Fernando Alonso lekerült a spanyol lapok címoldaláról és most minden a Barcelonáról szól, mert a katalánokat utolérte a végzet. Megmondjuk őszintén, nem igazán cserélnénk a holland edzővel, mert immáron két erős katalán gyökerekkel rendelkező pályatársa is kavargatja a kártyákat a spanyol első osztályban és árnyékuk lassan betakarhatja a katalán kispadot. Michael Laudrup éppen most vitte jégre és tanította móresre Rijkaard csapatát, míg Ronald Koeman a Valenciát vezette győzelemre. A Real Madrid el akart szökni, de váratlan kihívóval kellett szembesülniük a Villarreal személyében. A mezőny hátsó része is addig szórakozott velünk, az üveggömbbel és néha a saját szurkolóikkal is, míg sikerült azt az idilli állapotot elérniük, hogy a tizenegyedik helyezett Getafe és a tizenkilencedik Betis között pontosan három pont a különbség. Ráadásul a spanyoloknál az egymás elleni eredmény számít majd elsődlegesen az év végi elszámolásnál, így ember legyen a talpán, aki megmondja, hogy ki milyen eséllyel indul harcba a bűvös célért: biztos bennmaradás. Esett 26 gól, két játékosnál is komoly lelki traumát okozott a mérkőzés feszültsége, ami kiállításukhoz vezetett és Messi sem vezet már a góllövőlistán. Tovább után részletek:

Rijkaard most nem vitte el a balhét a vereség miatt. Puyol szerint az edző és a játékosok is okolhatók a kritikán aluli teljesítményért. Nem akarunk senkit megbántani, de a csapatkapitány szavaiban van elrejtve az igazság. Rijkaard egy megbízható edző. Kitalált egy játékrendszert a Barcelona számára, ami működött és nagy sikereket értek el vele. Talán egy kicsit többet is, mint amire a taktika önmagában feljogosította volna a csapatot. Ha azt is figyelembe vesszük, hogy akkor Guily, Edmilson és Van Bommel is belefért, akkor most Messivel, Touréval és Iniestával is működni kellene a dolognak. Ehhez képest már mérkőzések óta azt látjuk, hogy egyetlen visszatérő taktikai elem fedezhető fel támadásszövésben: az argentin elindul jobbról középre és a hosszún kiugratja az éppen beinduló embert. Azért valószínűleg Frank is mást kért a játékosaitól, mint amit mutattak, mert néha elég kínos és tehetetlen arckifejezést vágott a kispadon. Szerintünk egyszerűen nincs karmestere az együttesnek és bármekkora játékos is Ronaldinho és Messi, sajnos ilyenkor mutatkozik meg a legnagyobb hiányosságuk is: ők maximum eszközök lehetnek egy olyan művész kezében, mint amilyen Michael Laudrup vagy Zidane volt. Mert bár lehet, hogy utóbbiak nem olyan jól lőtték a szabadrúgást, nem cseleztek ki mindenkit és nem is ollóztak gólokat, de mindig tudták mit kellene játszani a csapatnak az eredményért. Ráadásul most a dán zseni a másik kispadon mutatta meg, hogy remek taktikai és motivációs érzékkel rendelkezik. Egyszerűen nem volt olyan eleme a játéknak, amiben ne nőttek volna a katalánok fölé. Lőttek két gólt, volt néhány gyönyörű egyéni megmozdulásuk, pár kihagyott helyzetük és stabil védekezésük. Nem is csoda, ha Zambrottánál elgurult a gyógyszer vagy a cumisüveg. Mindenesetre a gondok mélységét remekül kifejezte Henry és Bojan meccsvégi arckifejezése. Bár továbbra sem értjük miért kell utóbbit folyamatosan egy reménytelen és szétesett csapatba becserélni. Mint falat kenyér, úgy kell most ez a két hét szünet, hogy edző magányában és játékos a válogatott keretben gondolkodhasson a jövőn. (Getafe – Barcelona 2-0) Valenciában viszont újra boldogság van és talán újra nyugalom költözik a játékosok és szurkolók lelkébe, mert sikerült egy szép győzelemmel feledtetni a Rosenborg elleni blamát. Pedig Koeman mester már az első héten szembesülni kényszerült a Valencia játékosainak önértékelési problémáival. Persze ha minket megkérdez, akkor felkészültebb lett volna és nem éri meglepetésként, hogy Joaquin és Manuel Fernandes jóllakott napközisként viselkedve, elég tágan értelmezi a pontosság fogalmát. Így kénytelen volt kitenni őket a keretből, de persze döntését megkönnyítette, hogy David Villa pályára léphetett és az ellenfél is az a Murcia volt, amelyik ellenállás tanúsítása nélkül nyelt be három gólt. (Valencia – Murcia 3-0)

S akkor a végére a gyöngyszem, ami nem lett döntetlen, bár lehetett volna 0-0, 1-1 és 2-2 is végül a hazaiak üveggömböt hizlaló eredménnyel nyertek. A probléma mindössze annyi, hogy ez nem volt egyértelmű a vendégek egy félidőnyi emberhátrányának ellenére sem... Daniel Alvest most utolérta a sors a bíró színes kártyái képében és 3 perc alatt kiállítatta magát. Ez viszont nagyon sokba került a vendégeknek, akik bár mindent megtettek, ez a mostani Villarreal ellen kevésnek bizonyult. Pedig egyenlő létszámnál még teljesen nyílt küzdelem folyt a pályán: Guille Franco és Kanouté gyors gólváltásával az eredmény is kiegyenlített volt. Aztán a második félidőben a vendégek beáldozták a gólszerzőt és ez remek döntésnek bizonyult, mert az egyedüli csatárnak megmaradt Luis Fabiano átvette a vezetést a góllövőlistán. A hazaiakat ez sem érdekelte, mivel az ő mesterlövészüket tökéletesen helyettesítette Guille Franco, aki megduplázta góljainak számát és egalizált. Innentől fogva, meg már csak egy csapatnak volt valós esélye a győzelemre és mivel nagyon jól tudjuk, hogy egyik csapat sem szereti a félkész munkának számító döntetleneket, így nem is volt kérdés, hogy mi lesz a vége. Annyit viszont szeretnénk még hozzáfűzni, hogy a Sevilla nagyon erősnek tűnik.(Villarreal - Sevilla 3-2)