Nou San Trafford

Az Index blogja a világ legjobb futballjáról.

A szerkesztőségből...

Utolsó kommentek

jujjdeizgi

Friss topikok

Serie A, 16. forduló + Szolgálati közlemény

2007.12.14. 10:24 _benito

A múlt heti arcpirító 9/3 után úgy határoztunk, megtesszük, amire már jó ideje készülünk, azaz fogjuk az üveggömböt és belevágjuk a Dunába a cudar eszközt. Mostantól a szakértőkre bízzuk a tippelgetést, a Guru tehát változatlanul megmondja majd a hét vége felé közeledve, hogy mire fogadjatok, mi viszont némileg átalakítjuk beharangozóinkat.
Mostantól csak egy meccset taglalunk részletesebben, kirívó esetekben kettőt, a többiről csak egy-egy gondolat, érdekesség kerül majd a posztokba. Az összefoglalók természetesen megmaradnak abban a formában, amiben eddig voltak, de úgy láttuk, sokkal szívesebben olvastok érdekességekről, futball-peremjelenségekről, történelemről és történetekről és fikáztok teli szájjal, amint erre lehetőség van (respect).
Ezen kívül hamarosan bemutatásra kerül az új rovatunk, amit ráadásul nem is mi fogunk írni. Hanem ti. Az Én Tizenegyem cím alá mindenki képzelje oda a tartalmat, amint hivatalosan publikáljuk a dolgot, várjuk az olyan csapatokat, amiken majd jókat vitatkozhatunk. Ezen kívül újra beindul a David Beckham IQ- és futballkvíz is, ha minden jól megy, talán már valós nyereményekért.
És akkor a hajtás után Serie A, 16. játéknap.

Lazio – Juventus 1-3
Hogy ez csak nevében lenne rangadó? Nem értünk egyet! Ebben a leosztásban majdnem két éve találkoztak utoljára, akkor 1-1 lett, a két gólszerző pedig esélyes, hogy most is betalál, hiszen ha valahol nincs gond a csapatoknál, akkor az a csatársor. Treze ugye vezeti a góllövőlistát, míg a másik oldalon Pandev és Rocchi 5-5 góllal jelzi, hogy nem feltétlenül a támadószekciónak köszönhető, hogy ott állnak, ahol. Mindkét csapat győzelmet aratott az előző fordulóban, a Lazio a Cataniát győzte le 2-0-ra, a Juve pedig jól megszenvedve, Nedved hajrában esett góljával gyűrte maga alá a masszív Atalantát.
A hazaiakról számtalanszor leírtuk, hogy a nem tudnak mit kezdeni a rengeteg sérültjükkel, ráadásul ha valaki vissza is tér a csapatba, biztos, hogy egy másik fontos láncszem dől ki szinte azonnal. Közülük is talán Firmani és Siviglia hiányzik a legjobban, ugyanakkor észre sem vennénk, hogy nincsenek a pályán, ha Meghni végre valóban elkezdene úgy játszani, ahogy a Kis Zidanetól várjuk. Egyébként is baromság, hogy ez a gyerek valaha is bekötheti Zizou cipőjét, a korszakos zsenik ugyanis sem potyognak az égből csak úgy, akárhogy is szeretnék ezt Rómában. Egyelőre két-három szép csel, ennyit tesz hozzá csapata játékához, úgyhogy most is Mauri kezd majd a helyén és próbálja helyzetbe hozni a Lazio góljainak kétharmadát szerző párost. Talán az a tűz hiányzik mindenkiből a strandkorlát-kékeknél, amivel Pandev kettéharapta Madridban a kapufát, hogy gólt szerezzen (félreértés ne essék, Rocchi asszisztja nem passz volt, hanem csálé lövés). Ha így lesz, jelentősen megnehezíthetik majd a zebrák dolgát, hacsak Ballotta-apó nem gondolja másként.
A Juve még cirógatja az Empolitól kapott tasli égő helyét az arcán, Ranieri meg is mondta, hogy Almiron és Tiago most egy darabig nem kap lehetőséget. Utóbbiról úgyis mindenki tudja már, hogy egyrészt nem érzi jól magát, másrészt úgy tűnik, képtelen hozni, amiért odavitték, úgyhogy nem is lesz meglepetés, ha már a télen túladnak rajta. A középpálya közepére úgyis várunk valakit…
Camoranesi és Grygera még nem épült fel könnyebb sérüléséből, mégsem Palladino kezd majd a szélen, hanem Szalihamdzsics. Ennek oka, hogy előtte valószínűleg nem az a Iaquinta szerepel majd, aki a védekezésből is kiveszi a részét, hanem Del Piero kap újra lehetőséget – három legutóbbi meccsén csereként 20 perceket kapott csak. Nedved 300. meccsét játszotta múlt héten, ebből 137-et éppen mostani ellenfelük színeiben, úgyhogy ismét akad egy játékos, aki volt csapata ellen lép pályára ebben a fordulóban.

Atalanta – Palermo 2-2
A jó szezont futó bergamóiak a magukra találó szicíliaiakat fogadják és nekik állna a zászló, ha játszana kapitányuk, lelkük, motorjuk – Doni. De ő nem, így iksz.

Torino – Roma 1-1
Vajon erre a meccsre tartalékolt a Roma a Manchester ellen? Lássuk, mit tud Cicinho a középpályán.

Siena – Napoli 1-1
Idegenbeli győzelme után viszkető tenyérrel várja az idegenben rapszodikus Napolit a kiesés elől menekülő toszkán kiscsapat. Big Mac kólával, igen, nem, nincs szmártkártyám.

Parma – Reggina 1-0
Idegenben még messze nem az igazi a déli egylet, ráadásul a Parma még nincs elég messze a kiesőktől ahhoz, hogy eltököljön egy ilyen meccset. Paci megint? Vagy Corradi?

Cagliari – Inter 0-2
Pedig meglepetést orrantunk, de ha leírnánk, biztos nem úgy lenne. Mondjuk, hogy a El Jardinero eldönti, aztán reménykedjünk, hogy mégsem.

Catania – Udinese 0-1
Ezt fogadja meg mindenki egészen nyugodtan.

Empoli – Genoa 4-0
Itt feltámadás, ott zuhanórepülés. A hazaiak nem csak jól játszanak az elmúlt két hétben, de rengeteg gólt is lőnek, a Genoa meg nem csak nem lő, de sokat is kap. Sima ügy.

Sampdoria – Fiorentina 2-1
A botladozó lilák ugyan simán képesek lennének nyerni a Marassiban, de a Samp is elkapta a fonalat az utóbbi hetekben és egy győzelemmel óriásit léphetnének előre.

Milan – Livorno p.p.

57 komment

Címkék: olasz szolgálati közlemény üveggömb serie a

A bejegyzés trackback címe:

https://nst.blog.hu/api/trackback/id/tr62263612

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gabez 2007.12.14. 11:52:16

Sokkal jobb volt a régi forma :(
így mindig csak a juve lesz előtérben

_benito · www.nst.blog.hu 2007.12.14. 11:55:05

várhatóan jövő héten is a juve-sienáról lesz nagyobb terjedelmű beharangozó, a milan-interről meg leírom, hogy 4-0 és kész. :)

WallyB 2007.12.14. 12:08:32

Egyetértek Gabezzel... és már bocs, de amikor a Juvédról írsz, akkor nem jönnek olyan magasröptű szófordulatok, amitől utána két napig röhögök... A Milan-Intert nyugodtan tippelheted 4-0-ra, itt már úgyis mindenki tudja, hogy ez mit jelent majd... :P

szferi 2007.12.14. 12:13:26

"úgy láttuk, sokkal szívesebben olvastok érdekességekről, futball-peremjelenségekről, történelemről és történetekről és fikáztok teli szájjal, amint erre lehetőség van (respect)."

Ha a rövidebb beharangozók mellett több lesz az ilyen jellegű post, én csak örülni fogok! Hajrá!

_benito · www.nst.blog.hu 2007.12.14. 12:19:46

szferi, ez lenne a cél.

nyilván már mindenki rájött, hogy nem újságírók vagyunk, hanem mezei bloggerek és nem ebből él egyikünk sem, így egyszerű döntést hoztunk: amit többen olvasnak, abból fogunk többet írni és ennek a beharangok esnek áldozatul. reméljük, hogy megértitek és az eddigihez hasonló lelkesedéssel fogadjátok majd a többi postot.

badblood 2007.12.14. 12:34:53

De remélhetőleg a P.L. jóslások nem fognak elmaradni... Azokon lehet a legjobban csámcsogni :))
Szerintem

szferi 2007.12.14. 13:09:53

Megértjük, és szerintem a nagy többség pozitívan fogadja. Ha lehet még 1 kérdésem, Afrika-kupa témában terveztek valamit?

ktn 2007.12.14. 13:27:49

már párszor fogalmazgattam egy hozzászólást, hogy tök felesleges 15 sort írni olyan meccsekről, amiket nyilván csak összefoglalón (vagy azon se) láttok (mert közhelyes és hamis lehet az írás, főleg annak, aki esetleg nézte neten élőben az egészet...), de mindig töröltem, hogy ne a kekec legyen.

úgyhogy ez a perspekt sokkal jobb, ünneplem, így kell ezt.

ktn 2007.12.14. 13:31:04

jaj ne, rosszul olvastam:))

szerintem az összefoglalóknál is átmehetnétek ebbe a stílbe (egy-két meccs hosszabb, alaposabb kiírása, a többi csak érintve), a fenti érvemre hivatkoznék, hogy miért.

drdzson 2007.12.14. 13:36:58

Hm a regi forma sokkal jobb volt......
Én nagyjából az összes csapatot ismerem, ugyhogy jokat szorakoztam a szellemes elemzéseken. S az esélylatolgatások nem voltak utolsók információforrásnak sem (fogadás és egyéb focival kapcsoaltos netes csapatösszzeállítós játék:)(csak hogy ne csináljak nekik reklamot)).
Szal tudom hogy mar eldöntött az uj forma, de ha még lehet akkor vissza a régivel:)

Ja és Forza Roma:)

G.Gambino 2007.12.14. 14:49:58

Grazie Benito, hogy a Fiorentinát megint lehúzod, mint mindig és a vágyálmaidat vetíted ki a várható végeredmény megtippelésénél. :) De mivel a Gobbo-knak szurkolsz, ez nem meglepő. :)))) Forza Viola per sempre!

Oarbeaskoa 2007.12.14. 14:56:06

az olaszban mindig van meglepetés
de alapnak elfogadom ezeket a tippeket
de ebben a fordulóban is lesz azért

mickeyknox 2007.12.14. 15:23:49

ha több lesz a futball érdekességeivel, játékosaival, történelmével foglalkozó post, annak csak örülni lehet. de azért az összefoglalókat ne rövidítsétek le!

eric · http://vastagbor.blog.hu 2007.12.14. 15:38:41

az index, már , úgy hozta le a cikket, hogy menetel az inter báááz xD

benitonak van ott valakije tuti:P

delp 2007.12.14. 16:27:24

apróság, de a iaquintával rotált del piero legutóbb egész félidőt játszott (előtte két meccsen valóban 20-20 perc), a "híradások szerint" nem is rosszul.

ballotta bácsi ellen bejöhetnek a távoli lövések/kipattanók, meg nem is érdemes ranierinek túlfeszíteni a húrt, úgyhogy logikus volna ezúttal a kezdőbe rakni.

inside man 2007.12.14. 17:16:16

ők pöppet máshogy látják:
tompa.blog.hu

Romanista 2007.12.14. 17:19:01

két iksz után most logikusan győzni fog a Roma, majd még kettőt aztán kikapnak. aztán két iksz és kezdődik előről. a juve lazio meg országos egy-egy.

drdugo 2007.12.14. 17:30:42

A Roma remélem hozza a meccset a Toro ellen. Ezt most nem luzerkodhatják el, mint Livornoban, vagy Empoliban. Muszáj tartaniuk a lépést.

...és itt az ideje, hogy az Inter pontokat hullajtson. Az emberek az Inter botlását akarják!!!

giacinto 2007.12.14. 17:34:49

A Sasok marcangolják szét a zebrákat! vagy a dögkeselyűk :) egyébként kontinentális X az a meccs.

giacinto 2007.12.14. 18:06:36

A Samp győzelme teljesen jogos tipp, ugyanis a liga 3. legjobb kapusa megsérült 2-3 hétre.

Daniel Carvalho kép nem volt a cikkhez benito? :) lampardról találtál képet, érdekes :)

calcio_di_rigore 2007.12.14. 18:37:44

Daniel Carvalho most hosszabította meg a szerződését a Cska-val 2009-ig, miért is kéne kép róla?:)

calcio_di_rigore 2007.12.14. 18:39:04

delp, mivel Jaki influenzás, így a kérdés nem kérdés.

Leeroy of SMV Design 2007.12.14. 20:53:31

Meghosszabbította, hogy a klub kapjon érte pénzt. Ettől a hír akár még igaz is lehet... Örülnék neki egyrészt Inter-szimpatizáns révén, másrészt nem oda való volt eddig sem).

Oarbeaskoa 2007.12.14. 21:06:31

szerintetek mik a tuti meccsek a hétvégén?
nyer a Betis, Empoli, Inter, Real, Espanol
nem kap ki a Sevilla, Villareal, Manchester, Barcelona, Chelsea, Eindhoven, Santander, Stuttgart, Leverkusen, Everton, Roma, Tottenham, Blackburn, Birmingham, Charlton, QPR.
Meglepetés: Nurnberg, Hertha, Samp., Bilbao, Torino, Bolton, Nice
hm...? mit szóltok?

_benito · www.nst.blog.hu 2007.12.14. 21:52:37

a guru várhatóan a fülünkbe susogja az egyetlen lehetséges végkimenetelt minden feltett kérdésre.

giacinto 2007.12.14. 22:44:53

mikor? :) már várjuk
sztem Empoli, Inter, Ajax tuti :)

drdugo 2007.12.14. 22:50:45

Ajax-szal nagyon kell vigyázni. Ebben a szezonban már vagy négyszer ment el rajtuk a kombim. Hazai pályán még gyenge ellenfelektől is képesek kikapni, vagy döntetlenezni (NEC Nijmegen, Groningen, NAC, BL selejtezoben Sparta, stb...). Nagyon kiszámíthatatlanok.

LevyASR 2007.12.15. 20:12:43

"Catania – Udinese 0-1
Ezt fogadja meg mindenki egészen nyugodtan."
még jó, h nem a tippjeitek alapján játszom :D

rexford 2007.12.15. 22:29:59

Ki nyeri a meccset?
Juveee!!!

Ki a legjobb?
Sanyiii!!!

Count Adyn 2007.12.15. 22:39:52

csak hogy benito-nak ne legyen igaza a védők bebohóckodtak még 1 et:D Szerencsére sikerült több gólt rugni mint ammennyit összehoz ez a "védelem". Ezt a Molinaro srácot nem kéne erőltetni, ha Alex játszana hátvédet azzal is többet érnénk kb:D

Gabez 2007.12.15. 22:51:11

Egy kis gondolatsor, az első félidő végétől:

1. felido
39. perctől

Pandev le se tagadhatná, hogy bolgár, a vastag szőrös nyakával.
Rokki meg azt, hogy a Lazioban játszik - fullkopasz, fasisztoid jelleggel. Forró vizet rá, úgyis hideg van.
Zebraina haja egy masszív hiperőrültre utal. Haver, befizetlek egy fodrászhoz csak már vágasd le az a szörnyűséget!
Abszolút 11-es a Lazionak, a bíró továbbot fúj. Fujj, csak nem...megvették...?!
Nedved úgy dobja fel magát, hogy tanítani kellene - neki a védő lábának, hogy kétség se férjen a szabálytalansághoz. Jé, befújta.
Óriási fütty a szünetfüttyre, a bíró a Juvet nyomja. Nesze neked "mindig a Juve ellen fújnak most már" elmélet.

2 félidő
Riporter úr: "Nedved és Ranyieri IS megvárta a szünetet a cserével..." - képzeljük el, ahogy csak az egyikük várja meg...hm.
Aztán a jó öreg Alex szépen elsomfordált a védőktől a bal futkorászó helyén, és a remek labdával, amit kapott nemnyilatkozós Zanettitől, elkezdett szép lassan, öregesen kocogni - de mire a védő utolérte, pont kilőtte a hosszú sarkot a vénember mellett. 1-2. Művész ez az ember - Jakinta jobb neocitránt iszogatva otthon a fotelben, egyértelmű.
Nocselino dzsúdózik, jogos sárgaság. Hátulról becsúszós ügyeskedés nem piros? Jah, csak akkor, ha túl nagyot ordít az alany.
A zebrák az 54. percben már időt húznak...Kiellini fetreng. 23,4 szekundum alatt meggyógyul, miután kimegy a labda. Jé, regenerációs génje van, a torinói piacon egy tucat tizenkettő.
Ez a Lazio töketlen, lelketlen, hótbéna. Nem tudnak támadni, csak kóvályognak, mint gólyaf*s a levegőben.
Őrült Zebraina is fetreng. Kitől tanulta vajon? Eltelik 2 perc megint ezzel. Fújolás...a tisztelt szurkolósereg talán nem látja, hogy mennyire szenved? Mi is. Nem is tér vissza azonnal, vagy igen? Meggyógyult! A gén lehet, ő is megkapta. Jönne befelé, amint leért, csak nem engedik. Hehe. Fújolás.
Trezegéről bepattan, akárhogy áll is a kapu előtt (első gól, láki lúk faktor), de a ziccerét kihagyja. Hogy is van ez?
Kiellini megölelte Pandevet és elrántotta. Nincs 11es, fél a bíró. Vagy gazdag.
Összevissza rugdossák a labdát a csapatok. Micsoda meccs!
A riporter úr szerint a bíró lassú fejben. A bagoly ne pofázzon a kis csurinak.
Buffon nagyon nagyot védett, Rokki csőrözte a kapu felé a szabadot. Világklasszis. Még szimulálni se tud, nem illik ide, ebbe a csapatba.
Pandev abszolút ballábas, de a jobb oldalon nyomja. Így a vedők mindig kipiszkálják előle a latyót, mert vezetni is csak ballal tudja. Mennyit is kap ezért?
Szegény Alexet kitették a taccsra, durvák ezek a Lazio védők. Persze bábuval együtt lehet, még ha a nyakát is töri...
Hihetetlen gól! Az exinteres Zanetti megint kivágta del Pieronak balra, aki megint elsomfordált a védőktől, megint a kapu felé kocogott egy darabig vele és
megint bevágta, ezúttal a felsőbe, épp amint utolérte a védő. 1-3. Megérdemelve. Töketlen Lazio. A feliratozás szerint még mindig 1-2. Majd elmúlik.
Rokki fejelhetne gólt, de inkább hazabuksizta Buffonnak. Ejejj, így nem lesz gól sosem.
Alex megint menne, de tévesen lesen stoptáblát kap. Méltatlankodik, de csak módjával. Mértékletesség, emberek.
Buffonnak micsoda hülye sapija van. Ezt egy Mauri ollónál lehetett nagyon látni. Botrányos. A lövést azonban ki se kerülhette volna, hasra ment.
Állítólag Trezegé is játszik.
Az egyik szürke égszínkék tökegyedül fejelhet a 11esnél, de fölé. Megyei szinten ez gól, csak ott nem fizetnek ennyit érte. Csere nincs?
Nocselíno kiharcol egy bedobást. Olyan büszkén néz utána, mintha ő lenne Michael Jordan. De ő csak Nocselíno.
Ott van Treze, láttam!!
Hű, de álmos egy meccs. Szalámi_hami_giccs a riporter úr szerint lőtt egy fél gólt. Akkor tulajdonképpen 1-2.5 az állás.
Ledesma egyszer lőtt egy nagy gólt a Romanak, meg mégegyszer, ezekből él azóta is. Semmit nem mutat. Eladni, talán kapnak érte pár pizzaszeletet.
És 3-2! Az ősbolgár bestukkolta. Kiellini ámélkodott, Rokki adta be, ügyes gól volt. Eddig hol voltatok, sasok?
Akarás. Nyögés. Vége! Végre. Felejtős.
Irány Barcelona, átkapcs.

calcio_di_rigore 2007.12.15. 22:58:06

Azért jó hogy a laikusok is milyen lelkesen nézik a meccset, még egy oldalas commentre is futja tőlük.

Romanista 2007.12.15. 23:15:12

nekem azért tetszik egy picit.

Heinrich · www.nst.blog.hu 2007.12.15. 23:16:26

Köszönjük az önszorgalmi live-score tartalomfejlesztést :)

Gabez 2007.12.16. 10:02:58

kálcsó: azt hittem, itt csak laikusok vannak...ezek szerint van egy kivétel, mélyen tisztelt személyedben

Romanista: a mai roma meccsről is készül, az is tetszeni fog? :)

Heinrich: nincs mit, de még van ma két meccs :)

Nedved11 2007.12.16. 10:46:24

Kár, hogy a Juve-inter meccsről nem készült ilyen humoros kis véleménybeszámoló.

Nedved11 2007.12.16. 10:49:35

Én meg kámbiásszónak fizetnék ha csak fele ilyen ronda lenne azzal a kopasz fejével.:)

drani 2007.12.16. 10:53:39

Az miért olyan szellemes mindenki szerint, hogy a kiejtés szerint magyarul írják le a játékosok nevét? Főleg 10szer egymás után?

_benito · www.nst.blog.hu 2007.12.16. 11:03:12

gabez, remek kis beszámoló volt, kapsz érte egy pityorkát (három egy kisötös)

akkor lesz izgalmas az olasz bajnokság, ha
a) a juve megerősíti a középpályáját.
b) felépül a romában aquilani
c) botlik néhányat az inter zsinórban (erre van a legkisebb esély, sajnos...), amihez egyébként elég lenne egyet elveszíteni, a többi jönne magától. ehhez remek alkalom kínálkozik jövő héten, csak szólok.

Count Adyn 2007.12.16. 11:04:25

Gabez ez jó volt:D 11 eseket akkor legalább egálba hozták, ami nem az azt befújják a Juve ellen, ami az azt meg nem:) Mondjuk kissé elfogult a látásmódod, de a stílus miatt bejött:D Zebina haja meg azért olyan, hogy látszódjon is hogy mennyire idegbeteg. Noccerino meg jó játékos lesz ha megtanulja hogy kell belerúgni a labdába, úgy hogy odamenjen ahova kell.

_benito · www.nst.blog.hu 2007.12.16. 11:05:46

ja, és giacinto, igen, remekül látod, az inter és pool szurkolóktól hemzsegő index szerkesztőségnek tényleg én vagyok a kedvence, tele vagyok beépített emberekkel és mindenki engem istenít. (NOT)

Gabez 2007.12.16. 11:34:54

Hát Cambiasso se egy szépségideál, az tuti :)

benito: kösz. sztem aquilani egymaga nem fogja megváltani a világot, de az inter egészen biztosan veszteni fog pontokat, nem lehet bírni ezt a tempót végig ennyi sérülttel + bl meccsekkel

Count: naná, hogy elfogult vagyok, de ki nem az itt?? :) majd írok egy juve-sat is, akkor mindenki elégedett lesz ;)

_benito · www.nst.blog.hu 2007.12.16. 11:56:19

pedig a romából ő hiányzik, senki más. ráadásul elég jól indult a szezonja, keress vissza a postok között, meglátod.

azon kívül a roma rohadt sok gólt kap, ez pedig imho annak köszönhető, hgoy pizzaro nem hozza hátrafelé azt, amit aquilani hozna.

drani 2007.12.16. 11:59:40

Zanetti elég jó napot fogott ki, két 50m-es indítás elég pontosan. (bár a másodiknál kellett a sarkazós levétel), a harmadiknál már nevettem. Ha lenne mellette egy hasonló képességű, kicsit jobban cselező játékos...

Gabez 2007.12.16. 12:16:51

tényleg jól indult a szezonja, távolról nagyon veszélyes volt - mikor tér vissza?
a roma minimum a második helyre jó, kérdés, tudják-e ezt a tudást minden meccsen kamatoztatni
az inter számára meg a 23-ai meccs lesz a vízválasztó

Gabez 2007.12.16. 17:06:48

Próbáltam nem elfogultan. :)

