Négy meccsen 22 gól több, mint parádés teljesítmény, be is fogjuk a szánkat fikázásilag. Hogy a színvonal nem volt olyan magas, mint a gólok számából gondolhatnánk, azt úgyis csak azok tudják, akik heveny insomniás tüneteket mutatnak, vagy leülnek megnézni akkor is a meccsek ismétlését, ha tudják az eredményeket. Na és a gólok?! Dios mio, volt köztük néhány olyan, melyek mellett nem mehetünk el szó nélkül. Személyes kedvencünk Uruguay második találata Venezuela ellen, félreértések elkerülése végett a lenyűgöző balos kifli elkövetője nem Recoba, hanem a Celtát erősítő Pablo Garcia. Igen, jól látod, ő az a roppant csúnya védekező középpályás, aki egy évet a Realban is eltöltött, mielőtt kivágták volna, mint a gerelyt. Uruguay egyébként kifejezetten jó meccset játszott a hazaiakkal, a 4-1 ellenére szinte végig nyílt volt a csata és ugyanúgy jár a gratuláció Venezuelának is nem csak azért, mert versenyben volt sokkal erősebb riválisa ellen, hanem története messze legjobb Copa América szerepléséért is. És a bírói segítségekről most nagyvonalúan hallgatunk, ünnepet rontani akarnánk a legkevésbé.

Ha már a szép gólok köré építjük beszámolónkat, szintén érdemes megemlíteni az agyonvert chilei csapat szépítő gólját, Suazo bőr-löbbölés kombóját látva értetlenül rázzuk a fejünket, miért nincs még a seggig érő homlokú támadó Európában (a mexikói Monterrey játékosa). A csodálatos emelés egyébként semmit sem számított a végkimenetelt illetően, Brazília ugyanis közepes játékkal is bucira verte a gyenge védelme miatt teljesen esélytelen Chilét. Robinho gólkirályi címre tör, már hatnál jár és a versenyben lévő csatárokat meggyőzően utasítja maga mögé. A további esélyek latolgatásakor ne felejtsük el, hogy a brazilok az eddigi egyetlen fajsúlyosnak mondható ellenfelüktől simán kikaptak, a resztli leaprítása pedig még arra sem elég, hogy a roppant kritikus hazai sportsajtót maguk mellé állítsák.

Arra viszont igen, hogy a négy közé jussanak és a szintén elég nehezen formába lendülő Uruguay ellen megkíséreljenek a döntőbe jutni. A két csapatot mindenképpen az elődöntőbe vártuk, más kérdés, hogy sokkal simább utat vízionáltunk mögéjük, mint amin valójában végigbukdácsoltak. Az uruknak a negyeddöntő volt az eddigi egyetlen jó meccsük, egy darabig úgy nézett ki, hogy a csoportjukból sem jutnak tovább, míg Brazília szintén az egyenes kieséses szakaszban mutatta meg először igazán, hogy B-csapatának is ellenállhatatlan a támadó szekciója - legalábbis ebben a mezőnyben. Mi azért várunk egyértelműen brazil továbbjutást, mert a nyár közepén marha jó lenne leülni egy Brazília-Argentína tétmeccs elé.

A Mexikó-Paraguay meccs a második percben eldőlt, amikor Bobadilla kapus seggfej-mód felrúgta a rajta túljutó csatárt, amiért egyrészt kiállították, másrészt büntetőből a vezetést is megszerezte Castillo. Az első félidő fennmaradó részében meglepően bátran mentek előre a hátrányban lévő paraguayiak, több lehetőségük is volt. Közben viszont Mexikó számtalan kontrájából kettőt is sikeresen kihasznált, így már az első félidő után három gombóccal a torkukban mehettek pihenni a piros-fehérek. A második játékrészre így már nem maradtak nagy kérdések, az egyik oldalon nem sikerült a szépítés, a másikon viszont az utolsó tíz percre fordulva még háromszor mattolták az erejével teljesen elkészült ellenfelet. Mexikó egy reálisan nézve értékelhetetlen meccsen bejutott a legjobb négy közé és minden bizonnyal feltett szándéka, hogy Brazília után a torna másik nagyágyúját is megverje.

Az említett másik nagyágyú pedig egy félidőnyi fogáskeresés után annak rendje és módja szerint simán megverte Perut. Riquelme a két évvel ezelőtti önmagát idézve gyönyörű gólokat lő, miközben csodálatos gólpasszokkal tömi csapattársait, így Robinho mögött második a góllövőlistán, a kanadai táblázatot pedig minden bizonnyal ő vezetné, ha lenne hivatalosan ilyen statisztika. Az argentin támadó háromszögnél (Riquelme - Messi - Tévez) jelen pillanatban nagyon nehéz erősebbet kiállítani, de a meglepően gólerős Mascherano és Cambiasso is hozzáteszi a magáét az eddig parádésan működő csapatjátékhoz, amely négy meccsen 13 szerzett és mindössze 3 kapott gólt eredményezett. Nyilván egy ennél erősebb mezőnyben könnyebb lenne lemérni a csapat valódi erejét, de hogy most ránézésre ők a világ legjobb válogatottja, azt talán még azok sem vitatják, akik egyébként nem elkötelezett rajongói a gauchóknak.

Megismétlődik tehát a világbajnokság nyolcaddöntője ezen az ágon, biztosak vagyunk benne, hogy arra a meccsre sokan emlékeznek, hiszen ott esett ez a gól. Akkor egyébként a meglehetősen flegma argentínok köcsög módon csalták a játékot a vezetés megszerzése után, így a sors egy figyelmeztető jellegű hosszabbítással büntette őket (amiből szintén nem sikerült levonni a megfelelő konzekvenciákat, lásd Argentína-Németország). Mexikó masszív védelmében (eddig összesen egy gólt kaptak) és ellenfele nagyképűségében bízhat, mi pedig abban, hogy a tinédzserkort Messi születésekor maga mögött hagyó Blanco ismét bemutatja a Blanco-cselt.