Nou San Trafford

Az Index blogja a világ legjobb futballjáról.

A szerkesztőségből...

Utolsó kommentek

jujjdeizgi

Friss topikok

II. Szolgálati közlemény - II. NST-kupa

2010.05.26. 23:47 heinrich

Nem kevés döccenővel, a rút, kegyetlen balsors korbácsa alatt nyögve, de ráfordultunk  a mennyország kapujához vezető Lövőház utcai célegyenesre – már csak kettőt kell aludni a II. NST-kupáig. Anglia,  Dél-Afrika, Nigéria, Olaszország, Szerbia, Új-Zéland és a Telesport csapata mérkőzik a legendás trófeáért, a mezőnyt a kaméleonok teszik teljessé. Tovább után versenykiírás és versenyszabályzat, mindent megtudhatsz, amit sosem mertél megkérdezni.

Helyszín: Marczibányi Sportcentrum, 1022, Budapest, Marczibányi tér 16. (A Mammut tőszomszédságában)

Javasolt BKV megközelítés: 4-6-os villamos, Széna tér, 7 perc séta északi irányban, illetve piros metró, Moszkva tér, 10 perc séta északi irányban.

Az európai mércével is remek sporttelepen öltöző, zuhanyzó, büfé és étterem áll a résztvevő csapatok rendelkezésére. A részvevők létszáma, és a velünk párhuzamosan zajló események miatt a csapatoknak külön öltözőt nem tudunk biztosítani, a helyszűkével járó minimális kényelmetlenséggel sajnos számolni kell. 

Csapatlétszám: 5+1 fő, végtelen cserelehetőséggel
Játékidő: 2x15 perc (szünet nélkül)
Pályaborítás: műfű

Időrend - 2010. május 29.

A torna kezdete: 08.45 – Ez azért van így, hogy 09.00-ra mindenki megérkezzen. Ez több okból is igen fontos lenne, hiszen le kell bonyolítani a mezek átvételét, a sorsolást, a fórumon szerveződő csapatok elosztását, a bemelegítést, egymás hátba lapogatását, és a pályabérlet során csak 30 perces csúszással kalkuláltunk az egész napot illetően.

Cserében az eredetileg tervezett négy meccs/csapat mutatót garantált öt meccsre sikerült feltornásznunk. (habi, virítsd a söröket)

Az első mérkőzések kezdete: 09.30 – Gránitba van vésve.
Döntő időpontja: ~ 15.00 – Kőbe van vésve.

A mérkőzéseket a kispályás labdarúgás általános szabályai szerint bonyolítjuk le. A mérkőzéseknél várakozási idő nincs, a soron következő csapatok bemelegítési lehetősége megoldott. Ha valamely csapat a mérkőzés kezdési időpontjára nem jelenik meg, a jelenlévő csapat 5-0-s gólkülönbséggel nyeri az adott mérkőzést.

1. A kupára benevezett csapatokat a szervezőbizottság selejtezőcsoportokba sorsolja. A sorsolás véletlenszerű, melyet a torna megkezdése előtt a csapatkapitányok részvételével fogunk lebonyolítani. Minden selejtezőcsoport négy csapatot foglal magában.
2. A selejtezőcsoportokban (A, B) körmérkőzéses rendszerben mindenki mindenkivel játszik egy mérkőzést.
3. A mérkőzések eredményei alapján a csapatok győzelem esetén 3 pontot, döntetlen esetén 1-1 pontot kapnak.
4. A pontok alapján alakul ki a végső sorrend. Pontazonosság esetén a következő szempontok döntenek: egymás elleni eredmény; gólkülönbség; több rúgott gól; hetesrúgások
5. A csoportkör befejezése után keresztbejátszással folytatódik a torna, az alábbi módon:
Elődöntők: A1-B2, A2-B1; a győztesek vívják az I. NST-torna döntőjét, még a vesztes felek a harmadik helyért mérkőznek.

További helyosztók: A3-B4, A4-B3; a győztes csapatok az ötödik helyért játszanak, még a vesztes felek a hetedik helyért mérkőznek.

Döntetlen esetén azonnal büntetőrúgások következnek. (3-3 büntető, döntetlen esetén felváltva 1-1)

A rendszer minden résztvevő csapat számára öt mérkőzést garantál.

A csoportkört követően, és a helyosztó mérkőzések (1-3-5-7) előtt rövid szusszanó áll a csapatok rendelkezésére, melynek keretében a Baráti Bőrlabda Football Club utánpótlásnevelő egyesület 2000-es kiemelt korosztályának mérkőzését hullámozhatjuk végig.  

A torna néhány fontos szabálya:

• A mérkőzéseken csak hernyótalpas, turf, salak, terem vagy edzőcipőben lehet szerepelni, fém- vagy gumistoplis cipő használata szigorúan tilos.
• Minősített játékvezetőkről mi gondoskodunk, ezúttal is a tavaly közmegelégedésre működő páros vezeti a mérkőzéseket.
• A cserét az oldalvonalnál, a félpálya környékén kell elvégezni.
• Ha bármelyik csapat létszáma a kiállítások, sérülések következtében 5 fő alá csökken, a mérkőzést be kell szüntetni.
• A félidők között csak a térfélcserére elegendő szünet van.
• A becsúszó szerelés tilos. A becsúszó szerelést közvetlen szabadrúgás követi, kivéve, ha az nem a labdás játékos ellen irányul (szabad labda, passz, gólszerzés, kapura lövés stb.)
• Büntetőterületen belüli becsúszó szerelésért büntetőrúgás jár.
• Hátulról szerelni - ha a szerelés szabályos - megengedett.
• Ha a labda elhagyja az oldalvonalat, azt kétkezes bedobással, vagy földről, állított labdából, berúgással lehet újból játékba hozni. Amennyiben a labda elhagyta az alapvonalat, kapuskidobásból közvetlenül nem szerezhető gól, de folyamatos játék esetén a kapus kézzel is szerezhet gólt.
• Amennyiben a labda elhagyta az alapvonalat, kirúgással vagy kidobással lehet azt újra játékba hozni, melyet csak a kapus végezhet el.
• A kapus kirúgását vagy kidobását követően csak akkor avatkozhat játékba bármelyik csapat játékosa, ha a labda a büntetőterületet elhagyja.
• A hazaadás szabálya megegyezik a nagypályás szabállyal. A kapusnak bármikor haza lehet adni a labdát, de a lábbal szándékosan hazaadott labdát a kapus kézzel nem érintheti.
• Szándékos durvaság automatikusan kiállítást von maga után, mely lehet 2 perces, illetve végleges. A véglegesen kiállított játékos helyett 5 perc elteltével egy csapattársa beállhat, de a véglegesen kiállított játékos a soron következő mérkőzésen nem szerepelhet.
• A kiállítások letöltendő idejét az időközben esett gólok nem befolyásolják.
• Ha a labda a védő csapat játékosát érintve - beleértve a kapust is - az alapvonalon túlra kerül, szögletrúgás következik.
• A partdobás vagy partrúgás után a kapusnak irányított labdát az nem érintheti kézzel.
• A versenykiírásban leírtakat minden csapat köteles magára nézve elfogadni.
• Az értéktárgyakért felelősséget nem tudunk vállalni.
• A sporttelepen dohányozni csak a kijelölt helyeken lehet.
• A csapatok számára kötelező a Marczibányi Sportcentrum házirendjének betartása.
• A tornán felmerülő vitatott kérdésekben a szervezőbizottság dönt.

A tornáról képi- és videóanyag is készül, remélhetőleg nagyobb sikerrel, mint tavaly, az események pedig a már megismert live-blogging rendszerünk segítségével is nyomon követhetőek majd. A mi kameránkon kívül a Telesport csapata és stábja is jelen lesz, mindenki készüljön fel legalább egy Úgy érzem kezdetű nyilatkozattal.

Magunk részéről úgy érezzük, hogy köszönettel tartozunk a Telesport szerkesztőségének, hogy részvételükkel ez egekbe emelik az amúgy is grandiózusnak ígérkező torna nívópálcáját.

Előre jelezzük, hogy hallatlan bejelentést készülünk tenni az ünnepélyes megnyitón, merthogy olyan is lesz.

Résztvevő csapatok
A tornán Anglia, Nigéria, Új-Zéland, Szerbia, Olaszország, Dél-Afrika és a Telesport csapatának nevezése biztos, mellettük egy bizonytalan identitású csapat indul egy visszalépés miatt (grrr), egyelőre nevezzük őket kaméleonnak, mezt nekik is biztosítunk.

A kaméleonok és Olaszország (ezt sajnos (?) el kell fogadni az egyik félnek a megrendelt mezek miatt) csapatát várhatóan a

ZenZo, raoul_duke, Lebowski Őtökisége, Ganz, Oarbeaskoa, r_magpie, ddrum77, solol, szangye puncog, danesdzsu2, Apollo440, dino vercotti, zsakfos, denes 

- fórumon verbuválódott gerinc adja az eddig esetleg rejtőzködő szavazókkal kiegészülve (elnézést, ha kihagytam valakit). A csapatnévsor véglegesítésére a fórum, illetve még inkább a korai érkezés (08.45-09.00) tűnik kecsegtetőnek, éppen ezért külön kérjük a hontalan renegátokat, hogy időben érkezzenek.

Nevezési díj: néhány utolsó, bizonytalan szalmaszál miatt csak közelítő értékeket tudunk mondani: a részvételi díj csapatonként ~ 23.000 HUF (+/- 2-3000 forint), melyet az egyszerűség kedvéért a helyszínen kell befizetni.

Díjazás
Dobogósoknak kupa, oklevél és egy üveg pezsgő üti a markát, a további helyezettek elismerő oklevelet és apróvadakat zsákmányolnak.

A csapatkapitányok és játékvezetők szavazatai alapján megválasztjuk a torna legjobb játékosát, legjobb kapusát, és a gólkirály is külön elismerésben részesül.

A torna minden résztvevő csapata jorky-bónt kap, mellyel kipróbálhatja ezt a faszipántos sportot. 

Amennyiben további kérdésetek van, esetleg megfelejtkeztünk valamely fontos részletről, a fórumon vagy az alábbi elérhetőségeken fordulhattok hozzánk:

E-mail: heinrich.nst@gmail.com
Telefon: 06-30-224-29-67

Erőt, egészséget, maradandó sportélményt kívánunk mindenkinek, magunk részéről _benito kolléga felépüléséért szorítunk erősen déjà vu jelleggel.

Zárásként az I. NST-kupa győztesének, a Jégen Sikló Szinkroncsiklóknak állítunk emléket, idén Szerbia szeszkazánjai-ként indulnak.

Beindítjuk a mourinhós lelki hadviselést, aki elsőként talál be ellenük, egy zsírúj sportszárral gazdagodik.

99 komment

Címkék: szolgálati közlemény h

A bejegyzés trackback címe:

https://nst.blog.hu/api/trackback/id/tr472034396

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

progvog 2010.05.27. 00:26:03

ezt a mourinhót hogyan kell érteni, szakmai zsűri dönt, hogy ki oltott be először igazán, vagy az nyer, aki elég nerd ahhoz, hogy pont ilyenkor jöjjön fel reménykedve, hogy fent lesz a nst kupa dolog?
mert akkor nagy a fejetek és csúnyák vagytok :D

progvog 2010.05.27. 00:26:36

oh, most vettem észre fergusont, akkor mindegy :D

drosiii 2010.05.27. 00:26:57

@Ferguson: Ezzel próbálják meg széthúzni a csapatokat. Mindenki önzőzni akar majd a sportszárért..

(valaki be kéne épüljön és akkor már csak egy öngólt kell rúgni)

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.05.27. 00:30:21

Amennyiben a labda elhagyta az alapvonalat, kirúgással vagy kidobással lehet azt újra játékba hozni, melyet csak a kapus végezhet el, de játékostársának még a saját térfelén hozzá kell érnie.

csak ezt a szabályt kéne kivenni...

@Ferguson: mars aludni :)

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.05.27. 00:38:04

@imici77: mi van, ha megszegjük ezt a szabályt? félpályáról közvetett szabi?

heinrich · http://nst.blog.hu 2010.05.27. 01:00:24

@imici77: eh, véletlenül maradt benne, mingyá kiveszem.

progvog 2010.05.27. 01:32:17

jézusom, nagyon este van, most értettem meg azt a mondatot :D

szangye puncog 2010.05.27. 08:45:40

a mezek kérdése nem tiszta...
a nevezéshez kapunk egy mezt/pólót az adott ország színeivel + a nemzeti állatot? egyáltalán mit eszik egy kiwi?

r_magpie 2010.05.27. 08:47:54

"A kaméleonok és Olaszország (ezt sajnos (?) el kell fogadni az egyik félnek a megrendelt mezek miatt) csapatát várhatóan a

ZenZo, raoul_duke, Lebowski Őtökisége, Ganz, Oarbeaskoa, r_magpie, ddrum77, solol, szangye puncog, danesdzsu2, Apollo440, dino vercotti, zsakfos, denes - fórumon verbuválódott gerinc adja"

ööö...a listáról pár ember valamint jómagam mailben már Új-Zélandként alakulgatunk egy ideje. ha jól értem, szombat reggel kell újra csapattá (kaméleonná vagy olasszá) szerveződnünk?

