Nou San Trafford

Az Index blogja a világ legjobb futballjáról.

A szerkesztőségből...

Utolsó kommentek

jujjdeizgi

Friss topikok

Dail(y) Africa - Beton, cselló, bombák: a nyolcaddöntők legjobbjai

2010.06.30. 21:21 OJ

Lassan abba a fázisba érünk, ahol már nem rendeznek elegendő meccset, hogy azokból álomcsapatokat generálhassunk, így legközelebb csak a vébé végeztével térünk vissza a szabadszellemű, de semmiképp sem öncélú kapitánykodáshoz. Addig is a nyolcaddöntők teljesítményeivel példálózva kerítünk sort csapathirdetésre. Masszív védelem, dolgos középpálya, gólerős támadóegység - ezek az ismérvei annak a tizenegynek, amelyben szerephez jut egy kieső kapus, egy uruguayi földműves és egy holland csellóművész, ellenben se Özil, se Villa. Sőt, még Törpike sincs.

Kapusposztra az időrendileg első választás Kingsonra esett, akit még Bölöni is gazdagon dicsért a stúdióban, nem puszta fényezésről volt szó, hiszen a tizenegyest leszámítva minden amerikai próbálkozásnak ő volt a végállomása. Csak egy jobb produkciót láttunk a torna messze legjobb afrikai kapusáénál: Eduardo az első három meccset elég csöndesen töltötte, a spanyol csatársor Villa viszont minden porcikáját megmozgatta - pechjére pont azon az egy meccsen kapott gólt, amikor igazán védenie is kellett. Magasan vele lehetett a legelégedettebb a közvélemény, a lincselésre izguló médiafegyencek nem rajta fogják elverni a port azért, mert nem ismerte a Jabulani fizikáját vagy nem védett még jobban. Marad Cé.

Coentrao egy félidőn keresztül kokettált a Bayern és az NST kollektív vébécsapatával is, aztán a vele szemben játszó Sergio Ramos teljesítménye felülkerekedett az ifjú portugézáén. Ramos szokásos előrekalandozásai szögletek helyett ezúttal átmeneti szélsőjátékban mutatkoztak meg - és így lényegében veszélyesebb volt, mint a fonalat sikertelenül kereső Torres. Mintaszerű fejese - pedig L-Fab majdnem az ölébe zuhant - és elegáns játéka Juant is az aktuális válogatottba repítette, ahogy korábban Maicont és Lúciot is, így a selecao védősorából már csak Michel Bastosra várunk, hogy eldurrantsa azt a piszkos balosát, mindezt egy balfelsőbe vágódó szabadrúgás formájában képzelem el, a Robben előtt térdeplő holland nemzet kárára. Harmadik védőnkről, Friedrichről pedig az angolalázó cselei el nem árulnák, hogy egy BuLiból kizúgó társaság csapatkapitánya volt idén, a kiemelkedő német védőteljesítményt így már nem várjuk hiába.

A védekező triumvirátus összerakása sokkal egyszerűbb volt, mint a középpályássoré. Nagyon tetszetős volt a produkció, amit a cseresorból előlépő Ramires nyújtott, a ghánai Annanról, Boatengről és a legutóbb behívott, a hosszabbításban még trükkökre is vetemedő André Ayew játékáról is csak szépeket mondhatunk, mégis egy-egy jenki és uru kolléga került a szekció közepére. Bradleyt - bár elköszönt a további küzdelmektől - sokszor méltattuk, futómennyiségben, labdaszerzésben, támadásépítésben egyaránt hatalmasat alkotott, szétzilálva a komolytalanok kétségeit, miszerint csak apuka miatt van a csapatban. Párja az a Diego Pérez lett, aki iránt a rajongás saját klubja, a Monaco szurkolói között sem egyöntetű - hát egy irtó pokróc játékost azért nehéz szeretni. Pérez állítólag bölcső helyett betonkeverőben kezdte a karrierjét, kamaszkora óta pedig vonaltól vonalig szántja a pályákat - igaz, az agrofocin kívül más erénye nincs. Ghána ellen különösen nagy szükség lesz az efféle háttérmunkára, bár nem árt tudni, a kiállítás rizikója mindig vele van.

Jobbszárnyunkon az angolokat megsemmisítő Müller bizonyítja, hogy elsőévesként, három-három góllal és gólpasszal kicsit több már, mint egy ügyetlenkedő kicker-lufi, akit elsősorban Özil tesz naggyá. A túloldalon mégse a gülüszemű robotol, hanem - és most nyugodtan kérjetek challenge-et, ha nem hiszitek - Robben. Magyarázatképp visszautalnék a mennyei holland-szlovák egyetlen igazi tanulságára. Szeretnénk ugyanis a meccs felvételét segédanyagként felajánlani a pedagógiai tanszékek oktatóinak egy Tanulási stratégiák nyári kurzus reményében, ahol együtt elemezhetik, hogyan próbálják a szlovák védők Robben egyetlen cselét memorizálni - teljesen sikertelenül. És ennél a védelemnél a hollandoké csak egy fokkal lehet jobb. Úgy érezzük, Dungáék módszertani szemináriumot tartanak a negyeddöntőben, ami azt is magával vonja, hogy a kopaszodó hollandusnak több ilyen húzása már aligha lesz, így 17%-nyi tribute is kalkulálódott a döntésbe.

A csatársor elsődleges vitapontja Villa hiánya lehet, pedig játékát nem győzzük elégszer elismerni, senkit nem látnánk annyira jó szívvel a torna gólkirályaként, mint őt. Helyette egy kétharmad részben vébéfelfedezettekből álló támadótriót neveznénk meg, benne egy nyakas argentin, egy nyegle uru és egy eltiporhatatlan ghánai. Tévezt a túl jó helyezkedés, Suárezt röhejes kapusmalőr segítette a továbbjutást hozó dupla felé, a második dugó aztán mindkettejüknél csodálatosra sikeredett. Asamoah Gyan meg csak simán qrvajó volt az USA ellen. Láthatóan duzzad az önbizalomtól, a celeste védőinek kéne némi energiafröccs és ötletbörze, hogyan radírozzák le - bár attól tartunk, a projekt a legdrasztikusabb védekezési módszerek mellett is szinte lehetetlen.

Tehát:   Eduardo - Sergio Ramos, Juan, Friedrich - Müller, Bradley, Pérez, Robben - Tévez, Gyan, Suárez.

166 komment

Címkék: vb 2010

A bejegyzés trackback címe:

https://nst.blog.hu/api/trackback/id/tr42121709

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Strigo 2010.06.30. 21:31:25

Hiányolom Gareth Barryt, ő volt a német csapat legjobbja.

popp · http://koncertblog.com/ 2010.06.30. 21:46:53

Vállalható brigád, bár én Bradley és Pérez helyére, akár Busquetset és Pepétr is állíthatnánk, ha mindenképpen védekezőket akarunk.

hererál · http://hulyeemberek.blog.hu/ 2010.06.30. 21:54:05

"Eduardo az első három meccset elég csöndesen töltötte, a spanyol csatársor Villa viszont minden porcikáját megmozgatta"

A "spanyol csatársor"-t szerintem ki akartátok húzni :D

OJ · http://sportvers.blog.nepsport.hu/ 2010.06.30. 21:56:26

@hererál:
Így van, bár kihúzás nélkül is van benne okosság. :)

drani 2010.06.30. 22:04:11

és hol van Pastore? :) Az egyetlen, aki miatt érdemes az argentinokat nézni.

zsakfos 2010.06.30. 22:04:41

@hererál: @OJ:
Csak egy egyenlőségjel maradt ki:)

ih bín ájn bájener 2010.06.30. 22:17:00

Hihetetlen két német is nyolcaddöntők álom csapatában? Örülök, hogy kezdik végre megbecsülni a Nationalelfet.

Beyonder 2010.06.30. 22:19:45

@popp: ez mondjuk egy elég ütős csapat lenne

sporttárs 2010.06.30. 22:40:30

A tévénézők álomcsapatában Casillas lett a kapus. :))))

DanZi 2010.06.30. 22:42:22

Azért ÚjZéland kapusa se volt semmi... az Olaszok ellen remekül parádézott, magabiztos volt minden kifutásnál, és nem pattantak ki róla a digó próbálkozások. Nekem kapus poszton toronymagasan ő a nyerő!

popp · http://koncertblog.com/ 2010.06.30. 22:51:00

@Beyonder: Persze, de a jelenlegi formák alapján, OJ csapata verné őket.

