Na hát ez a Community Shield-meccs (= angol szuperkupa), ez érdekes volt. És ha nem is sokkal, de jobb, mint a kb. két és fél hónappal ezelőtti FA-döntő ugyane csapatok között. Az eleje elég visszafogott volt, a vége ideges és szétesett, de a közepe azért húzós, izgalmas.

Kifejezetten idióta összeállításban kezdett mindkét csapat. A Manchesterben hat olyan játékos, aki a munkaköri leírása szerint hátvéd (ami, érdekes adalék, megegyezik a hátvédek számával abban a magyar válogatottban, amit Mészöly Kálmán a 82-es vb-n pályára küldött Argentína ellen). A Chelsea-ben cserében egyetlen csatár se (Drogba és Sevcsenko állítólag egyaránt megsérült az utolsó edzésen). Mint az a televíziós kommentárban el is hangzott, nyilván egyik csapat se fog soha az életben ugyanilyen összeállításban játszani (illetve a Chelsea kispadján egy meccsen két kapus ücsörögni), úgyhogy a látottak meg az eredmény alig is indikatívak az előttünk álló bajnoki szezonra nézve. Egy pár dolog azért így is kiderült. Lássuk.

• Maloudával nagyon jól járt a Chelsea. Hogy remek játékos, azt minimum a vb óta tudtuk, de nagyon illik is - és kell is - ebbe a csapatba a tempójával, taktikai fegyelmezettségével, vállalkozókedvével, a győzelem-vagy-halál mentalitással. Az első félidőben végig ő volt a Chelsea legagilisabb embere, a szünet előtt egészen kiváló gólt lőtt egyéni akcióból (Van der Sar alapvetően nem is gonoszságból szállt bele, hanem mert teljesen máshova várta a labdát és az embert is). Ramon Calderon helyében ma délután óta bíznék komolyan abban, hogy el tudom hozni Robbent a Madridba.
• Claudio Pizarro kezdheti böngészni a Ligakupa versenykiírását. Legfeljebb abban a sorozatban fog szóhoz jutni. Jó lenne, ha nem lenne igazam, mert egyszer régen, még brémai korában, komoly valakinek ígérkezett - és lehetne őneki ez egy új kezdet. De igazam lesz.
• Az egykor az angol futball nagy ígéreteként reklámozott Glen Johnson a portsmouthi kölcsönben sem lett megbízhatóbb bekk, mint volt. Látszik, hogy ügyes, de minden pillanatban benne van a kapitális, meccsdöntő hiba lehetősége a játékában.
• Michael Essien is tud nem olyan jól játszani. (Rosszul azért nem hiszem.)
• Az az Alex próbálja mielőbb átverekedni magát a brit határőrökön, mert egyelőre úgy látszik, a Chelsea-ben továbbra sincs megoldás arra a problémára, ha a két szuperklasszis középhátvéd közül az egyik valamiért nem játszik. Ben Haim egyelőre ugyanaz, mint Boulakhrouz: nem elég gyors, nem elég jól helyezkedik, viszont ezt kompenzálandó hajlamos az olyan, kemény jellegű megmozdulásokra, amiket más típusú meccseken esetleg lefújnak majd a bírók.
• A MU is tud olyan gólt lőni, mint amilyet a FA-döntőn a Chelsea-től kapott. Háromszög, futás, beadás, kapáslövés; nagyon szép volt, Patrice Evra, gratulálunk. (A gólszerző Giggsnek is, de hát őt már méltattuk e hasábokon.)
• Wes Brown és Rio Ferdinand, ha már nem is a régiek, néha még képesek felvillantani valamit abból a lenyűgöző kabaré-tehetségből, ami párosukat egykor jellemezte.
• Wright-Phillips gyors, technikás, lelkes játékos, aki továbbra is tízből kilencszer (vagy tízszer) eggyel több cselt csinál, mint kéne.
• Wayne Rooney ennek a játéknak kivételes zsenije. Imádkozzunk együtt, hogy végignézhessük, amint a következő bő tíz évben, hogy is mondjam, szárba szökken a tehetsége.
• A tizenegyest érdemes sarokra rúgni, különben a magas holland bácsi kiüti a labdát.

A legkomolyabb tanulsága azonban az volt a meccsnek, hogy: egy nyilvánvalóan nagyságrenddel szervezettebb, jobb taktikai és lelkiállapotban levő, helyenként céltudatos és szép támadásokat építő Manchester nem volt képes jól elverni ezt az össze-vissza Chelsea-t, amelyikbe Mourinho a végén - nyilvánvalóan balhéból - olyan embereket cserélt be, akiknek minden bizonnyal a nevét se tudja. Durva szezon következik.

(Ez volt a MU tizenhatodik Charity Shieldje, ezzel pont eggyel megelőzték a Liverpoolt)