, hogy a Bayern 2 év múlva marha nagy mákkal fog bajnokságot nyerni, ezért nem szorulnak sajnálatra, sőt mi több: utálni kell őket. Na igen, így már minden világos!!
(jah és igen..más csaptnak nincs mákja, csakis a Bayernnek..ezt is értem már!)

popp · http://koncertblog.com/ 2008.04.11. 16:36:20

Basti, a Bayern hagyományosan mákos csapat, ezt már az apám is mondta pöcsös koromban, hogy a németeknek meg Bayernnek több a szerencséje, A kilencvenes években is volt egy-két mákos bajnoki győzelem.

the real 2008.04.11. 16:36:35

Ezért írta, hogy "pl.".

pote · http://nst.blog.hu/ 2008.04.11. 16:37:39

A Bayern a Depor negativja

Strigo 2008.04.11. 16:59:39

Van rajtam kívül más is, aki igazságtalannak érzi, hogy a 90 perc alatt ugyanannyi gólt lőtt idegenben a Bayern, mégis továbbjutottak több idegenben szerzett góllal???
Ilyenkor 11-esek kellenének szerintem.

popp · http://koncertblog.com/ 2008.04.11. 17:01:31

Szerintem eleve hülyeség az idegenben lőtt gól szabálya, de az a minimum volna, hogy a hosszabításban már nem számítana.

BruceWayne 2008.04.11. 17:08:57

na az a Schalke előtti győzelem volt még egy nagy szégyen... Merk is büszke lehet magára hogy a 94. percben befújt egy ártalmatlan (nem)hazaadást....

madbalee 2008.04.11. 17:12:36

Én sem értem hogy lehet szeretni a Bayernt:)

Getafe :(

OJ · http://sportvers.blog.nepsport.hu/ 2008.04.11. 17:23:16

Na majd a Zenit, bennük nagyon bízom, ez a Bayern nem okozhat problémát nekik, pláne ha felpörgetik a gépezetet... :) Munka után megírtam a magamét, a Getafe-dráma tegnap nagyon elvette a postírókedvet, de pótoltam, talán még nem hűlt ki nagyon a téma.

azbennvolt.blog.hu/2008/04/11/makdaralo_beizzitva

m3ss 2008.04.11. 17:43:49

ahaha
Demis Castro 4 president :P
nagyon szórakoztató hozzászólás volt az a németekről, mellesleg némi igazság is van benne :)

Basti. · http://borgatya.hu/ 2008.04.11. 18:01:07

...mint amikor koncot dobnak a kutyák közzé! :)

halareaal 2008.04.11. 18:22:11

hát elég fura, hogy ennek a Bayernek így meg kellett izzadnia a spanyol liga 10en vhanyadikja ellen . azért a cikk is, és a kommentelők is nagyon lehúzzák a Bayernt, ert tegyük hozzá, h a hosszabításig a Getafe 2 meccsen át szinte folyamatosan mákolt, a Bayern a párharc során legalább 20x mattolta a komplett védelmüket, csak hát ebből mindössze 4 gólra futotta. nem hittem volna ezt a szezon elején, h egy Toni Klose csatársor mellett a helyzetkihasználással lesz a gond. a Getafét nem sajnálom, nem a szegénylegény szerepét játszották, hanem dobálták magukat, kakaskodtak, nagképűsködtek, egyszóval teljesen elszálltak maguktól. egy szimpatikus figura van, Laudrup, ő viszont télleg az.

a PSVről meg el sem hiszem, h tavaly kiverték az Arsenalt, meg amit előtte csnáltak. Dzsudzsák már kinőtte azt a csapatot sztem:P

kroos 2008.04.11. 18:27:01

Heinrich ,,"magára valamit is adó drukker legkésőbb tíz éves korára megutálja a Bayernt, ..." ez nekem egyenlöségjel.

kroos 2008.04.11. 18:27:56

de nem csak a hülyével...

popp · http://koncertblog.com/ 2008.04.11. 18:29:33

hala, a PSV természetesen a Tottenhamet verte ki, az Arsenal egy másik sorozatból esett ki a 'Pool ellen ;).

kroos 2008.04.11. 18:30:44

valamit is adó drukker? pl az aki még 2 napja le*pja a Pool-t hogy milyen szenzácios pedig ök is érdemtelenül jutottak tovább+jogtalan 11-essel,vagy az más mert ök krojcs fejére ivelgettek nem Toni-éra????????választ várok..

kroos 2008.04.11. 18:31:51

Nem,inkább Fifázok...

halareaal 2008.04.11. 18:40:07

popp: az idén volt, ha jól emlékszem:). tavaly BL: PSV-Arsenal 1-0, 1-1;)

halareaal 2008.04.11. 18:59:09

"és így van ez Mourinhoval, Schumacherrel, a Fradival, Mike Tysonnal, Tottival, a Reallal, a Juveval, meg még millió tényezővel a sportvilágban.

karakteres klasszisoknak hívják őket. "

ez így van. pancho: sztem egy Bayern kontra más spanyol/angol/olasz nagycsapat meccsén minden német szorít a Bayernért, mert ők képviselik a német focit. szinte egyszemélyben. a spanyolokról már nem biztos, h hasonlóan működik. bár amikor Angliában voltam egy kisvárosban, ahol tképp mindenki United drukker volt, a gyerekeknek 2 ruhájuk volt, iskolaegyenruha meg MU mez, és mindenki úgy köszönt rám, h utálom a Chelseat, speciel ott is ösze szorított foggal drukkoltak a Chelseanek a BL negyeddöntőben. (najó, igaz h a Bayern volt az ellen:D)
a Realnak meg szurkolnak a drukkereik, aki rengetegen vannak, meg azok esetleg, akiket igazából nem köt le a foci, vagy nincs csapatuk. a többiek, ha nem is ellene drukkolnak nem kedvelik/fikázzák őket folyamatosan. ebben a média is benne van, bár mostanában szerencsére már nem annyira. legalábbis én mindehol ezt figyeltem meg az utóbbi 2-3 évben. mondjuk normális, ha a világ legnagyobb presztizsű klubja szintje alatt játszik, legszebb öröm a káröröm.

heinrich · http://nst.blog.hu 2008.04.11. 19:02:04

Felesleges belekapaszkodni abba, hogy mit írtam a Poolról, pláne, hogy sokkal inkább az Arsenalt hibáztattam a kiesésért, mintsem a pudlikat éltettem. Van egy adott tulajdonságuk, azt méltányoltam is, ennyi.

Amúgy pedig, barnetta, némi önirónia megkönnyíti az életet, erről van szó, nem többről.

Titi120 2008.04.11. 19:14:41

Önirónia helyett némi önkritika kéne egyeseknek ...

kroos 2008.04.11. 19:24:44

Igen önkritika.pl Heinrich amikor azt irtad hogy bastinak+altintopnak kellene szürni,vagy amikor azt irtad hogy Carrick fogta Taddeit....

kroos 2008.04.11. 19:27:56

Ha az volt a célod hogy megbánts embereket akkor sikerült.Igy is a legkevesebb komment a bundesliga post-hoz jön,ha ennyire gyülölöd akkor ad át valakinek.Az hogy futbalszakmailag nem teljesen autentikus azt el tudom fogadni.De azt hogy nem vagyok,,magára valamit is adó drukker " azt nem tudom elfogadni.És nem vagyok egyedül.

Titi120 2008.04.11. 19:35:40

Valóban nem vagy egyedül ...

Atyus 2008.04.11. 20:14:27

Lehet hülyeség, amit mondok, de ezaz idegenbeli gól a hosszabbításban már ne érjen. 30 perccel többet focizhatott így a Bayern, jó, hogy több gólt lőttek... 11esek lehettek volna már nyugodtan...

