Nou San Trafford

Az Index blogja a világ legjobb futballjáról.

A szerkesztőségből...

Utolsó kommentek

jujjdeizgi

Friss topikok

EURO 2008 - az első élmények

2007.12.02. 14:56 pancho_sanza

Teljesen rendben van, hogy egy Európa bajnokság sorsolásának meg kell adni a megfelelő körítést és tiszteletet, de az igazi törzsközönség számára egyedül a műsorvezető hölgy jelentett némi támogatást a bevezető szakasz átvészeléséhez. Elismerjük a zene és a kultúra fontosságát, de a futballról és Spanyolországról nekünk nem José Carreras jut először eszünkbe. Ettől függetlenül tapadtunk a képernyőre és vártuk a választ az egyetlen igazi kérdésre: kinek jut osztályrészéül a holland fapapuccsal járó kellemetlenség, mert az senki számára nem lehetett kétséges, hogy a svájci, görög és osztrák válogatottak bármelyikét gondolkodás nélkül elcserélnék Marco van Basten csapatára. Az első számunkra is komoly jelenet, akkor következett be, amikor a jelenlegi holland szövetségi kapitány mellé nem kisebb ember lépett, mint a minden szempontból óriás, dán Peter Smeichel. Ezután nem sokkal már Jürgen Klinsmann is ott feszített mellettük, s egy ekkora futballtörténeti találkozás kapcsán rengeteg kedves emlék elevenedett meg bennünk és nem is volt már olyan szörnyű a várakozás.

 

Mire észbe kaptunk már egy kopasz emberke, Gianni Infantino magyarázgatott bonyolultnak hallatszó dolgokat, de őszintén megmondjuk, minket nagyjából annyira érdekelt a sorsolás technikai része, mint a mongol bajnokság kiesési rangadója. Semennyire! Szerencsére innentől kezdve már az időt nem, kizárólag a golyókat húzogatták. Az első kalap két csapata közül a hollandok a C, a görögök a D jelű kvartettbe kerültek. Ez volt az a pillanat, amikor a szövetségi kapitányok preferenciái kiegészültek: a B csoportba beutalót kérő imák mellé felsorakoztak a C elkerüléséről szóló kívánalmak. Elkezdődtek az izgalmak, amelynek első lépéseként Törökország, Lengyelország és Svájc lakossága megkönnyebbülhetett: az előbbi kettő elkerülte a hollandokkal, az utóbbi a franciákkal való korai találkozást. Szegény osztrákoknak már a sorsolás előtt sem tudtunk elképzelni olyan csoportot, amelyből valós továbblépési esélyük lenne, így nem igazán volt nekik miért izgulniuk. S ha esetleg lett is volna, akkor azt biztos elnyomja a következő pillanatban bekövetkező általános moraj: francia-holland lesz.

Az oroszok ezután a görög csapat mellé kaptak besorolást, mint négy évvel ezelőtt, de nem volt idő gondolkodni, mert Zagorakisz, már a portugál szurkolók válláról vett le némi terhet azzal, hogy nem az elkerülendő páros mellé húzta őket. Ez volt az a pillanat, amikor Klinsmann azt súgta Deschamps fülébe, hogy most kell kihúzni a németeket, akik hagyományos szerencséjüknek köszönhetően már készülhetnek is az egyenes kieséses szakaszra. A sors és Deschamps viszont visszaadott valamit a C csoportba eddig besorolt két válogatottnak, mert nem Spanyolország, hanem Románia cetlijét tartotta maga elé először, így Hollandiának lesz lehetősége javítani keleti szomszédunk ellen, mert a selejtezősorozatban mindössze egy pontot sikerült összehozni ellenük. A görög és orosz duó déjá vu érzése tovább nőhet Aragones csapatának érkezésével.

A csoportok gerince már kialakult, de a hátralévő csapatok erejének ismeretében, még minden a feje tetejére állhat, abban azonban továbbra is nagy volt az egyetértés, hogy a B csoport a vágyak megtestesítője, míg a C jelű triumvirátust mindenki szeretné elkerülni. A cseheknek félig teljesül az álom: nem a második, de nem is a harmadik kvartett, s ez jó, mert érkezésükkel senki nem mehet biztosra a csoportban, mindenkinek van némi reménye, de félnivalója is. Nagyon korrekt csoport, kiegyensúlyozott mérkőzések várhatók. Ha választhattunk volna, hogy melyik gárda érdemli meg a tuti helyet, akkor a mi nyertesünk mindenképpen Horvátország lett volna. A Wembley-ben bemutatott sportszerű cselekedett után, csak gratulálni tudunk nekik a várható továbbjutáshoz, bár a kalapban benne van egy esetleges lengyel meglepetés, de a fák nem nőnek az égig és ennek megfelelően Bilics kapitány is igen boldognak tűnt.

Bezzeg Donadoni biztos mondott volna pár cifrát, - amire az olasz nyelv kifejezetten alkalmas is - ha a kamera nem nagytotálban veszi az arcát. Így csak az orra alá dörmögött és nézett meglepetten, tanácstalanul és bizonytalanul. Valószínűleg ez volt az a pillanat, amikor megfogalmazódott benne, hogy vajon miért hozták magukkal a gallok válogatottját. Gondolom mindenki kitalálta, Olaszország állt (térdelt?) a kalap rossz végén, így bekerült oda, ahova nagyon nem szeretett volna. Ezzel is megkönnyebbülést okozva Svédország minden szurkolójának, akik újra összemérhetik erejüket a spanyolok büszkeségeivel és talán elbizonytalanítják Otto Rehhagel és Guus Hiddink magabiztosnak tűnő arckifejezését.

Remek sorsolás volt. Illetve nem is annyira remek, mert pontosan azt kaptuk, amit vártunk. Viszont talán most először éreztük kézzelfoghatónak a következő évi Európa bajnokságot és tudjuk, hogy nagyon sok idő, mérkőzés, esélylatolgatás és cikk van még hátra a Svájc – Csehország nyitómérkőzésig, de akkor is nagyon várjuk már, hogy mire mennek egymással a C csoport gárdái, ugyanis a sorsolás óta eltelt három órában már szerkesztőségen belül is háromfajta végkimenetelt jövendöltünk biztosra ezzel kapcsolatban.


81 komment

Címkék: több mint foci eb sorsolás euro 2008

A bejegyzés trackback címe:

https://nst.blog.hu/api/trackback/id/tr22249693

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rebel Inside 2007.12.02. 16:02:26

Legalább a portugálok nincsenek halálcsoportban:)
bírnám, hogyha a Cben a románok bekavarnának, és nem 0 ponttal esnének ki, a nagyokra hagyva a döntést:) Nem lenne rossz, ha most végre egy ütős spanyol válogatott átmenne a D csoporton, és hagyná a másik 3 csapatot ölre menni a 2. helyért:) A horvátok megérdemlik Anglia kiejtéséért, hogy továbbmenjenek:) Jó kis EB lesz ;)

szferi 2007.12.02. 16:08:14

Az A csoport csöppet sem kiegyenlített, a svájciak nem lesznek partiban a csehekkel, de a portugálokkal is csak erős bírói segítséggel. Törökökről kár beszélni.

a C kemény lesz, olaszok izgulhatnak, franciákat 20 éve nem tudják megverni. /Remélem most sem./
en.wikipedia.org/wiki/France_and_Italy_football_rivalry

HAJRÁ CSEHORSZÁG!!!

szferi 2007.12.02. 16:10:20

Rebel inside, sztem a D-n a svédek fognak átgyalogolni, spanyolok hozzák a szokásos szenvedést. De jó EB lesz, mindig az (vébékkel ellentétben).

Romanes eunt domus 2007.12.02. 16:18:14

Nem lesz itt semmilyen izgalom, az első két körben az olaszok és a franciák is megverik a hollandokat (meg a románokat, ofkórsz). Az utsó körben az olasz "'B" lefekszik a francia "B"-nek (ezt a világsajtó "bosszú Zizouért" címmel fogja taglalni oldalakon keresztül), hogy a negyeddöntőben a D-csoport győztesével, a világtornákon az első kieséses körben hagyományszerűen elhasaló Spanyolországgal találkozzanak. A franciák meg szenvedjenek csak megint a görögökkel...:))
Szegény németalföldi barátaink pedig minden dühüket Mutuékon fogják kitölteni egy 4-5 gólos győzelemmel, szomszédaink meg 0-9-es gólkülönbséggel kulloghatnak haza.
Ez fog történni, mindenki meglássa

d3vnull 2007.12.02. 16:19:15

Hej, ha a C-ben Hollandia helyett portugália lenne de örülnék... Akkor az az eset fordulna elő, hogy bárki esik is ki én őszintén örülnék neki :)

Romanes eunt domus 2007.12.02. 16:23:01

A B-csoport meg röhejesen gyenge...3 bemelegítő mérkőzés a németeknek. Mellettük remélem továbbmennek a horvátok, őket Sukerék óta bírom.
A-ból Csehország és Portugália, D-ből Spanyolország és Görögország megy tovább.

szferi 2007.12.02. 16:30:51

olaszok kiesnek. Miért is vernék meg Hollandiát? A hollandok meg helyreteszik a románokat, at fix. Spanyoloké max a második hely, svédek mögött.

Jaj, bizony, hiányoznak még a C-be a portugálok, jó vicc lett volna! Képzelj el egy portugál-olasz művészestet!

szferi 2007.12.02. 16:31:31

Balinhosa! Svédek miért nem, ez érdekelne.

Vaader 2007.12.02. 16:31:54

Sziasztok!
Nem tudja valaki, hogy az EB-re hol lehet jegyeket kapni "emberi áron"? Az UEFA féle sorsolásban áprilisban nem volt szerencsém, és nincs 100ezer + forintom, hogy valami utazási irodánál vegyek egy tikettet.

szferi 2007.12.02. 16:35:07

Védelmük legalább olyan jó mint a görögöké, csapatjáték mintaszerű, + Ibrahimovics, Allback, Kallström

_benito · www.nst.blog.hu 2007.12.02. 16:36:27

amíg van basten a holland kapitány, én semmiben nem vagyok biztos velük kapcsolatban.

szferi 2007.12.02. 16:37:36

Rizikófaktor, de az olasz csatársor is az.

