A rendezés jogát első körben Kolumbia nyerte, de a kokain alacsony világpiaci árára pénzügyi nehézségekre hivatkozva visszalépésre kényszerültek, és Mexikó – a torna történetében először – ellenszavazat nélkül ragadta magához a kezdeményezést. A VB sajnos így is veszélybe került, hiszen 1985 szeptemberében, mindössze nyolc hónappal a torna kezdete előtt borzalmas földrengés rázta meg az országot, amely húszezer ember életét követelte.   Azonban – a chilei tragédiához hasonlóan – most is felülkerekedett az emberek mérhetetlen futball iránti rajongása. Tovább után a tizenharmadik résszel folytatódik a RádióQ-val közösen indított VB-történeti sorozatunk, melynek éledező futball-öntudatunkkal már mi magunk is tanúi voltunk.

Selejtezők

121 csapat vetette magát a küzdelmekbe, hogy aztán bojkottok, sértődések és egyéb bénázások nélküli bombaerős mezőny jöjjön össze, gyakorlatilag egy nagycsapat sem maradt le. A rendezésre is pályázó Kanada, Dánia, valamint Irak első alkalommal vett részt a tornán.

Egy óriási hiányzó azonban mégis volt.

1985. szeptember 10-én Skócia egy-egyes döntetlen játszott Walesben, amivel gyakorlatilag kijutott a VB-re (Ausztráliával kellett pótselejtezőt játszaniuk). A csapat egyenlítését követően John 'Jock' Stein szívrohamot kapott, és még a stadionban életét vesztette. Jock Stein minden idők legnagyobb skót edzője volt.

A brit edzők közül elsőként sikerült klubcsapatával BEK-et nyernie (1967), 1966 és ’74 között zsinórban kilenc bajnokságot húzott be a Celtic-kel. Egy közepesnek mondott csapatot formált Európa egyik legjobbjává, zseniális managernek bizonyult, korábban sosem látott eszközöket alkalmazott a klubnál, ezért játékosai vallásos áhítattal tisztelték. A Celtic Park átépítésekor a B-közép szektorát hivatalosan is Jock Stein Stand-re keresztelték.
 
1986 – Mexikó
A torna kabalaállata a Pique névre hallgató jalapeno paprika-ember lett, Mracskó Mihályt meghazudtoló bajusszal, szinte kínálta magát, hogy államközi kapcsolatunk egy magasabb szintre lépjen – ki tudja, mi mindent vesztettünk azon az estén Irapuatóban.

Mérkőzések száma:    52
Gólok száma:            132
Gólátlag:                  2.54
Öngól:                     2 
Össz. nézőszám:        2.407.43 (átlag: 46.297)

A csapatokat hat darab négyfős csoportba sorsolták, ahonnan az első kettő mellett a négy legjobb harmadik is továbbjutott az egyenes kieséses szakaszba, azaz újra változott a formátum, eltörölték a második csoportkör tébolyult intézményét.

Csoportmeccsek

A csoport
Argentína
Olaszország
Bulgária
Dél-Korea

Az argentinok viszonylag magabiztosan letudták a két kicsit, az olaszok ellen elég volt az iksz – akik őszintén szólva maguk sem bazíroztak többre, másra; a futball-minimalisták két döntetlennel, egy sovány, öngólos győzelemmel, plusz egyes gólaránnyal osontak tovább a csoportjukból.

B csoport
Mexikó
Paraguay
Belgium
Irak

A hazaiak – bizonyára a véletlenek csodás összjátéka folytán – igen szerény csoportellenfeleket kaptak, és a Hugo Sánchez fémjelezte csapat be is húzta a csoportot, de játékukon érződött, vérmes reményeik itt nem lehetnek.  Különösen úgy nem, hogy Hugól csak reklamálásban, és vadértelmetlen sárgák begyűjtésében járt élen.

C csoport
Szovjetunió
Franciaország
Magyarország
Kanada

Fel nem foghatom, miért az E csoportot címkézik örökké halálcsoportnak, mikor teljesen egyértelmű, hogy a miénk volt az. Döbbenetes, hogy papíron mi voltunk a legerősebbek, miközben a szovjeteknél hemzsegtek a klasszisok (Daszajev, az aranylabdás Bjelanov, Blohin, a fiatal Protaszov stb.) az Európa-bajnok franciák meg valószínűleg minden idők legjobb csapatát (saját szempontjukból) küldték a VB-re (Luis Fernandez, Platini, Giresse, Tigana, Rocheteau, Papin, Amoros).

Tragikomikus módon még innen, csirkeaprólékká aprítva is továbbjuthattunk volna, ha csak két góllal jobb a gólkülönbségünk, hiszen mi mínusz héttel zártunk, míg az uruk mínusz öttel mentek tovább, mint legrosszabb harmadik.

D csoport
Brazília
Spanyolország
Észak-Írország
Algéria

A torna egyik favoritjaként érkező brazilok gólt sem kapva hozták a csoportot, bár ehhez az is kellett, hogy a spanyolok elleni meccsen a spori elnézzen egy kapufát, amikor Michel lövése után egyértelműen a gólvonal mögé pattant a labda – ellenben kilenc perccel később megadta Socrates lesgólját.

E csoport
Dánia
NSZK
Uruguay
Skócia

Mondhatjuk, hogy Dánia parádés játékkal, minden meccsét megnyerve uralta a csoportot, Preben Elkjær Larsen és a fiatal M. Laudrup különösen sziporkázott.

Az uruguayi csapat is elemében volt, igaz, az ő esetükben ez a fékevesztett pusztítást jelenti. Sorsdöntő meccsüket a skótok ellen vívták, és egy pont is elég volt a továbbjutásukhoz. Nem bízták a véletlenre.

José Batista mindössze ötvenhat másodperc után úgy érezte, megérett az idő, hogy jó példával járjon elöl, és amolyan tekintélyteremtő belépővel megkínálja Gordon Strachant – ez minden idők leggyorsabb kiállítását eredményezte. A masszív alapra aztán bátran építettek társai is, gyakorlatilag presztízskérdést csináltak abból, hogy ki tudja látványosabb módon földbe döngölni a hozzá legközelebb álló skótot. A meccset követően, az elmaradt továbbjutás miatt Alex Ferguson azonnal lemondott.

(a videón 03:20-tól kezdődik a vonatkozó rész)


Uruguay VB mérlege kilenc sárga és két piros lap, ami elsőre nem is tűnik súlyosnak, de ne felejtsük el, hogy akkoriban még nagyban ment a szabadrablás, holmi taktikai faultokért nem osztottak sárgát.

F csoport
Marokkó
Anglia
Lengyelország
Portugália

Orriási meglepetésre Marokkó végzett az élen, hiszen utolsó meccsükön kilapították a botrányok garmadájától szanaszét hullott portugál csapatot, másik két ellenfelüktől pedig gólt sem kaptak, igaz nem is rúgtak – így az afrikai futball történetében először jutottak tovább a csoportból.

Az angoloknak egy igen egyedi rekorddal sikerült gazdagítani a VB-k történetét, hiszen B. Robson vállsérülése (és lecserélése) után Ray Wilkins lett a csapatkapitány, aki viszont íziben kiállíttatta magát, minekutána a bíróhoz vágta a labdát, így aztán Peter Shiltonon, az utolsó angol kapuson kötött ki a csk-szalag.  Az angol továbbjutás egyébként csak az utolsó körben dőlt el, Lineker mesterhármasával zúzták a lengyeleket.
 
A csoportok első két helyezettje mellett Belgium, Lengyelország, Bulgária és Uruguay lépett tovább, utóbbi kettő példátlan módon úgy, hogy még meccset sem nyert a csoportban – Olaszországban azóta is példaértékűnek tekintik munkásságukat.  

Egyenes kiesés

A nyolcaddöntők közül három párosítás hozott kiemelkedő meccset.

A VB-re csak pótselejtezővel, Hollandia legyőzésével kijutó belgák, akik a csoportban sem alkottak maradandót, most hosszabbításos, fordulatoktól hemzsegő drámában, Scifo és Ceulemans vezetésével begyűrték az elvtársakat (2-2, hosszabbítás után 4-3). A már méltatott francia csapat rövidre zárta az olasz szereplést (2-0), Baresi hiába üldözte kilencven percen keresztül Platinit, mint ahogy a dánok szárnyalása is csak eddig tartott; hiába szereztek vezetést,  Emilio-el buitre-keselyű-Butragueño négyszer is lecsapott (1-5) – átmenetileg a torna favoritjai közé emelve a spanyolokat

A negyeddöntők
Az izgalmakról mindent elmond, hogy a négy meccsből három hosszabbítást hozott, mégis a negyedik lett talán minden idők legtöbbet idézett/vitatott meccse.

