Nou San Trafford

Az Index blogja a világ legjobb futballjáról.

A szerkesztőségből...

Utolsó kommentek

jujjdeizgi

Friss topikok

A vébé elődöntőben folytatódik az Inter-Barca

2010.07.07. 17:33 heinrich

Mivel úgy vagyunk nekiindulva, hogy ma este játsszák a dél-afrikai világbajnokság döntőjét, komoly terjedelemben estünk neki a felvezető beharangozónak, ami index anya hasábjain is megjelenik majd. Gyáva módon Az újságírás szabályait szem előtt tartva konkrét állásfoglalás nem hangzik el a cikkben, de a posztban ez kötelező. Mivel a németek taktikáját ebben a posztban már jól kitárgyaltuk, most a spanyol kerülnek fókuszba. Hardcore beharangozó tovább után.

Ha vébés párhuzamot nézünk, akkor a spanyolok a Portugália elleni meccsük nehezített újrajátszására készülnek, míg Németország a 2.0-ás argentin csapattal találkozik az elődöntőben. A spanyoloknak a legfőbb erényeikben kell javulniuk, a pontosságban és a helyzetkihasználásban, egyébként a német taktika könnyen eredményes lehet.

2007 és 2009 között Spanyolország 35 meccsen keresztül maradt veretlen, azóta kétszer kaptak ki, először a Konföderációs Kupa elődöntőjében (0-2 Egyesült Államok), majd a vébé első csoportkörében (0-1 Svájc). Mindkét alkalommal egy a meccset végigbekkelő csapattól kaptak ki. Ennek ellenére óriási meglepetés lenne, ha Joachim Löw, a német szövetségi kapitány ezt az utat választaná.

A spanyolok számára most jött el az a meccs, amire a kezdetektől készülnek. Vicente Del Bosque végig két védekező középpályást (Xabi Alonso, Busquets) tartott a pályán, pedig Honduras vagy Svájc ellen ezt semmi sem indokolta. Ő viszont stratégiai szemlélettel gondolkodott, az egyenes kieséses szakaszra készítette fel csapatát.

Védelmek
A két csapat védelme hasonló módon épül fel. Az egyik csapatban Ramos, a másikban Lahm játssza be a pálya teljes hosszát a jobbhátvéd helyéről, a többiek elsődleges feladata a védekezés, semmilyen kockázatokat nem vállalnak. Mindkét csapat zártan, a pálya közepe felé tolódva védekezik, közel a saját tizenhatosához, hogy hosszú labdákkal ne lehessen beindítani mögéjük.

A spanyolok nagy előnye, hogy labdatartással is tudnak védekezni, ez pedig az ellenfél számára fizikailag és mentálisan is nagyon fárasztó – a MU játékosai például ezt a faktor nevezték meg vereségük legfőbb okaként a 2009-es BL-döntőt követően.

Védekező középpályások
A spanyoloknál Xabi Alonso feladata, hogy segítsen a labdakihozatalnál és eljuttassa a labdát Xavihoz, míg Busquets elsősorban a védekezéssel van elfoglalva, ezúttal a kötetlenül mozgó Özil semlegesítése lesz a dolga. Német oldalon Schweinsteiger feladata kettős: mélységi irányítóként a lehető leggyorsabban átjátszani a középpályát, miközben a védekezést is segíti. Khedirát nyugodtan nevezhetjük a fegyverhordozójának, mindenben kiegészíti Schweinsteiger játékát, és esetenként második hullámban a támadásokhoz is fellép. Ez a kettős sosem távolodik el túlságosan egymástól, így védekezésben és támadásban is hatékonyak egymás mellett.     

Németország

Neuer kirúgása után Terry feleslegesen hagyja el a védelem közepét, Barry már Özil mellett áll. Ha Terry a helyén marad, könnyen tisztázhatott volna, ehelyett Klose megverte Upsont és gólt lőtt.

A két csapat között alapvető különbség, hogy a németek nem használják a középpályát, lehetőség szerint egy hosszú, lapos passzal átjátsszák ezt a területet, Özil, Klose és Müller (most valószínűleg Trochowski játszik majd helyette) feladata, hogy üres területekre mozogva elkérje a labdát, és gyors összjátékkal próbáljon gólt szerezni. Teljesen tudatos, hogy a gyakran fellépő Lahmmal együtt erősen a jobb oldalra helyezik a játékot, így egy váratlan súlypontáthelyezéssel Podolski bármikor szabadon megjátszható.


Klose kilép a szélre labdáért, magával húzza Upsont, Terry megint Özilt támadja feleslegesen. Müller azonnal beindul a várható perdítésére, tudatos összjáték, a végén a bal oldalról érkező Podolski fejezi be az akciót.

A német csapat igazi ereje abban is rejlik, hogy a játékosok közötti távolság a lehetőségekhez képest állandó. Egyszerre mozognak támadásban és védekezésben, a csapat legelső és leghátsó tagja között cca. 30 méter a távolság. Viszonyításképp: Argentína esetében ugyanez a szám az 50 méterhez volt közel. 

Spanyolország


 
A spanyol csapat jóval lassabban, rengeteg passzal építi fel a támadásait. Jobb oldalon a védelemből felfutó Ramosra építenek, Iniesta pedig rendszerint középre húzódik, hogy folyosót nyisson a társnak. Torres játszik centerben, komplett csatár, ha kell, meg tudja tartani a labdát, de igazi erőssége, hogy első szándékból a kapu felé fordul. Ha ő pályán van, akkor David Villa a bal oldalról indul, de Ramosszal ellentétben ő ritkán viszi az alapvonal felé a labdát, inkább befelé tör, Iniestával és Toresszel keresi az összjátékot. Ez a változó összetételű háromszög a spanyolok legveszélyesebb fegyvere, ha Iniesta középen rá tudja vezetni a labdát a védelemre, szinte biztosan gólhelyzetet tudnak kialakítani. Chile és Paraguay ellen is így szereztek gól.


Gól Chile ellen (2-0)


Gól Paraguay ellen (1-0)

Gyenge pontok
Német oldalon Boateng lehet a legnagyobb bajban a lendületből érkező Ramosszal, és a gyakran felbukkanó Iniestával, ő tűnik a német védelem leggyengébb pontjának. Létkérdés, hogy Podolski visszazárjon elé.

A spanyol gépezet agya Xavi, ellene kétféleképpen lehet védekezni. Chile megelőző csapással próbálkozott, letámadták a spanyol védelmet, hogy ne tudják eljuttatni Xavihoz a labdát. Svájc ezt meg sem próbálta megakadályozni, ők viszont Xavit támadták le. Ez lehet a németek útja is. Mivel Capdevila a legtöbb időt a védősorban tölti, Trochowski ki tudja segíteni a Schweinsteiger-Khedira párost Xavi és Iniesta ellen – igaz, így Lahmnak egyedül kell Villa ellen védekezni. Villa – ahogy Robinho is tette a hollandok ellen szerzett góljánál – gyakran a pálya közepe felé mozog, ez pedig komoly zavarokat okoz a szélső és a középső védő számára.

A spanyolok védekezésének értelemszerűen Xavi és Iniesta a leggyengébb pontja, ők gyakorlatilag soha nem jönnek vissza a saját tizenhatosukra, és egyébként sem a védekezésükről híresek. Xabi Alonso is inkább mélységi irányítóként hasznos, egyedül Busquets sorolható a tipikus védekező középpályások közé. Emiatt kellő sebesség mellett az ellenfél könnyen átszaladhat a spanyolok középpályáján, és akkor olyan helyzetek alakulhatnak ki, mint Chile és Paraguay ellen.


Puyolnak ki kell lépni a védelemből, Xavi, Iniesta és Busquets ki van zárva a játékból, emberfölényben támad Portugália.


Iniesta, Busquets és Alonso is lemarad, Xavi a képen sincs, emberfölényben támad Chile.


Busquets visszalép a védősorba, középen gyémánt alakban állnak fel, Torres a labdást támadja. A rendszer hátránya, hogy ha nem elég intenzív a letámadás, a széleken könnyen verhető, különösen úgy, hogy Ramos gyakran nem ér vissza időben.

Alternatívák
Müller helyett esetleg Toni Kroos is játszhatna, ezzel a német válogatott támadópotenciálja jelentősen megnőne, így leginkább akkor állhat be, ha Németország hátrányba kerül. Ez igaz Marko Marinra is. Közös hátrányuk, hogy védekezésben gyengék. Minden más változás a német kezdőcsapatban hatalmas meglepetés lenne.

Spanyol oldalon az a kérdés, hogy Del Bosque ki meri-e hagyni a formán kívül játszó Torrest a kezdőből. Ha igen, Villa játszhat centert, és Fabregas érkezése minden irányban megerősítené a középpályát. Ő egyébként Xabi Alonso helyett is bekerülhet.

Egy másik változat, hogy Silva vagy Navas kezd Torres helyén – erre a forgatókönyvre is az vonatkozik, mint Kroos játékára, ráadásul Silva a svájciak ellen kimondottan gyengén futballozott, és Navas sem volt meggyőző Honduras elleni meccsen.

Spanyolország – Németország

Kézenfekvőnek tűnik azt mondani, hogy a vébé elődöntőjében folytatódik a májusi Inter-Barca BL-elődöntő. Spanyol tiki-taka, lazaság és ösztönös zsenialitás mérkőzik a kérlelhetetlen precizitással, a méterre kiszámított kontragéppel, a tervezőasztalon rajzolt csapattal.

Sneijder szerepében Özil játszik, Podolski az alázatosan visszalépő Eto’o-t testesíti meg, a fontos gólokat Klose lövi Milito helyett, Müller kiesésével a Pandev-Trochowski összehasonlítás is helytálló. Az Inter 4-2-3-1-ét dúsítja Joachim Löw, a Barcelona – spanyol válogatott párhuzam pedig több mint triviális.

A spanyolok mellett szól, hogy több olyan klasszisuk is van, aki egyénileg el tudja dönteni a meccset. Stílusuk és játékrendszerük támadásban talán a világ legjobbja, de a védelmük verhető. Igaz, hogy örökös labdatartásuk rendkívül hasznos védekezési forma is, de ez egy gyors német kontra ellen semmit sem ér, és a középpályán várhatóan nem sok támadást tudnak majd megakasztani.

Torres szereplése kulcskérdés. Ha nem kezd, a spanyol középpálya megerősödhet, és Villa centerjátéka egyébként is kifogástalan. Ésszerű, de mégis váratlan húzás lenne Del Bosque részéről. Ez viszont kényes pont, már csak azért is, mert az Eb-n is Villa volt a csapat sztárja, a döntőt mégis Torres döntötte el.

Német oldalon csak Müller helye kiadó, de a taktikájuk tökéletesen kiforrott, felesleges lenne változtatni rajta. Mindkét szélső középpályás fegyelmezetten visszazár, Schweinsteiger és Khedira pedig párban tolódik a labda felé. Ha sikerül szerelni, azonnal gyors kontrákat vezetnek, átrohannak a középpályán, és ezeket nagyon jó százalékkal használják ki. Meccset eldöntő kérdés, hogy a spanyolok nyomás alatt is tudják-e hozni a szinte hibátlan összjátékukat.

Mi változott az Eb-döntő óta?

Az Eb-döntőhöz képest furcsa irányban léptek tovább a csapatok. Spanyol oldalon a védekezést erősítette meg Del Bosque, a vébére kikerült David Silva a kezdőből, az ő helyén játszik Xabi Alonso, Sennát pedig a fiatal Busquets helyettesíti a védekező középpályás szerepében. A német tendencia éppen ellentétes.

Schweinsteiger Ballack és Frings védekező hármasa helyett most csak Schweinsteiger és Khedira játszik. Az ő játékukat az emeli elődeik fölé, hogy a semmit sem mutató Hitzlspergert azóta teljesen elfelejtették, az ő helyén került be a sokkal támadóbb szellemű Müller. Frings szerepkörét megszüntették, helyette került be a szabadon mozgó, jó irányítói képességekkel rendelkező Özil. Így lett a defenzív 4-4-2-ből egy támadó felfogású 4-2-3-1.  

A portugál csapat hasonló taktikát próbált megvalósítani, mint a német szokott, és ha nem is tudtak nyerni vele, a rendszer működőképesnek tűnt. Tiago játéka is jól érvényesült, és ez most Schweinsteiger szerepköre lesz.

Óriási előnybe kerül az a csapat, amelyik az első gólt szerzi. Nem az egygólos különbség miatt, hanem azért, mert ez esetben mindenki a kedvenc játékát hozhatja, ez az igazi előny. A spanyolok a végtelenségig tarthatják a labdát, szisztematikusan keresve a németek gyenge pontjait, ellenkező esetben viszont a németek lerohanásai érvényesülhetnek. Mindkét csapat vb-teljesítményére igaz: ha megszerezték a vezetést, megnyerték a meccset is, de ha az ellenfél lőtte az első gólt, akkor kikaptak.

Jóslat

Kimondatlanul is, a németek fejébe befészkelte magát, hogy akkor itt már ők a vb-esélyesek. Ezt marha gyorsan el kell felejteniük, ha nyerni akarnak vagy méginkább, ha nem akarnak bődületeset égni. Nem hiszem, hogy Del Bosque-nak lesz ereje kihagyni Torrest, pedig ezzel nemcsak a támadójátékot, de a középpályás jelenlétet is gyengít. A klasszis-faktort persze nem lehet figyelmen kívül hagyni, olyan ez, mint bokszban a lucky punch, Torres a legzsengébb formájában is döntő gólt lőhet. Ezen a vébén viszont ennek az ellenkezője is (Messi, Rooney) bebizonyosodott már.

Taktikailag is a németeknek fekszik az alaphelyzet, ha a spanyolok nem produkálnak radikális javulást egyéni és csapatszinten is, akkor csúnya pofonba nézhetnek bele. A feltámadás logikus magyarázataként a tét szolgálhat, Spanyolország úgy került az elődöntőbe, hogy az igencsak életlen támadójátékkal próbálkozó portugál csapat volt a legnehezebb ellenfele, most viszont az Eb-döntő visszavágóját nyomják az egekbe futtatott német csapattal.

Napok óta tartó gyötrődő mérlegelés, szőrszálhasogató vizsgálódás után német vezetésre, hatékony spanyol cserékre, hosszabbításra és a 74-es vb-döntő visszavágójára fogadnék. Németország – Spanyolország 2-1

742 komment

Címkék: h taktika több mint foci vb 2010

A bejegyzés trackback címe:

https://nst.blog.hu/api/trackback/id/tr662136096

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pimpalini 2010.07.07. 17:49:12

Azt mondom, ennek a spanyol csapatnak még szurkolnék is, dehát a németek állnak a másik oldalon...:)

Hajrá németek!!!:)

pimpalini 2010.07.07. 17:49:51

Palipolipot meg fel kell szolgálni egy méregdrága étteremben némi szarvasgombával és túrófánkkal...:)

KoppányiG · http://www.azbennvolt.blog.hu 2010.07.07. 18:00:01

Ha én lennék a bajszos egyébként, Torrest szépen hagynám esetleges supersub-nak, és Villát feltolnám, a Henrik által felvázolt mágnestáblácskán felkerülne Villa éknek, eddigi helyét pedig Jesus Navas foglalná el.

Everred 2010.07.07. 18:04:25

Ha a spanyolok nyernek, világbajnokok lesznek, a forgatókönyv, a dramaturgia úgy működik.

Ha a németek mennek tovább, akkor Aranycsapat-szindróma: a könnyebb ágról érkező, kevesebb nagy haditettet végrehajtó ellenfél pofán fogja őket vágni a döntőben.

giacinto 2010.07.07. 18:06:35

az első gól eldönti a meccset. remélem most nem a németek rúgják, pedig most ők az Inter.

OJ · http://sportvers.blog.nepsport.hu/ 2010.07.07. 18:09:21

@KoppányiG:
Jó meglátás, de ez akkor sem csapat - nincsen benne Higuain. :)

exeaxe 2010.07.07. 18:10:11

azt álmodtam, hogy Bosque center nélküli felállást csinált :)

pimpalini 2010.07.07. 18:10:15

Ez a spanyol csapat - a mágnestáblán is - bivalyerős. Minden idők legerősebb hispán csapata. Csak azt nem értem, eddig miért nem pofoztak mindenkit halálra?

Ma kiderül, mennyire tudnak a tehetségükhöz, tudásukhoz méltó játékot hozni, s ezáltal nyerni.

KoppányiG · http://www.azbennvolt.blog.hu 2010.07.07. 18:11:51

@OJ: Egy Pipi simán megoldaná a spanyoloknak a döntőt :D

Szaffi B. 2010.07.07. 18:13:34

Hajrá Kassai!!! :))))

bakító 2010.07.07. 18:14:44

Magam sem mondhattam volna jobban :)

Annyit azért még hozzátennék, hogy igen meglepődnék egy tapogatódzós német kezdéssel. Ha úgy fordul az érme, biztos hogy a labdát választják a németek, és az első másodperctől blitzkrieg. Ettől lesz jó a meccs.

pimpalini 2010.07.07. 18:18:00

@exeaxe:

Azt álmodtam, Bosque "felállás" nélkül centert csinált...:)

exeaxe 2010.07.07. 18:26:30

@pimpalini:
ő már úgy (is), ahogy mi (még) nem :)

Strigo 2010.07.07. 18:30:45

Torresé a leggyengébb csatárteljesítmény eddig a vébén, nem is értem, miért van bérelt helye a kezdőben. Mint ahogyan azt sem, hogy ez a Busquets gyerek kinek a faszavége, hogy a Barca mellett a válogatottban is a leggyengébb láncszem lehet.
Eddig talán egyszer szurkoltam német csapatnak, a 2002-es vébén a koreaiak ellen. Most is inkább ők nyerjenek, úgy vagyok vele. Csak Klose ne lőjön gólt, minden idők legjobb vébé-góllövője ne egy ilyen senkiházi legyen már.

popp · http://koncertblog.com/ 2010.07.07. 18:36:40

Fordított eredményt tippelnék, nagy lenne egy spanyol győzelem.

dzsoni szánsájn · http://www.halfps.blog.hu 2010.07.07. 18:37:53

mos lejátszottam FIFAban spanyolokkal, 3-2-re nyertem, szal' ez lesz az eredmény. Ráadásul a két német gólt is Ballack szerzi szabadrúgásból.

Zete · http://sikeresmagyarok.blog.hu 2010.07.07. 18:38:12

Jó elemzés. Pár dolgot azonban hozzáfűznék.

"A spanyolok védekezésének értelemszerűen Xavi és Iniesta a leggyengébb pontja, ők gyakorlatilag soha nem jönnek vissza a saját tizenhatosukra, és egyébként sem a védekezésükről híresek." A vébén látott spanyol válogatottra ez szerintem is igaz, azonban Xavi és Iniesta szerintem nemcsak labdatartással tud védekezni. A Barcelonában már a középpályán rengeteg labdát megszerezn(t)ek (főleg tavaly, erről is tudnának az MU játékosok mesélni), és a spanyol válogatottbeli játékukra is igaz volt ez korábban.

"Frings szerepkörét megszüntették, helyette került be a szabadon mozgó, jó irányítói képességekkel rendelkező Özil." Szerintem Frings szerepkörébe Schweinsteigert vonták hátrébb. Özil Ballack, Khedira Hitzlsperger helyén játszik, míg Müller Schweini korábbi posztján van.

"Óriási előnybe kerül az a csapat, amelyik az első gólt szerzi. Nem az egygólos különbség miatt, hanem azért, mert ez esetben mindenki a kedvenc játékát hozhatja, ez az igazi előny." Ez nagyon igaz. A németek ezért jó eséllyel megint megrohanják az ellenfelet a korai gólért, a spanyolok türelmesebbek lesznek.

pimpalini 2010.07.07. 18:39:24

@Strigo a divatdrukker:

Különben valahol még Klose-nak külön is szorítok, mert a tette megtestesítené a labdarúgás nagyszerűségét:
a) Nemcsak egyéni teljesítményekről, tehetségről, zsonglőrködésről szól, hanem csapatjátékról,
b) agyonsztárolt - bár igen jó - játékosok mellett szorgalmas, szerény iparosok is teljesíthetnek jól,
c) nem mindig a legerősebbnek kikiáltott tényező kerül a legmagasabb pozícióba.

pimpalini 2010.07.07. 18:42:06

@dzsoni bikicsunáj:

A másik hármat pedig az eddig titkos fegyverként (Marchena-nak álcázott) Emilio Butragueno szerzi, egyet sarokkal harmincról, másikat fejjel a félpályáról, a harmadikat pedig átlövésből 37 cm-ről...

szeme közé, laposan! 2010.07.07. 18:43:30

Megverettétek a spanyolokat, így ők lesznek a döntősök!!!:):) Üveggömb reloaded?:)

pimpalini 2010.07.07. 18:49:07

Szerintem nagy előny tudhat majd magáénak az a csapat, amely a győztes gólt szerzi...

Nyico 2010.07.07. 18:50:33

Spanyol győzelem, Torres gól és jővőre Paul saját sportműsorral jelentkezik.

rajaram 2010.07.07. 18:52:04

Miért lenne változás az eddig látottakkal szemben. A spanyolok az egyik leggyengébb csoportból, döcögve jutottak tovább. Utána Portugáliát és Paraguayt nagy nehezen megverték. Öt meccsen egyszer sem játszottak jól, egyszer ki is kaptak. A németek nehéz csoportból jutottak tovább, utána két VB esélyesnek rúgtak 4-4 gólt.
2 évvel ezelőtt egy sokkal jobb spanyol csapattól egy sokkal rosszabb német csapat mindössze 1:0ra kapott ki. Előfordulhat, hogy a spanyolok nyernek, de egyedül abban az ominózus polipban bízhatnak. Másban nem.

horas 2010.07.07. 18:52:22

Amúgy az angolos részhez,annyit hozzá tennék,hogy nem feltétlen Terry volt a hibás,hanem Barry,ha megfigyeljük a képeket,méterekkel Özil mögött áll,valószinüleg Terry ezért lépett ki mindkét esetben és Barry oroszlánrészt vállalt a harmadik gólnál.

Taktikában,felállásban hasonlít az Inter-re ez a német csapat,de az Inter nél megáltalkodottabban védekező csapatot én még nem láttam,a német válogatottnak nem ez a fő skillje.
Szal ez a német válogatott közel sem bírja annyira a nyomást szerintem,kontrajátékban lehet,hogy gyorsabbak viszont.

Szép volt,jó volt ez a német válogatott,de elég is.

nasteey 2010.07.07. 18:54:59

"Óriási előnybe kerül az a csapat, amelyik az első gólt szerzi."

Pont ugyan így látom. Aki az elején betalál, az nyomja a saját játékát, és 99%-ig biztos vagyok benne, hogy nyerni fog. Arra is sokat tennék, hogy nem lesz fordítás a meccsen.

"Csak Klose ne lőjön gólt, minden idők legjobb vébé-góllövője ne egy ilyen senkiházi legyen már. "

Tudom, hogy ez futballsznobizmus, de ugyanígy érzek. Belegondolnom is szörnyű, hogy Ronaldo-t be fogja érni (márpedig ha nem szórják ki a 10. percben, és lesz két meccse...), sőt akár meg is előzheti.

csabber-18 (törölt) · http://www.csabber.fw.hu 2010.07.07. 18:55:37

Hajrá, Németország! ... és persze Kassai Viktor :)

horas 2010.07.07. 18:57:59

@rajaram:
Nálam ez úgy néz ki,hogy a spanyolok egy szarul játszó nagy csapat,a németek meg egy jól játszó kis csapat.

A németek meg abban bízhatnak,hogy az ellenfél megint oktató videó hibákat követ el.
Azért óvatosabban,de mondjuk tőlem...

horee6 2010.07.07. 19:00:37

A polip téved.
Német Blitzkrieg: GER-ESP: 2-1.
Hajrá Friccek!

rajaram 2010.07.07. 19:01:13

@horas: Nálam ez úgy néz ki,hogy a spanyolok egy szarul játszó nagy csapat,a németek meg egy jól játszó kis csapat.

Ez elég viccesen hangzik. Egy 3 szoros világ -és európa bajnokot kis csapatnak titulálni. Túl sok NIKE videót nézel.

Everred 2010.07.07. 19:01:14

@horas: Barry IS hibás, de Terrytől is elvárható lett volna, hogy rájöjjön, nem szabad kilépnie, mivel épp erre utaznak a németek. Buták voltak azon a meccsen (is) az angolok, mind egy szálig, Barry, Terry, Johnson, Upson különösen.

horas 2010.07.07. 19:03:38

Ez amúgy minden meccs elött elhangzik,hogy
"aki az első gólt szerzi..."

Az egyenes kiesés szakaszban két 1-0 volt.
Na vajon ki játszotta.

Szal mindenképp túlzó ez az Inter-Dajcsland párhuzam böven sebezhető ez a német védelem.

heinrich · http://nst.blog.hu 2010.07.07. 19:04:53

@horas: szándékosan írtam Inter-Barcát és nem Barca - Intert, ha érted a különbséget.

horas 2010.07.07. 19:05:10

@Everred: Mivel Özil üresen volt,valakinek kikellett lépnie rá.A többi ennek a következménye,tehát Barry a hibás.

nb · http://fersml.blog.hu 2010.07.07. 19:06:42

Éppen most fejeztem be (néhány felállás szempontjából vizsgálva) néhány szimulációt a közelgő mérkőzésről: fersml.blog.hu/2010/07/07/nemetorszag_spanyolorszag_mit_hoz_majd_az_esti_merkozes ezek alapján, érzéseim ellenében a spanyolokra voksolnék.

Dani Kalifornia 2010.07.07. 19:07:47

A fenti képek alapján gyanús, hogy Terry (ő a legjobb angol védő, így a többi angol védőre is igaz) taktikai képzettsége még az '50-es években vállalható lett volna. Minek megyünk a quarterback/trequartista/tízes/irányító/akármi, vagyis Özil után, ha négyen egyvonalban területet védekezünk??? Ostobenkó ez mind...

ddrum77 2010.07.07. 19:09:48

Ez a meccs lefőtt, csak ennyit akartam mondani.

horas 2010.07.07. 19:11:30

@rajaram: Jaj te meg túl sok enciklópédiát én a mostani csapatokról beszélek,Mattheus meg Beckenbauer már nem játszik csak szólok.

@heinrich:
A felállás hasonlít a csapat arculata nem.
Én arra gondoltam.

heinrich · http://nst.blog.hu 2010.07.07. 19:15:10

@horas: sztem az elődöntő első meccsén döbbenetes hasonlóságot mutat a két csapat, ott szó nem volt arról, hogy az Inter bekkelne. Persze a végétől eltekintve, mikor már kilógott a belük.

rajaram 2010.07.07. 19:16:35

@horas: Ha a mostani csapatokat nézzük, akkor: Németország 2002/ezüstérem 2006/bronzérem a VB-ken. Spanyolország/negyeddöntő 2006/nyolcaddöntő a VB-ken

Asidotus 2010.07.07. 19:16:36

Xavi és Iniesta a Barcában nagyon-nagyon sok labdát szokott szerezni. Nem ütközéssel, birkózással, hanem megelőzéssel. Általában hamarabb mozdulnak a labdára, minthogy az ellenfél azt birtokolná, ezért nem tűnik fel, hogy védekeznek.
No de, a németek meg pont ez ellen játszanak jól, mert átjátsszák a középpályát, vagyis nem adnak lehetőséget Xaviéknak a közbeavatkozásra.

Kövi 2010.07.07. 19:18:05

Csak én gondolom, hogy a németek simán nyerni fognak? Tippem egy merész 3:1. Löw szerintem papíron már megnyerte a meccset, már csak a srácoknak kell hozzátenni, amit eddig.
Ez persze csak akkor érvényes, ha a spanyolok az eddigi formát hozzák.

Everred 2010.07.07. 19:18:19

@horas: kisebb baj lett volna, ha marad a helyén. Mondjuk úgy, hogy akkor lett volna esély elhárítani a veszélyt, az is lehet, hogy Barry addigra rájön, hogy vissza kell lépnie, akármi. Így viszont Terry elment virágot szedni Özillel, a labda átszállt felettük, Upson meg egyedül maradt Kloséval.

HosCincer 2010.07.07. 19:19:23

Hát ezt élmény volt olvasni.
Egyébként német továbbjutást szeretnék, viszont szerintem a spanyolok esélyesebbek.

Everred 2010.07.07. 19:19:43

@Kövi: "Löw szerintem papíron már megnyerte a meccset"

Hja, papíron én is megnyerek bármilyen meccset :-) Ha parancsolod, papíron világbajnokot csinálok a magyar válogatottból 2014-re.

értelmetlen_nevű 2010.07.07. 19:20:43

@nb:

Nagyon érdekesnek tűnik a blogod, a VB után biztosan elolvasom.

horas 2010.07.07. 19:23:22

@rajaram: Na meg akkor azt is írd már kik játszottak azokban a csapatokban akik ma is itt vannak.

rajaram 2010.07.07. 19:24:09

Az ARD-n már helyszíni közvetítés van a plyáról, a németek már kinn vannak. Az ő infójuk szerint Torres nem kezd.

Everred 2010.07.07. 19:25:23

@rajaram: jól tudják, Pedro (!) került a helyére. Egyébként változatlan a spanyol csapat a negyeddöntőhöz képest.

A németeknél Trochowski játszik Müller helyett, szóval semmi meglepetés, minden más változatlan.

heinrich · http://nst.blog.hu 2010.07.07. 19:27:25

@Everred: A Torres-Pedro csere a legrosszabb, ami a németekkel történhetett.

rajaram 2010.07.07. 19:27:32

@horas: Akadémikus viták ezek. A spanyolok 80 év alatt először kerültek a legjobb négybe. Náluk még mi is többet értünk el a 2 ezüstérmünkkel.

heinrich · http://nst.blog.hu 2010.07.07. 19:28:44

@heinrich: bár hülyén néz ki, hogy ez a variáció már meg sincs említve a posztban, de most a spanyoloknál lesz 2db a szélről befelé rohangáló ember (Ini és Pedro) + Villa.

rajaram 2010.07.07. 19:28:47

@Everred: Kroosnak jobban örültem volna.

Everred 2010.07.07. 19:32:33

@heinrich: szerintem is jobban jártak volna Torresszel, aki eddig tényleg csak kerékkötő volt. Nélküle egyből veszélyesnek tűnt a spanyol csapat Portugália és Paraguay ellen is.

Az már szerintem majdnem mindegy, hogy nem Llorente vagy Fabregas, hanem Pedro került a helyére, mindenképpen kiegyensúlyozottabb és veszélyesebb lett volna a spanyol csapat.

Winston007 2010.07.07. 19:32:41

Korrekt cikk! Gratula! Ilyen jo elemezest regen olvastam!

rajaram 2010.07.07. 19:35:29

@heinrich: Strunzot hallgattam délután, ő is ettől a variációtól félt, mert így Villa kerül középre és sokkal kiszámíthatatlanabb lesz, mint amikor csak baloldalon játszott. Őt mindenképp szorosan kell fogni, hisz gyakorlatilag csak ő tud gólt lőni, az eddig látottak szerint.

értelmetlen_nevű 2010.07.07. 19:39:42

a németek már letudták a kötelezőt, tulajdonképpen elégedett vagyok. azért nagyon jó lenne döntőt játszani, pláne nincs kedvem hónapokig a kárörvendők "kipukkadt a német lufi" jellegű okosságait olvasni.

A spanyolok papíron sokkal erősebbek, de az önbizalommal nem lesz gond szerintem. Annyit kérnék, hogy ne valami hülye védelmi hibán, téves bírói ítéleten vagy a sok kihagyott helyzeten menjen el a továbbjutás.

Bármilyen továbbjutásnak borzasztóan örülnék, de nagyarányú győzelemre nem (és vereségre sem igazán) számítok.

Malachi 2010.07.07. 19:41:13

micsoda elemzés! micsoda meccs! micsoda bíró!

csak jól járhatunk. természetesen német továbbjutást várok. mert megtehetem, hehe.

rajaram 2010.07.07. 19:43:45

@Malachi: A németekre semmilyen nyomás nem nehezedik ezért felszabadultan fognak játszani.

mistinguett · http://mistinguett.blog.hu 2010.07.07. 19:44:24

Ha a németek nyernek, életemben először bojkottálom a döntőt. Fasznak van kedve még hét beadásból lőtt gólt megnézni.

horas 2010.07.07. 19:46:23

@Everred: Az volt baj,hogy Barry lemaradt innen indult az egész.A többi csak találgatás.

@rajaram: Tök mindegy egy teljesen más csapat lép ma pályára mind játékos állományban mind játékfelfogásban.

@heinrich: Értem mire gondolsz,de a felálláson kívül sok hasonlóságot nem látok.Az Inter és a Német csapat védekezése között van egy kategória és most nem feltétlen a repülőgépre gondolok,hanem már mondjuk a védelem elött Cambiasso-ra.
Szal nálam nem hézagos a hasonlat,az Inter középen egy betontömb ez a német csapat nem.

Szal most nem arra gondolok,hogy az Inter magas színvonalon játsza ugyanezt mint a németek és ez a különbség,hanem,hogy az Inter fő profílja a védekezés ennek a német válogatottnak pedig nem az,és itt most ott kéne majd domborítani.

Meglátjuk szal,akik német parádét várnak mert az argentínok meg az angolok így emg úgy emg milyen gyengék a spanyolok,az argentínoknál konkrétan nem volt középpálya,az angolok meg iskola példá hiábakat követtek el,az elöbbi élből kihúzva a másik esehetőségre bazírózni emg elég lutri,nem lesz ez olyan egszerű mint a minek látszik ebben biztos vagyok.

Asidotus 2010.07.07. 19:47:21

Az megvan, hogy Pedro még nem lőtt gólt a vébén?
Márpedig ő minden egyes kiírásban, amiben szerepelt, lőtt gólt.
Én nem tennék a németekre sok pénzt.

lószerafin 2010.07.07. 19:47:46

@Everred: Erre gondoltam én is, és valószínűleg a németek mennek tovább, kevés lesz ehhez a spanyol védelem/védekező középpálya.
Nem tudom még kinek szurkolok.

Malachi 2010.07.07. 19:48:34

@rajaram: ennek pedig kifejezetten örülök. éljenek a felszabadított német futballisták.

horas 2010.07.07. 19:49:37

@rajaram: És ettől még nem juthatnak tovább ma?
Komoly érvek.

Flasche leer! · http://worldofpoker.hu/ 2010.07.07. 19:51:16

1. a polip mindig-ez az 1 tévedése volt eddig, eb döntö- mindig téved a spanyolok ellen!
2.boszke lehozta torrest?!?-ez nyerni akar?igy már necces lesz,1 cserével 2 embert nyert!villat lahm megette volna a szélen, középen sokkal több esélye van a védök ellen, torres helyett bárki jobb, szerencsére nem navas jött!
3. haver azzal csesztet h mick jagger a németeknek szurkol(forras osztrák rádio) erröl tud vki vmit?
mert ha igy van akkor át se megyek meccset nézni.
amugy fölényes németben bizok, de benne van egy nagyobb pofon is.
QRVA JO MECS LESZ

Titi120 2010.07.07. 19:52:39

@Everred:
Nem teljesen mindegy, mert Pedro a szélről fog indulni, így szerintem ő nem lesz képes olyan mértékben tehermentesíteni Xavit, mint Fabregas vagy Silva tehette volna. Cserében viszont Lahm le lesz kötve, nem szaladgálhat fel Trochoskit segíteni támadásban olyan önfeledten.

krysal 2010.07.07. 19:53:20

Gratula a (szokásosan nagyon jó) elemzéshez. A konklúzió nem kizárható, még ha "papíron" a spanyol keret erősebb is, a mutatott játék, a hihetetlen önbizalmuk miatt a dojcséknak áll a zászló. Mindemellett: ezen a VB-n rengeteg tendencia dőlt meg, így bízok benne, ahogy a hollandok át tudták lépni a szimpatikusan meghaló válogatott szerepét, úgy a hispán csapat is megteszi ugyanezt. (Az EB ebből a szempontból nem mérvadó, bevallottan fontosabbnak tartják a spanyolok ezt a meccset, mint az EB-döntőt) Pedro (? 100%-os infó?) szerepeltetése nekem elég lutri, Fabregas megint pihen?

TroppauerHümér 2010.07.07. 19:55:32

Puyol helyett Marchena kellene, hogy kezdjen a védelemben. Puyol lassúságát büntetni fogják a németek. Torres helyett Fabregas kezdjen, Pedro csak akkor kell, ha a németek vezetnek.

alasehir 2010.07.07. 19:56:57

Nem akarom bántani a szerzőt, de ha ennyire ért a focihoz, mért nem ő a szövetségi kapitányunk?
Szóval: ezek az eredeti, papíron kispekulált elképzelések még az olyan alapvetően fegyelmezett és taktikus csapatoknál sem mindig tarthatók, mint a holland. Lásd a tegnapi meccs utolsó perceit. Vergődtek (de győztek).

krysal 2010.07.07. 19:57:50

@TroppauerHümér: Puyolt ne ekézd, (sajnos) szokása, hogy a legfontosabb meccseken rendre megbízható, jó játékot nyújt.

rajaram 2010.07.07. 19:58:25

Az angol meccstől nagyon féltem, csak a 4. gól után nyugodtam meg. Az argentínoktól még jobban, itt is csak a 4. nyugtatott meg. Ettől a meccstől nem tartok. Ez nagyon rossz előjel.

rajaram 2010.07.07. 19:59:41

@alasehir: Lehet, hogy jobban járnánk. Beszélek a Viktorral.

lószerafin 2010.07.07. 19:59:54

@alasehir: Most komolyan, mi a baj? Sokan ezekért az írásokért olvassuk a blogot... Ja igen, ezek tényleg papíron kialakult elképzelések szval szerintem mindenkinek taktika nélkül kéne játszani. Végül is szarra se jó.. GRATULÁLOK!

Everred 2010.07.07. 20:02:03

@Titi120: azaz van plusz és mínusz is, taktikailag. Éppúgy, ahogy Llorente és Fabregas játszatásánál is lenne.

Viszont az kétségtelen, hogy mindhárman jobb formában vannak, mint Torres - jóval kevesebb játékidő alatt mutattak jóval többet.

Malachi 2010.07.07. 20:03:26

@alasehir: ezt a hozzászólást értelmezni sem tudom, akkora homály. egy fociblogon. ezt.

de nem is baj, annyira boldog vagyok a hamarosan látható remek német megoldások miatt, hogy ezen most nem akadok meg.

CaBeL 2010.07.07. 20:03:55

huh bazdmeg ez tényleg hardcore :D

riszpekt!

hajrá spanyolok!

Henry The Navigator 2010.07.07. 20:10:51

@rajaram: Szerintem most a spanyolokon sem lesz nyomás,én legalábbis remélem, mert akkor nagyon jó meccs lehet. Az viszont érdekes, hogy most nem veti be FT-t Del Bosque, úgy tűnik alaposan felkészült a németekből.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.07. 20:14:48

mikor felejtik mar el a spanyolos jatszom a focit es nemet precizitatst
persze tervezoasztalon meg volt mondva hogy ulve adjon passzt a golpasszadonak:)
ezek jatszanak kenyszeritoznek teszik uresbe a labdat stb

1kutya, éppen Larissa Riquelmét blokkolom 2010.07.07. 20:18:45

no akkor:

über alles dojcsland!

viva celession!

győzzön az erősebb (jobbikot direkt nem írtam, mert még félreértik:)

r_magpie 2010.07.07. 20:19:11

"Kimondatlanul is, a németek fejébe befészkelte magát, hogy akkor itt már ők a vb-esélyesek. Ezt marha gyorsan el kell felejteniük, ha nyerni akarnak vagy méginkább, ha nem akarnak bődületeset égni."

a rádióban az imént hallottam Schweinsteigert nyilatkozni, a vébégyőzelemről beszélt...akkor még nem olvastam a posztot, de megijedtem

rajaram 2010.07.07. 20:20:05

@Henry The Navigator: Lőw is felkészült. Shearer nyilatkozatát hallgatom épp, aki azt mondta, hogy ilyen jó erőnlétű, fegyelmezett, jól felkészített csapatot nagyon rég nem látott.

rajaram 2010.07.07. 20:21:24

@r_magpie: A legjobb négy között már mindegyik csapat esélyesnek mondható.

ddrum77 2010.07.07. 20:22:14

A spanyol játék döcögött eddig, a német meg hasított. Nem lesz Torres (?), nem lesz Müller, lehet h fordul, de remélem nem...

