Nou San Trafford

Az Index blogja a világ legjobb futballjáról.

A szerkesztőségből...

Utolsó kommentek

jujjdeizgi

Friss topikok

Kéne most egy Montero

2010.07.06. 07:30 OJ

Hihetetlen sikersztorit ír ezen a világbajnokságon az uruguayi válogatott, a két-három kulcsembert leszámítva kevés figyelem esett eddig a csapat egészére. Ez ugyanis tényleg csapat, minden poszton jó játékosokkal, néhány klasszissal, óriási szívvel és rengeteg munkával. Egy poszt erejéig méltatjuk a testvérnemzetnek titulált urukat: posztonkénti összehasonlításba oltott taktikai okosságok következnek, nyíltan vállalt reményekkel a hollandmeccsre.

Sztárnak indult...

Potenciális sztárkapusnak indult, aztán egy merő bukdácsolás-folyammá alakuló karrier részese lett Fabian Carini, aki gyakorlatilag az elmúlt tíz évben végig  a válogatott kapuját őrízte. Carinit, hasonlóan Muslerához, már 21 évesen Olaszországba vitték, annyi különbséggel, hogy szinte már az aláírás pillanatában lehetetlen helyzetbe hozták: Torinóban, az uruguayi futball európai támaszpontján olyan kapusok backupjának szánták, akiket az életben nem tudott volna kiszorítani. Hasonló sors jutott neki úgy is, hogy a korabeli pletykákat igazolva nem szerződött a PL-be, hiszen a válogatottat leszámítva két klubban tudta az örökmásodik nyűgét levetni: a Standard Liége-ben és jelenlegi állomáshelyén - ahonnét ez a relatíve friss potya is származik -, az Atlético Mineiróban. Muslera hibáiból is gyűjteni lehetne már egy videóra valót, ezzel szemben folyamatosan lehetőséghez jutott, amikor kellett, így a selejtezősorozat végére Carini nemcsak a kapuból, de az utazó keretből is kiszorult. Látni azt egy kapuson, ha élvezi a bizalmat, Muslerával ellentétben az ő félénk ifista ábrázatáról szinte kiabált, hogy senki se hitette el vele a tehetségét, talán csak egy nagyravágyó ügynök.

Kéne most egy Montero

Kéne, de csak a hátralévő két meccsre. Nem baj az egy védőnél, ha nem forgatja sűrűn a szabálykönyvet, Montero szerepeltetése azonban egy állandó B-tervet igényelt, az illetékes szakvezetőknek azonban ritkán volt mentőötlete, kivel is pótolják az egykori kapitányt. Visszavonulása valahol megkönnyebbülésként érhette a celeste vezetését, így viszont egy legalább olyan masszív, de jóval tisztább védelem épülhetett Lugano köré. A 2007-es Copa idejére már összeállt Tabarez fejében, milyennek szeretné látni a védelmet, Luganóval, Godínnal, Fucilével és Scottival. A 2002-es vébére kivitt védők közül talán a '99-es ifivébé-negyedik csapatból kiemelkedő Sorondónak lett volna a legtöbb esélye, hogy visszaverekedje magát Tabareznél, ha nem járt volna be egy, a Cariniéval szinte megegyezően szomorú utat.

Flexyback

Nagy erőssége ennek az uru védelemnek a tisztaság mellett a rugalmasság is. A nyolc éve stabilan négyvédős felállás észrevétlenül tud három- vagy ötfős verzióba váltani, ami nemcsak a védelmet szárnysegédként támogató Maxi és Álvaro Pereira miatt lehetséges, hanem a játékosanyagból fakad: a belső emberek hatékonyan képesek szélsőhátvédet is játszani, lásd például a jobb oldalon kisegítő Luganót és Victorinót. Ahogy a meneteléssel sem sokan számoltak, úgy azzal sem, mi történik, ha a komplett kezdő védősor kiesik (Lugano és Godín sérülését kúrálja, Fucile eltiltva), Tabareznek egy második szettben kell gondolkodnia, ahol a két sérültet helyettesítő Scotti és Victorino mellett lehetőséghez juthat a Barca-Juve tengelyben ismert Cáceres. Különösen a balhátvéd Fucile pótlása lesz nehézkes, egy ereje teljében lévő Dário Rodríguez felérne egy nyugtató teával, de hazatérése óta őt se nagyon hívta Tabarez - nincs is a keretben. A derekas teljesítmény (480 perc, 2 kapott gól) ismeretében a hollandoknak kötelező lesz a védelem szárnyán adódó lehetőségeket kihasználni.

Téglafal

Tabarez sokáig kereste azt a középpályát, amivel elkezdte és valószínűleg befejezi ezt a vébét. A két Pereira adott a vonalak mellett, belül Diego Pérez őrzi a Diogo- és Pablo García-poszterekkel teliragasztott, barátságtalan téglafal-jelleget, jelentősen javítva ezzel a társaság fegyelmezettségi mutatóit. Az NST fizikai párharcokért rajongó divíziójának extra élményt jelenthet majd a Pérez vs van Bommel különparti, ott (hevességtől és eredménytől függően) froclitól a törésig minden belefér. Gargano lett volna a szellemiségben illeszkedő partner, de őt sérülés hátráltatta a vébé előti hetekben, így került a képbe Arévalo Ríos, aki az első pár perc megilletődöttségén túllépve tényleg remek ütközőpárost húzott Pérezzel a védők elé. Arévalo - aki Muslerához hasonlóan válogatott meccseinek felét Dél-Afrikában játszotta - játékában a támadások segítése terén vannak tartalékok, de ebben a szisztémában nincs más feladata, mint begyűjteni a labdát és felnézni, hol szuszog Forlán. Nem irigyeljük a hollandokat, ha ez a duó esetleg kiegészül a nem éppen marhapásztor türelmű Garganóval. Nincs is elfelejtve a selejtezőkön alapember nápolyi, Tabarez a kezdőbe jelöli.

Az agy

Apropó, Forlán. Csak Recobához lehet hasonlítani. Furcsa, de Recoba és Forlán közt három év van, mégis több generációnyi különbséget érzékelek közöttük. Chino remek figura, minden idők egyik legalulértékeltebb játékosának tartom, Európában sokszor ő volt az egyszemélyes uruguayi válogatott - de a vezér szerepéhez sosem volt elég karizmatikus, nyilván ezért is volt Monterón a karszalag. Számomra komoly újdonságot jelent azt látni, hogy Forlán viszont az, sokkal karakteresebb kapitány, még talán Monterónál is. Könnyíti az összehasonlítást, hogy Forlán Recobához hasonló szerepkört lát el, mindenhol ott van, legtöbbször megtalálható, a kezdeményezés szinte mindig tőle érkezik. Ebben az uruguayi válogatottban sok a jó játékos, de a tíz meg húsz évvel ezelőttiekkel összevetve talán kevesebb a klasszis, Forlán viszont kétségkívül az. Csapatkapitányként nem lehet helyettesíteni - és pozíciójára nézve sem igazán. Ignácio González gyenge volt a nyitómeccsen - utána került be Cavani -, Lodeiro meg még fiatal, de a továbbjutás lehetővé tette, hogy korrigálja az ökörséget, amiért kiállították. Nyolc éve Recobát nem kellett pótolni - no de anélkül, hogy elmélyednénk újra a mezszámok szimbolikájában, van-e tippje bárkinek, ki lett volna az uruk pótirányítója 2002-ben? A 10-es, Fabian "El Mago" O'Neill. Egy percet nem játszott.

Csatárnemzet

Az egy főre jutó gólerős csatárok számában Uruguay a világ élvonalában van. Minden egyéb előzetes kommentár nélkül nézzünk egy listát. Fonseca, Rubén Sosa, Otero, Dário Silva, Zalayeta, Olivera, Magallanes, Regueiro, Richard Morales, Diego Alonso, Bueno, Chevantón, Pandiani, Abreu. Az elmúlt másfél évtized meghatározó uruguayi támadóegyéniségei. Ijesztően produktív, helyenként túlértékelt, de nemzetközileg mindenképp elismert játékosok, de talán egyszer se állt belőlük össze egy tartósan versenyképes támadósor, mint amilyennek a Forlán-Suárez-Cavani hármast gondolom. Valójában inkább a két gólvágó párosa ez, Cavani hátrébb húzódva jobban ki tudja venni a részét az összjátékból - ha a gólokat nem is, az előkészítő munkát tekintve kicsit adósnak érezheti magát. Suárez helyén ettől függetlenül ötből hárman biztosan nem vele, inkább Abreuval kezdenének.

Valószínűleg kevés olyan szurkolót találnánk a szubkontinensen, akit abszolút homályba visz a loboncos óriás Abreu neve, pedig azzal a mérleggel, amilyen neki van, az európai gólkirályok listáján kellene tolakodnia. Hét országban, tizenhét klubban, háromszáz fölött lőni nem lehet véletlenül: Abreu, ahová letette a sors, ott megtalálta a kaput.  Fura, de még brutális meccs/gól mutatókkal sem tudott magának (vagy nem tudtak neki) helyet csinálni, minden kapitány számított rá, de egyiknél egy se volt stabil kezdő  - ennek ellenére válhat hamarosan a celeste legeredményesebb játékosává. Ha tehát valakire rá lehet ragasztani a megmentőember, jollyjoker, szupercsere, selejtezőkhőse és egyéb intelligens matricákat, akkor az ő. Loco mindig kéznél van és Loco mindig ki is használja.

Színkomolyan állítom, hogy felteszi a koronát és a döntőbe lövi Uruguayt.

158 komment · 1 trackback

Címkék: uruguay forlan vb 2010

A bejegyzés trackback címe:

https://nst.blog.hu/api/trackback/id/tr962131691

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Én már tudom, ki lesz a győztes! 2010.07.06. 12:13:49

Akiknek tele a tökük a magyarságkutatók elméleteivel, miszerint például a hieroglifák is csak magyarul olvashatók és Dobogókőn (a Föld szívcsakrájában, vagy rajta...mittudomén) nem érzik a tarkójukon azt a bizonyos bizsergést, azok most kérem, lapozzan...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mizantrop 2010.07.06. 11:48:46

Több mint húsz éve várok egy nagy uruguayi sikerre, és nagyon jólesne, ha épp Hollandia ellen sikerülne. Egyben van a csapat, s ha sikerül kivédeniük a hiányzók adta nehézségeket, bármi lehet.

Everred 2010.07.06. 11:51:31

@balinhosa: szerintem Huntelaar 3-4 évvel ezelőtt sem volt jobb, semmivel. Nem kipukkadt ő 27 éves korára, csak ennyit tud, ami a holland bajnokságban elég volt, komolyabb bajnokságban meg nem elég.

nem szurkolok ma senkinek, Forlánt leszámítva, abban reménykedek, hogy a hollandok végre mutatnak futballt is, és akkor jó lesz a meccs. Ha úgy játszanak, mint eddig, akkor essenek ki, mert az a teljesítmény ne legyen már elég egy világbajnoki döntőre...

zsakfos 2010.07.06. 11:55:29

@Tika_:
Azért kíváncsi vagyok nálad ki a köcsög ebből a holland csapatból. Robben egy önző pöcs, aki szívesen dobálja is magát( mondjuk vadásszak is rendesen), de a durva, alattomos szabálytalanságok azért távol állnak tőle ( ellentétben Cével). Van Persie-t adom, van Bommelt is ( megjegyzem 9 szabálytalanságnál jár az eddigi 5 meccsen, lap nélkül -mondjuk a brazilok ellen simán kaphatott volna sárgát, de azok is inkább tüskék voltak, mint durva, alattomos szabálytalanságok), esetleg De Jong,( a padról még Boula, Ooijer, Afellay)de a többiek? Stekelnburg, van der Wiel, Heitinga,Mathijsen,van Bronkhorst, Sneijder, Kuyt ( van der Vaart, Hunti, Elia )miért köcsög?
Suarez: mivel az Ajaxnak drukkolok ezért szeretném ha maradna még, de ha 30 millió euró+-t adnak érte, vigyék azzal mindenki jól jár.
Nem véletlenül írtam, hogy sok múlik majd a vb-n.
Az ösztönös játéktudása zseniális,de azért van még miben fejlődnie, főleg fejben. Ha elmenne egy Barca, MU szitnű sztárcsapathoz ott nem róla szólna minden ( az Ajaxban ő a cséká), nem rá épülne egyedül a támadójáték, sokszor önző, hamar elveszti a fejét, főleg ha nem megy neki a játék.De Joltól sok alázatot tanult. Persze nem vagyok jós, hogy megmondjam mit hozna ki magából. Meglátjuk mi lesz vele a vb után.

SamS 2010.07.06. 12:06:37

Rám ez a holland csapat baromi negatív benyomást tesz valamiért. Lehet, hogy csak a fantasztikus elődök miatt gondolom így, de ez a 2010-es válogatott ne nyerjen már vébét, amikor az összes eddigi nagy holland generáció egyrészt jobban focizott, másrészt emberileg is sokkal szimpatikusabbak voltak. Cruyff, van Basten, Bergkamp, van Der Sar, van Nistelrooy, Seedorf... A jelenlegi első holland csapat, amelyiknek egyszerűen nem tudok drukkolni.

Vamos Uruguay!

samur 2010.07.06. 12:07:24

@simy69:
Igazat irsz, de valahogy megis szimpatikusabb focit jatszanak, mint pl. a hollandok, meg ha ok a brazilokon keresztul is jutottak ide.
Ami pedig a szerencset illeti, mindket csapat orulhet, hogy eddig elkerulhette a spanyolokat, ill. a nemeteket. Ez ugyan itt egy kicsit off, de szvsz a masik elodonto akar donto is lehetne.

