Nou San Trafford

Az Index blogja a világ legjobb futballjáról.

A szerkesztőségből...

Utolsó kommentek

jujjdeizgi

Friss topikok

Szolgálati közlemény - II. NST-kupa

2010.05.07. 07:01 heinrich

Breaking news, vörös kód és rendkívüli állapot: büszkén harangozzuk be a második NST-kupát. Olvasók, kommentelők, nethuszárok, skalpvadászok, szotyolaárusok, maláj táncoslányok, B-közepek, jegyüzérek, játékosügynökök, forgatócsoportok és önmagukat megnevezni nem kívánó befektetők jelentkezését várjuk. Tovább után egyelőre a leglényegesebb információkat adjuk közre, már csak huszonkettőt kell aludni. 

Ebből máris kiderült, hogy a torna tervezett időpontja 2010. május 29.

Ha mégsem így lesz, az bizony rosszat jelent majd, konkrétan azt, hogy lehetőségeinkhez képest nagyszabású szupertervünket ördögi erők keresztezték – ők majd később meg lesznek találva.

De ármányos fondorlatokról szót se többet, lássuk a lényeget.

Az előző tornához képest mind a helyszín, mind a kiírás változik majd. Előbbi még nem tisztázott, Budapest belterületén bárhol felbukkanhatunk, utóbbi viszont garantált: mini-vb kiírásra kell számítani.

A nevező csapatoktól (8 darab) azt reméljük, hogy nemcsak futballtudásban, de külsőségekben is színre viszik a választott nemzet csapatát; dús keblű latinákat, a jak párzási dalát megelevenítő vuvuzela-kvartetteket, tarvisiói bőrjakókat, casual huligánokat, betépett sajtfejű hollandokat és svájci bicskásokat vizionálunk, de legalábbis valami hasonlót.

Minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy a csapatok felszerelésében (mármint labdarúgó, mármint mez) segédkezni tudjunk, de ennek mértéke még bizonytalan, és mint olyan, egy későbbi poszt tárgya.

Szintén elképzelhető, hogy a méltán rangos és nagyívű eseményről képi és hangfelvétel készül, az előzőnél kicsit komolyabb volumenben (khm… nem lesz nehéz túlszárnyalni), de a többi részlethez hasonlóan egyelőre ez is misztikus ködbe borul.  

Viszont az már szinte biztosra vehető, hogy a focitorna egy még ennél is grandiózusabb, planktoni magasságokban szárnyaló, sporttörténelmi fejlemény részét képezi majd.

Magunk is belátjuk, ezzel most jó sok semmit mondtunk, de ígérjük, jönnek majd a részletek is. Addig is: 2010. május 29. Krétázzuk be a naptárba erősssen.
 

132 komment

Címkék: szolgálati közlemény

A bejegyzés trackback címe:

https://nst.blog.hu/api/trackback/id/tr581980295

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

r_magpie 2010.05.07. 08:54:10

én már két héttel azelőtt letudom a legjobbhaver esküvőjét, úgyhogy esetleg jelentkeznék valamelyik kommentelőcsapatba

pote · http://nst.blog.hu/ 2010.05.07. 09:27:31

@balu11:
ebből nehéz eldönteni, h ez mekkora cink...

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2010.05.07. 09:50:10

@_Maverick: Ha nem vagyok kizavarva sehová a vakvilágba a Barcába/spanyolba szíves örömest. Bármely szezonból Xavi mezében, nem igazán Xavi tudásával felvértezve...:)

Lezuzius 2010.05.07. 09:54:15

@imici77: tagfelvetel van? jelentkezem, a multkorirol lemaradtam...

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.05.07. 10:17:50

@Lezuzius: egyelőre várom a visszajelzéseket, ha mindenki jön, aki volt (10fő), akkor nem, különben igen sztem. szerda körül kiderül. azok?

progvog 2010.05.07. 10:54:05

ha valamelyik csapatnak nincs kapusa, akkor nagyon szívesen betársulok
2 hónapja az egyetemi bajnokságon bemelegítés közben eltört az ujjam, de nem törődve vele 5-0-ás győzelemmel hoztuk le a meccset, viszont utána valamiért megtiltották, h focizzak :D úgyhogy május végén szívesen zsugáznék egyet

borzash · http://frozensteak.bandcamp.com 2010.05.07. 11:02:10

Jelentkezni hol kell, csapatként? A múltkor mi voltunk az Alkalmi együttlét, a név már nem aktuális, mivel az első NST Kupa hatására elkezdtünk RENDSZERESEN FOCIZNI, de a gárda nagyjából maradt, és jönnénk megint!

heinrich · http://nst.blog.hu 2010.05.07. 11:20:52

@borzash: lásd fent.

Konkrétan nevezni akkor lehet majd, ha elkészül a "versenykiírás"

balu11 2010.05.07. 11:22:22

@borzash: szép példája ez a sport (és kiemelten az NST *nyal*) összehozó, összetartó erejének

borzash · http://frozensteak.bandcamp.com 2010.05.07. 11:23:58

@balu11: viccen kívül, komolyan. ma is megyünk, szétrúgjuk egymást, utána 280 a korsó ászok a Klub 32-ben

balu11 2010.05.07. 11:26:03

@borzash: én is komolyan írtam, nem volt benne gúny

Apollo440 2010.05.07. 11:28:44

hohó, jön majd a rettegett Sziget-csapat! a tavalyi harmadik helyért járó kupát én őrzöm, kiegészítjük még eggyel!
Forza Juve!!!!

Apollo440 2010.05.07. 11:30:33

@progvog: Hozzánk jöhetsz szerintem, tavaly is egy ismeretlen kapussal oldottuk meg a harmadik helyet, aki pont az NST ellen potyázta be az első gólt:-)

borzash · http://frozensteak.bandcamp.com 2010.05.07. 11:48:46

@balu11: tudom, nem is olyan szellemben válaszoltam, szerintem :)

ZenZo 2010.05.07. 11:49:44

Hm, már legutóbb is gondolkodtam rajta, de most a dátum jónak tűnik, összerántanék pár arcot a hobbifocisták közül. Nem hiszem, hogy komoly esélyekkel indulnánk, elvégre idén még csak 1x voltunk közös focin (akkor is összetörtem magam), de elfocizgatnánk. Majd leszünk az üzbég válogatott, vagy mi :) esetleg igény/lehetőség esetén nyilván az angolokhoz társulnék, bár látom a létszám kb megvan. Esetleg holland? No meglátjuk. Sok még az a 22 éjszaka, addig még nagyon sok minden történhet.

balu11 2010.05.07. 11:56:24

@borzash: ja nem, egyáltalán, csak egyértelműsíteni akartam jószándékom

remélem, találkozunk a pályán ismét!

gyurexx 2010.05.07. 12:14:20

ez jól hangzik, ha lehet csatlakozni majd esetleg valahova szívesen mennék... németek-angolok-franciák kíméljenek... :)

Endoscope 2010.05.07. 12:31:35

@_Maverick: Amennyiben egy 2006-os spanyol VB mezben Guti-Endoscope vagy 2004-es Real mezben Raúl-Endoscope is pályára léphet, úgy ezer örömmel. :)

(Ha minden kötél szakad és nincs más megoldás, akkor egy 2010-es Iker-Endoscope is védheti a hálót.)

raoul_duke 2010.05.07. 13:37:57

Fasza! Még az is lehet, hogy pont ráérek. Az olasz vagy a német csapatba szívesen beszállok.

És igen, azt javasolni tudom mindenkinek (via
@Pályaelhagyó autóversenyző: ), hogy ne igyatok sokat előző este!

Lebowski Őtökisége 2010.05.07. 14:41:44

fú énis énis énis :D ha még az olasz csapatba hiányzik egy aquilani, vagy a spanyolban még nincs baszk, akkor jelentkezek én is! :D

nekem is vizsgadőszak mondjuk, de sztem meg tudom oldani.

kavics30 2010.05.07. 14:43:48

@heinrich: Az előző napi Európa Kiadó koncertről szerintem egyenesen odamegyek :)
a MUGU-val (bár remélem más nevünk lesz) elhozzuk a már tavaly megérdemelt kupát, a legjobb kapus és MVP címeket!

"...A régi fiúk régen tudják,
Az újak pedig megtanulják,
Muszáj menni, nem lesz szünet,
Éjjel-nappal sötét ügyek.

Mozgó képek, fekete-fehérek,
Felemelt fejjel körülnézek,
Egy turista mit tehet?!
Örül neki, hogy itt lehet..."

nils_h 2010.05.07. 14:46:51

@Lebowski Őtökisége: Egy Aquilani? Miért állandóan sérült vagy? :)

kavics30 2010.05.07. 14:50:52

@imici77: akkor már csak a legjobb kapus címért kell aggódnunk ;) persze nem sokat...

Ganz 2010.05.07. 16:55:23

Jódélutánt.

Ezmiez?
Én még új vagyok itten, egy ideje olvasgatlak komolyabban, meg pofázok hülyeségeket, de ez érdekelne, mert kapisgálom, mi az élvezet ebben a sportágban.

Meséljétek már el legyetek szívesek, hogy miféle bajnokság ez, meg hogyan szokott zajlani.

Mittomén.
Van becsúszás...? Ilyenek.

Ganz 2010.05.07. 16:56:15

A sör, az oké, abba nem lesz enemi, csak a körítésről valamit, köszönöm.

badblood 2010.05.07. 17:08:23

@imici77: azért az a Casual hooligans sem lenne rossz :))

Ganz 2010.05.07. 17:17:22

@heinrich: Aha...

Ez tetszik, óriásiak voltatok.

Zoo Keley vitt mindent.
Viszek csajokat is.

Ha összejön. Khm. Van egy pár.

Najó.

De nekem nincs csapatom.
Akkor mi van?

A resztli is csinálhat egy csapatot, ha jól értem?

Mert én ennyi rengeteg embert nem tudok összeszedni, mint hat.

Az tuti.

Akkor mi van?

heinrich · http://nst.blog.hu 2010.05.07. 17:19:00

@Ganz: majd itt a fórumon összeszerveződtök, e-mail és telefon csere, már kész is a csapat.

Ganz 2010.05.07. 17:22:13

Egyébként, a becsúszásról az a véleményem, hogy nincs becsúszás.
Kész.

Nem büntetem, hogy akkor kiállítalak, meg büntetőrúgás, meg mittomén, mert az egy eldöntésre váró helyzet (a bíró által), hogy meg legyen ítélve, hogy mivót.

Nincs becsúszás.
Az egyértelmű.

Ha valami idegesítene, akkor az az, hogy nem tok dolgozni menni valami fasztaliga miatt, érted.

Oké, ránézésre nem paraszt ott senki, de ránézésre a Totti sem paraszt.

Ganz 2010.05.07. 17:23:16

Most micsináljak akkó???

06209363032...?

heinrich · http://nst.blog.hu 2010.05.07. 17:27:51

@Ganz: egyelőre semmit, lesz majd hivatalos kiírás, akkor lehet nevezni. Persze a szervezkedést el lehet kezdeni, majd okoskodunk rajta, hogy mivel tudnánk ezt megkönnyíteni nektek.

Ganz 2010.05.07. 17:33:28

Oké.

Érdekelne.

Kösz az infót!

Oarbeaskoa 2010.05.07. 18:51:10

egy Bilbao fan egy baszk nemzeti csapatról álmodik. Kinek van kedve hozzá?
Gora Euskadi!!!

Oarbeaskoa 2010.05.07. 18:53:15

Ganz nem állunk össze?
egy csak a forumon összeszerveződött csapatot!
nevünk lenne "Csak az NST"

heinrich · http://nst.blog.hu 2010.05.07. 18:55:14

@Oarbeaskoa: ne feletsétek el, hogy mini-vb-ről van szó, így csak válogatottal jöhetnek szóba.

