Túl vagyunk a világbajnokság második elődöntőjén is, katarzis sehol, de nézőpont függvényében lehetett értékelni sok okosságot a meccsen. Spanyolország a játék több elemében is ellenfele fölé kerekedett, sőt, nagyjából mindegyikben, de az biztos, hogy gyakorlatiasan nézve a meccset, tulajdonképpen a következő történt: ők befejeltek egy olyat, amit vb-elődöntőben komoly védelemnek nem illik benyelni, a másik oldalon meg ilyen nem történt. Mégsem a védekezésükkel verték meg a németeket, sokkal inkább azzal, hogy elérték, csak a végén kelljen védekezniük. Mindenesetre lelke rajta mindenkinek, aki ettől a spanyol csapattól el tud olvadni, közben meg a hollandot köpködi.
Ami a meccs tömör krónikájában mindenképp helyet követel magának, az a következő másfél, közepesen bővített mondat: a spanyol válogatott, amely egyben a vitán felül erősebb válogatott is, rászolgált a továbbjutásra, de legalább felesbe’ amiatt, mert a német iszonyúan nem szolgált rá, hogy ennél tovább menjen. A spanyolok azt mutatták meg, hogy a németek semmit nem tudnak, ha az ellenfél támadásaitól félni kell és az még csak nem is a saját térfele közepén védekezik.
Úgy indultunk neki a meccsnek, hogy van egy Nationalelf, amelyen eddig csak a szerb védelem tudott kifogni, amúgy hihetetlen önbizalom és teljesítmény, meg van egy spanyol, amelyik valahogy mindig megoldotta és mindig épphogy. Az épphogy-faktor megmaradt most is, ami a számokat illeti, de valójában nem egy egység volt a spanyolok javára a különbség – gólokban nem több ez, a számszerűsíthetetlen elemekben viszont igen. Nehéz kérdés, hogy a németek miért nem szerettek volna semmit sem csinálni abból, amihez a látottak alapján – a lehetséges opciók közül – a legjobban értenek. Öö, tényleg nehéz kérdés ez?
Kezdjük a legfontosabbal, mert jómagam teljesen le vagyok döbbenve: Löw mégsem egy óriási edző? A büdösúristenit neki! Jó reggelt kívánok, ha esetleg meg tetszettünk lepődni. Már a vb előtt elmondta mindenki, akinek egy átlagos dél-afrikai poszméhnél több rálátása volt a német labdarúgásra, miszerint ezzel a csapattal ki kell állni és bánzááájt kiáltani, előre rohanni és vissza se nézni. Támadni, vagy rondán, de biztosan meghalni. Egyébként nem tudom, milyen edzői megoldás az, hogy az előző meccsen (játék közben) felfedezzük, miszerint az atomjobblábas balhátvédünk egyszerűen képtelen egy számára fordított világban megoldani a feladatát, lecseréljük, majd mindezt megismételjük a következő alkalommal is, csak húsz perccel korábban. A Jansen-Boateng váltás okos (csak hát elkésett) volt, és nem azért, mert Jansen jó védő, hanem mert rettenetesen idegesítő volt a támadásban kizárólag embert "elvinni" képes Boateng bíbelődése, amikor hozzákerült a labda – márpedig esélye akkor lehetett a németeknek, ha hamar fordulnak (tehát csak Boateng nélkül). Nem fordultak hamar, vagy ha igen, elszerencsétlenkedték.
