Az utóbbi 48 óra legfontosabb futballisztikai eseménye – ha nem számítjuk a megdöbbentő pletykát, mely szerint Sven-Göran Eriksson, az arab sejkek és a laza erkölcsű középkorú nők nagy barátja a Dinamo Kijev edzője lehet – Jorge Valdano kirohanása volt az angol futball, különösen pedig José Mourinho és Rafa Benitez munkássága ellen. Az egykori kiváló játékos és közepesen kiváló edző a spanyol Marca-ban úgy küldte el az anyjába az utóbbi öt év két legsikeresebb angol klubcsapatát, hogy arra Alex Ferguson és Arsène Wenger közösen sem lettek volna képesek.

Néhány szemelvény:
- "A fociban sok a szubjektív érzelem, és ebben Anfield verhetetlen. Ha egy botra tűzött szardarab állna ennek az őrült és szenvedélyes stadionnak a közepén, az emberek műalkotásnak tartanák. Pedig nem az, hanem csak egy botra tűzött szardarab."
- "A Chelsea és a Liverpool a legjobb példái annak, hogy merre megy a foci. Nagyon csapatmunka, nagyon taktikus, nagyon koncentrált, nagyon erős. Rövid passz? Dehogy. Csel? Dehogy. Ritmusváltás? Dehogy. Sarkazás? Na ne vicceljünk! Az a hihetetlen kontroll és komolyság ahogy ez a két csapat játszotta egymással a BL-elődöntőt mindenfajta kreativitást és ügyességet eleve kizárt."
- "Drogbát azért tartották az első meccs legjobb játékosának, mert ő futott a leggyorsabban, ő ugrott a legmagasabbra és ő ütközött a legkeményebben. Az ilyen játék eltünteti a tehetséget, és teljesen összezavar olyan kiváló játékosokat, mint Joe Cole. Ha a foci arra megy, amerre a Chelsea és a Liverpool viszik, kezdhetünk elbúcsúzni attól a fajta tehetségtől és tudástól, amit egy évszázadon át élveztünk."
- "Benitezben és Mourinhóban két dolog közös. Mindig mindent ellenőrizni akarnak, és kielégítetlen a vágyuk a sikerre. És ennek a két dolognak ugyanaz a gyökere: mindketten sikertelen játékosok voltak. Így kénytelenek minden hiúságukat edzőként kiélni. Akinek nem volt elég tehetsége ahhoz, hogy játékos legyen, az nem is hisz a játékosok tehetségében. Nem hisznek abban, hogy improvizálva is lehet meccseket nyerni. Benitez és Mourinho olyan edzők, amilyenekre játékosként szükségük lett volna, hogy vihessék valamire."

Valdano cikkét Spanyolországban megtapsolták, Angliában pedig vagy kinevették ("nem olyan rossz szardarabnak lenni három BL-elődöntőssel"), vagy vitatkoztak vele. Voltak is remek ellenérvek, például hogy a kispadról Valdano ízlése szerint dirigáló Arsène Wenger sem volt az a kimondott spíler, és fordított példa is van számos, amikor cselkirályokból lett minden meccset szögmérővel és vonalzóval megtervező edző.

Valdano beceneve már játékoskorában is a "filozófus" volt, az utóbbi tíz évben pedig több könyvet is írt a szakmáról. Cruyff mellett ő ír a focit valaha is belülről látók közül a legjobban a játékról, bár szemben a hollanddal ő bölcsész- és irodalmár-álmokat is kerget, és ez nem tesz mindig jót a józan eszének. Annak, amit mond, egy része nyilvánvaló marhaság (Anfield), a másik pedig nyilvánvalóan üzenet élete klubja, a Real Madrid drukkerei számára, hogy milyen is az a két ember, akik esélyesek arra, hogy jövőre a Bernabeu kispadján üljenek. Ettől persze még lehet az argentinnak igaza, bár pszichológiai fejtegetéseit nyilván nehéz bizonyítani. Abban viszont maximálisan egyetértünk, hogy amerre a Chelsea és a Liverpool mennek az rossz irány, és csak remélni lehet, hogy ahelyett, hogy ezt a fajta játékot csiszolják tovább, inkább ráébrednek, hogy a Manchester United egészen másképp focizva nyert az idén angol bajnokságot.

Bónusz spanyol vicc: Egy Brazília-Argentína focimeccs 0-0-ra végződik. Az esti sporthírekben az argentin bemondó: Brasil zero goles, Argentina…. ZERO GOOOOOLAZOOOOOOOS!!!!