Oarbeaskoa 2010.05.07. 19:05:12

Akkor ezennel megalapítom a Baszk Nemzeti Válogatottat! Várok minden Inaki, Unai, Mikel, Gorka és egyéb keresztnevű user-t :) Vagyis aki nyitott, egy nem nagy nevű, egységes csapatszellemre, végsőkig odaadóan küzdő, rövid, egyérintős paszokkal játékot felépítő játékfelfogásra

Oarbeaskoa 2010.05.07. 19:06:02

természetesen Heinrich-ék wild-card-jával indulnánk

dzzzzz 2010.05.07. 19:08:59

Az angoloknak vagy egy klub szurkoló közül kell kikerülnie->nem igazi válogatott
vagy több angol klub szurkolói közül->elvárás hogy összeverekedjenek (vagy legalább összevesszenek)
csak a valóság kedvéért :D

Ganz 2010.05.07. 20:59:58

@Oarbeaskoa: Naná, benne vagyok.

Urzaiz a legnagyobb, de megengedem Guerrero-t is.
A baszk, az szimpatikus, mer semmit nem tudok róluk, ergo rosszat sem tudhatok.

Ja, robbantanak.

Nade mi is azt fogunk.

Ganz 2010.05.07. 21:03:37

A nevem eredetileg Alazne, csak nem akartam itten nagyképűsködni.

Még Ecseverriáék akasztották rám, mikor eccer lementünk a térre tengózni.

ddrum77 2010.05.07. 21:35:26

@Oarbeaskoa: Ha kell ember esetleg... Heti 1x kispályázok, plusz rádobok még 1-2 erőnléti részt is. Remélem jó leszek a B keretbe.

solol 2010.05.07. 23:28:12

énisénisénis...
tekintve, hogy csak francia mez van itthon, egy francia válogatottba...

szangye puncog 2010.05.08. 08:11:27

@Ganz: társulnék, legyünk új-zéland, vagy dánia, vagy mittomén

bal lábas, támadó felfogású, de inkább előkészítésben jeleskedő játékos vagyok kb. Giggs, bár ezt még soha senki nem erősítette meg.....

danesdzsu2 2010.05.08. 08:27:17

@Oarbeaskoa: Alapvetően Zubizarreta utódja vagyok, de jobb napjaimon Gurpegit is el tudom játszani. Bár ilyen napból nagyon kevés van....

Szal jelentkeznék.

Ganz 2010.05.08. 10:11:52

Nekem mindegy, kik leszünk.
Monnyuk Bilbao mezem nincs. A Sunderland, az jó lesz Bilbaónak?

A másik, hogy nem kell mez. Mármint nem mez kell, na.

Ha van hat ember, vagy több, akkor veszünk annyi egyforma sima tí-sortot, ráteszünk, amit akarunk, és onnantól az a mez.

Rendes mezeket sztem hülyeség használni, ha nem egyformák.

Ganz 2010.05.08. 10:16:41

Azt viszont megtehetjük, hogy a mindenki számára egyértelmű helyen, veszünk mindenki számára egyértelmű színű, és egyforma cuccokat.

Lenne is ötletem.

Aztán, ha van indíttatásunk, feliratoztatni őket.
Az se baj, ha hatból négy 10-es lesz.
:)

Viszlat 2010.05.08. 11:36:03

Ahogy nézem Anglia már megtelt, de azért ott leszek a lelátón VB-s Rooney mezben. :)

crouchy 2010.05.08. 11:48:13

sztem Izland is megérdemelne egy válogatottat, a kisgöncöl-formációnál 50X hatásosabb gleccservulkán-felállásban bénítanánk meg európát, sőt az egész világot.

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.05.08. 12:05:30

Annyian jelentkeznek nálam, hogy Anglia akár 2 csapattal is indulhatna:)

Szervezők, ha nem lenne 8 csapat, szóljatok, az ifiket kölcsönadom :)

vagy tényleg mehetne az Anglia A, Anglia B :)

solol 2010.05.08. 13:02:05

@Ganz: ez esetben én is csatlakoznék :)

Ganz 2010.05.08. 13:46:37

@solol: Oké.
Velkám.

Mennyien is vagyunk, a melyik nevű csapatban...?

progvog 2010.05.08. 15:02:46

@Apollo440: ok, simán, utánatok olvastam, szimpatikus hozzáállás, a dobogós helyezés is jó ajánlólevél :D oh, még egy sarkalatos pont, kinek szurkolnak a csapattagok? :D

Harald hardrode 2010.05.08. 20:44:48

@Ganz: Amennyiben valamilyen csoda folytán csak 12.00-kor kezdődne a torna, akkor én is szívesen részt vennék ebben a fórumos csapatban. Csatáron kívül bármit eljátszok. Amennyiben érdemesnek tartasz rá itt az email címem: kemenym2@gmail.com

Oarbeaskoa 2010.05.09. 01:18:05

Ganz! Hello!
Akkor összeszámolod hány Itturaspe, Aldekoaotalora és Amorebieta gyűlt össze?

ddrum77, szangye puncog, Danesdzsu2, Solol, Harald hardrode, Ganz, Oarbeaskoa

jól számolom?

Már csak heinrich-ék wild-card-jára várunk, hogy kivételesen engedélyezzék a baszk válogatott részvételét, amit eddig a FIFA soha nem adott meg.

heinrich · http://nst.blog.hu 2010.05.09. 10:56:17

@Oarbeaskoa: Objektív okok miatt ez sajnos nem lehetséges, de a spanyolnak nincs akadálya.

Ahogy a posztban utaltam is rá, mezekben vszeg tudunk segíteni, vagy mondjuk úgy, kurvára remélem, hogy tudunk :)

Oarbeaskoa 2010.05.09. 11:32:56

Heinrich: ok, kénytelenek vagyunk elfogadni.

Ganz! Azt hiszem így én Új-Zéland-ot választanám, az közelebb áll a baszkokhoz, mint a spanyol. Te mit szólsz hozz? Vagy friss csapattársak, ha bevállaljátok mégis, nektek mi a véleményetek?
Valami jó kis haka-t begyakorolunk

Harald hardrode 2010.05.09. 11:58:43

@Oarbeaskoa: esetleg Ausztrália (van mezem). Vagy lehetnénk valami viking válogatott pl.: Izland, de Új-Zéland is teljesen jó. Esetleg Pápa-Új-Guinea?

szangye puncog 2010.05.09. 12:05:01

@Oarbeaskoa: Részemről semmi akadálya, legfeljebb baszk sapkában toljuk all blacks mezben..

Harald hardrode 2010.05.09. 12:14:44

@szangye puncog: adom :-D, de valahonnan kéne szoknya is.

Ganz 2010.05.09. 12:37:39

@Harald hardrode: Természetesen.
Óriási csapat leszünk.
És egyre csak gyarapszunk.

Gondolkodom rajta, hogy indítsunk-e egy saját tornát.

Ganz 2010.05.09. 12:43:33

@Oarbeaskoa: Így van. Jóval közelebb.

Ámde az jutott eszembe, hogy van magyar válogatott?

Nemtom, nem tűnik logikusnak...?
Vagy nekem mindegy.

Igazából, az igazán kemény, az egy tribute-retro 54-es magyar válogatott mez lenne.

De félő, hogy mire eldöntjük, hogy mik legyünk, addigra már az elődöntők mennek.
:)

Ganz 2010.05.09. 13:03:04

A feleségem aszongya, vegyünk fel láthatósági mellényt.

Az van mindenkinek.
Az enyémen még lenne egy FLIGHT CREW felirat is.

Ki támogattya?

danesdzsu2 2010.05.09. 13:15:21

@Oarbeaskoa: Új-Zélandi baszkok? Ha már egy baszk csapat címere van az avatáromban, ne adjuk alább...

solol 2010.05.09. 13:59:14

Új-Zéland nyerő.. :D
ha esetleg valakinek nagyon ellenszenves lenne, ajánlanám még Hondurast

Oarbeaskoa 2010.05.09. 17:49:54

nem azért nem lehetünk baszkok, mert a FIFA nem engedélyezi, hanem mert ez a szervezés lényege, gondolom, hogy a VB-n résztvevő csapatokból kell választani. Ugy hogy jó ötlet a viking banda is, de azokból akkor a dánok. Szóval van már két javaslat: Új-Zéland és Dánia. Van-e még javaslat?
Fordítsuk komolyra a szót. Akkor hatan vagyunk?

