Az nst pontos és fajsúlyos elemzéseinek hála a brazil bajnokságban a hétvégére a csapatok összeszedték magukat. Két remek mérkőzést tekintettem meg. A változatosság kedvéért ismét a címvédő Sao Paulot kísérhettük figyelemmel. Valószínűleg mindenki látta már a Sao Paulot játszani. Az egész olyan, mintha nyolc fekete Ballack lenne a pályán, plusz a kiváló Rogério kapus és a nem csak a nevéért kedvencem Dagoberto. Az SPFC magabiztos játékkal a Figueirense (13.) ellen már az első félidőben eldöntötte a mérkőzést.
A végig fölényben játszó SPFC támadói közül a 14. percben Borges gyönyörű esernyőcselt mutatott be, majd lőtt kapura, amit a kapus még hárított, de a szögletből Alex Silva három méter magasra felugorva a hosszúba bólintott. Ezután Leandro következett egy káprázatos megoldással, a kiugratott játékos lövőcsellel a védőjét kétszer egymás után is elfektette, és elfektette a kapust is, majd jobb külsővel a hálóba passzolta a labdát. Ezután láthattunk még egy saopauloi kapufát valamint egy lesgólt is, de a bajnokcsapatnak már csak arra kellett törekednie, hogy santa catarinai ellenfelét ne engedje ki a szorításból.
A Palmeiras is viszonylag könnyedén lépett túl a válságban lévő Corinthianson. A két saopauloi csapat eddig négyszer-négyszer nyerte meg a bajnokságot, a Corinthians az utóbbi tíz évben (2005-ben legutóbb) háromszor. De hol van ma már Mascherano és legfőképpen Tevez.
A gyönyörű sárga-zöld összeállításban pályára lépő Palmeiras ellen a Corinthians kapusa, Felipe, hihetetlen védéseket produkálva sem tudta ponthoz juttatni csapatát, és sajnos a gólban is nyakig benne volt. Egy baloldali szabadrúgás után a beívelt labdát Nen odafejelte, ahonnan a kapus éppen elmozdult.
A Corinthiansnak a ponthoz (pontokhoz) az is kellene, hogy a csapat gólt tudjon szerezni. Ez most sem sikerült, mert a Corinthiansnak nincs épkézláb támadója. Bolívia futballsztárja, Juan Carlos Arce egészen egyszerűen kínos, amilyen gyenge és buta játékos. Finazzi évekig (évtizedekig) magabiztosan értékesítette a helyzeteket, úgy tűnik azonban az idén elfáradt (eddig hét gól). Látszik rajta, menne ő, de 34 évesként már nem viszik a lábai.
A Corinthians taktikája mégis majdnem bejött. Úgy fogalmaznék, hogy a Corinthians uralta a mérkőzést azokban a percekben, amikor a Palmeiras ezt hagyta. A kieső pozícióba került csapat néhány játékosa az erős koncentrációt kevésbé bírta, és hatalmasakat hibázott, legfőképpen Iran, akiről mindjárt lesz még szó. A Corinthias szerencséjére a Palmeiras a hibákat nem tudta gólra váltani. A Palmeiras ugyan szépen játszott, és komoly helyzetekig is eljutottak, de a balszélső Valmir rengeteget önzőzött. Nem húznám le azonban a húszéves fiatalt, mert káprázatos cseleket mutatott be védőivel (Irannal) szemben. Az egyetlen gól a Palmeirasnak az ötödik, a Corinthiansnak a 17. helyet jelentette.
Szegény Neguette, a Paraná védője az Atletico Paranaense ellen kifogott egy olyan napot, amikor minden rajta múlott. Előbb mellel öngólt szerzett, majd az egyenlítő gólt is ő fejelte, hogy aztán az utolsó gólt az ő hibája után szerezze az ellenfél.
A Vasco da Gama feltámadását a Cruzeiro ellen Romarioval együtt akartam megnézni, de ő nem ért rá, ezért kihagytam a meccset. A statisztika kedvéért ezonban jegyezzük fel: a Cruzeiro Rioban 2:0 arányban nyert, így továbbra is másodikként - kilenc pont távolságból - követi a Sao Paulot.
Utolsó kommentek