mickeyknox 2010.05.27. 08:54:46

@szangye puncog: a lisztkukacnak örül.

egyébként jó szórakozást srácok, remélem az időjárás is kegyes lesz hozzátok!

szangye puncog 2010.05.27. 09:07:15

@mickeyknox: Köszi, a legfontosabb kérdésre már tudom a választ...

ddrum77 2010.05.27. 09:20:14

Hmm, csalódottan kezdtem el olvasni a cikket, de ezek szerint játszom... =) Ez aztán a meglepi. Csak azt nem tudom, hogy kivel vagyok egy csapatban, kit keressek szombaton, stbstb.

balu11 2010.05.27. 09:21:09

ott leszünk

reméljük, összejön a 8 csapat!

kösz a szervezést!!!

Iustizmord 2010.05.27. 09:53:26

reszkessetek. gyüvök.

Lebowski Őtökisége 2010.05.27. 10:12:17

@r_magpie: na ja ez nekem se tiszta :D mármint valamelyik csapat lemondta és kellenének kiegészítőemberek, akik így az ITA vagy NZ nemzeti "11" mellett a kaméleonban is nyomnák?

a telesport meg kellemes meglepi :D:D

heinrich · http://nst.blog.hu 2010.05.27. 10:15:24

@Lebowski Őtökisége: igen, nagyjából ez a helyzet.

Azt nem tudtam, hogy a kommentelők egy része és Új-Zéland ugyanaz, de nem gond, össze tudjuk majd szedni a két csapatot, és igen, azért van, mert egy csapat tegnap visszalépett.

Egyszerű: mindenki, aki szeretne játszani, de még nincs konkrét csapata, vagy 100-an vannak, mint az angolok, az jöjjön oda időben, és megoldjuk.

donnelly · http://nst.blog.hu 2010.05.27. 10:15:39

@ddrum77: A független jelöltekből a helyszínen alakítunk frakciót, a fekete-neon NST-mezeseket kell keresni, majdnem olyan messziről ki lehet őket szúrni, mint heinrich nagy fejét :)

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.05.27. 10:23:20

@donnelly: NST mez van a képen is... :) vmi kopaszon :)

t.o.d. 2010.05.27. 10:34:52

Engerland, Engerland, Engerland!!!
We are Engerlaaaand!

ddrum77 2010.05.27. 10:44:40

@donnelly: Ez eddig oké, de ha Új-Zéland már létezik, pár függetlennel a soraiban, akkor mondjuk egy csapatra van 8-10 maradék ember? Jó lenne ezt tisztázni, hogy ne jelenjen meg ennyi (felsorolt) ember, plusz még az esetleg kedvet kapók (hátha beférek alapon), mert akkor akár 15-en vagy többen is lehetünk egy csapatra. Bánnám ha kimaradnék, de derüljön ki időben, mindenkinek jobb.

r_magpie 2010.05.27. 10:52:47

akkor egy kis segítség: Lebowski Őtökisége, Ganz, Oarbeaskoa, r_magpie, danesdzsu2, solol, gyurexx + Harald Hardrode (déltől) - visszakerestem, ez Új-Zéland kerete

az esőtől (ha lesz olyan) ugye nem riad majd vissza senki?:)

ddrum77 2010.05.27. 10:54:11

@donnelly: Közben újra átolvastam a dolgokat, szóval a Kiwiken kívül van két csapatnyi ember az olasz és a kaméleon teamre, sőt ha a kiwik ebből a gazdátlan csoportból honosítottak is, akkor nincs is két csapatnyi ember... Így már oké a dolog.

t.o.d. 2010.05.27. 10:55:16

@r_magpie:
1. nem lesz eső.
2. örökké nem eshet.
3. ha meg mégis, az fekszik nekünk.
:-)

ddrum77 2010.05.27. 11:00:41

Akkor a gazdátlan névsor:
ZenZo, raoul_duke, ddrum77, szangye puncog, Apollo440, dino vercotti, zsakfos, denes

Kapus van a felsoroltak között? Az alap amelyre építeni lehet...

danesdzsu2 2010.05.27. 11:03:39

@r_magpie: @ddrum77: Én úgy tudom, hogy szangye puncog is velünk (Új Zéland) van. Persze, tévedhetek...

r_magpie 2010.05.27. 11:14:56

@danesdzsu2: jogos, szangye puncog is az új-zélandi keret tagja

szangye puncog 2010.05.27. 11:19:56

@r_magpie: elvileg jómagam is tagja vok újzéland csapatának...