Mr.AT 2010.07.07. 20:22:53

Szemely szerint az ilyen cikkek miatt jarok ide. Full respect, no meg az elmaradhatatlan +1.

dzolutan 2010.07.07. 20:23:48

Gyerünk, gyerünk, gyerünk! Blitzkrieg bop!

tuono 2010.07.07. 20:24:19

A német csoda máig tartott. Szépen játszanak, de még építkezzenek.
Vamos Espana!

1kutya 2010.07.07. 20:24:54

@hagyma: csak nem odakint követed a vébét?

Mary mit szól hozzá?:)

rexford 2010.07.07. 20:25:17

@Strigo a divatdrukker: "Mint ahogyan azt sem, hogy ez a Busquets gyerek kinek a faszavége, hogy a Barca mellett a válogatottban is a leggyengébb láncszem lehet."

Az apja a 90-es évek közepén vagy 2 évig a Barca kezdő kapusa volt. De a fia szerintem nem ezért kezdő a válogatottban.

ddrum77 2010.07.07. 20:25:37

Na te polip, akkor lássuk

rajaram 2010.07.07. 20:26:03

@Müller? Az meg ki?: Müller milyen vicces sárga miatt nincs itt. Az előbb újra mutatták. Messi kézzel leveszi, aztán véletlen rápattan Müller kezére. Ezen a meccsen még volt egy pár kezezés, egyért sem adtak sárgát. Durva.

ddrum77 2010.07.07. 20:26:23

Puyol szemén látszik a félelem

tuono 2010.07.07. 20:26:33

Hát én képtelen vagyok megszokni ezt a "sokszínű német" csapatot a német Himnuszt hallgatva! :)

Henry The Navigator 2010.07.07. 20:26:34

@rajaram: Egyébként én nem is emlékszem, hogy pl. 2002-ben ilyen népszerű lett volna Németországban a csapat, mint most, pedig ott döntősök voltak ugye. Na most pedig megnézem, hogy a spanyoloknál ki nem énekli a himnuszt, mert állítólag senki se teszi ezt és nagy a felháborodás.:)

patkányarcúáginéni 2010.07.07. 20:27:28

b@sssztian ssveinstájgerrr!...káromkodásnak sem rossz e név.

a németek győznek ma is. mindíg nagyon frissek a fiúk.
vajon mit esznek ezek?
a vb után nem nagyon fogunk hallani róluk.

ddrum77 2010.07.07. 20:27:50

@rajaram: a legdurvább elmaradt sárgák egyértelműen Van Bunkóhoz fűződnek, kezezni lehet, de letaposni a másik sípcsontját az nem túl etikus

ddrum77 2010.07.07. 20:28:50

@csef: házi búzasör káposztával és wursttal

Blaugrana (törölt) 2010.07.07. 20:29:36

@Strigo a divatdrukker: Sergio a legjobban passzoló és legtöbb labdát szerző játékos a spanyoloknál.

ddrum77 2010.07.07. 20:29:58

Spanyolok cseresora se semmi - bár Torressel most kicsit gyengült =)

spangol 2010.07.07. 20:31:18

@csef: most akkor megint rákezdesz a dopping teóriádra?

Ja, nem hallunk majd róluk. A tájékozatlanságod kétségbeejtő.

ddrum77 2010.07.07. 20:31:23

na, a spanyolok máris ölik a meccset =)

TooNormal · http://alternativity.postr.hu/ 2010.07.07. 20:32:03

@alasehir: Nem is tudtam, hogy Maradona kommenteli az NST blogot.

ddrum77 2010.07.07. 20:33:06

@TooNormal: nem hiszem h beférne szakmailag ide =)))

Henry The Navigator 2010.07.07. 20:33:20

Kíváncsi vagyok, dönthet-e majd a két kapus közötti tudásbeli különbség vagy ezen a vébén mindenki hibázik legalább egyet.

Henry The Navigator 2010.07.07. 20:34:32

Kész, Rizla eddig bírta idegekkel.;)

popp · http://koncertblog.com/ 2010.07.07. 20:34:34

Csak nem Jimmy Jump tette tiszteletét?

exeaxe 2010.07.07. 20:36:49

Hejj, Pedro... :)
Ha a spanyolok azt tervezik, hogy ráfekszenek a németek jobb oldalára, és a Lahm+középső védők közti résbe fog berohangálni Pedro (és Villa), + Iniesta onnan fog befele játszani, úgy esélyes, hogy abba néhány négyzetméterbe fojthatják a németeket...
Ez nagyon jó húzás lenne

Füles 60 2010.07.07. 20:38:02

A nagyon gyors német gól elmaradt

Malachi 2010.07.07. 20:38:14

3 eladott labda. Nyugalom fiúk.

ddrum77 2010.07.07. 20:39:10

Pedro sokat nézi a nagyfiúkat a melóhelyen, még szerencse h nem annyira precízek a passzai, de ha csak egy bejön neki...

mocsing · http://nst.blog.hu 2010.07.07. 20:41:32

vajon ki tartja trochowskit a bundás egyik legtechnikásabb játékosának?

Cadaver!! 2010.07.07. 20:43:13

Várok egy ilyen statisztikát, hogy aszongya sikeres passzok: Németország - Xavi 50-50. :D

Ronal-d'oh! 2010.07.07. 20:43:42

eddig jók a spanyolok.

ddrum77 2010.07.07. 20:45:01

sexy fussbalt akarok!!!

lószerafin 2010.07.07. 20:45:15

A spanyol védők félnek.

Ronal-d'oh! 2010.07.07. 20:45:51

Casillas remélem nem ilyen minimalista stílusban kívánja az öklözéseket kivitelezni a meccs hátralévő részében.

értelmetlen_nevű 2010.07.07. 20:46:27

Trochowski eddig 0, jobbak a spanyolok :(

ddrum77 2010.07.07. 20:46:55

@lószerafin: a németeknél meg mindenki... nagyon nyomasztó meccs, a németek menetelése, a spanyol nevek, meg az eb-cím... mindkét oldalon teli a naci

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.07.07. 20:49:09

ez eddig az argentin meccs második félidejének eleje. kérdés, meddig bírják a spanyolok.

Ronal-d'oh! 2010.07.07. 20:49:26

Alig van terület a spanyolok előtt, eddig jól védekeznek a németek.

Ramos ezt elkapkodta.

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2010.07.07. 20:49:44

Ha most a spanyolok kapnak egy gólt, akkor mit változtatnak a játékon?

értelmetlen_nevű 2010.07.07. 20:51:26

@mavo: csak most nem vezet Németo.

Henry The Navigator 2010.07.07. 20:51:39

Nagy taktikai harc folyik a pályán eddig, hogy ezt a közhelyet is elpuffogtassam.

ddrum77 2010.07.07. 20:51:43

vigyázz Andrés, jön a vonal!

BASTi · http://www.borgatya.hu/ 2010.07.07. 20:52:16

Özil lassú és nyegle, Trocho szar, Poldi pedig csak egy futóbunkó a balon. ez épp a semmire lesz elég...

Özill bazmeeeg...

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.07.07. 20:52:20

@Ronal-d'oh!:

azért az a puyol helyzet megkongatta a harangot

tuono 2010.07.07. 20:53:14

Találkozott két "csak gól ne kapjunk" felfogás. Az iram is gyenge. Eddig Kassai a meccs legjobbja, észre sem venni, hogy ott van, alig fúj a sípjába... Bravó

lószerafin 2010.07.07. 20:54:13

Ne már. Eddig jól fújtunk. Most meg szarok a partjelzők.

Füles 60 2010.07.07. 20:54:31

2 rossz les megítélés

rexford 2010.07.07. 20:56:45

Müller nagyon hiányzik a németektől.

Henry The Navigator 2010.07.07. 20:57:05

@tuono: Tényleg, talán nem is volt eddig szabálytalanság.Na most láttam egyet. Ennél azért többet vártam, kicsit unatkozom.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.07.07. 20:57:37

na, a spanyol művészek egy sárgát megúsztak

értelmetlen_nevű 2010.07.07. 20:57:46

Ramos mekkora féreg, istenem...

Malachi 2010.07.07. 20:57:56

A játékvezetői hármas nem igazán akar beleszólni a meccsbe. Nem is baj, ha nem ítélnek minden szarért nem lesz színjáték.

A spanyolok keményen nyomják ez tény. A németek mintha nem lennének olyan magabiztosak. Sőt, nem azok. De a védelem határozott.

lószerafin 2010.07.07. 20:57:59

Mit érdemel az a csapat ahol Podolski a tizes? :O

Azért, ez most nem volt szép.

mocsing · http://nst.blog.hu 2010.07.07. 20:58:48

reméljük, ha ramos kap még ma sárgát, mindeni itt fog nyüszíteni, hogy ki kellett volna állítani, mint tegnap

Füles 60 2010.07.07. 20:58:58

Lahm még nem lépte át a félpályát

BASTi · http://www.borgatya.hu/ 2010.07.07. 20:59:23

@rexford: egyértelmű.
de ami még durvább h a padon ülne közel megfelelő helyettes a kreativitás-támadópotenciál területén. erre beteszi trochowskit :/

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.07.07. 21:00:34

@értelmetlen_nevű:

hát igen, érdekelné, ez az aljas belépő mit érdemelt volna attól a baromtól, aki Kloset az abszolút semmiért állította ki

Malachi 2010.07.07. 21:01:03

NASA kísérletek alapján az utóbbi lövés 70km/h-nál gyorsabb volt. Beszitált a dzsabulila.

értelmetlen_nevű 2010.07.07. 21:01:16

@BASTi:

sem Marin, sem Kroos nem tud védekezni, mint már azt Heinrich is kifejtette. Mondjuk Trochowski tényleg borzasztó.

ddrum77 2010.07.07. 21:02:58

@értelmetlen_nevű: a védekezés inkább akarás kérdése, nem? visszafut vagy nem fut

Henry The Navigator 2010.07.07. 21:03:08

Azt melyik riporter lőtte el egyszer, hogy Lahm a szeme, Lahm a szeme sötétkék?

rexford 2010.07.07. 21:03:46

@BASTi: Özil nyeglesége nekem is feltűnt valamelyik meccsen, szóvá is tettem a megfelelő helyeken. :)

ddrum77 2010.07.07. 21:04:54

akarok még szuperközeliket Schweiniről meg Puyolról, meg esetleg egy összefoglalót Muntariról

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.07.07. 21:04:57

casillas nagyon jó, de hát ezt vártuk tőle

ddrum77 2010.07.07. 21:08:49

Özil nyomott volna egy Messi kombót

Henry The Navigator 2010.07.07. 21:08:53

Hiányoznak a szélső elfutások, középen erőltetnek mindent.

lószerafin 2010.07.07. 21:09:14

Ez az első meccs amikor hiányzik Ballack, Khedira teljesen súlytalan xaviék ellen.

ddrum77 2010.07.07. 21:10:48

minnyá alszom, ez tragikus

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.07.07. 21:12:02

a lesek megítélése lesz kassai veszte

ddrum77 2010.07.07. 21:12:37

mint egy szeptemberi első BL forduló, kurva unalmas

BASTi · http://www.borgatya.hu/ 2010.07.07. 21:13:39

@értelmetlen_nevű: be kellett volna vállani, h elbizonytalanítsa hátul a spanyolokat a kavarásával...így a hispán labdatartás biztos góllá érik, csak idő kérdése

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2010.07.07. 21:13:56

az előbb volt az a Schweini passz amit Trochovski alig vett le a vonalnál. Ehhez képest azért látványos, amiket Xabi Alonso nyomat Ramosnak.

Füles 60 2010.07.07. 21:14:45

@lószerafin: nekem nem ,sokat kisegít a védelemnek

Ronal-d'oh! 2010.07.07. 21:16:42

@BASTi: 54-ért... Nem volt ez igazán tizenegyes...

ddrum77 2010.07.07. 21:16:50

hmmhmm, ha a bírónak kamerája lenne...

lószerafin 2010.07.07. 21:17:00

Ez szabad lett volna a 16osrol.

BASTi · http://www.borgatya.hu/ 2010.07.07. 21:17:06

összerugta a sarkát Ramos, Kassai kabd be! gyáva!

értelmetlen_nevű 2010.07.07. 21:17:26

Villának ezt simán befújták volna. Persze Özil nem a Barcában játszik.

popp · http://koncertblog.com/ 2010.07.07. 21:17:35

Érdekes meccs, óriási taktikai harc, szerintem eddig a spanyolok akarata érvényesül inkább.

Mourinho már nem a király 2010.07.07. 21:17:36

hát ezt az akciót a végén a németek nem szokták elszabni :/

valahogy sebességet kéne adni a mérkőzésnek...

rexford 2010.07.07. 21:17:42

Ősi védőtrükk ez a véletlenül belebotlom a csatárba, néha bejön.

vizsla_ 2010.07.07. 21:18:07

hát itt a végén Ramos összerúgta a török lábait, megért volna 1 büntető ez

amit meg a partjelzők a lesekkel kapcsolatban művelnek, az komolytalan, 7 döntésből kb. 5 rossz...

ja és a meccs rohadt szar, remélem erről az ágról csak az ezüstöt osztják ki végül

spangol 2010.07.07. 21:18:16

Nem mondom, h Kassai hibázott, de Villa ugyan ezért kapott tizenegyest Paraguay ellen.

Henry The Navigator 2010.07.07. 21:18:47

Ez eddig semifinal light. Olyan mint a Blue Hustler...

Mrs Columbo 2010.07.07. 21:19:05

@BASTi:
nyugi, ez semmi nem volt, azon kívül, hogy Özil megvárta, míg Ramos felbukik benne....

Titi120 2010.07.07. 21:20:01

Jó a meccs ! :)

Elképesztő, hogy a spanyolok mennyire összetett variációkat tanultak meg a pontrúgásoknál, válogatott szinten ritka az ilyen. Persze ilyenkor sokat segít, hogy 7 barcás van a kezdőben.

tuono 2010.07.07. 21:20:15

Nem volt túl húzós napon, de ezen a meccsen masszívan ásítozom. Hallottam már olyan érvet a németek mellett, hogy azért drukkolnak nekik, mert sok gólos, jó meccseket játszanak itt a VB-n. Noszahát, mert így elalszom.

Füles 60 2010.07.07. 21:21:01

Pedro eddig a legjobb. A félidő végére már nem éreztem hogy a spanyolok akarata érvényesülne. Még most is tartom a bátrabb csapat fog nyerni.

értelmetlen_nevű 2010.07.07. 21:23:58

@Füles 60:

tényleg Pedro a legveszélyesebb, nagyon jó húzás volt.

Strigo 2010.07.07. 21:24:07

A spanyolok megérdemelnék, hogy egy félpályás hazaadásból elcsípett góllal kapjanak ki.
De ha jobban belegondolok, a németek meg semmit nem érdemelnek.
Pedro már most többet csinált, mint Torres az egész vébén. Busquets számomra továbbra is talány, miért kell ide.

Everred 2010.07.07. 21:24:27

@spangol: nem ő hibázott, hanem az, aki azt megadta.

heinrich · http://nst.blog.hu 2010.07.07. 21:24:45

A németek eddig akkor tudnak veszélyesek lenni, ha Klose visszalép labdáért, és leosztja egy beinduló embernek. Ebből kell sokkal több, ha nyerni akarnak. Özil meg van szeppenve kissé, és Poldi is csak a védelemben gürcöl, ennél több kell.

Passzokkal nem tudják kihozni a labdát, csak ha egy ember kisprintel vele.

A spanyolok meg spanyolok, vagy bejön egy tilitoli vagy nem :)

tuono 2010.07.07. 21:25:10

Ez a Bánfi se százas. "Hasonlít az angol, meg az argentín meccsre" Anglia ellen fél óra után kettővel mentek a németek... messze nem voltak nyomás alatt.

Rombola · http://rombola.blog.hu 2010.07.07. 21:25:17

A csapatokról:
A németek visszaálltak a classic german focira. Na ez az amivel engem pl. el lehet üldözni a képernyő elől (és sztem még sokakat).
A spanyolok probálják a sokpasszos játékot, de sokszor esetben elvesztik a labdát, hogy az ívelést miért erőltetik én sem értem.
A bíróról:
Kassai Viktor nyugodtan kiosztatott volna egy, de talán már két sárgát is. Nagyon lejön, hogy nem nagyon akart lapot adni. Az utolsó percbeli szitu: a legtöbb bíró továbbengedte volna.

Henry The Navigator 2010.07.07. 21:25:22

@Füles 60: Remélem, de inkább arra tippelnék most, hogy pont a bátrabb kapja a gólt.

dzolutan 2010.07.07. 21:25:38

Kövezzetek meg, élvezem a meccs minden percét.

lószerafin 2010.07.07. 21:26:07

@Strigo a divatdrukker: Talán az az egyetlen racionális elmélet ,hogy azért rohangál ő ott hogy Xavi meg Iniesta otthon érezze magát.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.07.07. 21:26:40

@spangol:

konkrétan villa ennek a töredékéért kapott tizenegyest. szimplán bokán rúgta ramos, tízből kilencszer megadják, annyi. annak idején volt az a legendás olasz tizi az auszik ellen, amikor szó szerint belegyalogolt a védő lábába a mittom ki, na azzal kéne összehasonlítani, mindenki bizonygatta, hogy nem köteles kikerülni a lábat.

Mrs Columbo 2010.07.07. 21:26:43

Mérei Andi olyan, mintha egy kis borzot raktak volna a fejére... érdekes melír

lószerafin 2010.07.07. 21:27:48

@mavo: De ez nem volt bent a tizenhatoson belül.. A szabadod mondjuk be kellett volna fújni.

morphine · http://designpumpa.blog.hu/ 2010.07.07. 21:29:04

ÉN az első félidőbe annyival lettem okosabb hogy... hogy... hogy vdb le merte szedni Torrest a mágnestábláról. Mást nem tudtunk meg, nagy itt a tojáshélyon táncolás. Remélem a másodikban komolyabban megfuttatják egymást.

Ja igen. Az asszisztensek 3x itéltek leshelyzetet rosszul eddig. Gáz.

Strigo 2010.07.07. 21:29:10

@lószerafin: a posztot értem (bár Xabi Alonso talán elég lenne egyedül is), a személlyel van bajom

Malachi 2010.07.07. 21:29:23

Úristen Puyolt lassítják. Mit vétettünk?

Mourinho már nem a király 2010.07.07. 21:29:27

@lószerafin: a spanyolokra tett :/
meg Ő sem érti Özil hogy baszhatta el (mondjuk a passz fél méterrel hosszabb volt az ideálisnál)

Mrs Columbo 2010.07.07. 21:29:43

ramos@mavo:
szimplán bokán rúgta

hát én nem ezt láttam, a bokája közelében sem volt, a vádlijába botlott bele, mivel Özil kitette a lábacskáját kicsit...
az más káposzta, hogy ilyenért Villa 11-est kapott, arról nem tehetek.

lószerafin 2010.07.07. 21:30:43

@Strigo a divatdrukker: Én se a posztra gondoltam... Barcában még értem, hogy Pep edzője volt az ifiben, és bizalmi ember, de itt tényleg nem értem...

Mrs Columbo 2010.07.07. 21:31:05

@morphine:
tojáshély :D
nem tolyáshély inkább? :)

Mrs Columbo 2010.07.07. 21:32:13

@Malachi: :D
ez volt a legérdekesebb dolog eddig a meccsen...
bár nekem tetszik valahogy.... hiába "nem jó" meccs.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.07.07. 21:32:16

@lószerafin:

sőt, a félpályán innen volt, hogyne

halihalo 2010.07.07. 21:32:17

Ez a meccs eddig nagyon szar... Sajnos a partjelzők is hozzájuk idomulnak. Négy beintet lesből csak egy volt az...

lószerafin 2010.07.07. 21:33:21

@mavo: Nézd meg a visszajátszást, kint rúgott bele aztán beesett.