A sokak által VB-döntőnek várt brazil-francia összecsapás már itt összejött. A brazilok még gólt sem kaptak a tornán, ráadásul az előző fordulóban lehengerelték a lengyeleket. Az egyetlen kérdés az volt, hogy az öregedő sztárok, mint Zico(33), Falcão(33), Oscar(32) vagy Sócrates(32) hogy bírja a hőséget, a sorozatterhelést, illetve a folyamatos rugdalást – Zico például egy meccset sem tudott végigjátszani. Sócrates – a csapat agya – ugyan nem volt sérült, de naphosszat sört vedelt, amit két csomag szimfóniával kísért le.

Velük szemben a mágikus négyesre (carré magique - Platini, Alain Giresse, Luis Fernández, Jean Tigana) építő Európa-bajnok francia csapat, a zsinórban háromszoros aranylabdás és olasz gólkirály (1983, 84, 85) Platinivel a volánnál.

A végig pergő, nyílt támadójátékot hozó meccsen, a labdatartásra és a gyors beindulásokra alapozó brazilok Careca góljával megérdemelten szereztek vezetést, sőt a fiatal balszellő, Müller, a kapufát is megdöngette, mégis Platini egyenlített még a félidő előtt.

A fordulás után szintén az ő lövése súrolta  kapufát, válaszként Careca fejese csattant a lécen. Negyedórával a vége előtt, egy pazar kiugratást követően a brazilok tizenegyeshez jutottak, de Zico klasszikusan gyenge, kétlépéses büntetőjét Bats simán kiütötte. A hátralévő időben mindkét oldalon számos helyzet maradt ki – Bellone például a kapussal szemben állva rogyott össze a tizenhatoson belül – a tizenegyesek pedig a nagykönyv szerint zajlottak.

Socrates, mint csapata legjobbja, törvényszerűen kihagyta (igazából elflegmázta), de a túloldalon Platini is megrogyott, pont úgy lőtte fölé-mellé, mint később Baggio. A hibázó védő szerepében ezúttal Julio Cesart – a torna legjobb középhátvédjét, a Juve és a BVB legendás alakját – láthattuk, aki a jobb kapufára bikkantott – Franciaország jutott a négy közé.

A dánokat lebunkózó spanyolok a belgákat is a kapujukhoz szögelték a meccs zömében, de J. M. Pfaff fogott, mint a festék. Coulemans gólját épp csak ki bírták egyenlíteni az utolsó percekben, de a meccset eldönteni már képtelenek voltak, a tizenegyeseknél pedig újra Pfaff parádézott.

Ezzel el is érkeztünk a történelem egyik legellentmondásosabb meccséhez, és annak legvitatottabb öt percéhez.

Az angol-argentin gyűlölködés kezdete az 1966-os VB negyeddöntőjéhez köthető. A Wembleyben játszott mérkőzés az argentinok keménykedését hozta, módszeresen aprították a hazaiakat. A hentesmunkában Antonio Rattin, a csapatkapitány járt az élen, akit a német bíró ki is állított. Az argentinok persze csalást, elfogultságot kiáltottak, Alf Ramsey meg egyszerűen leállatozta őket, miután a levonuló csapatkapitány látványosan beletörölte a lábát a királyi család tiszteletére leterített vörös szőnyegbe. A meccs feszültségét tovább fokozta az 1982-es falklandi háború. 

Az első félidő szolid argentin fölénnyel telt, Shiltonnak többször is bravúrral kellett védenie a leginkább Maradona megmozdulásai után kialakuló helyzeteknél, de a szünetig maradt a null-null.

Hat perccel a második félidő kezdete után, egy elhibázott kényszerítő és egy még rosszabb felszabadítási kísérlet után a labda látszólag ártalmatlanul hullott alá az égből, de Maradona megelőzte a nála húsz centivel magasabb Shiltont, és a kapuba ütötte a labdát. A tunéziai Ali Bin Nasser nem látott szabálytalanságot.

Maradona később elmondta, a gól után rá kellett szólnia csapattársaira, hogy végre ünnepelni kezdjék, hogy a bíró biztosan megadja a gólt, majd nagy okosan azt is kifejtette, hogy a gól kis részben az ő fejének, nagyobbik részt pedig Isten kezének köszönhető (un poco con la cabeza de Maradona y otro poco con la mano de Dios).