szangye puncog 2010.05.27. 11:21:40

@szangye puncog: nem vettem észre, hogy már igazság szolgáltatott :-)

Strigo 2010.05.27. 11:48:22

@imici77: "NST mez van a képen is... :) vmi kopaszon :)"

MG mez is van ott bőven, főleg a 2-es számú szimpatikus :)

raoul_duke 2010.05.27. 11:57:41

Azt a kurva, akkor én most megyek? De komoly.

ddrum77 2010.05.27. 12:08:20

@raoul_duke: Üdv a csapatban. Heti 100 ezer font a fizu, 4 éves szerződés, 500 000 font aláírási pénz, 2500 font gólpénz. Kiesés esetén szabadon igazolhatsz másik csapathoz.

balu11 2010.05.27. 12:23:10

kezdek komolyan tartani a beugró, ad hoc szerveződő csapattól... ha javasolhatok válogatottat, sztem Dánia tökéletes választás lenne :)

_benito · www.nst.blog.hu 2010.05.27. 12:24:09

@ddrum77: várjatok, dino még nem mondta biztosra, csak jelezte, hogy érdekelné. felcsörgetem ma, és kiderül.

ddrum77 2010.05.27. 12:31:01

@balu11: Ha bobverseny lenne, Jamaica lenne a megfelelő. Viszont ha Dánia, akkor megyek is a strandra, ott megtaláltok. Napernyő, hűtőtáska, sör, főtt kuki, és hekk. És estére napszúrás.

ddrum77 2010.05.27. 12:31:59

@_benito: Igazából én is csak úgy vágnék neki a dolognak, ha tuti lesz csapatom. De ha csak ott derül ki...

Cadaver!! 2010.05.27. 13:03:37

"Ha a labda elhagyja az oldalvonalat, azt kétkezes bedobással, vagy földről, állított labdából, berúgással lehet újból játékba hozni."

Az ehhez szükséges alkohol mennyiséget a szerv. biz. biztosítja? :D
Tudom-tudom, szakállas poén.

Csörszike 2010.05.27. 13:26:47

Kedves Murinnyó Henrik, és a sportszár lelkes vadászai!

Szerbia szereti a provokációt, mi több, lelkesen visszaprovokál, és ha kell zuhogó jégesőben hátulról pároslábbal csúszik rá bárkire, bajnoki címét védendő! nekünk az elmúlt húsz év egy folyamatos trianon, és mégis mindig talpra álltunk belőle, a vébén is ottvagyunk mindig, akármilyen toldozott-foldozott oszággal és néven is kell azt kiharcolni. bombázhattok a NATO gépeitekkel, a kupát akkor sem adjuk, koszovó pedig mindörökre a mienk!!! és ha már murinnyó: erőlködjetek csak, mi vagyunk a special ones:)

nagyon várom már, és előre is köszi a szervezést!
Kollai "Jugovic" Csörsz

Mac_KAPUFA 2010.05.27. 13:54:45

A szervezőket kérdezném, hogy van-e lehetőség nézőként részt venni? Ha igen, akkor van beugró vagy ingyenes? Köszi :)

mocsing · http://nst.blog.hu 2010.05.27. 14:01:49

@Mac_KAPUFA: ugyan én nem szervezem, de ilyen avatarral felíratlak a vip-listára :)

ZenZo 2010.05.27. 14:06:27

Ööömmm, hü, most olvasom itten a nevem. Namármostan én szerveztem volna itthon csapatot, de ez nem jött össze, így letettem az indulás szándékáról. Tény, verjenek tüzes korbáccsal, ezt itt nem jeleztem senki felé.

De most, hogy olvasom, van kaméleon csapat, gondolkodóba estem, szóval akkor nézzük már át, ki Új Zéland és ki nem, meg lesz-e csapat, mert így lehet, hogy mennék. Csak akkor jól beszéljük meg, mert péntekre ordenáré beb@szást terveztem, így erre kell alternatíva :)

Védelemtől-támadósorig, full backnek meg szűrőnek jó vagyok, két posztot nem vállalok: kapus és szervező középpályás :)

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.05.27. 14:22:22

Amúgy az angol királynő elég sok helyen királynő... pl Új-Zélandnak... ha érted mire gondolok :)

gyurexx 2010.05.27. 14:25:23

Új-Zéland elvileg:

Lebowski Őtökisége
Ganz
Oarbeaskoa
r_magpie
danesdzsu2
solol
gyurexx
Harald Hardrode (12:00-tól)

zsakfos 2010.05.27. 14:28:31

Saját és denes nevemben beszélve, szívesen csatlakozunk akár Új-Zélandhoz, akár a kaméleon csapathoz. Az olaszokat én inkább kihagynám mert nagyon égetné a narancsbőrömet az az azúrkék mez:)

heinrich · http://nst.blog.hu 2010.05.27. 14:39:16

UPDATE!

Kiváló ötlet volt Dánia a kaméleonoknak, így ők piros-fehérben tolják majd.

Az óriási mezkavarás végén, 9 perccel a határidő előtt végül kék-fehér szerkó jött ki az egyelőre Új-Zéland néven futó kommentelőknek, ami még mindig elmegy Olaszországnak, netán görögöknek, zászló alapján Hondurasnak :)

Sajnálom, mindent megtettünk Új-Zélandért, de nem adta ki a gép.

ARRA KÉREK MINDENT KAMÉLEONT, hogy feltétlen jöjjön el, nem maradnak csapat nélkül, mert néhány edzőkolléga a Baráti Bőrlabdától (mellékállásban szintén NST-olvasó) igény szerint be tud szállni, de még "C" megoldásra is van ötletem, szóval senki ne maradjon otthon!

gyurexx 2010.05.27. 14:44:15

@r_magpie: és tényleg. én kérek elnézést. :)

gyurexx 2010.05.27. 14:45:01

a kék-fehér megfelel. ZETE! ZETE! igyekeZETEk! :)

r_magpie 2010.05.27. 14:45:23

@heinrich: elvileg mindannyiunk hoz fekete pólót, és este 6-ra van időpontom a tetkószalonba maori arcfestésre. lemondjam?

Mac_KAPUFA 2010.05.27. 14:49:19

@mocsing: kiváló, csak előbb tisztázzuk milyen előnyökkel jár a listára felkerülés ;) aztán latba vetheted minden befolyásodat :)

gyurexx 2010.05.27. 15:11:49

tud valaki esetleg ott a környéken valami koccsmát, ami reggel 8kor nyitva van?
valahol meg kell tartanunk az alakuló ülést/ivást...

heinrich · http://nst.blog.hu 2010.05.27. 15:15:25

@r_magpie: Az a helyzet, hogy én Ganzzal próbáltam kommunikálni, aki viszont értelemszerűen senkit sem ismer a csapatból, így nektek is rendeltünk mezeket.

Első körben feketét, majd amikor tegnap este visszamondták, kék-fehérre módosítottunk, abban lesztek ha kell, ha nem :D

wan2bee 2010.05.27. 15:28:26

ha barkinek szuksege van egy szabaduszo vedore, szoljon. focizhatnekom van, csapatot viszont nem sikerult osszerantanom.

Harald hardrode 2010.05.27. 15:31:17

@imici77: Moszkván melyik? Én amiket ott ismerek (nemdebár, bisztró, káplár, fáraó, retek, shakesbear, hattyúház, marxim, meg a lövőház összes könyvtára) zárva van. Hol van a Moszkván talponálló?

És jelenleg úgy néz ki, hogy csak a 10.00-12.00 közötti időszakot nem tudom vállalni, így remélem, hogy az első meccsen részt tudok venni.

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.05.27. 15:34:48

@Harald hardrode: a metrónál ami van, az nincs nyitva? gondolom, a trombitás nincs...

Lezuzius 2010.05.27. 15:40:11

En lemaradtam az angol nevezesrol (benfentes jorky banda :P ), beszallnek valahova.
(elonyben reszesitenem a biztos bizonytalan UjZeland-ot mint a bizonytalan bizonytalan Kameleon-t).

raoul_duke 2010.05.27. 15:45:27

@ddrum77: ok, holnap tudok válaszolni, hogy megyek-e. Nekem ez az egész kupa - ezen kívül: nst.blog.hu/2010/05/07/szolgalati_kozlemeny_ii_nst_kupa/fullcommentlist/1#c9735649 - most kimaradt, teljesen elfelejtettem.

Harald hardrode 2010.05.27. 15:45:31

@imici77: Ott a tetején? Vagy ami rögtön mellette van trafik?

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.05.27. 15:58:36

@Harald hardrode: mellette a trafik, vmi disco is van fölötte... csomó alkesz van minden reggel ott, nehogymá' ne legyen nyitva...

Harald hardrode 2010.05.27. 16:05:53

@imici77: jaja vágom a trafikot, az tuti nyitva van, de mégsem igazi talponálló :-D, habár meg van a hangulata reggel az ember piac mellett piázni.

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.05.27. 16:21:12

@Harald hardrode: de a piacon is van annyi kocsma, h beszarsz... esztek egy lángost, isztok egy sört és átbotorkáltok... :) a vidékiek lefojthatják a lángost a piacon egy sültkolbásszal... .)

PIAC!!! ott van kocsma!

Ganz 2010.05.27. 17:07:31

Ez óriási.

Akkor a Kaméleon, az ugyanaz, mint az Új-Zéland, meg az ex-baszk, meg a Dánia, ha jól értem.

Ámde.
Tegnap azért sem jöttem ide, mert éppen azzal voltam elfoglalva, hogy eldöntsem, hogy már este menjek-e a balesetibe, vagy csak ma reggel, miután sikeresen lefordult a bal lábam csel közben a kurvára tapadó labdáról, egy kisebb kattanó hang keretében.

Ez kábé el is döntötte, hogy ezen az eseményen nem tudok pályára lépni, mert a menedzserem is aszongya, Ganz, ha nem vagy 100%-os, ne rombold az imidzsedet.

Ellenben megtekintem a tornát, és a resztlis csapat sörébe is beszállok, befolyásoltsági mértékben.

Nagyon sajnálom, mert rá voltam készülve.
És tőlem lehetünk Tasmán nemzeti válogatott is, teljesen nemszámít.

Remélem, azért a bővebb keretben maradok.
Ne haragudjatok, mégegyszer.

ddrum77 2010.05.27. 17:08:30

Ne merészeljen senki piásan jönni, se lángoszsíros kézzel, se kolbászosat büfögve, mert nem leszek vele egy csapatban... =)
Na akkor megyek akkor na, lesz ami lesz.

ddrum77 2010.05.27. 17:09:52

@raoul_duke: Mivel én sem láttam semmi érdemi alakulódást, letettem a téma követéséről, de most hogy mégis lehet menni, ugom.

crouchy 2010.05.27. 18:11:14

sztem énis kinézek reggel aztán ha nagyon nincs senki szívesen beállok akárhova. ha meg nem kell akkor majd szurkolok

Iustizmord 2010.05.27. 18:13:43

kezdek elbizonytalanodni meglyik az én csapatom.

új dél walesra kezdek tippelni.

wan2bee 2010.05.27. 18:52:35

@heinrich: erdemes kimenni egy nevezesi dijjal a zsebben, ha nincs csapatom?

Lebowski Őtökisége 2010.05.27. 19:20:49

@wan2bee: ezt mondjuk az öcsém is kérdezi (16 éves betonhátvéd, elég lelkes, nagyon kiskorától kezdve példaképe maldini. ma mondta, hogy ő is jönne nézőnek, de ha kap rá esélyt, akkor bizonyítana is.)

Lebowski Őtökisége 2010.05.27. 19:26:08

ki a kilencedik baszk/új-zélandi/hondurasi/szlovák blogger, aki még hiányzik az íméles listáról? csaknem sangye pucong? :D

küldj mailt nekem, hogy felvehessük a kapcsolatot: huszlicskabalint@yahoo.com

Iustizmord 2010.05.27. 20:40:11

jó, heinrich azonnal mondja meg tóth alpárék csapata milyen nemzet színeiben fut. meg milyen néven. nekem nem mondja meg.

Iustizmord 2010.05.27. 20:40:46

@gyurexx: trombitás pub, moszkva tér?

heinrich · http://nst.blog.hu 2010.05.27. 20:52:38

@wan2bee: persze, mindenképp gyere, kizárt, hogy ne legyen csapatod.

heinrich · http://nst.blog.hu 2010.05.27. 20:54:02

@Iustizmord: Tóth Alpár - Németország, klasszik fehér mez, fekete gatya.

progvog 2010.05.27. 21:14:20

utolsó elkeseredett próbálkozás, ha valemelyik csapatnak (Kaméleonok figyelem! :D) nincs kapusa, rettentő szívesen beállok, igaz, egy márciusi ujjtörésem miatt egy hete küzdök csak az elveszett meccsrutin újrakalapálásáért, de egy pályán hagyott szív garantált :)

heinrich · http://nst.blog.hu 2010.05.27. 21:16:17

@progvog: nem tudom elégszer írni, gyere nyugodtan, szerintem a kapusok árfolyama amúgy is magas lesz :)

Ondrej (tudod, a fóka!) 2010.05.27. 21:48:25

Oké, bocs, megkésve jelzek, de énis szeretnék játszani a kupán (Lebowski Őtökisége már említett itt: @Lebowski Őtökisége: ). Szóval szabadúszó hátvéd vagyok, nagy múlttal.

r_magpie 2010.05.27. 21:52:59

ahogy látom, valószínűnek tűnik, hogy ez az egyre kaotikusabb Új-Zéland-Kaméleon-Dánia-Olaszország négyszög szombat reggel fog végleges formát ölteni

heinrich · http://nst.blog.hu 2010.05.27. 21:53:05

@Ondrej (tudod, a fóka!): Várnak a Dánok :)

A kettes számú fórumcsapatnak (ex-kaméleon, immár Dánia) mondom: kék nadrágot hozzon mindenki a biztonság kedvéért, mert úgy néz ki, faszán meglesz ez a csapat is, viszont a mezgarnitúrában nyolc szerelés lesz, tehát előfordulhat, hogy valakinek nem jut.

heinrich · http://nst.blog.hu 2010.05.27. 21:56:21

@r_magpie: tisztázzuk:

Dánia (ex-kaméleon) alakul, progvog személyében már kapusa is van, ahogy nézem, 6-8 mezőnyjátékos is összegyűlt.

Új-Zéland sajnos nincs, helyette kék-fehér szerkóban játszó görög/olasz van, tehát gyakorlatilag két, a fórumon szerveződött csapat lesz, ami egyébként szerintem igazán örvendetes :)

Gyanús, hogy a pontos viszonyok csak a helyszínen derülnek majd ki, de ennyi sztem belefér.

Boodler 2010.05.27. 22:00:33

@heinrich:
"helyette kék-fehér szerkóban játszó görög/olasz van"

Kicsit kuszának tűnik nekem a jelentkezés, ez a kék-fehér csapat már megvan?

Lezuzius 2010.05.27. 22:07:35

@heinrich: akkor en Arsenal->Bendtner->Dania vonalon ide jelentkezem :)

horas 2010.05.27. 22:12:13

@heinrich: Na megvettem az eygik CSanádi könyvet,azt hiszem az elsőt a sorban.NEm ez érdekelt igazából inkább a taktikus-féle.Elöszőr csak végig lapoztam,hát nagyon szájba rágosnak és elég egyszerűnek tünt,de elkezdtem olvasni és nagyon jó.
Hihetelen,hogy mennyire naprakész még midnig,pedig 1955-ben jött ki.
Abszolút ül rengeteg dolog benne,rendesen mai játékosok ugrottak be a különböző megállapításoknál.
Szeretném a többit is meg szerezni,de azt hiszem cask ez volt ahonnan ezt rendeltem,ha esetleg nem találom sehol,akkor majd írok.
Kösz.

progvog 2010.05.28. 01:04:38

@heinrich: bocsi, nem volt időm kommenteket olvasni, mert rohannom kellett valahova, csak jelezni akartam, hogy vagyok, de akkor fasza, köszi :D

ddrum77 2010.05.28. 08:23:43

Ha Dánia, akkor a Töfting feliratos mezt kérném.

wan2bee 2010.05.28. 10:42:54

kiallitunk egy szedett-vedett vallogatottat. hogy PC legyek, mondjuk leszunk Monarchia!

Iustizmord 2010.05.28. 16:02:54

@heinrich: thx, akkor máris elkérem a haessler feliratú mezt.

ddrum77 2010.05.28. 16:39:03

@Iustizmord: de neked is 38-as cipőben kell játszanod! =)

raoul_duke 2010.05.28. 16:55:24

@ddrum77: @heinrich: nem tudok elmenni, sajnálom. Ugye ezzel nem borítom fel a teljes sorsolást? :)

Iustizmord 2010.05.28. 17:03:26

@ddrum77: na jó akkor inkább scholl. róla cipőt is neveztek el...

raoul_duke 2010.05.28. 18:17:54

@imici77: :))
Egyébként nem valami dán-hondurasi csapat lesz végül?

ddrum77 2010.05.28. 18:38:12

@raoul_duke: Mittudomén... =) Ennél nagyobb káosz nem is lehetne a szabadlistás versenyzők körül...

Ganz 2010.05.29. 07:20:24

Ez vicces lesz.
:)

Már csak ezért is megnézem. Mindjárt indulok is.

Asszem egy '95-'96-os Lazio mezben leszek.
Meg bokamerevítőben.

Esetleg járókeret.
Naüdv.
süti beállítások módosítása