Ronal-d'oh! 2008.04.11. 20:29:10

Atyus, igazad van. Így csak az egyik csapat használhatja az idegenben lőtt góljait... Vagy legyen mind2 meccsen hosszabbítás, vagy hosszabításnál ne számítson az idegenben lőtt gól.

popp · http://koncertblog.com/ 2008.04.11. 20:29:50

Bayern-fan gyárekek, lazítsatok már kicsit, egyébként én is meg vagyok sértődve, mert kiesett a Roma és továbbjutott a Bayern ;).

popp · http://koncertblog.com/ 2008.04.11. 20:35:34

Egyáltalán ne számítson az idegenben lőtt gól. Használják föl a medern technikát a lesek és a tizenegyesek megítélsénél, valamint ingyen sört minden foci szurkolónak, heti két szabadon választott kilencven percre!

Az utóbbiba előbb fog belemenni a Blatter-Platini focivezér tandem, ha jó kis reklám bevételt szagol, mint bármilyen ésszerű javaslatba.

pote · http://nst.blog.hu/ 2008.04.11. 20:36:59

gyerekek,
ha igy megsertodtok, akkor legkozelebb is kapni fogtok!
miert nem lehet bolcs mosollyal turni a kritikat? Ti nyertetek, nem a Getafe... (illetve jutottatok tovabb, mar ez is szomoru, h nem tudtatok egyszer sem megverni oket :)
ha most itt alaznak a Romat, mert erdemtelenul jutott tul a MU-n, olyan messzirol kakilnek ra, h csak na!

vilagbeke gyerekek,
vagy keressetek egy szimpatikusabb csapatot ;)
p.

heinrich · http://nst.blog.hu 2008.04.11. 20:37:59

Esküszöm hihetetlen, hogy valaki komolyan tudja ezt a 'magára valamit is adó drukker' lózungot venni. De rendben, ha bárkit szurkolói minőségében, valamint az ahhoz szervesen hozzátartozó önérzetében megbántottam volna, akkor bőszen hintem a hamut fejemre, ez nyilván nem volt cél.

Azt pedig változatlanul tartom, hogy a Bundesligában simán beleférne egy Basti - Altintop középső páros, vannak annyira sokoldalúak, hogy ezt megoldják a rettenetes támadókat felvonultató Bielefeld ellen. De nem értem, miért kellene tévedhetetlennek lennem attól, hogy van véleményem.

A Bundesliga utálatot meg pláne nem értem, hogy kerülhet egyáltalán szóba, nyilván mazochista hajlamaim miatt foglalkozom vele heti X órát. Ettől még Hitzfeldet nem kötelező kedvelnem, mint ahogy ti is várjátok már Klinsi érkezését.

Akkor utoljára: a Bayern drukkeres költői túlzásnak szánt gondolat nyugodjék békében.

redcard · http://redcard.tumblr.com/ 2008.04.11. 21:02:41

látom egyre többen értünk egyet a hosszabbításban az idegenben lőtt gól szabály eltörlésével...írjunk a fifának? :)
szerintem nem kell a cikkeket ennyire komolyan venni, megjegyzéseket mellre szívni. mit vártok, heinrich térdeljen le és szeressen? vállalta a véleményét, ti ezt vitattátok, elmondta miért írta, lassan túl lehetne lépni rajta, főleg úgy, hogy a bayern szurkolókon kívül sokan többé-kevésbé egyet is értünk vele. mellesleg valszeg azért a bundesliga postokra jön a legkevesebb komment, mert a 4 közül ez a bajnokság érdekli itt a legkevesebb embert

Basti. · http://borgatya.hu/ 2008.04.11. 21:07:44

pote!

"miert nem lehet bolcs mosollyal turni a kritikat?"

First read, than write!
Én feszt szapulni szoktam a csapatomat az ultragáz játéka miatt, ha nem vetted volna észre (mondjuk ha csak akkor jársz ide, hogy a Bayernes koncon mégegyet rágj akkor nem csodálkozom ezen) Ez öcsém nem kritika volt, hanem szimbolikus arconköpése a Bayern rajongóinak. Lehet itt púderezni a dolgokat, hogy költői túlzás meg miegymás, de ez az volt ami, és még mindig ott virít a posztban: "magára valamit is adó drukker legkésőbb tíz éves korára megutálja a Bayernt"
Az Ocsmány jelzőről meg ne is beszéljünk inkább.

popp

"Bayern-fan gyárekek, lazítsatok már kicsit, egyébként én is meg vagyok sértődve, mert kiesett a Roma és továbbjutott a Bayern ;)."

Az a Roma mely farkát-fülét behúzva esett ki a MU ellen...Nem értem hogy lehet egy ilyen csapatnak szurkolni! :-)

popp · http://koncertblog.com/ 2008.04.11. 21:12:45

Basti, úgy látszik nem adok eléggé magamra, de szerintem a Getafét oda-vissza vertük volna ;).

BruceWayne 2008.04.11. 21:30:53

Basti miről beszélsz? a Roma eleve Totti nélkült állt ki otthon mégis volt jópár helyzetük a kb 6 védekezőközéppályással felálló MU ellen... remélem jövőre a bayernt még wes brown is kiröhögi egy nekik kiosztott kötény után.

Basti. · http://borgatya.hu/ 2008.04.11. 21:35:11

Nerazzuri!

nem érteni humor talán?

Basti. · http://borgatya.hu/ 2008.04.11. 22:17:33

"rossz vicc volt"

De sajnálom!..és akkor mi, a lúzer Bayernfanok mint mondjunk a nap viccére ?!

BruceWayne 2008.04.11. 22:25:08

bújjatok el :-) mert ti (és abbondanzieri) tönkretettétek tegnap pármillió szurkoló szórakozását.... ha kiestek szerintem ti se haltok bele és mindenki örült volna a Getafénak, de így....

Micimedwe 2008.04.11. 22:31:37

Pedig magára valamit is adó drukker legkésőbb tíz éves korára megutálja a Bayernt.

Titi120 2008.04.11. 22:34:18

Szerintem itt az ideje kollektíven elnézést kérni a Bayern vezetőségének, játékosainak, szurkolóinak egyaránt, hogy tovább mertünk jutni, elrontva más, nem Bayern szurkolók szórakozását.

Sajnos ilyen önző disznók voltunk, nem gondoltunk mások boldogságára.Szörnyű...

:)

BruceWayne 2008.04.11. 23:02:31

hát az emberiség elleni bűntettek perében ott ülne a teljes klub a vádlottak padján

Titi120 2008.04.11. 23:08:58

Még szerencse, hogy a hülyeség beszélése nem számít bűncselekménynek, különben a vádlottak padja végig érné a Váci útat ...

Gotama 2008.04.11. 23:12:34

A bundesligát nem nézem, de a nemzetközi kupákban simán a Bayernnek drukkolok egy angol (francia LOL) csapat ellen...
Forza Milan!

Asidotus 2008.04.11. 23:33:29

Gotama!
Én is pont így vagyok a Bayernnel. A Bundesligában nem drukkolok nekik (ellenük sem, legyen egy jó meccse, kivéve a Dortmund, mert annak drukkolok), de nemolasz és nem Barcelona csapatok ellen szoktam a Münchennek (és általában német csaptoknak szorítani). Bammeg, semleges vagyok Bayern ügyben, ilyenkor mi van? (Segítség!!!!!!!!!!)
Csütörtök este azért sajnáltam a Getafét, nem kicsit, nagyon.
És szerintem nem a Bayern jutott tovább, hanem a Getafe esett ki. 5 perc alatt kétgólos előnyt leadni, háááát....
Én meg azt hittem, hogy a hosszabbításban már nem él az idegenben lőtt gól szabálya (lehet, hogy így is volt régebben?)
Amúgy egyet értek az idegenben lőtt gól szabályával, nyilván a fiatalabb kommentelők nem emlékeznek az idegenben kivívott 0:0-ák dicső korszakára. Meg így kevesebb a 11-es párbaj, ami a pénzfeldobással kb. egyenértékű, és egy rendes szurkoló számára komoly egészségkárosító hatású.

popp · http://koncertblog.com/ 2008.04.11. 23:39:53

Ambivalens érzelmeim vannak a tizi rúgásokkal, mert szeretem , ha nyer csapat amelyiknek drukkolok és óriási katarzist ad, de utálom ha favoritom elbukik.

BruceWayne 2008.04.11. 23:57:55

én útálom a 11-eseket, általában sajnálom szegényt aki kihagyja

szbszig 2008.04.12. 00:03:26

Nos, igen, a múltkor írtátok, hogy el kéne törölni az idegenben lőtt gól intézményét. Ezzel azért nem igazán értek ebben a formában egyet, de hogy a hosszabbítás utáni idegenben lőtt gól intézménye egy baromság, azt azóta hangoztatom, mióta először megtudtam, hogy létezik ilyen szabály... :|

pote · http://nst.blog.hu/ 2008.04.12. 01:16:34

"First read, than write!"

Basti,
megfogadva a tanacsodat, csak azt szeretnem kerdezni,
h miert nem lehet bolcs mosollyal turni a kritikat?
;)

oszinte tisztelettel,
pote
egy Roma-szurker, aki elviselte a Bl-posztot, amiben eros koltoi tulzasok voltak a MU es Roma megiteleseben

meg egy kerdes:
zrikalas szo mond Neked/Nektek valamit

Basti. · http://borgatya.hu/ 2008.04.12. 09:21:22

Pote

"magára valamit is adó drukker legkésőbb tíz éves korára megutálja a Bayernt"

Erről van itt szó, meg a többi gúnyolódó, bunkó hsz-ról, b+, nem a kritikáról. Ennyire nehéz lenne megérteni??
Én pl hányok az olasz focitól, de én nem köpöm a szemetek közé hogy "fújjj.. olasz-drukker".
A többi zelitligás topikban normális vita folyik a csapatokról, itt meg csak szardobálás, élen a rovatvezetővel !

Poy 2008.04.12. 10:04:14

:D Mikor tanuljátok meg már végre?
A focit nem a dígók, nem is a németek játszák.

A focit Angliában játszák... :D

krystian · http://detektorok.blog.hu/ 2008.04.12. 10:10:21

"A focit Angliában játszák... :D"

De nem az angolok... :)

popp · http://koncertblog.com/ 2008.04.12. 10:17:11

Basti, heinrich már "hamut szórt" a fejére az ominózus mondat miatt. Amiről vele együtt én sem gondoltam, hogy bárki is többnek tekinti csipkelődő viccelődésnél. Kezd kicsit nevetségessé válni, hogy huszonötödször hozzátok föl ezt és valamiféle össznépi térdre borulást vártok a Bayern szurkolók előtt.

Még barnetta is, aki rendszeresen sportot űz neki nem tetsző hozzászólások szerzőinek minősítgetéséből és indőnként még az anyázástól sem riad vissza.

Sajnálom, valószínűleg életem végéig gyűlölni fogom a Bayernt, és kemény szavakat használtam klubbal kapcsolatban, de szinte minden hsz-emben elmondtam, hogy szurkolóival semmi bajom, éppen a itteni fanok érzékenysége miatt. Magam részéről ezt a témát lezártam, szevasztok!

_benito · www.nst.blog.hu 2008.04.12. 10:21:57

én egy klasszikust tudnék idézni:
"nincs olyan csapat, akinek ne tudnék drukkolni a bayern ellen" :)

kroos 2008.04.12. 10:29:36

Popp ezt vond vissza légyszives mer soha senkit nem anyáztam.

kroos 2008.04.12. 10:30:41

benito te irtad egyszer azt hogy,,normális ember nem szurkol az Inter-nek,juve szurkolonak lenni meg egyszerüen jellemhiba"???

kroos 2008.04.12. 10:33:18

Nera ,,tönkretettétek tegnap pármillió szurkoló szórakozását..."
mit kellet volna tenni?Levonulni a pályáról a 15. rossz passz után?

kroos 2008.04.12. 10:35:10

,,hát az emberiség elleni bűntettek perében ott ülne a teljes klub a vádlottak padján "
Nera az Inter ott is fog ülni,csak nehogy Moggi-val egy zárkába kerüljetek....

popp · http://koncertblog.com/ 2008.04.12. 10:39:18

barnetta, visszavonom! De azt nem, hogy rendszeresen minősítgetsz. Meg azt sem, hogy lelazulhatnátok már erről a mondatról ;. Béke van!

kroos 2008.04.12. 10:42:24

Ok Popp,béke van.De még Nera-val megküzdök ma.

Poy 2008.04.12. 10:43:15

De nem az angolok... :)

Ebben teljesen igazad van. Nem is mondtam mást..

Basti. · http://borgatya.hu/ 2008.04.12. 10:54:03

vicces már..de télleg

Pote hsz-ra reflektáltam, aki azt állította nem bírjuk a kritikát. Én csak felvilágosítottam mi a különbség a kritika (mondjuk amit én fogalmazok meg a Bayernnel kapcsolatban) meg más a szardobálás és a szemenköpés. S én, mint jellemtelen bajorfan elnézést kérek minden ultraszuperfsza menő nem-Bayern drukkertől, hogy volt merszem ezt zokon venni...

popp · http://koncertblog.com/ 2008.04.12. 11:07:27

"A 110. perc után jobbak lettünk, nem is tudom, hogy lehet-e ennél jobban játszani." - mondta Uli Hönness, nekem meg leszakad a pofám, az ilyenkért utáljuk a Bayernt annyian. Hitzfeld legalább elismerte, hogy szerencséjük volt, de ez a kretén nem, jellemző az arcra, hogy Getafét és játékosainak hősies küzdelmét meg sem említette.

Micimedwe 2008.04.12. 11:23:17

Számomra a hozzászólásokat olvasva is egyre egyértelműbb, hogy magára valamit is adó drukker legkésőbb tíz éves korára megutálja a Bayernt.

Basti. · http://borgatya.hu/ 2008.04.12. 11:27:59

"A 110. perc után jobbak lettünk, nem is tudom, hogy lehet-e ennél jobban játszani."

ciki de félre fordítás történt. de már leteremtettem a tagot :D

A jó fordítás így hangzik: "110 percnyi emberelőnyben többet kellett volna kihoznunk magunkból!" - ennyit a nagyképűségről.
Amúgy én láttam SAT1-es nyilatkozatokat is, ott mindenkinek égett a feje, Hoenessnek a legjobban...

_benito · www.nst.blog.hu 2008.04.12. 11:30:21

barnetta, pontosan így hangzik:
juve szurkolónak lenni sorscsapás, interistának meg jellemhiba.

popp · http://koncertblog.com/ 2008.04.12. 11:36:28

Basti, pedig hiteles forrásból idéztem ;)! De az igaz, hogy megnézhettem volna máshol is. Viszont az már megint a zsiger meg a tapasztalat, hogy Hoenessről simán eltudtam volna képzelni egy ilyen nyilatkozatot.

Basti. · http://borgatya.hu/ 2008.04.12. 11:49:38

mi is csak emberek vagyunk, mint Abbondanzieri ;))

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2008.04.12. 12:45:01

popp:

A zsiger meg a tapasztalat. Meg az előítélet. ;-)

Egy német legfeljebb hülye, de nem nagyképű. Én legalábbis még soha nem tapasztaltam náluk ez utóbbit.

Jelzem, megsértettél, amikor azt sugalltad, hogy a Roma oda-vissza verné a Getafét. :-)

kroos 2008.04.12. 13:03:56

Hoeness kb 20 éve a Bayern menedszere.Nem adnám oda 50 mijatovic-ért sem.

szbszig 2008.04.12. 20:04:08

Nem tudom, miért vagytok annyira kiakadva ezen a bejegyzésen. Nyílt és szókimondó és adott esetben elfogult. Ez egy ilyen blog. Aki tárgyilagos tudósításra kíváncsi, az vegyen Nemzeti Sportot! Én jól szórakozom az ilyeneken is mindig. Mondjuk ebben segít, hogy nincs kedvenc csapatom, úgyhogy nem vagyok elfogult semelyik klubbal, sőt még országgal szemben sem. ;)

pizarro · http://fcbayernmunchen.hu/ 2008.04.12. 20:40:03

"Aki tárgyilagos tudósításra kíváncsi, az vegyen Nemzeti Sportot!"

ezt ne mondtad volna...

pote · http://nst.blog.hu/ 2008.04.12. 21:30:15

el is felejtettem, h itt meg folyik a vita :)

"hsz-ra reflektáltam, aki azt állította nem bírjuk a kritikát. Én csak felvilágosítottam mi a különbség a kritika (mondjuk amit én fogalmazok meg a Bayernnel kapcsolatban) meg más a szardobálás és a szemenköpés"

kiemelve:
"a kritika (mondjuk amit én fogalmazok meg a Bayernnel kapcsolatban)"

Veled jokat lehet majd akkor ezutan is vitatkozni :)
ezenkivul szamodra meg elfogadhato kritika lehet (gondolom) Hitzfelde, Hoenesse, Kahne...

kulonben meg azt sem ertem, h egy nemet foci fannal, miert varunk humorerzeket?!
;)

pizarro · http://fcbayernmunchen.hu/ 2008.04.12. 22:27:49

Érdekes. Múlt héten nem volt magyar, aki német-fan. Ezen a héten volt olyan, hogy nem is ember, aki német-fan. Most meg nincs humorérzéke annak, aki német-fan.

Pedig én csütörtök este jót nevettem...

kiváncsi leszek, hogy mi lesz a következő. Aki német-fan, az nem szeretheti túrós tésztát?

kroos 2008.04.12. 23:20:05

vagy az egyen mákos szart...

BruceWayne 2008.04.12. 23:26:15

pizarro mi volt olyan vicces csüt.este a bayern játékán kívül?
barnetta: mákkal???? undorító vagy.... :-)

mocsing · http://nst.blog.hu 2008.04.12. 23:38:28

Nera,

pl nézni Abbondazieri fejét, miután bekapta a harmadikat. v Laudrupét. v minden spanyolét. v mindenkiét, aki mondta a szövegét, h a király kiscsapat és köcsög bayern, blabla. káprázatosan vicces volt. ha tudnád...

pizarro · http://fcbayernmunchen.hu/ 2008.04.12. 23:55:26

ha nem tudod, akkor sürgősen nézzed meg a meccs utolsó 5 percét...

BruceWayne 2008.04.12. 23:57:51

hát én a bömbölve a földet verő Kouffor-on inkább nevettem meg a többi ledöbbent germáon 99-ben. a spanyolokat inkább minden jóérzésű ember sajnálta.... ja tudom, a bayernesek nem azok...

pizarro · http://fcbayernmunchen.hu/ 2008.04.13. 00:02:21

Nézd, te utálatból szerzel magadnak örömet, én meg szeretetből. ENNYI. :-)

én a magam részéről nem a Getafén nevettem...

Az meg a világ legnagyobb igazságtalansága lett volna, ha fetrengésből továbbjutottak volna.
Nem beszélve a 3 meg nem adott amúgy szabályos gólunknak...

BruceWayne 2008.04.13. 00:13:06

ja persze, 3 :-D
amúgy meg milyen fetrengésről beszélsz? a getafe 10 emberrel végig szebb és tudatosabb támadásokat vezetett mint amilyenből a bayern 120 perc alatt kb egyet se

pizarro · http://fcbayernmunchen.hu/ 2008.04.13. 00:16:17

MEGALOL, na, ez már nekem is sok. Aztaqrva...

BruceWayne 2008.04.13. 00:18:40

ja hát ha nálatok a ~75 perces folyamatos Toni fejére rugdosás a szinvonal, akkor nem is csodálkozom.... egyébként melyik lett volna az a 3 gól?

mocsing · http://nst.blog.hu 2008.04.13. 00:20:45

a 2 meg nem adott szabályos gólt még egy Getafe-Schalke közö bizottság sem tagadná. te, gondolom, igen. oks.

és h te inkább Kuffouron nevettél, az jó, kezdhetnél kapisgálni, h itt kezdődik az, h mki másnak szurkol. a világ csodái.

mocsing · http://nst.blog.hu 2008.04.13. 01:13:01

"egyébként melyik lett volna az a 3 gól? "

Toninak volt két gólja, amit nem adtak, pedig szabályos volt.

1. első meccsen, amikor a kapus ki akarta a rúgni a bőrt, de Toni elvette tőle, úgy hogy nem is ért hozzá, csak a labdához, ment is a luft meg a szimulálás (ezen meg se kell lepődni). lásd összefoglaló.

2. fejelt egy gólt (nézz összefoglalót 2.), amit lefújtak, mert ő rángatta volna a spanyol védőt (belenguer vagy ki, bocs, nem ismerek egy getafe-játékost se, muhaha:), pedig inkább őt rángatták.

popp · http://koncertblog.com/ 2008.04.13. 02:19:27

"kiváncsi leszek, hogy mi lesz a következő. Aki német-fan, az nem szeretheti túrós tésztát?" :D, és nézd már pote van olyan nénet fan, akinek van humorérzéke. Jelzem édesanyám jó sok szalonnával csinálja, nyamm!

pote · http://nst.blog.hu/ 2008.04.13. 02:36:05


szerintem itt az ideje elasni a csatabardot,
uldozesi maniat kikezelni, es koncentralni a kovetkezo heti feladatokra!

ha Titeket ez megnyugtat, akkor leirom,
h megerdemelten jutott tovabb a Bayern!

de holnap/ma sokan fognak szoritani a Dortmundnak!

tovabbi kellemes hetveget, izgalmas bajnoki hajrakat!

p.

popp · http://koncertblog.com/ 2008.04.13. 02:50:34

és Forza Roma ;), természetesen!

kroos 2008.04.13. 09:45:58

Nera én is szivesen röhögnék az Interen de ugye nekik nem adatott meg egy Bl döntö sem.

kroos 2008.04.13. 09:52:37

Ha már itt járunk...mi is tudjuk hogy szarul játszott a Bayern,amit viszont nem lehet elfogadni hogy ez alapján a meccs alapján itélik meg a klubbot, és annak történetét.pl.2001-ben a kieséses szakaszban oda-vissza vertük a Mu-t és a galaktikus Reál-t.
Nem a szenzácios Pool-t,nem az atom Villareál-t,de nem is a Pallardo-Hugo Viana szürökettösel felálló Valenciát.Szóval ez a klubb le tett már annyit az asztalra hogy egy meccs alapján ne lehessen megitélni.És még valami Nera,had ne kezdjek el beszélni a szabályos ill. szabálytalan gólokról.Pont neked nem kellene feszegetni ezt a témát.

Basti. · http://borgatya.hu/ 2008.04.13. 13:07:46

pizarro! bölcsebb vagy te annál, hogy ilyen nerazurrikkal leállj vitatkozni :)