Nou San Trafford

Az Index blogja a világ legjobb futballjáról.

A szerkesztőségből...

Utolsó kommentek

jujjdeizgi

Friss topikok

Tétmeccsen jeles, hakniból háromnegyed

2010.08.12. 13:41 _benito

Két válogatott meccs is volt tegnap – utólag is köszönet az illetékeseknek a zseniális szervezésért – és végül némi hiányérzetet leszámítva tulajdonképpen elégedetten gyűrtem bele tegnap éjfélkor a szemetesbe az utolsó sörösdobozt. Az U21 odaért, hogy már csak elcseszni tudja az Eb-pótselejtezőt, a nagyválogatott pedig vezetett Londonban a kicsit ízetlen, de azért angol válogatott ellen. Hajtás után kicsit durrogunk azért, de megpróbáljuk kiemelni azokat a dolgokat, amik tetszettek Vass Ádám tanári szűrőjátékától Lipták magabiztos bemutatkozásán át a Wembleyben hallható Ria-Riázásig.

Berágtam, hogy Egervári elvitte Londonba Komant haknizni, miközben Volira kőkemény tétmeccs várt volna Boszniában. Egy MLSZ-es pajtással össze is vitatkoztunk kicsit a dolgon, de a végeredmény azt mutatja, nem volt igazam. A meccs meg azt, hogy rohadtul igazam volt.

Bosznia-Hercegovin-Magyarország 0-2 (0-0)

Koman nélkül ez az U21-es csapat erőtlen volt, mint a pálinka a Szigeten. A balszél láthatatlan volt, Balázs labdába is alig ért, de az összes támadóról elmondható volt, hogy nem tudja megoldani a feladatát. Semmi plusz nem volt a játékunkban, Bosznia tök simán vezethetett volna, de Gulácsi a helyén volt, és kihúztuk addig, amíg a csapat egyik erőssége ki nem domborodhatott. Furcsa magyar csapatról leírni, hogy erőnlétileg múl felül egy ellenfelet, pedig most pont így történt: a bosnyákok kihajtották magukat, mi pedig kihasználtuk, hogy a mieinkben több kraft van, és lebírtuk őket.

Itt most csak a győzelem számított, hiszen ezzel ott vagyunk a második helyen, és ha a két hátralevő hazai meccset (Wales és Bosznia) ellen megnyerjük, akkor a csoport élén végzünk. Ez ugyan még nem jelent automatikus Eb- (még kevésbé olimpiai-) szereplést, de szerintem akkor is fontosabb, mint egy haknimeccs, amit azért hoztak össze, hogy az angolok bocsánatot kérhessenek a szurkolóiktól. A széthajtott palacsintáról végül kiderült, hogy nem szarral van töltve, pedig az íze 70 percig olyan volt, miközben Koman egy félidőt játszott (nem különösebben jól) a felnőttek között.

A győzelem viszont nagyon fontos volt, és nem csak a pontok miatt. Hanem azért, mert ez a korosztály a mi aranygenerációnk. Nézzük végig az elmúlt éveket: Eb-bronz, vb-bronz, és közben olyan teljesítmény, amit régen láttunk magyar csapattól. Küzdve, harcolva, néhol érdemtelenül is tudnak nyerni, és futballozni is tudnak. Ezért fontos, hogy figyeljünk rájuk, és ne úgy kezeljük őket, hogy „ez csak utánpótlás”, mert ez egy óriási tévedés. A magyar vízilabda-válogatottról mondták anno, hogy azért tud a döntőkben nyerni, mert kis pöcs koruk óta oktatják a világot a tagjai. Mert létezik ám tényleg a győztes mentalitás, csak nálunk valóban ritkaság, ezért nagyon meg kell becsülni, akiben ott van. Németh Krisztiánban például ott van, ez nem vitás.

Vass Ádámról külön csak annyit, hogy amikor először láttuk játszani (heinrichhel jó messzire elutaztunk egy kisválogatott meccs miatt), abban maradtunk, hogy tud egy olyan dolgot, amit az ő posztján kevesen: mindig előrefele gondolkodik. Mi az ilyet szeretjük, és értékeljük.

Gerrard csak ellenünk tud cselezni (Anglia-Magyarország 2-1)

Ezt írta nekem habi, de engem ez után a meccs után nem érdekelnek az angolok, sem a liverpooli sirámok. Teljesen mindegy, hogy milyen volt Anglia, én arra voltam kíváncsi, hogy mi milyenek leszünk, és meg kell mondjam, sokkal jobbak voltunk, mint gondoltam.

Egervári a 4-2-3-1-ről átállt 4-4-1-1-re, ami bizonyos esetekben nem jelentett komoly különbséget a szisztémát illetően, hiszen Gera visszalépett a labdákért, miközben a két szélen Huszti és Dzsudzsák érkezett. Husztinak Johnson megállítása miatt jutott saját posztja, és kérdéses volt, vajon nem nagy kockázat-e Dzsudzsákot kivenni a helyéről, de végül tulajdonképpen ez is működött. Egervárinak egészen más elképzelése van a játékról, mint Koemannak, valószínűleg a 4-4-2 különböző vadhajtásai bebetonozódnak a következő időszakra, de ez nem baj, ha a londoni játék színvonalán tudunk még emelni egy kicsit. Nem bánnám, ha szélsőhátvédek kezdenének potyogni az égből, mert ott elég gyengén állunk, és Egervárinak meg kell találnia a centerét is, mert Rudolf nem lehet megoldás – ráadásul játszani sem fog idén szinte semmit.



A meccs maga amúgy elég kevés szót érdemel, nem verdeste az egeket a színvonal, talán pont ennek volt köszönhető, hogy az NB I.-ben edződő (vehehe) játékosok is állták a sarat, sőt, Lipták kifejezetten tetszett. Elek sem volt rossz, Vadócz mellett jól takarított középen, de néha túlságosan behúzódtunk, aminek az lett a következménye, hogy nyomás alá kerültünk, mert nem tudtuk kihozni a labdákat. Javítani bőven van min, ez nem is vitás, de figyelembe véve, hogy kik vagyunk, és milyen céljaink lehetnek, nem volt ez rossz. Főleg bemutatkozásnak.

65 komment

Címkék: válogatott u válogatott

A bejegyzés trackback címe:

https://nst.blog.hu/api/trackback/id/tr112216934

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Walmer 2010.08.12. 14:11:28

oltári szar meccs volt, de leglább nem beszarva játszottunk a meccs nagy részében. .

Most mertünk csinálni néha egy-egy cselt, meg mertük egymáshoz passzolni 3szor a tököt in a row. Aztán hogy ez mennyire volt az angolok impotenciájának is köszönhető, azt nem tudom.
Mindenesetre ha nincs a bohózatba illő 2. gól, akkor a védelmet akár dícsérni is lehetne.

zsakfos 2010.08.12. 14:24:39

Lehet, hogy akkor oktatott Vass Ádám mikor én épp az úszó eb-re kapcsoltam, de amit én láttam az messze volt a tanári szűrőjátéktól. Az előrejátékról meg annyit, hogy legalább 2 olyan szituáció volt, amikor annyit várt a labdával, míg odaért az ellenfél és már csak hátrafelé tudta passzolni azt is neccesen.
Nagy szüksége lenne pedig a felnőtt válogatottnak is 2 jó vkp-ra, de ettől most nálam Vass és Varga is elmaradt.

A felnőtt meccsen azon gondolkoztam,hogy most az angolok ilyen szarok, vagy mi játszunk bátrabban. Ment egy pár jó csel, tudtunk 2-3 jót passzolni ( ilyet ha csak a közelmúltra tekintünk vissza, se a németek, se a hollandok ellen nem láttam).
Lipták rám nagyon jó benyomást tett. Ő volt nálunk a man of the match. Remélem tovább is tudja hozni ezt a szintet és akkor legalább meg lesz Juhász párja a védelemben. ( Utóbbit mondjuk nem tudom láttam e már ilyen szarul játszani).
A 2 szélső védő pozíció kurva lyukas: Szélesi-Vanczák páros áh nincsenek szavak...
Elek játéka is tetszett. Rudolffal kapcsolatban abszolút egyetértek benitóval.
Reménykedjünk...Ennyi.

Garcia bőrmester 2010.08.12. 14:25:36

Vassról nekem is ez jutott eszembe, hog "tanári". Az első 30 percben, a sárgájáig, utána visszább vett és kevésbé tűnt ki a mezőnyből, de addig magasan, még Varga elől is megszerezte a labdákat

legiosaink · http://legiosaink.blog.hu 2010.08.12. 15:02:28

Hát mi sem villogtunk, de mintha lett volna egy kis tartásunk. Bár ha nem rúgunk gólt, akkor kis em kaptunk volna ez tuti. A gól felébresztette az alvó oroszlánt. Felbőgött majd visszaaludt. Ennyi kellett hogy kikapjunk. Nem volt vészes, csak így tovább. És Lipták tényleg jó volt! És ezt nemcsak azért mondom mert ahjrá Vidi! :)

kzgy 2010.08.12. 15:03:05

A védelem az első félidőben jó volt. A két gólt meg akkor kaptuk, amikor Komlósi volt bent. (??? őt már a Debrecenben sem értem, mit keres)
Szélesi a másik, aki valami rejtélyes okból mindig ott van. Vanczák még mindig szerel legalább néhányszor.

Woland 2010.08.12. 15:10:22

nekem sem jött le, hogy mekkora ász Vass (ettől függetlenül hatalmas gratula neki is meg az összes többi U21-esnek), én is azt láttam, mint zsakfos, miszerint nagyon körülményesen játszotta meg a labdákat... Németh gólja viszont nekem azt mutatja, hogy simán lehetne Rudolf helyén a nagycsapatban. nem sok mindenkinek jutott volna eszébe abban a szituációban átemelni a kapuson és úgy bepasszolni... Gera arcpirítóan amatőr hasbarúgós ziccere is felrémlik ilyenkor. szerintem nagyon jó kis spíler a Zoli, de válogatott tétmeccsen nagyon ritkán láttam a szarnál jobban focizni. ha egy semmit sem számító barátságoson ennyit képes kezdeni egy ajtó-ablak ziccerrel akkor mi lesz tétmeccsen? majd pont ott nem fogja behunyt szemmel elbikázni?

nekem Dzsudzsák tetszett tegnap, hátul meg Lipták tényleg meglepően faszán tolta.
Szélesi viszont nem focistának való - ha a csapatban lesz a selejtezők bármelyikén elsírom magam.

Királynak most éppen egy jobb meccs volt a soron - így legközelebb sanszos a potya. Fülöp viszont nála is bizonytalanabb, Babost lenne legjobb visszakönyörögni szerintem. Gulácsi meg a padra.

a középpályán én nem látok igazán nagy bajt, különösen ha majd Buzsáky is bevethető lesz. Elek is simán jó. Koman meg főleg. (nekem tegnap is tetszett az ukrán srác - az első 5 percben ahogy beszállt eladott pár labdát meg megilletődöttnek tűnt, de utána nagyon jól belerázódott a játékba, és energikusabb volt bárkinél a pályán. nagyon jó, hogy nálunk játszik!)

elől viszont nagy bajok vannak - Rudolf nulla volt, Gera meg... Gera is. csak nála ráadásul tudjuk, hogy a klubjában megy neki a játék a nemzetközi elit ellen is. nem tudom mennyire jó, hogy mostantól bérelt helye van a válogatottban.

mickeyknox 2010.08.12. 15:19:38

@kzgy: max egyetértés, a hideg kráz ettől a komlósi gyerektől.

4-4-2 2010.08.12. 15:33:46

Hát akkor nézzünk szembe a szomorú valósággal: egy teljesen szétesett angol válogatott gyűrt le minket egy világklasszisnak köszönhetően, de ha egy kicsivel több szerencséjük van, vagy jobban koncentrálnak, kaphattunk volna négyet is.
Kapusunk nincsen, védelmünk sem nagyon, bár egyetértek azzal, hogy LIpták meglepően életképesnek bizonyult, de azért legyünk őszinték: kapus és szélsőhátvédek nélkül mennyi esélyünk van tétmeccsen? (És hát ez egy olyan válogatott, ahol Komlósi, Tóth Balázs & Co. pályára léphet...)
Még középpályán állunk a legjobban, ami azt jelenti, hogy jobb napokon ott megütjük az európai középmezőny alsó szintjét. Csatárunk egyáltalán nincsen.
Ehhez képest persze nagy eredmény a tegnapi vereség, csak örülni ne örüljünk neki. Semmi olyat nem mutattunk, ami a legkisebb mértékben is reménnyel tölthetne el abból a szempontból, hogy a svédek és a hollandok nem raknak meg majd minket és a többi is nagyon necces lesz. Elsősorban a szélsőhátvéd-probléma kínos, mindehhez társul, hogy gólt sem tudunk rúgni.
Ja, és még valami: a stúdióban ülő "szakértőktől" kiráz a hideg!

kétballáb 2010.08.12. 15:41:52

A fiatalok meccsén a győzelem volt a lényeg, az meg meglett. Németh megint villant, és rúgott egy olyan gólt, amire a felnőtt keret egyetlen játékosa sem lenne képes. A helyzetfelismerés,pöckölés, azonnali beindulás, emelés négyest Rudolf egy év alatt sem teljesíti, nemhogy 3 másodpercen belül. A többiekről nem is beszélve.

A felnőtt csapatnál a kapusposzt és a középpálya szerintem rendben van, a csatárkérdés meg Némethtel meg lesz oldva. A hátvédsor azonban szerintem tragikus. Vanczák lassabban fordul, mint egy teherhajó, ráadásul szörnyen lassú és körülményes is, csakúgy, mint másik oldali társa, Szélesi. Arról már nem is beszélek, hogy a félpályát szélső létükre a mai foci kívánalmaival ellentétben soha nem lépik át. Bár Szélesi tegnap átlépte egyszer, majd onnan hazaadott.

Lipták mondjuk nekem kellemes meglepetés volt, viszont Juhász újra csalódás. Számomra világos, hogy jobb játékosok ellen csak keresi a labdát, lemarad, elfektetik, elfutnak mellette. Fél éve csodálkoztam, hogy miért nem viszi egy nagy csapat, de most már látom, hogy miért... Valószínűleg megfigyelőik már rég látták azt, amikkel mi a német, holland, angol meccsen szembesülhettünk. Mindkét tegnapi gólban vastagon benne volt. A középcsapatok középszerű játékosait viszont le tudja venni a pályáról, annyira van jó. Viszont Zlatan nem lesz középszerű...

A selejtezőn szerintem lesz egy jó közepesen erős csapatunk. A hollandoktól nagyon, a svédektől kicsit fogunk kikapni, főként a hátvédsor teszetoszasága miatt, mag a többi csapat ellen jók leszünk. Csoport 3. helye meglehet simán.

Garcia bőrmester 2010.08.12. 15:53:44

Rudolfot ne húzzuk már le ennyire! Tegnap valóban szar volt, de nem a posztján játszott, balszélről indulva, ha játékban van, veszélyes szokott lenni. Ha ott jut neki hely, akkor fasza lehet.
Szélesi és Vanczák pont ugyanazt csinálták tegnap, a lehető legrosszabb ütemekben kiséreltek meg ilyen odaszúrós szereléseket. A csatár csak erre a mozdulatra vár, hogy megtolhassa mellette. Laczkó már jobban csinálta, levitte a testsúlyát és felkínálta a csatárnak, hogy tegyen valami kreatívat, ha tud. (Az más kérdés, hogy tudott.). Jobb bekkben még mindig jobb lenne Bodnár, vagy az U-csapatokban játszó bármelyik gyerek (Lázár, Nagy Olivér stb.)

HosCincer 2010.08.12. 16:07:08

az u21 csapat a "szarul játszottunk de 2-0ra győztünk"-ért hatalmas gratulációt érdemel, mivel ez különbözteti meg a "nem rossz" és az "igazán jó" csapatokat. Koman nagy válogatottban való szerepeltetéséért meg nagy feketepont (faszkorbács) Egervárinak, nem tudom szakmailag ezt a döntést mi igazlja(ta).

az esti meccs sok szódával elment...

@Woland:
"Németh gólja viszont nekem azt mutatja, hogy simán lehetne Rudolf helyén a nagycsapatban. nem sok mindenkinek jutott volna eszébe abban a szituációban átemelni a kapuson és úgy bepasszolni"

neki sem jutott eszébe:
www.nemzetisport.hu/magyar_valogatott/nemeth-a-csapategysegnek-koszonheto-a-boszniai-siker-2040695/

Woland 2010.08.12. 16:24:47

@kétballáb:

"Bár Szélesi tegnap átlépte egyszer, majd onnan hazaadott."

haha, ez a mozzanat nagyon fájt nekem is!

Bauxit 2010.08.12. 16:26:17

hatalmas grat az U21nek,

a haknimeccsen dicseretben reszesitem
Liptakot

Vanczaknak designer szteroidokat irnek fel,
Bodnart reaktivalnam, Kadart meggyogyitanam.

Egervari es Roth most jol keverte a kartyakat,
meglatjuk, hogy Szeptemben hogy sikerul..