szangye puncog 2010.05.10. 07:58:40

@Oarbeaskoa: új-zéland a fekete mez miatt egyszerűbb, bár a soccer csapat all whites, nem all blacks mint a rugby.

danesdzsu2 2010.05.10. 10:32:36

@Oarbeaskoa: Én megyek. De dobj egy címet a pontos egyeztetéshez.

t.o.d. 2010.05.10. 13:44:02

@imici77: De Ymy! Ha lesz angol A, meg angol B, akkor hogy fog az kinézni, hogy egy VB-n angol házidöntő lesz??? :-)

Go Manchester Gunners, én ott leszek, és most megpróbálom térdszalag-szakadás (v bármi egyéb sérülés) nélkül átvészelni a csoportküzdelmeket... :-)

t.o.d. 2010.05.10. 13:47:12

Egyébként a MG annyira sportszerű csapat lett, hogy a jorkyk egy óráiból mindig felet elvesz az, hogy mindenki visszaadja a labdát. További 20 perc esernyő és kötényszünet... Öszeszokott, technikás, fairplay-díjas csapatnak szeretne szurkolni? Válassza Angliát az NST-kupán! :-)

solol 2010.05.10. 15:05:49

@Oarbeaskoa: engem is biztosra vehetsz...

Ganz 2010.05.10. 16:29:00

Én tervezem, hogy megyek, és ha valaki megsérül (azistenneaggya), vagy valakinek lefő, akkor beszállok szívesen, arra a pár percre, míg nekem is lefő.

Ezért nem szeretnék tutira semmit mondani, mert a melóm is könnyen alakulhat úgy, hogy nem tudok menni, sajnos.

Viszony kíváncsi vagyok rá, és örömmel játszanék valamelyik Új-Dánia-nevű csapatban, amiben a mindenki által jól ismert solol, és Oarbeaskoa osztogatja, többek között.

Ganz 2010.05.10. 16:37:00

Jah!
A nevezési díjba beszállok terészetesen, attól az független, hogy játszom-e a végén, vagy nem.

heinrich · http://nst.blog.hu 2010.05.10. 21:04:07

UPDATE

Eldőlt, hogy a Mammut mögött található Marczibányi Sportcentrumban lesz a torna:

www.marczibanyi.hu/cms/kepgaleria/

balu11 2010.05.10. 21:22:40

@heinrich: baszki, ezek a képek fotók, vagy szerkesztett rajzok? Ilyen helyen nem is merek majd a büfében sopronit rendelni... Mondjuk nem is hiszem, hogy mérnek Miller alatt... Pöpec, na.

(Címvédő csapat összeállt gyakorlatilag, előzetes nevezési szándék megerősítve. Remélem, beférünk.)

balu11 2010.05.10. 21:27:23

(nem ment el az előbb, ha kétszer látszik majd, bocs)

@heinrich: nagyon trendi kis hely, remélem, nem kell "black tie" a belépéshez

(A címvédő (nem olasz!) csapat összeállt, előzetes nevezési szándék megerősítve. Remélem, beférünk.)

heinrich · http://nst.blog.hu 2010.05.10. 21:29:43

@balu11: Én kurvára örülök, hogy sikerült megszerezni, korrekt a hely, semmi sznoboskodás :)

Nevezést rögzítettük.

balu11 2010.05.10. 21:35:33

@heinrich: tényleg hihetetlen jól néz ki, méltó helyszín egy nívós VB-felvezető rendezvényhez - részleteket várjuk, figyeljük, nagyon örülök, hogy összejön a torna (ismét!)