Everred 2010.07.06. 12:07:59

@zsakfos : Kuyt (és Babel) klubja például teljesen megbocsáthatatlan, ilyenformán ők tehát köcsögök.

"Ha elmenne egy Barca, MU szintű sztárcsapathoz"

Sajnos nagyon nem egy szint a két csapat, és nem is lesz az, hosszú évekig. Egy Barca most még talán tényleg sok lenne neki, a United valószínűleg az ő szintje már, csak egy perspektíva nélküli, adósságokban fuldokló klub aligha hozná lázba... Szerintem is a legjobb, ha még egy szezont marad az Ajaxnál, aztán utána válogathat.

SamS 2010.07.06. 12:11:14

@Everred: www.skysports.com/story/0,19528,11667_6244197,00.html

"Uruguay World Cup star Luis Suarez admits he could be tempted to leave Ajax if Manchester United come calling."

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.07.06. 12:12:48

RvP Reyestől tanulta hogyan kell visszapörögni sérülten a pályára a vonal másik oldaláról :)

Amúgy meg az szokott lenni a bajotok, h az Arsenalban nincs egy tökös férfi sem, erre itt van Persie, most meg emiatt ekézitek:) Ha kell, odabasz a kapusnak is:)

Rem, ma meg jóárasít :)

CaBeL 2010.07.06. 12:15:34

Ez a "szerethető, igaz focit játszanak" is felemelkedett a klasszikus aranyköpések közé úgy látom.

Hajrá Oranje!

Everred 2010.07.06. 12:17:40

@SamS: a nevünk még nagy, nem vitatom. De nyilván neki is vannak ügynökei meg tanácsadói, akik azért megsúgnák, ha konkrét ajánlatra kerülne sor, hogy nem egy nagy ötlet egy jövőtlen klubhoz igazolni...

Nekünk nem Suárezek szerződtetéséről, hanem kamattörlesztésről fognak szólni a következő évek, amíg nem jön valami megmentő, fehér lovon.

simy69 2010.07.06. 12:24:34

@SamS: ezzel egyet értek, de hát egy szurkoló már csak ilyen :)

@Everred: "Kuyt (és Babel) klubja például teljesen megbocsáthatatlan, ilyenformán ők tehát köcsögök" :DD lásd válaszomat SamS-éra

SamS 2010.07.06. 12:28:23

@Everred: Jó, hát nem fogunk heti 180 000 fontos szerződéseket adni Yaya Touré szintű játékosoknak, mint a City. Ha valakit csak ez motivál, az már régen rossz, nem sok pénzéhes köcsögöt igazoltunk az utóbbi időben, vagy ha igen, az elég hamar lapátra került.

balu11 2010.07.06. 12:40:48

(Egyébként számíthatunk "Most kellene egy Kluivert" posztra is, vagy ez ilyen egyoldalú beharangozás, elemzés?)

CYHMK · http://bukottfocistak.blog.hu/ 2010.07.06. 12:41:09

ha van igazság, akkor kiesnek a csaló uruguayiak.
nehogy már ez kezezőből legyen legenda...

flea 2010.07.06. 12:41:23

@simy69:
"Harmadik meccs: tét nélkül Mexikó ellen. Egy szerényebb képességű csapat, aki tisztában volt azzal, hogy gyakorlatilag a vereséggel is továbbjuthat, pláne amikor megtudták, hogy a 37. percben már 2-0-ra vezet Dél-Afrika a másik meccsen, és még emberelőnyben is van."

Erről annyit, hogy ha a dél-afrikaiak emberelőnyben bepakolnak még kettőt, ők jutnak tovább, nem Mexikó. Az életükért fociztak (legalábbis a francia szépítésig - onnantól már csak az argentinok elkerüléséért, de mivel ahhoz kettőt kellett volna rúgniuk, már valóban kezdtek leállni).

davidmoyes 2010.07.06. 12:44:40

@CYHMK: Ezt már korábban tisztáztuk...

Tika_ 2010.07.06. 12:46:56

@zsakfos : Továbbra is: no offense!
Nos, nézzük, akiket ismerek:
- Sneijder, a hisztikirálynő
- Van der Vart, az ember, aki akkora seggfej, hogy majdnem eldurran :)
- Van Persie, a világ legellenszenvesebb futballistája
- Kuyt, a futball antikrisztusának kedvenc játékosa
- Van Bommel, ahogy írod, az igazi patkány
- Boulahrouz, a mészáros
Szerintem Robben hozzájuk képest jelenleg egy szimpatikus futballista* (Giot bírom, ezt már írtam). Ne haragudj, a felsoroltak közül csak Heitingát és Huntelart ismerem, nem különösebben szimpi egyikük sem (bár jelenleg nem utálom őket).
Hangsúlyozom, kifejezetten bírtam Kluivertet, a futball Császár Elődjét.
*: már amennyire egy Bayern játékos az lehet... :))Pedig úgy, hogy utolsó 3 klubja a nálam legutáltabb top 3.

30M-ért nagyon örülnék Suareznek! (na jó, rohadtul várom :D)

@SamS: Ne már, basszus! A mexikói arc is nagy fogás szerintem, és ami még fájóbb, hogy szvsz Di María is az lesz.
(A 180 ezer kapcsán bennem is felmerült egy gondolat, az átigazolási posztba le is írom, mert innen már tényleg kivágnak OFF-ért.)

Romanes eunt domus 2010.07.06. 12:56:57

@Everred: Igaz, ebben lehet valami, de azért az kihathat a későbbi pályájára, hogy két európai topcsapatban (sőt, jelenlegi formájuk alapján talán nem is a legjobbakban) sem tudta magát a kezdőbe verekedni hosszútávon. Ha a Milanban most se tud villogni, akkor szerintem ennyi is volt a karrierje érdemi része. Majd elmegy egy topbajnokság középcsapatába valószínűleg, pedig több volt benne, szerintem.

horas 2010.07.06. 13:29:44

@pote:
Már leírtam szerintem,amikor Recoba volt mindig szurkoltam Ueuguay nak amióta nincs úgy közömbösek,ilyenkor játsznak elődöntő meg lehet döntő beszarok.

Recoba-val az volt a baj,olyasmi volt mint Vicente vagy Rosicky állandóan sérüléssel bajlódott.Vagy éppen lábadozott vagy meccshiánnyal küzdött és kereste formáját vagy sérült volt ebből állt a karrierje.Nekem óriási kedvencem volt,egyik fő ok,hogy az Inter-nek kezdtem szurkolni.Tipik lúzer volt,rendkívül sokoldalú és kivételes képességű játékos volt,de az egész pályafutása egy hányattatás volt.Ő tudott csatárt,szélsőt,írányítót játszani sokkal fineszesebb volt Forlán-nál.Recoba-hoz hasonlítható ballába R.Carlos-nak volt kb.
Forlán annyival más,hogy ő tipikus csatár csak a kiváló rugó technikája és játékintelligenciája miatt tud egy kicsit hátrébbról játszanai,mozgatni a csapatot.Nagyon nagy és teljesen kézen fekvő észrevétel Tabarez-tóő,ha Forlán nem itt játszana már rég kietesek volna,ugyanis nem juott volna el a csatárokhoz köztük Forlánhoz sem a labda.