Woland 2010.08.12. 16:28:21

@HosCincer:

kösz, akkor ezért pont nem jár neki kredit. :) mindenesetre legalább nem próbálta a kapus hasán átrúgni a labdát. (na meg nem mellékesen gól lett:)

rizla 2010.08.12. 16:55:55

csatlakozom azokhoz, akik némethet szeretnék látni a felnőtteknél csatárként. rudolf viszonylag technikás, néha mutat 1-2 szép cselt (néha erősen showboating ízzel, pl passz helyett csel 196 méterre a kaputól..), de kb ennyi, egyáltalán nem való neki az a poszt, lassú és súlytalan, nem nagyon tudja, hogy mit kellene csinálni, a szélen általában jobb. némótól ehhez képest soha nem látok szarakodást, egyszerűen látszik rajta, hogy egy képzett center, olvassa a játékot, még ha neki sem jön be minden megoldása, és képes fedezni a labdát (anélkül, hogy leállna minden szirszar helyzetben cselezni, egyszerűen csak nem veszik el tőle). az egész gólja bosznia ellen, ahogy lecsap a labdára, és AZONNAL kezdeményez egy kényszerítőt, AZONNAL lereagálja, hogy a kapus az arcába mászik, az gyönyörű volt (persze kellett egy kis mák, de ha sikerült volna az átemelés elsőre, akkor tényleg világklasszis jelzőket durrogtathatnánk). kérdés, hogy ez a fajta önbizalom meglenne-e benne a nagyoknál, de az athéni teljesítménye alapján simán, miért ne. koman egyébként nem volt rossz, nem a posztján játszott, meg hát teljesen zöldfülű is, szóval az idegen test érzése megvolt, de ettől függetlenül szépen megtartotta majd elosztogatta a labdákat, stb. a gólunknál ő is szarakodott, de gera eleve eléggé hülye helyzetbe hozta, azt inkább el kellett volna lőni és csókolom.
annak mindenesetre tényleg nincs értelme, hogy koman itt, németh amott, ez tiszta sor. ha fontos az U21, akkor voli játsszon ott, ha meg nem fontos, akkor egy ilyen csatárt, mint németh, ne tékozoljunk el. és simán lehetséges, hogy rudolfnál többet fog játszani a klubszezonban.

a nagyoktól viszont igazából én nem kaptam többet, mint amit vártam. az default, hogy egy kapitányváltás utáni első meccsen általában mindenki odateszi magát, most megvolt a nagy összeborulás, megint elhangzott hetvenszer, hogy új korszak kezdődik, visszatért gera, mindenkit új impulzusok értek, stb. örülök, hogy az eredmény nem ciki, de az angolok tényleg vérszarok voltak, mi meg úgy érzem, hogy a fentiek miatt jóval jobbak, mint amilyenek a selejtezők végére leszünk (szokás szerint). és hát így sem nagyon lehetett dicsérni a játékunkat.

hogy csalódás gera rögtön visszakapott csk-szalagja, aztán a szar játéka, azt csak azért nem mondom el, mert megtették már sokan és igazuk is van. ELVBŐL nem lett volna szabad hozzávágni a kapitányi tisztséget.

dzzzzz 2010.08.12. 16:58:52

@kétballáb: én úgy emlékszem a legutóbbi svédek elleni meccsen jól elboldogult Ibrahimovic-csal

dzzzzz 2010.08.12. 17:04:32

Vass meg igaz, hogy jól védekezett, de a fejpárbajoknál (lásd sárga lapos eset) nem igazán ment neki. Az előrejátéka meg abból állt, hogy felrúgta a labdát, hátha valaki le tudja venni (nem tudta). Oké, hogy ennek a fő oka az volt, hogy a csatárok messze voltak, a szélsőknek meg nem ment, de akkor is.

rizla 2010.08.12. 17:05:00

@zsakfos : "Remélem tovább is tudja hozni ezt a szintet és akkor legalább meg lesz Juhász párja a védelemben. ( Utóbbit mondjuk nem tudom láttam e már ilyen szarul játszani). "

ehhez hozzá kell tenni, hogy vanczák igazából egészen jó párja lett juhásznak az előző selejtezősorozat alatt. legalábbis az - amúgy jogosan - agyondicsért liptáknál általában nem játszott rosszabbul meccsről meccsre. szóval most egy összeszokott részt sikerült megbontani, és nem biztos, hogy sok értelme volt. középhátvédet persze mindig jó, ha sikerül felfedeznünk, de nem oldódott meg semmi, sőt, lényegében kaptunk egy kurva szar balbekket, és ennyi.

neeskens 2010.08.12. 17:12:21

Én Husztit játszatnám balhátvédként és valóban Némethnek meg kell adni a lehetőséget. Ha Bodnár játszana valami komolyan vehető csapatban, nálam ő a jobbhátvéd.
Király- Bodnár, Juhász, Lipták/VanczákHuszti - Koman, Vadócz, Buzsáky,Dzsudzsák - Gera - Németh
Jó lenne már megfogni a svédeket, de jelenleg erősebbek, mint mi. Toivonen pl egészen sokat fejlődött a PSV-ben.

Az U21-ről annyit, hogy tartom, hogy sok fiatal játékost félremenedzselnek, megszédítik őket az Inter, a Liverpool, Real nevekkel. Aztán a legfontosabb éveiket tartalékbajnokságokban, sokadosztályban, cserepadokon töltik. Ennél még a magyar NB1 is jobb lenne.

herculepoirot 2010.08.12. 17:40:55

Fülöp-Bodnár, Lipták, Juhász, Leandro-Varga, Vass-Gera, Koman, Dzsudzák-Németh. Szerintem.

rajaram 2010.08.12. 17:42:36

Megnéztem mind a 2 meccset és sajnos, amilyen elmebeteg vagyok, meg fogom nézni a többit is. Ebben az országban többet nem lesz normális foci, akkor sem, ha Jézus Krisztust nevezik ki szövetségi kapitánnyá. A magyarok egyszerűen elfelejtettek focizni. Rossz ezt nézni, főleg nekem, akinek az első válogatott meccse, amit látott, az Albert bemutatkozása volt az NSZK ellen(4-3).

