Mindössze egy dolgot nem értünk: miért a nagyfőnök és nem a pincsikutya lép fel a labdarúgás ilyen természetű megreformálásáért. Tudjuk mi, hogy a nemzeti válogatottak megmentése lenne a cél, de az intézkedés gyakorlatilag egyedül az európai klubfutball elitjét érinti. Azt mindenki sejtheti, hogy Sepp Blatter nem a mongol vagy a kameruni válogatott játékosait és a helyi bajnokságukat szeretné megmenteni, sőt az is biztos, hogy nem a Diósgyőr télen igazolt szerb játékosa miatt vezette elő a legújabb ötletét, amely szerint minden csapatnak legalább hat honi játékost kellene a kezdőcsapatában szerepeltetnie. Ráadásul az összes brazil és argentin játékos által kötelezően birtokolt uniós útlevél nem jelent semmit, hiszen a 'hazai' ez esetben azt jelenti, hogy az adott ország válogatottjában pályára is léphetne. Nagyon jó szabálynak tűnik, hiszen egy gyengébb színvonalúra sikeredett BL forduló után, ki ne bólogatna serényen, hogy az idegenlégiósok tömegével próbálkozó Liverpool, Chelsea vagy Arsenal tehet az egészről, miközben az angol válogatott ki sem jutott az Európa bajnokságra. Nosza, mentsük meg őket gyorsan!
Pedig a Platini, Blatter páros pont a futballhatalmak hegemóniájának megtörésével kampányolva jutott fel a csúcsra. Ha nincs a svájci FIFA vezér, akkor a Dél-afrikai Köztársaság egyelőre nem rendezhetne világbajnokságot, pedig ez a felzárkóztatás egyik nagyon kockázatos eszköze. Pontosan emiatt különösen furcsa, hogy éppen az angol válogatottat szeretnék megmenteni. Elvégre a hasonlóan sok idegenlégióssal dolgozó olaszok jelenleg világbajnokok, a németek nélkül nem rendeznek döntőt világeseményen, a spanyolok Európa trónján ülnek, a franciák meg pont annak köszönhették sikereiket, hogy szinte minden játékosuk komolyabb bajnokságban ”idegenlégióskodhatott”. Soha nem gondoltuk volna, hogy létezik olyan intézkedés, amely szinte a világ összes válogatottját hátrányosan érintheti, pedig ez olyan. Még a nemzetközi futball két legnagyobb exportőreként funkcionáló Brazília és Argentína nemzeti csapata is megérezné a hatását, ha a szövetségi kapitányuk egy sokkal kisebb európai kontingensből szemezgethetne. Mielőtt bárki tiltakozna, gyorsan pillantsunk vissza milyen minőségi különbség volt a 94-es és a 98-as brazil válogatott Európában és Dél-Amerikában játszó játékosai között, de az is megérne egy misét, hogy a hazájában félistennek számító Martín Palermo pályafutását mennyire befolyásolta, hogy kimaradt életéből a Batistuta mindennapjait jellemző „határozott olasz védők által csoportosan elkövetett hereletépős földbedöngölés”. Ennek ellenére a két dél-amerikai nagyhatalom nem panaszkodhat, mert nekik mindig lesz egy válogatottra való sztárjátékosuk Európában.
Mi magyarok viszont foghatjuk a fejünket, mert nekünk most is éppen csak, hogy sikerül találnunk tizenegy - a mi szintünkön - komolynak nevezhető bajnokságban játszó játékost. Abban a pillanatban, amikor Muntari, vagy Kolo Touré már nem fér be az Inter vagy az Arsenal legjobb 5-7 idegenlégiósa közé, választhat, hogy hazamegy Afrikába polgárháborúzni, vagy beéri kevesebb pénzzel. Mondjuk egy alacsonyabbra taksált angol csapatnál. Épeszű ember nem gondolhatja komolyan, hogy Halmosinak, Buzsákynak vagy akár Gerának van esélye a jelenlegi klubjánál maradni, ha mondjuk a fentebb említett két játékos valamelyike hajlandó odaigazolni. Márpedig hajlandó kell, hogy legyen, mert a Championship favágó védőit kerülgetni is sokkal felemelőbb érzés, mint két Kalasnyikov kereszttüzében szaladgálni. Természetesen nem feledkezhetünk meg róla, hogy a Fradi és a Debrecen valószínűleg jól járna a hazatérő játékosokkal, de a válogatottunkra gondolva ez csupán sovány vigasz. Pedig nem is mi bukjuk a legnagyobbat, hanem az afrikaiak. Ha valaki figyelemmel kíséri az Afrika kupa, vagy a fekete kontinens világbajnoki selejtezőinek küzdelmeit, jól tudja, hogy a legerősebb válogatottak is ki vannak centizve. Ghána, Elefántcsontpart vagy Kamerun nem rendelkezik még tizenegy klasszis játékossal sem, így szinte mindenki a huszonkettes keretbe fér, aki életében látott egy francia, spanyol vagy angol bajnokit. Jelenleg ez nem jelent problémát, mert pont elég Uche, Keita és Touré szerepelhet Európában, de mi történik, ha minden harmadiktól elvesszük a lehetőséget pusztán egy adminisztrációs változtatással? Ők lesznek az első hazájukat megtagadók. Az útlevél eddig sem volt probléma, viszont ez a "honi válogatottban szereplés lehetősége" elgondolkoztató. S mivel a mérleg egyik oldalán a nyomor vagy az azzal felérő ghánai első osztály van, míg a másikon egy korrekt kis európai légióskodás, sokan választhatják azt, hogy a nemzeti utánpótláscsapatokban még játszanak, - mert úgyis ott fedezik fel a játékosokat - de a felnőtt válogatott oltárán nem áldozzák fel a jövőbeli boldogulásuk lehetőségét. Mi biztosan nem ítéljük el őket ezért, mert pontosan tudjuk, hogy hasonló helyzetben nekünk is Európa lenne az álmaink netovábbja.
A válogatottak mellett a klubok helyzete is érdekes, hiszen a 6+5 szabályt figyelembe véve a játékosok 55%-ának kellene a FIFA-belföldinek lennie. Ha hihetünk a számoknak, akkor az idegenlégiósok aránya a futó bajnokságban a következő: PL - 65.1%, Bundesliga - 49.9%, Serie A - 40.3%, La Liga - 35.2%. Elsőre jól látszik, hogy jelenleg az egész mezőnyt tekintve az olaszok és a spanyolok is bőven a nagyfőnök által megálmodott arány alatt vannak, a németek könnyen teljesíthetik a kritériumokat, míg a Premier League indulói határozottan bajban vannak. Húsz csapatot és huszonöt fős kereteket figyelembe véve az angoloknak körülbelül száz új, első osztályú játékost kellene prezentálniuk a szabály elméleti bevezetéséig hátralevő három évben. Ha egy kicsit tovább sarkítjuk a problémát az is látszik, hogy nem a Hull City keretét kell frissíteni, hanem a sokkal komolyabb játékerőt képviselő Manchesternek, Arsenalnak, Chelseanek vagy Liverpoolnak van szüksége minőségi és FIFA-belföldi labdarúgókra. A spanyolok legalább a fél Liverpoolt és Fabregast haza tudnák igazolni, ha esedékessé válna, de a klasszisnak számító angol idegenlégiós kontingenst egyedül David Beckham képviseli. S korából kifolyólag már ő se sokáig. Így meg marad a Championship, mint kiaknázandó forrás, de mivel a prímet ott is a légiósok viszik, a visszaesés garantált. Nem hiszem, hogy olyan sok Fabregashoz, Ronaldohoz, Vidichez szokott angol szurkoló lenne, aki hevesen támogatná, hogy a válogatott abszolút nem garantált fejlődésének oltárán feláldozzák az állandó hétvégi szórakozását. Ugyanis a kishal megeszi a nagy halat elv alapján a Manchester az Aston Villát, az Aston Villa a Sunderlandet, majd a Sunderland valamely másodosztályú csapatot fogja lerabolni, így minden néző egyformán érezheti a színvonal csökkenését. Persze ugyanez elmondható a spanyol és olasz csapatokról is, mert lehet, hogy az elméleti arányuk már most megfelelő, de az eloszlás több szempontból sem kiegyenlített. Egyrészt eltérés mutatkozik a kispadon és a kezdőcsapatban számításba vehető légiósok arányában, másrészt a külföldi játékosok koncentrációja sokkal magasabb a bajnokcsapatok és BL indulók között. Spanyolországban például a négy BL induló (Atlético, Barcelona, Real Madrid, Villarreal) és a Sevilla rendelkezik a legtöbb légióssal, miközben a Bilbao, a Sporting és a Numancia keretében nagyítóval kell keresni a külföldieket. A lerablási folyamat itt is gyorsan végigszaladna mezőnyön, de a visszaesés nem lenne olyan látványos, mint a szigetországban.
Az idegenlégiósok aránya egyébként önjavító folyamat és erre a legjobb példa a spanyol bajnokság Bosman-szabályt követő időszaka. Tíz évvel ezelőtt a La Liga profitált a legtöbbet az uniós országból származó labdarúgók szabad munkavállalását engedélyező határozatból. Az ezredforduló Valenciájában és Real Madridjában alig lehetett pár hazai játékost felfedezni, mégis könnyedebben szaladtak át Európán, mint a saját nevelésű játékosaira építő és hazájában korlátlan úrnak számító Manchester United sok éven keresztül. Pedig a két spanyol elitcsapat csak a jéghegy csúcsát jelentette a hollandokkal telezsúfolt Barcelona, a minden második brazilt honosító Deportivo, a ’technikás’ szélsőket (Finidi, Denilson) imádó Betis (Alfonso, Oli!!!), vagy az orosz befolyás alatt virágzó (Mosztovoj, Karpin) Celta Vigo (Makelele!!!). Az igazolásokat nagyban segítette, hogy Spanyolországban az élsport könnyen állampolgárságot eredményez, így szinte minden argentin, orosz, szerb és brazil focista szívesebben igazolt először az ibériai országba. Két-három év alatt a labdarúgás hihetetlen fejlődésen ment keresztül, miközben a szurkoló örült, mert nem csak gyorsabb, de sokkal látványosabb is lett a játék. Aztán váratlanul összeomlott a kártyavár, a nagyobb költségvetésű - így több minőségi légióssal játszó – klubok eredményességben alulmaradtak az olcsóbb hazai vagy a már leírt játékosokkal operáló csapatokkal szemben. A Real Sociedad bajnoki esélyesből vált a másodosztály középszerű alakulatává, a Celta Vigo és a Zaragoza szintén hasonló utat járt be. Helyettük olyan gárdák szerepelnek most a ligában, mint a fentebb említett Numancia vagy Getafe. Ráadásul az Alavés és az Espanyol európai kupadöntőig jutott sokkal kisebb anyagi befektetéssel is.
A helyzet mégsem idilli, mert a légiós nélküli csapatok hosszútávon nem tudnak versenyre kelni az éllovasokkal. Ennek köszönhetően soha nem látott győzelmi sorozatok születnek és rekordok dőlnek halomra, mialatt szakadéknyi különbségek alakulnak ki az egységes masszát alkotó középmezőny (ami egészen az utolsó helyig tart) és az éllovasok között. Pont a légiósok által hozzáadott extra hiányzik, hogy megnehezítsék a nagyok dolgát. Kétségtelenül van ennek egy olyan vonzata is, hogy a spanyol válogatott Európa bajnok lehetett. Méghozzá olyan módon, hogy senki nem tudja megmondani ki is volt a csapatuk legjobbja. Immáron három éve mindenkit bedarálnak, két-három alapember hiányát simán elbírják, mert már van nekik húsz hasonlóan kiváló képességű játékosuk. A spanyol válogatott sikeres és jó is nézni őket, de a kétévenként, valamely világeseményen lejátszott 4-5 mérkőzésükről simán lemondanánk, ha a nagycsapatok hétről-hétre megizzadnának Vigoban, San Sebastianban vagy La Corunában. A tapasztalat azt mutatja, hogy ehhez viszont nagyon jó idegenlégiósok kellenének.
Az utolsó 100 komment: