Természetesen az, hogy mindketten csapatuk legjobbjai egész évben, és bár nincs különösebb apropója, nem tudtunk  tovább ellenállni a közléskényszernek. A Bayern számára tökéletesen alakult a hétvége, duplán érdemes volt kipréselni a szuszt a BVB-ből, hiszen rajtuk kívül minden nemzetközi kupás csapat savanyú pofával nyugtázta a fordulót. Tovább után Ribéry jövőjével, Beckenbauer nyilatkozatával és a tulajdonviszonyokban várható szabálymódosítással foglalkozunk bővebben.

A Bayern – Dortmund meccs megint a Bundesliga kvintesszenciája volt. Százezer (kimaradt) helyzet, látványos tömegjelenetek, kapitális egyéni hibák, hatalmas kapusteljesítmény, Ribéry-show, négy gól és izgalmak az utolsó pillanatig – elmaradhatatlan Bayern győzelemmel. Tegyük hozzá, maximálisan megérdemelt volt, a BVB számára meg egyenesen elkerülhetetlen. A Bayern gyakorlatilag percenként került helyzetbe az ötösön védekező Dortmund ellen, Hajnalnak rendszeresen a saját tizenhatosán kellett szerelnie, ha labdához akart jutni. Az már őt dicséri, hogy még így is képes volt gólt rúgatni a tőle hetven méterre játszó csatárokkal.

Az első félidő arról szólt, hogy a Dortmund reménytelen kísérleteket tett, hogy legalább hármat passzoljanak egymásnak mielőtt elveszítik a labdát és nyakukba kapják az újabb Bayern rohamot. Öngyilkos terv volt behúzódni a tizenhatosra, az így felszabaduló területtel Kuba hiányában semmit sem tudtak kezdeni, ha Weidenfeller nem véd osztályon felül, már az első félidő csúnya lehetett volna.

A másodikra aztán Klopp meghúzott egy Tinga – Nuri Sahin cserét, többet is volt náluk a labda, ha Kringe képes négy méterről eltalálni a kaput (Hajnal passz után), még érdemtelen pontszerzésről is beszélhettünk volna, de ehelyett – teljesen várható módon – összeroppantak az állandó Bayern nyomása alatt, jött a törvényszerű védelmi hiba.

Ribéry megint hatalmasat játszott. Kellett is, mert Schweininek ma sem volt kedve összekoszolni a mezét, vagy futni esetleg öt métert, az előrehaladott labdaundor jeleit mutatta. Tonit képtelenség volt megjátszani, Klose mindent kihagyott.

Nehezen hihető, hogy a Bayern – azaz Hoeness – önszántából eladná Ribéryt a szerződés lejárta előtt (2011). Kivéve persze, ha rákényszerítik erre. Senki sem mondja ugyanis, hogy Scarface is ki akarja tölteni az idejét, sőt, már kezd is ködösíteni, hiszen minden oka megvan az elvágyódásra. A Bundesligában nyomasztó szellemi és fizikai fölényben van az ellenfelekkel szemben – bár ez a világ legtöbb pályáján még így is lesz egy darabig – nem lehet számára kihívás még két szezont lehúzni itt. A Bayern ráadásul csak Németországban áll a tápláléklánc csúcsán, nemzetközi trófeáról beszélni irreális.

De kinek van egyáltalán pénze Ribéryre? A Chelsea-től, Citytől, vagy a Juve-Inter párostól mostanában nem kell tartani – elsősorban szakmai, pénzügyi, játékospolitikai okokból. A Barca félelmetes dolgokra lehetne képes vele, de a frissen elnökválasztott Real Madridnak sokkal nagyobb szüksége van rá, különösen, ha Cé-t nem lehet megszerezni Manchesterből. Viszont ha Cé mégis elmegy, akkor meg a MU-tól lehet joggal tartani, legkésőbb egy év múlva.

Hoeness persze már megjelölte a territóriumát. Nem véletlenek az ilyen ’100M eurón el sem gondolkodnánk’ típusú nyilatkozatok, hiszen ennél nagyságrenddel többet kínálni már nem is lehet, amúgy meg a kutya nem kínált még ennyit sem, tehát maradt az egyértelmű üzenet: sich auf der sicheren Seite bewegen, kotródjon, ki-merre lát, ne is gondoljatok arra, hogy a srác elvihető. Az viszont kérdéses, hogy a figyelmeztetést eljut-e majd Ribéryhez, és különösen a mindig éber, kopasz nyakú, dögevő játékosügynökökhöz.

Az érte kapott pénz elsősorban talán Lyonban lenne jó helyen, így a Bayern sem járna rosszul. Benzema hosszú ideig meghatározó, a Bayern számára tökéletes megoldás lenne Klose mellé. Igen, Klose mellé. Úgy tűnik ugyanis, Beckenbauer nem igazán szívleli Tonit, szerinte tipikus olasz csatár - vagyis önző. Klose jobban játszana nélküle. Meg amúgy is már 31 éves, de ezt csak mi gondoljuk a szavai mögé.

A hétvége másik legjobbja Bánki József volt, nem először. A még mindig furcsán-dühösen beszélő, szúrós tekintetű Dodó egyéni fellépésre képes, stratégiai hatalomként emelkedik ki a közhelyek kettős fedezéke mögül, köröket ver a többi Bundesliga szakértőnek álcázott díszletre. Szerény, tájékozott, lényegre törő, és konkrétumokat fogalmat meg, melyekkel legtöbbször egyet is lehet érteni.

A legfontosabb történések azonban most nem a pályán zajlanak. Közeleg az idő, lassan újra szavazni kell a 50+1% ügyében (38 csapat képviselője, a változáshoz 2/3 többség kell), és egyre feszítőbb kényszert éreznek német barátaink, hogy rendezzék a helyzetet, hiszen a Volkswagen, a Bayer és az SAP csapatának működése már így is feszegeti a határokat. Úgy tűnik, különböző biztosítási kitételekkel (pl.: a befektetőnek hosszú távú együttműködésre kell szerződni; a klubnak elővásárlási joga van a befektető által tulajdonolt hányadra stb.), de még ebben az évben fel fogják oldani a tilalmat.

A bajnokságban tovább folytatódott az élcsapatok botlogása, a nemzetközi helyekről egyedül a Bayern tudott nyerni. Egyébként nem is baj, minden esély megvan rá, hogy rettenetesen sűrű legyen a végjáték.

A Hertha monoton gürcölése csak egy pontot ért, a Schalke viszont egészen értékelhetetlen támadójátékkal jutott három kövér ponthoz. Lesgóllal egyenlített a Hoff a vég küszöbén, a Leverkusen nem bírja leküzdeni a még tél előtt kezdődött émelygését, ráadásul Adler is erősen szürkül. A HSV máris leakasztotta a szögről a korábban említett sörétest, és két gólos vezetésről is belenézett a csövébe, de a KSC mellett pontot szerzett az összes kiesőjelölt - mínusz Bochum.

Bielefeld – Hertha 1-1, Schalke – Bremen 1-0, Karlsruhe – Hamburg 3-2, Wolfsburg – Bochum 2-0, Frankfurt – Köln 2-2 , Gladbach – Hoffenheim 1-1, Leverkusen – Stuttgart 2-4, Energie Cottbus – Hannover 3-1, Bayern – Dortmund 3-1