Mrs Columbo 2010.07.07. 21:33:40

off
ha vki meglátja Rafael nadal a nézőtéren, sípoljon! köszi!

BASTi · http://www.borgatya.hu/ 2010.07.07. 21:34:00

vajon Müller is ugyanígy oldotta volna meg mint Trocho? ezt a nagyszerű "gólhelyzetet" ...

slowmotion 2010.07.07. 21:34:21

Kassai jól döntött. lófasz volt ez, nem tizenegyes. sőt, még csak szabadrúgást sem ért.
az, hogy kinek mikor adták meg, az teljesen lényegtelen. itt nem precedensjog alapján ítélkeznek.

Ronal-d'oh! 2010.07.07. 21:34:48

Pedro mekkorát játszik eddig, csak sokat cipeli a labdát, túl későn passzol.

értelmetlen_nevű 2010.07.07. 21:34:57

most már ájjále pedrogyerek!

Mrs Columbo 2010.07.07. 21:36:01

óóóóóóóóóóóóóóóó

montipájton 2010.07.07. 21:36:43

A különbség csak annyi a két csapat közt, hogy a németek ezt a tanácstalan focit csak egyszer játszották a vb-n (ki is kaptak vele), a spanyolok meg szinte minden meccsükön (és nyernek vele), tehát a masszív 1-0-ás spanyol győzelem ismét kinéz. ))

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.07.07. 21:37:32

@slowmotion:

igazából ki kellett volna állítani özilt, mi az hogy elesik, ha megrúgják? felháborító!

lószerafin 2010.07.07. 21:37:41

@Anthony-a Polip megmondja!: Az a baj hogy így kurvára nem izgalmas.

heinrich · http://nst.blog.hu 2010.07.07. 21:38:17

Ez a Jansen-Boateng elég meredek csere.

értelmetlen_nevű 2010.07.07. 21:39:11

@heinrich: pláne így egálnál, félidőben

Malachi 2010.07.07. 21:39:35

@halihalo: De ez nem igaz. Kettő téves les volt egy esetleg véleményes. De ha nincs technika ezeket senki nem veszi észre. Nekem tetszik, ahogy a meccset vezetik.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.07.07. 21:39:56

@lószerafin:

na jó, csak akkor meg szabadrúgás majdnem középről 17 méterről

mondjuk mindegy, németek formán alul tolják, és nagyon hiányzik müller, hogy rohadjon meg az az idióta rigó, aki a semmiért leküldte. :(

BASTi · http://www.borgatya.hu/ 2010.07.07. 21:40:50

@heinrich: @értelmetlen_nevű: úgy tűnik egyelőre nem tudják felvenni a spanyolok. az már más tészta mi lesz hátul :))

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.07.07. 21:40:55

egymás után ét szabadot néz be kassai. :( nem az ő meccse. : (((

lószerafin 2010.07.07. 21:41:46

@mavo: Hát nem sajnos. Jó , hogy nem fúj le minden szart de azért ez túlzás.

Mrs Columbo 2010.07.07. 21:43:48

jaj, csak ne legyen hosszabbítás, plzzzzzz

ddrum77 2010.07.07. 21:44:21

na ez joga bonito volt

Mrs Columbo 2010.07.07. 21:44:21

basszameg!!!!!!!!!!!!!!!!!44

mocsing · http://nst.blog.hu 2010.07.07. 21:44:31

hallotta valaki podolski nevét a második félidőben?

Füles 60 2010.07.07. 21:44:56

Pedro megérdemelné a döntőt

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.07.07. 21:45:47

@lószerafin:

és az a gáz, hogy tényleg szinte mindig a spanyolok javára téved. elmaradt minimum sárga, elmaradt minimum tizi, érthetetlenül befújt lesek, messze a legrosszabb meccse eddig

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2010.07.07. 21:46:00

Ha Schweinstiger világklasszis mélységi irányító, akkor micsoda Xabi Alonso?

spain33 2010.07.07. 21:46:27

nagy németek mekkora fosok:D

pedig itt még arról írtak 1-2-en, hogy a német és a spanyol csapat nincsenek 1 szinten, a németek javára:D

BASTi · http://www.borgatya.hu/ 2010.07.07. 21:46:41

élveboncolás. Löw ugyanúgy beszopja mint 2008-ban, mert _gyáva_ és azt hiszi, hogy tornyokkal kivédekezheti a törpöket

Mourinho már nem a király 2010.07.07. 21:47:18

@mavo: a holland meccset kellett volna neki adni.

slowmotion 2010.07.07. 21:47:53

@mavo: a fizika, az szép dolog, csak az a baj, hogy elég egyértelmű törvényei vannak.
megrúgta Ramos Özilt? igen
emiatt akadtak össze a lábai? nem
miért nem? mert ha attól akadnak össze a lábai, akkor már a rúgás pillanatában befelé indul el Özil bal lába (mert az erőhatások, ugye)
de Özil annyiban jobban csinálja, mint a többiek, hogy legalább a bokáit összecsapta. csak az volt a probléma, hogy kis fáziskéséssel.

mondanám, hogy a BM táncegyüttesébe pont ilyen emberek kellenek, de nyilván nem fizetnének annyit Özilnek, hogy elvállalja a melót...

tuono 2010.07.07. 21:48:18

A vérnyomás pulzus kombom súrolja már az egészségügyi határértéket... Vamoooooooooooooos

Malachi 2010.07.07. 21:48:18

HÁt az előbb belém fagyott a Dreher. MIt hagytak ki a spanyolok. Hajjaj.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.07.07. 21:48:20

hát igen, trocho le, érthető

Ronal-d'oh! 2010.07.07. 21:48:22

Miért érzem úgy, hogy itt minél több támadót hoz Németország, annál valószínűbb, hogy a spanyolok rúgnak gólt?

értelmetlen_nevű 2010.07.07. 21:48:27

Kroost inkább Poldi helyett hoztam volna.

BASTi · http://www.borgatya.hu/ 2010.07.07. 21:48:37

@mocsing:
"hallotta valaki podolski nevét a második félidőben?"

nem emlékszem h nagyon szörnyülködtem volna egy megoldáson, szóval nem

Mrs Columbo 2010.07.07. 21:49:19

@spain33:
de ha nem sikerül gólt lőni, gyün a közhely, és az ellenfél talál be....

Henry The Navigator 2010.07.07. 21:49:31

Löw nem szarozik az biztos.Kassai sem..

Pályaelhagyó autóversenyző 2010.07.07. 21:49:44

@mavo: 10 centis nem-lesnel nem fogja felulbiralni az asszisztenst...

tenyleg keveset fuj, de amig nem szabadulnak el az indulatok, addig ez nem baj

kozben ezt mar be kellett volna fujni...

BASTi · http://www.borgatya.hu/ 2010.07.07. 21:50:23

@BASTi: na hallotuk Poldi nevét... a hülye

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.07.07. 21:50:56

@slowmotion:

ha nem értenéd: hagyj már békén, leszarom a hülyeségeidet, tudom, hogy szerinted ki kelett volna ezért állítani legalább két németet, de leszarom. a játék képe alapján úgyis a spanyolok mennek tovább, legyen neked az is elég.

heinrich · http://nst.blog.hu 2010.07.07. 21:51:53

@pancho_sanza: Alonso hosszú indításai pontosabbak, Schweini meg képes arra, hogy leszereljen egy embert.

+ Alonso előtt a spanyol középpálya játszik, nem a német :)

heinrich · http://nst.blog.hu 2010.07.07. 21:53:32

@mocsing: @BASTi: Pedro vagy Torres állandóan ott kavar, mellettük csak védekezni tud, azt viszont megteszi, semmivel sem lóg ki a csapatból.

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2010.07.07. 21:53:35

@BASTi: ja mert egy őszinte játékban lenne esélye a németeknek. Lőw ellopt a svájci reteszt, meg emlékszik, hogy az olaszok legalább eljutottak a büntetőkig két éve egy ilyen játékkal. Csak ezután nem igazán elegáns az olaszfanokat szapulni. Ez a legnagyobb esélye Németországnak, Lőw egy zseni.

Titi120 2010.07.07. 21:53:56

Ez eddig svájcozás, akárhonnan is nézem.

Jobb lenne minél előbb megkapni a spanyol gólt, hogy legyen idő felvállalni egy támadóbb játékot. Attól félek a 80-dik után fog jönni és akkor már késő lez váltani.

lószerafin 2010.07.07. 21:54:31

A torna előtt ezt vártam a németektől amit most hoznak..

Kassai közben meg angliában érzi magát.

heinrich · http://nst.blog.hu 2010.07.07. 21:54:34

@heinrich: Torres=Ramos

@pancho_sanza: nem igaz, pont, h könnyen megverhetik magukat ezzel a szarral.

Mrs Columbo 2010.07.07. 21:54:41

Klose milyen cukin felrakta a kacsóit...

Mrs Columbo 2010.07.07. 21:55:52

@heinrich:
én is ezt érze, ha nem rúgnak be már végre egy nyomorult gólt

BASTi · http://www.borgatya.hu/ 2010.07.07. 21:55:53

bazz...Kroos!!! hát nem így szokta elrúgni.......

Malachi 2010.07.07. 21:56:01

Krooos! Az első értelmes dajcs helyzet.

Everred 2010.07.07. 21:56:20

hát ha ott Müller van, lehet, már vezetnek a németek.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.07.07. 21:56:33

casillas zseniális, ő vébé kapusa eddig, nincs mese, bár eddig is tudtuk, hogy ő európa talán legjobbja

Mrs Columbo 2010.07.07. 21:57:12

Ikernek nyugodtan kezet csókolhatnak....

Mrs Columbo 2010.07.07. 21:59:12

Xavit és Iniestát meg kell dicsérni ma.

ddrum77 2010.07.07. 21:59:13

sokáig főtt a kávé, de legőtt végre

spain33 2010.07.07. 21:59:13

na végre, győzött az igazság...

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.07.07. 21:59:21

csak megérkezett. várható volt, ez van, spanyol-holland.

Everred 2010.07.07. 21:59:45

ehhh, fejesgól, pontrúgásból - és nem a németek szerzik. az összes sztereotípiát megcáfolják ezen a vébén.

Cadaver!! 2010.07.07. 21:59:53

Új világbajnok lesz.

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2010.07.07. 22:00:06

@heinrich: most meglátjuk az őszinte focit:)

Lacóka 2010.07.07. 22:00:07

puyol csak rázza-rázza

Mrs Columbo 2010.07.07. 22:00:10

PUYOOOL!!!!!!!!!!!!!! LASSÍTÁST!!!!!

lószerafin 2010.07.07. 22:00:12

Puyool csinált egy Heinzét.. Durva hogy kétszer el lehet lőni egy trükköt egy vb-n.

GGG77 2010.07.07. 22:00:55

basszameg, a Balázs Pali... :(
de ők játszanak jobban, ez tény.

Titi120 2010.07.07. 22:01:04

Jól van, még időben jött a gól, van idő egyenlíteni. :)

Ronal-d'oh! 2010.07.07. 22:01:06

@Everred: a németek minden helyzetből fel tudnak állni még nem lett cáfolva...

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.07.07. 22:01:12

@spain33:

azért megnéztem volna ezt a meccset müller ostoba kiállítása nélkül. melyik spanyol kulcsember hiányzik? ja, hogy semelyik

mindegy, csöncsön kezdheti fényesíteni a bohócot

snmarton (törölt) 2010.07.07. 22:02:04

kassai amúgy ezekkel a nemfújásokkal szerintem azt szeretné elérni, hogy senki ne próbálkozzon műesésekkel.

duplán hasznos, mert nem kell majd válogatnia az ocsút a búzától és nem is kell hasnlítgatnia az aktuális véleményes esetet az előző ilyesmire adott ítéletéhez.

Malachi 2010.07.07. 22:02:12

Szájbatekert 15 perc. Baszki.

tuono 2010.07.07. 22:02:18

@mavo: Torres hiányzik! :D (de kinek?)

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2010.07.07. 22:02:42

@BASTi: olyanoakt akartál, hogy Pedro meg villa lendületből szaladjon rá a védelemre?

slowmotion 2010.07.07. 22:04:05

@mavo: szerintem meg vegyél be nyugtatót

lószerafin 2010.07.07. 22:04:53

@mavo: Az bőven elég lett volna ha Kroos játszik a német lampard helyett.

krysal 2010.07.07. 22:05:27

Így még Puyol gólnak nem örültem. És már az elején válaszoltam vkinek: Puyolt nem ekézni, ha kell, odateszi magát:)

Mrs Columbo 2010.07.07. 22:06:18

Basszameg, Torres sztem le tudná futni a védőket!!!!!!!!! Villának nem megy! be kéne hozni...

Ronal-d'oh! 2010.07.07. 22:06:48

Gomez jön, Németország feladta? :D

ForzaBianconero 2010.07.07. 22:07:33

Villa helyett Torres, esély a németeknek :)

Titi120 2010.07.07. 22:07:50

Gomez lesz 2010 Bierhoffja, meglássátok !

lószerafin 2010.07.07. 22:08:11

Pedro, a spanyol robben?

Mrs Columbo 2010.07.07. 22:08:13

@lószerafin:
:D
Bár Villát nem kellett vón lehozni..

Pedró bazmeg, miért nem adtad le??????????????

tuono 2010.07.07. 22:08:15

bazmeeeeeeeeeeeeeeeeeeeg

spain33 2010.07.07. 22:08:16

Pedro te majom

pedig szép kontra lett volna

Everred 2010.07.07. 22:08:21

pedro... azért ez huntelaari volt. ha most egyenlítenek ezek után a németek, hát nem irigyelném.

Lacóka 2010.07.07. 22:08:22

pedro mekkora farok, anyááááám

Füles 60 2010.07.07. 22:08:36

ha paszol Pedro a meccs embere

krysal 2010.07.07. 22:08:46

...viszont Pedro egy szerencsétlen fasz. HA kiegyenlít a germán horda, élve elégetik Spanyolországban, és ettől a katalán nemzettudat se menti meg-.-

heinrich · http://nst.blog.hu 2010.07.07. 22:09:16

Torres biztos beverte volna, ő egy csel sem tud, nemhogy kettőt :)

Henry The Navigator 2010.07.07. 22:09:18

Ha így marad a polipot megveszi a william hill...

lószerafin 2010.07.07. 22:11:11

@Henry The Navigator: Szerintem ha így marad Sweiniék megeszik valami díszvacsorán.

mocsing · http://nst.blog.hu 2010.07.07. 22:11:20

kassai, anyám, borogass, 5 méterre állt tőle

Everred 2010.07.07. 22:11:26

hát ezt biz le kellett volna fújni, kedves Viktor, és elég jó helyről járt volna a szabadrúgás.

BASTi · http://www.borgatya.hu/ 2010.07.07. 22:11:45

ez is mi vóót????
egyértelmű h toljáka spanyolokat ez már az sokadik egyértelmű "tévedés" a javukra

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.07.07. 22:11:57

jól van, kassai a második nagyon egyértelmű 16-os környéki buktatást nem adja meg

Malachi 2010.07.07. 22:12:21

Azért rendesen tesztelik Kassait a németek, hátha befújja végre.

Ronal-d'oh! 2010.07.07. 22:13:09

Torres még passzolni se tud. :D

spain33 2010.07.07. 22:13:11

na Silva végre

gólt fog lőni remélem!!!

krysal 2010.07.07. 22:13:46

@mavo: ugyanúgy fújható tizit nem adott meg a spanyoloknak, mezőnyben meg inkább a németeknek fúj. Ne már, tudom, hogy nem ezt vártátok, de ne Kassain vezessétek le.

Mrs Columbo 2010.07.07. 22:15:07

@mavo:
sztem az a bajotok, hogy elmaradt a "spanyolokat legázolják a németek" c. esztrádműsor

heinrich · http://nst.blog.hu 2010.07.07. 22:15:10

A partjelzők hülyeségei mellett ez volt az első komoly hibája Kassainak, le kellett volna fújni.

Úgy tűnik, Löw megverte magát ezzel a béna bekkeléssel, viszont legalább teljesen megérdemelt világbajnok lesz így is. Persze nem Hollandiára gondolok.

Cadaver!! 2010.07.07. 22:15:41

Bíró helyett inkább gól lövéssel kellene foglalkozni. Meg mondjuk a labda megszerzésével, mert vagy 3 perce a spanyoloknál van.

Füles 60 2010.07.07. 22:15:45

A németek nem akarták vagy nem tudták játszani a sexy focit? Ez itt a kérdés

ddrum77 2010.07.07. 22:17:46

Gomez... finoman pls

Ronal-d'oh! 2010.07.07. 22:17:51

Ballackkal legalább döntő meglett volna, bár ott tuti vereség. :D

Everred 2010.07.07. 22:18:02

istenem gomez bazmeg. Stuttgartban azóta röhögnek azon a 30 millió eurón.

rajaram 2010.07.07. 22:18:22

@heinrich: Spanyolok klasszisokkal jobbak voltak. Kár volt beállni védekezni. Támadni kellett volna. Bár úgy lehet, hogy még többet kapnak. Schade.

ddrum77 2010.07.07. 22:18:47

@Füles 60: jó nekik a bronz asszem

lószerafin 2010.07.07. 22:19:36

Lőw mért herélte ki a csapatát? Nagyon nem értem.

Gazpacho 2010.07.07. 22:19:41

A németek is csak addig voltak zseniálisak, amíg nem találkoztak egy komoly csapattal.

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2010.07.07. 22:19:46

@heinrich: Számoltad 20 perc alatt hányszor vezették rá emberelőnyben a a német védőkre a labdát? Ez lett volna a nyerő tatkika az elejétől egy friss Villa ellen?

Malachi 2010.07.07. 22:19:53

Lószar volt ez. Tragédia. Megyek aludni, csak azt mondja meg valaki előtte, hogy mi a bús picsa volt ez. MI.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.07.07. 22:19:55

@Füles 60:

kassai végig elengedte a spanyolok apró szabálytalanságait, és ez döntő fontosságú volt, de ettől függetlenül jobbak voltak a spanyolok

Ronal-d'oh! 2010.07.07. 22:19:57

ÉS IGEN! akárki nyer, történelmet ír. :))))

Mrs Columbo 2010.07.07. 22:20:13

vége hálistennek!!!!!!!!!!

Cadaver!! 2010.07.07. 22:20:28

Ballack megnyugodhat.

Henry The Navigator 2010.07.07. 22:20:46

Harmadszorra is 1-0 a spanyoloknak az egyenes kiesésnél. Lesz negyedik?

Everred 2010.07.07. 22:21:01

Spanyolország világbajnok lesz.

Egyre jobbak, ahogy haladunk előre. Ma sem brillíroztak, messze nem, de egyértelműen jobbak voltak és megérdemelten mentek tovább. A döntőben még magabiztosabbak lesznek, és nyerni fognak.

Füles 60 2010.07.07. 22:21:38

@mavo: Nem ezen múlt, a bátrabb csapat nyert a németek beszartak a kapu előtt

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.07.07. 22:21:39

@Mrs Columbo:

ismétlem, a németek gyengék voltak. ettől még kassai harmatgyenge volt

heinrich · http://nst.blog.hu 2010.07.07. 22:21:39

Hát, ez így nagyon sima volt. Lehet, h nyitottabb játékkal is kikaptak volna a németek, de így, hogy meg sem próbálták, nem is érdemeltek semmit.

Jobbak voltak a spanyolok és Del Bosque is.

Szaffi B. 2010.07.07. 22:21:58

:DDDDDDDDDDDDDDDDDD

Aki meg eddig végid szarozta szánalmasozta a spanyolokat, menjen magába szállni

dzsoni szánsájn · http://www.halfps.blog.hu 2010.07.07. 22:22:08

gondolom, csak szerintem volt Xavi irtó gyenge, sőt, a leggyengébb

Mr.AT 2010.07.07. 22:22:26

Azt asszem' leszogezhetjuk, hogy Paul odabasz.

