Ricardo Izecson dos Santos Leite, azaz Kaká a világ legjobb játékosa. A pályán elegáns és végtelenül intelligens, csodálatos képességeivel mindig a csapat érdekeit tartja szem előtt – ha kell passzol, ha kell, elvállalja a lövést is. Nem reklamál, nem lökdösődik, nem fetreng és még soha nem láthattunk tőle semmiféle aljas szabálytalanságot – egyszóval pályán és azon kívül is úriember módjára viselkedik. A napokban a FIFPro (57.000 tagot számláló, profi labdarúgókat tömörítő nemzetközi szervezet) az év játékosának választotta, azt gondoljuk, nincs senki, aki egyértelműen jobb játékost tudna mondani nála, nem csoda, hogy a Milan úgy vigyáz legnagyobb értékére, mint a hímes tojásra. Annak idején 8.5 millió Euróért érkezett, ennek most sokszorosát éri, de nem vállalkoznánk rá, hogy megtippeljük, mennyibe is kóstálna őt kivásárolni, ha a post apropója igaznak bizonyul, hamarosan úgyis megtudjuk.

Merthogy Kaká a vergődő Milan újabb csúfos pofonja után kijelentette, szívesen játszana Spanyolországban. Természetesen két csapat jöhet csak szóba, ha feltételezzük, hogy komolyan beszélt, de ha létezik a világon olyan klub, amelynek jelen pillanatban nincs szüksége Kakára, akkor az a Barcelona. Nyilván nem arról beszélünk, hogy ne cserélné le az összes Barca-societé Decót az első szóra, hanem arról, hogy egyrészt ha van is gond a katalánoknál, az nem azon a poszton, másrészt annyi csodálatosan passzoló játékos található a keretükben, hogy Kaká zsenialitása nem tudna olyan látványosan kibontakozni, mint például Madridban. Azt viszont meg merjük kockáztatni, hogy a Barcelona is erősen érintett lenne az ügyletben, de erről majd később.

Akkor tehát Madrid. Ez a frigy olyan egyértelműnek tűnik, hogy szinte elrendeltetett, Kaká tökéletesen illik a Real imidzsébe, játékába, csapatába, szisztémájába és nem elhanyagolható szempont, hogy a madridi azon kevés klub egyike, mely adott esetben ki is tudná fizetni a csillagászati összeget érte. A Blancók variációs lehetőségei ezzel megsokszorozódnának, hiszen Kaká tökéletesen el tudja látni a 4-4-2 klasszikus irányító szerepe mellett a 4-3-1-2 trequartista feladatait is, végső esetben pedig nem kellene kétségbeesniük a szurkolóknak akkor sem, ha Kaká csatárposzton tenné a dolgát, hiszen a Milan egycsatáros játéka is szinte az ő állandó kapu előtti felbukkanására épít. (Zárójeles megjegyzésünk, hogy a Barca 4-3-3-jában már nem biztos, hogy ugyanolyan jól teljesítene, Deco ugyanis nagyon sokszor a saját térfelének közepén szerzett labdákat osztja szét, elképesztő mennyiséget fut és sokszor szerelni is kénytelen, ami talán kevésbé Kaká sajátja – bár minden valószínűség szerint megoldaná ezt is). A világ legjobb játékosa a világ legnagyobb klubjában, nincs ember, aki ne fogadná el, hogy a még mindig nagyon fiatal brazil meg akarja mutatni magát hófehérben. Ez bizonyosan véráldozatokkal járna Madridban és igen, stílszerűen a legnagyobb Real-ikon, Raul lenne kénytelen átadni a helyét a kezdőben az eljövendő kor potenciálisan legnagyobb madridi játékosának, mi ugyanis Kaká esetleges érkezésével egy 4-2-3-1 formációt tartunk a legszerencsésebbnek, melyben a Robinho, Kaká, Sneijder – van Nistelrooy négyesfogat feladata lenne a gólszerzés. Az biztos, hogy az utóbbi évek legjobb spanyol bajnokságát látnánk, arról nem is beszélve, hogy játékban (úgy értjük, annak szépségében) is méltó ellenfelei lennének a katalán ellenlábasnak, ahol a passz/sec együttható a világ legmagasabb értékét mutatja.

Na, akkor ezt meg is beszéltük, de mi lesz a Milannal? Soha nem ruppótlan kis csóringer volt a milánói gigász, annyira nincs szükségük a pénzre, hogy ezért szétbombázzák az európai futballtrónon feszítő csapatot, hacsak nem úgy teszik ezt meg, hogy értelme legyen – más szóval okosan befektetik a Kakáért kapott konténernyi pénzt. És itt belép a képbe a Barcelona, mely szerintünk nemhogy megfelelő ajánlat esetén elengedné Ronaldinhót, de Rijkaard még egy hálás graziét is utána küldene, hiszen egyáltalán nem könnyű feladat játszatni a brazilt úgy, hogy nem megy neki, lecserélni viszont égbekiáltó bűn és megengedhetetlen merénylet a csapat ellen. Viszont Ronnienak nem megy és ez nem hullámvölgy, annak ugyanis kicsit hosszúra nyúlik immár. Azok a megoldások, melyeket csak ő tud, mindig benne vannak és lesznek, de úgy mozgatni a csapatot, passzolni, cselezni, gólokat lőni, ahogy azt az ezüstéremmel végződött tavaszi idényben láttuk (természetesen nem tavaly, hanem három éve), talán már soha nem fogjuk – legalábbis nem Barcelonában. Hogy mást ne mondjunk, talán neki sincs ellenére, hogy Olaszországba költözzön: új impulzus, új játszótársak, új közeg és valószínűleg némileg megemelt zsebpénz várná Milánóban.

Szemünket behunyva képzeljünk most el egy kakámentesített Milant. Nem fest nagyon jól, ugye? Akkor most tologassunk, huzigáljunk, tegyünk be, vegyünk ki és pillantsunk rá újra: Oddo, Nesta, Kaladze, Jankulovski – Gattuso, Emerson – Ronaldinho-Seedorf-Pirlo – Ronaldo. Nincs kétségünk afelől, hogy a válogatott csapattárs érkezése varázslatos hatással lenne a pufók angyalkára emlékeztető brazil csatárfenomén felépülésére, aki az istrángot szaggatva rohanna a szertárba a mezéért, hogy ismét pályára léphessen. De mondunk mást, a Kakáért kapott pénzből talán még futja egy közepesen erős csatárra is, aki mondjuk simán vállal 15 gólt a fent említett trojka passzaiból, Inzaghi csereként is meglőne 6-8 gólt, arról már nem is beszélve, hogy mennyit szereznének ők maguk! Aki emlékszik a Milan Siena elleni meccsére (nem volt ám annyira emlékezetes, fekete pont sem jár érte, ha nem tudjuk felidézni), annak biztosan beugrik az is, miért hozzuk most elő az egyébként a kutya szájából visszahozott döntetlent. Akkor ugyanis a BL-felkészülés jegyében Ancelotti a kezdő jelentős pihentette, a karmesteri pálcát pedig a pálya közepére parancsolt Seedorf kezébe nyomta. Az eredmény nem adja vissza hűen, mit tett az asztalra a zseniális holland: futott, ütközött, szerelt, visszalépett, elkérte, leosztotta, rálőtte. Jellemzően a társak töketlenkedésére az egyenlítés is csak az utolsó percekben jött össze (külön vicces, gólszerző: Nesta), majd a lefújás előtti másodpercekben Seedorf harmadik kapufáját szerezve még megdöngette a lécet egy irdatlan szabadrúgásból. Summázva, nem kellene tartanunk attól, hogy See-papa középre húzásával erőtlenné válna a Milan támadójátéka, hiszen a játékos tudása és rutinja mellett balra tőle ott lenne Ronaldinho, jobbra pedig Pirlo. Nekünk régi meggyőződésünk, hogy neki igazából nem az a posztja, ahol a Milanban évek óta szinte tökéletesen teszi a dolgát, több válogatottbeli csapattársa mondta ugyanis róla, hogy a legtechnikásabb olasz futballista. Azt tudjuk róla, hogy a szabadrúgásai elképesztően pontosak (Juninho, Mihajlovics, sőt, Sirinbekov-szint!), de külön kíváncsiak lennénk, mit tenne hozzá a csapat játékához egy némileg támadóbb feladatkörben, főleg úgy, hogy mondjuk hozná a tőle már szinte el is várt 10-12 km/meccs futóátlagot.

És akkor vissza a Barcához, mert láthatjuk, hogy mindenki boldog és mosolyogva simogatja új játékszerét, szinte el is feledve az őt ért veszteséget. A katalánok először is egy rohadt nagy halom pénzt nyernek a dolgon, ami ugye soha nem árt, főleg, ha az ember kényszeresen világsztárokat vásárol szabadidejében. Másrészt a kicsi felnőtt, hiába néz ki arcra egy különösen fejletlen 14 évesnek, Andrés Iniesta megérett rá, hogy nagy feladatokat bízzanak rá. Ez a nagy feladat pedig nem a 4-3-3 közepén található Xavi és Deco mellett, hanem előttük 11 órán, azaz Ronaldinho helyén. Brazil kollégájával ellentétben (hangsúlyozzuk, Ronaldinho a szemünkben változatlanul a világ egyik legjobb játékosa és nem áll szándékunkban dehonesztálóan nyilatkozni róla) tökéletesen alkalmas a meccs közben felállás megváltoztatásakor új szerepkörét percek alatt felvenni és azt tökéletesen ellátni, ugyanakkor gyorsaságban és játékintelligenciában is méltó utódja lenne a Ronnienak. Summázva, nem hisszük, hogy a Barca-fanatikusok aggódva tekintenének a Xavi, Deco, Touré – Iniesta, Henry, Messi hatosra, ha hirtelen így futnának ki a pályára mondjuk a Racing ellen (a Real ellen nem így futnának ki, legalábbis a fenti ellen biztosan nem!).

A fenti eszmefuttatás természetesen nagyon könnyen elképzelhető, hogy teljesen felesleges cséplése a szavaknak és az ég adta világon semmi nem valósul meg belőlük, de jelen pillanatban egy olyan ritka helyzet állt elő, amelyben talán mindhárom érintett fél részére kielégítő megoldással szolgálna a fenti tranzakciók megvalósulása. Persze, az is lehet, hogy semmiben nincs igazunk és az egészet rosszul látjuk, de ezt majd a hozzászólások között megvitatják a nálunk felkészültebb fanatikusok.