Nou San Trafford

Az Index blogja a világ legjobb futballjáról.

A szerkesztőségből...

Utolsó kommentek

jujjdeizgi

Friss topikok

Serie A: esküdt ellenségek szemtől-szemben

2009.12.05. 10:55 _benito

Az olasz futball szurkolói teljesen jogosan érzik úgy, hogy a következő hétvégén nagyon szeretik őket az égiek: a táblázat első hat helyezettjének összecsapásába belefér a nemzet rangadója (Derby d’Italia), és a római Derby della Capitale is, a szarvasbélszín tetején a koktélmeggy pedig a villámrajtból meglassuló Sampdoria és a mézstartból felgyorsuló Milan meccse lesz. Eddig a jó hírek, kicsit azonnal muszáj árnyalnunk a képet: a dolgok jelenlegi állása szerint az Internek nem feltétlenül muszáj nyernie, Mourinhónak így tökéletesen elég lesz nem kikapni, a Juventus idei szezonja pedig nem azt vetíti előre, hogy a szezon meccsén játszanának a legjobban. A római derbin egy gyalázatos Lazio látogat az egyre inkább Ranieri képére formált, de azért felfele tartó Romához (vicces ilyet mondani két társbérletben utálkozó csapatról), itt is inkább várható fogcsikorgató tusakodás, mint mondjuk a tavalyi tudományos fantasztikum megismétlése. A Milan-Sampdoria és a Genoa-Parma jobb meccsek lesznek.

Idén először valóban jogos Derby d’Italiának nevezni a Juventus-Intert, mert újra van olyan kritériumrendszer, ami ezt a két csapatot teszi Olaszország legjobbjává. 1967-ben Gigi Breva újságíró használta először a kifejezést annak a két csapatnak a meccsére, amely soha nem esett ki az első osztályból. Az Inter ugyan végzett az utolsó helyen, de valóban nem esett ki soha, míg a Milannak kétszer is sikerült (a 80-as években nem esett, küldték), 2006-ban pedig a Juventust csinálták ki a Calciopoli néven elhíresült kutyakomédia keretein belül. Az Olaszország rangadója kifejezést mostanra a bajnoki címek száma is igazolja, hiszen a két rekordbajnok találkozik: a torinóiak 29 bajnoki címéből kettő ment a levesbe a MoggiGate miatt, egyet az Inter kapott, így a zsinórban megszerzett néggyel együtt Milánó kék-fekete felében 17 scudetto gyűlt össze a trófeateremben (csakúgy, mint a Milannál).

2007-ben, a Serie B-ben senyvedő Juventusnál azt mondták, 2010-re építik fel újra a csapatot a pre-calciopoli szintre, és az idei szezon kezdetéig tulajdonképpen – ha döcögött is az út – mondhatjuk, hogy szisztematikusan zajlott az építkezés: rengeteg olasz fiatalt próbáltak beépíteni, volt, aki nagyon bejött (Chiellini, Marchisio), volt, aki bejövögetett (De Ceglie, Giovinco), és volt, akit eladtak, hogy másnál jöjjön be. 2009 nyarán viszont mélyen a zsebébe nyúlt a Juve, és komoly összegért igazolt sztárokat, hogy valóban bajnokesélyes legyen, és úgy tűnt, így is lesz: épülgetett a kisbarca Torinóban.

A reményeket táplálta, hogy az Interben is fontos változások mentek végbe: a Barcelona megléptette a támadások lelkét, az olasz gólkirály Ibrahimovicsot, akire akkor is számíthatott a csapat, ha éppen csapnivalóan játszott (két éve majdnem sikerült eltippmixelni a bajnokság végét, az utolsó fordulóban az összedrótozott Zlatannak kellett Parmában egy félidő alatt szállítania a bajnoki címhez kellő győzelmet). Mourinhónak változtatnia kellett, Eto’o és Milito leigazolásával már mindig két csatárral játszik (ha bármelyik kidől, Dulifuli Balotelli alig várja, hogy a pályára csörtethessen), és kár lenne tagadni: az Inter ha gyengült is, az olasz mezőnyben ez alig észrevehető. A két csatár hozza magát, a mögéjük rendelt irányítóra, Sneijderre nincs is mindig szükség, és a csapat a megváltozott összeállításban is bármikor képes a Darth Vader-szerű magabiztossággal elért győzelmekre.

Talán túlságosan leegyszerűsítjük a kérdést, de biztosan nagy szerepe van a két csapat között feszülő 8 pontban az újonnan érkezettek teljesítményének. A fent említett Interista csatárpáros és a holland kolonc mellett Lucio is jól teljesít a védelem közepén (Luciósan jól, szóval ott azért fogható lenne a csapat, ha eljutnának a kapuig az ellenfelek), miközben Torinóban dögvész van és siralom. Az utóbbi évek komoly pénzekért elhozott sztárigazolásaihoz (Almiron, Tiago, Poulsen) hasonlóan idén sem sikerült belenyúlni: a Fiorentinában a Serie A egyik legjobb belső középpályásaként villogó Felipe Melo 25 millió euróért kizárólag fingfogásban jeleskedik zebrában, Diego pedig, aki a csapat legnagyobb gondját hivatott megoldani, szintén keserves csalódás. Tavaly az volt a Juventus baja, hogy nem volt senki, aki a kétségkívül masszív középpályát összekösse a kétségkívül jó csatárokkal, a lyuk betömésére alkalmasnak látszó Diego azonban azokat a félelmeket váltja valóra, miszerint ha a jelenlegi Juventus nem is jobb csapat a Werder Bremennél, előbbivel semmilyen szinten nem bír a brazil.

Mourinho megvonta a vállát, amikor elment Ibra, és egy teljesen más szisztémában hasonlóan dögunalmas, de ugyanolyan iszonyúan hatékony csapatot rakott össze. Nagyokat nem szokott variálni rajta, ha Sneijder éppen jól van, akkor ő, ha nincs, akkor Sztankovics irányít (a szerb egy sorral hátrébb játszva újjászületett, Laziós időszakát idézően jó a Pirlo-poszton, furcsamód még a kapura is veszélyesebb). Balotelli ugyan az egész világra haragszik, mégis szinte mindig igen hasznos tagja az Internek, ami nem meglepő, hiszen valójában egy sérült elméjű zseniről van szó. Amit ő kap majd Torinóban, azt nem lesz könnyű lábon kihordani.

Eközben Ciro Ferrarának szemlátomást meghaladja a képességeit a feladat: annak idején a csapat védelmét kiválóan irányította, tábornokként egyelőre bukásra áll. Pedig igazából ebben a Juventusban minden megvan, azt meg el kellene tudnia viselni egy ilyen csapatnak, hogy a szélsőhátvédek képességbeli hiányosságokkal küzdenek. De nem viseli el, mert senki nem hajlandó folyamatosan jól teljesíteni a csapatból, talán egyedül a minden szembejövőbe belerúgó Camoranesi, és a ramadán fáradalmait pihegő Sissoko dicsérhető. Néha felvillan, mit tudnának, ha össze lennének rakva, de inkább az a jellemző, hogy az egész szezonban hat szerzett gólnál tartó Livorno ellen Gigi Buffon a Juventus legjobbja.

Az Interből két fontos játékos fog hiányozni, az irányító középpályás Sneijder, és az irányító jobbhátvéd Maicon sem lesz ott, ami komoly esélyt kínál a legerősebb összeállításában pályára lépő Juventusnak. Mégsem valószínű, hogy hazai győzelem születne, mert nagyon sok torinói játékosnak kellene ugrásszerűen iszonyú nagyot javulnia, miközben az idén látott Inter tartalékosan, félgőzzel pöfögve is képes egy ikszre az Olimpicóban.

Derby della Capitale: Roma-Lazio 2-1
Az országot a Juve-Inter tartja a markában a hétvégén, kivételt ez alól csak a főváros jelent, ahol szintén az év meccsére készülnek: először a Roma lesz a pályaválasztó a szezon két telt házas meccsének első kiadásán. Egyből meg kell jegyeznünk, csak azért lesz telt ház, mert Tottiék a pályaválasztók, a Lazio most nem töltené meg a nyári Olimpicót, de még az is kérdés, hogy a legendás Curva Nord teljes egészében kékbe öltözik-e. A mászókakékek ugyanis olyan gyalázatosan teljesítenek idén, hogy a szurkolók egy része tiltakozásul távolmaradással tüntet.



A Roma már magához tért a katasztrofális start okozta sokkból, és mióta Totti visszatért, már szállítják az eredményeket is, de valahol az egész olasz első osztály, és a csapat kritikája, hogy ehhez egy 33 éves játékosra van szüksége. Ilyen is régen volt utoljára: a Roma gyakorlatilag a legjobb összeállításában kezdi a derbit, visszatérhet a szétkönyökölt arcú (és közben vesekővel is bajlódó) Jövő Kapitány, és összeáll a védelem közepén a Serie A egyik legjobb párosa, Mexes és Juan.

A Lazio legutóbbi két bajnoki meccsén már legalább nem kapott ki, és újra bizonyítást nyert, hogy a gondok nem annyira hátul vannak, mint inkább a támadósorban, és ennek elég egyszerűen lekövethető okai vannak: Ledesma és Pandev csak edzésen veheti fel a standkorlátkék mezt, mindketten büntiben vannak, pedig mindkettőjükre óriási szüksége lenne a csapatnak. Zarate kölcsönjátékosként villogott, a nyáron érte kiadott 18 millió fontért viszont már nem képes rendesen megdolgozni, Foggia és Rocchi sem úgy teljesít, ahogy várják tőlük, így hiába teljesít szolgálatot a Serie A legjobb szélsőhátvéd-párosa a rómaiaknál, nem sok hasznát látják a Kolarov-Lichsteiner kettősnek – akik egyébként lehet, hogy középpályást játszanak majd egy amolyan 3-3-3-1-es rakétaformációban.

Ranieri néha már hajlandó kisandítani a mellvéd mögül, de azért ott még nem tart, hogy a mostanában alkalmazott 4-2-3-1-ben (Spalletti csak ezt nyomatta a csapattal) lépjen pályára a szezon meccsén. Kulcsszerep hárulhat a francia Menezre, aki lassúsága miatt a 4-4-2-ben kevésbé használható, de egy támadóbb csapatban képes lehet hasznos teljesítményre, de most a komoly súlyveszteséget elszenvedett De Rossi helyett is kellene falnia a kilométereket. Egy extra motivációról is meg kell emlékeznünk, Totti a Lazio-legenda Beppe Signori Serie A-gólrekordját (188) hajszolja. Micsoda érzés lenne pont a derbin…!



Ballardiniről fogalmunk sincs, miért nem rúgták már nagyon régen ki a Laziótól, hiszen ezzel a kerettel azért jóval előrébb kellene tartania. Az Irriducibili Mihajlovicsot látná a legszívesebben a padon, és ha kikap a derbin, az szinte biztos, hogy Ballardininek mennie kell. A héten a Lazio kiesett az Európa Ligából (a reptéren a szurkolók várták a csapatot, és nem barátkozni akartak), ez akár jól is jöhet, mert az európai szereplés csak nyűg volt az egyébként is csokker keret számára, ráadásul tovább tüzelheti őket, hogy a Roma ugyanakkor a továbbjutás küszöbére került a sorozatban.

Ennek a derbinek sokkal könnyebb megnevezni az esélyesét: a Romának nagyon simán le kell lépnie a Laziót, nincs apelláta. Nagy célokért idén már valószínűleg egyik csapat sem lesz versenyben (hacsak a Roma nem megy rá az EL-győzelemre), számukra tényleg az év meccsei az egymás elleniek.

Milan-Sampdoria 2-1
A Doria nem is olyan régen még az élen állt, azóta történt ez-az (például arcpirító különbséggel elbukták a genovai derbit), a Milan pedig az évad elején látott semmiből a feltámadó Ronaldinho vezérletével már egészen pofás csapat benyomását kelti. Vajon milyen napja lesz Cassanónak?

