Írország patrónusa, Szent Patrik ünnepének a napján a nemangol brit és az ír labdarúgás legszebb pillanataiból csemegézünk. A cím _benito kollégától származik, akinek a kelta foci feletti élcelődése ihlette a posztot, és mikor jelentkezzünk egy ilyen összeállítással, ha nem Szent Patrik napján? Persze a skótokat és a velszieket sem akartuk kihagyni, reméljük, nem sértődnek meg azon, hogy e napon vesszük őket az írekkel egy kalap alá, de persze egy jól képzett futballrasszista erre azt feleli: Örüljenek, hogy egyáltalán foglalkoznak velük! A túloldalon tíz videó következik, a kelta országok futballjának egy-egy felejthetetlen fejezetével.
Elsőként minden idők legjobb válogatott eseményét, a '94-es világbajnokságot idézzük föl, ahol minden idők legőrültebb csoportjában a második körben Mexikó és Írország csapott össze Orlandóban. Luis Garcia éppen 2-0-ra alakította az eredményt, amikor Jackie Charlton kapitány kettős cserével kívánja felfrissíteni alakulatát. A Staunton-McAteer csere rendben le is zajlik, azonban a sárga sapkában látható (amerikai) úriember, aki illetékesnek érzi magát az ügyben, nem képes követni a történéseket, és nem engedi, hogy John Aldridge pályára lépjen, noha Tommy Coyne már elhagyta a játékteret. Erre föl, Aldo a legdurvább mörziszájdi akcentussal küldi el a rendező urat az anyukájába, valószínűleg olyan módon, ahogyan még nem tették előtte. Még szerencse, hogy Aldridge hat perccel a vége előtt szépített, hiszen a csoport összes résztvevője négy ponttal és nullás gólkülönbséggel végzett, ami azt jelentette, hogy Mexikó, Írország és Olaszország jutott tovább (a négy legjobb harmadik továbbment a 24 csapatos rendszerben), Norvégia pedig sajnos kiesett.
Most pedig jöjjön Archie Gemmill legendás győztes gólja a hollandok ellen az argentín VB-ről. A skótok persze nem jutottak messzire, de még a hazaút előtt megverték 3-2-re a későbbi döntősöket. Ehhez a videóhoz magyarázat nem szükséges, úgyhogy lehet máris indítani.
Itt pedig egy másik skót válogatott, ezúttal Mexikóból. A padon bizonyos Alex Ferguson ült ekkor, Gordon Strachan gólja pedig nem csak szépsége miatt érdekes - és nem is azért, mert a németeknek rúgta - hanem az utána következő gólöröm miatt, amihez sajnos nem találtunk videót. Strachan örömében kirohant a pálya szélére, és megpróbált felugrani egy hirdetőtáblára, azonban szerény méretei miatt ezt nem tudta végrehajtani, ezért, hogy ne legyen annyira ciki, kinyújtott bal lábát a hirdetőtáblán hagyta, mintha pont ezt a figurát szerette volna gólörömként végrehajtani. A skótok ezzel vezettek, de a németek később fordítottak.
1967. A támadó football győzelme a sátáni katenaccsó ellen, a foci ünnepe. A tizenhat védővel felálló Inter a mérkőzés elején megszerezte a vezetést egy kamutizenegyes értékesítésével, és úgy gondolták, hogy ezután már könnyedén kivédekezhetik a meccset a glasgow-i falábúak ellen. A Glasgow Falábúx meg úgy gondolta, hogy most akkor ők lesznek a lisszaboni oroszlánok, harminckilencszer próbálkoztak lövéssel, mialatt az Inter szöglethez sem jutott, és ebből kettő be is ment, így első észak-európai alakulatként ülhettek fel Európa trónjára. A Celtic abban az szezonban mind a négy sorozatot megnyerte, amiben elindult, ez rajtuk kívül senkinek sem sikerült.
Az FA kupa történetének legszebb gólja az NST-életműdíjra felterjesztett Ryan Giggstől.
A velszi lákrosszjátékos, Craig Bellamy egyenlítő gólja Barcelonában, mely közvetlen előzménye volt az NST születésének. Úgy is fogalmazhatunk, hogy az NST nem jött volna létre, ha nincs a Liverpool FC portugáliai görbe hétvégéje. Köszönjük, srácok!
Következzen a brit labdarúgás történetének két legjobbja: Kenny Dalglish...
...és George Best.
Ugye nem véletlen, hogy Vinnie Jones is Wales szülötte? Tahóságban egyszerűen utolérhetetlen a brit korona legszebb gyémántja, de ennek ellenére szeretjük őket. John Hartson itt írta le magát Angliában, hogy aztán a Celticben szerezzen magának nevet, mint futballista, Henrik Larsson és Chris Sutton oldalán.
Végül pedig az ír válogatott történetének legnagyobb sikere, az 1990-es VB. Itáliában a negyeddöntőkig jutott a csapat Jackie Charlton kommandírozása mellett, ahol szerencsétlenségükre a házigazdával találkoztak. A menetelés 0:50-nél indul, addig egy kis ír folk.
Végül pedig érdekességként megjegyeznénk, hogy Írország válogatottja volt az egyetlen, amely (retrospektív kategorizálással élve) Egyesült Királyságon kívüli alakulatként még az Aranycsapat előtt legyőzte Angliát hazai pályán - ez 1949-ben volt a Goodison Parkban - bár az ír állam problémás jogi helyzete miatt erről szokás elfeledkezni.
Szintén érdekesség, hogy az 1950-es VB selejtezőiben szerepelt az Ír Szabadállam, és Észak-Írország nemzeti tizenegye is sőt, négy játékos (Tom Aherne, Reg Ryan, Davy Walsh és Con Martin) mindkét csapatban pályára lépett! Az Ír Szabadállam labdarúgó szövetsége ebben az időben ugyanis - jogát az egész szigetre kiterjesztve - az északi megyékből is válogatott be játékosokat, így köztük olyanokat, akik mellette Észak-Írországot is reprezentálták. A FIFA ezt követően kezdte szigorítani a válogatottsággal kapcsolatos megkötéseket.
Lá Fhéile Pádraig Sona Duit!
Összeállításunk a teljesség igénye nélkül készült.
Az utolsó 100 komment: