Sajnos egyelőre nem a sztárboksz keretei között, de így sem utolsó látvány a Bundesliga második helyén tanyázó Hertha. Továbbra is vezet a Hoffenheim, mostantól lehet vagdosni a centit, ráadásul a táblázat első hat csapata közül csak a HSV tudott nyerni rajtuk kívül. Elbúcsúztattuk ugyan Huszti Szabit, viszont máris nagy örömmel köszöntjük Futács Márkót, akit igen szellemesen gulyás-ágyúcskának kereszteltek a német lapok, Király Gabi érkezésével pedig máris sűrűbben vagyunk. Tovább után nyilatkozatokkal és eunuch fricskákkal borzoljuk az idegeket.
Hamburg – Bayern München 1-0
A szezon egyik legjobb Bundesliga meccsén kijózanító vereségbe nézett bele a Bayern, mely legalább annyira köszönhető a Hamburg meglepően konstruktív támadójátékának, mint Knut Kircher sporinak és a München első félidőben bemutatott nyálcsorgató szundikálásának. A szokásostól eltérően ezúttal nem spirázták túl a dolgot a bajorok, Hoeness rövidre zárta a témát:
Igaz, a Hamburgot tekintjük első számú kihívónknak, de mindannyian tudjuk, kié lesz a salátástál a végén.
Az igazolások intézése és a Bundesliga mellett Hoenessnek arra is marad energiája, hogy kedélyesen kommentálja a nemzetközi futball történéseit:
Nemrégiben megnéztem a Stoke – Manchester City meccset. Úgy vettem észre, hogy itt bizony rendkívül rossz befektetéseket eszközöltek bizonyos emberek. Ez a csapat semmire sem képes, az irracionális pénzek ellenére. Ha 100M-t ajánlanának Ribéry-ért, még csak el sem gondolkodnánk.
(A City ettől függetlenül is hathat a Bundesligára, igaz, csak áttételesen. Ha eddigi marhaságaikat megfejelik azzal, hogy Roque Santa Cruzt is leigazolják, a Blackburn világtalan scoutjai Kevin Kurányit szemelték ki a pótlására. Ugyanakkor a Schalke érthetetlenül kijelentette: a csatár (?) nem eladó)
Aki egyelőre szintén nem búcsúzik, az van Bommel – további egy évre szóló hosszabbítást kapott a klubtól, bár még nem írta alá. Nem csoda, hiszen ezzel egy időben 14M-ért érkezik Timoscsuk a Zenittől.
Aki viszont biztosan búcsúzik, az Willy Sagnol.
Itt a vége. A fájdalmaim túl nagyok ahhoz, hogy folytassam – ezt el kell fogadnom. Le vagyok sújtva, nehezen dolgozom fel. Nem így képzeltem el a visszavonulásom, szerettem volna még egy évig játszani. Az elmúlt hetekben mindent megtettem, de az orvosok véleménye egybehangzó: ennyi volt. Kilenc gyönyörű évet töltöttem a Bayernnél, különleges kapcsolatom alakult ki a szurkolókkal, a Sabener Strasse volt az otthonom. Búcsúzom, de a szívem itt marad.
Hamburgban is pörögnek a mindennapok, a sikert pedig az öltöző felduzzasztásában vélik megtalálni. Last minute érkezett Khalid Sinouh (aus Kasimpasa, Rost mögé), Gravgaard (Nantes) a védelembe, Rincon (Deportivo Tachira) és Mickael Tavares (Slavia Praha) a középpályára, és Streit sem váltotta be a fenyegetését Schalkéban, feladta jól kiépített harcállását a kispadon és szintén Hamburg felé menekült. Hova ennyi underdog? - fel nem foghatom.
Bochum – Karlsruher SC 2-0
A Bochum lezárta 13 meccse tartó kínszenvedését és csak sikerült behúznia egy győzelmet. A megszokott Azaough löket helyett ezúttal Fuchs vállalta a szabit, a győzelmet pedig az eleddig gól nélküli Klimowitz biztosította be.
Werder Bremen – Bielefeld 1-2
Miről ismerszik meg az eunuch? Talán arról, hogy minden idők legdrágább brémai keretével a tizedik helyet képes elfoglalni, ami egyben az utolsó is a nagycsapatok között.
Ok, rendben, máris soroljuk az okokat, nem volt ugye Diego, sem a nagytiszteletű Pizarro, sőt hiányzott a Baumann-Pasanen-Naldo trió is, bár őket nagyszerűen helyettesítették a társak, nekik sem okozott gondot kettőt zabálni a rendszerint teljesen kilátástalan Bielefeldtől. Az lesz ennek a vége, hogy Wichniarek minden ármánykodásunk ellenére benntartja az Arminiát.
A Bréma meg… Schaaf végleg eltemette a bajnokságot és a BL helyeket – amúgy dicséretes önbizalomra vall, hogy eddig komolyan hitt benne. Persze, megvan az esély, csak minket néz hülyének.
Allofs sajátosan közelítette meg a problémát: néha előfordul, hogy a vadász reményekkel telve indul neki a vadonnak, de keserű csalódással tér vissza.
Még dicséretesebb őszinteségre vall bevallani: bezony-bezony, mi szopni járunk a medvéhez. Meg kellene próbálkozni a gyűjtögetéssel. Igaz, ez asszonynépnek való, de a stuttgarti spanok úgy is kint lesznek, majd megmutatják a fortélyokat.
Valószínűleg Sanogo pótlására a Bréma megszerezte a Fradiban nevelkedett, pompás fizikummal rendelkező csatárt, Futács Márkót az AS Nancy-tól. Willkommen.
Stuttgart – Mönchengladbach 2-0
A DFB kupában elszenvedett arcpirító verés után megemberelték magukat a svábok, bár Brouwers öngólja is kellett az induláshoz, amit Gomez fejelt meg eggyel. A bajnokságban négy meccse veretlenek Babbellel, ami nekünk azért is jó, mert külön erősíti a fiatal Bundesliga edzőkkel kapcsolatban felállított elméletünket. A Gladbach zsinórban az ötödik gyufáját húzta ki és továbbra is tökutolsó.
1. FC Köln – Wolfsburg 1-1
Ez tulajdonképpen mindenkinek megfelel. Daum gyakorlatilag bebetonozta csapatát a középmezőnybe, magabiztosan vezetik az alsóházat, Magathéknak meg már az is élmény, ha nem pofozzák le őket idegenben – továbbra sincs egyetlen nyomorúságos győzelmük sem. Yoshito Okubo egy gólpassz-bedobással és egy döngő kapufával mutatkozott be Németországban.
B. Dortmund – Leverkusen 1-1
Hiába söpörték le a vendégek a pályát, három dolog újra bizonyítást nyert ezen a meccsen: 1) Hajnal nélkül csak fertelmes produkcióra képes a Dortmund 2) ellenben a százlövetű mázlitáruk továbbra is kifogyhatatlannak tűnik 3) A Lever és a Lúzer előtag nem véletlenül felcserélhető.
Hertha – Frankfurt 2-1
Idén olyan a Hertha, mint valami teleshop termék: mindennek ellenáll, mindent lebír, szuperolcsó, csak az esztétikai megjelenés hagy némi kívánnivalót maga után és a berliniek esetében sem tudjuk, hol van elrejtve a buktató. Az biztos, hogy nem az elvágyódás nem hivatalos világcsúcsát tartó Pantelicben, aki duplázással zárta rövidre a meglepően agilis Frankfurt vigéckedését.
Hannover – Schalke 1-0
Miről ismerszik meg az eunuch? (…)
A már említtet Streit mellett az öregecske Ernst is távozott az utolsó pillanatban, fogjuk rá, hogy nekiláttak a keret átalakításának, amit elsősorban a középpályán kellene megkezdeni, hiszen ennyire fantáziátlan jeleneteket csak pornófilmek intrójában szoktunk látni.
Az orosz-holland kapcsolatoknak újabb kézzelfogható jele van: a Schalke szerződtette a sokáig Guus Hiddink mellett szolgáló erőnléti edzőt, Arno Philipset. Ártani biztosan nem fog, de eddig nem tűnt fel, hogy fizikálisan gyenge lenne a Schalke, szóval erre csak annyit tudunk mondani: power is nothing without control.
Hoffenheim – Cottbus 2-0
Az egészségre teljesen ártalmatlan ellenfél tökéletes nyitány volt a Hoff számára, zsebre tett kézzel is simán hozták a meccset. Nem tudni, hogy csak a várható bunker ellen találta ki Rangnick a két centerrel játszott, légifölényre törő 4-4-2-őt, vagy Sanogo érkezésével ez lesz a tavaszi harcmodor.
Timo Hildebrand bemutatkozása gyászos véget ért, medencesérülése miatt ki kell hagynia néhány hetet.
Bundesliga, 19. Forduló
Péntek
Arminia - Hertha BSC
Szombat
Karlsruhe – HSV
Leverkusen – Stuttgart
M'gladbach – Hoffenheim
Eintracht - 1. FC Köln
Wolfsburg – Bochum
Schalke 04 – Werder
Vasárnap
FC Energie – Hannover
FC Bayern - Dortmund
Utolsó kommentek