Az vajon miért van, hogy az Inter és a Juve győztes góljai, mint két húsvéti tojás, úgy hasonlítottak egymásra? És az, hogy a Milan már akkor sem tud nyerni, ha történetesen éppen megérdemelné? És főleg, hogy a Roma már akkor is nyer, ha történetesen lókolbászt érdemel húsvéti sonka helyett és azt sem szájon át? Ezek mellett a kérdések mellett még rengeteg más izgalmas témát fogunk boncolgatni, többek között kitérünk arra is, hogy immár a Samp lohol a Milan nyomában (köszönhetően az Udinese hazai pontvesztésének), megveregetjük az utolsó szalmaszálba görcsösen kapaszkodó Cagliari vállát, keblünkre öleljük a keretéből mindent, és még annál is többet kihozó Fiorentinát és végül újfent felhívjuk a figyelmet rá, hogy az Atalantára mindig érdemes fogadni. Hajtás után Serie A, 28. forduló.

A Roma-Milan összefoglalóját néhány igen fontos megállapítással kezdjük. Ezek közül is az élre kívánkozik Totti, aki – mivel a játék nem igazán megy neki - egyre feltűnőbben ocsmánykodik a pályán. Dobálja magát, szövegel és néha kifejezetten öncélúnak tűnik, amit csinál, de tudjuk, pont annyira lehetetlen lecserélni, mint tavaly Ronaldinhót. Aztán ott van Ancelotti, aki szegény nem tud jól meccselni, ha a feje tetejére áll, akkor sem. Maldini és Kaladze néhány megingástól eltekintve elég magabiztosan tette a dolgát, Oddo leradírozta a szokás szerint húsz perc után megsértődő Mancinit, Taddei meg a jó ég tudja, minek kezd, ha még Favallival sem bír, a padon meg közben ott ül Giuly. A nagy meglepetés azonban a visszatérő Seedorf játéka volt, aki a kapu előtt ugyan hibázott, de a mezőnyben remekül mozgatta a Milant, megjátszható volt és egyáltalán, életet vitt a Milan igencsak döglődő játékába. A második félidőre, bár az első sem volt rossz, felélénkültek a csapatok, főleg a Milan! A vezető gól például pont olyan volt, amilyet minden Rossoneri látni szeretne: Pirlo labdájából Oddo remek vágta után gólpasszt adott a középen érkező Kakának, akit Panucci négy, Juan öt méterről próbált meg rávenni, hogy ne belsőzzön a léc alá. A Roma egy vicces jelenettel válaszolt, Totti már csak három yardra volt az end-zonetól, és már csak a vonal mögé kellett volna vetődnie vele, de fumble lett a vége (és közben a zászló is repült a kezezésért), majd ismét jött a Milan, Seedorf átkacsázott a komplett hazai védelmen, de hiába csinálta meg, a végén a ziccer kimaradt. Pato is megpróbált pontot tenni a meccs végére, de hiába homorított csodaszépen Doni fölött, jutalma csak a jól megérdemelt sárga lett, nem sokkal később pedig jött a Roma és két cseréjének köszönhetően megfordította a meccset. Vucinicnek és Giulynak több játéklehetőséget követelünk, de megértjük azt is, ha csak rotálni szándékozik a mester, hiszen a csapata egy hónapja szerda-vasárnap ritmusban játssza a gyilkos tétmeccsek sorát. A végén még Gilardino (nem, nem, soha) hibázott, Pirlo szabadrúgása pedig az Olimpico egébe szállt, a Roma így oda-vissza megpakolta a Milant. A margóra: hogy a kényszer szülte-e a Seedorf-Emerson cserét, azt nem tudjuk, de ha nem, akkor jó nagy baromság volt, azt magabiztosan kijelenthetjük! (Roma-Milan 2-1)

Az Öreg Hölgy megmutatta, hogy ha kisminkeli magát, egészen mutatós is tud lenni. Hirtelen nem is tudjuk megmondani, hogy láttunk-e már ilyen 3-3-2-1-1 formációt ebben a tyúkszaros életben, de hogy élénk kis meccs kerekedett az idegenben általában igen bátran játszó Napoli vendégjátékából, az nagy örömmel töltött el minket. A Juve irányította a játékot, Nedved elképesztő mennyiséget futott a balszélen, Del Piero pedig majdnem mindig megjátszható volt, de nem beszélhetünk a Zebrák döntő fölényéről, hiszen a szélvészgyors Lavezzire kihegyezett vendég-kontrák is igen veszélyesnek mutatkoztak (hazánkfia könnyedén vezetést is szerezhetett volna, de hát talán nem véletlenül hazánkfia). Eltelt egy óra, a Juve elsősorban szabadrúgásokból tudott veszélyeztetni, a Cannavaro-Domizzi kettős ugyanis nagy magabiztossággal vonta ki a játékból Trezeguetet, Nocerino pedig a jobbszélen csak annyiban emlékeztetett Camoranesire, hogy hasonló mezben játszott. Ranieri (akit a hírek szerint nyáron Lippi vált) is érezte, hogy a meccs a Juvének áll, de ehhez neki is hozzá kell tennie a részét: bejött Iaquinta és Molinaro 4-3-3-ra módosítva a felállást, ekkor pedig ismét előbukkant csapata legnagyobb hendikeppje. Középen a Tiago-Sissoko-Nedved hármas egyszerűen nem tud olyan kombinatív játékot mutatni, amivel meg lehet lepni egy magabiztosan védekező ellenfelet. Már éppen igazolni láttuk a fenti tézist (Mommo és Tiago egymásra licitálva szórták el a labdákat középen), amikor óriási meglepetésünkre Molinaro találta meg Del Pierót, aki tökéletesen tette be Iaquintának (nem úgy, disznók!), Vinco pedig a levétellel elküldte az emberét és bepofozta a győzelmet érő gólt. Nem mondjuk, voltak meleg pillanatai a Bianconerinek, de ezt a csapatot, ha így játszik, már sokkal könnyebb szeretni. A megalkuvás nélküli, fejleszegett rohamok eredményt hoztak és teljesen megérdemelten győztek Ranieri fiai egy olyan meccsen, ahol önbizalmat és hitet lehet gyűjteni az elkövetkezendő nagy feladatokra. Mert azok még lesznek, nem kis számban. (Juventus-Napoli 1-0)

Mancini megy a szezon végén. Illetve nem megy. Az Inter meg mindig behúzza az ilyen meccseket. Illetve nem mindig. Most behúzta, mi pedig tátott szájjal néztük az Ibrahimovics-Vieira összjátékot, mely a sípszó után nem sokkal meghozta a vezetést, különös tekintettel a svéd löbbölt passzára, mely a levegőben négyszögesítette a kört, elsuttogta a védőknek, ki ölte meg JFK-t és a francia buksinak csattanásából, aki nagyon figyelt, kihallhatta a jövő heti lottószámokat. Még az első félidőben egyenlített a Palermo, nem is érdemtelenül, hiszen Cesarnak már előtte is fognia kellett Rinaudo fejesét, a gól előtt viszont talán foghatta volna Miccoli kellemetlen lövését, mindenesetre nem kellett volna pont Simplicio elé tennie lövőre, amiből aztán a kapus szegény Materazzira ütve a lasztit öngólt lövetett a védővel. Apropó, Marco, bizony, van olyan időszak, amikor semmi, de semmi nem jön össze, egy ilyet él most meg a kiváló védő, aki egyébként egy könyökös miatt ki is dőlt egy pár percre, majd ráadásul ki is sárgult a következő meccsről (Borriello kettőt rúg Rivasról a héten). Az Inter megérdemelt győztes gólja aztán attól a Jimeneztől érkezett, aki a Nerazzuri legjobb igazolásának tűnik, és ahogy a bevezetőben említettük, kísértetiesen hasonlított a Juve győztes góljára, mely a csatár gyönyörű labdaátvétele utáni lövésében kulminált. A második félidőben az Inter az újkori szokásoknak megfelelően igen életlen maradt, bár Figo és Ibra (egy rabonával még elővirított azért) eldönthette volna végleg a meccset, maradt a 2-1, ami pont annyit ér, mint nagyobb arányú társai, csak így további reménykedésre sarkallja a farkas hordát. (Inter-Palermo 2-1)

Na, Mutu visszatért. De nem ám úgy, hogy felslattyogott a pályára alibizni egy félórácskát, meg kapkodni a lábát és a bíróval pörlekedve ünnepeltetni magát, amikor lecserélik. Hanem úgy, hogy az első negyedóra végén csodálatos passzt tett Santana elé, aki hasonló eleganciával szerezte meg a román passzából a vezetést, majd félóra elteltével egy lekészített labdát úgy vágott a bal felsőbe, hogy a Milan öltözőjében 26 szív szakadt belé! Aztán Liverani is megmutatta, hogy neki sem okoz gondot harminc méterről ziccerpasszal megkínálni Pazzinit, az ifjú csatár pedig az elmúlt időszak csetlő-botló helyzetkihasználási mutatója után beköszönt. A Viola habkönnyű győzelmével négy pontra szakította magáról a Milant, a sorsolásukat elnézve pedig igencsak nehéz szívvel gondolunk a Rossonerik jövőjére, hiszen míg Prandelliék egy Inter elleni meccs kivételével letudták a rangadóikat, a Milannak még mennie kell a Juvéhoz is a derbi előtt. Nem maradt más, mint sok szerencsét kívánni a Fiorentinának az UEFA-kupához, hiszen lehet, hogy a következő fordulóra már csak ők maradnak állva az olasz kupacsapatok közül. (Fiorentina-Genoa 3-1)

Az Udinese direkt csinálja velünk, efelől semmi kétségünk nem maradt. Jött a megjósolt sokgólos meccs, volt helyzet itt is, ott is, de az utolsó 10 perc pengeváltása után már biztosak vagyunk benne, hogy Pepe kizárólag tippünk miatt hagyta ki az év helyzetét (hogy szarna sünt). Ledesma egyébként ismét megvillantotta kivételes rúgótechnikáját, most nem szabadrúgásból, hanem egy legurított labdából szerzett ordenáré nagy gólt, ezt egyenlítette ki végül Di Natale, akit szintén vinnénk magunkkal Donadoni helyében. Az egy ponttal az Udinese eggyel hátrébb csúszott. (Udinese-Lazio 2-2)
Mert bizony már a Sampdoriát kell köszöntenünk a Milan elsőszámú üldözőjének szerepében. A genovaiak, ha tartani tudják magukat még három meccsen (amikor visszatérhet a lipótmezei kirándulásról Cassano), be is biztosíthatják jövő évi UEFA-kupa szereplésüket. Bellucci visszatérését góllal ünnepelte, amikre nagy szükségük is lesz, hiszen jövő héten például a Milanhoz látogatnak, egy esetleges győzelemmel pedig akár egy pontra feljöhetnének a Rossoneri mögé. (Sampdoria-Catania 3-1)
Az Atalantára tessék fogadni! Otthon nyernek, idegenben kikapnak, mivel pedig most a Stadio Azzuri d’Italia volt a helyszín, nem is lehetett kérdés, hogy az Empoli begyűjti zsinórban negyedik gyufáját. A vendégek előtte hármat nyertek egymás után, ha pedig nem akarnak nagyon rosszul járni, jó lesz, ha még időben visszatalálnak a helyes ösvényre. Ráadásul jövő héten a Juvét fogadják… (Atalanta-Empoli 4-1)

A Cagliari úgy elrakta a Torót, mint annak a rendje. Nem volt ennek sok előjele, mert bár a szardíniaiak élénknek mutatkoznak, a Toro időtlen idők óta nem kapott ki és ezt a meccset is muszáj volt a nyerhetők közé sorolniuk. Aztán mégis… az első félidőben kaptak kettőt, miközben Di Michele büntetőt hibázott, innen pedig kuka volt az egész. Ejnye, ha a Cagliaritól nem vonnak le a saját baromságuk miatt három pontot, még nagyobb eséllyel szállhatnának harcba, az azonban mindenképpen dicséretes, hogy így sem adják fel. Szívünk Rossoblu egy kicsit! (Cagliari-Torino 3-0)
A Siena most először emlékeztetett egy igazi Roburra, hiszen a Reggina úgy feltörölte velük a Granillo gyepszőnyegét, hogy csak na. A győzelemmel az Amaranto egy pontra jött fel a Parma-Livorno páros mögé, de egyáltalán, az egész hátsó traktus olyan tömör, mint a korpakúra utáni széklet, úgyhogy ha elöl el is dőlnének a nagy dolgok, a hátul állomásozó fiúk még biztosan okoznak körömrágó izgalmakat nekünk. Köszi előre is! (Reggina-Siena 4-0)
Lucarelli hazatért övéihez, a Parma fölé kilőtt batman-jelre pedig Hector Cuper reagált leggyorsabban, és már kézbe is vette a dolgokat, hogy benntartsa a dicső múltját éppen fekáliával dobáló Parmát. A döntetlen, ahogy a beharangozóban is említettük, már nem rossz eredmény a Livorno pályáján, ezzel ugyanis legalább nem szakadtak le jobban a toszkánok mögött, jövő héten pedig a Palermo ellen már lehet nagyot villantani. A Livorno meg vágja már ki a francba Tristant, mert annyit sem ér, mint a bikán a tőgy, egy ilyen pengeélen táncoló csapat pedig nem engedhet ekkora luxust magának. (Livorno-Parma 1-1)

A B-ligában a Chievo győzelmével (Ascoli 3-1)) ismét az élre állt, köszönhetően az Albinoleffe pisai (2-0) vereségének. A Bologna meglepő hazai bukása (-Piacenza 1-2) után is csak két ponttal van lemaradva, mögöttük pedig a szokásos tolongás figyelhető meg, hiszen a Pisa-Lecce-Brescia hármas egy ponton belül könyökli egymást. A Bresciában Vassnak a taktikai csere hálátlan szerepe jutott, Feczének még az sem, a Grossetóban viszont Filkor végigjátszotta a Messinában 1-1-re végződő meccset.