@sporttárs: Gondolom Buffon a második. Amúgy ami még vicces, hogy védekző középpályás sincs a csapatban. Hanem ez a Mészöly Géza egy nagyon szimpatikus arc és nem is beszél hülyeségeket, sőt, de a papa azért szórakoztatóbb.

horas 2010.06.30. 23:34:40

Suárez nálam egy kicsit lufi jelleget ölt,de hát 2 gól az 2 gól.Csak gondoltam előre szólok,hogy a közeljövőben Őt vagyonokért megszerző Európai élcsapatnál esetleg a jóval a várakozásokon alúl fog teljesíteni,én nem leszek meglepődve.
Gyan szerintem jó helyen van a Francia bajnokságaban, a klub csapatokban annyira nem szórja a gólokat bár kétségtelen,hogy a VB nagyon jó és alapjáraton télleg nem rossz játékos.
Ramos tegnapi meccse,kissé idnokolatlanná tette,annak a tankhajónyi pénzek az átutlását Moratti számlájára.

zsakfos 2010.06.30. 23:50:45

Heinrich!
Van Bommel nevében kikérem magamnak,hogy ő még csak 1 sárgát kapott, még nem kapott egyet se. Botrány:)
Rosszul érzitek ti ezt a módszertani szemináriumot:)
A középpályán megnyerik a meccset a hollandok. A braziloknál nem lesz Elano és Ramires, Baptistát talán összedrótozzák( azért tőle nem félünk). Kaka mellett nem maradt igazán támadó középpályásuk ( és ő sincs azért egetrengető formában). De jól jönne egy Diego vagy akár egy Ronaldinho...Kiváncsi vagyok ki lesz Gilberto SIlva , Dani Alves és Kaka mellett a 4. középpályás Kleberson? Josué? vagy Nilmar?
A másik ami szólhat a hollandok mellett, hogy sokkal több variációs lehetőségük van a kispadon. A brazilok kit tudnak majd behozni ha ég a ház? Grafitét és ha nem kezd akkor Nilmart. Ennyi. A hollandoknál lesz a kispadon egy van der Vaart, egy Elia, egy Huntelaar, egy Afellay.

ih bín ájn bájener 2010.07.01. 00:01:38

@zsakfos : Érik egy holland pofára esés. :) A dolog ott bukik meg, hogy lehet a középpályát uralni fogjátok, de mi a büdös francot fogtok kezdeni azzal a Lúció-Juan ketőssel középen, nem beszélve a szélekről. A védelmetekről meg ne is beszéljünk. Ha ez poén volt részedről, bocs.

heinrich · http://nst.blog.hu 2010.07.01. 00:39:28

@zsakfos : nem mondom, hogy nem nyerhetnek a hollandok, de szerintem nem fognak :)

Igen, az Elano-Ramires hiány kurva szűk keresztmetszet, de szerintem a brazilok nem lesznek hajlandóak támadni, a hollandoknak muszáj lesz jönniük, a védelmük viszont elég közepes 'ezen a szinten', és a brazil csapat iszonyat gyors.

horas 2010.07.01. 01:10:02

@zsakfos : @ih bín ájn bájener: @heinrich:

Szerintem az az egy ember hiánya nem fog szembeötleni,Josue tökéletesen ellátja majd a szerepet.
Robben a kulcs,szerintem ő már van akkora formátum,hogy őt képtelenség 100%-kosan egész meccsre kikapcsolni.Nemtudom a padokat tekintve,lehet,hogy hollandia jobban ál lehetőségekből,de nm hiszem,hogy az említett arcok tudnának lényegeset lendíteni,amikor kell majd.És valahogy nemtudom elképzelni a holland tovább jutást mert a holland habitus nem az a győztes típus mostmár generációk óta pedig,micsoda csapataik voltak....

Mr.AT 2010.07.01. 01:42:54

Már 13 hozzászólás, és még senki sem hiányolta Messit. Jééé.

CaBeL 2010.07.01. 05:04:24

És hol van Diego Maradona?

Hetero Sapiens 2010.07.01. 07:05:39

nem vagyok biztos benne, de remelem, hogy a hollandok most fogjak igazan elkezdeni a jatekot. a potencial boven megvan bennuk, hogy ezt a brazil csapatot legyurjek. Mar csak akarni kell. Ha menniuk kell, szepen fognak meghalni.

HosCincer 2010.07.01. 08:18:22

Robben "egyetlen cselét" már a félvilág benyalta (PL, Primera, BuLi, BL), pedig elvileg már mindenki ismeri.

jnzsblzs (Ki a franc nyúlta le a nevemet?!) 2010.07.01. 08:22:42

@HosCincer: Messi is csomoszor ugyanazt a "balrol a tizenhotos elott szaladok labdastul majd kozepen ralovom es gol" taktikat csinalja megis mindenki benyalja

jnzsblzs (Ki a franc nyúlta le a nevemet?!) 2010.07.01. 08:23:36

@HosCincer: Messi is csomoszor ugyanazt a "balrol a tizenhotos elott szaladok labdastul majd kozepen ralovom es gol" taktikat csinalja megis mindenki benyalja

zsakfos 2010.07.01. 08:35:13

@heinrich:
Nekem az lesz a meccs kérdése, hogy ki fog az elején kezdeményezni,támadni. Nekem abszolút nem egyértelmű, hogy a hollandok. Miért is muszáj jönniük a hollandoknak? nem 0-1-ről indulnak.
Sőt igazán meggyőződésem, hogy nem ők fognak. Ha nekiugranak a braziloknak a gyors csatárok megeszik őket, be fognak állni a saját térfelükre, közel egymáshoz a védelem és a középpálya, szűkítve a folyosókat. ( A kiscsapatoknak se ugrottak neki, miért a braziloknak tennék?)Próbálkozzanak csak a brazilok a pozíciós játékkal. A hollandok a gyors ellentámadásokban bízhatnak.
Nyilván baromi nagy közhely,de rengeteg fog múlni, hogy ki rúgja az első gólt, mert utána azt játszhatja amit a legjobban tud.

HosCincer 2010.07.01. 08:46:40

@zsakfos : Egyébként én is inkább holland továbbjutásra fogadnék. Viszont nem várok fergeteges meccset, 1 gól max 2 lesz.

bakító 2010.07.01. 09:03:58

@heinrich: És mi a helyzet Felipe Meloval? Ő nem játszhat?

Egyébként tényleg a brazilok az esélyesebbek, de ha benyalnak egy gólt, akkor nagy szarban lesznek. Azt még nem tudjuk, hogy hátrányból mit tudnak játszani.

@zsakfos : A hollandok rosszabbul játsszák a seatbacket, ezért ilyen taktikai felfogás mellett előbb utóbb kapnak egy gólt. Van egy olyan érzésem, hogy a holland szélső hátvédek kevesek lesznek ehhez a meccshez.

avenger13 2010.07.01. 09:27:58

@bakító: hát nem tudom. észak-koreánál biztosan jobban. szóval, ha robbennek elsül a lába, akkor feltehetően a brazilok izzadni fognak a továbbjutásért. mert a hollandok ellentámadásai ugyanolyan gyorsak.

tartok tőle, hogy a meccs nagy része nagyon fog hajazni a paraguay-japán mérkőzésre.

két hasonló erősségű csapat, nagy tét, csak gólt ne kapjunk, tehát felvisszük valameddig a labdát, berúgjuk középre a kapu felé, hátha bemegy, vagy beleér valaki, vagy megpróbáljuk az egy szem center fejére ívelni...

remélem rám cáfolnak.

mickeyknox 2010.07.01. 09:41:40

szerintem a holland védők nem fogják végig bírni a nyomást (ha lesz), az a leggyengébb része a csapatuknak. bronckhorst még bírja valahogy, de már azért öreg (igaz, személyes kedvencem még a barcából), van der wiel jól tolja, de a belső védők, hát mit mondjak, nem az első vonalból jönnek. én a helyükben inkább támadnék, mert a támadószekció viszont az egyik legjobb a világon, gólt/gólokat tudnak rúgni bárkinek bármikor.

heinrich · http://nst.blog.hu 2010.07.01. 09:49:55

@horas: Josuet kimondottan kedvelem, de nem látom, hogyan helyettesíthetne egy támadó középpályást.

@bakító: Melo sem játszhat, de az nem akkora veszteség, idén gyenge is + van helyette más.

@zsakfos: nem tudom elképzelni a hollandokról, h állnak a saját térfelükön és nem csinálnak semmit. A brazilokról simán :)

krj 2010.07.01. 09:56:12

és mindezt miért fekete-fehérben ill. szépiában?

AtillA 2010.07.01. 10:01:40

Húú, nagyon tetszik hogy végre észrevetetik magukat a német játékosok is:) Eddig is a Németeknek szurkoltam, de a mostani csapatuk hihetetlenül szimpatikus! Fiatalok, részben ismeretlenek, és mégis nagyon szépen és eredményesen játszanak. Mindamellett hogy lehetséges hogy legyőzik a Argentinát, a VB-t szerintem nem fogják, mert azt a Brazilok nyerik. Nagyon egybe van az a csapat, és eddig még nagy mákjuk sem volt (nem is kellett tegyük hozzá).

simy69 2010.07.01. 10:06:08

@ih bín ájn bájener: "Érik egy holland pofára esés."
Hát szerintem a braziloktól való kiesés semmiképp nem pofára esés.

@heinrich: "brazilok nem lesznek hajlandóak támadni, a hollandoknak muszáj lesz jönniük"
Miért lesz muszáj? Ha láttad pl. a holland-japánt (az második félidő első tíz percén kívül), akkor asszem láthattad, h a hollandok is simán képesek 80 percen keresztül semmit nem csinálni, csak tartani a labdát. és kb. akkora kockázatot vállalni, mintha PC-s játékon próbálod ki a bázisugrást.

Az már más kérdés, h a két középső védő messze nincs egy súlycsoportban a Lúcio–Juan párossal, de ha van Bommel és de Jong hiba nélkül tudja hozni a meccset (ami azért elképesztően nehéz), meg lehet.

Valamint már más posztokon is írtam, hogy komoly formajavulás kell Sneijdertől és van Persie-től, ugyanis többször megfigyeltem, hogy gyakorlatilag lézengenek a pályán, nem megjátszhatóak, és ez még belefért az eddigi meccseken, de a következőn biztosan nem fog.

halihalo 2010.07.01. 10:16:17

Kicsit OFF:
No, itt egy olyan rendszer, ami ha tényleg így működik, megoldás lehet a videóbíróra/videóbíró helyett.
www.origo.hu/foci-vb-2010/20100701-a-fifa-fobirojat-mar-meggyozte-a-magyar-talalmany.html

johevi 2010.07.01. 10:44:33

Villa jo játékos, de egy kicsit tul van értékelve, meg sztárolva. Egyrészt valóban lőtt négy gólt, de rengeteg labdát elad, sokat ellő, a támadások jelentős része nála hal el. Ezenkívül kihagyott már egy tizenegyest, és ha jobban megnézzük, a portugálok elleni 100%-os ziccert is elbaszta, sőt még a kipattanót is majdnem...

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.07.01. 10:48:17

@johevi:

Hát Villa pont az a játékos, aki nincs túlsztárolva, ahhoz képest, hogy kb. Ronaldo óta az egyetlen csatár, aki majdnem minden évben 1 meccs/gól mutatót hoz klubban, válogatottban egyaránt.

Persze, ő sem lő gólt minden támadásból, de már az is nagy munka eredménye, hogy gyakorlatilag minden támadásban benne van.

neeskens 2010.07.01. 11:39:28

@johevi: ja, túlsztárolva Rooney van, meg Ronaldo. Ez a faszi EB gólkirály volt, most vb gólkirály lehet.Ehhez képest nincs körbenyalva.

Everred 2010.07.01. 11:47:15

@neeskens: azért attól, hogy Rooney és Ronaldo gyenge a középszerű válogatottjukban, még ne találjuk már ki, hogy túlértékeltek.

neeskens 2010.07.01. 11:50:55

@halihalo: ez több, mint érdekes megoldás. Viszont, ha jól olvasom egyelőre csak arra képes, hogy jelezzen, ha a labda elhagyta a játékteret.Lehet fejleszteni a leshelyzetekre, de pl.a tizenegyesgyanús szitukra, szabálytalanságokra nem. Bár ennyi maradhatna a bírónak is.

neeskens 2010.07.01. 11:56:57

@Everred (Ballon d'Or Winner 2010: Jermain Defoe): nézd ez hozzáállás kérdése.

Tőlem rúghatnak egy rakás gólt a klubjukban, számomra ez az igazán nagy játékos, aki egy-egy tornán is bizonyítja, hogy nem véletlenül tartják a világ legjobbjának.

Persze vannak különleges esetek, mint pl. Giggs, vagy Weah, akiknek ez nem adatott meg, mert a nemzeti válogatottjuk nem elég erős.

Pelé, Cruyff, MAradona, Zidane, Ronaldo, szóval a többség azért vb-ken, EB-ken is bizonyított. Maradona 86-ban egy középszerű argentin csapattal lett világbajnok és jól látszik mire mennek a franciák Zidane nélkül.

Everred 2010.07.01. 12:01:27

@neeskens: tehát akkor Messi túl van sztárolva? Mert a világbajnokságon még ő sem bizonyított.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.07.01. 12:06:13

@Everred (Ballon d'Or Winner 2010: Jermain Defoe):

Messi a vébén irányítót játszik, nem támadót.

Az én szememben nemhogy bizonyított, hanem még nőtt is, mert mindenféle arcoskodás nélkül hozza magát egy neki alapjában idegen poszton.

Ha megfigyeled, eddig majdnem minden argentin gólban benne volt, sőt a legtöbbet ő hozta össze.

Minarik Ede bácsi 2010.07.01. 12:17:46

Nem segíthet az urukon sem ötletbörze sem energiafröccs. Mindegy hogy Gyan vagy más lövi a gólokat (esetleg orosz rulett a végén), a lényeg, hogy egy afrikai csapatnak 4 között kell lennie. A celeste mégsem albiceleste meg nem is selecao, úgyhogy pont megfelel áldozati báránynak.

zsakfos 2010.07.01. 12:26:24

@heinrich:
@simy69:
én simán el tudom róluk képzelni:) ahogy simy 69 írja láttuk már a vb-n is. Egyszerűn -kis túlzással -azért mert ez az egyetlen esélyük.
Luis Fabianon nagyon sok fog múlni, ő a semmiből is tud gólt rúgni, rá nagyon kell figyelni Heitingáéknak. Kaka csak akkor igazán jó ha van előtte terület, van der Wiel felveszi a versenyt Robinhóval gyorsaságban is, feltéve ha nem lesz olyan kőszar mint a szlovákok ellen.
A gyenge pont Gio és Mathijsen között van, mert mindketten elég lassúak. Én Dunga helyében Luis Fabiano mögött Robinhót és Nilmart is játszattnám Kaka mellett, vagy Dani Alvest egészen jobbszélsőnek tolnám fel (bár nem tudom mennyi helye maradna akkor Maiconnak )és Josué lenne a másik védekező kp. GIlberto Silva mellett.
Van Bommellen és De Jongon kurva sok múlik majd, eddig nagyon jól hozták magukat.
Heitinga és Mathijsen igen egyénileg egy közepes védők, főleg hogy a másik oldalon még a cserepadon is egy Luisao és Thiago Silva ül ( Alexet meg ki se hozták),de a védekezés nem csak ebből áll. Eddig kapott gólt nem eredményező ( az első tizi egy buta vdv kezezés volt, a másik meg egy kamu büntető) teljesítménnyel hozták le a vb-t, ellentétben Lucióval és Juannal. Bár tény nem világverő csatársorok ellen játszottak a hollandok. Szóval nem minden az egyéni képesség (lsd. Friedrich és Mertesacker is tanári eddig, ellentétben pl. a nagyobb nevű angol vagy olasz védősorral), sok múlik az összhangon és egymás segítésén is.
Engem jobban aggaszt, hogy elől nem valami hatékony a helyzekihasználás, főleg RVP ront sokat. Neki nagyon koncentrálni kell, mert nem lesz sok lehetősége. Robbenben nagyon bízok.

Everred 2010.07.01. 12:45:01

@neeskens: hát, akkor ennyi erővel Rooney már bizonyított a 2004-es Eb-n, Ronaldo a 2006-os világbajnokságon.

United82 2010.07.01. 12:56:20

Szerintem meg kezd átértékelődni a dolog.
Igen valóban régebben aki vb-n csúcs volt az marad meg, akkor még a BL nem volt csak BEK ahol évente max 3 kemény meccs volt, mert gyenge ellenfelek voltak, egy EB a 80as évekig nem is számított, a bajnokságok meg akkoriban csak az adott országban volt lényegében fontos. Ma már a VB egy a sok közül, bárki bármit mond, az hogy valaki 3éven át fossa a gólokat mondjuk egy PL-ben vagy BL-ben, de mondjuk a VB-n azon a pár meccsen nem megy neki azzal a szememben cseppet sem lesz kisebb, de meg is fordíthatom, attól hogy Vittek 4 gólt lőtt vagy hogy 94-ben Salenko 5-öt egy meccsen, egy fabatkát se érnek többet mint előtte voltak, vagyis középszerű profi focisták akiknek egyszer bejött...de idevehetném Barost is aki volt egy EB-n gólkirály, azonkívül minden csapatban megbukott ahol volt..

HosCincer 2010.07.01. 12:56:55

azért azt ne felejtsétek el, hogy Brazília milyen gyermeteg gólt kapott az első meccsen, az é-koreai srác 4 védő között sétált be a 16-osra, persze egy gólból (2-0-nál a 90. percben) nem kell nagy következtetéseket levonni, de igazából olyan veretes támadósorral eddig a brazilok sem taléálkoztak.

HosCincer 2010.07.01. 12:59:33

@Rooney82: azért valszeg a játékosok többsége 2 v. 3 bajnoki címet oda adna egy vb győzelemért

Minarik Ede bácsi 2010.07.01. 13:04:17

@Strigo a divatdrukker: Nemcsak a német csapat legjobbja volt, hanem a szlovéneké is

United82 2010.07.01. 13:08:45

@HosCincer:
Okés, de nehogymár azért valaki túlsztárolt legyen, mert éppen a vb-n nem jön ki neki a lépés (szar a csapata, szar a kapitány, rossz rendszerben játszik, esetleg félig sérült), de mondjuk 3-4éve konstansan a legjobban teljesít, nyeri sorban a bajnokságotkat, uram bocsá BLt, esetleg még gólkirály is a BL-ben vagy a bajnokságban, mert így ezzel az erővel Ronaldo és Rooney mellett Terry,Gerrard,Lampard,Drogba,Yaya Touré mind-mind túlsztárolt...hagyjuk már...

Timoteus88 2010.07.01. 13:15:48

@zsakfos :
Sziasztok!
Sztem is behúzzák a hollandok, hiszen az egész vb-n erre a peccsre spóroltak. Kb. ugyanez a csapat focizta le két éve az olaszokat meg a franciákat, szóval elvileg képesek az akkori játékukra, amit most meg is mutathatnak.
Én sok gólos meccset várok, mert a védelem tényleg fos, de a végén az Oranje fog örülni.

Minarik Ede bácsi 2010.07.01. 13:18:18

@Rooney82: Ha jól tudom, Vittek a VB előtt is ontotta a gólokat.

United82 2010.07.01. 13:21:22

@Minarik Ede bácsi:
a Nürnbergbe,Lillebe meg valami török kiscsapatba mindezt 28évesen, ettől nem fogom 3 polcal feljebb tenni mint mondjuk Drogbát vagy Ronaldot vagy éppen Torrest, aki a vb-n kb annyira jó mint Rooney volt. Mégis mind a kettő 100X jobb mint ez a Vittek például...

neeskens 2010.07.01. 13:25:24

@Everred (Ballon d'Or Winner 2010: Jermain Defoe): Ugyanmár, most mit vitatkozol ezen?

Akkor meglapozták a hírnevüket, ez mindkettejükkel szemben nagyok voltak a szurkolók, a média sőt , talán önmaguk elvárásai is.

Mindketten úgy érkezetek, hogy focitörténelmet írnak és a legnagyobbak közé emelkedhetnek. Aztán - különösen Rooney - nagyot koppantak.

neeskens 2010.07.01. 13:34:11

@Rooney82: Ettől még összejöhet nekik valamelyik következő tornán, mert fiatalok.

Csak nem szeretem ezeket a "minden idők legjobbja", meg egyéb magasztos jelzőket. Mert akkor lesz helye a legnagyobbak között, ha egy világversenyen olyat alkot, mint az általam említett csillagok.

United82 2010.07.01. 13:36:03

@neeskens:
Minden idők legjobbját egyedül Csöncsön szokta említeni Messivel kapcsolatban:):)

HosCincer 2010.07.01. 13:41:48

@Timoteus88: ha fojtatjuk a gondolatmenetedet akkor ezt a csapatot fociszták le az oroszok...

neeskens 2010.07.01. 13:45:36

@Rooney82: de nem én. Nálam Messi nincs egyelőre azon a polcon, mint pl. az edzője.

horas 2010.07.01. 13:54:05

@heinrich:
Elano,Melo és Ramires hiányzik.Ebből kettő a kezdőből,Elano helyett Dani Alves,a másik posztra meg belép Josué,elég lesz ő oda.
Így gondolotam.

horas 2010.07.01. 14:02:03

@Rooney82:
Tökéletesen egyetértek.
George Weah pl soha nem játszott VB-n,és megmerem kockáztatni most Cé közelíti meg kb 15 év után azta a robbanéékonyságot és gyorsaságot amit az az örült képviselt,nála kategóriákkal gyengébb futballisták lettek VB-gólkirályok...
Példáúl....szal engem ezzel nem lehet elszédíteni,hogy "Vb-gólkirály" mert tudom mit tesz.

Everred 2010.07.01. 14:05:32

@horas: hát, mondjuk Weah aranylabdája óta csak Klose volt nála kategóriákkal gyengébb futballista, aki gólkirály lett vb-n, mert azért sem Sukert, sem Ronaldót nem nevezném annak...

horas 2010.07.01. 14:13:57

@Everred (Ballon d'Or Winner 2010: Jermain Defoe):
Jó óké ez így jogos,finomítok,nem feltétlen gólkirályra gondoltam,hanem olyanokra akik kiugró teljesítményt nyújtottak nagy horderejű foxi tornán egy VB-n vagy EB-n,mert Baros,Klose,Salenko,Higuain vonal mind a "hagyjálmár" kategória Weah-hoz képest aki nem lépett pályára soha válogatottban semmilyen komoly tornán.

neeskens 2010.07.01. 14:14:56

@horas: Weah-t azért írtam kivételként. De azért a portugál meg az angol válogatott nem a libériai!

Everred 2010.07.01. 14:24:17

@neeskens: akkor is teljesen hibás a logika, hogy a jelenlegi labdarúgás legjobbjai közé nem sorolhatjuk Ronaldót meg Rooney-t addig, amíg nem alkotnak maradandót világversenyen (noha, hozzáteszem, mindketten játszottak már remekül nagy tornán IS).

horas 2010.07.01. 14:25:20

@neeskens:
Nem ovlastam a bejegyzésed,Weah magamtól jutott eszembe.

Elég szerteágazó vitatéma,én csak annyit mondtam,hogy a VB egy kicsit túlvan misztifikálva szerintem,azért ilyen óriási a presztizse mert ritkán van.

De a midenkori aktuális BL-győztes darabokra szedné az egész VB-mezőnyt szerintem,ha lenne rá mód.szal egy-egy VB teljesítmény nálam nem akkora,hűha kívévi egy-két kiugró esetet.

Szumma szummarum a VB-szakmailag mindeféleképpen kisebb nívó mint egy BL szerintem,az dobja az örületet körülötte,hogy ritkábban van.

neeskens 2010.07.01. 14:27:12

Én nem azt írtam, hogy a vb-k gólkirályai, klasszisai között nincsenek gyengébb focisták. Én azt írtam, hogy, ha valaki igazán nagy klasszis, akkor azt nagy tornán bizonyítja.

Kivéve a Weah-féle esetek

HosCincer 2010.07.01. 14:40:12

@horas: Egyértelműen az IS emeli a vb nívóját, hogy ritkán van. De azért egy vb-t ne hasonlítsunk egy bl-hez, teljesen más kávéház a kettő (adott nemzet játékosai <-> azt veszek meg akit csak akarok, ha van elég pénzem).

Everred 2010.07.01. 14:42:26

@neeskens: Henry mikor bizonyította nagy tornán, hogy igazi klasszis? Vagy nem is az? Mert ugye a 98-as vébén a kieséses szakaszban Blanc, Thuram, Zidane és Petit szereztek gólokat, a 2000-es Eb-n meg lőtt kettő darab gólt, két csoportmeccsen, Dánia és Csehország ellen. Di Stefano sem volt igazi klasszis?

simy69 2010.07.01. 14:44:26

Nem feledkezhetünk meg arról, hogy korábban például a brazil válogatott tagjait soha semmilyen módon nem láthattuk, csak és kizárólag vb-n. Ez anno nagyon felértékelte az ott nyújtott jó teljesítményt. Számos példa van erre, de a legnagyobb mindenképpen Pelé. Tegye fel a kezét, aki valaha is látta klubcsapatban játszani?

Ez a trend jelenleg megváltozott, több szempontból is: a legjobb játékosok szerte a világon szinte kivétel nélkül európai csapatokban játszanak, mivel itt lehet a legtöbbet keresni, ugyanis Európa lakosai a legpiacképesebb vevők (az arabokról ne beszéljünk itt), ezért a mi kontinensünkön van a legnagyobb klubfoci, vagy legalábbis mi ebből látjuk a legtöbbet. Ma már gyakorlatilag bármely nemzeti bajnokságot megnézheted a tv-ben, míg mondjuk tizenöt évvel ezelőttig, egy BL-körből egy meccs jutott. Nem tudom, ki mikor látta kedvenc külföldi csapata első bajnoki meccsét, de nem lehetett olyan régen.

Ezért lehet az, hogy sokan "túlsztároltnak" hívnak egy olyan játékost, aki a vb-n nem csillog.

Azt azonban én is úgy gondolom, hogy ilyen kaliberű játékosoktól (maradjunk a példáknál: Rooney, C. Ronaldo) a laikus szurkoló (semleges/nem semleges) egyaránt többet vár.

Én is többet vártam mindkettőtől, holott egyik sem a kedvenc játékosom és nem is a kedvenc csapatomban játszik. De elmondható ugyanez Drogbár(ró)ól (bocsi :) ), Lampardról, Gerrardról, Ribéry-ről, Anelkáról, stb.

Most, hogy így végignézem a fenti listát, mind a PL-ből jött (kivéve CR-t). Ez jelenthet valamit? De lehet, hogy totál véletlen.

Valamint régebben nagy tehetségeket is felfedeztek egy-egy tornán. Még a két évvel ezlőtti EB-n is volt ilyen (Arsavin), jelenleg ilyet nem látok (talán a német csapat úgy ahogy van, de egyénileg ott sem találom a kiemelhető játékost)

horas 2010.07.01. 14:45:36

@HosCincer:
Adott nemzet?
Sami,Mesut,Miroslav,Lukas,Piotr...
Bocs de nem lehetett kihagyni.
Persze,hogy más kávéház,a legerősebb válogatottak vannak olyan erősek mint a lgerősebb topklubbok,de mivel nekik sokkal több idejük van együtt dolgozni és szisztematikusan van felépítve egy csapat,ezáltal,szerintem jóval erősebbek is.

De nem mondom,hogy egy VB-t könnyű megnyerni vagy nincs presztizse,csak úgy gondolom egy BL-döntőben sokkal nagyobb erők és munka csap össze mint egy VB-döntőben.

halihalo 2010.07.01. 14:45:47

@neeskens: A technikai megoldások bevezetése mellett vagyok, de nem hiszem, hogy mindenre (pl. szabálytalanság) kellene használni. Az maradjon meg a bírónak, ahol mérlegelni lehet. De ami számszerűsíthető, mérhető (les, bent volt vagy sem), ott SZVSZ igenis kell az ilyen technikai segítség.

Everred 2010.07.01. 14:47:24

@simy69: Arsavint a világ már a Zenit UEFA Kupa-menetelésekor felfedezte, ő az Eb-re már úgy érkezett, mint potenciális sztár.

Most talán Andre Ayewet lehet kis jóindulattal felfedezettnek tekinteni. Ami meg a laikusok várakozásait illeti: oda kell figyelni az olyan rendkívül okos, hozzáértő, tisztánlátó emberekre, mint ÉN, akik megmondták előre, hogy az angol válogatott egy rakás szar lesz a vb-n, és hogy Rooney sem fog tudni brillírozni ebben a csapatban, pláne félig sérülten.

Everred 2010.07.01. 14:48:27

@halihalo: egyetértek, én is a lesek, valamint bent volt - nem volt bent megítélésére használnék valami okosságot.

simy69 2010.07.01. 14:51:44

@Everred (Ballon d'Or Winner 2010: Jermain Defoe): "Arsavint a világ már a Zenit UEFA Kupa-menetelésekor felfedezte, ő az Eb-re már úgy érkezett, mint potenciális sztár."

Pont ez az, amire gondoltam. A "világ" ott nem látta, mert azt nem nézi, de egy vb-t kis túlzással mindenki néz...

Ez is egy különbség a BL/EL és a VB/EB között...

horas 2010.07.01. 14:55:06

@simy69:
Az EB-n?
Zhirkov,Silva,(én tudtam,hogy jó játékos az Inter és a Chelsea ellen felfigyeltem rá még 2007/2008.a szezonban,de a nagy világ elött ott mutatta meg magát),Lahm,Turan,Akinfeev.
Arshavin a Zenit-el jött képbe,mindeki róla beszélt pedig még kinnt sem volt az EB-n.

simy69 2010.07.01. 14:55:11

@horas: "nekik sokkal több idejük van együtt dolgozni és szisztematikusan van felépítve egy csapat,ezáltal,szerintem jóval erősebbek is."