Harald hardrode 2010.05.10. 23:12:45

@Oarbeaskoa: : mint már jeleztem, 12.00-re tudok csak menni, van egy olyan érzésem, hogy a torna 09.00 körül kezdődik, de mindennek ellenére nagyon szeretnék menni. Dánia és Új-Zéland is tökéletes.

solol 2010.05.11. 11:03:18

ide másztunk be ctf-en...tényleg szép hely :)

gyurexx 2010.05.11. 11:35:13

@Oarbeaskoa: ha esetleg kell egy hetedik, akkó' ezennel megpályázom a poszt.

szangye puncog 2010.05.11. 12:25:20

@Oarbeaskoa: én tutira megyek, ha máshova nem férek be labdaszedőnek.
20/5372681 ha összetartás lesz vagy bármit élőben kell tisztázni.

Lebowski Őtökisége 2010.05.11. 13:22:55

@nils_h: hát inkább úgy, hogy nem vagyok sosem jó kondiban, de a rutinfeladatok, mint a zseniális gólpasszok mestere vagyok :)

@Oarbeaskoa: @Lebowski Őtökisége: mivel korábban én is baszknak jelentkeztem, ezért beállnék a szent csapatba :))) AUPA ATHLETIC!

Lebowski Őtökisége 2010.05.11. 13:29:23

@Lebowski Őtökisége: most olvasom vissza, hogy milyen vaskalapos az NST-FIFA, viszont akkor lehetne egy többértelmű spanyol-B(aszk) csapat.

Oarbeaskoa 2010.05.11. 22:57:26

sziasztok!
Akkor írom az eddigi csapatot:

danesdzsu2, Harald hardrode, szangye puncog, solol, gyurexx, Lebowski Őtökisége, Ganz, Oarbeaskoa

jól számoltam?

megfelel az eddigi összeállítás? hány plusz egy játszik majd a pályán? legyen két sorunk :) ? Még kellene egy védekező középpályás és egy bal összekötő?

szerintem menjünk át mail-be: rolandkek@gmail.com, várom a jelentkezéseket

maradjon nyitva még a névsor?

illetve megfelelne-e nektek ha a főhadiszállásunk a bajcsy zsilinszki utcában, az Arany János és a Nyugati közötti ír kocsmát nevezném ki? Ha nincs viking meg baszk akkor legyen kelta :)
és akkor a többit utánna ott megbeszélnénk

heinrich · http://nst.blog.hu 2010.05.12. 01:00:03

@Oarbeaskoa: ha jól látom, r_magpie is szívesen beszállna.

Apollo440 2010.05.12. 15:48:52

@progvog: hát, többesélyes, olasz, argentín, ilyesmi....majd megdumáljuk!

Oarbeaskoa 2010.05.12. 23:17:57

hol vagy Ganz? illetve r_magpie? illetve lebowski? illetve Harald?

progvog 2010.05.15. 15:40:17

@Apollo440: ok, én felutaztam pécsről, 30-áig tuti maradok, most már csak valami durva sérülés jöhet közbe :D

_Maverick · http://newdeal.blog.hu 2010.05.16. 11:34:26

OFF kicsit, de szeretnék a figyelmetekbe ajánlani egy júniusi tornát a szervezők kérésére:

floorball.blog.hu/2010/05/14/lepj_palyara_te_is_a_2010_es_foci_vb_n#more2002907

Ez persze nem mérhető hangulatában és közösségi erejéban az NST-shez, de hát szerencsére nem is akkor van:)

somlasz 2010.05.17. 11:18:13

Sziasztok! Én szívesen beszállnék esetleg az Uruguayi csapatba!! Szóba jöhet még Chile, Mexikó is. Emailcimem: somlasz@gmail.com Előre is köszi. Hello

somlasz 2010.05.17. 11:23:41

Igazából akárhol akad hely örömmel mennék. :)

szferi 2010.05.17. 11:30:46

Ha BP-n leszek én is beszállnék ebbe az új-zélandi válogatottba - cserének :)
Persze csak ha van még hely. Hány fős keretet terveztek?

Lebowski Őtökisége 2010.05.18. 19:13:55

az anyagiakról van már füles?

Apollo440 2010.05.25. 11:38:13

@progvog: hahó! mi a helyzet? valahogy összeköttetésbe kéne kerülni, mert éppen egy kapus hiányzik a csapatból, különben megvagyunk!
süti beállítások módosítása