Sierpe (törölt) 2007.12.02. 16:53:18

Én nem fogadnék arra, hogy a Görögök továbbjutnak. Az előző eb-n minden összejött nekik(rossz volt nézni), főleg, mert szerintem az elején lenézték őket, utána meg féltek tőlük. Ez most már nincs így, és a vb-n is beégtek. Én Spanyol - Svéd továbbjutásra tippelnék a csoportból, ha a spanyolok nem baltázzák el. Erre mondjuk van esély, hihetetlen számomra, hogy még mindig Aragonés az edző.
A C csoportban bármi lehet, csak Románia a szinte biztos kieső.

VGL 2007.12.02. 17:07:34

"és a vb-n is beégtek"
Asszem Te a '94-es amerikai vb-re gondolhatsz.

Én a selejtezők alapján nem mernék tippelni, főleg a hollandokat illetően. Sok van még az Eb-ig. Én még azt sem merném kijelenteni, hogy a C-ben a románok egyértelműen elbuknak.

Poy 2007.12.02. 17:24:17

Hmm. Érdekes sorsolás. A spanyolok szerintem esélyesek akár a végső győzelemre is.. megérdemelnék végre már, de a Portugáloknak sem ártana már valami... érdekes meccsek lesznek. Bár szurkolni senkinek nem fogok, talán csak azoknak akik a horvátokkal játszanak...:(

Sierpe (törölt) 2007.12.02. 17:38:26

Nem a 94-esre gondoltam, csak az volt a fejemben, hogy az előző vb-vel kapcsolatban volt az égés. Utána néztem és rájöttem, hogy nem a vb-n égtek hanem előtte azzal, hogy nem jutottak ki, mint az aktuális európa bajnok. bocs
Mind1, így méginkább igaz amit írtam :D

kelta 2007.12.02. 17:44:08

Hú, de bírnám ha kiesnének a svábok tök gyenge csoportjukból,csehek elvernék a potugálokat,románokat meg szarrá verné mindenki.
Amúgy meg kiváncsi vagyok mit csinálnak spanyolok, hát sztem a csoportot lazán megnyerik de aztán ugyis kiesnek.

kelta 2007.12.02. 17:45:05

balinhosa legyen igazad.

d3vnull 2007.12.02. 18:00:09

szferi : "Képzelj el egy portugál-olasz művészestet!"
Arra gondolsz, hogy a bíró két sárgát ad egyszerre, mert nem tudja eldönteni melyik játékos vetődött előbb? Mondjuk megnézném a legendásan hidegvérű Gattuso arcát (meg a reakcióit) ha céronáldó bedobná a szokásos "majdnem hozzámértek, így eleshetem" trükkjét aztán meg a bugyinedvesítő kacsintgatást :)

Egyébként a B csoport tényleg sétagalopp a németeknek. Azon meg kicsit sem lepődnék meg ha a spanyolok kiesnének. Én sem igazán értem, hogy Aragonés hogy lehet még ott szöv.kap.

corrado 2007.12.02. 18:16:30

Azért a svájci-török meccs sem lesz egyszerű! A svájci rendőrök és rendezők biztos nem valami boldogok! Németországi török vendégmunkások tízezreit vizionálom :)

cooper (törölt) 2007.12.02. 18:18:17

Olaszország a 2006 vb-n is nehéz csoportban volt (az akkori fifa ranglista alapján). Talán jó előjel. A portugál eb-n megoldható csoportnak nézett ki az olaszoknak, aztán szevasz. Viszont ami tényleg felháborító, (ha ez így van), hogy az elődöntőben, ha a c jelü csoportból jutnak be, újra meg kell mérkőzniük, na itt kilóg a lóláb, bakker

szferi 2007.12.02. 19:27:06

Cseppet sem, így lehet elkerülni hogy a döntőben találkozzanak csapatok, akik a csoportban már játszottak egymással. Szerintem így jobb

Titi120 2007.12.02. 20:13:29

Jó kis EB lesz akárki meglássa ! :)
Nincs olyan sok csoport meg csapat, mint a vébén, azaz kevesebb a selejt, több lesz a pikáns, ki-ki meccs.
Szülinapomon start ! :o)

AndrásPéter7 2007.12.02. 20:16:45

Ezt el se hittem hogy megint ott lesznek a seggünkbe a franciák!!
remélem összeszedi magát hollandia és csoportmásodikként bejönnek mögöttünk!!

Woland 2007.12.02. 20:17:15

Legutóbb Portugália-Görögország volt a csoportban és a döntőben is, ugye?

Nálam a hollandusok a tuti kiesők a C-csoportból. A románok megint elkapják őket - és arra is látok esélyt hogy francia példaképeiket is megtanitják csizmában orgonálni. Olaszok nálam a biztos továbbjutók. Két EB-n zsinórban csak nem esnek ki a csoportkörben.

Svájcot is a továbbjutók közé sorolnám - a Portugálok rovására, lehet hogy a biró lövi majd be a sorsdöntő tizenegyest, de egyik házigazda tovább fog jutni (és azok ugye nem az osztrákok lesznek).