Helyes meglátás szerintem is.

Ezért van szüksége egy-egy válogatottnak nagy klasszis(ok)ra, aki(k)nek viszonylag könnyű az "összeszokás", már ha ez egyáltalán lehetséges, vagy a folyamatos (válogatottaknál értsd: több éves) közös munka, mivel éves szinten az a néhány hét nem lehet elég egy ütőképes csapat összeállítására, mondjuk egy Barcelona vagy Inter ellenében.

Kár, hogy ilyen torna nincs :D

simy69 2010.07.01. 14:56:44

@horas: "Az EB-n?"

Nem értem a kérdést. Én is azt írtam, hogy ott még voltak, de itt sajna egyelőre nem nagyon látok ilyet (és ez már nem nagyon tud változni).

simy69 2010.07.01. 14:57:56

@simy69: Ja. Most értettem meg. Feltetted magadnak a kérdést, és leírtad a választ. Bocsi, de már kezdek fáradni...

neeskens 2010.07.01. 15:00:52

@Everred (Ballon d'Or Winner 2010: Jermain Defoe):
Egyrészt Henry vébé és eb győztes,de valóban annak a csapatnak inkább Zidane volt a sztárja. Én nem a Petit, Blanc szintről beszéltem, hanem az extraklasszisokról. Burruchaga, vagy Valdano is jó volt, de Maradoona nélkül nem lettek volna vb győztesek. Érted amiről beszélek?

DiStefano élettörténete speciális, mindig találhatsz kivételeket.

@horas: a vb presztízsét az adja, hogy itt nemzetek közötti, ez pedig - hiába van a legnagyobb kluboknak nagy hagyománya- sokkal erősebb kötelék a legtöbb ember számára, mint a klub szurkolójának lenni.

horas 2010.07.01. 15:01:10

@halihalo: @Everred (Ballon d'Or Winner 2010: Jermain Defoe):
Szerintem tök egyszerű.
A bíró ugyanúgy szabad kezet kap mint eddig.
A videóbíró pedig korrigálná a tévedéseit.:

1.)Tévesen lesen állítja meg az akciót,a szitáció jellegétól fűggően tizenegyes vagy szabadrúgás a lesen megállított pontról.

2.)Ha esetleg mulasztás miatt szabálytalan gólt ér el vmelyik csapat,utólag visszavonja a videóbíró utasításásra és kifele szabadrúgás.

Minden megy ahogy a bíró vezeti a meccset,ha téved pár másodpercen belül megy az utasítás.
Szerintem ebben benne van minden.

horas 2010.07.01. 15:04:00

@neeskens: Az igaz.
Én szakmailag közelítettem,és egy esetleges VB-gólkirályi cím nívóját probáltuk egy vagy több klub címen keresztűl felmérni.

horas 2010.07.01. 15:06:58

Jó példa Güiza,Torres és Villa szituja.
Güiza símán volt olyan jó az Eb-n mint Torres vagy Villa,de még sincs itt.

bz249 2010.07.01. 15:10:14

@horas: mindenesetre lenyegesen szigorubbak a feltetelek, mint egy klubcsapat eseten a 4 sajatnevelesu es 4 hazai nevelesu jatekos a 25 fos BL keretben (meg ahol van: max 5 EU-n kivuli jatekos a meccskeretben).

Everred 2010.07.01. 15:18:09

@neeskens: igazából nem értem, hogy ez mennyiben támasztja alá azt, hogy Rooney és Ronaldo nem klasszis, hogy ők nincsenek most a világ legjobb játékosai között. Nem hiszem, hogy pusztán azért, mert nem alázták porrá a vb-mezőnyt, ők most hirtelen középszerű senkikké váltak volna.

Szerintem örülnél, ha a nagy tornákon sokszor bizonyított Podolskira cserélné Ronaldót a Real, és Ancelotti meg Wenger is összehugyozná magát a boldogságtól, ha Fergie a vb-gólkirály, tornazseni Klosét szerződtetné Rooney helyére, de persze ettől még lehet, hogy ők középszerűek, igazából.

horas 2010.07.01. 15:21:30

Mindenesetre mindenre van példa.
1.)Van olyan klasszis játékos soha nem fog maradandót alkotni a VB-n.
2.)Van olyan,aki a VB-n EB-n kiugrót alkot majd egy darabig abból él majd eltűnik a süllyesztőben.
3.)Ill.van olyan aki klubban és nagy válogatott tornán is szórja a gólokat.
4.)És van aki gombokat varr....

:)

HosCincer 2010.07.01. 15:26:15

@horas: érted te a lényeget, csak most sarkítasz. Egyébként az általad említettekkel eléggé mellé lőttél, mert az adott országban születettek ill. azok akik ott nőttek fel (külföldi szülők gyermekei) teljesen mást képviselnek mint azok akik felnöttként vesznek fel egy adott állampolgárságot, hogy vb/eb résztvevők lehessenek ilyenek pl: Cacau, Deco, Camoranesi.
De ezt már párszor itten kibeszéltük.

Kettészakad a pálya középen jön fel a víz 2010.07.01. 15:29:06

Salcido nálam mindenképp beférne balbekkbe. fransziák ellen a mezőny legjobbja volt és Argentína ellen is ő volt szinte a legveszélyesebb mehíkói hátvéd létére.

horas 2010.07.01. 15:45:15

@HosCincer:
Jó értem én csak vicceltem,engem ez nem zavar.
De hiába adott ország,mikor Özil skilljei tipikusan nem németek,és ez a génjeiből jön amik megint nem és hiába született ott...
Ahogy mondjuk a japánoknál játszna Kurányi,hiába élt ott egész életében,attól még nem japán,viszont a japók élvezhetnék ennek az előnyeit,ahogy a német válogatott is élvezi,érted...

horas 2010.07.01. 15:47:44

@HosCincer:
Szal szerintem mindegy,hogy hol tanult meg beadni a gyerek,ha az érzéket fatertől örökölte aki meg tipik argentín rongylábú szélső volt....érted...

HosCincer 2010.07.01. 15:53:27

@horas: én csak azt nem értem, hogy ez a trend évtizedek óta (lásd Puskás és a spanyol válogatottság) és most, hogy a németeknél is van erre példa mindenki ki van bukva a mostani (és a két évvel ezelőtti) válogatottjukra. Persze én is tanultam történelmet, hogy adolfka meg karlengetés de ők már a mult és már a földalatt vannak.

neeskens 2010.07.01. 15:56:36

@Everred - Rooney sose lesz klasszis :-(: Ember, hol írtam én olyat, hogy nem klasszis Rooney, vagy Ronaldo?

Villa kapcsán írtam, hogy hozzá képest túlsztároltak, ugyanis a vb előtt olyan hangulatkeltés ment körülöttük, hogy jobbak mint Pelé meg Maradona együttvéve.

Mailand oder Madrid - Hauptsache Italien 2010.07.01. 16:00:28

@horas: Bocs, de ez hülyeség. Példa:Bernd Schneidernek se tiptkus német "skilljei "vannak, mégis német "génjei" vannak és nem török származású.(Szerintem technikai tudásban hasonlítnak egymásra Özillel.)
Messi skilljei tipikusan argetín? Hormonkezelést kapott, mert nem nőtt eléggé. Ha nem kezelik lehet nem lesz soha focista.

neeskens 2010.07.01. 16:05:31

@Everred - Rooney sose lesz klasszis :-(: Egyébként vicces ez a sértődöttséged, hogy még az avatarodba is beteszel egy nem létező idézetet, mert valaki nem ért egyet veled.

bz249 2010.07.01. 16:05:44

@HosCincer: Cacau is 10 eve Nemetorszagban el es kivaloan beszel nemetul (nem mellesleg a himnuszt is enekli), ennyi ido alatt meg egy vasesztergalyos is megkaphatja a nemet allampolgarsagot.

Everred 2010.07.01. 16:10:49

@neeskens: de ez se igaz, a spanyol válogatottat kollektíve legalább annyira, sőt, jobban sztárolták, mint Rooneyékat, akiket egyénileg kiemeltek, mert gyenge középszar válogatottakat kellett volna a hátukon vinniük. És az, hogy ezt nem tették meg, a szemedben a hozzászólásaid alapján bizonyíték, hogy ők nem igazi klasszisok.

neeskens 2010.07.01. 16:20:53

@Everred - Rooney sose lesz klasszis :-(: Anyám...

1. a spanyol válogatott még versenyben van.
2. Az angol és a portugál válogatott nem gyenge szerintem.

Rooney-val kapcsolatban például szerintem jogosan elvárható lett volna, hogy az USA, de méginkább Algéria ellen szerezzen gólt, ezzel a Ghána, Uru, Dél-Korea ágra küldve a csapatát. Ettől még jó játékos, csak nem váltotta be a hozzá fűzött remények töredékét sem.
Ahogy az Észak-Koreai mészárlástól eltekintve Portugália 0 gólt szerzett, ami a világ legdrágább focistájával a támadósorban siralmas.

Mailand oder Madrid - Hauptsache Italien 2010.07.01. 16:21:30

@bz249: Állítólag Helmuth a beceneve a válogatottban, mert nagyon "németesen" él.

Everred 2010.07.01. 16:30:24

@neeskens: és? kiragadtál a pályafutásukból 2, illetve 3 meccset. Most ezeken épp nem ment jól nekik. Lefogadom, hogy Villának is volt olyan meccse, amikor nem szerzett gólt, kiesőjelölt ellen. Vagy éppen Svájc ellen. Na és?

És tartom, hogy a modern fociban az nem megy, hogy egy félig sérült játékostól várjuk, hogy megváltson egy rosszul összerakott, alapvető hiányosságokkal küszködő, középszerű játékosokkal (Barry, Milner, Upson) teletűzdelt csapatot.

És nézd meg, hogy általában hány gólt rúg a portugál válogatott. Hány rúgott góllal jutottak ki... ez egy ilyen csapat.

neeskens 2010.07.01. 16:31:44

Ahogy a NIKE reklámban: Write the future!

Egy szimpla bajnokin, vagy BL meccsen elért gólnak lehet a sportszakmai értéke nagyobb, mint egy vb gólnak. Csakhogy ez összehasonlíthatatlanul több embert érint meg, mint egy bajnoki, vagy egy BL meccs. Ezért szerintem azoknak a játékosoknak, akiket a legjobbak között szokás emlegetni, igenis nagyot kell dobniuk egy ezeken a világeseményeken.

Attól persze nem lesznek jobbak, vagy rosszabbak, de ha nem jön össze (főleg, hogy megvolt rá az esély) mindig fájó pont marad. Arról nem beszélve , hogy itt a hazájáért játszik. Maradonának vajon ilyen kultusza lenne, ha csak a Barcelonában , vagy a Napoliban tündökölt volna?

Mailand oder Madrid - Hauptsache Italien 2010.07.01. 16:36:11

""-ben van, de azért válaszolok:(bőrgatyát hordanak, sört isznak, mercedesszük van):)

neeskens 2010.07.01. 16:36:31

@Everred - Rooney sose lesz klasszis :-(: Csakhogy ez nem 2-3 kiragadott meccs. Ez a vb, amire az egész világ figyel, ami még az olimpiánál is fontosabb sporteseménye.

Tudod fejből, ki volt pl a német gólkirály 82-ben? De , ha azt mondom 82-es vébé, akkor mindenki tudja, hogy Rossi, még akkor is, ha a Bundesliga gólkirályság sportszakmailag kiemelkedőbb.

simy69 2010.07.01. 16:36:45

@Everred - Rooney sose lesz klasszis :-(: Az megtörténik minden jó játékos életében, hogy egymás után akár 4-5 meccsen sem megy a játék, és ezzel nincs is semmi gond, de ha ez egy világbajnokságon történik akkor azzal már probléma van, mivel mindenki, szó szerint mindenki tökéletes produkciót vár tőlük. Olyan emberek is nézik őket ilyenkor, akik mellesleg még egy BL-döntőt sem néznek meg.

Ettől függetlenül hihetetlen képességekkel rendelkező játékosokról beszélünk itt, szerintem senki nem vitatja hozzáértésüket, tehetségüket, stb.

Az angol válogatott teljesítménye ettől függetlenül minden szempontból alulmaradt a várakozásoknak, mivel a jelenleg aktív irányító középpályások top 10-es listájából kettő játszik ott, valamint a csatárok top 5-öséből pedig egy (A lista teljesen szubjektív).

A portugálokról már korábban is írtam, hogy CR középcsatárként való játszatása irtó nagy baklövés.

Timoteus88 2010.07.01. 16:40:16

@HosCincer: Megitélésem szerint éppen ezért voltak eddig tartalékosak. Akkor az oroszok átfutottak rajtuk, főleg a hosszabításban Arshavin, és ezt akarták elkerülni úgy, hogy eddig nem hoztak 100%-ot egy meccsen sem. Most ha eddig játszottak volna úgy, mint az Eb csoportmeccsei alatt simán szopnának Brazilíától a tapasztalatok alapján, de így egy nagy kérdés az egész.

mocsing · http://nst.blog.hu 2010.07.01. 16:41:03

@neeskens: a bundesliga-gólkirályság a szakma csúcsa, onnan nincs feljebb :)

Everred 2010.07.01. 16:46:32

@simy69: az angoloknál egy fél darab irányító középpályás sem játszik. És ha elfogadjuk neeskens érvelését, akkor Rooney sincs a top5 csatár között, mert Klose és Podolski is megelőzi, ők olyankor a legjobbak, amikor rájuk figyel a világ. Vagy mi.

Hangsúlyozom, az angolok teljesítménye max. annak lehetett csalódás, aki nem vette a fáradtságot, hogy végignézze a keretet. Összességében az Algéria elleni szenvedés kínos volt, a németek elleni égés arcpirító, mert ott én is csak egy szorosabb vereségre számítottam, viszont az USA és Szlovénia ellen pozitív meglepetést okozott az angol csapat. Szóval az összmérleget tekintve kábé hozták, amit várni lehetett, ha nem is pont úgy, hogy várni lehetett...

Everred 2010.07.01. 16:47:32

egy t-vel kevesebb kell az előző kommentbe, vegyétek a fáradságot és találjátok meg, hol van több a kelleténél, nem árulom el.

horas 2010.07.01. 16:47:56

@Mailand oder Madrid - Hauptsache Italien:
Akkor mi lett volna,hogyha én nem kocsmázni megyek tizenévesen,hanem maradok focizni....
Most mi a hülyeség?
Az,hogy Özil-en kívül volt a történeleben egy futballista aki elütött a tipikus sztereotípiákltól?
Arról meg nem beszélve,hogy ki a tököm az a Bernd Schneider?Nem hiszem,hogy ő nyomos példa lenne erre...

Nem vagyok egy nagy biológus,de a hormon és a gének között van egy kis különbség.
A nők hiába szednek férfi hormonokat attól még nők maradnak,a gén állományt pedig tudtommal nem nagyon lehet megbasztatni megváltoztatni.

horas 2010.07.01. 16:49:55

@HosCincer:
Engem ez nem zavar,és nem is érdekel.
És ninys mit tenni ellenne.

HPR 2010.07.01. 16:51:25

Az álmaim meccsén Robben Lucióról lefordulva ragaszt egyet a hosszú felsőbe, majd még rúg lesről egyet Sneijder a 75. percben ami után Lució egy pirossal távozik. (Csak mert nagyon szeretem ezt a Luciót)

Mailand oder Madrid - Hauptsache Italien 2010.07.01. 16:57:40

@horas: Ha nem ismered(ami azért valljuk be nem Schneider hibája) Schneidert, akkor nincs miről vitázni, de akkor nem ismered Netzert, Icke Hässlert, Baslert stb-stb. De akkor mondj egy technikás török irányítót, aki Vb vagy Eb- vagy Bek-Kek-et vagy mit tudom én, hogy mit nyert.
Messi-nél meg azt mondom, hogy a génjei révén, majdnem törpe maradt és nincs foci karrier. Nem csak a gének kellenek klasszis teeljesítményhez. Ilyen alapon a legtechnikásabb németeket, a Holland határon kéne találni, mégis sokszor bajorok, vagy kelet-németek(ndk-sok voltak).

neeskens 2010.07.01. 16:59:20

@Everred - Rooney sose lesz klasszis :-(:

Baszki, ez hihetetlen. Én nem írtam, hogy Rooney rosszabb, mint Podolski. Hanem azt, hogy csalódás a teljesítménye és elvárható lett volna, hogy bizonyítson.Rooney jobb csatár, mint Podolski senki nem állítja, hogy nem. Csakhogy a német -angolt a néemt háztartások 90%-ában nézték, ami sokat elmond a meccs fontosságáról.

"az USA és Szlovénia ellen pozitív meglepetést okozott az angol csapat" - Most vagy te vagy a legnagyobb fociértő, akit anya szült, vagy hülye vagy, már bocs.

Az angolokat a szaksajtótól a bulvárig mindenki esélyesnek kiáltotta ki, egy x az usával és egy nyögvenyelős győzelem a szlovénok ellen szerinted a pozitív meglepetés kategória.Hagyjuk inkább...

simy69 2010.07.01. 17:03:41

@Everred - Rooney sose lesz klasszis :-(: Lampard és Gerrard sztem irányító. A listáknál írtam, h szubjektív, szóval szerintem Rooney benne van abban az ötben.
És bocs, de én többet vártam ettől az angol csapattól (nem szurkoltam nekik, de többet vártam). Mint ahogy többet vártam a francia és az olasz csapattól is (nekik meg aztán pláne nem szurkoltam). És persze az, hogy továbbjutottak az angolok a másik kettőhöz képest jobb teljesítmény, de a saját sorsuk a kezükben volt, és a szlovén meccset egyértelműen ők irányították, de amikor elkezdtek alibizni az utolsó szűk fél órában, akkor annyit mondtam, hogy meg is érdemlik, ha a németekkel kell játszaniuk, mert simán rúghattak volna egyet, pláne úgy, hogy tudták a másik meccs eredményét, és az majdnem biztos volt, hogy USA nem fog kettővel nyerni. És akkor összekerülnek Ghánával (persze mindez csak elmélet, mivel akkor Ghána is tudta volna ugyanezt, stb., stb.)
És akkor ez a "gyenge" keret kisebb erőlködéssel simán elődöntős, és mindenki boldog (aki nekik szurkol).
És akkor megint nem derül ki, hogy az angol klubfutball ereje nem egyenlő az angol válogatott erejével.

HosCincer 2010.07.01. 17:04:36

@horas: no offense, de ami nem érdekel, azzal nem hozakodok elő...

Mr.AT 2010.07.01. 17:04:47

@horas: "a gén állományt pedig tudtommal nem nagyon lehet megbasztatni"

Nevezett user MTA akadémiai székfoglalójából hallottak egy rövid részletet. :-)

Schneider amúgy Ulf Kirsten mellett a Leverkusen legemblematikusabb figurája volt a nem is oly távoli múltban, Lahm feltűnéséig egyben méltán kirobbanthatatlan a német válogatottból - ezt még én is tudom, pedig hát sok rosszat lehet mondani rám, de hogy Bundesliga-szakértő nem vagyok, az tuti. (Anyagyilkos és pedofil szatír az igen.)