Genoa-Parma 2-1
A fantasztikusan teljesítő újonc az EL által meggyötört, de még így is betonkemény Genoához látogat a liga derékhadának élén feszítő csapatok rangadóján. A hazaiak szeme előtt egy cél lebeg: miután lezúzták a Sampdoriát, most meg is előznék

Napoli-Bari 1-1
Az olasz média egy emberként a kezdőbe tippeli Koman Vladimirt, akinek most minden eddiginél nehezebb feladata lesz, de ha ezt is sikerrel veszi, pont ott fog tartani, ahol a világbajnokság után reméltük: beverekszi magát a Bariba, és lassan meghatározó alakja lesz a Kakaskáknak.

A többiek:
Fiorentina-Atalanta 3-1, Bologna-Udinese 1-1, Livorno-Chievo 1-2, Palermo-Cagliari 2-2, Siena-Catania 4-0

521 komment

Címkék: olasz beharangozó üveggömb serie a derbi derby beharang

A bejegyzés trackback címe:

https://nst.blog.hu/api/trackback/id/tr1001575479

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mr.AT 2009.12.07. 00:03:31

@Hispan07: Ha továbbjutunk kedden (innen indultunk ki fentebb), akkor idén már (értelemszerűen) automatikusan BL top 16 csapat vagyunk. Ha kvalifikálódunk jövőre (ez meg nyilván kell ahhoz, hogy kalapokról beszéljünk), az azt jelenti, hogy olasz top4 csapat vagyunk (praktikusan, minden Milan-iránti tiszteletem elővéve is, vagy bajnokok, vagy másodikak).

Ez két olyan érv, ami a szorzót igen masszív mértékben meghatározza - nehezen tartom elképzelhetőnek, hogy a kiemeléskor ne kerülnénk a legjobb 16ba.

BruceWayne 2009.12.07. 00:04:14

"örökös olasz bajnok"

ezen mindig jót derülök

Mr.AT 2009.12.07. 00:06:48

@Nerazzurri: Derüljél csak. :-) Rengeteg szerencse és még több év kell még ahhoz, hogy ezt elmondhassátok magatokról, ha megéritek egyáltalán. ;-)

BruceWayne 2009.12.07. 00:11:37

ja hogy ez csak úgy mondogatásra megy... akkor nagyon fajsúlyos és értelmes megállapítás :-)

calcio_di_rigore 2009.12.07. 00:14:45

@értelmetlen_nevű: Nem hiszem el, hogy a Bayernben olyan játékosok játszanának, akik úgy állnak neki a keddi meccshez, hogy úgysincs nagy jövőjük idén a BL-ben, nem is törik nagyon magukat. Kizárt.

Vagy ha mégis, akkor kurv@nagy bajok vannak nálatok, ami nem arról szól, hogy Gomez hány gólt lő.

mocsing · http://nst.blog.hu 2009.12.07. 00:18:00

@Mr.AT: braafheid melyik csapat gerincét adja?

a gerinc meg általában max 4 játékos, innen kiindulva a csapat gerincét egyik felsorolt játékos sem adja.

értelmetlen_nevű 2009.12.07. 00:22:42

@Mr.AT: hát erre nem igazán tudok mit mondani. Én is elfogult vagyok a kedvenc csapatimmal, de ez azért kemény :)

Nincs kedvem most részletesen össszehasonlítani a két keretet, de:

Sissoko 10/10? Akkor Essien 30? Elhiszem, hogy tehetséges srác, de eddig egy jól sikerült év van mögötte. Emlékszem tavaly el lett küldve a picsába párszor, mielőtt elkezdett volna értékelhetőt nyújtani.

Amauri 9/10? Ibrahimovic 500? erre nem tudok semmi értelmeset írni. Camoranesi 9/10?

Braafheid a pad melegen tartásában játszik szerepet (fel ne fázzon Ribery), Badstuber eddig nulla hibát produkált (és egy fasza szabigólt). Müller az utóbbi időben halványabb sajnos.

A kapusotok, belső védőitek egyértelműen jobbak (Demichelis brrr.). A szélső védőink egyértelműen jobbak. Védekező középpálya sajnos a tietek. A csatárposzton egyezzünk ki egy döntetlenben, bár ha szerinted Amauri 9/10-es, akkor nem fogsz egyetérteni.

Marad a kreatív középpálya. Ribery-vel egyértelműen jobbak vagyunk, nélküle viszont inkább gyengébbek. Kroos-t kölcsönadni óriási öngól volt.

A pillanatnyi forma mindkét esetben bűnrossz, szerintem nektek rosszabb.

Nem bízom a győzelemben az az igazság. Szerintem 10 emberrel fogtok védekezni, kihagyunk pár ziccert, c_d_r pedig még egy réteg bőrt növeszt az arcára . :(

értelmetlen_nevű 2009.12.07. 00:25:14

@calcio_di_rigore: én úgy látom, hogy kurvanagy bajok vannak nálunk.

mocsing · http://nst.blog.hu 2009.12.07. 00:34:37

@értelmetlen_nevű: a kollégától korábban már megtudtuk, h camoranesi = robben :)) de volt még pár jó dolog, pl ribéry = diego, szal sztem ne menj bele ebbe a vitába :)

calcio_di_rigore 2009.12.07. 00:34:58

@calciomax: A 2. kalapba csak azért kerültünk tavaly is és idén is, mert előlünk kiesett valaki. Alapból a 3. kalapban voltunk, ami két év nemzetközi kupától való elzárás után nem meglepő. Mondjuk én ezt látom a legkisebb problémának.

értelmetlen_nevű 2009.12.07. 00:43:58

@mocsing: Nekem egyébként ez valahol szimpatikus. Szerintem a saját anyja nem volt ilyen jóindulatú Amaurival például, mint Mr. AT.

Diego lehet a következő Riquelme. Azért még rámcáfolhat, de nem egyszerű eset ő sem. Remélem, hogy nem kedden jön el a szokásos "minden tizedik meccsen villantok egy kurvanagyot" gólja/gólpassza.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2009.12.07. 00:51:49

Még mindig Ballardini az edző, legalábbis ma éjjel még állítólag nem beszélt Lotitoval. Kíváncsian várom mit hoz a hétfő.

Mr.AT 2009.12.07. 01:19:17

@mocsing: Egy kérdés: Robben minden zsenialitását nem megkérdöjelezve, ha egy képzeletbeli csapatodba kettejük közül kellene szélsöt választanád, akkor Mr.Üvegtérdet választanád, aki átlagban minden 5.meccsen bevethetö, s ha játszik is, meglehetösen öncélú (ezzel együtt persze átlagon felül gyors és kreatív), vagy a hihetetlenül szorgalmas és alázatos Camoranesit, aki amúgy bárkit megver egy az egyben, s a második nálunk az asszisztlistán?

danesdzsu2 2009.12.07. 01:42:29

@Mr.AT: Én még abban sem lennék biztos, hogy Ciro Ferrara Camoranesit választaná, ha lenne lehetősége választani...:)

Itáliainagysándor 2009.12.07. 07:57:36

@danesdzsu2: Azért amióta Camo a Juventusban játszik, sok edző keze alá dolgozott, és minden trénernél alap kezdő volt. Szóval ne firtassuk a kvalitásait. Ráadásul Robben annyira sérülékeny, hogy nem biztos, hogy sokáig lesz a Bayernél, legalábbis ha az eddigi klubjait nézzük úgy eléggé sanszos.

Hispan07 2009.12.07. 08:07:11

@Mr.AT: a bajnoki helyezés nem számít bele az UEFA pontszámba - tehát a 3. kalap elkerüléséhez nemzetközi jó szereplés kell.

A játékosok értékelése pedig... Hát őszintén, én kérdés nélkül csak Buffont és Chiellinit venném át a Milanba. Esetleg még Marchisiot, mert benne tényleg van potenciál. De a többieket, háááát... Camoranesi már nem az igazi, Amauri hullámzik mint a tenger, Melo fejben nagyon nincs rendben, Sissoko meg tényleg jó szűrő, de előrejátékban harmatos. Robben pedig sztem jobb mint Camoranesi - HA játszik. Persze sérülékeny, tény, de Camoranesi is látogatja az orvosi szobát rendesen. A bunkóság faktoruk közel egyenlő, ott nincs vita. :)

Számokban pedig, bár sztem ez számszerűsíthetetlen: Messi és Cé a 10/10 JELENLEG, és ez alapján a Juvében (és az olasz bajnokságban, talán Maicon kivételével) csak 8-asok játszanak.

pattopo · http://100ev.uw.hu 2009.12.07. 08:10:52

jó kis meccs volt a fővárosi rangadó,
bár a Laziónak szurkoltam mint a "szimpatikus kiscsapatnak"

még mindig nem tudom felfogni, hogyan lehet a földön fekve kitolni egy lövést a léc alól,
de a Róma kapusa megtette

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2009.12.07. 08:21:32

@pattopo: Durva, hogy 10 év alatt egy európai szinten nagyon jelentős csapat eljut a szimpatikus kis csapat szintig, de jelenleg valóban ez a helyzet. Amit írsz, az valami elképesztő bravúr volt, el sem hittem. Muslera is védett kettő káprázatosat, de ez a bizonyos védés káprázat volt. Hajtós meccs volt.
A következő mérkőzés meg a Genoa ellen jön, ami kicsit visszaesett az idény eleji formából, de ez még mindig nagyon erős a Lazionak. Sok jóra ott akkor sem számítok. Nagy szerencse, hogy a Siena és a Catania tuti kiesőnek tűnik, és a Livorno sem meggyőző, de ez így sem lesz könnyű. 2-3 jó meccsel el lehetne kerülni a kiesőhelyek környékéről, talán ennek érdekében kinyílik Lotito pénztárcája januárban.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.12.07. 08:47:22

@pattopo: @Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: Julio Sergioval nagyon megvagyunk elégedve, amióta első kapus bravúrjaival és magabiztossággal rengeteg pontot hoz nekünk. Ahhoz a tegnapi védéséhez csak Buffon parádéját tudnám hasonlítani, amikor kiszedte Zidane fejesét a vébé-döntő hosszabbításában.

Julio Sergio és a gólszerző Cassetti mellett Mexest, Juant és a mára húzóemberünké vált Riisét lehet még kiemelni. Ez a tegnapi győzelem már nagyon Ranieris óvatoskodós volt. Ranieri ujja nyomán rendesen szürkül a játékunk, ez már nem Spalletti cspaata, de amíg nyerünk kit érdekel?

LevyASR 2009.12.07. 09:16:08

@popp: engem...
nem azt mondom, hogy szép játékkal kikapni öröm, de azért na! ;)

popp · http://koncertblog.com/ 2009.12.07. 09:21:16

@LevyASR: Jobb ha szép játékkal nyerünk, de a lényeg csak a nyerés, főleg egy derbyn. Jobb egy 1-0 ide, mint egy 4-2 oda.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2009.12.07. 09:26:59

@LevyASR: @popp: A Romanak nem lehet oka panaszra a tegnapiak alapján, teljesen mindegy egy derbin a játék minősége, a győztes kiléte az egyetlen, ami számít. A Lazio valamivel jobb volt a mezőnyben, és ennyit értek vele. Szóval nyugodtan büszkék lehettek, a tragikus kezdés után megy a szekér, Ranierit lehet szidni, de amit tud, azt nagyon tudja.

_benito · www.nst.blog.hu 2009.12.07. 09:46:00

@bobix: nem, nem is vagyok regisztrálva az nso-n. pedig szöllő vmelyik posztjánál gondolkodtam, hogy kéne.

horas 2009.12.07. 10:09:11

"a Roma-Interen 2007-ben rögtön az első pár percben egy elég érdekes piros lap, és utána tök simán verhető lett a roma!"
Arra gonolsz mikor Guily megfogta a gólvonalon a labdát?Hát télleg elég érdekes....

"És A 2007/08-as szezonban, ha elveszem a zintertől a jogtalan pontokat a Roma utcahosszal bajnok!"
Azt se felejtsd el,hogy az utolsó 3-4 fordulóban az Inter-rég eldönthette volna bajnoki-címet csak elszórakozta a meccseit,ha le is vonnád az összes pontot,akkor behúzták volna azokat a meccseket...

"Tavalyi téli szünet elötti utolsó fordulóban az inter egy hatalmas lesgóllal tudott a Sienatól pontot menteni!"
Rendben van les volt,de tavaly Ronaldinho győztes gólját ugyanúgy leshelyzet előzte meg.

"És akkor Ibra vitte előre az intert"
Minden csapatnak megvannak a meghatározó játékosai,ahogy akkoriban Ibra volt az Inter-nek,a Roma-nak mai napig Totti,tavaly Ronaldo az MU-ban,vagy mondhtnám Kaká-t aki kulcsszerepet játszott a Milan BL.-címeiben.Ez miért baj...

horas 2009.12.07. 10:14:44

@popp: Igen örülök,hogy a Roma végre megtalálta a kapusát.Tegnap tényleg hihetetlen bravúrt mutatott.Bár én úgy érzem,2-3 játékost még kellene szerezni,hogy igazán ütőképes legyen a Roma.Úgy érzem,idén egy kis szerncse is kelleni fog a 4.ik hely eléréséhez,ami ha nem sikerül ismét,az egyenlő lenne a katasztrófával,a Roma pénzügyi helyzetét látva...

popp · http://koncertblog.com/ 2009.12.07. 10:16:17

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: Egyetértek. Tegnap például annál jobban örültem a gólnak, hogy már nem is számítottam rá. A hetvenedik perc környékén kérdeztem is magamban, hogy fögunk így gólt rúgni. Abban bíztam, hogy nem kapunk, mert J. Sergioban nagyon megnyugtató a kapuban és a védelem is jól állt a lábán. Végre is a hetvenkilencedik percben jött egy szép támadás és a Cassetti beverte ahova kell - nem is tudom, mikor lőtt utoljára gólt.. Aztán már telhetetlenségemben kicsit sajnáltam, hogy Riise bombáját kiszedte Muslera.

Másrészről meg korábban nem volt jellemző ránk, hogy szarul játszva tudunk nyerni.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2009.12.07. 10:59:17

@popp: Tudod micsoda megtiszteltetés ért téged? Maga Szöllősi György kommentálta a róla írt kommentárt a szüret blogban. :)

calcio_di_rigore 2009.12.07. 11:36:34

@Hispan07: Hát igen, Marchisio túl fiatal oda.
Pirlo, Ambrosini, Gattuso, Seedorf, ez az élet gyerekek.

Most komolyan, minden Juvést kérdezek: Ti elképzelhetőnek tartjátok, hogy a Milan mögött végezzünk a tabellán?

giacinto 2009.12.07. 11:45:57

Koman hányas osztályzatot játszott tegnap?

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2009.12.07. 11:59:41

A yahoo 5,5-re értékelte. Volt nála számszerűsítve jobb és rosszabb is jó pár.

_benito · www.nst.blog.hu 2009.12.07. 12:00:00

@calcio_di_rigore: egy hónapja azt mondtam volna, hogy kizárt. most már nem tartom elképzelhetetlennek.

érted, leigazoltuk diegót, aki azt mondta, ő lesz az új nedved, aztán kiderült, hgoy az új nedved már nálunk játszik, 25 guriga szevasz. (melóba már bele sem megyek).

nagyon hullámzunk, és többet vagyunk az alján, mint a tetején, ez még akkor is igaz, ha ez a szombati szerintem egy szép győzelem volt, és bár nem szokásom, most én is spiritózok egy kicsit.

de ha kiesünk a sátán másik csapata ellen (simán benne van), akkor az egész szart sem ér.

blasco 2009.12.07. 12:15:17

@calcio_di_rigore: szerintem arcból vissza, mert így nagy meglepi lesz, ha nem vigyázol. eddig még a semmire veritek magatokat...
btw látod azt a kábelt, ami a gépedből indul? na, hajolj le, kövesd a végéig. megvan? most húzd ki az áramból.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2009.12.07. 12:37:48

@blasco: Ez szép volt! :) Mellesleg hagyd csak, tudod, örökös bajnokok meg minden, ez mindenre érv. :)

calcio_di_rigore 2009.12.07. 12:40:26

@blasco: Ez nem arc, ez vélemény. Ugyanúgy ahogy meg kell előznünk a Cataniát, a Milan sem végezhet előttünk mindent egybevetve. Szerintem.

De te csak személyeskedjél tovább, ha már önálló gondolatod nincs. Amúgy meg kurvára nem téged kérdeztelek, olvass vissza.:)

calcio_di_rigore 2009.12.07. 12:44:46

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: Te csak legyél jó fiú, keress pár romanistát, és gratulálj nekik.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2009.12.07. 12:47:03

@calcio_di_rigore: Én már rég gratuláltam nekik, ezt olvashattad is, de kérlek szórakoztass mindenkit a csak Mr. AT-hez mérhető arcoddal és stílusoddal. Szerintem sokak arcára vigyort csal.

calcio_di_rigore 2009.12.07. 12:53:37

@_benito: Chiello nélkül húzós lesz a holnap.

calcio_di_rigore 2009.12.07. 12:59:55

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: most húzzam ki a kábelt, vagy szórakoztassak mindenkit? Olyan bizonytalan vagy, mint a Lazio Serie A-tagsága.

mocsing · http://nst.blog.hu 2009.12.07. 13:06:53

@calcio_di_rigore: miért nem játszik holnap chiellini?

heinrich · http://nst.blog.hu 2009.12.07. 13:07:26

Sajnos én nem láttam spiritót, szimpla mákunk volt, de nem izgat.

A Bayern ellen azért megleszünk Giorgo nélkül is, nem szabad, h ez számítson

blasco 2009.12.07. 13:08:09

@calcio_di_rigore: pihenj. minden személyeskedést mellőzve reagáltam a Milanra tett cinikus megjegyzésedre, de legközelebb biztos megvárom, amíg engedélyt adsz a válaszra... tán gondold át még egyszer igen önálló és magvas gondolataidat. azért remélem nem gázoltam bele a lelkedbe...
(biztosíthatlak, nincs az az Isten, hogy magamra vegyem a "Juvés" jelzőt)

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2009.12.07. 13:08:28

@calcio_di_rigore: Ez az, jobb vagy bármilyen kabarénál! :) Kevered hogy mit mondtam én, és mit más, de ettől csak szebb a műsorod. :)

Phuturo 2009.12.07. 13:24:36

@_benito: hát amikor a juve nyerte a bajnokságokat akkor én úgy emlékszem h behúzta a kötelezőket és a rangadókon bukdácsolt. ez középcsapatos mentalitás h megmutatjuk a nagynak de egy kiscsapattól kikapunk. inter se nyújtott 100%-ot....

Hispan07 2009.12.07. 13:38:17

@calcio_di_rigore: látom megint sikerült egy kicsike darab érvecske nélkül kinyilatkoztatnod, hogy a Juventus predesztinálva van, hogy a Milan előtt végezzen. Ez ám az igazi a Spirito, gratulálok, csak így tovább.

Phuturo 2009.12.07. 13:46:17

@mocsing: edzésen vmi megfájdult...

horas 2009.12.07. 14:03:22

@_benito: "leigazoltuk diegót, aki azt mondta, ő lesz az új nedved, aztán kiderült, hgoy az új nedved már nálunk játszik, 25 guriga szevasz"

Ezt pontosan hogy érted?

CsakaCalcio 2009.12.07. 14:03:38

@Mr.AT:
tudod, az elmúlt 5 év koefficiense számít csak.
Az idei kiemelésnél a második kalap utolsó előtti csapata voltunk ( a Rangers volt csak mögöttünk)
A nagy probléma a 2 szezon amikor nem voltunk Európában, és az hogy az 5 ével ezelőtti szereplés a legerősebb az egész intervallumon belül (negyeddöntő).
Ezáltal például ha real-time listát készítünk (mivel kiesik az utolsó év, és feltöltik az idei év részeredményeivel) akkor ezt kapjuk: en.wikipedia.org/wiki/UEFA_coefficient
Tudom, hogy wikipédia, de helytálló.
Azaz jelen pillanatban nincs a legjobb 20-ban a Juve, márpedig a biztos ha az első 16-ban lenne (bár persze lehet hogy akármelyik előrébb sorolt csapat nem indulhat majd a BL-ben)
Szóval akárhogy is nézzük, azért annyira nem tükörsima, hogy jövőre második kalapos a Juve.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2009.12.07. 14:40:57

Komolyan mondom, nem tudom mikor láttam akkora bravúrt kapustól, amit a Roma portása Mauri lövésénél bemutatott. Valami elképesztő.

horas 2009.12.07. 14:54:47

@Phuturo: Jaaa,lehet... :)
Én amúgy gondoltam,hogy túlzás lesz Diego-tól a megváltást várni.Jó kis játékos,de ő nem akkora klasszis,hogy egy mostani Juve-nak új horizontokat adjon.De még bármi lehet belőle,de sztem már olyan nagyon sokat nem fog fejlődni.

calcio_di_rigore 2009.12.07. 15:06:09

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: jajj, de butuska vagy... nem te szmájliztad a haverod megjegyzését? De tényleg elfelejthetsz, már mondtam múltkor is.

calcio_di_rigore 2009.12.07. 15:14:21

@Hispan07: nincs predesztinálva, ez a VÉLEMÉNYEM, érted?
Egy jó képességű, de már nagyrészt kiégett, százéves keretet nem látom alkalmasnak arra, hogy előttünk végezzenek a tabellán. Vajon lehetünk-e olyan szarok, hogy ezt megengedjük? Szerintem nem, szerinted meg igen.

Hispan07 2009.12.07. 15:29:34

@calcio_di_rigore: rendben, így már értem, és ha ez a VÉLEMÉNYED, szíved joga, meglátjuk. Az én VÉLEMÉNYEM: ez a Juventus semmivel sem jobb az öregecske Milannal, sőt, ergo megelőzhetjük, és meg is kell előznünk. 2 hét múlva okosabbak leszünk a "kinek az apukája erősebb" kérdést illetően.

Titi120 2009.12.07. 16:25:53

Engem egyik oldal se vádolhat elfogultsággal, a véleményem pedig az, hogy egyáltalán nem tartozna a csoda kategóriájába, ha a Milan a Juve előtt végezne.

A Nesta - Thiago Silva belsővédő - páros (belső védő páros ? belső - védőpáros ?) elég izmos, a liga egyik legjobbja, a széleken Antonini és Zambrotta az átlagot stabilan bírja hozni.
A Pirlo - Ambrosini / Gattuso / Flamini középpályás védekező - szekció, annak ellenére, hogy öregecske, kávéval még mindig fogyasztható, ha nem is a régi.

A támadórészleget meg nagyon eltalálta Leonardo. Ronaldinhonak balról indulva mostanában egyre többször benne van a lábában egy 3 pontot érő zsuga, Patot nem kell részletezni, center posztra meg egyenesen túlkínálat van, Borriello és Huntelaar is ér anyit, mint Amauri vagy Iaquinta, akármikor.
Seedorf apó kakukktojás, az ő kiváltása már tényleg elég égető kérdés.

sáklit (törölt) 2009.12.07. 17:30:33

@horas:
"de tavaly Ronaldinho győztes gólját ugyanúgy leshelyzet előzte meg. "
Adriánó kézilabdája durvább volt szerintem.

"vagy mondhtnám Kaká-t aki kulcsszerepet játszott a Milan BL.-címeiben.Ez miért baj... "
talán mert a 2003asban nem játszott kulcsszerepet.. 2005ben meg nem nyerte meg. sajnos.
2007 viszont tagadhatatlan.

Törteli Tivadar 2009.12.07. 18:54:05

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: Fasza, hogy sikerült elvinned ezt a blogot ilyen személyeskedő, mocskolódó irányba. Nemrég még nagyzolva kijelentetted, hogy te bizony leszarod Mr AT általad primitívnek titulált beszólásait, de úgy nézem sikerült újabb ellenséget találni, akit lehet gyalázni. Vedd már észre, erre senki se kiváncsi. Még az interesek is leálltak, de te, nagy Lazios, Esti Kornél imitátor nekiálltál habzó szájjal leugatni mindenkit, aki nem olyan kibaszottul szofisztikált, hogy Kosztolányira élvez. Na bocs, ez kikívánkozott belőlem, mert már nagyon unom ami itt folyik, inkább a fociról beszélnétek.

calcio_di_rigore 2009.12.07. 18:57:27

Lehet, hogy Chiellini mellett Buffon sem játszhat holnap. Fasza, ha bekkelünk, kiesünk.:)

Törteli Tivadar 2009.12.07. 19:00:46

@calcio_di_rigore: Buffonnal mi történt, nem tudja valaki? És Chiellinit ki rúgta le?

_alerob 2009.12.07. 19:08:01

A Bayernek sokkal erősebb a Juvénál, a kerete főleg, főleg vkp poszton XDDDDDDDDD Sissoko,MArchisio, Melo, Poulsen? ne röhögtessen senki .. XD

Megvolt mára is a sok aranyköpés

_benito · www.nst.blog.hu 2009.12.07. 19:08:32

de rég moderáltam utoljára, a keservit.
lazuljon el mindenki, még ma jön az összefoglaló, és ott lehet folytatni, de már sokkal jobban szeretve egymást.

krysal 2009.12.07. 19:17:12

Ilyenkor sajnálom, hogy nem vagyok olasz fun:) Micsoda élet megy itt...

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2009.12.07. 19:32:56

@_benito: Azért jó látni, hogy a személyeskedő kommentek közül a c_d_r által írt nem szúrja a szemed, ellenben az enyém, amiben ennél kevesebb volt, igen. De tudom, ez a Spirito Juve. :)

@golazzo: Te tudod miről beszélsz? Ha visszaolvasod, akár több olasz posztot is érintve, pontosan láthatod hogy alakult ez, és nem én voltam a provokáló fél. Azért, mert egy klubnak drukkolsz az említettekkel, még némi objektivitás lehetne benned. De a kommented nagy részét nem igazán értem, kit ugattam én le, milyen indokkal, és ehhez hogy jönnek az interisták?

_alerob 2009.12.07. 19:35:59

@_benito: Itt mindenki nyugodt :) csak titkoljuk

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2009.12.07. 19:36:21

@golazzo: Másfelől meg én vittem volna el ezt a blogot személyeskedő irányba? Ne nevettess ilyen hülyeségekkel kérlek. :)

horas 2009.12.07. 19:45:49

@sáklit: Lényeg a nagyvonalúság,ugye...

_benito · www.nst.blog.hu 2009.12.07. 19:50:38

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: nem mentem nagyon vissza, egyet-egyet szedtem ki mindkettőtöktől. a legalsókat, csak a jelzés kedvéért, ha gondolod, bemásolom ide mindkettőt.

horas 2009.12.07. 19:53:05

@sáklit: Azért nem kis stílű dolog banoki címet,BL-győzelmet egy-egy tévesen megadott itéletnek számlázni és ezeket citálni...és egy a mondanivaló szempontjából lényegtelen elíráson lovagolni...
Amúgy görgess feljebb,hogy mire írtam ezeket...
nem Kaká volt a lényeg...

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2009.12.07. 19:54:29

@_benito: Hagyd csak, és ezt a Spirito Juves megjegyzést ne is vedd magadra, feldúlt voltam, nem emiatt, de jobb is hogy kiszedted.

@golazzo: Sajnálom hogy úgy látod, ahogy, biztos vagyok benne, hogy ha az elejétől fogva olvastál volna mindent, nem ez lenne a véleményed. Persze lehet akkor is, de úgy nem tudok mit mondani.

horas 2009.12.07. 20:21:24

@Titi120: A lényegi kérdés Ronaldinho,ha neki megy megy a csapatnak is.Nagy különbség télleg nincs a két keret között.Sztem Seedorf semmivel nem lóg ki a középpályáról,Pirlo,Ambrosini,Gattuso ugyanolyan szürke önmagához képest,Flamini még így sem fér be azért az elég gáz rá nézve.Borriello és Huntelaar kb egyforma erős a Juve duóval bár azért a hollanddal várjunk még...
A középpályát kell sztem majd frissíteni meg minőségi szélsővédőket szerezni akkor szerintem újra lehetne számolni a Milan-nal mindenhol..

rexford 2009.12.07. 20:22:52

@calcio_di_rigore: most húzzam ki a kábelt, vagy szórakoztassak mindenkit? Olyan bizonytalan vagy, mint a Lazio Serie A-tagsága.

Jó, hogy ez benn maradt. :D

AIR 2009.12.07. 20:25:43

@Titi120: 2 megoldás van: belső védőpáros (=védőpáros, ami belül van) vagy belső védő-páros (=párban álló belső védők).

hogy hozzászóljak a témához is: csak a magyar foci és a Ferencváros.

Titi120 2009.12.07. 20:34:18

@horas:
Seedorfnak sajnos már jóval többször van rossz napja, mint jó, amíg az előtte lévő hármasnak megy, ez még bele is fér, de hosszú távon az újonnan rászabott irányító, tequarista szerepkör többet kíván meg.

@AIR:
Köszi.

nasteey 2009.12.07. 20:44:54

@krysal: Akkor nem csak én kerestem itt a boldogságot? :D Volt néhány akkora poén, hogy a könnyem kicsordult.

Pedig csak az érdekelt, hogyan vélekednek Dinho-ról, aki idén talán már 9 assisstnál jár. Mintha tényleg kihozná magából, ami még benne maradt.

Plusz a tegnap Derbi vége érdekelt volna, amikor Totti a hüvelykujjával mutatott lefelé. Gondolom a Lazio drukkereknek üzent vele. Tévedek?

BruceWayne 2009.12.07. 20:47:25

@nasteey: nem, csak be akarta dugni egy krokodil seggébe

horas 2009.12.07. 20:47:33

@Titi120: Az viszont igaz.Mondjuk nálam szinte mindenki csere lenne a középpályáról már.Meg érdemi középső védő cseréjük se nagyon van.

Mr.AT 2009.12.07. 21:01:38

@Nerazzurri: :) Ez nálam 10/10. :) SP rulez.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.12.07. 22:36:31

@nasteey: A kiesésre utaltva mutogatott nekik, de már bocsánatot is kért tőlük.

krysal 2009.12.08. 07:54:48

@nasteey: valahogy nálunk megragadtunk a "katalán gödör", a "higuain szar" valamint a "messi nem jól lő messziről" féle beszólásoknál, itt meg ugye a drukkerek olyan bőszen tudják szidni egymás felmenőit, hogy kezdem azt gondolni, mi igazából (Barca-Real oldal) odaát barátként viselkedünk egymással:)

Kérdésedre válaszolva Leonardo jó hatással van rá. Sosem fog olyan fényében tündökölni, mint tette azt nálatok, de attól lehet belőle még egy piszok jó zsugás. Totti meg kinek másnak...?

giacinto 2009.12.08. 09:40:50

@Mr.AT: "Nem nagyon tartom elképzelhetőnek, hogy valahogy is 3. kalaposak legyünk jövőre. Ha belegondolsz, ez technikailag azt jelenti, hogy a 32es mezőnyből (legalább) 16 csapatot jobbnak ítélnek meg nálunk. Most objektíven, melyik 16 csapat lenne ez?"

csak ez nem megítélés kérdése, hanem ostoba UEFA-pontok alapján számolnak, sajnos.
Tavaly is 3. kalaposak lettetek volna depáran kiestek előletek igy becsúsztatok a 2-esbe.

Jelenleg az elmúlt 5 év eredményeit (2005-2010) alapul vevő listán a Juve 27-28.helyen áll az európai listán, ami ebben a pillanatban 4.kalapot jelentene. Persze sok van még ebből az évből, so kcsapat el fog vérezni előletek és pl be sem jut majd a BL-be de 16 alá kerülni necces lesz. Csak az idei eredményeket nézve a Juve 19. európában.

nasteey 2009.12.08. 11:48:20

@krysal: "Totti meg kinek másnak...?" Oké, bár én hirtelen arra gondoltam, hogy azt üzente 'ide jöhettek térdelni', erre popp szerint teljesen más. :D

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.12.08. 12:37:07

@krysal: "itt meg ugye a drukkerek olyan bőszen tudják szidni egymás felmenőit, hogy kezdem azt gondolni, mi igazából (Barca-Real oldal) odaát barátként viselkedünk egymással:)"

Miért, nem? ;-)

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2009.12.08. 12:42:06

@Csöncsön: Figyi, az olasz topichoz képest mi egy kozsó-öleljmegúgyszeretlek-szakkör vagyunk :)))

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2009.12.08. 14:27:24

Nem jellemző ez a hangnem egyébként, csak pár embernek már akkora az arca, hogy képtelenség nem reagálni rá. Egyébiránt valóban barátságosabb a légkör például a spanyol posztoknál.

rexford 2009.12.08. 14:28:27

@AIR: A második verziód nem jó. Belsővédő-páros a helyes, második mozgószabály.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2009.12.08. 14:35:27

Nagyszerű, Mihajlovic aláírt a Catania csapatához. A Lazio vezetőségének újabb nagyszerű döntése volt a kivárás.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2009.12.08. 14:56:32

@shinigami: Ez is egyfajta kohézió. :) De igazad van, az sem éppen jó, én csak az általános hangulatra utaltam, ahogy én vettem észre.

Mr.AT 2009.12.08. 15:21:18

@giacinto: Az elmúlt 5 évre vonatkozó résszel egyetértek, itt nyilván nekünk senki máshoz nem fogható hendikepünk van a 2 év calciopolis kihagyás miatt, ezzel nem lehet mit tenni.

Azt viszont kétlem, h az idei év alapján csak 19. csapat lennénk Európában, pláne, ha ma továbbjutunk. Ezzel aut BL top16 csapat lennénk.

Hispan07 2009.12.08. 15:54:14

@Mr.AT: csak sajnos az nem sokat jelent a kalapolásnál, hogy hogy egy évre vetítve ki hogy áll

@_benito: lesz még összefoglaló a BL őrület előtt?

LevyASR 2009.12.08. 16:40:38

_benito:de rég moderáltam utoljára, a keservit.
lazuljon el mindenki, még ma jön az összefoglaló, és ott lehet folytatni, de már sokkal jobban szeretve egymást.

az a ma ma van ma má? ;)

freiwald 2009.12.08. 17:12:52

@LevyASR: Mama, ma van má' máma? :) - Szerintem sk dolga közepette maga sem tudta mit is ígér a népnek... Forza _benito!

krysal 2009.12.08. 17:28:29

@csizsikpizsik: @Csöncsön: najó, de ezt csak az olasz poszba kommentelők ihlették: az összes Barcás monnyonle:)

@nasteey: az a baj, hogy itt tényleg annyiféle kontextusban lehet ezt értelmezni, hogy ihaj. Én mondjuk ezt láttam benne, de bőven benne van, hogy tévedek:)

krysal 2009.12.08. 17:29:21

@Csöncsön: hja, és ezt kérdezd meg (for info) Tikától, mit gondol a dologról:P

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2009.12.08. 17:34:37

@krysal: Tényleg a Lazio szurkolóinak mutatta, a rossz szereplésre utalva, de azt mondta, a meccs heve meg a győzelmi eufória késztette erre, és elnézést kért.

váév építők (törölt) 2009.12.08. 18:03:48

@calcio_di_rigore:nem lenézésnek szántam... lemaradt a smileym,... csak hangsúlyozni akartam, hogy a múlthoz képest mennyire nincs jelentősége most ennek a derbynek mostanában, annak ellenére, hogy olaszország 2 legjobb csapatáról beszélünk...egyszerűen nem tudott lázba hozni valamiért..
jó volt látni egy angolosan küzdő juvét!
@_benito: sajnos a szeged-veszprémek sem a régiek már...
süti beállítások módosítása