D-csoport érdekes lesz - az oroszok minden más csoportból tuti kiesők lennének szerintem. De itt a görögök és a kiszámithatatlan spanyolok mellett akármi lehet (mondjuk a jenkiönbizalmú jóltáplált svédeket nem tudom elképzelni hogy megvernék). Svéd veri az oroszt, spanyol veri a svédet, görög veri a spanyolt, orosz veri a görögöt, spanyol-orosz és görög-svéd iksz. Gólkülönbség : )

Horvátok-németek valóban mázlisak, ott meglepő lenne bármi más. Ugyanakkor a lengyeleknek úgy tűnik nem kifejezetten problémás a délszláv stilus, a tavalyi vébén pedig az egyetlen értékelhető meccsük a németek ellen volt.

Horvát-román döntő. Hóttkomoly. (Elvileg összejöhet?:)

szferi 2007.12.02. 20:33:42

Horvázok gyengék, mindig kiesnek már a csoportban, ráadásul szar játékkal. Ez most is így lesz. Románokkal ugyanez a helyzet: kijutottak, és ez bőven elég nekik. Olaszok meg csak akkor jók, ha Ghána jut nekik, és a másik két ellenfél 10, illetve 9 emberrel játssza végig a meccset. Kamutizenegyessel léphetnek még egyet. Eb-ken hálistennek magasabb a színvonal, játékban és bíráskodásban is. A franciák ellen meg annyit mutattak, amennyire képesek: sima zakó + egy nyögvenyelős döntetlen otthon. És kit válogatnak be Toni mellé, a 35 éves pippót meg alexet???

Csörszike 2007.12.02. 20:35:51

Az egész kiemelősdiről a véleményem, h bassza meg magát az uefa! én értem, h nyomni kell a hazaiakat, de ez röhej...
majd megint láthatunk görög meg svájci csapatokat a nyolc meg a négy között, tiszta dél-korea...közben a világ elitje meg kiejti egymást. botrány. már csak az kellene, h a svájciak meccseit byron moreno fújja...

BruceWayne 2007.12.02. 20:43:10

a sorsolás legnagyobb fénypontja a műsorvezető hölgy volt, pancho: kérjük a nevét...
én a hollandoknak szurkolok az Eb-n, szerintem a 3 erősből a C-ben ők jutnak tovább,olaszok vagy franciák meg mennek a levesbe....
de az fix hogy a csapatok felénél edzőváltás lesz az EB után

Romanes eunt domus 2007.12.02. 20:49:49

szferi!
És nálad a görögök miért nem? :))

A svédekre minden torna előtt ugyanezeket mondják, amiket te. Jó csapatjáték + -szellem, északiakra jellemző biztos védekezés, meg Ibra. Aztán eljön a nagy nap, és a svédek 0-0át játszanak Trinidaddal, és nyögve verik meg 1-0ra Paraguay-t....
Vagy említhetném az előző EB-t is (2-2, Sörensen ugye rémlik? Mondjuk Cassano síró fejét el bírtam volna nézni egy darabig...:))

Szóval engem sose győztek meg a svédek, hogy olyan húdejó csapat lennének, a csoportjukat mindig összemákolták valahogy, aztán a köv. kör után meg csomagolhattak...
Jövőre előtte fognak. Spanyolok meg görögök megverik őket.

szferi 2007.12.02. 20:57:11

Aztán eljön a nagy nap, és a svédek 0-0át játszanak Trinidaddal, és nyögve verik meg 1-0ra Paraguay-t.... ÉS TOVÁBBJUTNAK. Pont azért, amit leírtam: mindenben felülmúlják a görögöket, és nekik nem lesz könnyű gólt rúgni, az nem fog menni a görögöknek. És Budán is csak egyszer volt kutyavásár, a görögök is visszasüllyednek a középmezőnybe.
A házigazda németektől kikapni meg nem szégyen. Hollandoktól tizenegyesekkel szintén nem.

Romanes eunt domus 2007.12.02. 20:57:32

Mondjuk számomra abszolút mindegy, hogy mit csinálnak a svédek. Úgyse nyernek, mert a későbbi győztes csehek megállítják őket :))

BruceWayne 2007.12.02. 21:30:53

csehek örülhetnek ha a csoportbol tovább mennek... bár az eb-ken azért jók szoktak lenni (96, 2004), de pl. a 200es eb meg 2006os vb előtt is jók voltak, aztán még se mentek semeddig

BruceWayne 2007.12.02. 21:35:28

fény derült a legfontosabb kérdésre, a hölgy neve Melanie Winiger

danesdzsu2 2007.12.02. 22:20:31

Nagyon meglepődnék, ha a C-ben nem a franciák lennének az utolsók. A D-ben viszont megtörténik a csoda, a spanyolok, és az oroszok is továbbjutnak. A horvát-német, és a portugál-cseh továbbjutás szintén biztos.