Nagyon szurkolok nekik,verhető ez asszott Holland brigád.

harrold (törölt) 2010.07.06. 13:33:18

@simy69: te miről beszélsz szép öcsém? na, de komolyan! olvasd már el ezt a 2 kolumnányi baromságot, amit összehordtál!

pote · http://nst.blog.hu/ 2010.07.06. 13:33:32

@horas:
Recoba akkoriban az egyik kedvenc focistám volt,
de az Interhez való viszonyomat még ő sem tudta megingatni :)

Mancinire már akkor haragudtam, erre elmegy a City-be :)

simy69 2010.07.06. 13:36:25

@flea: igazad van, de ettől még tartom azt, hogy Mexikó nem egy verhetetlen ellenfél..

pote · http://nst.blog.hu/ 2010.07.06. 13:36:28

@balu11:
inkább nem :(

de a címe "Kéne most egy Winter" lenne

horas 2010.07.06. 13:37:43

@SamS:
Figyelj a City mással nem tud operálni csak a pénzzel.És azért azt sem lehet mondai,hogy nem koncepciózusak nincsnenek perspektíváik és nem lehet látni az előrelépést a csapatnál a fejlődést.
Azért a City ebből a szempontból is vonzó mert egy-két éven belül ott lesznek az Európai élbojban.
Látod,hogy müködnek a dolgok ezekben a körökben Rooney is fizetés emelést akar,pedig nem hiszem,hogy sokan többet keresnek nála,amúgy meg ment a nagy rínyálás a patináns klubbok részéről,hogy a történelmet nem lehet megvenni meg így meg úgy,most szarban van a Liverpool meg az MU is már te is nayavalyogtál,hogy nem valószinű,hogy komoly játékost nem fog tudni igazolni az MU mert nincs pénz.Ennyit a történelemről meg az eszmei értékekről.

harrold (törölt) 2010.07.06. 13:38:35

@zsakfos : Gratulálunk Hollandiának ezért a fantasztikus sorozatért!

Ma viszont eljött az idő, hogy ez a sorozat megszakadjon, és aminek meg kell történni, az meg is fog, "színkomolyan állítom!"

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.07.06. 13:44:27

@Tika_: "- Van Persie, a világ legellenszenvesebb futballistája"

1 sörre a vendégem vagy:)

horas 2010.07.06. 13:46:40

@pote: Miért haragudtál Mancini-re,van rá ok,csak a konkrétumra vagyok kiváncsi.

Amúgy Mancini-nek még egy lépcsőfok hátra van,ahhoz,hogy igazi klasszisedző legyen.A Játékot remekül tudja lassítani,őlni, a labdaszerzés és a védekezés megszervezéséhez is nagyon ért,viszont kombinációs játékban,támadási koncepciók és kontráknál elmozgásokban nagyon gyenge.
Egy vagy két évet még bekéne ültetni másodedzőnek Guardiola,Hiddink vagy Mourinho mellé.Utána zt modnom megkaphatja a City.
Szerintem az ő karrierje úgy fog kinézni,hogy most megint nem jut a 4 közé -ami ezzel a kerettel és a Pool viszonylagos szétesésével nagyon tré lesz- és elküldik,vagy bejut a BL-be,lesz megint két év mikor ultra brutál kerettel nem tud a 16 vagy 8 -nál tovább menni és elküldik.Ezt tudom elképzelni.Mindegy a City vezérkara is tanulja még a "nagyságot",ugyhogy ők most illenek egymáshoz első lépcsőfoknak ő tökéletes az alapcsapat stabilitását megfogja tudni adni majd egy klasszis edző meg majd rá tud dolgozni,ahogy az Inter-nél történt Mourinho-val.

Calogero 2010.07.06. 13:47:33

Akkor én az ötből, abba a kettőbe tartozom, aki Cavanit kezdetné. Fantasztikus szezonja volt ismér Palermóban, megérdemli, hogy a kezdőben legyen. Az ő góljával egy 1-0, hmm Zamparini zokogva várná vissza

simy69 2010.07.06. 13:51:31

@harrold: elolvastam. Komolyan. És mivel én írtam, egyetértek vele. Szerintem nincs benne semmi olyan, ami nem igaz.
Erre természetesen nincsen bizonyítékom, de ha a nyolcad- esetleg a negyeddöntőben találkoztak volna egy brazil-argentin-német-spanyol csapattal, ez a poszt nem létezne.
És még egyszer leírom, amit ott: Uruguay nekem is szimpatikus.

feed_the_Goat 2010.07.06. 13:52:28

Ha már Mancini, akkor itt egy kép:

img714.imageshack.us/img714/9960/manc.jpg

Nem csak a City, de ő is megújul.:DD

horas 2010.07.06. 13:55:37

@feed_the_Goat:
Azért ez kellett,mi volt már az a néma Levente haj...

popp · http://koncertblog.com/ 2010.07.06. 14:02:30

@pote: Gondolom Lazios múltja miatt sem a kedvenced.

horas 2010.07.06. 14:03:11

@horas: Mondjuk így,hogy David Silva megérkezett és állítolag trequarista-ban akarja játszatni így van némi remény sugár,de szerintem Touré érkezésével megint sok lesz a kimondott VKP a középpályán és lehet ugyanaz lesz a baja a csapatnak mint anno az Inter-nek,képtelen lesz tartani a labdát.

SamS 2010.07.06. 14:03:59

@horas: "Azért a City ebből a szempontból is vonzó mert egy-két éven belül ott lesznek az Európai élbojban."

Ezt mondták tavaly is.

"Rooney is fizetés emelést akar,pedig nem hiszem,hogy sokan többet keresnek nála."

Persze, hogy szeretné kiharcolni a számára legjobb fizetést. Ha már itt van a klubnál, joga van a lehető legjobb szerződésért harcolni. Csak van, aki ez alapján választ klubot eleve.

"te is nayavalyogtál,hogy nem valószinű,hogy komoly játékost nem fog tudni igazolni az MU mert nincs pénz"

Rosszul fogalmaztál, de értem mit akartál mondani. Egyébként hol rinyáltam? Az utóbbi évek legsikeresebb igazolásai: Evra, Vidic, Valencia - egyik sem volt 20 millió felett. Nem kell nagy pénz ahhoz, hogy nagyokat igazoljunk. Nem hírnevet, hanem képességeket tekintve.

Amint az már sokszor előfordult, most sem értem, mire akarsz kilyukadni :D

jawbone 2010.07.06. 14:04:28

nekem nincs bajom a holland spilerekkel, az egy alattomos van bommel g@cit leszamitva nem hinnem h nagyobb parasztok lennenek mint barmely mas orszagbeli futballista
teny hogy nem ez minden idok legjobb holland csapata, de ettol meg pont megnyerhetik
azon meg hogy ki "erdemli meg" hogy a 4ben legyen, total hulyeseg vitatkozni, aki itt van mind megerdemli, ennyi
nagyon orulnek ha az uruk nyernenek ma este, de penzt azert nem tennek rajuk:P

popp · http://koncertblog.com/ 2010.07.06. 14:11:12

@horas: Faccomat érdekli a City, mikor este vébé elődöntőt játszanak.