Felesleges persze az egyes személyeknél leragadni, egyrészt Löw kifejezetten jól cserélt, másrészt nem ez tartozott a legfontosabb momentumok közé. Az már annál inkább, hogy miért hitt a sálas ember ebben a semmilyen taktikában. Biztos volt a fejében néhány forgatókönyv, gondolom az a) verzió az volt, hogy a spanyolok hamar vezetést szereznek és rendelkezésre áll minimum a meccs háromnegyede az egyenlítésre, a b) szerint egyszer képes lett volna a támadónégyes feltörni a védelmüket, és mehetnek a kontrák a rohanni kezdő hispánok között, a c) meg talán a valóság képében jelent meg. Óriási hiba volt-e nem a c)-vel kezdeni a gondolatsort és e szerint felépíteni a meccset, meg a csapatot – na, ez a nehéz kérdés. És persze az, hogy ha az itt a)-val jelölt opcióra készült tényleg első körben, akkor jó volt-e a haditerv. Nem volt jó szerintem, de ez sem fog kiderülni már, ahogy Müller hiányáról sem fogjuk megtudni, mennyit számított, de vélhetően semennyit. Illetve még halkan megjegyezném, hogy habár már csak bő negyedóra volt hátra, de sajnos Löwnek nem volt válasza a gólra. Minden maradt ugyanúgy, ahogy előtte, csak a spanyolok hátrébb mentek. (Eretnekség-e leírni apró betűsen, ráadásul zárójelben, hogy felmerül a kérdés, miszerint az eddigi sikerekben talán mégsem annyi szerepe van Löw-nek, mint gondolnánk elsőre. Persze ez csak kérdés és csak felmerül.)
Del Bosque viszont óriásit húzott, méghozzá a kis táblácskáján egy filctollal a Torres feliraton keresztül – határozottan, a tollat nem megemelve, vízszintesen, ahogy tanítják. Ahogy heinrich kolléga is megjegyezte, Pedro beállítása a legrosszabb dolog volt, ami történhetett a friccekkel, tulajdonképpen egész meccsen nem sikerült tartani őt. Amikor vitte rá a német védőkre a labdát, olyan magabiztosságot láttunk rajta, mint Hevesi Tamáson, amikor szóba elegyedik Maradonával egy edzőkonferencia szünetében két szalámis szendvics társaságában a "te, Diego, szakmázzunk kicsit" klasszikus nyitómondattal. Azt borítékolhatjuk, hogy a döntőben is Pedro fog kezdeni, Torres pedig örül majd, ha megint bejöhet csereként. A spanyol szurker meg nem örül.
A másik nagyon jó gondolat Csank Jani bajusztestvérétől az első húsz perc megkoreografálása volt. Semmi mást nem csinált, mint „kihozatta” a csapatokból a különbséget azzal, hogy lerohanta Németországot (nem úgy). Ekkora megadta az alaphangot, tudatta mindenkivel, főként az egyszámjegyű válogatott szereplésüket taposó németekkel a lényeget: itt az van, hogy én meg akarlak dugni, te meg nem engeded kikapcsolni a melltartódat, de egyszer úgyis letépem. Egyébként meg cicifixben is lehet kufircolni, úgyhogy add a bugyidat, majd szögletből beakasztom.
Talán furán hangzik elsőre, de valahol a németek veszte lett a két korábbi fölényes siker, mert így túlságosan kicsit féltek a spanyolok tőlük, ezáltal sokkal későbbre érett meg a gól, aminek viszont egyszer meg kellett. Így, vagy úgy, de muszáj volt neki kijönnie. Ha hamarabb potyog be, még esetleg van idő helyrehozni, így igazából nem sok sansz volt.
Ahogy a polipon kívül senki, úgy én sem tudom, mire megy majd ez a spanyol csapat a hollandok ellen, ahol az utálható, de sajnos a feladata szempontjából iszonyúan hatékony van Bommel bizony ott lesz az irányító mellett. Itt ugyebár ilyen probléma nem volt, mert Khedira még mindig nem tudni, milyen utasításokkal lép(hetett) pályára ezen a tornán. Ja, meg minimum egy világklasszis szélső is rohangálni fog narancsban.
Kassai Viktor nem vezette rosszul az egyébiránt rendkívül sportszerű (ohne sárga lap) meccset, de különösebben jól sem – az bizton állítható, hogy a hibái semmiképpen nem mérhetőek a vb botrányaihoz. Nem ő döntötte el, és ez a lényeg. Gratulálunk neki és reméljük, tényleg lesz is még feljebb, nem csak mi bízunk ebben.
Az utolsó 100 komment: