Bár még soha semmit nem nyertek, ha nem számoljuk azt az egy korabeli és elfeledett sikert, a spanyol válogatott számít az idei Európa-bajnokság egyik legnagyobb esélyesének. Nem kétséges, hogy a keretük az egyik legértékesebb és legjobb a tizenhat induló közül. Az sem kérdés, hogy játékosaik egytől-egyig bizonyított és világszinten is kiemelkedő futballisták. Csak az a fránya statisztika ne lenne, amely szerint a spanyolok lehetnek akármennyire jók is, legkésőbb a nyolcadnegyeddöntők befejeztével már a nyaralásukra utazhatnak játékosaik. Most azonban a papírforma érvényesül, mert a jelenlegi csapat már rendelkezik azzal a többlettel, amit eddig nem fedezhettünk fel egyetlen válogatottjukban sem. A mostani csapat szakíthat a hagyománnyal, és simán behúzhatja azt a győzelmet, ami a rengeteg európai kupasiker mellett kijár már a nemzeti csapat számára is. Ebben valószínűleg nem lehet akadály a németeknél is németebb focit játszó – nem mellesleg kivénhedt – görög, az Ibrahimovicson túl semmiben nem bízható svéd és a nemzetközi labdarúgást igazából soha meg nem értő orosz csapat sem. Tovább után részletek:

Mi történik, ha a fiatalság megfelelő rutinnal párosul? Felül tud kerekedni a fiatalos héven a rengeteg Bajnokok Ligája, bajnoki és kupamérkőzés tapasztalata? Esetleg pont a váratlan lendület segíti majd át a holtponton a rutinból játszó csapatot? Egyelőre kiszámíthatatlan a spanyol válogatott jövője. A csoportkörben való kiesés ugyanúgy benne van a pakliban, mint a végső győzelem. Ahogyan a parádéba torkolló játék és a fásult semmittevés is elképzelhető, ha Torresék esélyeit latolgatjuk. Minden jel arra mutat, hogy a közeljövő a spanyol játékosokról fog szólni, így négy - esetleg hat - év múlva már egyértelműen a győzelemre törhetnek majd Fabregas és társai. Azonban most még sok a bizonytalan tényező. Elsősorban a kor miatt. Másodsorban a mulyaság miatt. Harmadsorban pedig a játékosok sokszínűsége miatt.

Raúl kimaradása volt az első reformlépés. Soha nem volt kérdés, hogy amennyiben a Real Madrid csapatkapitánya közepesnél jobban teljesít, akkor tagja a nemzeti csapatnak. Ha nem viselkedik tahó módon, megfelelő edzettségi állapotban van és nem sérült, akkor legalább a kispadon jut neki hely. Idén Raúl kifejezetten hól játszott, így egy kicsit talán meglepő volt, amikor a zaragozai Sergio Garcia kapta az utolsó behívót. A fiatalság győzött. Jobban mondva a józanész, mert Raúl soha nem tudott a válogatott igazi vezére lenni attól a pillanattól kezdve, amikor - még tízes mezben - kihagyta az utolsó percben a büntetőt a franciák ellen. Az egészben az a szomorú, hogy mindez nagyban annak köszönhető, hogy míg a klubcsapatában rendszeresen győztes típusú idegenlégiósok vették körül, addig a válogatottban nem, így a teher természetesen nagyobb lett. Elviselhetetlenül. A spanyol játékosok lehettek akármilyen technikásak is valójában mulyák voltak. Az utóbbi időben olyan vezéregyéniségeik adódtak, akik kihagyták a büntetőt, mint például tizenkét évvel ezelőtt Hierro (szintén büntető a keresztlécre) vagy a franciaországi világbajnokságon Zubizarreta (Nigéria elleni szögletzászlótól belőtt potya).

Most nincs kinevezett vezéregyéniség a csapatban. Puyol, Xavi vagy Xabi Alonso lehetne, de a játékosok is tudják, hogy a barcelonai védő kezdőcsapatbeli helye kizárólag a konkurencia hiányának köszönhető, miközben Xavi és Xabi Alonso sem fog labdaszerzéseivel adott esetben megfordítani egy mérkőzést sem. Ez az olyan fiatalokra, vagy újoncokra hárul majd, mint Fabregas, David Silva, Sergio Ramos, Iniesta, David Villa, Güiza vagy Torres. A torna végére ki fog derülni, hogy ki lesz a falkavezér, és ki az, aki abszolút nem alkalmas a szerepkörre. Szerencséjükre ezek a játékosok klubjaikban már többször bizonyították, hogy nyugodtan lehet rájuk számítani, és ez különösen fontos azok esetében, akik idegenlégiósként, egy másik országbeli csapatban tették mindezt. Ráadásul úgy, hogy még a futballkarrierjük kezdetén járnak, mialatt már rengeteg magas színvonalú és igazi téttel bíró mérkőzést játszottak. Ez is szerepet játszik abban, hogy miközben a legtöbb válogatott a múltjából él, a spanyol az egyetlen, amelyiknek csak a jövője fényes.

Valószínűleg a csoportmeccsek végén már okosabbak leszünk, mert a spanyol válogatott valódi erejének és lehetőségeinek felmérésénél mindössze egy nehezebb dolog van: a csoportbeli ellenfelek erejének megbecsülése. Még a svédek esetében is, pedig a két válogatott egy selejtezőcsoportból jutott tovább. Eddigi tapasztalataink szerint Ibrahimovics és társai mindig a maximumot hozzák ki a nagy tornákból, így elképzelni is nehéz, hogy ne a továbbjutásban gondolkodjanak. Erre minden esélyük meg is van, de ehhez meg kellene előzniük legalább két válogatottat, amelyek közül az egyik a címvédő, a másik meg az az orosz csapat, amely még maga sem képes egy elérhető és reális cél megfogalmazására. A görög nemzeti tizenegy négy éve történelmet írt, de nagyon szomorúak lennénk, ha az a fajta labdarúgás, amit sikerre vittek Portugáliában, most is diadalt aratna. Főleg, hogy a világbajnoki selejtező kudarca után Otto király feláldozta a szükségszerű fiatalítást a magyar csoportból való továbbjutás oltárán.

Az oroszok esete mindenképpen egyszerűbb, miután bevallottan szerencséjüknek és a horvát csapat fair play iránti elkötelezettségének köszönhetik a továbbjutásukat. Azóta mindössze annyi történt, hogy a semmiből kultikussá váló Zenit Szentpétervár rávilágított a válogatottjuk lehetőségeire. Különösen, ha a szövetségi kapitány és az UEFA kupagyőztes klub edzője közötti munkakapcsolat gördülékenységre gondolunk. A fekete ló szerepét már most odaítéljük az oroszoknak, mert bennünk kollektívan megtalálható a kiemelkedő csapatmunka és az igazi érdektelenség lehetősége is. Ami a svédekre nem teljesen igaz, mivel náluk a szürke csapatmunka minden esetben adott, de az eredményességhez, vagyis a továbbjutáshoz kell legalább egy világklasszis teljesítmény is. Szerencséjükre Ibrahimovics önként jelentkezik a mérkőzések eldöntésére. Elvégre ezért tartják.

Tippek:
Spanyolország-Oroszország 3-1
Görögország – Svédország 0-1
Svédország – Spanyolország 1-1
Görögország – Oroszország 2-2
Görögország – Spanyolország 0-2
Oroszország – Svédország 1-0