EMU 2010.07.06. 14:15:11

Uruguay-Bármi. Ez az álomdöntő.

horas 2010.07.06. 14:19:26

@SamS:
Mie ez a szöveg,hoy nem értem mire akarsz kilyukadni.

Lényegében mindnre válaszoltál a hsz-ben.
Ami viszont úgy látszik nem esett le vagy direkt szemet húnytál felette az az a mondatom volt,hogy az MU meg Pool meg nyomta a dumát a sajtóban a történelem és hagyomány értékekek fontosságáról,ezzel csak az irigységüket tolmácsolták,most rossz anyagi helyzetbe került mindkét csapat,most meg jön a szomorú arc,hogy nincs pénz nem tudunk érdemben erősíteni.
Most ez mennyiben különbözik szárazon a tényeket nézve attól,hogy a City kilora veszi a játékosokat?
-Semmiben.

Erre akartam kilyukadni kérlek,hogy a nagy hagyományok meg a tröténelem ennyit érnek pénz nélkül.

horas 2010.07.06. 14:20:21

@popp: Ja az igaz,teljesen abban voltam,hogy ez az átigazolási poszt.
Sorry.
Pote hozta fel Mancini-t teljesen elvitt a hév.
:)

_Colos · http://keseiversek.blog.hu 2010.07.06. 14:27:23

@imici77: Nem, Dánia is fordított Kamerun ellen.

nb · http://fersml.blog.hu 2010.07.06. 14:39:23

Uruguay ezekben a szimulációkban is a legelőkelőbb helyen szerepel, de a legfrissebb számítások összesítésében Hollandia eléje tolakodni látszik: <a href="http://footballerml.sourceforge.net/#Try_or_Download">footballerml.sourceforge.net/#Try_or_Download</a>

exeaxe 2010.07.06. 14:40:09

@CYHMK:
"ha van igazság, akkor kiesnek a csaló uruguayiak.
nehogy már ez kezezőből legyen legenda... "

Nyolc éve Ballack védett egyet az amerikaiak elleni negyeddöntőben, akkor Németország döntőt játszott... :D

vsztk9111 2010.07.06. 14:41:23

Nagyon szurkolok a kékeknek. Tényleg, mekkora érzés lehet nekik végre újra a nagyon-nagyon agyonsztárolt argentinok orra alá dörgölni, hogy: öreg hol is vagytok? Nem látlak titeket a 4 között!
Nekem az egész vb-n nagyon szimpatikus volt az uruk játéka, hozzáállása, már a kezdetektől nekik drukkoltam.
Úgyhogy számomra ez egy jó vb!

(Mennyien is laknak Uruguay-ban? Kevesebb, mint 3,5 millióan! És mennyien laknak Franciaországban, Dél-Afrikai Köztársaságban, Mexikóban, Dél-Korában, Ghánában? Ezt elfelejtjük hozzátenni, hogy ez egy nagyon kicsi nép nagy sikere!)

keshudioo 2010.07.06. 14:41:44

A VB előtt azt hangoztattam, hogy Uruguay lesz a meglepetés csapat. Nagyon szerettem volna, hiszen rendkívül szimpatikusak, és másodsorban nekik szurkolok a sorozatban. Lám-lám, igazam lett, 40 év után újra bejutottak az elődöntőbe. Most azt nem tudom, minek örülnék jobban, ha a döntőbe is belőnék magukat, vagy ha bronzmeccset játszanának. A németek ellen kevés esélyt látnék a döntőben, a bronz medál meg mégiscsak a győztes csapatnak jár, és nem a vesztesnek, mint az ezüst, ugyebár.

Viva la Celeste!

popp · http://koncertblog.com/ 2010.07.06. 14:53:20

@vsztk9111: Ha németektől tartasz, akkor jobb, ha döntőbe jutnak, a germániok ugyanis a harmadik helyért mennek majd.

flea 2010.07.06. 14:54:32

@exeaxe: én meg ezt nem felejtem el soha (1:41-nél):

www.youtube.com/watch?v=n4Rp0ypJTpo

Ugye aranygólszabály volt még, és ez a hosszabbításban történt... ki emlékszik, mi lett belőle? (Korábban Puhl feje is látszik a videóban, ő vezette a meccset.)

sporttárs 2010.07.06. 14:54:46

Tök jó poszt Uruguayról, kommenteli is mindenki - a hollandokat. :) (Róluk annyit: Robben ma még a brazilok ellen látottnál is bőszebben fogja dobálni magát, bőven kimeríti a gusztustalanság fogalmát, amikor egy amúgy jó játékos erre utazik. De csak C. Ronaldót szabad szidni érte...)

Biztos, hogy Uruguay ma a szabadságharcosok elszántságával fog harcolni, ugyanakkor valahol éppen a szervezettségüknek és higgadtságuknak köszönhetik, hogy eljutottak idáig. Nagy meglepetés lenne, ha kivernék a narancsokat, ezzel együtt megézésem szerint valami nagy dráma lesz ebben az elődöntőben...

pote · http://nst.blog.hu/ 2010.07.06. 14:59:09

@horas:
mert jegelte Recobát akkoris, amikor nem volt sérült...

pote · http://nst.blog.hu/ 2010.07.06. 14:59:42

@feed_the_Goat:
aszittem Bicskei Libériába ment :)

Everred 2010.07.06. 15:02:03

@flea: ehhh, újkeletű szimpátiám a jelenlegi német válogatott iránt most hirtelen lecsökkent...

a világ legnagyobb igazságtalanságainak egyike, hogy azt a 96-os elődöntőt nem az angolok nyerték. A másik, hogy a 90-est sem...

horas 2010.07.06. 15:06:22

@pote:
Eredmény kényszer volt,ilyenkor nem lehet,várni,hogy valaki formába jöjjön,Recoba akkoriban is állandóan vagy sérült volt vagy lábadozott.
Utána következő éveben elment a Torino-hoz kölcsönbe,na mondom Recoba újra király lesz,volt két jó meccse a végén már nem is játszott.
Le is járt a szerződése az Inter-nél,hívta egy csomó nagyobb csapat Atlético ilynek,nem is értettem hogy került a Panionios-ba...
:S
Amúgy nekem Solari volt,hasonló kedvencem neki volt egy hihetelen zuhanó repülés az Inter-es karrierje,pedig az ő jóformában lévő játékstílusa nagyon hiányzott az akkori Inter-ből.na mindegy.
OFF vége.

flea 2010.07.06. 15:09:59

@Everred: és akkor a "berni csodáról" nem is beszéltünk ;)

Csörszike 2010.07.06. 15:16:17

@balu11: 1. kéne most egy v nistelrooy inkább! kluivertet gyűlölöm, mint az összes ilyen patkányt.

másik: h mér nem scotti kezd, ha ő állt be és jáccott kiválóan a gánok ellen?

nemtudom, de ötletem van: középhátvédként meccsbe beszállni, talán a legnehezebb dolog. ehhez iszonyatos rutin és önbizalom kell. scotti 35 éves, és láthatóan vérprofi. (kicsit olyan samueles nekem egyébként). sokkal jobbak szerintem csereként az öreg, rutino játékosok, mint a gatyájukba rottyantó 20évesek.
most viszont VOLT:)) pár napja felkészíteni egy olyan fiatalabb játékost a feladatra, aki 22-24 éves (cacares, godin) és valszeg jobban bírja a 90/120 percet.
egyébként meg semmi bajom a hollandokkal, de persze hajrá URUGUAY!!!

balu11 2010.07.06. 15:33:12

@Csörszike: jaja, már a Vb előtt is mondtam, hogy a hollnad szövatségi kapitány (a többiekhez képest) viszonylag keveset "hibázott" a keret összeállításakor, de az öreg Ruud-ot ki kellett volna vinni (egy csúcsformában lévő Klajvert passzolna leginkább ide talán, egy öregecske v. Nisterooyt is szívesebben néznék a pojáca RvP meg az - eze a szinten - ügyetlen Hunti helyett)

adom az elméleted, de én valószínűleg csak sérülés, vagy nem 100%os kondi miatt hagytam volna ki Scottit most, ezen a meccsen

viszont a holland kiesők pótlása sem nagyon nyugtat meg... decőv még csak-csak, de a jó Khalidtól félek, nem kicsit - az a tudat nyugtat meg, hogy Kuyt azért majd besegít neki

meglátjuk, jó kis meccs lesz az biztos, elvégre VB elődöntőről beszélünk!!! :)

((nem volt elég a Maróti Béla, meg a Rodenbücher??
www.nemzetisport.hu/labdarugo_nb_i/korabbi-cseh-valogatott-csatart-tesztel-az-ftc-2035898/ :) ON))

Domingo 2010.07.06. 15:34:54

Remek csapata van Uruguaynak, derék teljesítményt nyújtottak, sokáig emlékezni fogunk rájuk, de ideje már befejezni. Legyen európai döntő. Hajrá Hollandia!

r_magpie 2010.07.06. 15:37:08

@flea: azt a meccset kábé 10x megnéztem felvételről, az egyik legjobb, amit eddig láttam.

flea 2010.07.06. 15:42:02

@Everred: ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!! :D

lkjpoi 2010.07.06. 15:48:26

@ferenck:
Németország: 13 rúgott, 2 kapott gól
ellenfelek:
Ausztrália, Szerbia, Ghána, Anglia, Argentína

Spanyolország: 6 rúgott, 2 kapott gól
ellenfelek:
Svájc, Honduras, Chile, Portugália, Paraguay

Ne röhögtess! Remélem a spanyol bunkerfoci elbukik holnap. Már az EB-n is halálra idegesítettek, hogy bunkerfocival, kontrákra játszottak. A támadófoci az, amit a németek játszanak... mindattól függetlenül, hogy az olaszoknak szurkoltam, nagyon remélem, hogy a spanyolokat is kitömik egy négyessel, megérdemlik.
A mai holland-uruguay-on meg győzzön a jobbik, mindkét csapat szimpatikus,

flea 2010.07.06. 15:52:40

@r_magpie: én csak akkor láttam élőben, és arra emlékszem, hogy hatalmas meccs volt... A hosszabbításban egy angol kapufára, ami Köpke kezébe pattant vissza, erre a kétkezes védési kísérletre, Gazza "lépéshibájára", Southgate büntetőjére, meg egy olyan momentumra, ami lehet, hogy nem is ezen a meccsen volt: a pálya szélén a felezővonalnál egy (látszólag) horrorbelépőre egy már besárgult játékostól, amire válaszul Puhl a kezdőkörből vágtatott oda sárgát adni - műesésért. :)

Csörszike 2010.07.06. 15:56:10

@balu11: VAZZE, HEINZ A FRADIBAN!
milyen k.jó kis játékos (volt) a jó marek!!!
ez túl szép, h igaz legyen...egyébként én most télleg úgyérzem, h "megmozdult vmi a magyar fociban...". de most télleg!!!

simy69 2010.07.06. 15:59:54

@balu11: Khalid szerintem sem a legtökéletesebb csere jobbhátvéd, és ráadásul azon az oldalon gondolom nem Kuyt, hanem Robben játszik majd, szóval még a besegítés sem fog olyan jól menni...

r_magpie 2010.07.06. 16:01:32

@flea: simán lehetett volna 4-4 is az a meccs... egyébként ez a védési kísérlet játékon kívül volt, mert Puhl sípja már akkor harsant, amikor jött be a szöglet - szal az angol azért fogta meg, mert a bíró lefújta...

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.07.06. 16:02:00

Bízom én is Uruguayban, főleg és leginkább Muslera miatt, hát milyen gyönyörű lenne, ha vb-döntősként térne vissza Rómába?!

horas 2010.07.06. 16:02:04

@lkjpoi:
Ez a komment,ez már msot halhatatlan.
Ez kb olyan mint Bognár nyilatkozata az első Olasz meccs elött.:
"Szeretem az Olaszok gyors technikás játékát."

Spanyolok-Bunker foci és utálod.
De Olaszországnak szurkoltál!!!
Mit szedsz vagy iszol,mert kérek belőle én is.
Jók a németek,de csalóka ám ez a 13 rúgott gól.
Lehet,hogy nagy nevű ellfelek ellen szerezték de legalább akkor assziszt is kellett hozzá.

Spanyolok mindenfélképpen jobbak,viszont a németeke egységesebbnek tűnnek a spanyolok emg döcögősnek.

Spanyolország jelenegi formájában 65%
Németország 105-110%

Meglátjuk,azért SWR-Khedira ennyi fele nem kellett ám még összpontosítaniuk,meg ilyen magasfokon jól játszani amennyire majd a spanyolok ellen kell.

Benne van a német győzelem,nem vitás.

horas 2010.07.06. 16:10:30

Télleg a Porto-s Christian Rodriguez-el mi van?
Hogy hogy nincs itt a VB-n?

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.07.06. 16:12:27

@Szom Ki Van, a Denevér szálló lakosa:

Sajnos Muslera pont egy veszélyforrás. Eddig rendkívül bizonytalannak tűnt a kifutásoknál. Korea ellen is miatta kapott gólt Uruguay, és Suárez kezezését is ő előzhette volna meg. Muntari góljában is benne volt.

Félre ne érts: nagyon drukkolok neki és Uruguaynak, de eddig nem az a sziklaszilárd támasz volt ott a kapuban. Reméljük, ma este az lesz. Elkél majd.

flea 2010.07.06. 16:13:17

@r_magpie: "lehetett volna 4-4 is"... illetve csak az idióta aranygólszabály miatt nem. Vagy a 90 percben is akkora helyzetek voltak? Már nem emlékszem.

ferenck · http://agens.blog.hu/ 2010.07.06. 16:14:24

@lkjpoi: te ne rohogtess. majd ha nem a nemetek rugjak az elso golt,marpedig nem ok fogjak,es a korulmenyek nem nekik fognak mindenben kedvezni - pl. szervezett,labdabiztos ellenfel - akkor mutassak meg. vilagversenyeket kulonben sem azok a csapatok szoktak megnyerni,amelyek menet kozben elkapraztatnak mindenkit,hanem sokkal inkabb a feladathoz lepesrol lepesre,verrel es verejtekkel felnovok.
de ez holnap lesz,egyelore a ma este es az oranje tovabbjutasa erdekel. hozzateszem,nekem is fura lenne,ha pont a szamomra legidegenebb generaciojuk nyerne eloszor vb-t (akik kozul senki nincs a kedvenc focistaim kozott),mikozben imadott balvanyaimnak (crujiff,neeskens,krol,haan,rensenbrink,gullit,rijkaard,van basten, r. koeman,bergkamp,davids,seedorf,kluivert,cocu,overmars,ruud) ez nem sikerult. de ez van. ha letrejon a spanyol-holland donto,mar elegedett leszek,es ott aztan tenyleg nyerjen a jobbik.

ferenck · http://agens.blog.hu/ 2010.07.06. 16:16:18

@horas: ritkan szoktam veled egyeterteni,de most 100%ban :D

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.07.06. 16:16:53

@Csöncsön: Kapun kívül még nagyon sokat kell fejlődnie, de vonalon potenciális világklasszis. Hihetetlen mekkorát fejlődött 2 év alatt. Remélem ezt ma mindenkinek be is bizonyítja.

zsakfos 2010.07.06. 16:16:56

@balu11:
Boula nem volt rossz Kamerun ellen, bár azért ez más kávéház lesz,de azt se tartom elképzelhetetlennek, hogy Ooijer kezd Mathijsen mellett és Heitinga lesz a jobbhátvéd.
Van Persie-nek nagyon nem megy középcsatárként ( pedig az előkészületi meccseken jól teljesített),de majd most!
Nistelrooy kihagyását én is sajnáltam, a tudása miatt még most is beférne, bár ki tudja, hogy bírná a sorozatterhelést. Viszont kérdés, hogy viselte volna az esetleges padozatást, Huntelaar még hátrébb került volna a sorban, RVP is morgolódott volna, a selejtezőkön nem játszott,de a vb-re visszatérne...stb. Nem biztos, hogy a csapatkohéziónak jót tett volna, ha kihozzák ( ugyanez igaz Seedorfra is, tudása alapján ha gáz van simán tud az utolsó 20 percben dobni a csapaton, kezdő Sneijder miatt már nem lehetne, de ő se viseli jól, ha nem ő a főnök és csak másodszerep jut neki), van Maarwijk valszeg a "jobb a békesség" címszó miatt döntött így. Pedig Babel helyett én is őt vittem volna. De nem nagyon látunk innen bele a dolgokba és nem mindig lesz akkor a legjobb csapat, ha legjobb 23-at visszük ki.

thehandsomest (törölt) 2010.07.06. 16:21:50

Az egyik haverom már fogadott a franciákra, olaszokra, dánokra, brazilokra. Most Hollandiára tett. Uruguay győzni fog. Ez teljesen egyértelmű.

SamS 2010.07.06. 16:25:47

@horas: Nemtom, nekem szurkolónak pl. fontosak az eszmei értékek és történelem, gondolom nem vagyok egyedül ezen a fórumon.

És igen, akármilyen kurvaerősnek is hiszi magát a City, még mindig 34 éve (asszem) nem nyertek trófeát, és jövőre sem valószínű, hogy megtörik a jég. Nyoma sincs náluk annak a győztes mentalitásnak, ami a Unitedben vagy a Liverpoolban megvan.

Úgy csinálsz, mintha a City már most elért volna valamit, pedig kurva messze vannak még bármilyen olyan szintű sikertől is, amilyen a United tavalyi, mindenki által gyengének jellemzett szezonja volt.

balu11 2010.07.06. 16:30:00

@zsakfos : OK, én sem látom akkora gondnak Ruud otthon felejtését - csak pont a brazil-meccsen látszott, hogy RvP hisztizik, és primadonnáskodik, Hunit meg bejön, és azt is elügyetlenkedi, amiért és is leb*sznám a haverjaimat a grundon

nekem is Heitinga szélre tolása ugrott be, de sztem simán Bolua fog kezdeni

plussz én meghúznám még, hogy
A - Hunti kezdjen
B - Kuyt center, Elia szélen (mondjuk ennek azért van gyenge pontja, pl. Dirk védőmelója jó részének az elvesztegetése...)

nagy valószínűséggel az alapcsapat fog úgyis játszani, De Zeeuw, Boulahrouz beugrással

(jut eszembe az milyen volt, hogy 2 (!) időhúzó cserét is benn hagyott Bert a brazilok ellen!!! Sportszerűségből vajon - mert akkor övé a VB fair play díja - vagy feledékenységből, esetleg ... nincs több ötletem. ???)

SamS 2010.07.06. 16:31:31

@SamS: @horas: Vigyük át az OFFtopicba.

horas 2010.07.06. 16:33:32

@SamS: Te te még mindig itt tartasz,hogy a City nem nyert semmit,ha jövőre megnyerik a PL-t akkor ezt kit fog érdekelni?

A Liverpool győztes mentalitás?
Az elmúlt 20 évben nyertek egy BL-t meg egy két hazai kupát...
Ja megint a történelem,értem...

A Chelsea sem nyert 50 éven keresztűl semmit...

Nagyon görcsösen kapaszkodsz a történelembe meg a hgyományokban,akkor,hogy hogy nem a Notthingham Forrest-nek szurkolsz?
Ja csak mikor te kezdtél focit nézni akkor az MU volt a menő mi...úgy mint egy két éven belül a City...

popp · http://koncertblog.com/ 2010.07.06. 16:33:41

@Everred: Na az az arrogancia meg mindenen túltesz, ahogy Dieter Eilts énekli, hogy footballs coming home - na mindjárt jön donnelly és lerasszistáz ;-). on.

