Legközelebb kicsit jobban hallgatunk az eszünkre. Ha a PL 9. fordulója előtt tettük volna ezt, most kellően indokoltan lennénk bazi nagyképűek, és tíz találattal a végkimenetelt, kettővel a pontos végeredményt illetően igényt tarthattunk volna a fogadók hálájára. Csak magunkat okolhatjuk, hogy most egy visszafogott postot kell írnunk az angol bajnokság 9. fordulójáról, amely csak két kérdésben segített közelebb jutni az igazsághoz. A Liverpool tényleg elég kócos csapat, a ManCity pedig otthon a nagyokon kívül mindenkit jó eséllyel fenekel el módszeresen, mint vásott kölyköt az apukája. Egyebekben nem történt semmi extra, sablonfordulót láthattunk, a Liverpoolon kívül minden nagycsapat nyert, nem született igazi meglepetés.
A szombati ebédünk mellé szervírozták a PL-ben a hétvége első meccsét, amelyen - ebéd az ebédben- a ManU megette a Wigant, a manchesteriek négy gólt rúgtak nulla ellenében. Ideje volt, elvégre az nem lehet, hogy a Unitednek 10 meccset kelljen lejátszania a kétgólos "álomhatár" átlépéséhez. Most megtették, egy olyan meccsen, amely sokadszor is bizonyította: Alex Fergusont nem azért kell tisztelnünk, mert ő a pályák Wellingtonja, hanem azért, mert egészen kevesen építenek úgy csapatot, ahogy ő. A Wigant sem a skót hadvezéri képességei terítették le. Az egész meccsen az volt az ember érzése: ha a Wigan játékosai ugyanolyan képzettek lennének, mint a Manchesteréi, és a stratégián is múlna a dolog, nem biztos, hogy a MU akár csak egy pontot is szerezne. Persze tudjuk, ez egy teljesen felseleges "ha". Mindenesetre a Latics taktikájával semmi baj nem volt, viszont játékosaik gyakran nagyon sutának tűntek, rengeteg "ki nem kényszerített" hibával játszottak. A pályán lévők közötti amúgy is ordító különbséget tetézte, hogy a Rooney-Tevez-Ronaldo hármas olyan minsőséget képviselt, amivel a vendégek végképp nem tudtak mit kezdeni. Ahogy Tevez az első gól előtt bika módjára ment előre és fizikálisan verte meg rögbire termett ellenfelét, majd szaladt egészen a kapuig, félelmetes volt. Az pedig, ahogy a harmadik gól előtt egy eladott labda után a gyorsreagálású egység lerohanta a Wigan-védelmet, már a tavalyi MU-t idézte. Akik eddig kételkedtek volna benne, most megbizonyosodhattak róla: a United a lomha rajt ellenére sem lett rosszabb tavasz óta. Viszont többen vannak. A még mindig taknyos Anderson, ha nagyot nem is alkotott a középpályán, több, mint elfogadhatót nyújtott, de Piqe és Simpson sem volt gyenge. Pár héttel ezelőtt a Tottenham elleni bírói segédletet még köszönte szépen a United, hiszen szüksége volt rá, de az akkor nyert lendülettel azóta maga alá gyűr mindenkit. Nem lehet vita témája: immár önerőből. Ha egyszer Neville és a többiek ismét beszállnak, közepes formájukban sem lesz egyszerű megállítani őket. Ne felejtsük, ez ellen a Wigan ellen még senki nem nyert idén két góllal sem, semmilyen versengésben.. (Manchester United - Wigan 4-0)
Szombaton kaptunk egy meccset az uzsonna mellé is, az általunk elég komolyan beharangozott Aston Villa-West Ham-et. Jóslatunkból csak a kötélhúzás és a Villa győzelem vált valóra: bizony, gyúrós kis meccs volt ez. Bár mi előzetesen a forduló meccsét is benne sejtettük, minden dráma és kecsesség híján nem járhat ez a cím. Az első félidőben inkább a a Villa dominált, és 21. percben egy nem feltétlen jogos szabadrúgásból előnyhöz is jutottak. A lövés végül az Anton Ferdinand távollétében első meccsét kezdő Gabbidonról pattant be, de nyugodtan Gardnernek adhatjuk a találatot, aki ezzel a második szabadrúgásgólját követte el hat napon belül. Ezt megelőzően ugyan Camara is betalált a Kalapácsosok részéről, de ebben a játékban nem értékelhető módon: fejest imitálva a kapuba bokszolta a labdát. A gazfickó meg is kapta, ami jár az ilyesmiért: a sárga lapot. A második félidő nagyobb része a West Ham-é volt - néha nagyon -, de nem voltak elég hatékonyak, és mintha Ashtont is inkább bénította volna a válogatott behívó. Nem csoda, hogya Villa előnye egészen a vacsoránkig kitartott, sőt, tovább is. A WHU a Villa Parkban csak felvillantotta azt, amitől olyan kellemetlen vendégnek tartják, ráadásul Ashton személében egy újabb sérültet is regisztrálhattak a meccs végére. (Aston Villa -West Ham: 1-0)