Alig öt perccel később érkezett az újabb argentin gól, melyet sokan az évszázad góljának, illetve az évszázad egyéni alakításának tartanak. Maradona az angol kaputól hatvan méterre kapta a labdát, majd megindult, és mintha hirdetőoszlopokat kerülgetne, elvitte a labdát Hodge, Beardsley, Butcher és Fenwick mellett, kicselezte Shilton és a kapuba gurított.

Habár a meccs előtt azt mondtuk, ennek semmi köze a háborúhoz, közben pontosan tudtuk, hogy az angolok sok jó argentin fiút öltek meg. Ez volt a mi bosszúnk – nyilatkozta a kettő-egyes siker után szintén Maradona, amit a korábbi válogatott Roberto Perfumo még azzal toldott meg: a VB-győzelem másodlagos volt számunkra, az angolokat akartuk leggyőzni, ez volt a legfontosabb.

Brazília – Franciaország 1-1, tizenegyesekkel 3-4
(gólszerző: Careca / Platini)
Mexikó – NSZK 0-0, tizenegyesekkel 1-4
Belgium – Spanyolország 1-1, tizenegyesekkel 5-4
(gólszerző: Ceulemans / Senor)
Argentína – Anglia 2-1
(gólszerző: Maradona (2) / Lineker)

Az elődöntők már jóval kisebb izgalmakat hoztak, az NSZK megette a franciákat, az összecsapás színvonala meg sem közelítette az 1982-es mérkőzést – Brehme és Völler góljaira nem érkezett válasz. Mint ahogy kipukkadtak a belgák is, igazából csak megnehezíteni tudták Maradona dolgát, aki egy újabb duplával a döntőbe cipelte közepes társait.

Döntő – 1986. június 29.
Azték stadion, 114.000 néző

Argentína - NSZK 3-2 (1-0)
Gólszerzők: Jose BROWN (ARG) 23, Jorge VALDANO (ARG) 55, Karl-Heinz RUMMENIGGE (FRG) 74, Rudi VOELLER (FRG) 80, Jorge BURRUCHAGA (ARG) 83
 
A meccs előtt – mint ahogy a világbajnokság során végig – minden szem Maradónára szegeződött, az övéhez fogható egyéni teljesítményt még nem látott a világ, az argentin válogatottat egymaga vitte be a döntőbe.

De ha volt csapat, amelyik képes lehetett megállítani, az a német. Beckenbauer sem sokat adott a külcsínre, telepakolta védekező beállítottságú játékosokkal a kezdőjét  (Briegel, Brehme, Förster, Eder, Berthold, Jakobs, Matthaus pedig követő emberfogással őrizte Maradónát).

Az első gól előtt éppen ő (L.M.) szabálytalankodott, a szöglettel felérő szabadrúgást követően pedig Brown szerezte meg a vezetést – miután Schumacher szörnyen mozdult ki kapujából. A gól után a németeknek is el kellett hagyni harcállásaikat, az első lehetőség Rummenigge előtt adódott, de Förster beadás után fölé lőtt. A félidő vége előtt Maradona tovább növelhette volna az előnyt, Burruchagával kényszerítőzött, majd laposan lőtt, de a labda Schumacherről először visszapattant Maradónára, onnan pedig a kapufa mellett pattogott ki. 

Szünetben váltott az NSZK, Allofs helyett Völler lépett pályára, és egyértelműen támadóbban léptek fel, de ez megbosszulta magát. Egy középpályás labdavesztés után gyorsan fordultak az argentinok, és a védők közt egyedül kilépő Valdano higgadtan a hosszúba gurított.

Újabb csere következett a németeknél, Magathot egy vérbeli csatár, a Bayern gólzsákja, Dieter Hoeness váltotta, és ismét bebizonyosodott, hogy a németek igazából kétgólos hátrányban kapnak vérszemet – két Brehme szögletet követőn hat perc alatt egyenlítettek Völler és Rummenigge találataival. 

Maradónának azonban erre is volt válasza, alig három perccel később elszakadt Matthaustól, Burruchaga elé tálalt, aki a kapuig gyalogolt a labdával. Maradona, Argentína világbajnok lett, a döntőben már a komplett csapat kitett magáért, nem csak a zseni villanásai döntöttek.

A VB sztárja(i)

Amíg az NSZK, Franciaország és Brazília is öregedő sztárjaikban bízott (Karl-Heinz Rummenigge, Michel Platini, Socrates), addig az egyenes kieséses szakaszban pályája csúcsára érő, még mindig fiatalnak számító Maradona learatott minden babért – ez a VB róla szólt, senki másról. Sem előtte, sem azóta nem fordult elő, hogy valaki egy személyben dominálni tudjon egy egész tornát - márpedig itt ez történt. Maradona öt gólt, öt gólpasszt, számtalan cselt, kényszerítőt, kiharcolt szabadrúgást mutatott fel a küzdelmek során, a társai közül mindössze Burruchaga, Valdano és Ruggeri teljesítménye emelhető ki, a VB-t szinte egymaga nyerte meg, s vált mindörökre a futball legendás alakjává, a valaha élt talán legnagyobb focistává. Sikereit azonban sosem tudta feldolgozni, viselkedésével folyamatosan szégyent hozott mezére, csapatára, a labdarúgásra. Csalás, kokain, dopping, kurvaanyázás – hogy csak a mérföldköveket említsük.

Kézzel szerzett gólja, és az azt követő Isten-keze handabanda nem más, mint orbitális, szándékos csalás, és annak arcpirító magyarázata.

1991-ben tizenöt hónapos felfüggesztést kapott, miután Nápolyban kétpofára tömte magába a kokaint, az 1994-es vébéről pedig szintén kiebrudalták, miután doppingoláson érték.

Ephedrin (efedrin): az egyik legnépszerűbb súlycsökkentést elősegítő tulajdonképpen a koffeinhez hasonló anyag. Az efedrin egy fenil-etilamin származék, mely szerkezetileg hasonló a szintetikus származékaihoz (amfetamin és metamfetamin). Az efedrint izgatószerként, étvágycsökkentőként, koncentrációt segítő anyagként, érösszehúzóként és alacsony vérnyomás kezelésére használják. Étvágycsökkentő hatású, ráadásul segítségével meglehetősen rövid idő alatt nagyobb mennyiségű kalória égethető el. Mivel emeli a szervezet hőmérsékletét, az anyagcsere működést is felgyorsítja és fokozza a légzőkapacitást.

Jelenleg szövetségi kapitányként rombolja tovább önmaga szobrát.

Trivia és szóbeszéd

• Esterházy szerezte a VB leggyorsabb gólját (Kanada ellen), és ezért egy Doxa karóra volt a jutalma
• Rummenigge az egyetlen játékos, aki csapatkapitányként két VB-döntőt is elveszített

• A spanyol válogatott Ramón Calderé doppingtesztje pozitív lett az Észak-Írország elleni meccsen. A csapatorvos változatos magyarázatokkal állt elő, Calderé hol asztmás volt (ez ugye a mai napig ismerős fedősztori), hogy hasmenés kínozta, és a kiszáradás elkerülése végett kapott gyógyszeres kezelést. Akárhogy is, nem kapott eltiltást (érdekes módon a spanyol szövetséget azért megbüntették 25.000 svájci frankra), és kettőt is nyomott Algériának a következő meccsen.

A dopping a magyar csapat kapcsán is felmerült, mint a 0-6-os katasztrófa igazi oka. Állítólag az orvosi hátterünk nem állt a helyzet magaslatán, a gyógyszeres adagokat rosszul állították be, és az időzítéssel is problémák akadtak, a játékosok hánytak, ájuldoztak meccs előtt, alatt és után, a cseréket nem is Mezey határozta el, inkább azon múltak, hogy a csapatorvos kit tudott összedrótozni annyira, hogy pályára lépjen.

Alátámasztani persze semmivel sem tudjuk ezt az elméletet, ugyanakkor érdekes, hogy a beszámolók szerint (önéletrajzi könyvek) a német csapatot is folyamatosan tömték vitaminokkal és egyéb táplálékkiegészítőkkel, melyektől a csapattagok rendszeresen rosszul lettek – kivéve T. Schumachert, aki kategorikusan elutasított mindenféle orvosi kezelést (a VB ideje alatt is), az ő doppingja napi egy sör volt.

Egy másik közkeletű szóbeszéd szerint előre meg volt beszélve az iksz, de egy hónappal a VB előtt hirtelen Lobanovszkijt nevezték ki a szovjet csapat élére, aki viszont hallani sem akart döntetlenről – kár, hogy erről minket elfelejtett tájékoztatni. 

A torna hivatalos elismerései

Legjobb játékos
1. Diego Maradona
2. Harald Schumacher
3. Preben Elkjær-Larsen

Gólkirály
Gary Lineker – 6 gól

FAIR PLAY- díj
Brazília