lkjpoi 2010.07.06. 16:34:12

@horas: az olaszoknak szurkolok. Nem azért, mert ilyen vagy olyan focit játszanak, hanem mert szurkolok nekik, kiskoromban ők tetszettek meg, nem választottam őket, hanem így jött, sok olasz ismerősünk van, beszélek olaszul, stb... Ettől függetlenül játszanak néha idegesítő focit, ezen a vb-n amit produkáltak, sokszor vérlázító volt... kb. úgy szurkolok nekik, mint a magyar válogatottnak, nem érdekel, hogy játszanak, csak győzzenek. Selejtezőn hajrá magyarok, eb-n, vb-n meg olaszok, sok dilemmát még nem okozott a dolog, magyar-olaszon a magyaroknak szurkolok, legutóbb nyertünk is, de előtte is 2-2 volt itthon :)
Azelőtt meg a most szakkomentárkodó Bánfi Jani öngóljával kaptunk ki 2-0-ra még 96-ban (az első gólt Casiraghi lőtte). Na hát így. A spanyolok meg felb***tak, mert az olaszok ellen úgy jutottak tovább, hogy 120 percig helyzetük sem nagyon volt, igaz az olaszoknak sem (csak 1 Camoranesi lövés amit egy védő vágott ki a gólvonalról), szóval ott pont annyira érdemelték meg a továbbjutást, mint az olaszok, a 11-eseknél mégis mákjuk volt. Szurkoltam nagyon az oroszoknak aztán, hogy kiverjék őket, sajna nem jött össze.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.07.06. 16:36:39

@popp: Ugyan már, az az arrogancia abból jön, hogy hihetetlen módon akarta a győzelmet, hát nem hihetetlen szimpatikus egy ilyen ember? :)

horas 2010.07.06. 16:39:53

@lkjpoi:
Tökmindegy,hogy milyen alapon szurkolsz az olaszoknak.
Egyrészt spanyolok meg a bunker foci olyan hasonlat mint Stevei Wonder és a Csillagászat.
Másrészt,ha szeretem a hazai csípős ételeket nem fog ferfordúlni a belem Mexikói konyhától példáúl.

popp · http://koncertblog.com/ 2010.07.06. 16:51:53

@Szom Ki Van, a Denevér szálló lakosa: Vagy vébé döntősként vinnék el egy tehetségéhez méltóbb csapatba ;-).

@lkjpoi: De volt az olaszoknak helyzete azon a negyeddöntőn, Di Natale kihagyott egy óriási ziccert. Hagyjuk viszont most az általam is kedvelt olaszokat, ezerszer inkább a spanyolok, mint a németek.

zsakfos 2010.07.06. 17:01:36

@balu11:
Szinte 100%, hogy az alapcsapat fog kezdeni, Boula és De Zeeuw játszik a 2 eltiltott helyett. Azt nyilatkozta tegnap bízik Van Persie-ben Maarwijk, úgyhogy ő marad.
Én se értettem igazán miért nem cserélt többet a brazilok ellen, sőt nekem Hunti behozatal is fura volt, ő lassú és statikus egy teljesen kinyíló védelem elleni kontrajátékhoz. Behoztam volna inkább Eliát aztán rohangáljon ott elől ő, zavarja a labdakihozatalt, ha meg kap egy lasztit úgy se érte volna utol senki, de még Babelt is hamarabb hoztam volna be. Na mindegy.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.07.06. 17:20:16

@popp: Akkor nem hosszabbított volna már régen. Apropó, ezt láttad tőle? Nagyon jó gyerek: lazio.theoffside.com/files/2009/07/muslera-8.jpg
;)

sanyikácska 2010.07.06. 17:23:35

@zsakfos : király volt a hsz-ed Suarezről. Én is Ajax drukker vagyok, és bár nekem Suarez A kedvencem, mélységesen egyetértek. Egyébként a csávó a '82-es Maradonára emlékeztet, minden hibája mellett hihetetlen kreatív, szvsz kreatívabb mint Messi vagy a Cé, és ez az, amit én a pályán látni szeretek.

sanyikácska 2010.07.06. 17:28:17

@Szom Ki Van, a Denevér szálló lakosa: nyíhaha, a hüllllyegyerek, de hát anno gondolom Gianni Gouigou is ezt csinálta fordított előjellel.

sanyikácska 2010.07.06. 17:30:48

@horas: bunyóért kiállították az Argentína elleni selejtezőn és kapott asszem 4 meccs eltiltást, ezért a Maestro el sem hozta (nem volt meg, hogy 7 meccs lesz belőle...:))

popp · http://koncertblog.com/ 2010.07.06. 17:34:31

@Szom Ki Van, a Denevér szálló lakosa: Ennek ellenére drukkolok Uruguaynak. Amúgy mikor a Lazioba jött sokat röhögtem rajta, minden meccsen potyázott egy nagyot, tényleg sokat fejlődött azóta, bár azért manapság is kijön egyszer-egyszer a lepkevadász hajlama.

Egyébként az elhíresült Lazio-Interen sokat nőtt a szememben.

ferenck · http://agens.blog.hu/ 2010.07.06. 17:45:21

a hollandok szerencsejehez annyit azert szeretnek meg hozzatenni,h a brazil-meccs elott,bemelegites kozben serult meg matthijsen,a vedelem egyik oszlopa,es ooijernek a semmibol kellett beugrania,ami az elso 20-25 perc vedekezesen meg is latszott. meggyozodesem,h ha a szokasos kezdo jatszik,az eletben nem kovettek vna el olyan durva helyezjedesi hibakat,mint a brazil gol elott. egyenlitessel valoban szerencsejuk vt,viszont a targyilagossag kedveert ezt is illik azert megjegyezni. gondolom,a spanyol/nemet valogatott is megzavarodna 1 kicsit,ha 10 perccel a meccs elott kiderulne,h pique/mertezacker nem jatszhat.

lkjpoi 2010.07.06. 18:00:06

@horas: szerintem nem tök mindegy. Szurkolni, meg jónak tartani, amit csinálnak, az két külön dolog. Én nem annak szurkolok, aki épp tetszik, vagy épp jól focizik.
A spanyolok az EB-n egy csatárral, 4-5-1-et játszottak, emlékszel még arra a Marcos Senna nevű fekára a középpályán, aki tört-zúzott?

exeaxe 2010.07.06. 18:00:58

@ferenck:
Pikének melegítés? izé....

exeaxe 2010.07.06. 18:04:05

@lkjpoi:
"emlékszel még arra a Marcos Senna nevű fekára a középpályán, aki tört-zúzott?"

ja, jött valaki, akárki, aztán volt bumm el...
most meg van Bummel

ferenck · http://agens.blog.hu/ 2010.07.06. 18:09:05

emlekeim szerint villa sajnalatos seruleseig 2 csatarral jatszottak a spanyolok. es emlekszem az eb-rol egy holland-olasz meccsre is.

redmist 2010.07.06. 18:14:40

@lkjpoi: bunkerfoci 60-70%os labdabirtoklással bárki ellen, hát van egy elképzelésed a játékról:D

horas 2010.07.06. 20:04:54

@lkjpoi: Ja,hogy érzelmi alapon engedélyezett valami,amúgy meg kegyelet sértés.
Senna soha életében nem tört-zúzott az Eb-egyik csúcspontja volt az a stílusos,sallang mentes,kulturált szűrés amit amit ő előadott ott,relatíve ismertelen játékosként.

De ha Ő tört-zúzott,hogyan definiálnád Gattuso vagy Materazzi játék stílusát?
süti beállítások módosítása