Vasárnap aztán leültünk megnézni, hogy PL tabella tetején trónoló Arsenal hogyan hozza a 3-0-t a Sunderland ellen, és majdnem pofára estünk. Bár Van Persie kapufáról a vonal mögé, majd a háló tetejébe pattanó földről indított rakétája és Senderos gólja után a 20. perc környékén még az hittük, hogy maximum a gólarányt téveszthetjük el, később csodálkoznunk kellett. Diaby jogtlanul érvénytelenített gólját a vendégjátékosok mintha jelnek tekintették volna, és kinyitották ők is a gólzsákot. Két találat volt benne: egy Wallace-tól az első félidő közepén került elő, egy másik Jonestól a 48. percben. Szó se róla, közben az Ágyúsoknak is voltak helyzeteik. Nem aludtak ők, csak éppen nem befelé ment, ami befelé szokott - vagy a kapufa, vagy a Sunderland védelem mondott nekik nemet. Persze azért belőtték a harmadikat is, egészen pontosan Van Persie lőtte be és tett róla, hogy a jövő héten is pontelőnnyel legyen első az eddig csak 8 meccset lejátszott Arsenal. Szép jelenetekkel zsúfolt meccs volt, a győztes a Sunderland szemtelenkedései ellenére sem volt kérdéses. Az egyetlen csúnyaságot a vendégek játékosa, McShane produkálta: 1,5 cm stoplihosszúságú csukájának talpával célba vette Alexander Hleb fehérorosz állampolgár testéhez szorosan kapcsolódó golyókat, ezért járt a piros - teljesen jogosan. Csúnya volt, és nem éppen segítette a játékosként néha nem kevésbé heves Roy Keane csapatát. (Arsenal-Sunderland: 3-2)
Amilyen zsírozottan fut az Arsenal szekere, annyira döcög a Liverpoolé. A nem kis zűrben leledző Tottenham látogatása az Anfielden egy percig sem ígérkezett problémamentesnek a Vörösök számára, nem is lett az. Az első félidőben kapufáig, ziccerekig jutó, és jobban is játszó Pool a 12. percben egy újabb Robinson-bénázásnak köszönhetően szerzett vezetést, majd két gólt kapott a szünet két "végén". Aztán talán a bánat ette meg a hazaiakat, vagy mifene, de a második félidőben a Tottenham néha lejátszotta őket a pályáról. Torres gólja a 92. percben az egy pont kiszenvedésén kívül arra volt még jó, hogy Rafa Benítez figyelmét felhívja egy aprócska tényre: Torres csereként talán még nem is szerzett gólt, kezdőként viszont nyolc találkozón szerzett hetet. Lehet hogy Rafának erről az jut eszébe, hogy ráférne egy kis pihenés, nekünk azonban merőben más.. Egyébként szinte ordított Daniel Agger hiánya a Pool hátvédsorából. A Tottenham két góljából kettőt szerzett úgy, hogy Robbie Keane a Hyypiat lefejelő Berbatov labdáját tömte a Pool kapujába a meglehősen lassúnak mutatkozó Carragherék mellett, előidézve ezzel a ma már nem is annyira szokatlan jelenséget: az Anfielden csak a vendégszurkolók hangját lehetett hallani. Voronin a saját tizenhatosán belül úgy járt-kelt, mint az ellenkező oldalon, és nem véletlenül, muszáj volt neki. A papíron egyik legjobb felállásával kezdő Liverpool vért izzadva egyenlített ki otthon. (Liverpool-Tottenham: 2 - 2) Csak mellékesen említjük, egyszer kíváncsiak lennénk a már minden csatárerényt megcsillantó Ryan Babel és Torres kettősének játékára, kezdőként. Talán majd egyszer erre is sor kerül, még az is lehet, hogy Benítez után. A Pool nagyon kemény idők elé néz, az Everton, a Besiktas és az Arsenal ellen kellene felépíteniük magukat ismét, ráadásul újfent ismerős helyzetbe hozták magukat: a nagyokat kell elpáholni a bajnoki címért, és ez eddig nem nagyon ment. Persze