Torino - Roma

1. félidő

No Francseszkó, fáj a lába. Wick attemfrei? "Nemcsaksegíthafáj, hanem tisztíccsa is"...Mirko, megint előtted a pálya!
Rekoba csere - na mi van, a Torino is egy játékostemető lesz?
Október vége óta nem nyert a Toro meccset. Na és? Ezért vannak ott, ahol. Félház van csak, az olaszok otthon xboxoznak inkább, hideg van, (l)azannya.
Rozina jó focista, de a labdát nem tudja levenni. Most. Meglátjuk, később megy-e neki.
Már két sárga van, erősek a fiúk.
Közben a Milan világ legjobbja lett, 4-2 Bokáék ellen. Papa Pippo kettőt vállalt. Gratula!
P. Zanetti indít, névrokonával ellentében nem jól...igaz, nem is Alex van elöl.
Panuccsihoz hozzáértek, elesett. Olaszok...
Tonetto, a 3. legidősebben behívott talján válogatott. A riporter szerint nála csak egyvalaki volt idősebben berángatva...a 2. helyezett érdeklődés hiányában kimaradt vagy mi a szösz.
Megint a szpíker: "Ezt a labdát kezelésbe lehet venni". Na ne mondd...
Egyáltalán nem dominál a Roma. Biztos tésztát ettek.
Panuccsinak megint fáj a lába, lefekszik. Ennyire még nem vagy öreg, kelj fel és járj!
Kicsit lassú a meccs. Még egy helyzetecske se volt...20 perc alatt.
Dimikele kapott végre egy jó labdát, elkezdett futni a kapu felé, csak a pettyest hagyta el félúton...ezt nem tanítják edzésen?
Derosszi de rossz...sárga. Most nem könyökölt, pedig azt szereti, csak alárúgott az ellennek - a sárgarigó szerint.
Támadgat a bika, de a labdával valahogy nincsenek barátságban. Ellógták a teknikaórákat anno.
25. perc. Kávét, intravénásan, gyorsan.
Egy helyzet! Dimikele achillesszel indította Lannavagyhogyhívják szélsőt, ésőthogyhívják? hagyta ki aztán lazán, mivel túl szűk neki a kapu...le is vehette volna, de ez nincs benne valszeg a szerződésében.
Zsuan is bólinthatott volna egyet, de késett a beadás (mégse Budai, a Púpos szaladgál a baloldalon), így leszálló ágban fejelte meg, fölé.
Tottit a csapatba! Új lábat kellene neki növeszteni.
A Púl vitte volna 13 milkáért Manszinit? Nem ment, kérdés, ki járt jobban?
Panuccsi feldobta magát, látványeffekt, csinadratta, minden, megkapta a szabit. Fújolás és ciccegés a néptől, de végül nem lett belőle semmi.
Gól! De mégse!...a forduló leghülyébb jelenete, Rozina és Dimikele az ötös sarkán egyszerre akartak bebikázni (ééérted) egy lapos, tökéletes keresztlabdát, de egymás lábába rúgtak, a labda meg az üres kapu torkából a kapufára jutott...nem hiszem el, ha nem látom! Micsoda önző pofák, elég lett volna egyiküknek megállni és vezet a Toro...agyrém! A riporter szerint művészet volt kihagyni, de az nem tűnik fel neki, hogy ketten egymás elől akarták ellőni a labdát...agyrém 2.0! Wake up, Neo!
11es gyanús jelenet a farkas 16oson beleül, de a rigó továbbot integet.
Manszini az arcánál fogva tolta el magától a bika védőt, ez vajon szabályos? Nincs lap, kifelé szabad.
Vége az első felvonásnak, irány a hűtő.

