Vidám társaságban néztem a BL-döntőt; volt, aki a Liverpoolnak drukkolt, volt, aki a Milannak, volt, aki csak szeretett volna minél jobb meccset látni. Nem mondom, hogy meglepődtem, viszont annál jobban felháborodtam, amikor még a Milan-drukkerek is Inzaghit kezdték fikázni. Teljesen elterjedt média- és drukkerszerte a nézet, hogy Pippo valamifajta béna gyerek, aki vagy hisztizik, vagy lesen van. Aztán persze megnyerte a meccset.

Az első gólról az idők végezetéig lehet vitatkozni. Hogy el akart ugrani, vagy épp ellenkezőleg, teljesen tudatos volt, ahogy beletette magát Pirlo szabadrúgásába. Vagy pláne hogy le is kellett volna fújni, mert kezezett. Inzaghi mindenesetre gólt akart - és gól lett.

A másodikon nem lehet vitatkozni. Kaka passza a magasabb stratégia és a költészet frigyének csodálatos gyümölcse volt, de Inzaghi méltó volt a passzhoz, ahogyan kisodródva, a vetődő Reina hóna alatt berúgta. Két perccel előtte Európa négyötöde rajta röhögött, mert egy potenciális gólpasszt, mint egy nem különösebben ügyes ifi, átengedett a lába között. Két perccel ezután kiderült, hogy ez teljesen mindegy, mert hát helyzetből lesz a gól, és Pippo a második helyzettel el is intézte ezt a BL-t. Nagyon jó mondás volt Alex Fergusontól, hogy Inzaghi lesen született, de félünk, ugyanazok a lelki motívumok szülték, amelyek következtében a vásári bábjátékok kigúnyolják az ördögöt. Az ember azért mozog a leshatáron, mert akkor van esélye gólt rúgni, ha ott mozog. Az ember, ha megkapja a százas tempópasszt, hiába sodródik ki, be fogja rúgni a labdát és mehet mindenki árverezni az előrenyomott pólókat az eBay-en.

Mident egybevetve sima meccs volt, a Liverpoolnak ugyanúgy köze nem volt hozzá, mint a MU-nak a milánói visszavágóhoz, de Kuyt szépítő gólja enyhén szólva jelezte: alakulhatott volna másképp is. Persze hogy az egész okos, kombinatív és céltudatos Milan kellett ahhoz, hogy a Liverpool edzőpartnerré silányodjon. Ancelotti tudta, hogy ebbe az egészbe miért a hisztérikus harmincnégy éves csatárt választja a - később kissé gyomorforgató módon megünnepelt - főnök által ajánlott huszonöt éves Gilardino helyett. (Itt van némi segédanyag.) Inzaghi ellen nem lehet védekezni. Lesre lehet állítani egyszer, lesre lehet állítani nyolcszor, de ha van a csapatban valaki, aki elég jól indít (és ez a Kaka, ez elég jól indít), akkor világvége. Ha szorosan állnak rá, akkor lefordul és ott van előtte a tér, ha meg a teret védik, akkor elrúgja kapásból.

Nem tudok másik játékost, aki ennyire a gólról szólna. Se Sevcsenko, aki fénykorában az öltözőből is eltalálta a kaput, se Vieri, aki átmegy a falon is, se Henry, aki túl szép ahhoz, hogy igaz legyen. Nem tudok másik játékost, aki ekkora veszélyt jelentene az ellenfél kapujára akkor is, ha nem jó ütemben kapja labdát, ha háttal áll a kapunak, ha hárman fogják és még hárman állnak közte és a gólvonal között. Teátrális figura? Meglehet. Gyönyörű, egyszerre ösztönös és tudatos zseni, aki pontosan azt képviseli, ami a futball lényege (hogy tehát be kell rúgni a gólt!)? Egészen bizonyos.