nem temetjük még őket, de ha így folytatják, jövő nyárra egy trófea és edző nélküli csapat lesznek. Az is kétségtelen, erejük annyi lesz, hogy levezetésként áthúzhatják Londonból a Westminstert, de hát nem igazán ez a cél. A cél ugyanaz lenne, mint a Chelsea-nél: küzdeni bajnokságért. Ezért a londoniak a Liverpoolnál többet, egyébként pedig éppen annyit tettek, amennyi elég egy újabb rövid szusszanáshoz. Kalou góljával megverték a Boltont, amiből vaslogikával kiköveztettük, hogy négy meccs után újra gólt lőttek. Lampard visszatérése ugyan egy öröm, de Drogba továbbra is hiányzik, ezért összességében nem hisszük, hogy a drukkerek most sokkal többre vágytak volna annál, amit kaptak, és igazuk is van. A Boltonnal és Sammy Lee-vel pedig most senki sem cserélne. (Bolton-Chelsea: 0-1) Ahogy a táblázat aljának társbérlőjével, a Derbyvel sem, akiknek jóslatunkkal ellentétben nem sikerült megszorongatniuk a Readinget. Rossz hagyományaikhoz híven nem rúgtak gólt, és nem szereztek pontot idegenben. Annak alapján, amit eddig láttunk tőlük, a legjobb, ami történni fog velük jövőre az az, hogy brúking kolléga számol majd be a kalandjaikról. A Reading Kevin Doyle fejesével - egyben első góljával az idényben - kaszált három pontot magának. Ezzel éppen három pont távolságot tartanak a kiesőzónától, ami azért nem eleme egy nyugikúrának sem. (Reading-Derby County: 1-0)
A St James' Parkban csoda történt, Andy Johnson, az Everton csatára fél év után gólt lőtt, de ez inkább neki ért sokat, mint a csapatának. A visszatérő Johnson a szünetben állt be, és az 53. percben már ki is egyenlítette ki Nicky Butt első félideji gólját. Sam Allardyce-nak azonban - lévén jó edző -, volt válasza erre. Miután megunta, hogy ígéretes helyzetekben bénázik elöl a Newcastle, pályára küldte Emrét és Owent, akik tudták, miért öltöztek csíkos mezbe vasárnap. Emre egy okos bikázással vagy huszonkét méteről talált be, míg Owen a 90. percben, látszólag és valójában is a vállával biztosította be a Szarkák győzelmét. Aztán kiderült, kellett is az a biztosítás. Shay Givennek, a hazaiak kapusának ugyanis sikerült kicsit szorosabbá tenni a meccset, bár vicces bokszolása, amivel beütött egy az alapvonalról érkező és Alan Smith fején megpattanó beadást már arra sem volt elég, hogy rontson a Newcastle-szurkolók jókedvén. A meccs mindkét csapat gyengéit is megmutatta. 5 gól esett, ami teljesen reális, csak éppen azokból a helyzetekből illett volna születniük, amelyek végül kimaradtak. A Newcastle - csakúgy, mint veresége ellenére az Everton - továbbra is versenyben a kupahelyekért, és nem hisszük, hogy májusig ez változik. (Newcastle-Everton: 3-2)
Ugyanilyen kevéssé hisszük már, hogy Eriksson Manchester Cityjét olyan könnyen rázzák le majd a legjobbak. A svéd, aki az angol válogatott padján néha teljes futballvakságról tanúskodó döntésekkel lepett meg mindannyiunkat hónapról hónapra, kezdi visszaállítani a renoméját még a fikázásra született angol újságírók köreiben is. Az igaz, a City szárnyalását a megfelelő óvatossággal kell kezelni. Volt már pár, és majd mindegyik úgy ért véget, ahogy a Zeppeliné - most viszont elég makacsnak tűnik a kék gárda. Vasárnap az edzőjükhöz hasonlóan arctalan Middlesbrough-t fogadták idén senki számára sem barátságos kis pályájukon, a City of Manchester stadionban. Úgy tűnik, futball-ügyileg nem is kívánnak jobb vendéglátók lenni, mint eddig voltak, és ezt viszonylag gyorsan alá is húzták, amikor nekiestek a Borónak a meccs elején. Más kérdés, hogy ehhez nem várt segítséget is kaptak Riggottól, a Boro hátvédjétől, aki mintha nem találta volna elég nagy kihívásnak 0-0-ról kezdeni, mindjárt a tizedik percben kapásból a saját kapujába terelt egy szögletet. Ettől sem kapta magát össze annyira a Boro, és amíg ők próbálkoztak kicsit ráncba szedni magukat, Elano a kapuba bombázott még egy Johnsontól kapott sarokpasszt is. Később aztán, már a második félidőben - nehogy esetleg még ezután is bármi "rosszra" gondoljanak a pirosmezesek - még becsavart egy szabadrúgást is. Egy olyat. Tudja mindenki, mire gondolunk: amikor valamiért meg sem fodul az ember fejében, hogy ez nem megy be. Zárójelben megjegyezzük: szinte hihetetlen, hogy a Sahtar Donyeck szinte meg sem érzi Elano hiányát. Azért a 89. percben a Boro is talált egy gólt, amit kritikus nézőként nagy nyugalommal varrunk a Kasper Schmeichel helyére visszatérő Hart kapus nyakába: középre ütött ki egy lövést, pont saját maga elé. Lehet, hogy csak azért történt mindez, mert Hart rossz vedéglátó, és nem látta a kapu előtt bóklászó Hutchinsont. A csatár mindenesetre köszönte szépen, és bevágta. 3-1 a vége, ismét győzött a City otthon, és úgy tűnik, a snassz 1-0-ról is leszokóban vannak. (Manchester City-Middlesbrough: 3-1)
Alig két hete ütötte ki a Birminghamet a Blackburn a Liga Kupából laza három-nullás maflással, most ismét összefutottak, csak éppen PL-forduló alkalmából. Itt kiderült: a Birmingham nem szeret minket, nem akaródzik nekik meglepetést okozni a mi dicsőségünkre. Gyurmafej Steve Bruce csapatát a hétközi UEFA-kupa kiesés miatt még kellően dühös ám nem túlpörgött Blackburn legyőzte 2-1-re, még akkor is jogosan, ha a Birmingham edzője egy meg nem adott gól miatt reklamál fűnek fának azóta is. Noha a gól körülményei valóban érdekesek, miután az ellentámadásból - mellesleg egy tizenegyesből - azonnal betalált a Blackburn, és úgy tűnt, mintha a partjelző csak némi nyomásra intett volna lest - Bruce motivációi között azért mi ott sejtjük azt is, hogy eleve nem túl biztos állásának nem tesz túl jót a hosszú nyeretlenségi sorozat. Bentley és Benny McCarthy volt eredményes a Blackburn oldaláról, góljaikra az első félidőben egy ziccert elkótyavetyélő Jerome válaszolt csak. (Blackburn-Birmingham City: 2-1) Bár egyelőre még azt várjuk, hogy a Chelsea, a Newcastle, az Everton és a Villa is megelőzi majd a Blackburnt, mi a legkeményebb tesztcsapatok közé soroljuk őket - éppen az őket eddig utolsóként legyőző győztes Portsmouth-szal együtt.
Harry Redknapp csapata amely a tabella ötödik helyén trónolva követeli magának a bókokat és a csodálatot, szintén jól kitolt velünk. A Craven Cottage-en győzték le a Fulham-et. Pedig Dempsey-ék jól kezdték a meccset, és csak a Pompey kapusának, David Jamesnek köszönhetően nem szereztek gólt. Soha nem gondoltuk volna, hogy egyszer egyet fogunk érteni azokkal, akik az egykor Liverpool-színekben egy bajnokságot és egy KEK-et elbohóckodó modellfiút az angol válogatottba követelik, pedig - hétről hétre megcsodálva Robinson erőfeszítéseit Martin Jol megbuktatásáért - most ez a helyzet. A mérkőzés pontosan úgy indult, ahogy a gömbünk jósolta, a Fulhamnek nagyon érett a három pont az első félidő alapján, a Pompey azonban a második félidőben két perc alatt agyoncsapta őket a múlt héten a Reading ellen triplázó Benjani Bocanegra lábán megpattanó lövésével és az izlandi Hreidarsson góljával. A végeredmény Lawrie Sanchez tripla cseréje ellenére sem változott. Maradt a 0-2, ami a Fulham drukkereket nagy-nagy bánatba, egyik kedvencünket pedig a kiesőzónába taszította. (Fulham-Portsmouth: 0-2)
Így jutottunk el a PL egynegyedéhez, a tizedik forduló következik a nemzetközi meccsek miatt beiktatott szünet után, többek között a Mersey-parti derbyvel, és az általunk nagyon várt Aston Villa-Manchester United mérkőzéssel. A kéthetes szünetben biztosan jön a Liverpool-Everton derby-história, és talán egy áttekintés a PL eddigi 9 fordulójáról.
Linkek az öszefoglalókhoz (Match of the Day Highlights):
Manchester United - Wigan: 4-0
Manchester City- Middlesbrough: 3-1
Utolsó kommentek