ForzaBianconero 2010.07.07. 22:22:33

A bronzmeccset, csakúgy mint 4 éve nagyon simán nyerik a németek(csak Klose ne rúgjon gólt).

Nekik szurkoltam, de nem tudom sajnálni őket, most sokkal jobbak voltak a spanyolok, először játszottak úgy ahogy tudnak (legalábbis szerintem).

rexford 2010.07.07. 22:23:03

Két öröklúzer a döntőben. Nice.

heinrich · http://nst.blog.hu 2010.07.07. 22:23:06

@pancho_sanza: ne már, hogy összehasonlítod a nyíltabb játékot azzal, hogy 10 perc van hátra, és fejvesztve kell rohanni az egyenlítésért.

Amúgy kétszer.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.07.07. 22:23:17

@Füles 60:

nem tudom, beszartak-e, az eddigi leggyengébb produkciót adták elő, az biztos

na, már csak azért lesz érdekes a döntő, hogy a két góltaláló csodacsapat mit fog kezdeni egymással

Füles 60 2010.07.07. 22:23:40

Del Bosque mert változtatni

nikodémus 2010.07.07. 22:23:52

@heinrich: Pontosan. A spanyolok világbajnokok lesznek. Szerintem.

popp · http://koncertblog.com/ 2010.07.07. 22:23:56

@heinrich: Mondhatni olyan sok minden nem változott két év óta spanyol-német vonatkozásban. Megérdemelt spanyol győzelem, lehetett volna nagyobb arányú is.

Gazpacho 2010.07.07. 22:24:17

Polip bármit mond, felteszem rá a házamat is...

Csongongor 2010.07.07. 22:24:19

A Polip is megmondta....

Lacóka 2010.07.07. 22:24:20

jól láttam, h xavi lefelé menet rácsapott egy steward csaj seggére? coming in? (bár inkább csak a levegőt legyezte...)

Titi120 2010.07.07. 22:24:25

@pancho_sanza:
Ne legyél már demagóg, a bátrabb foci nem egyenlő azzal, hogy ilyen szinten kitámadni, nyilván 15 perccel a vége előtt 0-1 -nél ezt már be kellett vállalni.

***
Egyébként meg nyert a jobb, ennyi.

lószerafin 2010.07.07. 22:24:28

@Mr.AT:
Csak az a kérdés hogy csak érzi a jövőt, vagy ő dönti el. :D
De szerintem már nem él sokáig, felfalja a népharag.

horas 2010.07.07. 22:25:07

Ennyit érnek az argentínoknak és az angoloknak lőtt 4 gólok,mondtam,hogy ne kiabáljuk el ezt a német válogatottat és,hogy nem olyan rettenetesen jó csapat,és a világbajnokság színvonaláról alkotott nézeteimet is tökéletesen alátámszatotta.
Egy az az egyetlen egy darab helyzetet tudtak felmutatni az sem az a tipikusan németes hihetelenúl látványosan és tökéletesen felépített alció volt.
Pedro egy fasz.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.07.07. 22:25:17

@heinrich:

"így, hogy meg sem próbálták, nem is érdemeltek semmit"

bizony, így van.

argentín szurkolóra lefordítva mindez: érdemtelenül nyertek a spanyolok

Mrs Columbo 2010.07.07. 22:25:27

@mavo:
hát sztem egy nagyobb tévedése volt....

Strigo 2010.07.07. 22:25:33

De rossz kis meccs volt.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.07.07. 22:26:02

@horas:

megjelent a káröröm, jól van, nem kellett sokáig várni

Henry The Navigator 2010.07.07. 22:26:07

Müller azért erősen hiányzott, de a spanyolok jobbak voltak.

sporttárs 2010.07.07. 22:26:29

Xavi a meccs embere? :))

Füles 60 2010.07.07. 22:26:36

@mavo: Ja vicces lesz a tili-toli olyan lesz mint a kézilabda meccs Mindketten át a középpályán és utána adogatás a tizenhatos előtt.

értelmetlen_nevű 2010.07.07. 22:26:48

jobbak voltak a spanyolok, gratulálok nekik.

KURVÁRA mérges vagyok, amatőr szögletgóllal elbukni egy elődöntőt, németország=lúzercsapat. Szar volt a játék, nem igaz hogy nem lehetett ennél többet tenni. Kroos-t kezdetni kellett volna, kár hogy kihagyta a helyzetét. Özil akármekkora tehetség is, nem akarom többet a válogatott környékén látni, amíg ennyire látványosan szarik az egészbe. Nyilván fejben már a PL-ben van, bekaphatja az összes faszom. Müller kellett volna, mint egy falat kenyér, üdvözlöm annak a fasz bírónak az összes rokonát, aki sárgát adott neki. A spanyolok meg sem erőltették magukat, nevetséges. szar ez a VB.

Mrs Columbo 2010.07.07. 22:26:56

@horas:
Remélem, megbeszélik pedróval! kokit neki!

Lojzi_ 2010.07.07. 22:26:58

Az Oberhauseni Akvárium hivatalos sajtóközleménye:

Kedves Gyerekek!

Sajnos technikai okokból Paul a polip holnaptól nem látogatható.
Ugyanitt pizza a tenger gyümölcseivel a készlet erejéig.

Tisztelettel:
Vezetőség
Acvarium von Oberhausen

Szaffi B. 2010.07.07. 22:27:14

@dzsoni bikicsunáj: Muhaha! Na jó éjt, jó fikázódást!!

Hispan07 2010.07.07. 22:27:49

megérdemelték a spanyolok, a németek semmit nem mutattak, ők meg egyértelműen domináltak végig. ennyi, nem több

slowmotion 2010.07.07. 22:27:50

@nikodémus: amúgy csak hogy dráma legyen, majd Torres rúgja a döntő gólt vagy van Persie :)
németek esetén valszeg Gomez lett volna a jelölt, na de majd szombaton...

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2010.07.07. 22:27:55

@Titi120: Szóval akkor azt mondod, hogy bár teljesen kitámadva nem tudtak igazán veszélyeztetni, de ha nem nyílnak ki ennyire, akkor lett volna esélyük igazán veszélyes támadásokat vezetni, miközben ugyanolyan hatákonysággal állítják meg a spanyol támadásokat?

rizla 2010.07.07. 22:28:26

csak ennyit:

köszi henrik, hogy működésbe hoztad a bmöggevü-n

Mourinho már nem a király 2010.07.07. 22:28:55

Nah az történt amit heinrich levezetett előre (meg a polip)

Nagyon idegesítő tud lenni amúgy a spanyolok játéka. Én elismerem hogy borzasztóan technikásak meg jól passzolnak, meg minden, de 2 gólnál többet egy meccsen se lőttek, de inkább csak 1-et, és ez szomorú.

Kár hogy a németek a gyáva taktikát válaszották, úgy kellett volna kezdeni a meccset, ahogy a gól után tolták.

Mindenesetre a döntőt mind a 2 csapat megérdemli (holland, spanyol), a spanyolok továbbra is esélyesebbek.

Orvenyhivo 2010.07.07. 22:29:03

Örülök, hogy a spanyolok nyertek. Részben, mert nekik drukkoltam (habár ez a német válogatott kifejezetten szimpatikus). És részben, mert ők játszottak támadóbban.

Pedróval sokkal jobb volt a csapat, mint Torres-zel (de az az önzőzés, Santi Iagóra, mi volt az?).

Mrs Columbo 2010.07.07. 22:29:11

@mavo:
Milyen káröröm? Kicsit túl lettek hájpolva a németek, ez igaz!!!!!

rizla 2010.07.07. 22:29:28

@rizla: vagy mit, -t

@értelmetlen_nevű: hirtelen de szar lett a vb. csak ezt ne, srácok. emelt fővel kell veszíteni.

Mrs Columbo 2010.07.07. 22:30:36

@Anthony-a Polip megmondja!:
És miért nem lőttek? Mert elbohóckodtak/elbaxtak egy rahedli helyzetet, nem azért, mert naam alakítottak ki helyzeteket!

heinrich · http://nst.blog.hu 2010.07.07. 22:31:04

@pancho_sanza: már megint nagyvonalúan eltekintesz attól, hogy az utolsó 15 percben a spanyolok is 15 emberrel védekeztek. Addig meg nem.

Csak annyi volt az állítás, hogy bátrabban és gyorsabban kellett volna játszani, arra nem jó ez a csapat, hogy passzokkal jussanak el a spanyolok kapujáig. Sprinttel vagy hosszú indítással igen - egyik sem volt.

rizla 2010.07.07. 22:31:25

@Mrs Columbo: rahedli? az a kettő szinonimája? nem tudtam!

slowmotion 2010.07.07. 22:31:37

@Mrs Columbo: azt azért szögezzük le, hogy a németek nem álltak volna meg fordított esetben 1-0-nál.
az már más kérdés, hogy a spanyolok nem tudnak kontrázni...

váév építők (törölt) 2010.07.07. 22:31:38

a foutball legyőzte az antifutballt, ahogy az inter-barcán is történnie kellett volna.
a németek túl voltak értékelve nem vitás. ahogy én is, sokan leírták, hogy hátrányból már nem csapat a német.

heinrich · http://nst.blog.hu 2010.07.07. 22:31:51

@értelmetlen_nevű: Özil most kapott személyit, ne várd már el tőle, hogy alázza a spanyolokat a vb-elődöntőben.

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2010.07.07. 22:31:58

@Anthony-a Polip megmondja!: Persze, mert amikor Lahm Di Maria vagy Maxi Rodrigez és Heinze (omg) mellett bóhockodik, az kicsit más, mint ilyen 9-10 emberrel tudatosan védekező csapatok ellen.

rizla 2010.07.07. 22:32:48

@Mrs Columbo: bocs, ja nem a németekre írtad ;D mindegy, befogom, nem tudok normálisan kommentálni most, nagyon örülök ennek a fantasztikus játéknak. unalmas, idegtépő, lehet, de tanári. a geci jó kontrákat vezető németek ellen meg majd fog a fasz rohamozni folyton, hogyne, hogy majd négyet lőjenek, mi? várjunk csak, miért beszélek múlt időben?

aufiderzén.

Mourinho már nem a király 2010.07.07. 22:33:06

@Mrs Columbo: de éppen ez a baj, tökölődnek a 16-oson belül, mikor már régen kéne kapura suhintani. Idegölő nézni.

Amugy a németeknek drukkoltam, de szürreális lett volna egy Klose meg egy Podolski mint világbajnok.

_X_ 2010.07.07. 22:33:30

Müller hiánya eléggé látszott azért.

mocsing · http://nst.blog.hu 2010.07.07. 22:33:30

@heinrich: nem alázni kéne őket, hanem egy picit más hozzáállást nyomni. sose nézted még úgy özilt, hogy abban a csapatban nyomja, amelyiknek drukkolsz

Füles 60 2010.07.07. 22:33:50

@váév építők: a németek eddig nem antifocit játszottak, De itt most jöttek a régi beidegződések.

Mrs Columbo 2010.07.07. 22:34:00

@rizla:

"2 gólnál többet egy meccsen se lőttek, de inkább csak 1-et, és ez szomorú."

erre írtam

azért több helyzetük volt mint kettő meccsenként, ha jól emlékszem.....

rizla 2010.07.07. 22:34:03

@váév építők: teljesen felesleges emiatt leírni a németeket.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.07.07. 22:34:12

érdekes egyébként, hogy a spanyoloknak igazából két ziccere volt, két puyol fejes. :)

halihalo 2010.07.07. 22:34:13

1. A spanyolok egyértelműen jobbak voltak ma.
2. Az első félidő nulla volt. Miért nem egyből a második félidővel kezdték?
3. Ez volt Kassai leggyengébb meccse, igaz, a legnehezebb is.
+1 Paul mondhatna valamit a jövő heti lottószámokról is.

Titi120 2010.07.07. 22:35:24

@pancho_sanza:
Nem, arra utaltam, hogy az az érved, hogy hányszor vezették rá a spanyolok emberelőnyben a német védelemre a labdát az utolsó negyedórában, az teljesen irreleváns, mert 0-1 volt már és nem sok volt hátra.

Everred 2010.07.07. 22:35:29

@Lojzi_: :D:D:D:D:D

szerintem nincs miért szégyenkezniük a németeknek, két csodálatos meccsel jutottak ide, nem felejtjük el őket semmiképp. Most meg kikaptak egy elég masszív és kibaszott jó játékosokból álló, egyszerűen erősebb csapattól. Lehet, hogy játszhattak volna ennél jobban vagy nyíltabban, de hangsúlyozom, kurva nehéz a spanyolok ellen játszani. Hihetetlen sebességgel támadnak vissza, viszont kurva nehéz elvenni tőlük a labdát. A hibájuk az, hogy hagynak időt az ellenfélnek visszazárni, ezért lesz mindig az a vége, hogy az ellenfél elsáncolja magát.

Most is ez lett belőle, de azzal is járt, hogy a németek se tudtak kibontakozni. Ennyi, nincs ezen mit ragozni.

acdcisti 2010.07.07. 22:35:39

Gratulálok a spanyoloknak, teljesen megérdemelten győztek. Kár, hogy pont erre a meccsre jöttek rá, hogy Torres hátráltatja a csapatot :(
Nem gondoltam volna, hogy Müller ennyire hiányozni fog. Halott volt a jobb oldal. Lahm alig lépte át a felezővonalat. Elhiszem, hogy az eddigi legszervezettebb ellenfél volt ez, de sajnos hiányzott a játszótársa.

Gomez = 0.

Az irány jó, remélem marad Löw s összerak egy jó csapatot a következő eb és vb-re.

értelmetlen_nevű 2010.07.07. 22:35:40

@rizla: örülök, hogy pont te veszed komolyan. oda kellett volna tennem a szmájlit?

@heinrich: nem alázást vártam volna, hanem küzdést, akarást. egyébként alig volt jó megoldása, de ez másodlagos (és az argentinok ellen is gyengébben ment neki). Tipikusan az a játékos, akinek ennyi hype is megárt. Remélem Ferguson (vagy valaki más) embert farag belőle.
Trochowski mai teljesítményét is simán elcserélném egy marék szarra.

popp · http://koncertblog.com/ 2010.07.07. 22:35:51

@sporttárs: Teljesen jogosan, nagyon jól játszott, főleg a második félidőben.

dzsoni szánsájn · http://www.halfps.blog.hu 2010.07.07. 22:35:58

@birsalmamag: nem fika ez, így láttam, mint spanyol szurker

Mrs Columbo 2010.07.07. 22:36:36

@rizla:
ok, csodálkoztam is, hogy mi ez a nekemrontás...:)

nikodémus 2010.07.07. 22:36:54

@váév építők: Azért tegyük hozzá, hogy Löw alatt már most szerethető csapat lett ez a német. 2 vagy 4 év múlva csak jobban összeérik, és akkor a fanoknak még sok öröme fog telni bennük.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.07.07. 22:36:57

és én úgy érzem, hogy a legfontosabb különbség az volt, casillas védett, és nem akárhogyan, müller meg nagyon hiányzott, konkrétan egy német gól elmaradt ez miatt. a gyenge játék ellenére, és az azért nagy szó

1kutya, éppen Larissa Riquelmét blokkolom 2010.07.07. 22:37:24

@váév építők: futball? hááát.... a spanyol játék helyenként kísértetiesen hasonlított paraguayéhoz.

Mrs Columbo 2010.07.07. 22:38:16

@mavo:
meg Pedro baromsága, meg amiről Villa lemaradt....

dzolutan 2010.07.07. 22:39:03

herceg, troho, özil kibaszott nagy 0, a spori aki kisárgázta Müllert egy igazi fasszopó, a spanyolok egy jó pontrúgással és egy Pedróval jobbak voltak, illetve(amit nem hittem volna) mentálisan jobban bírták.

Malachi 2010.07.07. 22:39:19

Ezt most csak azért írom mert eddig mindenki kiesett akinek szurkoltam: iszonyú fos döntő lesz majd és hajrá Hollandia.

értelmetlen_nevű 2010.07.07. 22:39:25

@acdcisti: Gomezt kifelejtettem, de ő szót sem érdemel igazából.

Ezt a meccset Löw is benézte, az vitathatatlan.

Persze jobb csapat a spanyol, stb. Elsősorban nem a vereség fáj, hanem annak módja. Megint ez a kilátástalan 1-0.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.07.07. 22:39:43

@Mrs Columbo:

jó, akkor 50%-a. mert puyol olyan klasszikus középcsatár, ugye. :)

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2010.07.07. 22:40:40

@heinrich: De mennyi különbség van aközött, hogy valaki 15 emberrel védekezik 20 percig és közben Pedro -Villa, Pedro- Torres és Torres - Silva párban is egy-másfél védőre viheti a labdát, ami azt jelenti, hogy embertől függetlenül meg tudták játszani őket és hát nem jellemezném miért nem lett ezekből egyikből sem gól, mert az "taktikai" szempontból talán nem ez a lényeg. Uyganakkor a wundermanschaft 70 perc alatt két passzt nem tudott megjátszani. Hidd el nekem, ha Xabi Alonso meg tudta játszani a labdákat úgy, hogy a térfélen volt 10 német és 6 spanyol előtte, akkor megtette volna ugyanezt, ha csak mondjuk 6 német és 3 spanyol van. Volt egy helyzet, amikor a németek egy kicsit kijöttek, aztán egyből ment a lapos labda jobbszélen Pedronak. Kurva gyorsan visszazártak ismét.

BASTi · http://www.borgatya.hu/ 2010.07.07. 22:42:00

@értelmetlen_nevű: itt a pont!
de amúgy meg már kár bele minden szó... inkább nézek egy kis Shakirát, legalább benne sosem kell csalódnom

rizla 2010.07.07. 22:42:03

@1kutya, éppen Larissa Riquelmét blokkolom:

:DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD ja, a spanyolok is 50%-os pontossággal passzoltak?

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.07.07. 22:42:13

@dzolutan:

hát igen, nincs olyan, hogy mi lett volna, ha, de mi lett volna müllerrel, ha az a fasz nem szedi ki, ráadásul pont messi egyértelmű kezezése után :( ...

Atyus 2010.07.07. 22:44:08

Na ez a meccs jellemezte az egész VB-t. Egy nagy darab szar.

Örülök,hogy új VB-győztes lesz avatva.

HosCincer 2010.07.07. 22:44:10

gratulálok a spanyoloknak, teljesen megérdemelték a tovább jutást, ennek a német válogatottnak meg van még két éve tovább fejlődni és egy igazán nagy csapattá válni. Egyébként valszeg Müller sem tudta volna megváltani a világot.
Majd szombaton az uruk ellen jöhet a javítás ugyan úgy mint 4 éve.

értelmetlen_nevű 2010.07.07. 22:44:37

@dzolutan: a herceg legalább védekezett, persze a spanyol válogatott nem az ő szintje.

Ami még nagyon zavaró volt, az a sok pontatlan passz, elpattanó labda, meg nem értett passzok. Ezek a "ki nem kényszerített" hibák eddig nem igazán voltak jellemzőek, nyilván a spanyolok a legkényelmetlenebb ellenfél. Hiányoztak az átlövések, nagyon sokszor a rossz megoldást választották döntő szituációban stb. A szögletek veszélytelenek voltak, ellenben a gól is abból született.

acdcisti 2010.07.07. 22:45:07

@értelmetlen_nevű: benézte, de maradjon. Kell a kontiunitás.
Kell egy csatár az öregecske Klose helyett, 1 bal hátvéd (remélem Contento), csepp összeszokottság, s jöhet pár eredmény. Most kivételesen nem fogom Podolskit szapulni, bár támadásban 0 volt (mint mindenki), de védekezésből kivette a részét.

Nekem legjobban a játék képe fáj. VB előtt ez teljesen reálisnak tűnt volna, de az előző meccsek után mást vártam. Ismétlem: kár, hogy a spanyolok pont ellenünk kapták meg az ideális kezdő 11et. Torres hatalmas féknek bizonyul.

GGG77 2010.07.07. 22:45:39

@váév építők: hát ha te antifutballnak nevezed, amit a németek játszottak, akkor vmit nagyon benézel.
spanyoloknak gratula, jobbak voltak ezen a meccsen.

mindegy, ez minden idők legszarabb vébéje, szerethetetlen csapatokkal, béna, fatökű bírókkal, és azzal a kibaszott vuvuzelával együtt.

Gorbok 2010.07.07. 22:45:56

az a nagyképű rajaram nevű kommentáló most esetleg visszavehet az arcából, mert olyan felsőbbrendűnek állította be a német csapatot az elmúlt 2-3 napban, hogy most méreteset égett...

grat a spanyoloknak!
döntőt is megnyerik sztem

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.07.07. 22:46:53

@értelmetlen_nevű:

pontos összefoglalás.

plusz schweinsteiger mélyen a tudása alatt tolta, és hiányzott müller. nincs mese, ez a német csapat ma gyengébb volt

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2010.07.07. 22:46:58

@Titi120: Én szóltam tegnap, hogy svájci retesz lesz, mert azt láttam egyedül a németek eséyének. Ettől féltetettem a legjobban a spanyolokat. A nyílt focitól nem féltettem őket, mert egyszerűen nincs poszt, ahol partiban lennének a németek.

jawbone 2010.07.07. 22:47:08

ir tv kommentarjanak gyongyszeme:
(az elso felidoben volt egy idoszak amikor 26 percig(!!!) nem volt fault)
-ez hogyan alakulhatott ki?
-van bommel nem volt a palyan

muhaha

1kutya, éppen Larissa Riquelmét blokkolom 2010.07.07. 22:47:28

@rizla: nem tudom, de volt hogy 10 emberrel védekeztek, meg elaludtam a meccs közepén:-DDD

Mrs Columbo 2010.07.07. 22:48:20

@mavo:
le köll nyelni a békát ma este :)

smartdrive 2010.07.07. 22:48:24

így Messié az Aranylabda

Lojzi_ 2010.07.07. 22:48:34

Én részemről gratulálok a spanyoloknak. Amit tudnak, - legyen az bármilyen nézhetetlen egy nem nekik szurkolónak - abban ők a legjobbak a világon.

Tudjuk be a fiatalság számlájára, hogy a győztes gólt sikerült egy szögletből betolni.

Ugyanakkor a VB utolsó számomra érdekes meccse után meg kell köszönnöm a németeknek az eddigieket.
A megkezdet út nem rossz, de még vannak kérdőjelek.
Az remélem nem merül föl senkiben - az M1 stúdióján kívül -, hogy ennek a csapatnak bármekkora szüksége lenne Ballackra. Mert nincs.
Özil és Schweini most fog tudni majd kibontakozni, hogy kiléphetnek a másodhegedűs szerepéből.
Khedirának, Kroosnak és Müllernek gyűjteni kell a tapasztalatokat és fejlődni, de egyáltalán nem indulnak rossz alapokról.
Klose szombat este a bronzmeccsen egy duplával még visszaveszi a németek jól megérdemelt első helyét a legtermékenyebb góllövők listáján (amíg egy újabb Müller nem érkezik), aztán vasárnap reggel lemondja a válogatottságot, mert így van rendjén.
Podolski és Gomez a következő két évben már a Köln és a Frankfurt kezdőjébe se nagyon fognak beférni, helyüket Löw ígéretes fiatalokkal tölti fel a következő VB-re. Olyanokkal, akik akár egy Ramos mögé is be tudnak futni meccsenként többször.
Akik most még a harmadosztályban, valamelyik amatőrcsapatban ontják a gólokat, mint tavaly ilyenkor Müller.

A védelemben a következő világversenyen Friedrich helyén már Höwedes, Hummels, vagy Badstuber fog állni, és Mertesacher helyében sem lennék nyugodt. Olyan kiválóan fejelő fiatal legények is vannak némethonban, aki a földön sokkal jobbak.

Egy szó, mint száz: jó lesz ez. A szűk évtized akkor is véget ért, ha most 6-8 jó játékossal csak bronzmeccs jött létre, míg 2 jó játékossal 2002-ben egy döntő is.
Amit biztosan el lehet felejteni, azok a csoportból kihullások, mint 2000-ben és 2004-ben. És ez akkor is jó, ha nem lesz mellé annyi szerencse, hogy a köcsögöket is elhozzunk.

horas 2010.07.07. 22:48:41

@mavo: Az a helyzet édesapa,hogy én ezeket a gondolataimat pont a németek szétszopkodó poszt után hozta a nagy világ tudatára.
Sokan írták,hogy reménytelen eset vagyok meg vitába szálltak,de nekem lett igazam,én láttam valamit a német győzelmek mögött,hát ez volt az.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.07.07. 22:48:58

@acdcisti:

spanyolok életük meccsét hozták, és a bajuszkirály is remek taktikát hegesztett össze, nem is vitás

értelmetlen_nevű 2010.07.07. 22:49:42

@mavo: Schweinsteiger nem volt rossz, de a védekezés minden erejét felemésztette.

r_magpie 2010.07.07. 22:49:51

Ez majdnem olyan egyértelmű volt, mint 2 éve, csak teljesen más alapállásból. Sajnálom, mert a németekért szorítottam, de nem kérdés, hogy a jobb ment tovább. Azért a 4-1 és a 4-0 nem a véletlen műve volt, bár gondolom, hogy most majd sokan jönnek ilyesmivel, meg a lufi kipukkadásával.

Akárhogyan is, biztosan nem minden idők legemlékezetesebb vb-döntőjét látjuk majd. Remélem kellemesen fogok csalódni! (Egyébként a vébéjóslatos poszt alatt meg lehet nézni, milyen döntőt jósoltam:))

sporttárs 2010.07.07. 22:50:12

@rizla: Ha ezt a játékot valaki nem látta "fantasztikusnak" lehülyézed, nem tartod partnernek, lenézed, vagy képes vagy elfogadni?
Én erős elfogultságodnak tudom be, hozzáteszem, egy szurkolónál ez természetes.

Hasonlóan "fantasztikus" döntőre számítok, mindkét csapat bőven megmutatta már, mi várható.

BASTi · http://www.borgatya.hu/ 2010.07.07. 22:50:39

@horas: no és mi jót láttál?
hadd röhögjünk :)

1kutya, éppen Larissa Riquelmét blokkolom 2010.07.07. 22:50:53

@mavo: tanult az előző meccsen Martino mestertől: "nem hagyjuk, hogy az ellenfél futbalozzon, az már fél siker":)

Mrs Columbo 2010.07.07. 22:51:00

na jó, spanyol-holland döntő....

Nadal megcsinálta a Garros után Wimbyt, és mivel nagyon nagyon drukkol a spanyol csapatnak, nem okozhatnak neki csalódást....

na jóéccakát mindenkinek, én jól szórakoztam.

pimpalini 2010.07.07. 22:51:06

Nos emberek, bár az utolsó másodpercig szorítottam kedvenc németjeimnek, el kell ismerni, hogy - az ezen a meccsen - jobb csapat győzött.

A spanyolok szenzációsan járatták a labdát, nagyon jól támadtak vissza, s támadtak le labdavesztés után, s nagyon gyorsan zártak vissza a saját térfelükre. A németek egyszerűen nem tudták felvinni a labdát, összjátékban egyszerűen nem voltak képesek maradandót nyújtani, mert a spanyol játékosok mindig ott voltak előttük, mellettük, mindig akkor léptek oda amikor kellett. A fegyelmezett és szoros védekezés magasiskoláját nyújtották. Ráadásul - meglepő módon - a beíveléseknél is sokkal többször nyerték meg védekezésben a fejpárbajokat, mint ellenfelük.
S mindezt úgy érték el, hogy alig-alig szabálytalankodtak, s szándékos durvaságra sem emlékszem tőlük. Ez példaértékű.

S valahol az is sorsszerű volt, hogy annak a Puyol-nak a góljával nyert az Armada, aki a pályafutása, hozzáállása, hatalmas szíve alapján nagyon is megérdemelte, hogy egy VB-elődöntőben szerezzen győztes találatot.

Most már a spanyoloknak fogok szurkolni a döntőben. Remélem behúzzák.

Csak ne 1:0-ra...:)

sporttárs 2010.07.07. 22:51:57

Érdekes, hogy azok a spanyol szurkolók, akik az első két körben teli szájjal szidták a vébé színvonalát, most már fantasztikus tornáról regélnek. Mi lehet az összefüggés? :))

1kutya, éppen Larissa Riquelmét blokkolom 2010.07.07. 22:52:06

@rizla: naugye! jelentkezzek a holland kutyaütő helyett Csányi Sanyi bácsinál?:-DDD

mocsing · http://nst.blog.hu 2010.07.07. 22:52:18

@Lojzi_: bennem felmerül és ez a meccs is igazolta szerintem

Titi120 2010.07.07. 22:52:25

@pancho_sanza:
Van átmenet a svájcozás meg a között a nyílt foci között, amit pl az oroszok játszottak két éve a spanyolok ellen.

Ma sajnos az előbbihez volt közelebb a német csapat, ami egyrészt annak tudható be, hogy a spanyolok érvényesíteni tudták az akaratukat, másrészt meg annak, hogy pár játékoson láthatóan kijött a Ghána - Anglia - Argentína sorozat mellékhatása.

CYHMK · http://bukottfocistak.blog.hu/ 2010.07.07. 22:53:03

hol vannak a tegnapi holland-ekézők? most miért nem az a téma, hogy a spanyolok nem érdemlik meg a döntőt?
6 meccsen 7 gól - 1.16-os gólátlag egy olyan csapattól, aminek elvileg űrfocit kellene játszania.
svájc ellen cumi, jogtalan emberelőnnyel is necces győzelem chile ellen, szenvedés paraguay szemben. a 100%-os teljesítményt már a nyitófordulón bukták.
ők jobban megérdemlik, mint a hollandok?:)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.07.07. 22:54:05

@horas:

jujjuj, offenzív védekezés. nem baj, ha nem érdekel?

ha nem írtam volna le (nagyon nem egyedül), hogy az itt és most jobb csapat nyerte a meccset, még joggal harákolhatnál lenézésről, így az eredményt jogosságát sportszerűen elismerőkbe akarsz mindenáron belerúgni

mondjuk, ha ez neked élvezetet okoz, nincs mit tenni, állampolgári jogod van rá.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.07.07. 22:55:28

@1kutya, éppen Larissa Riquelmét blokkolom:

ez van, ilyen a foci. bő harminc éve ez folyik, ideje lenne már megszokni

Titi120 2010.07.07. 22:55:38

@Lojzi_:
Ezzel mélyen egyetértek, de Klose szerintem nem foga lemondani a válogatottságot tekintettel a lengyel - ukrán 2012-es EB - rendezésre.

horas 2010.07.07. 22:55:53

@heinrich: Szerintem ez a német válogatott ennyit tud.
Nem kell ebből nagy bonyodalmat csinálni ez egy tükör sima meccs volt.
Már az első negyed órában bepasszolták mögéjük a labdát,névszerint Pedro Villa-nak amit épphogy nem ért el,meg a Puyol fejes az ötösről és az előtte lévő kis szöglet és szinte az össze kis szögletszabadrúgás variációt meg zabálták a németek,ezért nem állt meg nálam az Inter-es hasonlat.

Schwientsteieger-től sem láttam azokat a szenzációs labdákat.Ezért fájt nekem a szívem ez a VB miatt mert éreztem,hogy ez a német válogatott nagyon messze áll mind technikailag mind taktikailag a világ élvonalától.Mégis megszórtak mindenkit.

pimpalini 2010.07.07. 22:56:06

@BASTi:

Ha Shakirában lennék, én sem csalódnék...:)

Mazsa- 2010.07.07. 22:57:11

@sporttárs: az első két körben egyáltalán volt olyan, aki nem szidta a vb színvonalát? :)

bakító 2010.07.07. 22:57:56

És akkor most egy általános nagy mea culpa az előző poszt holland fikázóitól: ....

Igen köszönjük szépen.

Igen tudjuk, hogy a két elődöntő közül ez volt a non plusz ultra, de a 60. perctől sajnos mély álomba merültünk.

És a döntő beharangozóját mindenképpen benito írja. Az első mondat adott: mea culpa oranje.

popp · http://koncertblog.com/ 2010.07.07. 22:58:24

Csak ott motoszkálhatott Löw fejében a 2008-as meccs. Szerintem azért ennyire nem akartak behúzódni a németek, a spnyolok nagyon jól elállták a hosszúindítások passzsávjait. Del Bosque alaposan lekottázta őket, arról nem is beszélve, hogy jobb focisták játszanak a spanyoloknál, akik simán nyerték az egy-egyeket. Ez a meccs is bizonyította, hogy mennyire nem számít, hogy milyen játélkkal keverednek ide a csapatok. Hogy mást ne mondjak Paraguay jobban megnehezítette a spanyolok dolgát, pedig nem hinném, hogy jobb csapat volnának a németnél.

Szerintem a német-uru egy marha jó meccs lesz és a spanyol-hollandban is benne van, hogy egy klasszikus döntő legyen. Mindenképp új világbajnok lesz és a rörténelem alapján is méltó helyre kerül a csillag.

rizla 2010.07.07. 22:59:54

@CYHMK: "hol vannak a tegnapi holland-ekézők? most miért nem az a téma, hogy a spanyolok nem érdemlik meg a döntőt?"

nem az a baj a hollandokkal, hogy unalmasak. fele ennyire nem tudják kontrollálni a meccset, mint a spanyolok.
aki így áll hozzá a futballhoz, hogy unalom, meg anyám kínja, annak tényleg 1: mozi 2: cirkusz. (és igen, ezt a hollandoknál is leírtam..)

horas 2010.07.07. 23:00:04

@BASTi: Azt,hogy egy ez egy kétségkívül ügyes és tehetséges német válogatott,de marhára messze van attól a világbajnok matériától aminek itt sokan látták.
Nem akarok a nagy megmondó ember szerepében tetszelegni mert nem vagyok az,de jó érzés bevallom,hogy ez az egyben bejött az amire számítottam és most én röhögök.

Asidotus 2010.07.07. 23:00:28

@Mazsa-:
én csak az első körben szidtam a vébét, mint ahogy a többség is. A második körben már egész jó meccsek voltak

rajaram 2010.07.07. 23:01:23

@popp: Jó, hogy szóbahoztad Paraguayt. Valdez azt nyilatkozta, hogy a spanyolok ellen támadni kell, így zavarbahozhatók. Én ezt is vártam Lőwtől.

_X_ 2010.07.07. 23:01:46

@horas: " nagyon messze áll mind technikailag mind taktikailag a világ élvonalától"

melyik élvonalról beszélsz? sorolj fel 4 olyan élvonalbeli csapatot...

halihalo 2010.07.07. 23:01:49

Most nézem, ez volt a németek első második félidőben kapott gólja. Lehet, elfáradtak? :)

exeaxe 2010.07.07. 23:02:07

@heinrich:
"Csak annyi volt az állítás, hogy bátrabban és gyorsabban kellett volna játszani, arra nem jó ez a csapat, hogy passzokkal jussanak el a spanyolok kapujáig. Sprinttel vagy hosszú indítással igen - egyik sem volt."

Hosszú indításhoz nem igazán volt hely. A sprinttel kihozott labdákból már az elején kaptak néhány rekontrát a németek, le is mondtak róla

acdcisti 2010.07.07. 23:02:26

Jah és még pár dolog:
1.merészelem kijelenteni, hogy bár lassítja a játékot, de ilyen meccseken igenis HIÁNYZIK Ballack (@Lojzi_: bocsi.. bennem felmerül).
2.csipke bokor vessző
3.kár, hogy ennyire pontatlanul mentek a passzok. Nem tudom felfogni, hogy mi történt. Igaz, hogy sokkal több erő ment el a védekezésre, de ez akkoris érthetetlenül nagy visszaesés.
4.szerintem a németek igenis elkövették azt a hibát amit eddig nem: elbízták magukat...

Fáj ez a vereség. 4 év múlva nagyon jó csapat lehet belőlük, de braziloktól elhozni a tróffeát lehetetlen lesz, 8 év múlva meg már ismét le kell cserélni a fél csapatot...

Így utólag eszeveszettül picsánrúgnám Cardozót. Ha a Torreses spanyolok találkoztak volna bár 1 igazi ellenféllel....

horas 2010.07.07. 23:03:59

@BASTi: Konkrétizálva meg azt láttam,hogy egy általam nem túl sokra tartott válogatott az ellenfél gyermeteg hibáit és csapatbéli látványos fogyatékosságát kihasználva szerzi a góljait és ezzel kétség kívül látványos és magabiztosnak ható győzelmeket arat,amivel sok sok emberrel elhitettek ezt azt,többek között szerintem veled is.

bakító 2010.07.07. 23:04:37

@rizla: Azért a mai meccs után minimum egy olyan offenzívát megérdemelnének mint a hollandok.

Persze nem részemről, csak azoktól akik nagy ívben tudják osztani az eszet a VB döntő megérdemeltségéről.

Lojzi_ 2010.07.07. 23:04:53

@horas: Konkrétan te azt mondtad, hogy a németek között nincs klasszis játékos.
Az azért nem ugyanaz.

Ha figyeltél, akkor a németek az űrfocit a jelenlegi erőkkel is kiválóan megfogták, egy érthetetlen szögletgóllal kaptak ki.
Ha azt mondja valaki a meccs előtt, hogy a jövőből jön és a mai meccs egy szöglet utáni fejessel dől el 75 perc egymás masszírozása után, akkor rátoltad volna a házat, autót a német továbbjutásra...

Ez persze nem jelenti azt, hogy a spanyolok nem voltak jobbak mezőnyben mert azok voltak. Meg azt sem, hogy nem volt náluk 99,8%-ban a labda. Ezt senki nem is vitatta, sőt a meccs előtt is ez volt a tipp. Csak sokan úgy gondolták, hogy ez kevés lesz a spanyol győzelemhez. 3-ból 2-szer érzésem szerint kevés is lett volna. Ma Puyol jókor volt jó helyen, így győzelem lett a meddő gurigázásból. Négy év múlva Kroos jobban fog célozni egy ilyen lövésnél és Özil is lép még kettőt a labdával, hogy Ramosnak látványosabban kelljen felrúgnia.
Fiatal ez a csapat, nem ez a maximum. És személycserék is lesznek még benne, ahogy jön a képzési program eredménye.

pimpalini 2010.07.07. 23:05:32

@CYHMK:

Holland-ekézés?

Bocsánat, de itt szó sem volt bírói tévedésről, továbbá a két meccs között jelentős különbséget jelentett az, hogy ezúttal a vesztes csapatnak gyakorlatilag esélye sem volt.

Továbbá mint már említettem volt, a spanyolok gyakorlatilag durvaság nélkül lehozták ezt a meccset, s a MvB felmentésére tervezett "posztszerű viselkedés" teóriája is megdőlt Xabi Alonso-n, aki ugyanazt a labdaszerző, ütköző, osztogató játékot teljesítette sárga lap, szándékos durvaság, faragás nélkül.

Titi120 2010.07.07. 23:06:24

@horas:
Ez a német válogatott csak a spanyoloktól áll messze, de itt meg is kell egyből jegyezni, hogy a hispánoknak kiforott, érett játékosokból álló, hosszú ideje együtt játszó csapata van, Öziléknek meg még érniük kell minimum kettő, de inkább 4 évet.

horas 2010.07.07. 23:07:45

@_X_: Ez kapcsolódik a VB-vel kapcsolatos elméletemhez,hogy alacsony a színvonal.

A spanyol válogatott a mérce,egy átlagos világbajnokságon a spanyolokével egyforma erősségű válogatottból szokott lenni 4-5.
Most a mindenkit rommá verő németek,szinte foci iskolát kaptak ma a spanyoloktól.Ez a baj,most a németek is az élvonalhoz tartoznak egyértelműen,de ez a meccs után kicsit túlzó lenne azt mondani,hogy egy kategóriába tartoznak.

értelmetlen_nevű 2010.07.07. 23:08:02

@Lojzi_: Szerintem hagyd rá.

/Egyébként balfasz taktika volt ez, le kellett volna támadni őket, mint a szart. Vagy bejön, vagy nem./

bakító 2010.07.07. 23:08:04

@pimpalini: Szevassz petya! Te vagy a Szíjgyártó Petya, nemdebár? Tudod aki mindig mindent megmagyaráz, meg annak az ellenkezőjét is.

Domingo 2010.07.07. 23:08:25

@GGG77: A 2006-os vébé még mindig sokkal szarabb. Már csak azért is, mert az olaszok nyerték.

Blaugrana (törölt) 2010.07.07. 23:10:02

@CYHMK: amikor meglövik a 4. gólt is Robbenéknek, majd rájössz

értelmetlen_nevű 2010.07.07. 23:11:50

@horas: Azért egy szögletgóllal történő győzelem ne legyen már fociiskola. Jobbak voltak, többet tettek a győzelemért, de ha a másik oldalon esik egy szögletgól, akkor könnyen lehet, hogy most nem ők örülnének. Persze nem véletlen született az a gól, nagyon szépen begyakorolt figura az egyik, bénácska védekezés a másik oldalon. De a fociiskola finoman szólva erős kifejezés.

pimpalini 2010.07.07. 23:13:21

@horas:

Nem értek egyet a végkövetkeztetéseddel. Miszerint ez a német válogatott nem tagja az elitnek.

Sokszor úgy érzem, sok embernek az elit a már befutott játékosokat jelenti, viszont arra nem gondol, hogy elit csapatok, játékosok is szoktak keletkezni, nem csak egyszerűen egyik pillanatról a másikra beleírják őket a programba. Ebben a német gárdában rendkívül jó játékosok vannak, még a padon is.
Az pedig önmagáért beszél, hogy a Ghána-Anglia-Argentína-Spanyolország vonalon a torna egyik legfiatalabb csapataként csak egy fejes következtében nem döntőznek.

Valaki itt leírta napokkal ezelőtt, hogy egy ilyen ágon lehetetlen 4 csúcsformát hozni. Ez - a tények mutatják - sajnos igaz.

horas 2010.07.07. 23:15:00

@Lojzi_: Ez egy tükör sima meccs volt,szakmailag,játékban,mezőnyben helyzetben,taktikában,mindenben.

A spanyolok lehet,hogy pont szögletből szerezték a góljukat de előtte már olyan csiki-csukik voltak a tizenhatosuk előtt,hogy ihaj és érdekes a totális spanyol offenzíva dacára elmaradtak a már-már legendás német kontrák.

A spanyolok egyre jobban beszorították a németeket szépség hiba,hogy szögletből szerezték a góljukat,de szerintem nem túlzás azt mondani,hogy addig is azt csináltak amit csak akartak,és a nyomás növelésével elérték a góljukat majd szépen beálltak arra amit a előnyben kell játszani és az minden akadály nélkül működött először Villa vitte egy az egybe,majd Pedro egy a kettőbe Torres-el kettő az egybe a félpályától.

Mondj egy klasszis német játékost ebből a csapatból?

heinrich · http://nst.blog.hu 2010.07.07. 23:15:13

@horas: taktikailag? ne már.

@exeaxe: valamit azért meg kellett volna próbálni, nem? :)

@pancho_sanza: a Barca vagy a spanyolok ellen játszani mindig nyerhetetlen meccset jelent - elméletileg.

De ez a mai taktika olyan volt, mintha az olaszokat láttam volna szlovákia ellen. Rossz elképzelés, legalább az egyik oldalon (leginkább trochowski helyén) fel kellett volna vállalni a lazább védekezést, hogy legyen esélyük fordulni.

Nyilván a spanyolok ezerszer jobbak, de ma még lábon is lőttég magukat a németek. Csak azért vagyok dühös, mert így szar volt a meccs.

Lojzi_ 2010.07.07. 23:16:06

@acdcisti: @mocsing: Mert szerintetek Ballack kibólintotta volna a szögletet?

Egy vezéregyéniség kellhet, de nem Ballack az. Abba a szerepkörbe kell valakinek belenőni. Schweininek, Özilnek, vagy akár Kroosnak.
Vagy Lahmnak, ha már nem akarja visszaadni a szalagot.

Ők ezt le fogják tudni rendezni, hogy ki a főnök a pályán, de ahhoz Ballacknak már csak egyeteln barátságos meccsen kellene pályára lépni.

Megértem Ballackot is, hogy ő a generációjában egyetlen fecskeként helyt állt, most meg egy technikásabb, tehetségesebb generációnál szeretne a következő világversenyen 36 évesen pótolhatatlannak mutatkozni, meg a régi fényében tündökölni próbálni, de Rambó szavaival: ez már nem az ő háborúja.

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2010.07.07. 23:16:07

@Titi120: Megkérdezhetem, hogy melyik csapat átlagéletkora alacsonyabb? A spanyolé vagy a németé?

Szaffi B. 2010.07.07. 23:16:41

@dzsoni bikicsunáj: Szerintem jók voltak mind.

(Mondjuk ha egy hónapja valaki nekem azt mondja hogy a negyeddöntőben a németek ellen 1 gól lesz és azt PUYOL szerzi, kinevetem). Szerintem a németeket sem kell fikázni (nem pont neked szól), nekem az a véleményem, hogy nagyon-nagyon jók voltak a VBn, de éppen a fiatalságuk döntött itt vs rutin. Ettől még nem lettek rosszabbak, nagyon szép amit elértek, csak pl olvastam valahol hogy Sweinstgr. már vitte volna haza a kupát. Öreg hiba lebecsülni (bármilyen) ellenfelet a fociban. Mert a labda kerek :DDD
A spanyolok jók voltak, végre!!
Kassai meg kicsit szintén tartott attól, hogy eldöntse a meccset, gyakorlatilag semmit se fújt be.)

_X_ 2010.07.07. 23:16:53

@horas: ezen a meccsen jobbak voltak a spanyolok az ok, de ha Müller is lett volna sztem több veszélyes támadás lett volna németeknél is. + azért volt német helyzet is (Kroos lövése). Hogy más "ligában" vannak mint a spanyolok azt nem mondanám. Nem kaptak ki 5-0ra...

amúgy ha egy olasz csapat védekezik és játszik kontrára, akkor is ezt szoktad írni?

popp · http://koncertblog.com/ 2010.07.07. 23:17:22

@sporttárs: Kiindulhatsz az eddig látottakból is, de a mai nap is bizonyította, hogy az egyik meccs nem következik a másikból. Ha meg azt nézzük, hogy micsoda játékosok játszanak a két csapatban, akkor egy nagy döntőt is beleláthatunk ebbe a párosításba. Annál inkább, mert mindkét csapatban több olyan klasszis játszik, aki egy mozdulatával fordíthat a meccs menetén.

rajaram 2010.07.07. 23:17:42

@pimpalini: ....legfiatalabb csapataként csak egy fejes következtében nem döntőznek.

Pont most nyilatkozik Schweinsteiger, hogy a legjobban az dühíti, hogy már 2-3 éve nem kaptak szögletből gólt.

Titi120 2010.07.07. 23:18:31

@horas:
"Mondj egy klasszis német játékost ebből a csapatból? "

Hadd mondjak én !
Schweinsteiger, Lahm és tökömet a villamos elé teszem, ha a Neuer - Adler - Kroos - Özil - Müller - Marin - Höwedes - Badstuber - Hummels vonalból nem lesz legalább háromból - négyből posztján a világ legjobbja pár éven belül.

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2010.07.07. 23:18:31

@heinrich: Az olaszokat a spanyolok ellen. Két éve. És az volt akkor legneccesebb mérkőzése a spanyoloknak.

Tika_ 2010.07.07. 23:18:35

Carles Puyol Saforcada :D(H)(B)(Y)
:leborul:

BASTi · http://www.borgatya.hu/ 2010.07.07. 23:18:48

@pimpalini: elsősorban a csípőmozgására gondoltam, de az általad felvetett nézőponttal is tudnék azonosulni :)

Asidotus 2010.07.07. 23:18:57

@értelmetlen_nevű:
szerintem a németek gólja egyáltalán nem befolyásolta volna a meccs képét. Addig is, meg utána is a spanyolok támadtak volna. Eleve úgy játszanak, mintha az ellenfél állna továbbjutásra.
Ha ők szerzik meg a vezetést, akkor megváltozik a meccs képe, de abban az is benne van, hogy az ellenfél feladja a védekezést, mert muszáj támadnia. Onnantól egy másik meccs kezdődik.
(Persze, ha a spanyolok gólt kapnak, az a meccs képét nem befolyásolja, de a végeredményt meghatározhatja.)
A spanyol válogatott (Barcelona) taktikája az, hogy egyszer úgyis betalálnak, miközben az ellenfél nem tud mit kezdeni, mert náluk a labda, ráadásul az ellenfél térfelén. Száz meccsenként egyszer nem jön be nekik, lás idén az Inter ellen, tavaly a Chelsea elleni hazai, és a vébén a svájciak ellen, meg tavaly az amcsik ellen a konföd. kupán. Azt ennyi, nem tudsz több kudarcot fölmutatni, mert amit játszanak, úgy, hogy az adott feladatra megvannak a megfelelő embereik.
Mourinhonak sikerült legyőznie, de neki is csak egy meccsen, ráadásul, szerintem az Inter kezdő 11-e jobb, mint a Barcáé volt akkor.

petyace 2010.07.07. 23:19:24

rajaram, még jó, h nem tetted fel a házad! :)) tudom, írtad, h nem fogadsz, de annyira magabiztos voltál tegnap... a németek szembekerültek egy ellenféllel, akinek kpályálya is van...

Titi120 2010.07.07. 23:19:56

@pancho_sanza:
Nem számolok utána, de én a németekre tippelek, tekintettel arra, hogy párszor már hallottam, hogy ez minden idők második legfiatalabb vébén megfordult Nationaelfje.

mocsing · http://nst.blog.hu 2010.07.07. 23:20:12

@Lojzi_: nem az a lényeg, hogy kinek kell belenőni 2012-ig, meg 2014-ig, hanem hogy MOST khedira oda kevés volt, kurvára kevés

petyace 2010.07.07. 23:21:57

@jawbone: te is itt nyomod? dunphy megmondja!

Titi120 2010.07.07. 23:22:16

@mocsing:
Egy jó Westermann is jól jött volna, erről se feledkezzünk meg.

CYHMK · http://bukottfocistak.blog.hu/ 2010.07.07. 23:22:57

@Blaugrana:
"amikor meglövik a 4. gólt is Robbenéknek, majd rájössz"

6 meccsen lőttek 7 gólt:) mindent el lehet mondani a spanyolokról, hogy csak azt nem, hogy nincsennek gondjaik a góllövéssel:)

a spanyolok is addig voltak gólerősek, amíg a hollandok támadófelfogásúak: a vb kezdetéig:)

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2010.07.07. 23:23:05

@Titi120: Fogadunk egy sörben, hogy a spanyolok fiatalabbak?

horas 2010.07.07. 23:23:34

@értelmetlen_nevű: Jó a foci iskola nyílván tulzó kifejezés,de valami hasonló áll fenn a meccsel kapcsolatban,amit Heinrich mondott a BL-döntő után,hogy igazából ez a spanyol csapat nem is játszott igazán jól sem.
Nem nagyon volt olyan része a meccseknek amikor nem az történt amit ők szerettek volna.
Ezzel a dumával ne jöjjünk,hogy a másik oldalon is beakad egy szöglet gól,akkor így meg úgy.
Puyol gólja előtt már tiszta lövő helyzeteik voltak a 16-os vonalától nem messze -magukhoz képes furcsa mód el is vállalták őket- úgy szét volt csikik-csukizva a német védelem,meg már a tizenhatoson belül mentek a húzogatások,ne állítsuk úgy be,hogy Puyol ék találtak egy gól mert az nem igaz,ezen a meccsen gólt csak a németek találhattak volna.Szép volt jó volt jó,
jó úton járnak a németek de azért az nem úgy van ám,hogy megszórunk mindenkit mert tudunk X-féle kontra kombinációt.

értelmetlen_nevű 2010.07.07. 23:23:42

@Nűnű:

A játék képét nem, de a továbbjutó személyét befolyásolhatta volna. Arra próbáltam célozni, hogy az iskola foci elég erős kifejezés, ha egyetlen, rögzített szituációból eső góllal nyer egy csapat. A spanyoloknak az utolsó 10 percet leszámítva nem voltak ziccereik, igaz a németek a félpályát is nehezen lépték át. Mezőnyben sokkal jobbak voltak a spanyolok, de végi benne volt a meccsben, hogy a németek bemákolnak egy gólt valahogy. Meggyőző győzelem, elfogadom, de nem iskola foci.

Lojzi_ 2010.07.07. 23:24:11

@birsalmamag: Nem lebecsülte az ellenfelet, csak kimondta, hogy szeretné hazqavinni a kupát. Ennek egyébként örülök.
Néha a f kivan a sok PC szöveggel, hogy mi nem koncentrálunk a kupára, csak a következő meccset akarjuk megnyerni.
Miért vagy ott, ember? Nem a kupáért ültél föl a gépre és utaztál el a halál náthás f-ba a nyár közepén egy luxushotelben ejtőzés helyett?

pimpalini 2010.07.07. 23:24:36

@Nűnű:

Egyetértek az eszmefuttatásoddal, kivéve az utolsó mondatot. Bár én elfogult Barca-szurkoló vagyok.:)

rajaram 2010.07.07. 23:25:12

@petyace: Jó a memóriád :))) Egyébként logikus volt. Ha Hitzfeld megverte őket, akkor a németek is győznek. Két dolog volt döntő ezen a meccsen, hogy nem játszott Torres és Müller. Mindkettő a spanyoloknak volt jó.

horas 2010.07.07. 23:25:27

@Titi120: Lahm meg SCHWR legyen,de ők sem a legjobbak a posztjukon maradjunk annyiban.

Titi120 2010.07.07. 23:25:46

@pancho_sanza:
Mondom, hogy nem számoltam utána. :)
Egyébként most a kezdőre vagy a keretre érted ?

acdcisti 2010.07.07. 23:25:58

@pancho_sanza: örülök, hogy megjelentél a végére károgni meg énmegmondtamozni. Tényleg remek posztjaid voltak a vb alatt, zseniális taktikai elemzésekkel tarkítva.

Lojzi_ 2010.07.07. 23:27:02

@Titi120: A keretben van néhány idősabb, de a normál kezdőben csak Klose, és Friedrich nem nevezhetőek feltörekvő tehetségeknek.

Lojzi_ 2010.07.07. 23:28:11

@mocsing: Játékban nem. A vezér szerepet meg nem feltétlenül neki kellett átvenni, mert az nem a vkp poszttal jár.

vizsla_ 2010.07.07. 23:28:45

talán 3 nap sem telt el ( a német multifocis posztban...), hogy azt hallottuk, hogy 1 hét múlva megtudjuk kik a világ legjobb futballistái, hiszen akik nyerik a Vb-t, azok lesznek azok:D

na most németek, meg lengyel és törökök nem lesznek a világ legjobbjai között, és ez így helyes is:DDD

Asidotus 2010.07.07. 23:29:09

@értelmetlen_nevű:
az, hogy a spanyoloknak nem voltak ziccereik, messziről nézve igaz. De, ha alaposabban megnézed, akkor látod, hogy szinte minden pillanatban a ziccer előtt álltak, bármikor kialakulhat a seleccion/Barca játékában a ziccer. És mivel az ellenfél emberekből áll, akik hibáznak néha, az törvényszerű, hogy bekövetkezik több ziccer is, amiből meglesz a gól.
A német gólveszély meg valahogy nagyon nem volt benne a meccsben. Én a spanyoloknak drukkoltam, és valahogy egy pillanatig sem szorult össze a gyomrom. Nem tudták a németek átjátszani a középpályát. Hogy miért, azt nem tudom. LEhet, hogy Xaviék zárták le, lehet, hogy a német taktika volt rossz.

horas 2010.07.07. 23:29:19

@_X_: Egy olasz csapat nyerni szokott ilyenkor 1-0-ra ez a különbség.

A másik meg az,hogy az olaszok alapvető stratégiája a védekezés.Most ennek a német válogatottnak nagyon nem,ők azért védekeztek mert egyszerűen nem tudtak mást csinálni.

Asidotus 2010.07.07. 23:30:28

@pimpalini:
posztonként összehasonlítva szerintem az Inter legjobb 11-e jobb, mint a Barcáé. Több a jobb interes, mint barcás.

_X_ 2010.07.07. 23:30:57

@horas: akkor ezekszerint pl a tipikus olasz csapatokat (X féle kontra kombináció) vagy a mostani brazilokat nem tekinted erősnek?

sporttárs 2010.07.07. 23:32:45

@rizla: Értem, tehát az unalom alapvetően nem baj a fociban. Ismét tanultunk valamit. :)

Messi88 2010.07.07. 23:32:50

Na a spanyolok végre azt hozták, amit vártam tőlük (még idejében). Végig kontrollált játék, sima győzelem. A gól előtti 10 perc szerintem messze a Vb legkomolyabb játékát hozta. Azokat a felvetéseket nem értem, akik szerint a németek nem elég kiforrottak a spanyolokhoz képest, ezért vesztettek. Nem, egyszerűen képzettségben messze jobbak a hispánok, és Casillas, Pique, Busquets, Ramos, Iniesta, Silva, Fabregas, Mata, Pedro...stb. vonal nemcsak 4, de 8 év múlva is ott lehet a toppon, még simán fejlődhetnek (és fognak is).
Pedro fantasztikus volt, nagy kár azért a le nem adott ziccerért, utólag a többség csak arra fog emlékezni. Nálam így is MVP.

_X_ 2010.07.07. 23:33:04

@horas: mert aki védekezik az csinálhatja direkt is? mármint, hogy odapasszolják ált az olaszok az ellenfeleknek, hogy nesze nektek mi nekünk a labda nem is kell?

Szaffi B. 2010.07.07. 23:36:16

@Lojzi_: azt mondani, hogy a kupáért jöttem meg arcoskodás és rossz ómen. ;) Meg triviális is.

sporttárs 2010.07.07. 23:38:21

@popp: Hát én azt belelátom, sőt biztosan tudom a döntőről, hogy kik lesznek, akik nagyon nagy mecsnek fogják látni. :)
Imádkozom, hogy tényleg az legyen, ha már végig kell nézni. És ne 1-0, könyörgöm, mert ugyan ismét megtudtuk, hogy ezt a spanyokok így akarják, meg nem cél a szórakoztatás, de az ilyen fellengzős hülyeségek helyett szívesebben hallgatok jó sok góóól üvöltést. :))

(Amúgy most már nagyon meglepne, ha elvesztenék a hispánok, tisztára a négy évvel ezelőtti olaszok fílingjét érzem velük kapcsolatban, végül is elérik a céljukat. Van Bommelt meg kiállítják, hogy mindenki elégedett lehessen. :)) )

Titi120 2010.07.07. 23:38:21

Pancho, utánaszámoltam a dolgoknak !
Hogy is volt az az ötleted a sörrel ? :)

Lojzi_ 2010.07.07. 23:38:31

@horas: Kicsit sarkosan fogalmazol és vélhetően gondolkodsz is.
Számodra nem klasszis játékos az, akinek a posztján össze tudsz szedni 3 szerinted jobb játékost és egy szögletből fejelt góllal kikapó csapatot szerinted megaláznak.

A csiki-csuki is furcsa nekem egy kicsit ebben a szóhasználatban, hogy 35 értelmetlen passz, majd egy reménytelen (kapus nem nyúlt bele egyikbe sem, visszahúzva a kezét) lövés 17-ről.

Puyol két fejesén kívül 0:0-nál kb. 2-3 olyan helyzet volt, ami konkrétan góllal kecsegtetett. Svájc ellen ennek a többszöröse, tehát a németek jól kikapcsolták ezt a játékot.
Nem azt a részét, hogy ne passzoljanak 24566432456-ot, hanem azt, hogy ebből bármi veszély is jöjjön. 1-2 helyzetük meg nekik is volt.

Ez pláne úgy nem alázás, hogy a spanyol játékosok többsége jóval idősebb és tapasztaltabb, mint a németek.

@pancho_sanza: Xavi, Iniesta, Capdevilla, Casillas, Puyol, mind idősebbek. A csapat gerince. Nem tudom, hogy Pique, Villa, Pedro, Torres, stb. hogy hány egész hány tizedre húzzák ezt vissza, de a csapat gerince az tapasztaltabb.
Meg a németeknél pont a két idősebb játékos nem akkora spíler. (Túl azon, hogy Friedrich magához képest rettenetesen nagyott játszott az egész VB-n, én le voltam döbbenve.)

Komlósy Cs 2010.07.07. 23:39:41

én meg 2 óra latolgatást követően erre fogadtam:
i31.tinypic.com/nfmdlu.jpg
Kár, hogy Pedro elszórakozta a végén :(
Majdnem tökéletesen az jött, amit vártam: németek nyomozzák a labdát, a spanyoloknak bemegy egy a sok tili-toli után (hát nem Puyoltól vártam, elhihetitek), a németek a végén kinyílnak, majd kontrából kapnak mégegyet és slussz. Pedro-n múlt, majdnem tökéletesen jött..

horas 2010.07.07. 23:39:46

@heinrich:
Na miért,mit csinált ez a német válogatott,amitől olyan kiemelkedőek lennének taktikailag?

Azt én nem nevezem taktikának,hogy az angolok óvodás hibákat követnek el,Maradona megalázásától megint nem fogok beszarni bocs.

Felmentek és egyszerűen asszisztáltak egy spanyol győzelemhez,az ég adta világon fogalmuk nem volt,hogy mit kellene ez a spanyol válogatott ellen játszaniuk.

horas 2010.07.07. 23:41:05

@Lojzi_:
Ha én sarkítok akkor te is.
Ez kérlek szépen simább volt mint az Eb-döntő.

Lojzi_ 2010.07.07. 23:41:37

@Messi88: És kérdés, hogy mire mennek majd Puyol, Xavi és Iniesta nélkül....

Titi120 2010.07.07. 23:41:51

@értelmetlen_nevű:
Én megtettem, a kezdőket tekintve is a németek a fiatalabbak (a pontos számokat már el is kutyultam), úgy, hogy az alap tizenegytől eltérően ma a 21 éves Pedro játszott a 26 éves Torres helyett, illetve a 26 éves Trochoeski a 20 esztendős Müller helyén.

bakító 2010.07.07. 23:43:34

@Nűnű: Lehet ám csűrni a szót, meg a fingra fülbevalót rakni, de ez egy elég szar meccs volt nemdebár.
Itt a többség szerint van olyan csapat akinek ez születési előjoga, és ha szarul játszanak az kizárólag az ellenfél hibája, meg van olyan csapat aki csak virtuóz játékra jogosult.

A valóság pedig mégiscsak az, hogy a spanyolok végigvánszorgnak egy A tervvel, 0 épkézláb meccsel bemennek a döntőbe teljesen megérdemelten mert nem lehet őket legyőzni. Az amit játszanak persze elég gyalázatos. A B terv még idáig nem működött egyetlen csapatnál sem, kivéve... na kiket? Nem a spanyol és nem a német válogatott az. Egy VB győztes csapattól azért elvárna az ember egy tisztességes B tervet. A németeknek ezen a VB-n nem volt. Igazság szerint, még Uruguaynak is kiforrottabb B terve volt mint a németeknek.

értelmetlen_nevű 2010.07.07. 23:43:39

@sporttárs: Innen már tényleg csak elveszteni tudják a spanyolok.

popp · http://koncertblog.com/ 2010.07.07. 23:44:06

@rajaram: Paraguay az első félidőben letámadott, de a másodikban már ők is beszorulták. Aztán én sem hagytam volna ott egy az egyben, Mertesackert és Friedrichet, Villával és Pedroval.

@birsalmamag: Hát igen a németek nyiletkoztak szépeket a meccs előtt. Neuer például azzal jött, hogy arrogánsnak kell lennünk, már az elején tudatni velük ki az úr a háznál, hát megmutatták.

@_X_: Nincs lehetőség ellenpróbára, de szerintem Müllerhez is nehezen jutott volna el a labda ezen a meccsen legfeljebb a szögbleteknél számított volna, bár Pique-ék elég magabiztosnak tűntek a légelhárításban.

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2010.07.07. 23:44:23

Ez a német csapat garancia arra, hogy 6-8 évig biztosan ott lesznek a legek között.

Ehhez csak gratulálni lehet!

Egy pár játékosnak jól jönnek majd az európai élcsapatoknál eltöltendő tanulóévek. Majd mennek haza a válogatottba, s még jobbak lesznek!

(szerintem a kézilabdások nem olyan labdabiztosak, mint a spanyolok:)

Messi88 2010.07.07. 23:44:40

@Lojzi_: Iniestát Te hány évesnek gondolod amúgy?
Puyol - Albiol
Xavi - Fabregas
ne aggódj, van még ott ahonnan ez jött... :)

rajaram 2010.07.07. 23:44:43

@horas: Én csak azt nem értem, hogy ezek a valóban fantasztikusan játszó spanyolok, akiknek ezen a meccsen gyakorlatilag minden sikerült, miért ilyen kevés gólt lőnek? Ez lehet, hogy nem lesz elég a hollandok ellen, ahol sokkal tapasztaltabb játékosok vannak, mint a németeknél.

értelmetlen_nevű 2010.07.07. 23:46:59

@Titi120:
4 év múlva Xavi és Puyol fog kiöregedni a meghatározó játékosok közül, illetve kérdés, hogy Villa milyen lesz. A lehető legjobb korban van ez a spanyol csapat, ha most nem nyernek, akkor sohasem.

Messi88 2010.07.07. 23:47:00

@bakító: tudom hogy elfogult vagyok, de sztem ezen a meccsen már voltak igazán jó pillanatai a spanyoloknak, én legalábbis élveztem :)

horas 2010.07.07. 23:47:40

@_X_:
Igen kérlek.
Ezt nem így kell ám elképzelni,hogy az olaszok egyből átrúgják a térfélre a labdát,ha hozzájuk kerül,nem zárkóznak fel annyian egy akcióhoz,egy megszerzett labdánál és így tovább.

Az Inter pontosan ezt csinálta például a BL-döntőn.
Nem tudom láttad a meccset,Maicon konkrétan nem lépte át a felező vonalat például.

Mourinho le is nyilatkozta,hogy felmérte,hogy a Bayern gyorsabb mint az Inter,ezért kockázatos lenne,ha náluk lenne a labda,ezért átengedték az irányítást a Bayern-nek.
Szeritnem tudod kinyerte a BL-t.

Titi120 2010.07.07. 23:47:41

@Lojzi_:
Plusz az összeszokottsági faktor.
A két évvel ezelőttihez képest a spanyolok standard kezdőjében csak Piqué, Busqets és Alonso az új fiúk, míg a németeknél 6 helyen változott a kezdő.
Müllernél pár héttel a végleges keretek kihirdetése esetén az is kérdéses volt, hogy egyáltalán megy -e Dél - Afrikába, nemhogy a kezdőben kapjon szerepet.

horas 2010.07.07. 23:48:35

@rajaram:
Akadémikus viták ezek.
:)

értelmetlen_nevű 2010.07.07. 23:49:22

@popp: Ritkán értek veled egyet, de szerintem sem Mülleren múlt ez. Szinte biztos, hogy jobb lett volna vele, de nem lehet erre fogni.

@rajaram: A hollandokat simán leverik.

Messi88 2010.07.07. 23:49:44

@rajaram:
"Én csak azt nem értem, hogy ezek a valóban fantasztikusan játszó spanyolok, akiknek ezen a meccsen gyakorlatilag minden sikerült"
még nem láttál igazán jól játszó spanyol válogatottat...
Sztem egyébként még ez a játék is elég lehet, de hidd el, tudnak ők jobban is ( ha kell ? )

CaBeL 2010.07.07. 23:50:53

@Anthony-a Polip megmondja!: Mégis mi a faszomat csináljanak ha még a gólzáporos németek is beállnak bekkelni mint valami ócska nbIII-s csapat. Szánalom egy meccs volt. De legalább a spanyolok nyertek.

Lojzi_ 2010.07.07. 23:51:17

@Messi88: 27.-et tapossa?
31. lesz a következő VB-n?
Az ott elől már nem olyan kiváló.
Ha a következő két VB a '82-es és a '86-os lenne, akkor azt mondanám, hogy benne van még kettő, de ma már gyorsabb ennél a játék. Oda szerencse is kell már, meg, hogy elkerüljék a sérülések.

Mondjuk Lahm-mal valóban egykorú, de védőként azért több évet le lehet hozni. Lahm amúgy is kevésbé sérülékeny, mint Iniesta (kevesebbet is faultolják durván).

horas 2010.07.07. 23:51:49

@rajaram:
Ahogy írtam egy szarul játszó nagy csapat és sziporkázó kis csapat.
Ha Pedro legurítja Torres-nek vagy csak normálisan befejezi azt az akciót most jobb lenne a spanyol válogatott,hogy 2-0-ra nyertek?

rajaram 2010.07.07. 23:52:54

@Messi88: Nekem teljesen mindegy ki nyer a döntőben. Csak nem értem, hogy ilyen technikai tudással miért rúgnak ilyen kevés gólt.

Messi88 2010.07.07. 23:53:41

@Lojzi_: a sérülések tényleg gondot jelenthetnek, de egyébként a játéka messze nem a fizikai erőre, vagy a gyorsaságra épül, simán lehet még akkor élete formájában is (amúgy is későn érő típus).

Messi88 2010.07.07. 23:54:34

@rajaram: az az ellenféltől, meg a szerencsétől/formától is függ. Most ennyire futja.

Lojzi_ 2010.07.07. 23:54:48

@birsalmamag: Az mindenképpen. És mégis kivel szemben?
A soron következő ellenféllel szemben?
Azokról amúgy is mindenki azt mondja - PC ide, vagy oda -, hogy őket kinyomjuk a VB-ről ma este.
Akkor?

_X_ 2010.07.07. 23:54:57

@popp: mindkét csapat még viszonylag fiatal, lehet lesz majd Mülleres ellenpróba, pl. kövi EB döntőn :D.

exeaxe 2010.07.07. 23:57:35

@heinrich:
Szerintem jó megoldást választottak a németek, mármint, hogy kontra helyett inkább megtartották a labdát. Szerintem Löw + a pályán levők tisztában voltak vele, hogy a kezdeti irgalmatlan letámadást nem lehet túl sokáig csinálni, túl sok energiát emészt fel, és visszaüthet a végén. Tulajdonképen így is lett, a spanyolok megunták a pressinget, a németek feladták a kontrát, és erre gyakorlatilag ráment az első félidő

CaBeL 2010.07.07. 23:58:18

@rajaram: azért rúgnak ilyen kevés gólt mert minden kibaszott csapat 11 emberrel védekezik ellenük. azért. értem?

pimpalini 2010.07.07. 23:58:51

Amúgy csak én érzem úgy, hogy a németeknek sajnos a Klose-Podolski duón kívül nincs épkézláb csatáruk?
Mert hát Cacau elég középszerű, míg Gomez gyakorlatilag maximum San Marino ellen jó, középcsapatok ellen semmit sem ér.

Messi88 2010.07.07. 23:59:47

@értelmetlen_nevű: rohadt jól működik a spanyol utánpótlás, mondom, nem kell agódnotok :)
Tényleg nem látom okát, hogy miért lennének gyengébbek 4 év múlva. Puyol már most sem az igazi ezen a VB-n, Albiol simán helyettesítheti, Xavit meg Fabregas. Torres pont tökéletes korban lesz, de pl. Pedro is meggyőző úgy, hogy az idei az első komolyabb éve. De mondhatnék még egy csomó nevet, pl Bojantól is sokat várok. egyedül a balhátvéd poszt az, ahova megoldást kéne találni, de gyorsan.

Lojzi_ 2010.07.08. 00:08:35

@Messi88: Egy a lényeg: a spanyolok Puyol, Iniesta és Xavi kiválásával akkor is gyengülni fognak, ha hasonló képességű játékosok jönnének a helyükre, mert a tapasztalat kevesebb egy ideig.
Lásd mai Németország.
(Ez persze nem jelenti azt, hogy Ballacknak, vagy Xavinak nem kell időben félreállnia az útból.)

A németek viszont 2 év múlva ennél is erősebbek lesznek:
1. Lesz "Ballack". Addigra a selejtezőkön kialakul, hogy ki a bakter.
2. Lesz tapasztalat.
2. a. Badstubernek, Höwedesnek és Hummelsnek klubszinten is lesz nemzetközi rutinja, amit Friedrich a Herthában ritkán szagolt meg.
2.b. Özil, Khedira, Boateng, Mertesacher stb. addigra (jó eséllyel) nem is otthon játszanak majd, így még multikultisodnak egy kicsit. Ott lesz a pályán a tapasztalat, hogy ebben a szituban mit szokott csinálni egy olasz/spanyol/angol élklub. (Ne felejtsük el, hogy minden játékos Bundesliga játékos a német keretben. Nem is olyan multikulti.)
2.c. Kroos, Müller, Neuer, Marin és a fentebb említettek is plusz 100 körüli meccsel beljebb lesznek, és együtt is végigtolnak egy selejtezősorozatot.
3. A gyenge láncszemek kiesnek. Az ilyen rém-arcok, mint Hitzlsperger, Podolski, Gomez, stb. egyik a másik után kiszorul a keretből.

horas 2010.07.08. 00:11:03

Ez egy papírforma meccs volt az ember elképzelte,hogy mi a legvaloszinűbb ezen a meccsen és az is történt,szinte percről percre.

Ezért nem tartom a németek taktikailag valami hú de nagyra mert ez tudniuk kellett nekik is,és mondjuk valamit kitalálni nem felmenni box-zsáknak.

_X_ 2010.07.08. 00:11:56

@horas: "de azért az nem úgy van ám,hogy megszórunk mindenkit mert tudunk X-féle kontra kombinációt."

ezt írtad régebben és most meg magad cáfoltad meg :).

pimpalini 2010.07.08. 00:14:14

@Lojzi_:

Rendben, de miközben Müller klasszis teljesítményt nyújt a szélen, ki lesz a center? Vagy Müllert betolják Klose helyére és mondjuk Marin szaladgál a szélen?

Lojzi_ 2010.07.08. 00:15:49

@horas: box zsáknak?
Azt vágod, hogy nem 5:0 lett?

szeme közé, laposan! 2010.07.08. 00:16:24

Mit nekem Paul, a polip! Üveggömb reloaded, én megmondtam!:):)

horas 2010.07.08. 00:17:05

Mire jön az Eb és a német válogatottnál már az összeszokottságra sem lehet fogni semmit,addigra valószínűleg lesz egy ütőképes francia válogatott,az olaszok sem hiszem,hogy ennyire szarok lesznek plusz a jelenlegi VB döntősök,nem lesz az olyan egyszerű ott sem.

Lojzi_ 2010.07.08. 00:17:21

@Lojzi_: Főleg úgy gáz ez, hogy Argentína nem volt nálad box zsák, sőt egyénileg jobb képességű legények voltak, még azután is miután megkértelek, hogy válasz posztonként a két csapatból és 7 németet választottál...
Hát köszi.

Messi88 2010.07.08. 00:19:02

@Lojzi_:
4 év múlva a helyetteseiknek is bőven lesz rutinja. Elég ha csak Fabregast megnézed, kis túlzással több rutinja van már most, mint egy 30 évesnek. De mondhatnám a barcelonai srácokat is Pedro, Busquets pillanatok alatt be lett építve a világ talán legkomolyabb szinten játszó csapatába. A spanyol csapat stílusa pedig szintén ehhez hasonlít, hamar megtalálják a helyüket. 8-an egy csapatból érkeztek, ez is nagy előny, ráadásul sztem ez az arány a későbbiekben sem fog túlzottan változni (Fabregas előbb-utóbb szintén itt köt ki, és pl Bojan, vagy Thiago, Muniesa, vagy vki más addigra szintén a Busquets-féle útra léphet). És mondom egyből a legmagasabb szintre. Nem akarom ennyire az általam szeretett klub felé elhúzni az egészet, de tényleg nagy szerepe van Guardiolának ebben a folyamatban, meg persze Del Bosque is nagyon jól kihasználja az ebben rejlő lehetőségeket.
Azt elhiszem, hogy a németek jobbak lesznek 4 év múlva, de sztem a spanyolok is :)

popp · http://koncertblog.com/ 2010.07.08. 00:19:20

@sporttárs: Ha egy elődöntőn képes vagy unatkozni, ahhoz gratulálok Ez egy feszült izgalms meccs volt végig, azért mert nem forogtak percenként veszélyben a kapuk és nem szakadt szét a pálya.

Egyébként jó hobbi a mások agyát húzó provokatív sarkítgatás és a csúsztatatgatás. Mondd mit kéne tenniük a spanyoloknak, olyan csapatok ellen, akik az ő játékukat megfojtva szeretnének győzni ellenük. Ráadásul egy vébé nem díszfelvonulás, hanem kőkemény harc.

Ha mondjuk a portugálok (akik a spanyolok elleni játék alapján jobbak, mint a németek), a parák és a németek ellen nekik is jön a korai gól a semmiből, mint a németeknek Anglia és Argentína ellen lehet, hogy ők sem állnak meg négyig. Persze a későn szerzett gól után is jöhetett volna második meg a harmadik, megvoltak hozzá a helyzetek. És akkor a hozzád hasonló demagógok is elmondhatnák, hogy na jó, volt a spanyoloknak egy húsz percük.

Mondjuk ha ásítozás közben a meccsre is odafigyeltél volna, akkor láttál volna lendületes felfutásokat Ramostól, remek megelőző szereléseket Puyoltól, Piquétől és Busquetstől, nagyszerű egyérintőket, finom cseleket és passzokat Xavitól, Iniestától, Pedrotól, tűpontos hosszúindításokat Xabi Alonsotól vagy rafinált kisszöglet variációkat, hogy végül egy váratlan rendes nagy korner végén jöjjön a matt.

Aztán valamelyikőtök még képes párhuzamot vonni, a 2002-es német és a mostani spanyol menetelés között. Akkor a németek nem domináltak a meccsek nagyrészében, sőt az USA egyenesen lefocizta őket.

Lojzi_ 2010.07.08. 00:19:28

@pimpalini: Müller nem szélső.
Müller inkább csatár.
Podolski nem futballista.
Podolski inkább pék.
Marin és Kroos gondolom, hogy megoldják majd ezt.
(Bár Kroos sem klasszik szélső.)

mocsing · http://nst.blog.hu 2010.07.08. 00:25:03

@popp: "a portugálok (akik a spanyolok elleni játék alapján jobbak, mint a németek"

szerbia és svájc meg világbajnok

horas 2010.07.08. 00:27:27

@_X_: Istenem ennyire egyszerű nem lehetsz.
A németkre értettem,hogy eddig feküdt nekik az ellenfél játéka mert az argentinok nem léteztek mint csapat,az angolok meg orbitális hibákat követtek a németek tudnak X-féle kontrát gyorsan rúgtak egy csomó gólt.Erre mondtam,hogy azért ennél több kell.
Az Inter egy ugyan ilyen stílusu plus egy Messi-vel súlyosbított Barca ellen fordított hátrányból,a németeknek 0-0 sem volt helyzetük.Az,hogy az Inter a BL-döntőben kontra játékra rendezkedett be az megint más,mint,hogy be igazából mást nem is tudok játszani érted.

@Lojzi_:Nem.De kb akkora különbség volt a két csapat között.

CaBeL 2010.07.08. 00:30:22

Ez a Kroos nagy kedvencem, szerintem óriási játékos lesz.

CaBeL 2010.07.08. 00:31:23

@horas: Kár, hogy az Inter nem játszik a VB-n, sokkal színvonalasabb lenne úgy alles.

horas 2010.07.08. 00:32:48

@CaBeL: Sajnos megint nem jött össze a szurkálásod Etus néni,most alapvetően Heinrich hozta szóba az Inter-t,nem én.
:)

rajaram 2010.07.08. 00:34:40

Én a VB előtt Brazil-Spanyol döntőre számítottam a képességek alapján. A németek 2 meccse kellemesen meglepett, ilyen jó játékot nem vártam tőlük. Kár, hogy nem tudták folytatni, de a spanyolok nagyon jók. Kiváncsi leszek, hogy ki lesz az új világbajnok.