2. félidő

Lássuk csak, kivel ordítottak az öltözőben.
Gól!!! De megint sztornó...Dimikele lesen volt a kaputól 30 centire, szorri. Na menj odébb, útban vagy.
Helyzet megint, Dellafiore hátsó lábáról, 1 méterről sem pattant be. Hehe, most a Toro béna vagy a Roma szerencsés? Mindenesetre a bikák tolják a farkasokat a kapuhoz becsülettel.
A nép közben őrjöng. Panuccsi szenvedő tekinetettel álldogál a pályán. Ezúttal jogosan, kapott egy "térd a combba" kombót Zanetti elvtárstól. Ez sima sárga kellett volna legyen, szép magyarsággal.
Mirko is a pályán, eddig nem láttuk. Kivitte a pályáról a labdát, nem volt bekapcsolva az ESP, a kanyarban kisodródott. Kirúgás. Minek annyit szaladni ezért...no majd legközelebb.
Na megint leül a meccs, elfáradt a bika? A farkas meg kivár. Pedig a lilák már vezetnek a szampnál közben, kellene a három pötty.
Kapufa! Nem fáradt el, csak megint bebukta a Toro - Doni portás védett egy óriásit felsőlécre, aztán még egy kisebbet. Nofene, ha így megy tovább, beérik a szőlő, oszt szüret. Falkavezér Szpalletti egyből cserél, kiszimatolta a veszélyt.
Csak sikerült egy Roma helyzetet is látni, Manszini hozta össze, de a lövés fölé. Nem volt benne spiritusz. Na mi van, jó az iksz? Vajon lehet egy farkas is megalkuvó, nem csak egy macska?
Kasszamanó nyomott egyet a liláknak - egy kis szívesség a volt csapatának. 2-2 odaát.
Sárgahajú Meksz még sárgább lett.
Dimikele szétcselezi magát és Mekszt, de utána már 10 centiről csak Doni kapust tudta mellbe rúgni...miért nem lőtte el vajon az első csel után? Mert akkor szembe volt a kapuval? Szpíker úr szerint pszihomókus kell nekik, annyi helyzetet hagynak ki...na ne mondd, ismersz egy jót, mi?
Dimikele megint. Kihagyja. Jé. Na így már nézhető a meccs.
Szereni, igen, ő a Toro kapusa, játszik is, most már biztos. Meksz fejesét védte szépen. A franszia hűdemérgében a reklámtáblákat vette célba.
Novelino edző addig ordított, míg félreértették és kizavarták a wcre.
Sziszinnyó is beáll, jé...előre elvtársak! az új elv, társak.
Visszaesett a bikatempó, most már a Román a sor, hogy begyötörje azt az egyet. Mind felett.
Na még 7 perc. Mezőnyjáték, illetve mezőnylabdarugdosás. Ki kell bírni, menni fog! Szlíp nélkül.
Doni mutatja be a kanyarlövés művészetét. Szpaletti a haját tépné, de valamiért mégsem teszi...
Mirkot gyanúsan megállították, miután bevitte a pettyest a kapu elé 5 centire. Tovább. Égnek emelt kezek, csápolás.
Ventola (őt mikor cserélték be?) nyálfröcsögős stílusban követeli az igazát, miután elvették tőle a labdával együtt, de csak pénzért kapná vissza. A sporinak, meccs előtt, borítékban.
Aztán villan a piroska! Komottó felöklelte Manszinit és nem adott számlát, bár nem egyértelműen utolsóként...no mindegy, már nincs már sok hátra. Pizarro szabi 17ről és....sorfalba bikázta...ezt hol látta vajon? Tottit a csapatba!
És vége...most akkor ez kinek is jó? Az Internek, nem vitás. Ha visszafelé néznének, de minek...inkább előre, a serleg közelebb lesz lassan, mint a Roma.

Romanista 2007.12.16. 18:06:48

Gabez:ez is jó lett egy laikustól :D ;-)
bár a magyarkiejtésszerintíromlepoénok nekem picit soknak bizonyultak, de azért szép meló. ((pláne ha milan druk... najó nem gonoszkodom))
aquilanis témával meg egyetértek, már csak azért is mert pizarro vagy elöl vagy hátul, míg alberto képes azonnal váltani, szituációtól függően. és ezzel nem Pizzapapát szidom.
arról meg nem is beszélve hogy a románál ha egy félsor sérült az mit jelent, míg az internél egy egész kvázi kezdő csapat lesérülése mennyit számít.

Count Adyn 2007.12.16. 19:27:53

Ezis jó lett:D Embertelen mit ki nem hagytak ezek a redbullszökevények:S

Leeroy of SMV Design 2007.12.16. 23:17:42

Tuti lett a Cagliari-Inter tipp. :)

giacinto 2007.12.17. 10:29:16

ugye hogy megy a tippelés benito.:) csak reálisan kell értékelni, okosan végigondolva az erőviszonyokat :)
már 7 pont !!! ja és -22 fok van Milánóban, hétvégén már -25 lesz

delp 2007.12.17. 10:37:17

gabez, "Pandev le se tagadhatná, hogy bolgár, a vastag szőrös nyakával. "

esetleg, ha felmutatja a Macedón útlevelét?

Gabez 2007.12.17. 18:21:32

Igaz, bocsánat, nem is értem, hogy miért nem ő maga reklamált ;)

en.wikipedia.org/wiki/Goran_Pandev
süti beállítások módosítása