Count Adyn 2007.12.02. 23:44:20

Csatárnak még ott van Gilardino az öregek mellé, mondjuk ez igy rosszul hangzik, mert ő akkor rúg gólt amikor már ő se számít rá:D De Quagliarella , Di Natale, meg Iaquinta, nameg a Palladino gyerek is ott van szal van választék:)

A színészestről: Céronáldó meg sírva szaladna le a pályáról ha elkapná egy Gattuso-Materazzi szendvics&daráló :D

rizla 2007.12.02. 23:44:51

francia-olasz-román-holland... mi a faszom ez? miért kell két jó csapattól rögtön az elején elbúcsúzni? hogy én mégegy görög továbbjutást nem bírnék elviselni, az biztos. a végső győzelmet már meg sem említem... gratulálok az ostoba szervezésnek.

geem5 2007.12.03. 00:24:28

én egyénileg betettem a D-be angliát, máris jobban festene ott is a kép...

vigvik 2007.12.03. 00:27:25

Szerintem megismétlődik a '96-os döntő, mindenestül. Ekkora kamut, hogy az egyébként is szarabb (később kezdődő) C és D csoportok a gyilkosak...

szferi 2007.12.03. 07:32:40

"Csatárnak még ott van Gilardino az öregek mellé, mondjuk ez igy rosszul hangzik, mert ő akkor rúg gólt amikor már ő se számít rá:D De Quagliarella , Di Natale, meg Iaquinta, nameg a Palladino gyerek is ott van szal van választék:)"

Iaquinta ok, többiek csak cserének jók(Quagliarella) , vagy még annak se (Gilardino, Palladino, Di Natale)

d3vnull 2007.12.03. 09:49:52

"A színészestről: Céronáldó meg sírva szaladna le a pályáról ha elkapná egy Gattuso-Materazzi szendvics&daráló :D"

Bár így lenne. Nem szeretem egyiket se, de hogy hatékonyak azt nem lehet letagadni :)

mickeyknox 2007.12.03. 09:52:03

az a meg a b csoport vicc, szerintem. csak a c meg a d látszik izgalmasnak, de az nagyon :-) a hollandok szerintem is lényegesen esélytelenebbek mint kéne hogy legyenek, marco közel sem akkora edző, mint amekkora ISTEN volt játékosként... az olaszoknak azonban nem sok esélyt adok.. a d-ben meg szerintem a svédek az elsők, a görögök meg remélem rúgott gól nélkül takarodnak haza, mint a '94-es vb-ről!!

drani 2007.12.03. 10:25:31

na akkor most hogy van az az összeesküvéselmélet, hogy a nagy futballnemzetek maguk kénye-kedve szerint igazítják a selejtezési- és kiemelési rendszert?
mert most rábasztak

szferi 2007.12.03. 10:29:34

Platini maga alá szart, az biztos

the real 2007.12.03. 11:01:21

Meg lennék lepve, ha nem lenne jó pár meglepetés. Már ha egyáltalán annak tekinthetjük, hogy néhány nagyobb hagyománnyal és jobb bajnoksággal rendelkező ország csapatát kiejtik a "kicsik".

preudhomme 2007.12.03. 11:01:29

A művészestről csak annyit, hogy tavasszal volt Milan-Manchester, ahol a zselékirály a labdát sem tudta átvenni, mert már régen nem volt alatta a lába.

pizarro · http://fcbayernmunchen.hu/ 2007.12.03. 14:49:01

"akik hagyományos szerencséjüknek köszönhetően"
kis cáfolat az orbitális médiahülyeségre: pl. utsó 3 EB:
2004: hollandok és csehek... Ez baromi szerencsés csoport...
2000: angolok és portugálok, nem beszélve a végül továbbjutó románokról. Egy az egyben olyan, mint a mostani "C"-csoport. Akkor ezek szerint ti mondjuk a franciák sorsolását is könnyűnek tartjátok. :-)
1996: a végül majd' győztes, amúgy csúcsponton lévő csehek, illetve az örök mumus,nem mellesleg épp VB-ezüstös olaszok...

mondhatom, ez aztán a hagyományos mák... Legközelebb előbb gondolkodni, utána fikázódni, köszi

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2007.12.03. 15:16:10

biztos megzavart minket a németek sorsolása az előző két vébén, meg az összes selejtezőn
most már látjuk, hogy a hollandok a hagyományosan mákos csapat :)
meg a csúcson lévő csehek, akik 96-ban San Marino helyett Jugoszláviát kapták a 7-es kalapból, így a pótselejtező is csak egy álom maradt nekik

nou san trafford 2007.12.03. 15:21:06

pizza,

vb 2006 - lengyelország, ecuador, costa rica
vb 2002 - kamerun, írország, szaud-arábia
vb 1998 - irán, usa, jugoszlávia

köszönjük, hogy idefikkantottál.

pizarro · http://fcbayernmunchen.hu/ 2007.12.03. 16:15:59

de hülye vagyok, azt hittem, hogy EB lesz :-))) Akkor talán mégsem :-)

akkor tehát nem sikerült engem megcáfolni, okés nem baj, csak akkor nem mondjuk ilyen hülyeségeket :-) csak a tényszerűség kedvéért, hogy mákos a német csapat, holott milyen csoportban voltak az elmúlt 3 alkalommal.

milyen mákos egy csapat :-)

szferi 2007.12.03. 16:46:15

2004: hollandok és csehek... nem könnyű csoport, de mit is akar egy csapat, aki nem tud gólt rúgni a litvánoknak??? Talán ezen kéne gondolkodni, nem a rossz sorsoláson.
2000: románokkal és portugálokkal akkor senki sem számolt, ez nem volt nehéz csoport, csak lenézték az ellenfeleket és elcseszték. Egy rúgott góllal nem könnyű továbbjutni.

