Nou San Trafford

Az Index blogja a világ legjobb futballjáról.

A szerkesztőségből...

Utolsó kommentek

jujjdeizgi

Friss topikok

Összeesküvés elmélet

2007.09.13. 09:15 _benito

"Seeking no truth, winning is all find it so grim, so true, so real"

Törökországnak nyernie kellett tegnap. A Svájc elleni ramazuri után 6 meccsüket voltak kénytelenek zárt kapuk mögött, ráadásul idegenben játszani és pont a tegnapi mérkőzéssel térhettek vissza híresen tirpák szurkolóik kebelére. A szerdait megelőző három selejtezőjükön nem tudtak győzni, ráadásul köztük volt a Málta elleni arcpirító 2-2 is, úgyhogy nem is soroljuk tovább az érveket, hogy miért kellett mindenképpen megnyerniük a Magyarország elleni mérkőzésüket.

Illetve dehogynem soroljuk…

Törökország az EU-csatlakozás küszöbén áll. Belpolitikáját, gazdaságát és bizonyos értelemben vallásának gyakorlását is ennek rendeli alá és bár az Unió még kéreti magát, hamarosan 70 millió focifanatikussal nő a páneurópai létszám. (A lakosság 17%-át kitevő kurdok problémája kiállt megoldás után elsősorban, illetve többek aggódnak a muzulmánok bachlava- és kebabsütők eddigi számát meghaladó beengedése miatt. Kis kitekintésünk margójára: véleményünk szerint alaptalanul). A hatalmas embertömeg (a.k.a.: piac) mellett már így is jelentős létszámú török vendégmunkást találunk Európa szerencsésebb történelmű részében, mit ad Isten, bizony Svájcban és Ausztriában is szép számmal vannak jelen. Törökország kijutása az EB-re tehát semmiképpen nincs a rendezők ellenére, hiszen a török fanatikusok biztosan szép számmal kísérik el kedvenceiket, vagy várják meg őket, kinek hogy tetszik jobban. Nevezzük tehát összeurópai érdeknek, hogy Allah olajos képű gyermekei Európa teljes jogú és értékű tagjai legyenek, ennek minden velejárójával. 

Van azonban egy kis bibi: sajnos a csapatuk szar. Volt szerencsénk anno a Puskás Ferencről elnevezett szentélyben személyesen is megtekinti a fenti állítás bizonyítását, ahol bizony egy leheletnyivel bátrabb játékkal simán megverhettük volna őket. (Talán emlékeznek olvasóink, hogy miért hiányoztak a szurkolók a lelátóról azon a bizonyos meccsen, pedig könnyen lehet, hogy csak a szokásos 15 ezer ember hiányzott a bravúrhoz.)
Egy szokásosnak mondható, szerencsétlen góllal kaptunk csak ki, de emlékszem, úgy battyogtunk a meccs után az első kocsma irányába, hogy Tanult Kollégáimmal a török válogatott teljesítményét inkább keveselltük, mint a sajátunkat – hiszen utóbbitól sokkal többet nem is vártunk. Azóta történt, ami történt, mi egy kicsit feljebb kapaszkodtunk, a törökök viszont hiába állnak harcban a továbbjutásért, sehol nem voltak játékban. Pedig nincs apelláta, maguknak muszáj kijutni, uraim! És akkor el is érkeztünk a tegnapi meccshez…

Ezt a tizenegyest egyszerűen nem lehetett elnézni, kedves barátaink! Ha az öltözőfolyosón áll a bíró és a kilátást takarja egy szpáhi biztonsági őr, akkor sem. Ez, kérem, iskolapélda. Olyan, amit a megyei osztályban vezető spori még akkor is befúj, ha a vonal mellett vérmesen hőzöngő szurkolók vasvillákkal fenyegetik. A csel sikerült, a labda érintetlenül gurult tovább arra várva, hogy Gera utána lépjen és két méterről az üres kapuba gurítsa, de Zolika nem ment utána, mert éppen azzal volt elfoglalva, hogy a 30 centiről, kapus nélkül fennálló helyzetet elcserélje egy 11 méteres, kapussal nehezítettre. Kimondjuk hát, amit gondolunk: ez csalás volt, méghozzá a legpofátlanabb fajtából!

Csapatunk, ha nem is lehengerlően, de játszotta, amit egy ilyen státuszú csapatnak játszani kell Törökországban. Jól reagáltunk az ellenfél húzásaira és bár a kapura nem jelentettünk sok veszélyt, igazából nem is mondhatjuk, hogy csak romboltunk volna. Nem volt benne a meccsben, hogy gólt kapunk, pedig a 60. perctől kezdve általában már látványosan a seggünkön vesszük a levegőt, de most a játékosok olyan szépen segítették egymást, hogy nagyon bíztunk benne, meglesz az egy pont. Nem lett meg és ezért őszintén sajnáljuk a fiúkat, akik valóban mindent megtettek azért, hogy itthon ismét megszeressék az emberek ezt a játékot. Ebben a postban nem szeretnénk belemenni, hogy a kiállítástól még nem kellett volna összezuhannunk, mint a szüreti székletnek, inkább maradjunk annyiban, hogy megverettek minket, mert bizonyos érdekek ezt kívánták. A mi súlytalan szempontjaink amúgy sem érdeklik a kutyát sem, ám ettől a tegnapi sérelem nem fáj kevésbé, annál is inkább, mert a játék tisztaságába vetett hitünk szenvedett szerda este komoly csorbát. Most pedig, kedves barátaim, hallgassuk meg együtt a Metallica nevű táncdalzenekar …And justice for all című számát.

116 komment

Címkék: csalás válogatott eb 2008

A bejegyzés trackback címe:

https://nst.blog.hu/api/trackback/id/tr35164278

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

d3vnull 2007.09.13. 10:07:31

Egyetértek. Remélem az UEFA lép valamit az ügyben, mert az ilyen bíró szakmailag és erkölcsileg alkalmatlan a játékvezetésre, főleg EB selejtező meccsekre. Megye 2-ben még jó lehet. Sajnos tisztában vagyok vele, hogy magyarokkal esett meg a szégyen, ilyetén tehát súlytalan az ügy, de azért bízom. Ez még sokkal rosszabb mint amikor egy céronáldó kamubüntetőt befújnak.

Az olaszoknál v spanyoloknál (nem emlékszem) úgy fél éve 5 bírót eltiltottak életük végéig a játékvezetéstől, mert sok hibát vétettek. Uraim, a példa előttünk.

Gabez 2007.09.13. 10:18:44

Követendő példa. Remélem, az MLSZ tesz lépéseket az ügyben az UEFA-nál, méghozzá erélyesen, és mivel az eb rendezési jogot is elvették tőlünk, talán most kompenzálnak egy kicsit. Talán...ha nem, akkor irány nyugat és lenyilazunk mindenkit!

G.B. 2007.09.13. 10:20:28

Hogy az összeesküvés-elmélet mennyire áll, ahhoz azért még néhány dolgot jobban körül kéne járni. Pl. keveslem a cikkben a skót játékvezető személyes felelősségének felemlegetését is (akiről,- lám az angolok figyelnek a skótokra- a wikipedia már tartalmazza is, amit kell: en.wikipedia.org/wiki/Stuart_Dougal)
Szóval vizsgáljuk meg mit csinált a bíró. Legyünk pozitívak, tegyük fel, hogy tényleg nem látta.
Akkor számtalan lehetősége lett volna. Elsőnek ott van, hogy konzultál a patjelzővel, vagy szögletet ad, kirugást, kifelé szabadrugást, vagy visszafújja a szabadrugást, ezek mellett persze adhatott volna 11-est is, kiállíthatta volna a kapust is, és utolsó opcióként szimulálásnak is tekinthette az esetet (persze ekkor se kell feltétlenül kiállítani, bár 16-oson belül ezt már előírják).
Ezeket az opciókat (8 db! csak amit én összeszámoltam) mind mérlegelhette volna miközben lefutotta a 60 m-ert, ami közte és az eset közt volt. De nem, azt választotta, hogy kiállítja Gerát. Szóval nekem nem az fáj, hogy nem adta meg a 11-est (azt még úgyis be kellett volna rugni), hanem a rendelkezésére álló döntési alternatívák közül kiválasztotta a legrosszabbat, példátlanul belenyúlva a meccsbe, emberhátrányba hozva minket. És az Európa bajnokságra segítve a törököket (a norvégok ennek nyilván nagyon örülhetnek).
Ezeket mind végiggondolva áll igazán az összesküvés elmélet, és válik a skót minden idők legaljasabb és legkorruptabb bírójává.

szferi 2007.09.13. 10:23:45

Kedves benito! Egyetértek, a csapatuk szar. soha egy világversenyen sem mutattak semmit, 2002ben is csak japánt, szenegált, kínát verték... De akkor az elözö blogban mért szóltátok le a norvég csapatot??? ("ha a futballnak van istene, nem jutnak ki...") Szerintem ők jobbak mint a törökök, a görögökről nem is beszélve. A bírói ítélet felháborító volt, de pl. a hollandok is addig játszhattak tegnap, míg be nem nyomtak egy (egyébként megérdemelt) gólt. nincs igazság.

G.B. 2007.09.13. 10:25:20

Ja, és a megye 2-t megvédeném: ilyen hibát ott se vétenek.
Ekkora "pályalejtést" utoljára a Dél-Korea mellett fújó bírónál láttam az olaszok és a spanyolok ellen, a 2007-es VB-n, és remélem soha többet mégegyszer.

G.B. 2007.09.13. 10:26:31

helyesbítés: 2002-es természetesen a VB

_benito · www.nst.blog.hu 2007.09.13. 10:28:47

szferi, az a csapat nem ez a csapat. az jó volt, ez meg nem az, de persze ez csak a mi véleményünk. az pedig, hogy nem szeretnénk norvégiát az eb-n látni, nem jelenti azt, hogy ez a török csapat megérdemli a kijutást.

IronRock 2007.09.13. 10:36:58

Hát ez gusztustalan volt. Szerintem a meccs előtt felkereste a bírót a török maffia (vagy kormány?) egyik küldöttsége, és alternatívát kínáltak neki:
1. Ha nem segíti hozzá a hazai csapatot a győzelemhez, nem hagyja el élve Törökországot, levágják mint egy kecskét és feltálalják valamelyik étteremben.
2. Amennyiben besegít a győzelembe, néhány tízezer euróval megnövelik a bankszámláját.
Remélem ezek után jó fél évre a focipályák közeléből is eltiltják, újrajáratják vele az összes eddig elvégzett bírói tanfolyamot, hátha akkor megtanulja, legközelebb mit kell befújni és mit nem.

borzash · http://frozensteak.bandcamp.com 2007.09.13. 10:43:49

Videó nincs az incidensről? Nem láttam a meccset, sajnos. Most kérdeztem meg török youtube-ismerősömet, kíváncsi vagoyk, mint gondol az ügyről. Szóval videót ide, de gyorsan.

szferi 2007.09.13. 10:45:23

Benito! Engem akkor sem győztek meg, ha láttad a Costa Rica elleni nyögvenyelős, verekedős döntetlenüket, akkor megérted miért. Lehet hogy nincs igazam, de nem érdemelték meg a bronzérmet. Ami pedig a selejtezőket illeti, én nem azt írtam, hogy a norvég foci szemet gyönyörködtető, de ha két csapatnak kell továbbjutnia, a görögök és ők azok, akik megérdemlik, bár egyik csapat sem egy nagy szám. A szomorú az, hogy ennél könnyebb selejtezőcsoportot el sem lehet képzelni, most kellett volna kihasználnunk a lehetőséget.

r_magpie 2007.09.13. 10:48:16

mint elkötelezett összeesküvés-elmélet hívő, mindenben egyetértek veletek.

borzash: youtube.com/watch?v=3pAImAWPYyg

hajlektalan 2007.09.13. 10:49:35

itt a bíró a legkisebb pont. tette amit tennie kellett, ha török részről volt a nyomás akár ejnye bejnye, ha az uefa diktálta a tempót, (sok pénzköltő fanatikus) valami kirakat intézkedés.
panasszal lehet élni, de a korea - japán közös rendezésű vb-n nagyobb halak is elhullottak, mindre nem emlékszem, de az olaszok, és a spanyolok tuti. ott is a bírók voltak a csúnya bácsik.

szferi 2007.09.13. 10:50:12

Benito! Engem az a török válogatott sem győzött meg, ha láttad a Costa Rica elleni nyögvenyelős, verekedős döntetlenüket akkor megérted miért. Nem érdemelték meg a bronzérmet, de ez csak egy vélemény. A selejtezőcsoportból pedig két csapatnak kell továbbjutnia, szerintem a görögök és a norvégok érdemelnék meg leginkább. A szomorú az, hogy ennél könnyebb csoportot elképzelni sem lehet, most kellett volna kihasználnunk a lehetőséget!!!

ApukadHUN 2007.09.13. 10:52:27

Továbbjutásunk ettől a meccstől független. Ezen az eredményen már változtatni nem lehet. Így az a kérdés, hogy hagyjuk szó nélkül az egészet, vagy tiltakozzunk habzó szájjal az UEFA-nál, töröltessük Gera piros lapját vagy nyeljük le?

Véleményem szerint egy korrekt nyilatkozat kellene, amelyben a magyar labdarúgó szövetség szeretné kérni Gera piros lapjának törlését, s kifejezésre juttatni, hogy az esetleges játékvezetői tévedések a játék részét képezik, így a magyar labdarúgó szövetség nem vél felfedezni semmilyen hátsó szándékot ebben a konkrét bírói ítéletben. Megemlítendő még, hogy a magyar labdarúgó szövetség mindig is élenjáró volt a játékvezetői bíráskodás fejlesztésében,a játékvezetők egyéni képzésében. Bla bla bla....

Ez talán visszajön. Emlékszem mikor tavaly a Real Madrid sorozatban bírói tévedések áldozata lett soha nem azt mondta, hogy a bírók csalók, meg direkt kibasznak vele, hanem mindig támogatásáról biztosította a bírói kart és a szövetséget.

Egy olyan nyilatkozat kell, ami alapján, a bíróknak majd az jut eszébe, ha nekünk fújnak, hogy velük baszott ki Doug, de ezek úriemberek voltak. Mert nem kérdés, hogy ezt az esetet majd mutogatni fogják a bírók továbbképzésén, hogy előbb kérd ki a partjelző véleményét, utána ítélj.

Szóval ahhoz, hogy mi most hivatalosan felháborodva hőzöngjünk az UEFA-nál, kicsik vagyunk.

csiva66 2007.09.13. 10:56:14

Ez nem csalás volt, hanem tévedés, az viszont a nagyobb fajtából. Nem hinném hogyha meg lett volna véve a meccs, vártak volna a 60. percig egy szimulálás gyanús esetre, hogy akkor kiállíthassanak egy magyart, és fél óra alatt rúgjanak 3-at.

sipeki 2007.09.13. 10:59:44

itt a videó:
www.youtube.com/watch?v=751xtd6Edm4

Egyébként ha nem látta mi történt, akkor miért nem fújta inkább vissza? Lett volna rá ürügye, még szinte jogos is (mozgott a labda, nem adott jelet, nem onnan kellett volna elvégezni).

gastro, missing in action 2007.09.13. 10:59:46

Adjuk el a norvégoknak a meccsünket!:-)
így mindenki jól jár! Törökök mennek a klozetba (ahova valók), mi beszedünk egy kis dellát (em zsebre rakni!)

Niterider · http://sportpalyafutas.blog.hu/ 2007.09.13. 11:03:46

Akko' miert nem sirtal amikor a bosnyakok ellen nekunk iteltek nevetseges 11-est?!?!
Mert az sem volt az ugyebar...

_benito · www.nst.blog.hu 2007.09.13. 11:06:16

köszönet a videókért, bele is teszem a postba jól.

Beyonder 2007.09.13. 11:13:49

Én nem az összeesküvés elméletekben, hanem a határtalan emberi hülyeségben hiszek. Miért ne lehetne, hogy ez az idióta bíró tényleg azt hitte, hogy azt látja amit, utána meg már, mikor rájött, hogy Gerának volt egy sárgája, nem mert visszakozni. A partjelzőt meg azért nem kérdezte meg, mert egy hatalommániás segg és az szerinte a gyengeség jele lenne.

De lássuk miben hibázott Gerzson: nem elég ártatlannak lenni, annak is kell látszani (bocs: közhely, de igaz). Zoltánt úgy fel rúgták, ahogy kell, ez tény. A gond, hogy már esés közben teátrálisan lendítette a kezét, aztán leérkezés után egyből a bírót leste. Ha ehelyett simán elterül, mint aki eszméletét vesztette, talán a seggarcú bíró is befúja a 11est vagy legalább nem jut eszébe sárgát adni.

tb 2007.09.13. 11:14:20

gasztrophil: norvégokkal már nem játszunk

kreto alak 2007.09.13. 11:18:30

_benito, tanulj már meg magyarul, kérlek.

Ez a szánalmas nyivákolás nem idegen a magyar sportsajtótól; már egyáltalán nem értem, honnan veszitek a bátorságot vödörrel lottyantani a fikát a konkurenciára.
Mindegy, Magyarországon nem változik semmi, az sem, hogy a magyar válogatott nem való nemzetközi tornára, mert bármelyik középszerű ellenfél ellen képes bármikor csődöt mondani, vagy csak simán kikapni.

sipeki 2007.09.13. 11:24:49

Niterider
"Akko' miert nem sirtal amikor a bosnyakok ellen nekunk iteltek nevetseges 11-est?!?!
Mert az sem volt az ugyebar... "

A bosnyákok ellen simán fújható tizut kaptunk, inkább az volt a csalás, hogy a bosnyákoknak is járt volna egy-kettő. Az is igaz, hogy valószínűleg senkinek nem volt érdeke, hogy a Bosnyákok beleszóljanak az első helyek dolgába ezért oda-vissza nekünk fújtak ellenük.

Ez egy dolog.

A tegnapi bírói hiba viszont egyszerűen kaliberében nem mérhető ezekhez, mivel két -magában is meccset eldöntő- tévedést tartalmazott (tizu helyett rúgás kifelé, kapusnak piros helyett Gerának második sárga). Sporttörténetileg is említést érdemlő, tanítanivalóan rossz és ostoba döntés.

Részemről nem érdekel a végeredmény, elvileg ez egy alakuló csapat, még tán többet lehet tanulni ebből, mintha hozunk egy ikszet, vagy neadjisten nyerünk.

Matfu 2007.09.13. 11:25:15

Amúgy a Gera-féle becsúszások nagyon kétélű fegyverek: egyszer bejönnek, mint az olaszok ellen, de ha nem, tuti a sárga. Ha az az első lap nem lett volna...

szbszig 2007.09.13. 11:35:36

Érdekesség. A skót FA honlapján található egy korábbi interjú Mr. Dougallal. Ebből a következő részt emelném ki:

- Any pet hates in football?
- Yes, a few! Players who try to get opponents yellow or red carded or dive to “win” a decision (sometimes with serious consequences for a fellow professional) annoys me.

A teljes szöveg megtalálható itt:

www.scottishfa.co.uk/referee_profile.cfm?viewprofile=1&refereeid=20250420&viewcategory=1

Rafia 2007.09.13. 11:36:03

Nekem egy olyan tippem van, hogy a bíró belefújt (bár én nem hallottam) az akcióba, mert nem onnan végezték el, vagy valami, és Gera ezután rúgta el a lasztit/csinálta meg a cselt, és ezért kapott sárgát.
Lehetséges? Van erről valami jegyzőkönyv?
A reklamálás során a száját mutogatta a skót csávesz.

cooper (törölt) 2007.09.13. 11:36:32

Igaz, + a kommentek jó része is! DE: a mienk az egyik, ha nem a leggyengébb csoport, és állunk ahol állunk. csalás, összeesküvés, hmm, egyszerüen sztem idióta volt a biró, überfasz, ennyi. S talán nézzük a jó oldalát, úgyis elszálltunk már régen, inkább most történjen ilyen, mint kiélezett szituban. Amúgy Tényleg jobbak voltunk!!

asztalavisztababy 2007.09.13. 11:46:16

Esetleg udvariasan + kulturaltan lehet kerni a skot FA-t hogy ugyan mar nezzenek Douglas spori kormere, merthogy mink itten nagyon szomoruak lettunk miatta...

www.scottishfa.co.uk/scottish_football.cfm?curpageid=184

johevi 2007.09.13. 11:46:39

Ez akkora 11-es volt, hogy nincs ember, aki ne adja meg. Illetve van egy, pont a játékvezető. Még esetleg el is hiszem, hogy 30 méterről nem látta vagy takarták. Bár nem valószínű... De könyörgöm, MIÉRT NEM LÁTTA A PARTJELZŐ SE????? Illetve mostmár asszisztens. És tényleg ez a jó név, hisze asszisztált a csaláshoz. Ha EB-selejtezők legnagyobb tizenegyesét EGYIKÜK se látta, az már több mint gyanús. És bár mondta Várhidi mágnestáblás szakezdő is, hogy nincs értelme számolgatni, de ha győzünk ( és berúgott büntető + emberelőny esetén miért ne? ) 12 pontunk van a törököknek meg marad 14....

MiKeyRuLeS 2007.09.13. 11:50:29

Szerintem nincs itt összeesküvés, ez a bíró egyszerűen szar volt. Vajon a nézőktől félt-e vagy valami más fordult meg a fejében örök titok marad, de ez csak szimplán egy ostoba ember nagy baklövése.

De! Gera kiállítása után nem Priskint kell lehozni és a törököket magunkra húzni, hiszen Gera nem védő volt, kiesése nem a védelmet ingatta meg. Így kilenc emberrel védekezve is kaptunk 3 gólt. Az elsőt már Fülöp elnézte, nagyon rossz helyen állt, talán hamarabb kellett volna cserélni, hiszen bevallása szerint látásgoondokkal küszködött.

Ha továbbra is elől tartjuk a labdát, több sikereünk lett volna.

Szerintem.

szferi 2007.09.13. 11:55:29

Matfu! Igazad van, Gera Zolinak nem kéne állandóan alattomosan hátulról becsúszkálnia, szerintem ha az olaszok ellen tétmeccset játszunk, 9 emberrel fejezzük be. Felvételről néztem a meccset, az olaszok egyetlen akciót sem állítottak meg erőszakosan vagy durván, egy Cannavaro-féle becsúszás volt az egész meccsen, szerencsénkre arra is tizenegyest kaptunk. Bezzeg mi osztottuk őket rendesen, háromszor - négyszer csúsztak hátulról, kifejezetten emberre a fiúk. Erre oda kéne figyelni.

_benito · www.nst.blog.hu 2007.09.13. 11:56:56

turk, ott a pont, ezzel teljesen egyetértek, mi is inkább a teljesen haszontalan dzsudszákot hoztuk volna le, halmosi úgyis tud védekezni is, de a csatárt mi is fent hagytuk volna. az megvan, hogy ahogy tóth b levetkőzött, a törökök vigyorogva integettek a cserecsatárnak, hogy cihelődjön, mert beáll ő is?

de ennek a postnak nem ez a lényege, meg nem is az, hogy szélesit és vanczák is hibázott az elsőnél, hajnal a másodiknál és balogh a harmadiknál, mert az már egy másik meccsen történt.

ennek az a lényege, hogy ezt nem lehetett elnézni.

ManThatFollowsHell (törölt) · murderholes.blog.hu 2007.09.13. 12:25:10

...Lady Justice has been raped - Truth assassin...

füredi (törölt) 2007.09.13. 12:25:29

Mire beléptem, már mások is leírták: ez egy hülyeség. A bíró hülye volt, ha el akarja csalni a meccset, akkor azt úgy csinálja, hogy ne tűnjön fel - minden középpályásnak van egy meccsen két taktikai faltja, az egyenlő egy kiállítással, ha nagyon akarják.
Gondoljátok, hogy az volt a nagy terv, hogy "majd a 63. percben buktatunk, és akkor majd nem állunk vissza, elkaszálja a kapusunk a Gerzsont, aztán mienk a meccs?"
Ha Gerának nincs a teljesen felesleges - és jogos - sárgája az első félidőben, akkor kiállítás sincs.
A bíró hülye volt. lemaradt az egészről, és azt látta, hogy Gera felemelt kézzel esik. Azért nem kérdezte meg a partjelzőt, mert már fütyült és döntött. Nem volt kétsége: ő így látta.
Szerintem.

d3vnull 2007.09.13. 12:27:04

Geezer007: A bírónak pontosan 5 másodperce lett volna fújni emiatt, és nem tette. Valamint pont a buktatás pillanatában fújt. Tehát szvsz a teóriád kizárva.

Idézek az uefa.com match reportjából : "The turning point occurred on 63 minutes when Gera, who had been Hungary's hero four days before with the winning goal against Bosnia-Herzegovina, picked up his second yellow card for simulation.". Ezzel tehát megvan a statárium, simulation-ként vonul be az uefa történelmébe. Gratulálok uraim, további jó munkát (nyaljátok ki).

Én simán hajlandó vagyok elhinni, hogy a sporit megvették a törökök, de azt is, hogy nem. Ha a jobbik eset, tehát nem vették meg, akkor viszont egy olyan precedenssel állunk szemben, ami ellen a világszintű futballban mindenképp reakció kell, hogy kövessen. Pont.

füredi (törölt) 2007.09.13. 12:33:45

A hasonló összeesküvésekről pedig: tegnap úgy tűnik elszálltak a franciák a skótokkal szemben - nyilván a voralbergi skót kisebbség miatt. Úgy néz ki kiesik a következő eb-rendező is.
Minden jegy el van már adva nagyjából, nem érdekesek a törökök. A svájciak meg biztos tárt karokkal várják az ellenük balhézó törököket. A norvégok - ne feledjük: az összeesküvés elmélet nem ellenünk, hanem ellenük szól!- hagyományosan sokan mennek világversenyre, csak közben mondjuk pénzt is költenek, nem pedig félholdas mezben üvöltöznek napi 18 órán keresztül a klagenfurti főtéren.
Nem zavar, ha ilyen hülyeségekről beszélünk, mert ez azt jelenti, hogy már van értelme ilyenről is beszélni a magyar foci kapcsán, de ez akkor is hülyeség.

Mr. Proper · http://copypasteblog.blogspot.com/ 2007.09.13. 12:42:25

De most komolyan. Ez a bíró hazamegy, és csinálja tovább a dolgát mindenféle retorzió nélkül annak ellenére, hogy nyílvánvalóan elcsalta a meccset. Mit kell csinálnia egy bírónak, hogy a meccs után a bírói testület elmeszelje, és hidegre tegye egy jó időre? Ha mondjuk leszereli Juhászt a saját 16-osunk előtt, majd Fülöpöt elfektetve higgadtan a kapu job oldalába helyez azt már büntetik? Vagy csak akkor, ha haláleset történénik? Mondjuk egy sárgalappal átvágja Gera nyaki ütőerét?

Hihetetlen. Én mindenesetre bojkottott hirdettem egy életre a skótok ellen. Itt: copypasteblog.blogspot.com/2007/09/skt-bojkott.html

d3vnull 2007.09.13. 12:47:42

Én továbbra is szeretem a skót népet, Mr. Scott Dougallal van csak bajom. Vele nagyon. A törököket eddig is utáltam mint népet is, eztán sem változott, tőlük nem vártam egyebet, és most nem ők a főbűnösök. Bár azért a bicska nyílik a zsebemben amikor Zolit úgy fütyülik levonuláskor, dehát valószínű itt is ez lenne egy török játékossal.

Írtam úriember módjára, úriember stílusában levelet a skót FA-nak és az UEFA-nak, hogy véleményem, véleményünk szerint kéne valamit tenni az ügy érdekében. Eredményt nem nagyon várok tőle, de ennél többet nem tehetek sajna.

_benito · www.nst.blog.hu 2007.09.13. 12:54:06

füredi, ez a bíró két hónap múlva betölti a felső korhatárt jelentő 45 évet, így semminek, amit tesz, nincs jelentősége a karrierje szempontjából...

nem mondom, hogy feltétlenül igazam van, de láttam már életem során néhány meccset, de ilyennel még nem találkoztam soha. a kulcsmondat tehát az, hogy EZT NEM LEHETETT ELNÉZNI!

Deuce Bigalow 2007.09.13. 13:04:24

ApukadHUN 2007.09.13. 10:52:27

és még kérjünk is bocsánatot, nem???!!!

ez az ír majom alkalmatlan a játékvezetésre (minimum)!
apukám! :-P

no more irish whisky! ever

Héttörpe (törölt) 2007.09.13. 13:13:47

geezer007 A magyarok trükkösen végezték el a közvetett szabadrúgást, sorfalat nem kértek a törökök , tehát nem kellett bírói füttyre várni. Sok ilyen szabadrúgás van egy-egy mérkőzésen.

bobbyperu · http://twitter.com/bobbyperublog 2007.09.13. 13:16:57

szánalmas. focizni kell, nem nyavajogni. a jogos nyavajgás még frusztrálóbb, mint a jogtalan, ergo nem segít a magyar focin. összeesküvés-elméletet gyártani meg iszonyat lúzerség, továbbá ostobaság - ld a fenti poszt butaságait. vegyétek már észre, h pont azért szeretitek a focit, mert van benne döntési hibalehetőség. akinek ez dühítő, frusztráló, zavaró, az nézzen magasugrást. bár egyesek ott is találnának összeesküvésre utaló jeleket.

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2007.09.13. 13:26:51

Ha nem is "magasabb" szempontok szerint, de valóban megverette a bíró a magyar csapatot.

A meccsen látszott, hogy ha a törökök a második félidő közepén hátrányba kerülnek, a magyaroknak két gólt nem fognak rúgni, így szükségszerűen nem kaphattuk meg a tizenegyest. Mivel "valami történt" ezért kellett a sárgát kiosztani, mert vagy szimulálás vagy tizenegyes, azt nem lehet mondani, hogy nem volt semmi.

Szerintem a törökök megvették a sporit, ahogy ez szokás, nem direktben, hanem kinyalták a seggét, esetleg előre kapott valami ajándékot, így belefér egy "elnézett" tizenegyes.

Roppant igazságtalan ami történt, szerencsére a többség erkölcsi győztesként könyveli el a csapatot, és ez nekik most sokat jelent.

nickita 2007.09.13. 13:51:22

csak annyit még, hogy a skót fasz(i) két hónap múlva 45 éves lesz és ezzel eléri az UEFA korhatárát, tehát a továbbiakban nem vezethet nemzetközi meccset. szerintetek mennyi nyugdíjat kap majd a törököktől?

tb 2007.09.13. 13:51:41

"geezer007 2007.09.13. 11:36:03
Nekem egy olyan tippem van, hogy a bíró belefújt (bár én nem hallottam) az akcióba, mert nem onnan végezték el, vagy valami, és Gera ezután rúgta el a lasztit/csinálta meg a cselt, és ezért kapott sárgát.
Lehetséges? Van erről valami jegyzőkönyv?
A reklamálás során a száját mutogatta a skót csávesz. "

ez kizárt, egyrészt, ha van sípszó, akkor megállt volna a török kapus, gera nem elrúgta a labdát csak megtolta, ezért nem kapott volna sárgát, mert egértelmű, hogy nem hallotta a sípszót (ha lett volna, de nem volt) és ebben az esetben újra rúghattuk volna a szabadrúgást, de ha mégis ez kerülne a jelentésbe, akkor viszont az már műhiba, akkor már óvható a meccs

drani 2007.09.13. 13:52:16

én nem hallom, hogy mikor fúj a bíró. Nem lehet mégis a sípszó utáni labdaelrúgás?

nickita 2007.09.13. 13:55:19

bobbyperu, még mindig rohad a fogad? :)

bobbyperu · http://twitter.com/bobbyperublog 2007.09.13. 14:03:52

"Allah olajos képű gyermekei..." ezt a primitív posztot... még egy ilyen rasszista primitív ország nincsen.
bojkottáljátok csak skóciát, sőt, mindjárt törökországot is. mert ezek mind csalók. csak mi vagyunk becsületesek mindannyian..
amúgy anno az angolok elleni ítéletével egy svájci bírónak befellegzett a karrierje: senki sem gyártott összeesküvés-elmélete, csak szimplán szar bírónak nevezték a szar bírót. itt sem kellene messzebb menni. egy óvással csak magunkból csinálnánk hülyét, de persze lehet tőlem akár népszavazást kiírni ezügyben is.

Rafia 2007.09.13. 14:03:55

Igen tb én is így gondolom, csak szerettem volna, ha más is megerősíti, hogy tényleg jogosan vagyunk felháborodva. (máshogy nem az igazi :)
Köszi.

tb 2007.09.13. 14:04:36

drani: nem kell sípszó a szabadrúgás előtt, csak ha kérjük a 9 métert, de ha ez lett volna, akkor is Hajnal kapott volna sárgát (ha egyáltalán), és újra kell rúgni a szabadot, nem pedig a törökök jönnek szabadrúgással

OJ · http://sportvers.blog.nepsport.hu/ 2007.09.13. 14:13:39

A legszebb az egészben az, hogy a skót szövetség honlapján lévő ref profile-ban van egy interjú, ahol azt tanácsolja a fiatal kollégáinak, hogy tanuljanak a hibáikból. Ő viszont látszólag sose tanul, mert nem ez volt az első incidense, otthon is kavarta már a port rendesen, ráadásul elég fajsúlyos meccseken rontott - habár állítólag mindig megbánta, ha elkúrt valamit... Sokat érnénk vele, kíváncsi vagyok, vajon mekkorát röhögnek majd odafenn uefáék a reklamáló levelek láttán...

azbennvolt.blog.hu/2007/09/13/stu_art_a_csalas_muveszete

Rafia 2007.09.13. 14:14:50

Amúgy egyetértek bobbyperuval...

d3vnull 2007.09.13. 14:35:36

Bobbyperu : a te posztod is nagyon primitív. Úgy tűnik : ilyen a stílusod. Egyet nem értésnél a másik primkó posztjára hívatkozni egy primkó stílusú posttal adekvát ars-poetica. A véleményed már ismerjük, tehát nem szükséges megint írni.

Igazságtartalma azonban némileg van a postodnak. Mégpedig : hülyeség a skótokat ill. törököket hibáztatni. A törökök - bármennyire nem szeretem őket - úgy jártak el ahogy bárki más eljárt volna. Értékesítették a nekik juttatott - igazságtalan vagy sem, tökmindegy - kedvezményt. Ennyi.

Azt viszont NAGYON fontos leszögezni, hogy a bíró skót és NEM ÍR!!! Figyeljetek oda, van különbség (számomra főleg).

kasper 2007.09.13. 14:37:08

d3vnull. az uefa honlapja egy kalap szar. a harmadik gol meg mindig igy szerepel a minute by minute-ben: In the third minute of added time Hamit Altıntop rounds off a fine win against a Hungarian side that were always up against it after Zoltán Gera's sending off. Hamit Altıntop strikes a powerful shot into the top-corner beyond Márton Fülöp, who had no chance.

na ki hany hibat talal?

amugy sztem is duhonghetunk, de sok ertelme nincsen. a meccsnek nem volt semmi jelentosege szamunkra, es mindenki tudja es latta mi tortent. azon kene inkabb morfondirozni, hogy a kiallitas utan miert zuhantunk ossze.

Mano Negra 2007.09.13. 14:47:12

Paraszt közönség kifütyülte a sérülten távozó kapusunkat! (Ő is szimulált? Kórházba került...)

tb 2007.09.13. 14:47:41

így van nem ír, ahogy sinead o'connor meg nem skót, ezt hollandnak üzenem, aki igen színvonalasan bojkottálja a skótokat mostantól

SWExile 2007.09.13. 14:50:22

Ezt nem hiszem el. Végre jól játszunk tét meccsen, idegenben egy nem nevesincs csapat ellen, erre ez a szemét elveszi tőlünk a meccset. És ugyan mondja már meg valaki, hogy hol a fenében voltak akkor a partjelzői meg a negyedik bíró. Ezt szerintem sem lehetett elnézni, pláne négy embernek. Ha nem is lefizették a törökök vagy nem is gyakorolt rá nyomást az UEFA, akkor is benne lehetett a fasziban, hogy na most itten még se kéne megadni egy tizit ezeknek a senkiknek mer' akkor engem haza felé kivégez ez a sok török.
Egyébként meg ha az összeesküvés elmélet szerint az volt a célja, hogy a mi győzelmünket megakadályozza és a törököt lehetőleg segítse akkor egyáltalán nem valószínűtlen dolog, hogy várt a 63. percig, hiszen mi akkor lőhettünk volna gólt és ez egy kiválló alkalom volt arra is, hogy segítse a törököket is.

MiKeyRuLeS 2007.09.13. 14:51:41

Érdekes lehetne megtudni (Skóciában élők előnyben), hogy a skótokat mennyire fusztrálja, hogy ők a brit birodalom egy olyan része, amelyik szinte már a nyelvét is elfeledte, kezd beleolvadni a többi brit nép közé.

Szemben a közép-európai népekkel (mint pl. mi), akik mind saját maguk rendelkeznek a sorsuk felől, saját nyelvük és kultúrájuk van.

Mi is hasonló helyzetben lennénk, ha az osztrákoktól nem sikerült volna megszabadulni évszázadok szabadságharcai után.

A kulturális eszmefuttatás vége az, hogy mennyire lehetnek a skótok, walesiek, stb. irigyek ránk, illetve mennyire utálhatnak minket ezért? Vajon nem gondolnak ádáz dühvel ránk, mint kicsiny, de független népekre?

Az igazi Svarc Enegger · https://www.youtube.com/watch?v=Ik9qunsZZtY&index=21&list=RDJVoyWQSNr8I 2007.09.13. 14:53:49

Szerintem megint keveritek a valóságot a vágyálommal. Már eleve szánalmas, hogy döntetlenre gyúr a csapat és az külön, ahogy ezt a helyzetet Gera elbaszta.
Ha nem olyan töketlen lenne, mint a magyar foci egészében, akkor nem várja meg, amíg odaér a kapus, hanem bevágja.
Neki viszont, amint felcsillant a lehetőség, már a tizenegyes járt az eszében. Ez tisztán látszik a felvételekből. (A kapus egyébként a labdát érintette elöször.)
És ezért a sunyi faszkodásért mondom, hogy elmehet a pébe az egész csapat. Nem tünik fel nektek, hogy mindig valami külső körülmény miatt vesztünk? Hol a bíró hülye, máskor fúj a szél, aztán felhők vannak, majd kampós fűszálak és kezdődik elölről az egész.

d3vnull 2007.09.13. 15:00:15

Svarc Enegger : Bocs, ne legyünk már szakértő befejező csatárok, oks? Véleményem szerint, mivel nem volt védő közel okos dolog volt megpróbálni kicselezni a kapust ugyanis ha az sikerül akkor az isten se menti meg őket a góltól. Az, hogy neked mi látszik tisztán a felvételből nem vitatéma, mert ha te teszemazt hawaii pizza utáni vágyódást akarsz Gera Zoli szemében felfedezni akkor azt is fogsz. Egy dolgot sehogy sem lehet elvitatni : szándéktól függetlenül ez botrányos, rossz döntés volt.

Megvallom, egészen Olaszország legyőzéséig különösebben nem vettem - vagy nem jobban mint az átlagpolgár - szívemre a magyar válogatott sorsát, de most úgy láttam, hogy megindul valami, és szimpatikus, hogy egy fiatalokból álló, hajtós csapatot látok. Marhára nem érdekel mi volt eddig. Főleg azért nem, mert említésre sem igen méltó.

d3vnull 2007.09.13. 15:05:16

Amúgy az honnan tűnt fel, hogy döntetlenre játszunk mikor Gera Zoli épp az első magyar gólt kotorta volna be?

Viszont kaptam - valószínűleg automatikus - választ az uefa-tól :) Az én levelem gyakorlatilag azt tartalmazza, hogy legyenek szívesek utánanézni az esetnek, mert véleményem szerint precedensértékű lehet a bírói téves ítéletek szankcionálásában. Erre kapom az örvendező választ :
"Thank you very much for your e-mail and for your interest in the UEFA EURO 2008TM.
We are always open to new ideas and suggestions to improve football and we will be happy to forward your message to the relevant person."

Hihi :)

grigorij (törölt) 2007.09.13. 15:11:18

2 hónap múlva 45 éves lesz a szoknyás! Tehát többet nem vezethet nemzetközi meccset! Szóval, ő már akkor sem veszíthet semmit, ha kiderül, hogy megvesztegették!

Az igazi Svarc Enegger · https://www.youtube.com/watch?v=Ik9qunsZZtY&index=21&list=RDJVoyWQSNr8I 2007.09.13. 15:15:22

d3null:
Tudod hányszor hallottam már ezt a fordulatot, hogy " eddig szar volt, de most mintha megindulna valami..." ?
Több ezerszer. A nyolcvanas évek elején kezdték mondogatni. De te azért csak lelkesedjél, ha akarsz. Lehet, hogy van néhány új srác a csapatban, de majd vezetők gondoskodnak róla, hogy lerántsák a maguk szintjére.

schurrer 2007.09.13. 15:24:04

Csak két dolog: Málta ellen miért nem segítették a törököket?
A másik: miért hiszi azt bárki, hogy ez a bíró szándékosan nem ítélt büntetőt? Ahol ő állt onnan az égvilágon semmi nem utalt arra, hogy a kapus tényleg elkaszálta Gerát, csak látott két magasba emelkedő kezet majd egy sértődött, megbántott szempárt ahogy szinte követeli tőle a tizenegyest. Az asszisztensére is kinézett ez látszik, az pedig nem mutatott ellenkezést. Egyszerűen egy hibás döntés volt, aminek én sem örültem persze.

frompearly 2007.09.13. 15:46:41

Először is szeretném az összes olyan magyar hozzászólónak üzenni ,aki azt irja hogy Gera elbaszta meg 3:0 meg ilyenek hogy oda kívánom őket mint a skót bírót a hal*l fa*zára....
Ez nem tévedés volt ,hanem szándékos szopatás ,a bíró belefújt a sípjába, két dolog történhetett ezután vagy 11-es és piros lap vagy másodiksárga és szabi kifele az utóbbi történt sajnos..és hogy miért millióeurókért meg kell nézni hogy 2:0 ás török győzelemre mit fizettek a fogadóirodák és máris megvan a megoldás...és hogy ki intézte ez a legszebb az UEFa + törökök ...most nem lesz vizsgálat nemúgy mint a Hamburg - Honvéd 4:0 hogy ázsiában nagy pénzzel tolták az nem volt feltünő ,ez az még sem lesz vizsgálat!

Seduxen (már NEM dr.) 2007.09.13. 15:48:51

Végre valaki nyomtatott formában is ki merte jelenteni a frankót. Végre adott egy csapat (magyar csapat), amelyik nem rakja tele a pelust a meccs előtt a "félelmetes" török játékosok, meg "szurkolók" (Allah olajos képű gyermekei? naon ott van hasonlat) láttán, hanem tennék a dolgukat. Ellentétben skótszoknyás "barátunkkal"...
Lehet kaffogni, hogy összeesküvés-elmélet, de tény: tegnap mi nem nyerhettünk. Nem lett "volna szerencsés".
De ha már a "sporttárs" hibáit ecseteljük: Fülöp fejberúgásakor milyen játékhelyzetben is állította meg a játékot? Csak nem a félpályán? Mert az nem tűnt fel neki, hogy széjjelrúgták a magyar kapus fejét. Véletlenül? Persze... 10 játékosból 9 ilyenkor felugrik. Ez az arab kölök nem. Én csak azt sajnálom, hogy egyik védőnknek sem volt annyi vér a pucájában, hogy a maradék 40 percben megtalálja a módját, hogy szilánkosra törje a lábát a kis görcs emrének...
Ja: kíváncsi lennék Kisteleki "nem akarok mlsz elnök lenni" Pista levelére, amit a görcs platininek írt. Mert állítólag sérelmezi a tegnapit. Sejtegetem, hogy amolyan "elnézést, hogy élünk, és a levegőtöket szívjuk" stílusban...

frompearly 2007.09.13. 15:55:42

ja és már Renton is megmondta a tutit: a skotok a legalja a törökökről meg ...150 év...

psy 2007.09.13. 16:01:09

TuRK amit mondasz az annyira hülyeség hogy nem is érdemes rá normálisan válaszolni.
röviden: nem.

az ügyről pedig: egyetértek azokkal, akik szerint egyszerű rossz bírói döntés volt. összeesküvés-elméleteket lehet gyártani, de ezzel csak szánalmasabbá teszünk egy amúgy jó teljesítményt, egy jó meccset amit az első 65 percben lehetett látni. az egyetlen értelmes dolog amit tehetünk (vagyis tehettünk volna, mivel a gyökér kisteleki már írt is egy levelet a gyökér platininek), hogy felhívjuk az uefa bírói bizottságának vagy mijének a figyelmét a történtekre, és kérjük, hogy a nyilvánvalóan hibás döntés miatt gerzson eltiltását vonják vissza.
ennyi, bármi mással csak magunk alatt vágjuk a fát szvsz.

d3vnull 2007.09.13. 16:02:32

Svarc Enegger :
Én még reménykedem, mert nekem ez még csak az első reménykedésem :)

d3vnull 2007.09.13. 16:06:36

megrakogep : en pl. pont ezt tettem. Írtam az uefa-nak és a Skót FA-nak levelet, melyben kértem, hogy vizsgálják ki- ill. felül az érintett esetet, és tegyenek lépéseket. Azt nem írtam szerintem milyen lépést, mert én hozzá nem értő senki vagyok, ez tény. Ha mindannyian ezt megtennénk, talán több esélyünk lenne. Legalább Zoli piros lapját visszavonnák.

psy 2007.09.13. 16:09:34

amúgy nekem az az elméletem a történetről, hogy gera - tegyük hozzá, szokásához híven - az első lapjától kezdve folymatosan pofázott a sporinak, akinek ráadásul beszéli is a nyelvét. lehetett látni, akárhányszor befújt neki valamit vagy csak megállt a játék és ott volt, beszólt neki ezt-azt. gondolom ebből elege lett a skótnak, már jól a begyében volt, és igen, valóban lehetett műesésnek látni, ahogy a magasba lendítette a karjait és már estében a bíróra nézett. lehet hogy ha az olasz ligában edződne egy-két évet, ő is megtanulná olyan profin csinálni ezt mint ők.

Seduxen (már NEM dr.) 2007.09.13. 16:14:44

megrakogep: tényleg, tegyükmár Gerát egyszemélyben felelőssé, mert felrúgták, mint a szart.
De ha már a Te gondolatmenetedet követjük: a törökök nem kaffogtak minden ítéletnél? Nem pofáztak vissza? Azt veszi észre, amit észre AKAR venni. Pont a 11-es előtti szituban a szabadrúgást az Altintop kommentált szép hosszasan (biztosan Shakespeare-t idézve a jó skót munkásembernek).
Ezer sebből vérzik az érvelésed. Minden meccsen benne van a pakliban, hogy "kóstolgatják" a sporit. A legundorítóbb dolog, amikor ezt egyoldalúan bünteti. És tegnap pont ezt tette.

cooper (törölt) 2007.09.13. 16:22:03

11-es vót!
Remélem, összesorsolnak velük a VB.sel-re, akkor elkenjük őket.

d3vnull 2007.09.13. 16:32:52

Ismét kérek mindenkit írjon ÚRIEMBER módjára levelet ezeken a helyeken megtalálható elérhetőségekre :
www.scottishfa.co.uk/scottish_football.cfm?curpageid=184
www.uefa.com/uefa/contacts.html

Ez az egyetlen amit az ügy előmozdítása érdekében tehetünk, pofázástól nem lesz jobb :(

MiKeyRuLeS 2007.09.13. 16:52:04

megrakogep, te marha okos lehetsz, hiszen megválaszolhatatlan kérdéseket is képes vagy eldöntendő kérdéssé alakítani, illetve igen/nem-mel válaszolni rájuk.

Te valóban az lehetsz, akit dühít, ha egy magyar focista jól játszik, a csapat sikeres, és szerinted minden egyes hibát csak magyarok követhetnek el. Neked Gera volt a hunyó, mert az volt (többek között) az egyik hibája, hogy esés közben felemelte a kezét. Valszeg úgy gondoltad, vigyázállásban kell elcsúszni ...

Csörszike 2007.09.13. 17:31:55

megrakogep és bobbyperu!
Hagyjátok már abba ezt a kishitű, "minél szarabb annál jobb" típusú, posztkádári, kriptokommunista proli nihilitást sugárzó kommentelést. lehet, h ez nektek nem tetszik, de nagyon sok szurkoló szerint megint érdemes nézni a válogatottat. ha ti továbbra is fikázni szeretnétek, azt ne egy futbllszerető blogon tegyétek!
Hajrá Magyarország!

d3vnull 2007.09.13. 17:38:37

Vagy pedig egyszerűsítsük le a dolgot úgy, hogy senki semmi múltat, jövőt nem vesz figyelembe, egyszerűen csak arról van szó, hogy a magyar válogatott játszott most 3 olyan mérkőzést, amit érdemes volt megnézni, jól játszottak. És vegyük úgy, hogy mi most erről beszélünk. Mert tulajdonképpen mi erről beszélünk, nem arról, hogy milyen szar volt és milyen jó lehet.

crouchy 2007.09.13. 18:57:52

király a cikk. de a lényeg kimaradt FUCK YOU craig douglan! rohadék korrupt foci. hányok.

cros 2007.09.13. 20:18:52

Azért azt csendben megjegyezném, hogy Gerának ez megint egy nagyon rossz döntése volt. Szenzációs labdát kapott, senkitől sem zavartatva vehette át és oda lőhette volna ahova csak akarja. Aki látta az angol-orosz mérkőzést az pontosan tudja miről beszélek. A sérüléséből felépült, önmagát kereső Owen az ilyet egyszerűen és tökéletesen megoldotta (kétszer is).

Ami pedig az összezuhanást illeti, arra ott van a tavalyi vb olasz-usa ütközete, hibás bírói ítéletek, igazságtalan kiállítás, de ennek ellenére egyik csapat sem adta meg magát. Mert ez is sajnos a játék része.

A szoknyás bohócnak meg jó sok romlott pirospaprikát kellene küldeni.

anonim222 [semleges néző] (törölt) 2007.09.13. 20:28:19

bánatosan végigpislogtam meccset kb a 64. percig. előtte, amikor fejbetolták rutinosan a kapusunkat, már az én epém is tolult, de azt még elintéztem azzal, hogy á, biztos nem volt szándékos.. csak túl sokszor játszották vissza, oszt egyre nehezebb volt elhinni. ott szaladt szegény Gera, valóban, a kezét felemelte az esésénél, de elugrani már nem volt ideje, ezt is sokszor visszajátszották. az ezutáni események következtében azóta is vörös köd lebeg előttem, pedig nem vallom magam hiv. szurkolónak... de a rendszerbe belenyúlnék szivesen, nem tudom, mit kéne szorongatni, hogy másnak is fájjon annyira... de belenyúlnék. Douglas úr nyugdíjáért nem kell aggódnia kis közösségünknek. pont. aki másról fecseg, annak is van/lehet igaza, de a lényeg, hogy most épp rajtunk tapostak egy nagyot. azt meg nem jó, ha mindig lenyeljük...

fa\'radt ember 2007.09.13. 20:54:58

Le volt ez vajazva, török ült a játékvezető küldők között + ha kap is valamit a bíró, már mindjárt 45 éves lesz szal egyébként sem vezethet majd nemzetközi meccset.

Egyébként is szupertehetséges bíró, de szerintem most kapott egy kis ösztönzést is.

De ez mutatja, mennyire becsülnek minket a focivilágban, velünk ezt simán meg lehet csinálni.

Hajrá görög-norvég páros...

Ja és ez csak egy tét nélküli meccs volt nekünk de mondjuk mit érezhettek az olaszok/spanyolok 2002-ben (a dél-koreai sportdiplomácia ténykedése után)?

Ez a k*rva lobogó zászlóerdő meg a pofátlanul őrjöngő fanatikus tömeg azokat a kutya emlékű, szintén gyomorsavas napokat juttatta eszembe...

darkopancsev 2007.09.13. 20:55:04

Nem teljesen világos miért ne lehetne az, hogy lefizették..a világ tele van korrupcióval, de ha sport, akkor még egy blogban sem lehet leírni. Nem ő volt az első, nem az utolsó. Más kérdés, ilyen nyilvánvalóan ma már ritkán csalnak, a mai csalás már kifinomultabb: 1-2 lest elnézni, szögletet, sárgapiroslapok, megvan ennek a módszere. Pont ilyen török, görög, stb meccseken hányszor "tévedtek" már. Panathinaikosz-Honvéd, 5-1, 2-5, megvan ? Ettől még persze nem lesz jobb nekünk.

cooper (törölt) 2007.09.13. 22:08:22

Kicsit lehiggadva, utólag többször megnézve, simán be lehetett nézni ezt a szitut, persze merő "jóindulat" is bújkálhatott a síposba. Azér voltak durvább benézések, kiélezettebb, többről szóló meccseknél. Rémlik egy Bayern M-izévalakik meccs, amikor egy mellément labdát gólnak adtak meg(aztat újrajátszatták), vagy Liverpool-Roma uefa meccs: 11-es, nem 11aztán kiállítás, Ronaldinho lezavarása 2002 Angol-Bra-n, lehetne sorolni, lökött bíró mindég lesz. Hajrá Magyarország, kilenc pontot kell még szerezni!


 2007.09.13. 22:41:48

Benito 4 Prezident!


 2007.09.13. 22:51:29

Megneztem meg vagy 3szor: igy fel sem tudja magat dobni egy lenduletben levo jatekos: ehhez kell a szembe jovo lendulet.

kavics30 2007.09.13. 23:02:59

Sziasztok!
szerintem probáljuk egy kicsit kevésbé indulatosan megközelíteni a dolgokat, főleg azért, mert eltel a meccs óta 24 óra, szerintem ez elég idő ahhoz, hogy tisztábban lássunk...(tegnap a krimóban, ahol néztem a meccset, nem sok hiányzott, hogy a söröskorsóm ne a plazmában landoljon...)
de! a bíró kapitális baklövése nem automatikusan jelenti azt, hogy utána 3 gólt kell kapnunk. Szerény véleményem szerint pl. kapitális edzői hiba volAllah olajos képű gyermekeit lehozni az egy szem csatárunkat 30 perccel a vége előtt, ezzel pontosan azt jeleztük a törököknek, amit az első 60 percben nem, hogy lefostuk a bokánkat...feladtunk mindent, amit addig építettünk...innentől azt jeleztük, hogy csak meg akarjuk úszni kapott gól nélkül, eszünkben sincs támadni (gera, hajnal, priskin hármasból, akik veszélyesek lehetek volna kapura 2 már nem volt a pályán)
miért az első gól után hoztuk le a kiütési ponton eltalált kapusunkat? az este után egyértelmű volt szerintem, hogy szegény Marci azt sem tudta hol van.
összegezve: én büszke voltam a csapatra 1 órán át, mert volt esélyünk tét meccsen, egy neves ellenféllel szemben, idegenben a győzelemre is akár, de ezt a skót sporttárs tévedése egy csapásra szertefoszlatta. az én bajom, hogy innentől hoztuk, azt amit az elmúlt évtizedekben megszokhatunk...hibázott edző, védő, kapus és a csapat. Én spec "örülök", hogy mindezt egy számunkra tét nélküli meccsen tapasztalhattuk meg, és nem egy VB csoportmeccsen mondjuk (lásd mondjuk így hirtelen a '78-as VB az argentínok ellen) és hiszem, hogy ez jót tesz a csapatnak, mert ettől fejlődhetnek. Jótékony hatással lesz a szurkolók kontra csapat összhangnak, hiszen a 0-3 ellenére győzelemként értékeli mindenki a tegnapi meccset. Szóval régóta nézem ezt a foci dolgot és nagyon szorítok a válogatottnak a jövőben is!
ui: nagyon megkedveltem ezt a NST dolgot, de azért letirpákozni a török szurkeret (külön bocs a tirpákoktól, miközben értem, hogy mit akartál mondani ezzel), le Allah olajos képű gyermekei-zni a törököket (miközben ők semmit nem tehetnetnek az egészről, meg egyébként is szimpla furkóság)

_benito · www.nst.blog.hu 2007.09.13. 23:29:05

kavics, örülünk, ha így van. nem mosakszom, csak mondom, hogy a török szurkolók bizony tényleg óriási tirpákok (nem elvéve tőlük, hogy ezzel fantasztikusan segítik csapatukat és végülis ez a cél), az allah olajos képű gyermeke pedig egy rejtő regényből való idézet, egyáltalán nem vezért bántó szándék, az ég adta világon semmi bajom nincs a törökökkel, vagy a muzulmánokkal. sajnálom, ha félreérthető volt...

drani 2007.09.13. 23:40:08

kavics: szinte teljesen ezeket gondolom én is !

kavics30 2007.09.13. 23:47:57

egy idézőjel vagy egy utalás ilyenkor sokat segít a magafajta tudatlannak:) így ok a dolog. megnéztem egyébként a csatolt linket...tényleg nagyon furkó volt a svejci himusz túlóbégatása, szétfütyülése. nem vmi ilyesmit nyomtak az olaszok szombaton a franciák tiszteletére? arról nincsen vhol felvétel?
amúgy, tegnap este a cikket akár én is írhattam volna...imádom az öszeesküvés elméleteket, csak sajnos a focit is, ezért nem csak a skót mókusra voltam mérges tegnap.

rizla 2007.09.14. 00:25:08

majdnem egyetértek kavics, de azt muszáj kihangsúlyozni, hogy ez NEM egy sima piroslap volt. és főleg nem egy átlagos időzítéssel. oké, a piros lap MINDIG rosszkor jön. de ennyire? én ilyet még nem is láttam. tényleg max az olasz-koreai cucc volt ilyen, és hiába tudom, hogy az vb, ezt súlyosabbnak éreztem. egyszerűen azért, mert most minden apró siker számít, és most végre élvezhettük kicsit a csapatunk játékát. és megérdemeltük volna a győzelmet, az összefoglalót végignézve azt gondolom reális esélyünk volt rá, abszolút felvettük a kesztyűt, nagyon okosan játszottunk, voltak ugyanolyan, vagy még inkább veszélyes helyzeteink, a szabadrúgás pedig zseniális volt. ha emiatt a csapat összezuhan, akkor ez a fasz elvett tőlünk egy csomó jó dolgot. és persze lehet hibáztatni a srácokat, hogy ne zuhanjanak össze (amúgy szerintem nem fognak), de azért érted..
ez nem egy szimpla piros lap volt. a magyar foci az életéért küzd, és ezzel a győzelemmel mutatta volna meg, hogy itt vagyunk, itt is leszünk, és kaparunk ezerrel, akkor is, ha szarok vagyunk. egy ilyen katartikus pillanatban, egy ilyen kinyilatkoztatásnál (tehát a megkapott emberelőnynél, és jogos 11esnél) egy ilyen pofont kapni az a nem semmi. mintha összejönnél egy nővel, eljutnátok a dugásig, ő pedig ok nélkül felképelne, és kidobna. de még az sem ilyen.
ez egy globális méretű kibaszás volt. egy egész nemzet érzelmeivel játszani ilyen pillanatokban, az felér egy gyermekgyilkossággal. ennyi.

rizla 2007.09.14. 00:27:51

egyébként én tényleg csak amiatt bosszankodok, hogy ha emiatt megtörik a lendületünk. rohadt ritkán lehet örülni a magyar csapat játékának, magyar emberként pedig igazából csak annak tudsz.
nagyon nagyon geci volt ez a skót fasz. és pont azért kell most kiállni a csapat mellett, és kimenni a málta elleni meccsre jó sokan, hogy észrevegyék, hogy a jó játékkal érdemelték ki a jelenlegi tiszteletet. és hogy ezt megtarthatják, ha folytatják ugyanúgy tovább.

oroszlancicc 2007.09.14. 00:51:17

csak annyit, hogy szegény nyíregyházi barátaink nevében ezúton világosítanék fel mindenkit néprajzilag, hogy a tirpák szó, bizony eredetileg rájuk vonatkozik. a nyíregyen élő szlovákokra. sajnálatos h a szlengben tök pejoratívvá vált.
persze a skót is fukart jelent, bisztos ezér nem kaptunk tizit! :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.09.14. 01:42:23

kavics
ez csak duma, ez nem sima piros lap
vagy megh nem adott kiallitas
vagy meg nem adott kiallitas a masik oldalrol, hanem egyutt mind, egyszerre
amugy nezzetek meg a videot figyelmesen
az akcio elindul Gea megkapja, eltolja, kapus felrugja, es akkor sipol a biro es elindul
es nema csend a stadinoban hirtelen, a 3 torok hatved beletorodve alldogal
mindenki tudja a stadionban hogy tizi jon
csak a biro nem, mert tul megy a tizenegeyesponton es kinyomja Gerat
ekkor jon meg a kozonseg hangja
meg a torok jatekosok is lathatoan szegyellik magukat
tudjatok mlyen cirkuszt vagtak volna le, ha tenyleg muesik
ekkora tevedest meg nem sokat lattam, akkor sem ha nem olt jelentosege a mi szempontunkbol
csak ne gyertek mar, hogy akkor miert kaptunk harmat meg ilyenek
ezen ment el a meccs
korrekt itelet seten kapus kiallitva 11-es, ami ugye szinte tuti gol
ennyi

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.09.14. 02:59:41

es eszembe jutott Fazekas a belgak ellen, tuti golhelyzetben letaglozta a kapus es kaptunk egy szabit
hat ilyen ez
de ott legalabb Kapat nem allitottak ki

tomasi · www.oriasi.blog.hu 2007.09.14. 07:40:12

Várhidi kapitány a Napkeltében jól el volt tájolva,hogy erre a csalásra majd Európa felkapja a fejét.Amíg az 5.kalapban vagyunk mindenki legyint ránk és kész.Hol érdekel bárkit,hogy elfújták a meccset egy érdektelen csoportban.Az eredmény lényegtelen,megint volt elgondolás a játékban,talán lesz valami...

flegma07 2007.09.14. 08:32:28

ma reggel a metrón valami újság címlapján (talán a Sport csak még nagyon hajnal volt szóval nem tom) láttam hogy a kedves skót spori összetört és elnézést kért a tévedéséért de itt a neten nem olvasok semmi hasonlót. tud erről valaki valamit vagy csak álmodtam???

szbszig 2007.09.14. 09:14:16

Az a Nemzeti Sport volt, igen. Bar en is meg csak a cimlapjat lattam neten. Gondolom, nemsokara kiderul, mi is tortent pontosan.

szbszig 2007.09.14. 09:19:24

Es en igenis sajnalom a vereseget, mert ezzel elvesztettuk a nemhivatalos vilagbajnoki cimunket, amit az olaszok elleni meccsen szereztunk meg anno meg. Raadasul most pont sima meccsek jottek volna a moldavok es a maltaiak ellen, ugyhogy jo esellyel meg ezeken is megvedhettuk volna, es novelhettuk volna a cimvedeseink szamat. Es ehhez egy dontetlen eleg lett volna Torokorszagban, ami a bunteto utan valoszinuleg meg is lett volna.

paolomaldini 2007.09.14. 10:07:22

összeesküvés volt szerintem is, amivel szemben esélyünk sem volt: mint a trójai falónak az epsomi derbyn..... Sajnos ez a bíró már nyugdíja lesz, nem tesznek ellene semmit sem. Ez a tahó összekeverte a teniszpályát a pénisz tájával.....

Mindegy, csak felidegesítem magam ezzel az egésszel. Szerintem a tiltaakozásnak lehet eredménye, nem baj az, hogy kicsit és senkik vagyunk. Miért, Bosman olyan menő volt???

A szakértőbbektől pedig azt kérdezném, mi lett volna, ha egyszerűen lehívja a csapaotot Várhidi maestro?

füredi (törölt) 2007.09.14. 10:24:30

Igen engem is zavar, hogy elveszítettük a nemhivatalos vb-címet. Jópofa dolog volt.
Még egy megjegyzés: ketten is írták, a törökökre, hogy "arabok". Nem azok, semmi közük hozzájuk.

tb 2007.09.14. 10:28:02

az van a sportban, hogy felhívta egy "futballban nagyon jártas" magyar barátját és neki sírta el a bánatát, hogy mennyire kivan, hogy rosszul ítélt...

tb 2007.09.14. 10:31:36

hát, ha nem arabok, akkor csak tirpákok lehetnek

d3vnull 2007.09.14. 10:44:27

"egy "futballban nagyon jártas" magyar barátját"
Puhl? Szerintem ez már story magazin jellegű lesz. Ha annyira kivan, hogy rosszul ítélt lobbizzon ki egy piros eltörlést, tehát tegyen valamit inkább.

Amúgy tényleg : mi van ha Várhídi lehívja a csapatot?

tb 2007.09.14. 10:57:50

nem tudom, szerintem kizárnak minket a selejtezőből, vagy lehet, hogy ennyire súlyos nem lett volna talán, de biztos, hogy megbüntetnek

a 82-es VB-n volt, hogy egy kuvaiti sejk vagy ki lehívta a válogatottat? akkor mi lett az ügyből?

Dean 2007.09.14. 11:30:31

Az UEFA-ról egyelőre ennyit:
www.uefa.com/competitions/euro/fixturesresults/round=2241/match=83881/report=rp.html
"The turning point occurred on 63 minutes when Gera, who had been Hungary's hero four days before with the winning goal against Bosnia-Herzegovina, picked up his second yellow card for simulation"
- vagyis megkapta a második sárgáját szimulálás miatt.
Semmi említés bírói hibáról, még kevésbé arról, hogy vizsgálnák az ügyet vagy a piros lap törlését fontolgatnák.

Ha van valami fejlemény, értesítsetek :P

drani 2007.09.14. 14:11:15

Ja szép is lett volna, lehívni a csapatot, durcizni. Így is olyanok vagyunk mint a hisztis picsák. Legalább tanultunk belőle, majd legközelebb ha igazságtalanság történik velünk, nem bevédjük a kapuba a beadást, hanem kibekkeljük a meccset.

anonim222 [semleges néző] (törölt) 2007.09.14. 16:02:33

hagyma kollega foglalta össze a tutit, hogy az egész török csapat, meg a stadion berogyott a füttyszó után, mert azt hitték, jön a tizenegyes... idéznék: "Allah küldte nekünk ezt a skót angyalt..." vagy mi volt a wikin, a spori szócikkén, megírta az index is.

crouchy 2007.09.14. 18:51:31

már nem azér, de ez egy utolsó évét rugó üzletember. ennél könnyeben senkit nem lehet megkenni! de mostmár én is kezdem azt hinni h ez az ember nem csalt hanem egyszerűen csak egy töketlen balfék. és az igazi szemétláda az a partjelző.


 2007.09.14. 21:50:56

1. Azert a 7-es torok srac, aki legkozelebb volt, azert probal azert reklamalni feltartott kezzel.

2. Meg ha nem idezet volna is, nem ertem mi baj van az olajoskepu szoveggel. Szerintem egy kedves utalas. Amig nincs benne negativ konnotacio, addig nincs benne. Azt hogy mennyire paranoiassa valt a vilag mutatja, hogy P. Howard-nak teljesen termeszetes volt leirni, vagy Adynak ma erdekesen ertheto modon fajokra utalnia, amit mind ma erdekesen ertenek. Raadasul ez ma a nagy divat, mindenkiben, akivel nem tud mit kezdeni az ember, le rasszistazza.

Dean 2007.09.17. 20:26:38

Csak a poén kedvéért visszatérnék a "szép vagy eredményes foci" vitához:
Hiába vertük meg annak néhány éve a Vatikán B-t vagy hasonló szintű csapatokat, mindenki lesz*rta a magyar focit. Most meg kikapunk 3 góllal és majdhogynem éljenzés folyik.
Szóval legyen inkább csak szép az a játék, semmint randa és eredményes.

Lacóka 2007.09.21. 22:25:54

index.hu/sport/foci/fhirek/328015/

Bár felmerült bennem h a hawkeye-os topicba linkeljem, generálva egy kis vitát :D

füredi (törölt) 2007.10.18. 09:36:04

Felhozom ezt a topicot.
Kérem a szerzőt, hogy olvassa végig még egyszer a cikket, gondolja végig az elmúlt egy hónap történéseit, majd egy "pöcs vagyok!" hozzászólást eresszen meg.
süti beállítások módosítása