Everred 2010.07.01. 17:07:38

@neeskens: de miért kiáltotta ki őket esélyesnek bárki?

Tényleg hihetetlen, még a vébé előtt oké, hogy ezen vitatkoztak itt velem sokan, de most, amikor bebizonyosodott, hogy igazam volt, nekem, meg még egy rakás más embernek, aki ugyanezt hajtogatta? Nem is értem. Mondtuk, hogy nincs kapus - és tényleg, elment rajta két pont. Mondtuk, hogy nincs jobbhátvéd - tessék megnézni Johnson játékát a németek ellen. Mondtuk, hogy Gerrard borzalmasan rossz formában van - még többet nyújtott, amit én vártam tőle. Mondtuk, hogy Barry félig sérülten, egy szem védekező középpályásként nem lesz képes megoldani a feladatokat - megint csak pipa. Mondtuk azt is, hogy Ferdinand hiánya súlyos érvágás - Matthew Upson lépjen elő, hajoljon meg, ő volt a németek legjobbja.

És igen, én elégedett voltam az USA elleni játékkal, mert többet nyújtott a csapat, mint amire számítottam, mint amire számítani lehetett reálisan, Szlovénia ellen dettó. Algéria ellen, az csalódás volt, ott azért vártam volna egy rutinszerű 2-0-át.

Ami meg Rooneyt illeti: te azt mondod, hogy azoknak, akiket a legjobbak közé sorolnak, dobbantaniuk is kell az ilyen nagy tornákon, és azt mondod, hogy Rooney nem tette meg. Sorry, de ebből nekem az következik, hogy Rooney szerinted nincs a legjobb csatárok között jelenleg.

Everred 2010.07.01. 17:11:10

@simy69: jó, hát én is mondhatom, hogy szerintem Villa középső védő. Attól még nem az, ez nem szubjektív dolog. Gerrard _alkalmatlan_ az irányításra, mindig is az volt, mindig is az lesz, kár, hogy néha viszont valóban irányítónak képzeli magát. Ő egy erőteljes, gólerős, relatíve gyors támadó középpályás/második csatár. Lampard egy góllövő középpályás, még ha a válogatottban ezt jól titkolja is néhány éve már. Irányítani nem tud és soha nem is csinálta.

Mailand oder Madrid - Hauptsache Italien 2010.07.01. 17:15:49

@Everred - Rooney sose lesz klasszis :-(: Nem támadásból mondom, de nem azt mondták sokan, hogy a MU egy emberes csapat és Rooney nélkül szinte sehol(sarkítás) nem lenne.Tehát egy nem túl acélos válogatotton is sokat segítene.

simy69 2010.07.01. 17:18:53

@Everred - Rooney sose lesz klasszis :-(: Ok, megfogtál. Xavi-n kívül nem tudok irányító középpályást mondani. Ki tudsz segíteni?

Everred 2010.07.01. 17:20:08

@Mailand oder Madrid - Hauptsache Italien: Evra, Valencia, Nani, Fletcher, Van der Sar - nagyon jól jöttek volna ők az angol válogatottnak. A United még jelenlegi formájában is jóval erősebb, mint az angol válogatott.

neeskens 2010.07.01. 17:21:29

@Everred - Rooney sose lesz klasszis :-(: Nem jelenleg, hanem ahogy beállították sok helyen, hogy minden idők legjobbjai közé emelkedhet ezen a vb-n.

Ha hozol nekem egy idézetet a szlovén-angol előtt, hogy téged meglepne az angol siker, akkor elfogadom, amit mondasz.A többi kamu, az "én már előre megmondtam" típusú károgás.

Everred 2010.07.01. 17:21:31

@simy69: nem nagyon, nem sok van belőlük. Deco volt az, de hát őt már nehéz komolyan venni, Özilre, Diegóra rásüthetjük esetleg. Verón, de ő is a Deco-szint most már.

Strigo 2010.07.01. 17:23:44

@Everred - Rooney sose lesz klasszis :-(: én azt hangoztattam itt, hogy ez az angol keret az utóbbi 20 év leggyengébbike, sajnos igazam is lett. Legutóbb McLaren követte el azt a butaságot, hogy Rooney volt az egyetlen United-játékos, a horvátok elleni sorsdöntő selejtezőn.

Everred 2010.07.01. 17:25:54

@neeskens: "nem lesz sorsolás, simán továbbmegy az USA és Szlovénia. Az angoloknak egyetlen helyzetük sem lesz, az nem kizárt, hogy kontrákból a szlovénok még ki is végzik őket, egy laza 2-0 formájában."

Én ezt írtam a C-csoport poszthoz délután 14:59-kor a meccs napján, szerencsére (?) nem lett igazam, váratlanul nagyot javultak az angolok az Algéria elleni meccshez képest.

CaBeL 2010.07.01. 17:26:55

@Everred - Rooney sose lesz klasszis :-(: Nehogymár egy usa meg egy szlovénia elleni meccs alapján ítéljük meg az angolokat. ez már önmagában ciki.

neeskens 2010.07.01. 17:27:05

@Everred - Rooney sose lesz klasszis :-(: így ok. Mindenestre a vb előtt szerintem senki nem számított ekkora égésre, meg főleg arra, hogy a Shrek ennyire gyenge lesz.

Everred 2010.07.01. 17:28:11

@Strigo a divatdrukker: hát ja. mondjuk hadd kössek beléd: azon a meccsen Rooney egyáltalán nem játszott, asszem, sérülés miatt, a Unitedből Hargreaves ült végig a padon. Most meg két United-játékos is volt ám a keretben, sőt, nem Capellón múlt, hogy nem három...

Everred 2010.07.01. 17:29:47

@CaBeL: hát márpedig csak az alapján ítélhetjük meg őket, akik ellen játszottak is. Vagy mit akarsz ezzel mondani?

By the way, tőled kaptam a szabadság teres tippet a német-angolra? Ha igen, akkor kösz, teljesen zsír volt, csak az eredmény nem volt az igazi.

CaBeL 2010.07.01. 17:32:11

@Everred - Rooney sose lesz klasszis :-(: Nincs mit, szerintem igen! Hát ja, jobb hallgatni ha a te csapatod lő gólt, és a tömeg őrjöng :)

Strigo 2010.07.01. 17:33:50

@Everred - Rooney sose lesz klasszis :-(: igazad van, Hargreaves és Brown padoztak azon a meccsen. Két United játékos, annyian a West Hamből is voltak...

Mailand oder Madrid - Hauptsache Italien 2010.07.01. 17:36:18

@Everred - Rooney sose lesz klasszis :-(: Evraról jut eszembe a francia válogatott, amely ezek szerint sokkal erősebb volt, mint az angol, de mégse jutottak még csoporton se túl vagy az olaszt már ide se akarom keverni.

Everred 2010.07.01. 17:37:50

@Mailand oder Madrid - Hauptsache Italien: ez az, hogy még a relatíve erős keret se garancia semmire, az angoloké meg ráadásul gyenge is volt.

Mailand oder Madrid - Hauptsache Italien 2010.07.01. 17:47:48

@Everred - Rooney sose lesz klasszis :-(: ?? De ha az erős kerettel rendelkező csapat kiesik, akkor egy gyengébb jut tovább, nem? Én azon a véleményen vagyok, hogy sok múlik az edzőn(lásd a két bl döntőst idén), tehát Capello jó edző és az angolok jó eredményt fognak elérni.

Más, bár én is a hollandoknak drukkolok a brazilok ellen, mégis állítólag eddig 3-szor juttotak az elődöntőbe, mert akkor nem sokat várok tőlük a brazilok ellen.

Juan de Keserű, a keselyű 2010.07.01. 18:02:56

Nézi valaki a nézők szavazatai alapján összeállított álomcsapatot? Befosok...

horas 2010.07.01. 19:21:02

@Mailand oder Madrid - Hauptsache Italien:
Ja,Hassler,nekem is eszembe jutott,de reméltem,hogy neked nem.
:)
A VB és klubvilág közötti különbségeket taglaltuk és jött ez,hogy a VB-n egy adott ország játékosai...és én erre mondtam,hogy manapság már ez sem,feltétlen alap és ekkor jött a mostani német válogatott,semmi pejoratív részemről,csak mondtam,hogy ebben a német a válogatottban játszó játékosokat több ország dutballistáinak a tulajdonságaival vannak felvértezve,szóval azt a tiszta válogatottas szemléletét már nyílván valamennyire elvesztette.

Ismerős volt Schneider nem hiszem,hogy ő akkor figura volt és annyiban elütött a tipikus német futballistáktól,hogy ide tökéletesen vágjon,mert szerintem nem Cafú-hoz hasonlítgatták annak idején Özil-t pedig már most nem Effenberg-hez...

De leírom sokadszorra,nekem ezzel semmi bajom sincs,csak elírtam a gondolataimat ezzel kapcs.

simy69 2010.07.01. 19:36:11

@Everred - Rooney sose lesz klasszis :-(: sztem egyébként Kaká illetve Sneijder lehetne, az, de a te írásod alapján ők is inkább támadó középpályások, esetleg Robben. Ők azok akik kreativitással és tartalommal tudják megtölteni a támadásépítést.

horas 2010.07.01. 19:40:38

www.inter.it/aas/news/reader?N=34055&L=en

Na Faraoni-t leigazolta z Inter.
19 éves a csávó remélem a felnött csapathoz vették és nem kell 3 évet lehúznia a Bari-ban...

Everred 2010.07.01. 20:09:31

@simy69: de épp ez az, hogy sem Gerrard, sem Lampard nem kreatív játékos, a szó szoros értelmében. Sneijder sokkal inkább, Robben viszont erőteljesen felejtős, ő saját magának tud remekül helyzetet kialakítani, de az még nem kreativitás :-)

simy69 2010.07.01. 20:34:17

@Everred - Rooney sose lesz klasszis :-(: engem meg lehet győzni :) Egyik játékos sem kedvencem (mármint az angolok, a hollandok már más téma :) ), de eddig úgy gondoltam, hogy az angol csapat legnagyobb hibája az, hogy két közel azonos képességű irányító (na jó: támadó) középpályás nem fér el egymás mellett, főleg igazi vkp nélkül. Asszem talán a Japán elleni felkészülési meccsen láttam ezt először igazán nagy problémának (angol válogatott meccset nem nagyon láttam egyébként). Ettől függetlenül Rooney mélyen a várakozásaim alatt teljesített. Ettől ő még világklasszis, csak hogy ellent mondjak a becenevednek, és én nem gondolom, hogy túlsztárolták, mert aki ilyen gólérzékeny a világ egyik (ha nem a) legerősebb bajnokságában, valamint a BL-ben az biztosan nem kutyaütő.

Everred 2010.07.01. 22:13:03

@Beyonder: hát ez óriási, felülmúlták önmagukat a fiúk :-) egyáltalán honnan vették ezt, és milyen alapon jutott eszükbe leírni, hogy már az orvosi vizsgálatra készülődik? Meg egyáltalán, milyen lelki és szellemi konstelláció kell egy ilyen irományhoz?

popp · http://koncertblog.com/ 2010.07.01. 22:23:20

Húsz éve után is tiszta szerelés volt a németek tizenegyese előtt.

Beyonder 2010.07.01. 22:23:29

@Everred - Rooney sose lesz klasszis :-(: Ha már védekező kp, inkább Bradley-t kéne megvenni, nagy harcos, (igazából persze VKP-ra nincs szükségünk), plusz Özilt.

Everred 2010.07.01. 22:30:16

@Beyonder: igazából meg nem veszünk senkit, mert nincs miből.

Beyonder 2010.07.01. 22:32:56

off: 4 éve ugye úgy volt, hogy az RTL a "szakkomentátorokat" is kiutaztatta a vébére, és közösen nyomták a meccset kommentátorokkal?
az agyam hajlamos a negatív élményeket elnyomni. :)

mocsing · http://nst.blog.hu 2010.07.01. 22:35:16

@popp: augenthaleré is?

bazzeg, csak ezért jöttem fel, megnézni, beírod-e ezt. egyébként kurvára nem volt tiszta szerelés, minimum necces, a tiszta szerelés egész más.

Beyonder 2010.07.01. 22:38:33

@Beyonder: ezt hogy is felejthettem el??

>>>
A magyar szakkomentátorok is szereztek néhány felejthetetlen pillanatot: Léderer Ákos egy félidőn keresztül a pályán látta a svájci Philippe Senderost Dél-Korea ellen, aki addigra már rég otthon volt egy sérülés miatt. Kovács Kálmán pedig így: ,,A kilencvennyolcas döntő után Mitterrand elnök csókolta meg Barthez fejét a francia öltözőben, és most, a döntő után is lehet, hogy Mitterrand elnök csókolja meg…” Francois Mitterrand 1996-ban elhunyt.
>>>

popp · http://koncertblog.com/ 2010.07.01. 22:43:36

@mocsing: Egyértelműen a labda volt elébb.

popp · http://koncertblog.com/ 2010.07.01. 22:47:59

@mocsing: Én is fogadtam volna, hogy érkezel.

@Beyonder: Jaj erre emlékszem, ráadásul úgy még viccesebb, hogy az évekig Franciaországban focizó Kovács K. kiejtette a volt elnök neve végén az egyébként néma d-t. :-D

mocsing · http://nst.blog.hu 2010.07.01. 22:51:08

@popp: ez jó, mert egyikünk sem csalódik legalább

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.07.01. 23:06:13

Kedves NST! Véletlenül sem a rinya miatt, de egy offtopicot tényleg nem akartok nyitni, csak egy címmel, hogy átigazolási pletykák? Én se, meg szerintem más se akarna nagyon offolni.

CaBeL 2010.07.01. 23:26:16

@Beyonder: az hagyján de náluk rui costát állítják ki a spanyolok ellen :DDDDDD

foci24.com/index.php?ugras=video&katszama=389&elem_id=27559&nyelv=0

sporttárs 2010.07.01. 23:41:37

@horas: A mindenkori aktuális BL-győztesnek is van a csoportban rendre egy-két, már tét nélküli, vagy könnyű meccse. Pont, mint a vébén egy-egy válogatottnak. Az egyenes kieséses szakaszban se minden meccs ér fel döntővel.
Nem értek egyet azokkal, akik degradálják a vébét a klubtrófeákhoz képest, de hogy az angol fanok ezt teszik, az persze megértem. :)))

Ugyanakkor az nyilvánvaló, hogy manapság a klubok elsőbbséget élveznek, és azt tesznek a sztárokkal, amit akartnak, ennek pedig a vébén isszák a levét a játékosok.

sporttárs 2010.07.01. 23:45:12

@popp: Bizony, plusz Klinsmann egészen undorító színészkedést vezetett elő az első kiállításnál (ami semmiképpen nem volt azonnali pirost érdemlő szabálytalanság), bazmeg, még halálszaltót is csinált majdnem. "A német, mentalitástól idegen az ilyesmi", bruhaha. Hülye pék.

(Mocsing ezért ki fog tiltani, de sebaj.)

popp · http://koncertblog.com/ 2010.07.02. 06:15:51

@sporttárs: Arról már nem is beszélve, hogy a vébé több, mint egy fociesemény, de kulturális politikai és még sok egyéb vetülete van. Országneveket tanul meg a világ java egy ilyen alakalommal.Például a nagy Egyesült Államok lakosai, a hárommmilliós Szlovéniáét. Szóval horas, ha túltekintünk a szigorú szakmai szempontokon, akkor egyáltalán nincs túlmisztikálva a vébé.

Persze akkor lenne igazi a buli, ha mieink is ott lennének. Már a gondolatba is beleborzongok mi lett volna itthon, ha egy vébén aratunk egy olyan győzelmet, mint a szlovákok az olaszok ellen. Nem azon ölnénk egymást, hogy Németország vagy Anglia, Argentína, Brazília vagy Spanyolország, nem Lippi, Capello vagy Löw hibáit cincálnánk leginkább, hanem együtt szorítanánk a magyarokért, a mi várható összeállításunkat latolgatnánk, a mi kimaradóinkat siratnánk, a mi kapitányunkat szidnánk vagy emelnénk az egekig.

Fanyaloghatunk egy Para-Japán nyolcaddöntő, láttán meg okoskodhatunk, hogy ilyen párosítás nem lenne 24 csapatos rendezésnél, de gondoljunk bele mit jelentett Paraguayban vagy Japánban ez a számunkra unalmas meccs (magam is bealudtam).

Szóval lehetnek multi csiliárdos klubok hatalmas presztízsű és szakmai nívójú Bl, meg vébére tisztesen megfáradó sztárok, akkoris ez a sportág elsőszámú eseménye, ha tetszik ez a klubvezetőknek, ha nem.

Persze el lelhet mondani a föntebb fölsorolt dolgokat, hogy régen csak ezt lehetett látni a nemzetközi és hogy a top klubcsapatok magasabb szakmai nívót képviselnek, És persze Rooney, Lampard vagy Gerrard igazi világklasszisok, attól még, hogy a nagytornákon nem megy nekik. Azt viszont látni kell, hogy legeslegnagyobbak a nagytornákon születnek.

popp · http://koncertblog.com/ 2010.07.02. 06:18:19

@sporttárs: Na ezt már meg sem említettem, mert mocsing verbálisan felnégyelt volna.

mocsing · http://nst.blog.hu 2010.07.02. 09:22:08

@popp: meg se lepődök, hogy az szerinted nem volt piros, de ribérynél reklamáltál, amikor felmerült, hogy a hárommeccses eltiltásból egymeccsest akarnak csinálni. néha beszarok rajtad.

meg azt is jó látni, ha a túljátszott fájdalommal ilyen komoly problémáid vannak.

popp · http://koncertblog.com/ 2010.07.02. 09:47:52

@mocsing: Ott akkor tizenhárom évesen persze azt mondtam nem piros, de látva tegnapi felvételt, úgy tűnik lehetett rá pirosat adni. Szándékos szabálytalanság vollt, nem a labdát célozta a mozdulat. Arra reagáltam amit sporttárs mondott, hogy Klinsmann sasjózsisat ripacskodott az esetnél. Ha egy olasz játszana el egy ilyet, rendesen köpködnél.

mocsing · http://nst.blog.hu 2010.07.02. 09:49:53

@popp: klinsmann fetrengett, sokkal többet, mint kellett volna, ezt sosem vitattam. mivel az egész kommentre helyeseltél, aszittem a pirosat is helyteleníted

jó, h ebbe lehet kapaszkodni végre egy német kapcsán, a legutóbbi ilyen olasz eset meg egy hete se volt :)))

popp · http://koncertblog.com/ 2010.07.02. 10:09:31

@mocsing: ma már nem színészkednek többet az olaszok, mint mások, ezt annak a hülye Antawnnak (Tony Rocky Horror) is tudnia kellet volna ;-).

Minarik Ede bácsi 2010.07.03. 20:09:41

@Rooney82: Az biztos, hogy az általad említettek sokkal többet tettek le a FOOTBALL asztalára, de nem tudhatjuk senkiről, aki nem futott be fényes karriert, hogy egy szerencsés szerződéssel, számára megfelelő közegben mire vitte volna. Persze lehet h Vittek esetében ez volt a maximum...
süti beállítások módosítása