Csörszike 2010.08.12. 17:51:15

a két szélsőhátvédet leszámítva tisztességes produkciót nyújtottunk tegnap. rudolf nem csinált valóban semmit, de ez nemcsak az ő hibája, hisz a labda nagyon keveset volt nálunk. a szélesivanczák párost nem lehet futballistának tekinteni, szóval inkább nemis húzom fel magam,at azon, h miafaszt keresnek a válogatottban. lehet, h az apjuk fizet a szövetségnek évi 3 milliárdot, h jáccanak. csak ez lehet...javaslataim: bodnárnak skandallum, h nincs csapata, ráadásul úgy, h a loki simán nem kínált neki szerződést, még csak meg sem kérdezték, h "figyu boci, mennyit kérnél még 1/2/3 évre???"
leandrot mér felejtette el mindenki? satbilan jól jáccik a ciprusi bajnokcsapatban, télleg nemértem. vanczáknál monnyuk 100szor jobb. nagy olivér meg kurvajó volt az u19es eb-n...

montipájton 2010.08.12. 18:13:23

Nálam Elek is jelesre teljesített, vkp-ban mindenképpen érdemes megtartani, akár csereként.
Némethnek előbb-utóbb jönnie kell, nincs mese, de Komant a két legfontosabb U-selejtezőre vissza kell rakni a csapatba, remélem, ezt mindneki így gondolja a szövetségben is.

montipájton 2010.08.12. 18:32:34

Hajnalt és Vanczákot sem kellene elfelejteni végleg, két játékos, aki rendszeresen szerepel a klubjában, többekkel ellentétben. Vanczák középen elmegy, szélen el kell gyorsan felejteni. Juhász kell, hogy az oszlopa legyen a védelemnek, nem mintha tegnap olyan jó lett volna.
Hajnalnak a megfelelő játékot kell kitalálni, mert azt nem hiszem, hogy a Bundesligában brahiból kapja meg rendszeresen a meccseket. És én speciel Buzsákyban se látok sokkal többet, sőt.

daneeka 2010.08.12. 18:37:26

@kétballáb: Zlatan visszavonult a válogatottságtól, tudtommal...

füligjimmy77 2010.08.12. 18:45:02

Szép az utánpótlás eredménye, együtt van tartva a csapat, mert az, amit a felnőttek között eddig mutattak az egy kicsivel volt több a kurva nagy semminél.

rokamoka33 2010.08.12. 18:46:40

@daneeka: csak "szabin" volt:D, mert tegnap gólt is lőtt barátságos meccsen...

FT Sweden [3 - 0] Scotland
4' [1 - 0] Z. Ibrahimovic
39' [2 - 0] E. Bajrami
56' [3 - 0] O. Toivonen

Táposvödör 2010.08.12. 19:06:02

Hát nekem csak az volt a bajom a tegnapi angol-magyarral hogy a Király Gabi otthon hagyta a tökeit.
Hát azért elismerem hogy Gerrard -nak szerencséje volt a labdalevételnél, de azért a rövidre 4 méterről gólt kapni az kurva nagy szégyen. Hát nehéz lett volna kirakni a szaros kezét és kiütni a labdát?? Ilyen helyzetben egy kapusnak rombolni kell nem pedig elfeküdni mint ahogy az olcsó örömlányok szokták.
A csapat 70 percnyi fáradozását szarta ki az ablakon a rohadék. A testéhez szorította a kezét mintha nem tudná hogy neki szabad kézzel érni a labdához.

montipájton 2010.08.12. 19:11:08

@rajaram: Hát ez az, túl magasan a mérce. El kellene már felejteni Albertéket, legalábbis hozzájuk méregetni a maiakat totál felesleges. Akkor persze hogy sose leszel elégedett.

(Én láttam az utolsó vb-s csapatunkat, meg a kupadöntős Vidit, Nyilasit, Törőt stb., nyilván az is körökkel jobb volt a mainál, de már rég tudom, értelmetlen a hasonlítgatás. Szép volt, emlék, vitrin, ennyi.)

IronRock 2010.08.12. 20:09:39

Nos, nagyrészt követtem a nagyválogatott meccsét. Én viszont marha pipa voltam Egervárira hogy Komant oda hívta be, és nem inkább az U21-esek éles selejtezőjén kellett a megszokott társakkal játszania...mert ha ő játszik ott, szerintem simábban verjük Boszniát, Koman és Németh nagyon érzi egymást a pályán. Sokan meg fognak kövezni, de a véleményem akkor is az: Komannak, Némethnek az U21-ben kell játszaniuk, ha az utánpótlás és a nagyválogatott egyszerre játszik tétmeccset!! Mint ahogy a balfasz UEFA vagy FIFA legutóbbi rendelkezéséből kiderült, ez így lesz... Szerintem fontosabb egy utánpótlás EB-érem és egy esetleges olimpiai érem, mint hogy ezek a srácok a nagyválogatottban vergődjenek, méltó társak nélkül, és küzdjenek egy semmire sem jó esetlegese selejtező csoportharmadik pozícióért...
Nézzünk szembe a tényekkel: normális kapusunk nincs. Fülöp éppen az angol másodosztály süllyedő hajójára tart, Király már egy garantált szívroham a gyengébb idegzetűeknek a kapuban, Gulácsi szintén csak kispados. Nagyon vissza kellene hívni Babost, könyörögni neki vagy mittudomén, de ő kellene.
Normális szélső védőnk nincs. Bodnárnak nincs csapata, ő talán még érne valamit, a többiek a vicc kategória. Ha már minden kötél szakad, Kádárt még lehetne ott játszatni. Bár nem az a posztja, szokott játszani balbekket is. Vanczáknál csak jobb lehet.
Nincs normális védekező középpályásunk aki tud keményen ütközni, és utána nem is szórja el a megszerzett labdákat. Vadócz nem ütköző ember, egy jó formában levő Varga megoldás lehetne, de helyettese nincs.
A középpályán Dzsudzsák az aki rendben van, elöl meg Gera ha végre hajlandó úgy játszani mint a klubjában, nagy erősség lehet. Hajnalt és Husztit el kell felejteni gyorsan. Huszti csak padozik a Zenitben a balfaszsága miatt hogy oda kellett pont mennie, Hajnal meg ótvar szar a válogatottban már vagy 2 éve. Helyettük bárki jobb.
Csatárunk megint nincs, Szalai még megoldás lehetne, vagy ad absurdum Torghellinho-t visszahívni...Rudolfnak nem ez az igazi posztja, és ő se fog sokat játszani a Genoa-ban.
Egyébként valaki elárulhatná, hogy egy olyan játékos, mint Rudolf, aki azért összességében annyira nem rossz, sőt, képes egész jól is játszani, de azért már nem egy szupertehetség és pláne nem is egy klasszis, elmegy a Genoa-ba??? Mikor tudhatná a korábbi évek tapasztalataiból, hogy a Serie A-ban még a fiatal magyar játékosok is mind bebuktak (Filkor, Vaskó, stb, Vass Ádám és Koman egyelőre a a kivétel), hát majd pont ő lesz az, aki a Genoa többi jobb és nevesebb csatára mellett majd állandóan játszani fog...
Nagy változásra, csodára ne számítsunk az EB-selejtezőkön. Nincs normális kapusunk, szélsőhátvédeink, és legalább kettő valóban gólerős csatárunk. Egervári 2014-et mondott mint reális célt amikor esetleg kijuthatunk, lesz abból 2028 is...

