Lassan abba a fázisba érünk, ahol már nem rendeznek elegendő meccset, hogy azokból álomcsapatokat generálhassunk, így legközelebb csak a vébé végeztével térünk vissza a szabadszellemű, de semmiképp sem öncélú kapitánykodáshoz. Addig is a nyolcaddöntők teljesítményeivel példálózva kerítünk sort csapathirdetésre. Masszív védelem, dolgos középpálya, gólerős támadóegység - ezek az ismérvei annak a tizenegynek, amelyben szerephez jut egy kieső kapus, egy uruguayi földműves és egy holland csellóművész, ellenben se Özil, se Villa. Sőt, még Törpike sincs.

Kapusposztra az időrendileg első választás Kingsonra esett, akit még Bölöni is gazdagon dicsért a stúdióban, nem puszta fényezésről volt szó, hiszen a tizenegyest leszámítva minden amerikai próbálkozásnak ő volt a végállomása. Csak egy jobb produkciót láttunk a torna messze legjobb afrikai kapusáénál: Eduardo az első három meccset elég csöndesen töltötte, a spanyol csatársor Villa viszont minden porcikáját megmozgatta - pechjére pont azon az egy meccsen kapott gólt, amikor igazán védenie is kellett. Magasan vele lehetett a legelégedettebb a közvélemény, a lincselésre izguló médiafegyencek nem rajta fogják elverni a port azért, mert nem ismerte a Jabulani fizikáját vagy nem védett még jobban. Marad Cé.

Coentrao egy félidőn keresztül kokettált a Bayern és az NST kollektív vébécsapatával is, aztán a vele szemben játszó Sergio Ramos teljesítménye felülkerekedett az ifjú portugézáén. Ramos szokásos előrekalandozásai szögletek helyett ezúttal átmeneti szélsőjátékban mutatkoztak meg - és így lényegében veszélyesebb volt, mint a fonalat sikertelenül kereső Torres. Mintaszerű fejese - pedig L-Fab majdnem az ölébe zuhant - és elegáns játéka Juant is az aktuális válogatottba repítette, ahogy korábban Maicont és Lúciot is, így a selecao védősorából már csak Michel Bastosra várunk, hogy eldurrantsa azt a piszkos balosát, mindezt egy balfelsőbe vágódó szabadrúgás formájában képzelem el, a Robben előtt térdeplő holland nemzet kárára. Harmadik védőnkről, Friedrichről pedig az angolalázó cselei el nem árulnák, hogy egy BuLiból kizúgó társaság csapatkapitánya volt idén, a kiemelkedő német védőteljesítményt így már nem várjuk hiába.

A védekező triumvirátus összerakása sokkal egyszerűbb volt, mint a középpályássoré. Nagyon tetszetős volt a produkció, amit a cseresorból előlépő Ramires nyújtott, a ghánai Annanról, Boatengről és a legutóbb behívott, a hosszabbításban még trükkökre is vetemedő André Ayew játékáról is csak szépeket mondhatunk, mégis egy-egy jenki és uru kolléga került a szekció közepére. Bradleyt - bár elköszönt a további küzdelmektől - sokszor méltattuk, futómennyiségben, labdaszerzésben, támadásépítésben egyaránt hatalmasat alkotott, szétzilálva a komolytalanok kétségeit, miszerint csak apuka miatt van a csapatban. Párja az a Diego Pérez lett, aki iránt a rajongás saját klubja, a Monaco szurkolói között sem egyöntetű - hát egy irtó pokróc játékost azért nehéz szeretni. Pérez állítólag bölcső helyett betonkeverőben kezdte a karrierjét, kamaszkora óta pedig vonaltól vonalig szántja a pályákat - igaz, az agrofocin kívül más erénye nincs. Ghána ellen különösen nagy szükség lesz az efféle háttérmunkára, bár nem árt tudni, a kiállítás rizikója mindig vele van.

Jobbszárnyunkon az angolokat megsemmisítő Müller bizonyítja, hogy elsőévesként, három-három góllal és gólpasszal kicsit több már, mint egy ügyetlenkedő kicker-lufi, akit elsősorban Özil tesz naggyá. A túloldalon mégse a gülüszemű robotol, hanem - és most nyugodtan kérjetek challenge-et, ha nem hiszitek - Robben. Magyarázatképp visszautalnék a mennyei holland-szlovák egyetlen igazi tanulságára. Szeretnénk ugyanis a meccs felvételét segédanyagként felajánlani a pedagógiai tanszékek oktatóinak egy Tanulási stratégiák nyári kurzus reményében, ahol együtt elemezhetik, hogyan próbálják a szlovák védők Robben egyetlen cselét memorizálni - teljesen sikertelenül. És ennél a védelemnél a hollandoké csak egy fokkal lehet jobb. Úgy érezzük, Dungáék módszertani szemináriumot tartanak a negyeddöntőben, ami azt is magával vonja, hogy a kopaszodó hollandusnak több ilyen húzása már aligha lesz, így 17%-nyi tribute is kalkulálódott a döntésbe.

A csatársor elsődleges vitapontja Villa hiánya lehet, pedig játékát nem győzzük elégszer elismerni, senkit nem látnánk annyira jó szívvel a torna gólkirályaként, mint őt. Helyette egy kétharmad részben vébéfelfedezettekből álló támadótriót neveznénk meg, benne egy nyakas argentin, egy nyegle uru és egy eltiporhatatlan ghánai. Tévezt a túl jó helyezkedés, Suárezt röhejes kapusmalőr segítette a továbbjutást hozó dupla felé, a második dugó aztán mindkettejüknél csodálatosra sikeredett. Asamoah Gyan meg csak simán qrvajó volt az USA ellen. Láthatóan duzzad az önbizalomtól, a celeste védőinek kéne némi energiafröccs és ötletbörze, hogyan radírozzák le - bár attól tartunk, a projekt a legdrasztikusabb védekezési módszerek mellett is szinte lehetetlen.

Tehát:   Eduardo - Sergio Ramos, Juan, Friedrich - Müller, Bradley, Pérez, Robben - Tévez, Gyan, Suárez.