Selejtező 2004: skócia, izland, litvánia. No comment.
Selejtező 2000: Finnek, törökök, északírek (emellett volt angol-svéd-lengyel bolgár is...)

Szerencsétlen németek!

r_magpie 2007.12.03. 16:51:21

mielőtt tegnap délben elkezdtem volna beleélni magam abba, hogy jön az eb, nagyon megijedtem, hogy megint látunk egy színtelen-szagtalan, görcsölős, 1-0ákkal és hüjebírókkal telezsúfolt világversenyt

amúgy egy csapat továbbjutásában sem lennék biztos, még az a-b csoportokból sem. lásd az előző sok eb-t.

Rezgrof 2007.12.03. 16:57:41

"de hülye vagyok, azt hittem, hogy EB lesz :-)))"

igen, sajnos tényleg hülye vagy...
a németek könnyű csoportokba kerülnek, ami nyilván nem csak az eb-re vonatkozik, ahol egyébként is sokkal erősebb a mezőny, mint a vb-n, hanem a selejtezőkre és a vb-re.

Sevin 2007.12.03. 17:48:17

Legegyszerűbb hülyézni a másikat, és nem pedig a véleményével vitatkozni, ugye srácok? :) Szánalmas...

Amúgy meg pizarro (egy z két rr, ugye) felvetése jogos, ha a németek jó eredményt érnek el, akkor könnyű volt a csoportjuk, sorsolásuk, miegyéb, ugyanez ha gyengén szerepelnek, csak akkor röhögni is lehet rajtuk, nem csak cikizni.
Ha meg valaki hoz egy jó példát arra, hogy azért nem igaz, hogy hagyományosan szerencséjük van - bár előfordul velük is, mint minden csapattal (lásd olaszok menetelése a VB-n az elődöntőig) -, akkor előhozakodtok ti is valamivel, aminek ugyan van vagy lehet igazságtartalma is, de még véletlenül ismeritek el a másik oldalt. Nagyon jó ám véleményt ütköztetni úgy, ha más úgyis csak hülye lehet a véleménye miatt! ;)

Sevin 2007.12.03. 17:49:22

de még véletlenül SEM ismeritek el a másik oldalt - kimaradt a lényege, bocs!

ApukadHUN 2007.12.03. 18:14:37

Német hardcore sorsolások:

Selejtező 2004: skócia, izland, litvánia. No comment.
Selejtező 2000: Finnek, törökök, északírek
vb 2006 - lengyelország, ecuador, costa rica
vb 2002 - kamerun, írország, szaud-arábia
vb 1998 - irán, usa, jugoszlávia
eb 2004: hollandok, csehek, lettek
eb2000: angolok és portugálok
eb 1996:cseh, olasz
eb 2008: horvát, osztrák, lengyel

A 2000-es eb-n volt francia, holland, cseh, dán
A 96-os eb-n volt spanyol, román, bolgár, francia
A 2004-es eb-n a másik 3 csoport is hasonlóan kemény volt

Én nem hülyézek le senkit, de a németek nem az igazi halálcsoportokról híresek
például a hollandok nem voltak ott a 2002-es eb-n sem a legnagyobb csúcson lévő 96-os cseh válogatott sem jutott ki a vébére, mert bekapta a sorsoláson a jugókat
Szóval a mostani C csoport és a vb argentin, szerb, holland, elefántcsontparti csoportjához hasonlóban csak rémálmaikban voltak, mert nekik már az is ritkaságszámba megy, hogy 2 komoly ellenfelük akad a csoportban

killercsiga 2007.12.03. 18:50:43

Német, horvát, portugál biztos továbbjutó.
A görögök meg szerintem biztos nem jutnak tovább, mert a svédek meg az oroszok is tudják a törőfocit és nem csak azt, a spanyoloktól elhozott 1 pont meg csak a nagyobb szégyen elkerülésére lesz elég.

szferi 2007.12.03. 19:07:52

horvátok gyengék, lengyelek megverik őket. Simán.

FelixJager 2007.12.04. 16:51:07

A: 1.Portugál 9 pont 2. Cseho. 4 pont (+1gk) 3. Török 0/-1gk) 4. Svájc
B: 1. Horváto 9 2. Német 6 3. Lengyel 4. Ausztria (a horvátok német-gyalázása legendás meccsé fog válni)
C: Francia, holland, digó, román a sorrend, vagy az első-kettő, vagy a második harmadik helyezésről gólkülönbség fog dönteni. Olaszok megint más kezése lesznek az utolsó körben ahol a helyes eredmény fog születni (pl: 4-4), aztán mehetnek reklamálni Hágába)
D: 1. Spanyol 7 2. Svéd 7 3. Görög 1 4. Orosz 1

Horvát Spanyol döntőn hosszabításban Iniesta két embert kicselez baloldalon beadja és Torres bebólintja. Ez lesz

crouchy 2007.12.04. 18:28:49

hú itt milyen okos emberek vannak. Tudják előre az egész EB-t. sportfogadási szempontból irigyellek titeket, viszont én legalább majd izgulok.

szferi 2007.12.04. 19:06:43

DrGenya... Nomen est omen, a hozzászólásod is hozza a színvonalat, a nevedhez hasonlóan. Ilyen egetverő hülyeséget, mint a horvát-spanyol döntő, még nem hallottam az eb-vel kapcsolatban!!!
Egyébként mért hiszi azt mindenki egy meccs alapján, hogy olyan kurva jó csapat a horvátoké?! Óriási tévedés, de úgy látszik divat lesz favorizálni őket.

rexford 2007.12.04. 20:00:23

Osztrák-orosz döntő lesz, a 11-esek kilencedik körében Pogrebnyak kihagyja, Garics Gyuri belövi. Ehhez mit szólsz, szferi?

szferi 2007.12.04. 20:07:18

Szorosan, de behúztad!!! Gratulálok! :o)

rexford 2007.12.04. 20:27:19

És ledorongolást miért nem kapok? Ez kisebb hülyeség, mint a doktoré?

szferi 2007.12.04. 20:43:26

nem kisebb, írtam is h szorosan behúztad (az első helyet). Egyébként szerinted nem volt hülyeség? Vagy bunkó voltam, te meg hősiesen helyretettél? :)

d3vnull 2007.12.05. 00:26:39

Én azt mondom Angol-Magyar döntő lesz :) Ha már lehet hülyeséget beszélni :)

ktn 2007.12.05. 02:06:10

szferi,

a portugál-olasz művészesthez: én emlékszek ám egy portugál-holland meccsre, ahol bizony mindkét csapat "művészkedett", az oly tiszta, őszinte stb. focijáért kedvelt drágalátos hollandok is. nem volt régen, tavaly.

meg egyébként is, nem ciki még mindig ezzel a közhellyel jönni, hogy mediterrán = fetreng, angolszász = erkölcsbajnok? nem pont a sztereotipiátlanság miatt szeretitek ezt a blogot?

az meg, hogy di natale szerinted még cserének sem jó... megkockáztatom, még egy meccset se láttál tőle, se 2004-ben, se idén, se semmikor. és ne írd azt, hogy megpróbáltál egy udinese-romát végignézni, de mivel mind a 22 ember színészkedett és védekezett ezért átkapcsoltál egy tökös dunfermline-livingstone-ra:))

ja, most szúrtam ki a "horvátok gyengék, lengyelek megverik őket simán"-t is. ja, ha visszahonosítják klosét és podolskit.

esküszöm, nem akarok kötözködni, de ez jól összegyűlt. az összes kijelentés fölött, ami szemet szúrt, a te neved állt zölddel:)

szferi 2007.12.05. 07:39:42

ktn!

Egy olyan meccshez, mint a portugáll-holland, két csapat kell, és nem véletlen hogy az egyik a portugál volt.

Mit mutatott eddig di natale a válogatottban, 30 évesen? Hány fontos meccset döntött el (az ukránok ellenin kívül)? Ja, hogy ezt leszámítva gólt se nagyon lőtt? De ok, egy kategóriával rakjuk feljebb.

Horvátok legjobb meccse négy éve egy gólnélküli döntetlen volt , két éve szintén null-null japán ellen, és 2-2 ausztráliával. Ez kevés lesz. Egyébként lehet azzal jönni, h megverték 2szer az angolokat, de a lengyelek is maguk mögé utasították a szeretett portugáljaidat, és a szerbeket is. Simán. Ezt nagyrészt azért írtam, mert már kurvára idegesít a horvátok egekbe emelése. Ennyi :)

szferi 2007.12.05. 07:46:21

Még egy: hogy a mediterránok mind fetrengenek, azt senki sem mondta. Görög, spanyol nem fetreng.

szferi 2007.12.05. 07:51:03

Utoljára: nem bírom az olaszokat, portugálokat, és horvátokat, épp a stílusuk miatt, de kösz a figyelmeztetést, objektívebb leszek:)

d3vnull 2007.12.05. 11:08:20

Nos azért a görög fetrengésről a mostani magyar-görögön más jutott eszembe. Élőben a pálya többi részét látva jól észrevehető volt, hogy a társak is addig dumcsiznak, stb, gondolják, hogy nem komoly :) Mindegy, tőlük azért tényleg nem szoktunk ilyet látni.
Spanyol fetrengés : tényleg ritka. De azért pl. José "nyifi" Antonio "nyafi" Reyes oda tudja tenni magát e téren.

"mediterrán = fetreng, angolszász = erkölcsbajnok?"
Amíg portugál foci van a földön (és ezt stílusra, nem bajnokságra értem) addig nem lesz ciki ez a kijelentés sem, de azt vegyük észre, hogy senki sem mondta, hogy angolszász=erkölcsbajnok. De azért nézz már meg mondjuk egy Porto és egy Celtic meccset és karikázd be a különbségeket!

Úgy amúgy baszok a déli temperamentumra.

d3vnull 2007.12.05. 11:12:23

Bocsánat, egy dolog kimaradt : Holland-Portugál meccs :
ha céronáldó is csak egyszer lett volna köcsög nem lenne vele semmi bajom. Kibontom a mondatot : igen, azon a meccsen a hollandok is partnerek voltak ebben az egészben. De hogy Figo azért a fejelésért (ha jól emlékszem Sneijder-t fejelte le igen legényes lendülettel beszélgetés közben míg a bíró nem nézett oda) miért csak sárgát kapott meg nem értem. Lehet, hogy "ugyan már Luis, tudsz te ennél jobbat is. Ha betöröd az orrát a következőnél egyből pirossal ülhetsz le a kispadra Deco és Van Bronckhorst mellé te is beszélgetni, ha nem akkor második sárgával mehetsz öblögetni".

d3vnull 2007.12.05. 11:13:28

Atyaég, elnézést pont a lényeg maradt ki, utána összeszedem majd legközelebb a mondandómat : szóval a hollandokat általában nem látod így játszani. Én mondjuk ezen kívül nem is láttam.

A. Del Piero 2007.12.05. 11:14:00

Szerintem ha a horvátoknak felajánlanának pár mercedes tipusu gépjárművet, lehet akár meg is nyerik az EB-t, bár ezt csak azért kétlem, mert qrvára ki fognak kapni a döntőben az olaszoktól! :)
A c-ben a 2. helyre bejönnek a hollandok, a szomszédaink meg a büdös sajtzabáló haverjaikkal együtt kézenfogva ballaghatnak hazafele.
Egyébként Donadoni majd a 85 perceben felviszi a pályára Aelxet aki szabadrugásból fogja fejbelőni Pippót akinek a kockafejéről bepattan a kapuba védhetetlenül a labda, természetesen a fritzek ellen. Ezzel a góllal leszünk európa bajnokok, csak majd figyuzzatok!

A. Del Piero 2007.12.05. 11:16:20

Illetve olyat lehet, h Materazzi eltörje a zselékirály lábát?

delp 2007.12.05. 11:28:43

van bastennek sikerült összehoznia mindenidők legantipatikusabb válogatottját, egymással civakodó robben és persie, az egész bagázsból sugárzó nagyképűség, ostoba válogatási elvek és gyötrelmes játék. luxemburg ellen edwin őrületes bravúrjai kellettek az ikszhez, szánalmas. húsz éve sírva örültem kieft góljának az írek ellen, most boldog volnék, ha pont nélkül kotródnának haza.

az angolszászokról miért esik szó az eb kapcsán? bizonyosan férfiasan kemények lesznek, mégis sportszerűek, a tévé előtt.

szferi 2007.12.05. 11:30:27

d3vnull:ez jó volt!

d3vnull 2007.12.05. 12:55:53

delp : hát sajna ebben igazad van. Nekem akkor lett végérvényesen elegem Van Basten-ből amikor (ominózus Holland-portugál meccs ugye) kellett a gól, mint egy falat kenyér, de Van Nistelroy-t csak nem küldte be mert be volt hisztizve rá. Azért szerintem ne Robbentől várjuk a megmentő gólt, hanem inkább a jó öreg Horkantó-tól.

A.Del Piero : már volt róla szó, többen tárgyaltuk, hogy lenne rá igény :)

d3vnull 2007.12.05. 13:00:07

egyébként nem ragaszkodom Materazzi-hoz, bár akkor őt leküldenék, dupla nyereség lenne :)

Természetesen etikátlanok az olyan megnyílvánulások amelyben valaki lábának eltörésében mutatott szimpátiát hangsúlyozzuk, épp ezért én nem mondtam semmit, jó? Meg Del Piero sem mondott. céronáldónak csak egy önfeledt sörözgetést kívánok Joey Barton-al :)

FelixJager 2007.12.06. 01:05:32

Na most. Pozitív legendák akkor születnek (negatív legenda= Görög EB arany, jelentkezzen már akinek jó érzései voltak ezzel kapcsolatban) amikor nincs előzménye. Ha Bernben megnyerjük a döntőt, mindenki bólogat, hogy papírforma, így németek egy legendás 54-es válogatottra emlékeznek.
A mai spanyol válogatott egy szunyadó szörnyeteg, egy alvó oroszlán, egy hamvaiból éppen feltámadó főnixmadár, akik minden előzmény nélkül letiporják majd Európát. (mint Paul Muadib: the sleeper has awakened)

Kár hogy egyes hozzászólók nem értenek a focihoz :)

szferi 2007.12.06. 06:46:03

Tehát a "pozitív legendának" nincs előzménye. Magvas gondolat. Ez alapján a görögök győzelménél pozitívabb legendát nem tudok elképzelni. Még akkor se, ha az embernek nincsenek jó érzései ezzel kapcsolatban. De a görögöké igenis pozitív legenda, egy sehol sem jegyzett futballnemzet bírói segédlet nélkül, tökéletesen esélytelenül, nem túl erős kerettel de szívvel-lélekkel küzdve világversenyt nyert. Hogy szar játékkal, az más kérdés.
süti beállítások módosítása