montipájton 2010.08.12. 20:29:23

@IronRock: Rudolf a szerződésénél érzésem szerint a TIPIKUS felkapott magyar csatárt játszotta: szarok a korrektségre, szarok az ügynökömre, oda megyek, ahol jól beígértek. (Lőttem kettő gólt BL-ben, mit képzeltek?) Ne legyen igazam, de rövid idő alatt panaszkodni fog, hogy nem kap elég bizalmat.

IronRock 2010.08.12. 20:34:38

@montipájton: akárhova máshova ment volna (belga, holland, francia bajnokság), nem szólok egy szót sem, mert azt a szintet képes lehet hozni ami oda kell. De a Serie A-hoz, pláne a Genoa-hoz azért ő nagyon kevés. Ráadásul úgy, hogy vagy négyen vannak előtte a sorban akik mind vagy jobbak, vagy többet bizonyítottak már ott. Ezt vajon nem mérték fel a menedzserével, mikor oda szerződött?

halihalo 2010.08.12. 20:40:02

Valahogy az az érzésem, hogy jobban jártunk volna, ha a partjelző nem látja benr a labdát, mert akkor nem ébresztettük volna fel a három alvó oroszlán kapitányát, és szépen ellabdázgattak volna még fél órán át egy döntetlennel. Mégiscsak az első pont lett volna közel hatvan év után a Wembleyben.

halihalo 2010.08.12. 20:41:35

@legiosaink: Bocs a pálgiumért, csak utána olvastam... :)

halihalo 2010.08.12. 20:42:46

@kzgy: Hát, Vancákot tétmecccsen egy szőrösebb szívű bíró leküldte volna két sárgával simán. Tényleg nincs jobb nála? :(

Minarik Ede bácsi 2010.08.12. 21:03:32

@Garcia bőrmester: Együtt utaztam Sárközi professzorral vagy 5 éve, és elmesélte, mit mondott Matheusnak, miért vagyunk hátul emberhátrányban, ha elveszítjük a labdát. Őszerinte Bodnár azért nem szalad vissza, hogy nehogy pont őt cselezzék ki, és rá lehessen kenni a bekapott gólt.

@originalBalintos: Nem az előrejátéka lett megdicsérve, hanem az előre gondolkodása, vagyis hogy tudja, mit fog csinálni az ellenfél.

exeaxe 2010.08.12. 22:22:35

Mi volt a baj Rudolffal tulajdonképpen? azt játszotta, amit feladatul szabtak neki

Myke 2010.08.13. 04:08:56

Egy Bodnár-Juhász-Kádár-Gaál védelemmel kiegyeznék.

sporttárs 2010.08.13. 08:18:13

Mivel vidis vagyok (khm, objektívebben: őket látom legtöbbet :)) ), két gondolat két játékosról: Lipták dícsérete most jogos, de egyrészt ezzel még ne kiáltsuk ki tuti válogatott középhátvédnek, ahhoz bizonyítson ennél többször, persze a bizalom kell. Egyébként ő már játszott próbán angol másodosztályban, illene is oda, nyilván erősebb a magyar NB I-nél és megvan az előrelépés lehetősége - ráadásul ez után a meccs után alighanem figyelni is fogják. Szóval, lehet, hogy hamarosan erősebb helyen játszhat, ami mindenkinek jó lenne, a válogatottnak is.

A másik, bár talán túlzás, hogy ha már szélsőhátvédben gondunk van, Lázár megérne egy próbát, feltéve, hogy a jobb formáját hozza. Kicsit súlytalan alaktilag, de tökös és tud felfutni, ha folyamtosan játszik, jó lesz. Az U-válogatottból őt is ismeri Egervári.
(Présinger mekkora csaldás nekem, az egyiptomi vébé alatt úgy éreztem, ő a jövő tuti válogatottja, de teljesen eltűnt, részben persze sérülések miatt.)

sporttárs 2010.08.13. 08:20:42

@halihalo: Szőrösebb szívű bíró, hehe, ez a francia állította ki Kakát Elefántcsontpart ellen. :)

(Az megvan amúgy, hogy a tegnapelőtti barátságosokon nemcsak az angolokat érte utol a vb-fátum? Ők megint videóbírós góllal szívtak egyet, az argentinok pedig ismét lesgóllal nyertek, mondjuk ez az évszázad lese volt, úgy tízméteres az írek ellen. :)) )

_benito · www.nst.blog.hu 2010.08.13. 08:44:01

@sporttárs: azért présingerrel van más para is, ezt nem neked kell kifejtenem, ugyebár.

nem véletlen, hogy mindenhonnan eltűnt.

Bauxit 2010.08.13. 09:09:35

@sporttárs: igazabol mar azon meglepodtem, hogy a Presingert az MTK nem nagyon marasztalta az atigazolasanal. ( a vidit egyebkent is mar a Lencset is padoztatja, ket tobbre erdemes jatekos )

Altalanos jelenseg, hogy harom jol sikerult meccs utan mindenkit kikialtunk a magyar labdarugas megmentojenek. Aztan aki ezt komolyan is veszi, abbol sose lesz komoly labdarugo.

(idevonatkozo interju www.origo.hu/sport/magyarfoci/20100721-borzaszto-ami-otthon-folyik-interju-a-sturmban-duplazo-szabics.html

Es itt latom a nagy problemat, hogy sok tehetseg elkallodik, ez valoszinu neveles es menedzseles kerdese. Talan a Dardai mondta, hogy o nem
volt egy nagy tehetseg, de azt sok munkaval
helyettesitette.

Mérgező Hulladék 2010.08.13. 09:43:07

@Minarik Ede bácsi: gyönyörű, amikor egy jogász megosztja egy focistáról alkotott elképzeléseit Matthaussal, és még nyilván komolyan is veszi magát (jó, tudom, Lothar nem az edzők fejedelme; Sárközy meg NST-elnök volt, de azért a focihoz nincs sokkal több köze, mint neked vagy nekem).
Bodnárban nagyjából két dolog van, ami átlag fölé emeli: a lövő- és az akaratereje. Ő épp nem (volt?) az az alibizős fajta - bár most Szima is azt mondja, hogy igazából azért nem akarták megtartani, mert mintha ez változott volna benne az elmúlt félévben. Ami elég nagy gond, mert mögötte nagyjából Szélesi és Vermes jöhet szóba a válogatottnál...

popp · http://koncertblog.com/ 2010.08.13. 10:06:17

@_benito: És milyen mély a kuss a tavaly kipattant bundaügyben. Mondjuk az is igaz, hogy a piszkálgatnák épp az utóbbi tizenöt év legtehetségesebb generációját vágnák haza.

@sporttárs: És hogy bezárjuk a kört az írek újra egy szabálytalan góllal szoptak, akár vébé selejtező play offban, a franciák meg a Dél-Afrikával egyszintű Norvigiától kaptak ki szintén 2-1-re, Mondjuk közel sem hasonló a tét.

Iustizmord 2010.08.13. 10:15:58

olvtársak, az általam olvasott angol sajtó (3 lap) egy bides szót se vesztegetett a meccs után a macsar csapatra, max azt említették meg h

1.a jagielski féle nem volt gól
2 gerának volt egy jó lövése a végén, amit persze a kapus szépen védett (elugrani se tudott volna)
3 dszudzsák a psv játékosa

egervári nevét se említették, nyilatkozatot tőle nem kértek,

olyan volt mint teniszben a "falazás".

megjegyzem, ahogy walcott és g.johnson szopatta a balbekket...

Iustizmord 2010.08.13. 10:16:57

egyébként a guardian (?) vagy a daily mail a "régi gárdának" rosszabb jegyeket szavazott meg mint a fiataloknak - az angolokról beszélek, a magyarokat newm osztályozta

balu11 2010.08.13. 10:32:02

először is gratulálok mind2 csapatnak - sztem ezt a nagyválogatott is megérdemli, most _tényleg_ helytálltak (stabil védekezés, olykor ötletes játék, helyzetek, gól, ziccer a végén)

a legörömtelibb, hogy a fiatalok tűntek ki leginkább a nagy meccsen is - Lipták ugyebár, Elek is, és sztem _benitoból is csak a saját elmélete védelme miatt (na jó, emiatt _is_) nem ejt egy dícsérő szót Koman játékáról - OK, voltak hibái, lehetne pl. gyorsabb, de lendületet, színt vitt a játékba, gyakorlatilag nem volt alibi-passza, ahogy megkapta a labdát, egyből fordult előre, kereste az indítás, kényszerítő lehetőségét - sztem jó volt

tovább kiemelendő, hogy egy nálunk komolyabb ellenfél elleni válogatott meccs után általában nem esik nehezünkre megnevezni 4-7 szar teljesítményt, most meg ez pontosan 2, ami a Wembleyben akkor sem rossz, ha csak hakni (mondjuk 72.000 ember előtt ez azért elég komoly hakni...)

szélsőhátvéd, bizony, az a nagy probléma... Sztem aki szóba jöhet, az Leo, Laczkó, Lázár, Boci (ha lesz csapata), Elek, Huszti, Halmosi. Azt nem értem ebben a kérdésben, hogy akárkivel beszélek a válogatottról, (vagy olvasok pl. itt róla), mindenhol egyértelmű, hogy ezek az illetők (Bodor, Vanczák, Szélesi) nagyon nem megoldások, mégsem érzem azt, hogy a döntéshozók őrült keresgélésbe és próbálkozásba kezdenének. Valahogy nekik megfelelnek, nem is értem, komolyan...

Center valóban kell, Rudolf max. a jobb szélre jó. Németh lenne abszolút a megoldás, csak legyen már csapata, meg egy féléve, amikor nem sérül meg!!! Addig is.... nemtom ki.... ha játszik, akkor Szalai pl.

balu11 2010.08.13. 10:59:41

ja, és még annyit, hogy szeremcsém volt a helyszínen megtekinteni a meccset, ami hihetetlen élmény volt (még úgy is, hogy csak bulimeccs)

kicsit a másik oldalról is: jó volt látni, hogy Capello (nyilván nyomásra is) beveti a fiatalokat, úgy tűnik ez lesz a koncepció - külön öröm, hogy a kedvenc 5 angol játékosomból háromnak láthattam élőben a válogatott bemutatkozását (Gibbs, Wilshere, és Zamora)

Mérgező Hulladék 2010.08.13. 11:09:04

@sporttárs: tényleg elég látványos volt Di Maria lese, még akkor is, ha félméteres sem volt. Simán látnia kellett volna a partjelzőnek, nagyjából vonalban is volt.
Az ír védőket meg továbbképzésre küldeném. Az még belefér, hogy egy szurkoló lest kiált kirúgásnál, de hogy válogatott védők is?

