A városi rivalizálás az egyik legizgalmasabb dolog a labdarúgásban: mert már az is felháborító, hogy a szomszéd hülye kutyája átjár a kerítésen, de az túlmegy minden határon, hogy a gazdája még más csapatnak is szurkol. Ennek ellentmondva az egyazon településről érkező csapatok egymással szolidaritást vállalva és tökéletes összhangban vészelték át a fordulót. Madrid mindhárom reprezentánsa nyert, a két-két valenciai és sevillai csapat kikapott, a katalán főváros két gárdája meg egy-egy ponttal gazdagodott. A forduló rangadója enyhén szólva egyoldalúra sikeredett. Esett 26 gól és ennek a felét az általunk legjobban várt két mérkőzésen hozták össze a csapatok. Ronald Koeman kicsit közelebb került legnagyobb sikerei helyszínéhez, de a slusszpoén mindenképpen a Barcelonáé, amelyik most megmutatta, milyen az élet, ha Messi nem mutat érdeklődést a játék iránt, s így a Real Madrid már 4 ponttal vezeti a bajnokságot. Tovább után részletek:

A Levante nagyon illemtudó vendégként viselkedett az El Madrigal közönsége előtt, mert annak rendje és módja szerint lefeküdt a nagyobb tudás előtt. Már a harmadik percben borult a látogatók taktikája, mert Franco egy fejessel megszerezte a vezetést, aztán mire változtatni tudtak volna már további két gólszerző nevét is lehetett olvasni az eredményjelzőn. Viszont becsületükre legyen mondva, mindent megpróbáltak és meg is volt a szépítési lehetőség, de Riga úgy döntött ziccerben, hogy egyszerű, de hatékony megoldás helyett inkább mellkason bombázza a hazaiak kapusát. Ezután érthetően leült a mérkőzés és a játékosok mindkét oldalon méla közönnyel várták, hogy a bíró vessen véget ennek az értelmetlen összecsapásnak. Szerencsére megtette… (Villarreal – Levante 3-0) A következő mérkőzést viszont még engedhette volna a sípos ember, mert látványos és izgalmas rangadót játszott a Sevilla az Atlético vendégeként. Már a második percben vezetett a hazai gárda Raúl Garcia harciasságának és Daniel Alvés flegmaságának köszönhetően, hogy aztán egy gyors ütésváltást követően – a félidő végére - kettőnél utolérje ellenfelét az andalúz gárda. Sajnos nem olyan gólok voltak ezek, amelyekért igazán szeretjük a focit: egy megpattanó szabadrúgást, egy ritkán látható öngólt és egy kipattanó labda utáni fejest láthatott a nagyérdemű. Ráadásul még Forlánnak is le kellett jönnie és a helyére beállt Reyes azt az oldalát mutatta meg volt játékostársai ellen, amiért a Real és az Arsenal is szívfájdalom nélkül lemondott róla. Valószínűleg Luis Garcia sem a mostani játéka miatt hiányozhat Liverpoolban, mert az ottani labdaszedő kölykök is fetrengenek majd a röhögéstől, ha meglátják, milyen nevetséges műeséssel szeretett volna tizenegyest kiharcolni. S bár az első félidőt pontozással a Sevilla nyerte, az eredményjelző döntetlent mutatott, mi meg nyugodtan vártuk jóslatunk beteljesülését. Azonban ismét bebizonyosodott, hogy a futball nem autóskártya, amelyben a statisztikai adatok alapján dől el minden fontos kérdés. Ezúttal az Atlético lőtt két szép gólt és kivédekezte, amit kellett. A látogatóknak viszont csak egy kései szépítésre futotta. Mi meg örültünk, mert bár tippünk nem jött be, a második félidei tömegbunyó után inkább baba- és nem labdarugdosásra számítottunk. Viszont erre csak Pernia lett volna kapható, azonban miután rájött, hogy egyedül maradt és a - gyenge napot kifogó - bíró is megkegyelmezett neki, inkább ő is a focival foglalkozott. (Atlético – Sevilla 4-3)

Mindkét kaput Ricardo védte a Betis pályáján, de míg a vendégek kapusának nem sok teendője akadt, a hazaiaké valószínűleg sírva fakadt a mérkőzés után. Pedig az eredménnyel elégedettek lehetnek Sevillában, mert - a hazai nézők legnagyobb bánatára - kaphattak volna többet is. A helyzetek és a mérkőzés képe alapján nem is érdemtelenül. A zöld fehéreken kívül egyébként két kedvencük, Pandiani és Portillo is a mérkőzés vesztesei közé tartozik, mert azok után, hogy a múlt héten Dady két góllal egalizált, most is eredményesnek bizonyult, s egyáltalán nem úgy tűnt, hogy háborgatni kellene ezt a mostani támadóalakzatot.(Betis – Osasuna 0-3) La Corunában a helyiek büszkeségei egy pontot helyeztek a mérleg bennmaradó serpenyőjébe, de pontosan nem tudjuk elképzelni, mi történt volna, ha Moya kapus a tizenhatoson kívül szabálytalankodik, mert 11-es nélkül nem biztos, hogy olyan egyszerűen megszületik az egyenlítő gól. Különösen akkor, ha azt is bekalkuláljuk, a Mallorca már rutinból lenyomja az emberhátrányos szituációkat, ami leginkább annak köszönhető, hogy általában hátul szenvedik el a kiállítást és a védősor maradéka mindig tökéletesen osztja újra a területet. Már meg sem lepődtünk azon, hogy most is védő helyett jött a cserekapus és bár továbbra is csak egy csatárral játszottak, az az egy gyakran többet ér, mint máshol kettő.(Deportivo – Mallorca 1-1) Gyorsan konkretizáljuk is, hogy kikről van szó, mert nem szeretnénk, ha valakinél ismét elgurulna a cumisüveg: Bilbao büszkeségeire gondoltunk, ahol nagy kihívást jelentő feladat előtt áll az edző, mert meg kell találni az ideális csatárpárt, amelyik képes legalább enyhe riadalmat okozni az ellenfél védőinek. Ez annyira nem bonyolult feladat, mert a jelenlegi négy csatár adta lehetőségeket figyelembe véve 6 különböző kettős állhat fel. (Négy alatt a kettő. Vagy ezt ne erőltessük?) Tehát, ha minden pár kap egy meccset, akkor viszonylag hamar megtalálják a legkielégítőbb megoldást. Persze ne okoljuk a vendégtámadókat a vereség miatt, mivel a Getafe mindenben felülmúlta ellenfelét, így máris utolérte a Betist a tabellán és már csak egy pontra van a Deportivo. (Getafe – Athletic 2-0)

A madridi csapatokkal ellentétben a Valencia jobb házigazdának bizonyult. A Mestalla roppant igényes közönségének azzal kellett szembesülnie, hogy csapatukat cipóra verik. Persze mielőtt indokolatlanul megdicsérnénk a vendégeket, szeretnénk leszögezni, hogy ez a hazai csapat most nyomában sem emlékeztetett arra Valenciára, amelyik a szinte áthatolhatatlan védekezéséről híres. Ehhez jött még kiegészítőnek, hogy a királyi gárda játékosainak minden bejött, ez meg azt jelenti, amit a Villarreal elleni mérkőzésen már láttunk: öt rúgott gólt. S ha hozzávesszük, hogy még bennük maradt két-három további találat is, akkor bizakodva indulhatnak Sevilla felé. Mindenesetre nem feledkezhetünk el arról sem, hogy a Valenciának futotta a szépítésre és nem lehetett volna reklamálni akkor sem, ha duplán esetleg triplán szépít a hazai csapat. Szerintünk ez nem pusztán a hatalmas előny tudatában történő leállásnak köszönhető, hanem a királyi védelem átjátszhatóságának is. Talán ha lenne három Sergio Ramos hátul, akkor egy kicsit stabilabbak lennének. Ráadásul ez plusztalálatokat is eredményezhetne, mert bár minden gól tetszetős volt, de a Ramosé igazi mestermunkának számít, különösen egy védőtől. A hazaiak reménye két klasszis visszatérésében van: David Villában és az újra spanyol földön munkálkodó Ronald Koemanban. Azonban ne áltassuk magunkat, nagyon nagy teljesítményre lesz szükség mindkettőjük részéről, hogy lelket öntsenek a csapatba. (Valencia - R Madrid 1-5)

Kettő gólnélküli döntetlent is hozott a forduló és emiatt kellően morcosak is vagyunk, mert az ilyen jellegű a mérkőzéseket meghagynánk Itália remek csapatainak. Persze azért elégedettebben jegyezzük meg, hogy a Recre és a Racing a legszórakoztatóbb fajta 0-0-át játszotta. Tüzeltek a srácok csipőből, de ez most csak a kapusok naggyá tételéhez volt elegendő. (Recreativo - Racing 0-0) Ennél valamivel unalmasabb mérkőzésen nem sikerült felavatni a kapukat a Murcia barcelonai vendégjátéka alkalmával. Az Espanyolon a kipukkanás jelei kezdenek mutatkozni, s bár előre féltünk attól, hogy mi történik majd, amikor nem kell rangadókat játszaniuk, ennél azért mindenképpen többre számítottunk. Pedig, ha nemcsak a magasabbra taksált csapatok ellen szívnák fel magukat, egy igazán szép eredménnyel lephetnék meg szurkolóikat.(Espanyol – Murcia 0-0) A Zaragoza legalább 11-esből betalált, persze ennek nem igazán örültek a hazai szurkolók, akiknek lassan szembesülni kell azzal, hogy ha van Istene a labdarúgásnak, az valamiért nem szereti őket. Pedig meg lehetett volna az üveggömb beteljesítő, egyenlítő találat.(Almería - Zaragoza 0-1)

Nem maradt más hátra, mint a Valladolid és a Barcelona mérkőzése és most megpróbálunk óvatosan foglamazni, hogy senkit ne bántsunk önérzetében, így a reményt keltő dolgokkal szeretnénk kezdeni. Mindenképpen dicsérendő a sokat szidott Valdés kapus és góljáért Ronaldinho is elismerést kaphat. Viszont ezeken túl nagyon elszomorított minket, ami mérkőzésen történt. Nemcsak az eredmény miatt, hiszen amikor a hazai játékosok elhitték, hogy van keresnivalójuk és nem ijedtek meg Puyoltól és Militótól, akkor veszélyes akciókkal szórakoztatták a nagyérdeműt. Összességében egy eléggé de-koncentrált – és annyira nem tartalékos - védelem, gyenge középpályás szűrőjáték és átütőnek nem nevezhető támadósor jellemezte a vendégeket, amire nem igazán találunk magyarázatott. Ráadásul továbbra sem értjük, hogy miért helyez Frank mester ekkora terhet Bojan és Giovani vállaira, mert félő, hogy nem bírják el, s míg utóbbi esetében ez nagyjából hidegen hagy minket, addig nem szeretnénk, ha az ezúttal csak kapufáig jutó tini is összerogyna alatta. A gránátvörös-kékekért szurkolók meg jóval többet érdemelnének annál, hogy azzal kelljen vigasztalniuk magukat: a nagy rivális is pont ugyanezt az eredményt érte el itt a negyedik fordulóban. (Valladolid - Barcelona 1-1)