Az olasz bajnokság, ezt egyre határozottabban érezzük, sikeres év és jó bajnoki szezon elé néz idén. Van itt egy Inter, amelybe Mourinho nagy duzzogva illesztette be az utolsó puzzle-t, egy Juventus, ahol elég markánsan formálódik egy működőképesnek tűnő rendszer. Aztán ott van a nyúl szerepét alakító Sampdoria, és nem meglepetésre a Lazio és a Genoa is, azaz a nemzetközi kontingens is jó formát mutat. Kivétel a minden szinten szitává lőtt Milan, és a nehéz meccseken beragadó Roma, ahol éppen hajat szárítanak a kádban: a rossz rajt miatt Ranierivel tárgyalnak. A meccsek felén a vendégcsapatok nyertek, csak négyen győztek hazai pályán. Hétvégén volt olyan szerencsénk, hogy két helyszínen is magunkba szippanthattuk a Serie A csodálatos hangulatát, erről hamarosan élménybeszámoló készül, ami egyúttal szerepelhet az olasz bajnokikra utazó, hozzánk hasonlóan rutintalan szurkolók kiskátéjaként.

Mourinho addig mondta, hogy nem kell irányító, míg last minute csak beszerzett egyet akciós áron. A Real Madridtól egy múlt heti műsorfüzet áráért megvásárolt holland nem csak azért mutatkozhatott be tökéletesen az Interben, mert jó játékos, és mert valóban iszonyú nagy szüksége volt rá a csapatnak, hanem azért, mert az ő érkezésével mindenki a helyére kerülhetett. Sztankovics végre hátrébb mehet oda, ahol az ő játéka még valóban hasznos, aztán ha feltűnik a kapu előtt, esetleg suhint egy olyan gólt, mint amilyet a Milannak (olyan magasan ültünk, hogy Pötével egy oxigénmaszkot kellett cserélgetnünk, de ezt a gólt nálunk jobb helyről csak kevesen látták). Minden egyes dolog, amit leírunk az Interről, egyben a Milan kritikája is, amikor a 9. hellyel rémisztgettük a népet, még jóindulatúak is voltunk. A sors külön figyelt rá, hogy Leonardót is elő lehessen venni (a késedelmes cserével kiállításba hajszolta a Család Pörölyét), de Ronaldinhót sem irigyeljük, amiért 70 ezer ember fütyülte ki, amikor lecserélték. Pirlo sehol, a védelmet az első gólnál miszlikbe aprította az Inter, egyszerűen 20 perc után úgy kidurrant a csapat, hogy Marseille-ben azonnal elkezdték dörzsölni a tenyerüket. Egy emberük van: Pato. A kis brazil nagyot játszott, mindig megjátszható volt, alig volt rossz megoldása, helyzetbe került, ziccerpasszt adott Ronaldinhónak, aki a San Siro Boys tagjait vette célba 47 méterrel a kapu fölött (pedig ha az bemegy 0-0-nál).

A címer olasz zászlóvá változott az élőképen (nem sikerült tökéletesen)

Mourinho nem hajlandó piszlicsáré dolgokkal foglalkozni, és felváltva löveti a büntetőket Eto’óval és Militóval, amíg az egyik nem hibázik, ez így is marad. A kameruni egyébként rengeteget dolgozik, érzi, hogy mást kell csinálnia, mint Barcelonában, és igyekszik is megfelelni új szerepkörének. Milito ellenben ugyanazt csinálja, mint Genoában, csak itt már ő is hajlandó passzolni, a Motta elé tett labda például kifejezetten látványosra sikeredett az első gólnál. Az Inter nagyon erős lett a spanyol posztokban lesajnált Sneijderrel, ez lehet az olasz labdarúgás nagy kritikája is, de mi némi elfogultsággal úgy érezzük, egyszerűen csak jobban illik a holland játéka olyan társakhoz, akik tudnak futballozni. (Milan-Inter 0-4)

A Roma-Juventust egy személyes hangvételű megjegyzéssel kell kezdenünk. A hazaiak himnuszát hallgatni az Olimpicóban olyan érzés, amit nagyon nehéz szavakkal leírni, ráadásul ha a meccs előtt eltöltesz egy kis időt a város utcáin, a lelátón egy kicsit Roma-szurkolóvá válsz. Ha nem, kérgesebb a lelked Muntari sarkánál.

Talán nem is annyira Diego bemutatkozása volt jelentős, mint inkább Felipe Meloé. Diego ugyan két olyan gólt is lőtt, amelyért személyesen dolgozott meg (Iaquinta és Cassetti segített), és jól mozgatta a csapatot, de többször is furcsa volt látni, hogy három olyan ember is van a csapatban, akiknek gyakorlatilag nincs védekező feladata, Iaquinta és Amauri is csak akkor aktivizálta magát, ha Riisével vissza kellett jönniük. És itt lépett be Melo, aki számtalan labdát szerzett, volt köztük rengeteg megelőző szerelés, és a labdákat is jól osztotta le, gólja már csak a koktélmeggy volt szarvasbélszínen.

Köcsög steward belesétált

A Juve azzal nyert, hogy jobban használta ki a Roma hibáit, de közben mindkét kapus védett néhány nagyot, és mindkét csapat eltalálta a kapufát is. De Rossi óriási lövésével (hihetetlen, de ezt is nagyon jó helyről láttuk) megérdemelten egyenlített, a meccs élvezetesen hullámzott, a Roma egyáltalán nem játszott alárendelt szerepet. A Juventus megoldott a szerkezeti gondjait, Ferrara tudja, mit akar, és a csapat alkalmas is rá, úgyhogy ha nem lesznek sérülések, és komoly formaingadozások, szép éve lehet a torinóiaknak.

Pöte még reménykedik (a bemelegítés folyik)

Az Interhez hasonlóan posztra igazol a Juventus is: Szalihamdzsics kidőlése után Ferrara is belátta, hogy De Ceglie nem jó megoldás, Molinarót pedig ezek szerint nem szereti, mert leigazolta a Lyontól Fabio Grossót. Hogy ezzel a Juvénál is a helyére került-e az utolsó darab (nem került, Grygera még mindig ott rontja a levegőt), az majd kiderül, amikor fel tud állni a Sissoko-Marchisio-Felipe Melo hármas középen, mert azon légvédelmi támogatással is csak a spártai 300 tud átjutni. A Románál sem gondolnánk, hogy akkora baj van, két rangadót elbuktak, nagy ügy. Úgysem a bajnoki cím volt idén a tét, ráadásul mit várnak Spalletitől, amikor egy nappal az első meccs előtt vesznek neki középhátvédet (Panucci rohadtul hiányzik, ő például valószínűleg nem szöktette volna Diegót). Összeáll majd ez a csapat, ahogy tavaly is összeállt, egyszerűen annyi történt, hogy egy jobb csapattal került szembe, amely jobban védekezett, és megbüntette a hibáit. Bréking: Spalletti lemondott, jön Ranieri, a Romának reszeltek. (Roma-Juventus 1-3)

A két genovai belekezdett erősen, a Sampdoria egészen odáig merészkedett, hogy két forduló után az élről kínálgatja az ülepét a Serie A mezőnyének. Pazzini megint gólt lőtt, Cassano nagyot játszott, és bár kihagyott egy büntetőt, ezért nem fogják megszólni egy ilyen start után. (Sampdoria-Udinese 3-1) A város másik csapata csak gólkülönbséggel van lemaradva, a bergamói sikerért viszont Acquafrescának is jár egy pacsi: az Atalanta csatára az első forduló után a másodikban is mindent kihagyott. (Atalanta-Genoa 0-1) Hatpontos a Lazio is, a rómaiak 10 emberrel és egy kis bírói segítséggel nyertek Veronában, és hogy előre léptek, azt mutatja az is, hogy Muslera kapitális hibájából nem kaptak potyagólt a hajrában. (Chievo-Lazo 1-2)

A Fiorentinát a BL-főtáblára lövő Jovetics góljával a Viola verte a scudettót hajszoló Palermót, de Zenga sem lehet teljesen elégedetlen, a vendégek egy pontot érdemeltek volna, csak hát a firenzei kaput Sebastien Frey védi. (Fiorentina-Palermo 1-0) A Cagliari némi meglepetésre kapusa ügyetlenkedésének köszönhetően kikapott otthon az első fordulóban gyengusznak tűnt Sienától (1-3).

A Napoli is javított, az első forduló érdemtelen veresége után Quagliarella duplájával kivégezte a nagyot harcoló Livornót (3-1), a Bari a második meccsén sem kapott ki, bár a Bologna elleni döntetlen (1-1) mindkét csapat másodikja, amiről már sokszor ejtettünk szót itt. A Parma viszont nagyon hasít, a harmadik újonc az első fordulóban épphogy nem nyert, most viszont mélyebbre nyomta az ekevillát a Catania gyomrába (2-1), amely két gyufával indította meg az ide szezont.