Ronal-d'oh! 2010.08.13. 11:15:59

Angol posztot!

legalább ezt a vidit (www.youtube.com/watch?v=QugVitQfkU8&feature=player_embedded) tessék kirakni, alatta meg már lehetne is dumálni, és nem kéne szegény Iminek offolni. :)

Iustizmord 2010.08.13. 12:56:01

@balu11: szélesi biztos félreértés, a neve alapján. ha közepesi lenne, kph-ben játszatnák, csatháry névvel meg ékként.

kéne már nekünk:

1. kapussy
2. 2-3 háthsovics
3 3-4 tengelyes, seprűs, vezér és köztess
4 végül 1-2 csatássy és lövér és

jah meg egy Kapitány

há ennyit a nevek és posztok összhangjáról

eric · http://vastagbor.blog.hu 2010.08.13. 13:40:30

aki azt mondja nincs kapusunk az melyik meccset nézte? Király magabiztos volt és votl egykét akkora védése mint a ház.
szélsőhátvédben Bodnár jó, és Leot is elő kellene már venni ha 5 éve folyamatosan jó teljesítményt nyújt. Aztán majd jöhet Kádár... de ilyen Bodorokat el kell felejteni.
Vanczákkal nem tudom mi baja sokaknak. kiegyensulyozott és megbíztható. Nem csinál semi extrát au tény, de nem is hibázik nagyon...

U21-hez
Koman, Vass, Varga J, Gosztonyi
Micsoda középpálya már:)

sporttárs 2010.08.13. 13:48:44

@Mérgező Hulladék: De nem Di Maria volt lesen, hanem előtte a visszafelé sétálgató Higuain, tíz méterrel a védők mögött! Aztán a felívelt labdát szépen levette Di Mariának, vagyis konkrétan játékba avatkozott.

bz249 2010.08.13. 14:02:30

@sporttárs: honnan jott labda, kirugasbol vagy szabadrugasbol? Elobbinel ugyanis nincs les.

halihalo 2010.08.13. 14:26:00

@eric: "Vanczákkal nem tudom mi baja sokaknak. kiegyensulyozott és megbíztható. Nem csinál semi extrát au tény, de nem is hibázik nagyon..."

Hát, lásd: @halihalo:

sporttárs 2010.08.13. 14:30:56

@bz249: Én egy eurosportos összefoglalóban láttam, ahol percekig lassítgatták, ezért gondolom, hogy nem kirúgásból jött. Meg az írek is rohantak egyből reklamálni, még szünetben is nyaggatták a bírót, valaki csak ismeri közülük a szabályt. :)

sporttárs 2010.08.13. 14:35:15

@sporttárs: Amitől persze még lehet, hogy kirúgás volt és akkor hülye írek. :)

Mérgező Hulladék 2010.08.13. 14:42:09

@sporttárs: én is csak az összefoglalót láttam. Romero az öt és felesre állított labdát vágja előre, ezért - a szokásokat tekintve - valószínű, hogy kirúgás, nem szabadrúgás volt. Meg azért is, mert mindenhol azt írják :)
Szóval úgy tűnik, tényleg nem ismerik a játékszabályokat. Mondjuk szerintem Di Maria lesének elnézése is komoly hiba volt, bár azért valóban nem reklamáltak volna nagyon sokat.

Minarik Ede bácsi 2010.08.14. 10:08:31

@Mérgező Hulladék: Azért mert csak jogász, még érthet annyira a focihoz, mint itt bármelyikünk. Már csak a korából adódóan is volt lehetősége megtekinteni néhány meccset, és ha szóba került a soron következő válogatott v kupameccs, azt általában jól tippelte meg. Persze ha Te Kölnben végeztél, akkor Neked van igazad. Bodnár lövőereje valóban hatalmas, és ha ez a válogatottban is kamatozna, azt mondanám, legyen ő. De nem kamatozik.

Mérgező Hulladék 2010.08.14. 14:22:43

Rovid leszek: minden bizonnyal oriasi hulyeseg, amit hallottal tole. de nem Kolnben vegeztem, szoval nem is lehet igazam, vagy mi.

Minarik Ede bácsi 2010.08.15. 14:34:52

@Mérgező Hulladék: De lehet igazad Neked is meg neki is. Nem hiszem, hogy hülyeség lenne bármi is csak azért, mert tőle származik, vagy Tőled!

don brada · http://www.sajatwebsite.hu/ 2010.08.16. 11:41:36

Már vagy huszszor megnéztem, de nekem érthetetlen, hogy gera mi a f*nak nem Rudolfnak tette le jobbra, akinek még átvenni is bőven lett volna ideje s helye, és bárhova berakni a kapus mellett/alatt/fölött. Akkor aztán nincs vita.
Nem látta? Nem akarta? Nem vágta?
Kezdem ugy érezni, h. gerzsonka nagyon tul van értékelve. A válogatottban rendszeresen rossz döntéseket hoz, hiába briliáns amúgy.
Technikája, képzettsége 10-ből 9-es, de játékinteligenciája úgy 4-5 körül lebeg.

NEM -E?

don brada · http://www.sajatwebsite.hu/ 2010.08.16. 11:44:41

Már vagy huszszor megnéztem, de nekem érthetetlen, hogy gera mi a f*nak nem Rudolfnak tette le jobbra, akinek még átvenni is bőven lett volna ideje s helye, és bárhova berakni a kapus mellett/alatt/fölött. Akkor aztán nincs vita.
Nem látta? Nem akarta? Nem vágta?
Kezdem ugy érezni, h. gerzsonka nagyon tul van értékelve. A válogatottban rendszeresen rossz döntéseket hoz, hiába briliáns amúgy.
Technikája, képzettsége 10-ből 9-es, de játékinteligenciája úgy 4-5 körül lebeg.

NEM -E?
süti beállítások módosítása