Nou San Trafford

Az Index blogja a világ legjobb futballjáról.

A szerkesztőségből...

Utolsó kommentek

jujjdeizgi

Friss topikok

Aranyat ért a kolozsvári catenaccio

2010.05.31. 09:00 Vendégszerző

Rendszeresnek nem mondható, de időnkénti kitekintéseink közül már megszokhattátok, hogy erdélyi sporttársaink segítségével rendszeresen bejelelentkezünk, ha valami érdekes történik arrafelé. És most történt, amit egy olyan éles kijelentéssel kezdenek kifejteni, hogy: Európa legizgalmasabb nem topligája volt idén a román I. liga, amelyben hét csapat küzdött pályán és azon kívül a Bajnokok Ligája-csoportkört érő első helyért, és az ezzel együtt járó, minimum 10 millió eurós jövő évi bevételért. A csata oly szoros volt, hogy 22 forduló után is mindössze kétpontos különbség volt az első és a hetedik között, ehhez képest némileg meglepő volt, hogy a végén a Kolozsvári CFR (leánykori nevén KVSC) már az utolsóelőtti fordulóban bebiztosította második bajnoki címét, majd zárásként zsinórban harmadszor a Román Kupát is elnyerték.

A bajnokságban a kolozsváriak az őszi idény utolsó fordulójától kezdve folyamatosan az élen álltak, de játékuk a szezon legnagyobb részében cseppet sem emlékeztetett a két évvel korábbi bajnokcsapat lehengerlő támdófocijára. A csapatot az őszi idény legnagyobb részében irányító portugál edző, Antonio Conceicao általában az első rúgott gól után visszavonulót fújt és kontrajátékra rendezkedett be, a 13 forduló után őt váltó olasz Andrea Mandorlini pedig hamisítatlan catenaccióval rombolt még a kieső-jelöltek ellen is, gyakorta tűnt úgy, hogy még az egy-két gólos hátrányt is olyan értékes eredménynek tartja, amelyet illik foggal-körömmel védeni. Mindkét tréner alatt a CFR-é volt a liga legjobb védelme, s ha a csatárok néha nem találták meg a győzelemhez szükséges gólt, a védők őket is kisegítették: Cadú vagy Alcantara pontrúgások után két-két alkalommal szerzett győztes gólt, előbbi pedig a Steaua elleni rangadót is döntetlenre mentette. Emellett hazai pályán idén is veretelen maradt a kolozsvári gárda, a fellegvári stadionban több mint két éve nem nyert román csapat.

Mandorlini bunkerfocija a 22. és 27. forduló között bizonyult a legsikeresebbnek, ez idő alatt gólt sem kapott a csapat, és sikeresen elhúzott riválisai elől. A 30. játéknapon egy váratlan ploiesti-i botlás (0-1 a kiesőjelölt Astra ellen) izgalmassá tette a hajrát, ám két héttel később Craiován 0-2-ről, 52 percnyi emberhátrányban is fordítani tudtak a kolozsváriak, s ezzel el is dőlt a bajnokság. Az egykori Inter-középpályás focifilozófiájának esszenciáját legjobban a kupadöntő mutatta meg: a CFR végig kivárásra játszott a Vaslui ellen, a gólnélküli döntetlen után pedig 11-esekkel szerezte meg a serleget. Mandorlinit ezért – ellentétben szintén itáliai elődjeivel, Cristiano Bergodival és Maurizio Trombettával – nem zárták igazán szívükbe az erdélyi szurkolók. Tény, hogy ilyen focit valószínűleg csak azok a fanatikusok tudnak igazán szeretni, akik nem átallják férfiember létükre nyilvánosan José Mourinho fényképét csókolgatni, márpedig ez egy igazi futball-rajongó számára szinte felér akkora perverzióval, mint egy ministránsfiú megrontása a gyóntatószék romantikus félhomályában.

Pászkány Árpád tulajdonosnak – aki korábban már menesztett trénert győztes meccs után, mert nem tetszett neki a csapat játéka – viszont az eredmény ezúttal többet ért a szép focinál. Mit is mondjunk erre: bár a technikás, látványos megoldásokkal operáló támadófutballt kedveljük, egy rossz szavunk sem lehet. Ha ugyanis a Puskás, Di Stefano, Raúl és Zidane nevével fémjelzett Real Madrid is arra a következtetésre jutott, hogy szép-szép a brazilos fifika és a légies könnyedségű cselek, de mit sem ér, ha a félpályán átjutva olyan bunkerrendszerrel találjuk szemben magunkat, amelyhez képest az Atlanti Fal huzatos átjáróház. Jöjjön hát a védekező taktika istene, Mourinho/Mandorlini, a bunker miatt meg inkább főjön az ellenfél feje.

