"Seeking no truth, winning is all find it so grim, so true, so real"

Törökországnak nyernie kellett tegnap. A Svájc elleni ramazuri után 6 meccsüket voltak kénytelenek zárt kapuk mögött, ráadásul idegenben játszani és pont a tegnapi mérkőzéssel térhettek vissza híresen tirpák szurkolóik kebelére. A szerdait megelőző három selejtezőjükön nem tudtak győzni, ráadásul köztük volt a Málta elleni arcpirító 2-2 is, úgyhogy nem is soroljuk tovább az érveket, hogy miért kellett mindenképpen megnyerniük a Magyarország elleni mérkőzésüket.

Illetve dehogynem soroljuk…

Törökország az EU-csatlakozás küszöbén áll. Belpolitikáját, gazdaságát és bizonyos értelemben vallásának gyakorlását is ennek rendeli alá és bár az Unió még kéreti magát, hamarosan 70 millió focifanatikussal nő a páneurópai létszám. (A lakosság 17%-át kitevő kurdok problémája kiállt megoldás után elsősorban, illetve többek aggódnak a muzulmánok bachlava- és kebabsütők eddigi számát meghaladó beengedése miatt. Kis kitekintésünk margójára: véleményünk szerint alaptalanul). A hatalmas embertömeg (a.k.a.: piac) mellett már így is jelentős létszámú török vendégmunkást találunk Európa szerencsésebb történelmű részében, mit ad Isten, bizony Svájcban és Ausztriában is szép számmal vannak jelen. Törökország kijutása az EB-re tehát semmiképpen nincs a rendezők ellenére, hiszen a török fanatikusok biztosan szép számmal kísérik el kedvenceiket, vagy várják meg őket, kinek hogy tetszik jobban. Nevezzük tehát összeurópai érdeknek, hogy Allah olajos képű gyermekei Európa teljes jogú és értékű tagjai legyenek, ennek minden velejárójával. 

Van azonban egy kis bibi: sajnos a csapatuk szar. Volt szerencsénk anno a Puskás Ferencről elnevezett szentélyben személyesen is megtekinti a fenti állítás bizonyítását, ahol bizony egy leheletnyivel bátrabb játékkal simán megverhettük volna őket. (Talán emlékeznek olvasóink, hogy miért hiányoztak a szurkolók a lelátóról azon a bizonyos meccsen, pedig könnyen lehet, hogy csak a szokásos 15 ezer ember hiányzott a bravúrhoz.)
Egy szokásosnak mondható, szerencsétlen góllal kaptunk csak ki, de emlékszem, úgy battyogtunk a meccs után az első kocsma irányába, hogy Tanult Kollégáimmal a török válogatott teljesítményét inkább keveselltük, mint a sajátunkat – hiszen utóbbitól sokkal többet nem is vártunk. Azóta történt, ami történt, mi egy kicsit feljebb kapaszkodtunk, a törökök viszont hiába állnak harcban a továbbjutásért, sehol nem voltak játékban. Pedig nincs apelláta, maguknak muszáj kijutni, uraim! És akkor el is érkeztünk a tegnapi meccshez…

Ezt a tizenegyest egyszerűen nem lehetett elnézni, kedves barátaink! Ha az öltözőfolyosón áll a bíró és a kilátást takarja egy szpáhi biztonsági őr, akkor sem. Ez, kérem, iskolapélda. Olyan, amit a megyei osztályban vezető spori még akkor is befúj, ha a vonal mellett vérmesen hőzöngő szurkolók vasvillákkal fenyegetik. A csel sikerült, a labda érintetlenül gurult tovább arra várva, hogy Gera utána lépjen és két méterről az üres kapuba gurítsa, de Zolika nem ment utána, mert éppen azzal volt elfoglalva, hogy a 30 centiről, kapus nélkül fennálló helyzetet elcserélje egy 11 méteres, kapussal nehezítettre. Kimondjuk hát, amit gondolunk: ez csalás volt, méghozzá a legpofátlanabb fajtából!

Csapatunk, ha nem is lehengerlően, de játszotta, amit egy ilyen státuszú csapatnak játszani kell Törökországban. Jól reagáltunk az ellenfél húzásaira és bár a kapura nem jelentettünk sok veszélyt, igazából nem is mondhatjuk, hogy csak romboltunk volna. Nem volt benne a meccsben, hogy gólt kapunk, pedig a 60. perctől kezdve általában már látványosan a seggünkön vesszük a levegőt, de most a játékosok olyan szépen segítették egymást, hogy nagyon bíztunk benne, meglesz az egy pont. Nem lett meg és ezért őszintén sajnáljuk a fiúkat, akik valóban mindent megtettek azért, hogy itthon ismét megszeressék az emberek ezt a játékot. Ebben a postban nem szeretnénk belemenni, hogy a kiállítástól még nem kellett volna összezuhannunk, mint a szüreti székletnek, inkább maradjunk annyiban, hogy megverettek minket, mert bizonyos érdekek ezt kívánták. A mi súlytalan szempontjaink amúgy sem érdeklik a kutyát sem, ám ettől a tegnapi sérelem nem fáj kevésbé, annál is inkább, mert a játék tisztaságába vetett hitünk szenvedett szerda este komoly csorbát. Most pedig, kedves barátaim, hallgassuk meg együtt a Metallica nevű táncdalzenekar …And justice for all című számát.