A kolozsvári üzletember ráadásul nemcsak sportszakmai, hanem pénzügyi szempontból is jó szezont könyvelhetett el: miután 6 millió euróért adott el játékost külföldre (4,5-et a Portótól kapott az uruguay-i válogatott Alvaro Pereiráért, 1,5-t pedig a Lorienttől az argentin Sebastian Duberbierért), az utódok beszerzésére pedig alig 800 ezret költött. A BL-re viszont ismét kinyílik Pászkány pénztárcája: 8 milliónyi erősítést ígért a nyár folyamán. Ez elég lehet ahhoz, hogy megismételje a két idénnyel ezelőtti teljesítményét, amikor négy pontot szerzett a csoportkörben, úgy, hogy az Olimpicóban elgyepálta a Rómát, Kolozsvárott pedig döntetlent játszott a Chelsea-vel. Egy különleges kiadás is szerepel a klub büdzséjében: augusztus 15-én az Iron Maiden koncertezik Kolozsváron a CFR költségén – a nagy rocker Pászkány ugyanis még a szezon elején beígérte, hogy bajnoki cím esetén elhozza kedvenc bandáját a városba.

A CFR elsősorban kerete bőségét használta ki jól a szezon során, sérülés vagy eltiltás esetén sem gyengült a csapat. Összesen 33 játékos (közülük 22 külföldi) öltötte magára a bordó mezt. Mandorlini remekül alkalmazta a rotációs rendszert, közben pedig igyekezett olaszosra formálni a portugál-latin-amerikai-afrikai örömfocistákból álló keretet. A téli szünetben el is hozta – egyelőre csak kölcsönbe – három honfitársát Itáliából, de csak a Juve-múltú hátvéd, Felice Piccolo tudta magát rendszeresen a kezdőbe verekedni. Jóval sikeresebb igazolás volt Cristian Bud, a Medgyesről érkezett nyurga erőcsatár fél szezon alatt a csapat gólzsákja lett.

A CFR második bajnoki címet még az elsőnél is nagyobb fanyalgással fogadták a riválisok, valamint a román média. Előbbiek rendszeresen bundázással és a bírók lefizetésével vádolták az erdélyi gárdát, utóbbi pedig szinte agyonhallgatta a kolozsváriak meccseit. A hírekben annak ellenére nagyobb teret kaptak a bukaresti csapatok, hogy 1971 óta először egyikük sem tudott dobogóra kerülni, a Steaua továbbra is tulajdonosa bizarr viselkedésével és nyilatkozataival, a Dinamo pedig játékosai éjszakai életével tűnt ki. A címvédő Unirea Urziceni pedig közben szép csendben ismét elcsípett egy BL-selejtezőt érő ezüstérmet, a FC Vaslui pedig egy történelmi bronzot és kupadöntőt. A 2009–2010-es szezon ezzel végképp átrendezte a román bajnokság erőviszonyait, az 1984 és 2007 között minden elsőséget begyűjtő Bukarestnek idén már érem sem jutott, a román klubfutball hatalmi központjai végképp Kolozsvár, Urziceni, Vaslui és Temesvár lettek – közülük az első három egyaránt 2004 után jutott fel az élvonalba. A három dobogós együttesből kettőben (CFR és Vaslui) nagyjából kétharmados többségben vannak az idegenlégiósok, akik nemcsak olcsóbbak, mint hazai kollegáik, hanem jóval kevésbé is megvásárolhatók. A paranoia ugyanis alapkövetelmény a román futballban tevékenykedők számára.

34 komment

Címkék: videó cfr vendégszerző

A bejegyzés trackback címe:

https://nst.blog.hu/api/trackback/id/tr212038274

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gasbert 2010.05.31. 09:17:50

Remek írás :)

Elvan hatátozva h jövőre mindenképp megnézem az első kalapos csapatot a Gruiaban .

Shikaka 2010.05.31. 09:25:59

"augusztus 15-én az Iron Maiden koncertezik Kolozsváron a CFR költségén"

A metál és a foci ötvözete még jobb, mind a kettő külön-külön :D

Grat a CFR-nek!

_benito · www.nst.blog.hu 2010.05.31. 09:28:41

miki barátom küldött egy csomó képet is, de sajnos valamilyen hiba folytán nem tudtam őket letölteni.

úgy látszik, idén hagyomány, hogy minden vendégszerzős posztot elbaszok így, vagy úgy :)

gasbert 2010.05.31. 09:42:50

@_benito: Itt vannak képek az ünneplésről , dijátadásról , mindenről . No meg infók a csapatról , akit érdekel .

www.cfr1907.ro/ro/

Mourinho már nem a király 2010.05.31. 10:00:22

Sajnos a Kolozsvár is elég gyakran váltogatja az edzőket. Mindenesetre a román foci az kész kabaré :D

Most 2 fordulóval a szezon vége előtt úgy néz ki, hogy mi is feljutunk az első osztályba (a Marosvásárhely vezeti a B ligát!!), végre lesz is miért kijárni meccsre.
A Kolozsvár ellen pl. biztos lesz egy kis csihi-puhi.

Romániában egyébként a vidéki és főleg az erdélyi csapatokat most is lenézik és próbálják megakadályozni az érvényesülésüket. Most volt pl. a női foci kupadöntő, ahol a marosvásárhelyiek ellen fújtak ahogy csak lehetett mégis nyertünk 4-0-ra :D (a csajok a bajnokságot is vezetik, 21 meccsből 20 győzelem, 1 vereség, 147 lőtt gól :DDD )

gasbert 2010.05.31. 10:22:42

@Anthony (kick-ass): Jó tudni h nem csak egyedül vagyok Vásárhelyről .
A leirtakkal egyetértek , nagy szinvonal esés volt az utóbbi években . Mindenkinek jobb lenne ha a bukaresti csapatok újra megerősödnének és méltó ellenfelei lennének a provinciénak .

nagyon halott 2010.05.31. 11:23:19

@gasbert: érdekes az itteni tabellán vaslui a 4., steaua a 3. :-)

vsztk9111 2010.05.31. 11:32:10

Nagy grat a kolozsvári vasutasoknak, és remélem a Vásárhely is feljut!
Az Iron Maiden meg a világ legjobb zenekara, nagy királyság, hogy a tulaj ezzel ünnepli a győzelmet!

vsztk9111 2010.05.31. 11:32:48

@Shikaka: Úgy látom minden borsodi imádja a heavy metált :)

lodoktor 2010.05.31. 11:42:08

@_benito:
mna
itt is vannak képek, remélem amiket miki barát küldött majd felmennek:)
sportoldal.ro/index.php?k=257&t=galeria&id=

meg itt

sportoldal.ro/index.php?k=255&t=galeria&id=

lodoktor 2010.05.31. 11:43:05

@Anthony (kick-ass):
csihi puhi_? a cfr ellen vagy az U ellen, mert ezek is feljutnak

acdcisti 2010.05.31. 11:48:42

Már várom a Maiden koncertet. De még ennél is fontosabb egy jó BL sorsolás. Nagyon örülnék egy Bayernnek :)
A 2 évvel ezelőtti Chelsea, Roma, Bordeaux hármas sem volt rossz. Hasonlóban reménykedem most is. Talán 1 évig lesz még meg a direkt csoportkört érő hely a román bajnokságnak, ki kell használni :)

Orvenyhivo 2010.05.31. 12:48:25

Nah, ez tényleg jó írás, köszönet.

bmiky31 2010.05.31. 12:48:40

@acdcisti: Még 2 évig biztos a román bajnoknak a BL-csoportkör, utána már az idei eredményektől is függ. Főleg attól, hogy a többi csapat hogy szerepel az Európa Ligában, metr ott sokkal könnyebb pontokat gyűjteni.

A színvonal eséssel nem értek igazán egyet, ahol 7 jó csapat van, ott sok pontot lehet veszteni az egymás elleni meccsekkel. A két évvel korábbi CFR nem volt jobb a mostaninál, csak akkor az edző végig támadni akart, most meg Mandorlini minimalista futballal akart nyerni.

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2010.05.31. 12:56:56

@Anthony (kick-ass): ,,a vidéki és főleg az erdélyi csapatokat most is lenézik és próbálják megakadályozni az érvényesülésüket"

Nem túlzás ez? A poszt írja, hogy a dobogón három vidéki csapat állt. Nem provokállak, csak kérdezek. (90-ig Erdélyben éltünk, vagyis tudom, hogy van ok az ,,előítéletre")

@Anthony (kick-ass):@gasbert: Becali az elnök még mindig a Steauánál?

Urziceniben honnan van pénz? Dan Petrescu az edző még mindig?

És mi van Gica Popescuval? És Lacatussal?

:@gasbert És Hajnallal?

lodoktor 2010.05.31. 13:05:58

@mbemba:
nem túlzás.így van ez.tettek is ennek érdekében a bocskorosok, csak azzal nem számoltak , hogy mikor a vasutasok botlottak, nekük sem termett babér, amúgy az urziceni -t nem lehet vidékinek nevezni.a román sajtó is mindent megtett annak érdekében , hogy borzolja a kedélyeket

Árpádka 2010.05.31. 13:10:43

@Anthony (kick-ass): @gasbert: Csezeg itt mindenki vásárhelyi? Na jó én mondjuk csak oda járok suliba kb 10 Km-röl :D Hajrá FCM

dattila 2010.05.31. 13:11:44

@bmiky31: Remek írás. Grat nektek Göndör! Kérdés: a KVSC a csoportba hányadik kiemelt lesz, vagy ez majd fog függeni a bejutott csapatok koefficiens (együttható) pontjaitól? Már csak azért mert reménykednék egy KVSC – Sampdoria meccsbe :D

Árpádka 2010.05.31. 13:22:35

A magyar sport sajtót mindenki szidja de a román nos az kb Blikk-Bors szintű. Nincs olyan nap hogy Domnu Becali-val egy cikk ne jelene meg. Néha az egész olyan mint egy szappan opera. :-S

bmiky31 2010.05.31. 13:23:40

@mbemba: Nem túlzás, éppen ezért nagyon nagy a vidéki dobogó értéke.

Gigi Becali nem elnök, hanem tulajdonos a Steauánál. Az Urziceni tulajdonosa egy Bucsaru nevű üzletember, az edző már nem Dan Petrescu, hanem az izraeli Ronny Levy. Petrescu januárban elment a Kuban Krasznodarhoz. Lacatus a Vaslui edzője volt az idén, a kupadöntő után lemondott és kiköltözik Spanyolországba. Gica Popescu a focisulijával van elfoglalva és a háttérben munkálkodik, hátha harmadik nekifutásra csak összejön a szövetség elnöki széke.

bmiky31 2010.05.31. 13:25:16

@dattila: Teljesen biztos hogy a negyedik kalapba kerül a CFR a BL-csoportkör sorsolásánál.

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2010.05.31. 13:47:46

@bmiky31: Köszi szépen! És mit csinál Bucsaru?

@lodoktor: Kösz! 90 előtt jobban működött az ügyintézésük. Akarták, hogy csak a bukarestiek nyerjenek (nem bajnokságot, minden meccset), és úgy is lett.

Egyébként Pászkány Szentgyörgyön (Sepsi) született - jogos a ,,kolozsvári üzletember", mert már fiatalon odakerült a Kincses Városba.

Tényleg, szerintetek ez a CFR jobb vagy a Roma-verő?

bmiky31 2010.05.31. 14:03:52

@mbemba: A mostani és a Roma-verő csapat nagyjából megegyezik, nem lehet megmondani melyik a jobb. Rómában és 2 hét múlva a Chelsea ellen tényleg csúcsformában játszott a csapat, míg mostanában mindig azt éreztem, hogy sokkal több van bennük támadásban, de az edző visszafogja őket.

Dandeer 2010.05.31. 17:08:08

"A paranoia ugyanis alapkövetelmény a román futballban tevékenykedők számára."

Ezt vajh hogy érti?

rowi 2010.05.31. 20:37:29

mi a fasz? a fél nst kommentelő kommuna erdélyi?:D

Dr. Remus Moody 2010.05.31. 20:57:36

Gasbert és Kick-ASS én is vásárhelyi vagyok, nem akartok inni 1-2 sört vmikor?:D

Dr. Remus Moody 2010.05.31. 21:01:09

hát tény ami tény rowi kolozsvár vásárhelyen mindenki nagy nst-s aki lő vmit is a labdarúgáshoz.:D

Árpádka 2010.05.31. 21:04:20

@Dr. Remus Moody: És az is aki nem. Vagyis én :D

orange.boys 2010.05.31. 22:19:54

@Dr. Remus Moody: Fiuk..nekem se felejtsetek el szolni mikor mentek sörözni:D:D:D...kicsi a világ...

Mourinho már nem a király 2010.06.01. 10:15:34

@Dr. Remus Moody: @orange.boys: meg lehet beszélni. Úgyis kezdődik a VB nemsokára :)

Mérgező Hulladék 2010.06.01. 14:59:54

@dattila: ahogy írta korábban bmiky31, a CFR szinte biztosan a negyedik kalapba kerül (teljesen minimális annak a meglepetés-sorozatnak az esélye, hogy ne így történjen); a Sampnak pedig - ha győz is a selejtezőn - vagy 50% esélye van arra a többi eredménytől függően, hogy a harmadik kalapba kerüljön, és ne a negyedikbe.

Dr. Remus Moody 2010.06.01. 21:49:21

Uraim a mess-idm: newlocal2

Tessék addolni és elfogyasztunk 1-2 malátaszörpöt, felelőtlen személyek által kocsmának titulált vendéglátóipari egységekben:D
süti beállítások módosítása